Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-20 / 16. szám
Hetvenezer gyermek T a bölcsődékben A pásztói-művészet gyöngyszemei Nagy Ferenc kiállítása a Somogyi Képtárban Ám íeeTt törekedni, hogy átlagban 100 helyre 120-máI több kisgyermeket ne vegyenek föl a bölcsődékbe — hangsúlyozták az Egészség- ügyi Miiinásztériumbao abból az alkalomba!, hogy közzétették a bölcsődék új szervezeti és működési szabályzatát A zsúfoltság ugyanis a jó ellátás, a szakmai színvonal rovására megy. Ha az ország több ■minit 1200 bölcsődéjében mintegy 70 ezer gyermeket gondoznak, az Intézmények kihasználtsága átlagban — a szakmai kívánalmaknak megfelelően — 120 százalékos. Az átlag azonban lényeges eltérése; két takar: van olyan bölcsőde — főleg néhány nagyobb településen és a fővárosban —, ahova a megengedettnél kétszer több gyermeket vettek föl. viszont nem ritka az olyan kisebb település sem, ahol a meglevő lehetőségeket sem használják ki teljesen. Az Idény a jövőt illetően nem túlzott, annak ellenére sem hogy a tanácsok évente 10—15 ezer jogos kérelmet kénytelenek elutasítani. A bölcsődék száma ugyanis évről évre — ha a szükségesnél lassúbb mértékben is — nő. Az ötödik 5 éves terv alapján évente 3— 4 ezer új bölcsődei helyet adtaik, illetve adnak át, és számuk az idén várhatóan 3 és fél ezerrel emelkedik. Több mint húszéves jogszabályt váltott fel az egészségügyi miniszternek a közelmúltban közzétett rendelete, KÖNYVESPOLC lavagy közérdekű megfigyelések a tengerimalacokról. Ezzel a címmel jelent meg Helmut Zenker könyve a Modern Könyvtár sorozatban. A mű a fiatal osztrák író magyarországi bemutatkozása. Zenker a Grazi Csoport tagjaként — melyet 1959-ben fiatal képzőművészek alapítottak, s később az új utakat kereső költők, írók csatlakoztak hozzá — a neonáci mozgalom ellen emel szót, mintegy elhúzva a függönyt a mozgalom egyik »közkatoná-J ja« házánalr, üzletének ablakáról. Ehhez az ablakhoz kalauzolja az olvasót és minden különösebb magyarázat nélkül megmutatja neki Kass- bachot. Hogy még hitelesebb legyen á kép, elénk teríti ennek az embernek a »kartonjait« — ezeken csupán adatok szerepelnek —, és elénk tárja néhány levelét is. A levelek a második világháború frontjain íródtak, és egy beszűkült látókörű, gyilkolásvágytól fűtött embert jellemeznek. Megismerjük Kassbach múltját, látjuk őt ma, akit most is ugyanazok az eszmék, indulatok vezérelnek. Egyetlen szóval jellemezhetjük: szadista. íme a Scasstoachl »kísérlet«: tengerimalacokat tenyészt, kutyával gyilkoltatja őket De paranoid képzelete továbbragadja; állatok helyett emberek a kísérleti alanyok. Kass- bachnak azonban nem elég, hogy gondolatban kísérletezzen emberekkel: mindent elkövet hogy fantázia termékeit valóra váltsa. Napközben »szolid üzletember«, de este hasonszőrű cimboráival pártházakba tör be, emberekre támad, sőt — öl! Dokumentarista regény ez, Kassbach azonban képzelt személy, s mint ilyen, egy típus megtestesítője. Végigkísérve őt a torzulás útján, tanúi lehetünk egy neonáci szervezet születésének, erősödésének és működésének, képet kapva arról, mit tartanak a Kassbach-féle beszűkült látókörű, neofasiszta »felsőbb- rendűek« mindenki másról. Bázist teremtenek maguknak olyanokból, akik támogatják elképzeléseiket, anélkül, hogy tudnák, miről van szót amely egységbe foglalja a bölcsődei ellátással kapcsolatos, időközben megjelent más jogszabályokat is. Ehhez kapcsolódik az új szervezeti és működési szabályzat is. A rendelkezés figyelembe vette a szülési szabadság időtartamát ezért a jövőben általában 16 hetes körtől vehetők fel a gyermekek a bölcsődékbe, és 3 éves korukig tarthatók ott A 30. hónapot betöltött gyerekek felvételét viszont ne a bölcsődébe, hanem már az óvodába kérjék a szülők, mert azok néhány hónapon belül úgyis kinőnek a legkisebbek közül. A felvételnél továbbra Is előnyben részesítik azokat, akiket egyedülálló szülő nevel, akiknek az édesapja sorkatonai szolgálatét tölti, vagy ahol az egyik szülő tartósan munkaképtelen. Ugyancsak előnyt élveznek a sokgyermekes családok kicsinyei. Üj a jogszabályban, hogy rendkívül indokolt esetben föl lehet venni a gyes-en otthon levő édesanyának azt a gyermekét, aki után gyermekgondozási segélyt nem kap. Ritkán ugyanis, de előfordul, hogy az anya első gyermeke megszülésekor még nem volt munkaviszonyban. Ilyen esetekben a kérelmet a bölcsődét fenntartó tanács bírálja Először rögzíti Jogszabály az elhelyezés megszüntetésének lehetőségeit. Nem »járhat« bölcsődébe az a kisgyerek, aki olyannyira nem bírja I a közösséget, hogy as egészségét veszélyezteti. Kizáró ok lehet az is, ha a gyermek hozzátartozója ismételt figyelmeztetések ellenére megsérti a bölcsődei házirendet, például rendszeresen később viszi be, illetve haza a gyermeket. Az intézmények nyitva tartási idejét továbbra is a tanács állapítja meg, a szülők és a gondozott gyermekek érdekének, valamint a dolgozók létszámának figyelembevételével. A nyitvatartási idő a napi 12 órát nem haladhatja meg. A jövőben nyaranta, a karbantartás idejére — az óvodákhoz hasonlóan — a bölcsődék is bezárnak, legalább két hétre. A minisztériumban hangsúlyozták: a nyári zárás időpontját a tanácsoknak egyeztetniük kelt az óvodai karbantartás idejével, enyhítve ezzel is a több gyermekes szülők gondjain. . A bölcsődei ellátás színvonalának növelését szolgálja a jogszabálynak az a rendelkezése, amely úgynevezett vezető bölcsőde kijelöléséről intézkedik. Számos megyében egyébként már évek óta feladata egy-egy, a legjobb feltételek között működő intézménynek a többi bölcsőde szakmai irányítása, ellenőrzése. Nagy jelentőségű lesz a munkájuk a továbbképzés szempontjából is, mert ma még minden ötödik gondozónő szakképzetlen. Zenker ebben a könyvében eltérően korábbi írásaitól, nem a saját világát mutatja be, hanem a »Kassbach-je- lenségről« szól, tehát könyve kemény figyelmeztetés. A Kassbach-félék mások tudtával gyilkolnak — »Vétkesek közt cinkos, aki néma!« —-, S a felelősségre vonástól sem kell tartaniuk. Kassbach képzeletében peregnek a képek. »Dokumentumfilm« Ausztria hétköznap- 1 jairóL Azokról a napokról, amikor vendégmunkásokat gyilkolnak, csak mert idegenek; amikor egyetemistákat támadnak meg, mert azok mást, jobbat akarnak. Ez a regény 1974-ben jelent meg, s a közelmúltban jutott el a magyar olvasókhoz. A szerző könyvével bizonyítja a kassbachi »játszadozás« veszélyességét. D. T. Néhány éve Tabon országos faragótábor nyitotta meg kapuját. Célja a továbbképzés volt, de kimondatlanul is társult a programmal Nagy Ferenc munkásságának a megismerése, hogy tőle is tanulhassanak az országból idese- reglett faragók. Itt sem mondott nyilván mást a tanfolyamon előadóként megfordult Manga János, a Magyar pásztorfaragások című könyv szerzője, a népművészet kiváló ismerője, mint amit leírt iménti munkájában: »Minden nép művészete életformájának, kultúrájának függvénye, ezért természetes, hogy az életforma, a kultúra változásával többé-kevésbé a művészi tevékenység is változik. Változnak a díszített tárgyak, eszközök... Az életforma, a mindennapi élet, a foglalkozás szükségképpen kialakítja, használati tárgyait, s a mű- vészkedő ember, aki elkészíti azokat, nemcsak az esközök formájában, hanem díszítményében is kifejezésre juttatja szűkebb közösségének igényét, ízlését« Ez a változás a századfordulón, majd az első világháború után jelentkezett, és napjainkban sem lehet figyelmen kívül hagyni hatását. Körülmémyeink formálódásával maradandó igényünk továbbra is a népművészet. Az alkotó felől megközelítve: a pásztorművészetből át lehet lépni a szobrászat területére, csupán tehetség — és nyilván felfogás — dolga. A Tabon élő Nagy Ferenc ezt tette: a pásztorművészet gyöngyszemeit létrehozó faragó tegnap megnyílt kaposvári gyűjteményes kiállítása ezt az új fejezetet Is bemutatja. Törvényszerű állomása Nagy Ferencnek ez az új kifejezés- mód, bizonyosak vagyunk benne: fejlődésének szakaszai meggyőzőek. A használati tárgyakon életképek jelennek meg-dom- borműszerű faragással. Ezek még őrzik azt a szerkesztési elvet, amelyet Nagy Ferenc a dobozok esetében követ. Ezért tagolja — nem szükségszerűen — az egy képpé alakítható jeleneteket. Borotva- tartó dobozain kis méretű ember, állatfigurák jelennek meg — funkcióval. A fedélnyitást. csukást ezek a kí- emélkedő formák teszik lehetővé. A dobozok talán a legváltozatosabb faragásai. ■ Ng- hányuk domborműszerű faragással készült, másikukon szintén megjelennek az alakos kompozíciók. Kihasználja azt is, hogy kétféle fát alkalmaz. A világos és a sötétebb színű anyag alapjában már dekoratívnak számít egy tárgyon belül ötvözve. De érdekes — s ez már a tárgyak fölnagyítására való hajlamot mutatja — törekvése az, hogy például barackmag formájú díszdobozokat is készít. A hagyományokhoz kötődik azzal, hogy ökörszarut díszít; ám a növényi minták kevesebbek, a kürtöket is jelenetekkel gazdagítja. Kiemelkedő képessége van az emberábrázolásra. A szemlélő elidőzhet azon Is, hogy számba veszi, hányféle pávavariációja van Nagy Ferencnek. Az egyik doboz fedelén a virágok és növények között a páva az előbbi formákhoz igazodva stiiizál- tan jelenik meg. Másutt — a kiállítás egyik csodaszép tárgyán — egy-serlegnek ad jelképet, a »Röpülj, pávára« gondolunk láttán. Érdemes tüzetesen szetíiügyre venni ezeket a tárgyakat azért is, mert aprólékos megmunkálásuk érdekes jeleneteket mutatnak. Egy kis dobozon találtam a három képből álló — három felületet díszítő — jelenetet, mely a szerelemről, a gyermekáldásról és a boldog, páros öregkorról mesél. A kisplasztikák, a vallásos témájú stációképek nem más kéz munkája, csupán más felfogást tükröznek: továbblépést azon az úton, mélyet a mindig változó, fejlődő népművészet jelölt ki számára. Szobrászként jeleníti meg környezetének emberarcait, alakjait. A jellemábrázolás mellett — nem találunk rá jobb kifejezést — »állapot- szobrokat« hoz létre. Ezek az utóbbiak erősen stilizálóak. A kettős szoborcsoportok alakjai azonban nem alkotnak egységet, őket szét választva sem lenne hiányérzetünk. Nagy Ferenc kaposvári gyűjteményes kiállítása a Somogyi Képtár leleményességét is mutatja: értékes munkákat, kiváló alkotót mutat be. Korányi Barna TAILÁLKÖZÁ B onnyai Kálmán, az ismert utazó és néprajzkutató elgondolkodva kavargatta ebéd útónt feketéjét az étteremben. Erről is le kellene mondani, mormolta keserűen, egyáltalán, öreg korára minden szép és izgató dolgot abba kellene hagynia. Az elmúlt tavasszal, amikor visszatért háromhónapos tanulmányújáról Bolíviából, furcsa nyomást és nyugtalanságot hozott magával a szívében. Az egyik orvosprofesszor barátja alaposan megvizsgálta, s aztán, mintha tréfálna, megveregette a vállát: — Nézd, a sok utazás, a nyugtalan élet, a szivarok, feketék és szenyoriták nyomot hagynak az ember szívén. Erős meszesedésed van, barátom. Legjobban tennéd, ha kikapcsolódnál a sárost forgatagból, s elvonulnál valami csöndes helyre. Sétálj többet és gondolkozz kevesebbet, ez jó gyógymód. A barátaidat azért nem keU teljesen elfelejtened! A kutató egy ideig dacolt a jó tanáccsal, aztán március elején egy szivgörcs, amelyből szerencsésen kilóbólt, észre térítette. Gyorsan határozott. A lakását átadta az unokaöccsének, csak egy szobát tartott fönn benne magának, s egy kis kertes házat vásárolt az egyik vidéki városban. Előzőleg napokig töprengett, melyik várost válassza. Aztán mégis szülővárosa mellett döntött, ahol fiatalságát töltötte. Rokonai már nem élnek ott, de egy lánynak az arcát most is fel tudja idézni magának, fénykép se kell hozzá. Néha talán majd látja messziről az utcán, s az ifjúság édes madara még egyszer megcsattogtatja szárnyait őszülő feje fölött. A nyár elején belemerült bolíviai jegyzeteibe, hogy megírja a hegyek közt élő indiánok életéről szóló új könyvét. A lányról, aki bizonyára idősebb családanya, már el is feledkezett. S most itt a megdöbbentő pillanat! Az étterem egyik asztalához egy őszülő, finom vonalú asszony ült le, egy fiatal férfi és egy nő társaságában. Az utazónak remegni kezdett kezében a feketekávés csésze. A szíve vadul dobogott. Igen, ez Margit, egykori szerelme, akiről már azt hitte, hogy sohasem látja. Elnézte az asszony fehér homlokát, kissé szarkalábas, mélytüzű szemét, vékony kezét, ahogy forgatta az étlapot Istenem, harminc éve nem látta! A fiatal férfi és a nő bizonyára a gyermekei. Bonnyai hosszú idő után rágyújtott egy cigarettára. A füstbe burkolózva azon töprengett, hogyan álljon szóba az asszonnyal? Most nem mehet oda hozzájuk, a gyerekek előtt nem illik régi szerelmüket nosztalgikusan emlegetni, pedig egy fontos kérdésre ttz asszony harminc év óta nem válaszolt Ezt a választ most, ha már nincs is jelentősége, csak mély sebeket szaggat föl, meg kell tőle kapnia! Azt, hogy miért nem párt rá még égy évig, ha már öt éven át kézen fogva jártak egymással? Volt talán valakije? Hogy is történt? ö akkoriban mint fiatal néprajzkutató a Nemzeti Múzeumtól két éves távolkeleti tanulmányútra kapott megbízást. Ez néhány évvel egyetemi tanulmányai után történt. Margit akkor már elvégezte a főiskolát. Nagyon szerették egymást. Arról volt szó, hogy összeházasodnak, amikor váratlanul megérkezett a kitüntető megbízás. — Érdemes-e most összeházasodnunk, s én holnap indulok? — töprengett a fiú. — Nem — mondta Margit —, utazz. csak el, s én két év múlva várlak! Másnap Bonnyai felszabadultan szállt föl a szingapúri repülőgépre. Eltelt másfél év, és a kutató csak egyszer jött haza. Karácsony táján érkezett, s napokig didergett a hideg hazai télben. Alaposan meg is hűlt, s Margit odaadóan ápolta. — Már csak egy féléved van hátra — mondta a lány, s végleg hazajössz. Akkor megtartjuk az esküvőt. — Tegnap bent voltam a múzeumban. Tudod, mi újság? Ha lejárt a két év, a Fülöp-szigetelcre és Üj-Guineába akarnak kiküldeni. — Remélem, nem fogadod el! — pattant föl a lány. — Ha visszautasítom, soha többé nem kapok megbízást! — És ® szerelem? A házasság? Én most huszonöt éves vagyok, te huszonnyolc. Én nem tudok egyedül élni. Nekem család kell, gyerekek, és majd unokák körülöttem. * — Csak egy évet várj még! Akkor végleg hazajövök! Margit kivárta az egy évet, de a fiú helyett újabb könyörgő távirat jött. »Nem hagyhatom félbe a munkámat. Adj még egy évet, s akkor kész vagyok. Ez fontos a karrieremhez. Tudod, hogy szeretlek/« A lány három napig sirt, aztán letörölte a könnyeit. A távirati blankettára csak ennyit írt: »Nem tudok tovább várni. Választanod kell a nagyvilág és a családi élet között!-" S a fiú választott. Ott maradt Üj-Guineában, s befejezte kutatásait. Amikor hazajött, Margit már férjhez ment egy mérnökhöz. Később két gyereke született: agy fiú és egy lány. Azóta nem találkoztak. Bonnyai a kutatásaiba ölte minden fájdalmát és csalódását, Sokat utazott, tucatnyi könyve jelent meg magyarul és idegen nyelveken. S most megöregedve visszatért szülővárosába. Egyetlen kérdés izgatta harminc évig. Volt-e már Margitnak akkor rajta kívül valakije? A szomszéd asztalnál készülődni kezdett az asszony. Bonnyai a pincérrel egy cédulát küldött neki, hogy beszélni akar vele. A gyerekek elbúcsúztak az asszonytól,/ i ő ott maradt egyedül, merőn nézve a férfira. — Megismersz még, Margit? — lépett oda Bonnyai az asztalához. — Kálmán! — sápadt bele az asszony a találkozásba. Néhány akadozó szóval mindketten dióhéjban elmondták életük történetét. S akkor a férfi föltette azasz- szonynak a harmincéves kérdést: — Miért nem vártál még egy évig? Volt valakid? — Nem volt. De tovább nem akartam várni. Rájöttem. hogy a te életcélod és az enyém nem egyeztethető össze. Neked a nagyvilág kell, az utazás, az egzotikum, nekem pedig a családi élet. Én család nélkül csak magányos kószáló lennék! — Mint én most! — válaszolta a férfi. Még néhány mondatot váltottak egymással, aztán az asszony elbúcsúzott az utazótól. — Sietek fíaza, várnak az unokáim! — Hány van? — Négy. Két fiú is kéi leány. A férfi keserűen nézett a távozó asszony után. Nagyvilág vagy a család? — mormogta magának a kérdést. Ha leül az íróasztalához, tizenöt könyv sorakozik a háta mögött, az ő családja, az ö szellemi gyermekei. De mind a tizenöt néma, élettelen. Most, életének ebben a válságos percében szívesen elcserélte volna őket egy őszülő asszonyért és egyetlen rámosolygó gyermekérti Tari Ham Új, egységes Jogszabály Kassbach...
