Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-19 / 15. szám
JÚLIUSTÓL DECEMBERIG Kaposvár és a járás sportja X kaposvári városi sportfelügyelőségen is elkészítették a múlt év második felének sportmérlegét. Bővült a “-repertoár-“, a korábbi sportágak mellett helyet kapott a röplabda is. A nyáron megalakult szövetség azonnal munkába látott, és a második félévben nemcsak bajnokságot, hanem kupákat is rendezett. Megkezdődött az 1978/79. évi labdarúgó-bajnokság. A területi csoport szervezése, ügyvitele továbbra is ennek a sportfelügyelőségnek a feladata. Asztaliteniszben, kézilabdában, sakkban bajnoki évet zártak, és félidő van a nagy és kispályás labdarúgóknál. bL így az üldöző K. H. Vasutas egy pontra megközelítette. A vasutas fiataljai az idén bizonyára beleszólnak az elsőség kérdésébe, hiszen tavaly ők nyerték a bajnokságot. Minden- dicséretet megérdemelnek a nagybajomiak: ezúttal is igazolták, hogy nem véletlenül végezitek tavaly a dobogó második fokán. A Szőnyi SE, sajnos, ezúttal sem Indított ifjúsági csapatok Az ifjúsági élcsoport: . 1. K. Gazdász 2. K. Vasút 3. Nagybajom 4. Toponár 5. Somogysárd 14)13 1 — 73— « 34 X4tXX X 2 63— 7 23 14 11 — 3 74—11 22 14 1# 1 3 61—27 21 14 * 3 3 43—19 IS A járási első osztályban Gálosba, Kaposfüred és az átszervezett Kapos gép—K. V. Lobogó csatázott az ősz bajnoka címért Gálosfa végül megugrott és jelenleg 3 pont előnnyel vezeti a tabellát Némi vigasz számukra a múlt évi második hely után. Kellemes meglepetés a Magyar - atád 4. helye. Ez a csapat az elmúlt bajnokságban mindössze négy pontot gyűjtött s a 13. helyen végzett. Most jelenleg már 17 pontja van. Viszont nagyot zuhant a Bő- szénía. — tavalyi 6. helyét Hálóban a labda, a K. E Vasutas—Szőnyi SE rangadón. LABDARÜGÄS Területi bajnokság Ismét 16 csapat kezdte meg a. küzdelmet a megnövekedett feladatok közepette. Két együttes — a korábban még megyei első osztályban szereplő Szőnyi SE és Zimány— vezetik a listát A Szőnyi SE jelenleg 4 pont előnnyel birtokolja az első helyet A mezőny egyetlen csapata, amely nem szenvedett vereséget A 3. helyen is nagy múltú együttes, a K. H. Vasutas tanyázik. A korábbi években jól szereplő és legutóbb ezüstérmet nyert K. Gazdász megtorpant és csak a középmezőnyben foglal helyet. Feltűnő az Osztopán és a Kiskorpád nagyon gyenge szereplése. ' Igaz, a korpádiak tavaly is a táblázat alján végeztek, de az osztopániaik a 10. helyről zuhantak az utolsóra. A tavalyi 3. Patalom szintén messze van korábbi teljesítményétől. Jelenleg 14. a sorrendben. Ügy tűnik, hogy a tavaszi folytatásban az első három helyezett között még nagy harc lesz a bajnoki címért A Szőnyi SE a harmadik fordulótól tartja vezető helyét Az őszi végeredmény: 1. Szdnyi SS 15 13 S — 62—15 28 2. Zimány 15 11 2 2 44—18 24 3. K. Vasutas 15 9 4 2 50-24 22 4. Somogyvár 15 5 2 4 33—23 «0 5. Nagybajom 15 7 5 S 40—26 19 6. Somogysárd 15 8 2 5 33—27 18 7. K. Gazdáss 15 8 — 7 34—24 16 S. M.-egrea 15 5 5 4 26—21 16 9. Toposáé 15 « 5 21—26 14 10. Iga! IS 6 2 7 26—35 14 11. Somogyié)! 15 5 2 8 34—37 12 12. Hetes 15 4 2 9 21—31 10 13. Nagy berk! 15 4 1 10 23—43 9 14. Patalom 15 5 — 10 25—52 8 15. Kiskorpád 15 1 1 13 3—46 3 16. Osztopán 15 2 1 12 13—46 1 cserélte fel a mostani utolsóra. Ebben az osztályban fegyelmezetlenségek miatt 4 büntetőpontot kellett levonni a csapatoktól. Az őszi végeredmény: 1. Gálosta 13 11 — 2 17—14 22 2. Kaposfüred 13 S 3 2 32—16 19 3. Kaposgép— K. V. Lobogd IS t 2 3 28—12 11 4. M.-atád 13 8 1 4 20—13 17 5. Mike 13 7 2 4 40—26 1« 6. Kaposmérd 13 7 1 S 31—20 15 7. Juta 13 6 3 4 30—12 15 8. Tászár 13 5 4 4 22—16 14 9. Kaposfd 13 5 3 5 30—20 13 10. S.-geszti 13 3 4 6 19—30 10 11. M.-csokonya 13 2 2 9 12—41 6 12. Som.-szll 13 2 2 9 15—30 5 13. K.-szerdák. 13 3 1 9 15—42 4 14. Bőszénfa 13 2 — 11 13—52 4 Somogyszlltdl 1, Kaposszerdahely csapatától 3 büntetőpont levonva. Az ifjúsági mezőnyben Ka- posmérő lett az őszi első, de szorosan ott van a nyomában Magyaratád és Juta. Itt is elsősorban a magyaratádiakat illeti dicséret, hiszen tavaly a táblázatnak a második félében foglaltak helyet. Akár csak a felnőtteknél: itt is a Bőszénfa és a Kaposszerda- hely zárja a mezőnyt. Az őszi élcsoport: 1. Kaposmérd 13 11 — 2 (8— 7 22 2. M.-atád IS 9 3 1 45—13 21 3. Juta 13 9 3 1 45—15 21 4. Kaposgép— K. V. Lobogó 13 » — 4 51—1« is 5. Mike >311« 36—26 15 A járási II. osztályban tíz csapat rajtolt, de csak nyolc fejezte be az őszt. Kaposho- mok és Szentgáloskér csapatát törölni kellett, mivel több mérkőzésen nem álltak ki. Zselicszentpál a listavezető, szorosan a nyomában Rákéival. Ez a két csapat kissé megugrott a többiektől. Bizonyára köztük dől el a bajnoki cím sorsa. Az őszi végeredmény: Az ifjúsági bajnokságban a K. Gazdász nagy fölénnyel állt az élen, de tőlük három büntető pontot le kellett vonl zs.-szempta 2. Ráksi 3. GSlIe 4. Bodrog 5. Jikó S. HedretseSy 7. Alsóbogit 8. Fonó 9. KaposfitoisssSs: 19. Szeffitsiíeo&ée 7*11 19—11 11 7 4 2 1 24—15 10 7 3 13 13—10 7 7 2 3 2 14—13 7 7 2 3 2 14—14 7 7 3 1 3 21—23 7 7 2 14 13—17 5 7 1 — S 6—19 2 törölve tsörtEve ASZTALITENISZ Bajnoki évet zártak. Tavasszal 29 csapat kezdte el a mérkőzéssorozatot, és valamennyi be is fejezte. Mint kiderült: ez a sportág egyike a legnépszerűbbeknek. Az »Alcsoportban kilenc együttes versenyében a VBKM Vasas ifjúsági együttese folytatja tavaszi sikereit, biztosan nyerve a bajnokságot a Köjál előtt. A »B« csoportban sem történt változás az élen: a megyei tanács — mint tavaszi első — lett a végső győztes. A »C« csoportban a Dé- dász már nem tudta megőrizni első helyét, végül is az Irodagép lett a bajnok. A női mezőnyben két veretlen volta tavasz folyamán, a VBKM Vasas ifjúsági csapata és a Köjál. A Vasas megőrizte veretlenségét, és megnyerte a bajnokságot. A Köjál nagyon visszaesett, végül is meg kellett elégednie a 6. hellyel. A végeredmények:-A- csoport: 1. VBKM Vasas ifi 32, 2. Köjál I. 25, 3. Kaposgép II. 24, 4. Vasipari Ktsz 20, 5. K. Gazdász 13, 6. Somber 13, 7. Szentjakab 1.9. 8. Gépészeti szakközépisk. I 8, 9. VBKM 1. »B« csoport: 1. Megyei tanács 36, 2. SÁÉV 28, 3. FMV Vasas 23, 4. Városi tanács 22, 5. Gépészeti szakközépisk. II. 18, 6. Pamutfonó 16, 7. Ingatlankezelő I. 13, 8. Városgazdálkodási V. 10, 9. Köjál II. 8, 10. Rákóczi ifjúsági 6. *0 csoport: 1, Irodagép 34, 2. Dédász 33, 3. Tanítóképző főisk. 20, 4. Ruhagyár 17, 5. Vízkutató 16, 6. Ingatlan- kezelő II. 15, 7. Húskombinát 15, 8. Szentjakab II. 11, 9. Köjál III. 10, 10. Közút 4. Nők: 1. VBKM Vasas ifi 28, 2. Pamutfonó 28, 3. Nemzeti Bank 25, 4. Xiletményhi- vatal 20, 5. VBKM 20, 6. Köjál 17, 7. VBKM Vasas serd. 11, 8. Ruhagyár 11, 9. Húskombinát 10, 10. Kaposgép KRy.ll.ABDA 17* női csapat és 4 férfi együttes alkotta a mezőnyt. A nőknél a tavasszal jól szereplő 5. helyezett Somogysárd visszalépett, s helyette Osztopán folytatta ősszel a küzdelmeket Az élen a sorrend nem változott A Tanép 4 pont előnnyel nyerte a bajnokságot a Húskombinát és héttel a 3. helyezett Hámán K. Ált Isk. előtt. A férfi mezőnyben veretlenül lett első a Húskombinát A női bajnokság végeredménye: 1. Tanép 30, 2. Húskombinát 26, 3. Hámán K. Alt. Isk. 23, 4. Mezőgép 21, 5. SÁÉV 12, 6. Kaposmérő 10, 7. Szentbal ázs 10, 8. Hetes 6, 9. Ruhagyár 6, 10. Osztopán 6. A férfibajnokság végeredménye: 1. Húskombinát 11, 2. Tanítóképző Főisk 7, 3. 503-as Szakmunkásképző 6, 4. Nagyberki 0. RÖPLABDA Az ősszel kezdődtek a küzdelmek. öt csapat játszott nyolc-nyolc mérkőzést a második idényben. A találkozókat Kaposváron körmérkőzéses formában bonyolították le. Elismerést érdemel két vidéki együttes, elsősorban a Ka- pos homok, amely megnyerte a bajnokságot, és jövőre a megyei első osztályban szerepelhet, A homoki lányok ismét bizonyították, hogy egyesületüktől több törődési érdemelnének. A bajnokság színvonalán azonban még meglátszott, hogy egy újjáélesztett küzdelemsorozatról van szó. A bajnokság végeredménye: A bajnokság sikerén fölhúzd ulva két kupaküzdelem-1 re is sor került ebben, a j sportágban, A November 7.1 kupára 6, a felszabadulási kupára négy csapat nevezett Ezeket a mérkőzéseket is Kaposváron játszották. valamennyit tornateremben. ■ A November 7. kupa végeredménye: 1. Kaposvári Sportiskola, 2. Kaposgép—Vörös Lobogó, 3. K. V. Izzó, 4. Fazekas Háziipari Szov., 5. Kiskorpád, 6. Egészségügyi szakközépisk. A Felszabadulási Kupa végeredménye: 1. Kaposvári Sí, 2. Kaposhomok, 3. K. V. t 4. Fazekas Háziipari Szövetkezet SAKK Nyolc csapat részvételével zökkenő nélkül zajlott le a városi—járási csapatbajnokság. A korábbi évhez hasonló kizárásokra ezúttal nem volt/ «aiikség. A színvonal sokat javult Ügy tAni*. hogy ez a bajnokság végre bevál- j tóttá a hozzá fűzött reményeket és megérett arra, hogy továbbfejlődjön. Ez azt jelentené, hogy a győztes jogot szerezne a megyei »B« bajnokságban való indulásra. A Közút SK megérdemelten nyerte a csapatbajnokságot A legkiegyensúlyozottabb versenyzőket ez az együttes tudta asztalhoz ültetni. Dicséretet érdemel a Húskombinát is, amely több évi kihagyás után nevezett ismét; sikeréta 3. hely igazolja. A esb végeredménye: l. Közút SK 61 pont, 2. Kaposgép—K. V. Lobogó 54,5, 3. Húskombinát 49,5, 4. Somogy- sárd 49, 5. SZÜV 37,5, 6. Dél- viép 29,5, 7. A for 28,5, 8. Somogyiad 24,5. A városi egyéni bajnokságon 15-en indultak, köztük három első osztályú sakkozó. A verseny az esélyes Schmi- deg Péter döntő sikerét hozta. Három évi szünet után most először szerepelt egyéni versenyen. A bajnokság másik nagy meglepetése: az utolsó forduló végéig veretlenül az élen álló — és elméletileg jól fölkészült — dr. Tailós Emilnek át kellett adnia első helyét Említést érdemel dr. Gyöke Sándor, aki hosszas kihagyás után versenyezve lett a 6. A végső sorrendben az első négy helyen Vasutas sakkozók osztoztak. Az egyéni sakkbajnokság végeredménye: 1. Schmideg 11,5 pont, 2. Dr. Tailós 10,5, 3. Parragi 10,5, 4. Grulier 10, 5. Övári (K. V. Izzó) 8,5, 6. Dr. Gyöke (K. H. Vasutas) 8,5, 7. Heinrich (K. H. Vasutas) 8, 8. Háhn (K. H. Vasutas) 7, 9. Ferencz (K. Spartacus) 6,5, 10. Csábi (K. H. Vasutas), 6,5, 11. Torma (K. Spartacus) 4,5, 12. Csiszár (Kaposgép—K. V. Lobogó) 4,5, 13. Ligeti (Kaposgép—K. V. L.) 4, 14. övári (K. V. Izzó) 3, 15. Lenkovics (K. Spartacus) 1,5. KISPÁLYÁS LABDARCGAS Az 1978/79. évi bajnokság is három csoportban folyik. A múlt évinél kettővel több — jelenleg 36 csapat — küzd a három csoportban. Az elsőben a Kórház kezdettől az élen áll, s jól szerepel a második osztályból fölkerült Húskombinát A második csoportban a megyei KISZ-bizottság és a Fazekas Háziipari Szövetkezet (ez utóbbi szintén most jutott föl a 3. csoportból) hétről hétre egymást váltva állt az élen. A 3. csoportban a MÄV á-3. fordulótól vezet. A jelenlegi élcsoportok: I. osztály, (12 ind.): 1. Kórház 18, 2. Húskombinát 17, 3. VBKM 15. II. osztály, (12 ind.): 1. Megyei KISZ-bizottság 18, 2. Fazekas Háziipari Szöv. 17, 3. Volán 16. III. osztály, (12 ind.): 1. MÁV 20, 2. Csepel 18, 3. Közút 17. 3. n. JANÜÄR 19 PÉNTEK Sára A Nap kel IJS, nyugszik I6.2S Arakor A Hold kel 22.45, nyugszik 16.09 érakor. A várható időjárás: Váltocfon feme* idő, elszórtan havazás. Reggel sokfelé leaz köd; egy része napközben Is megmarad. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma minus* 7—12 fok között alakuL A távolabbi kilátások (keddig): hideg tdé. esetleg havazással. A tegalacsonyobb hajnali hőmérséklet mínusz 11—16, a legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 5—8 fok között. Elhunyt Kaveczki János Csütörtökön elhunyt Kaveczki János nyugdíjas pártmunkás. a siófoki járási pamouBottság. a tabd nagyközségi pártbizottság tagja. 59 éves volt. 1945-foen alapító tagja, majd titkára a torvaji pártszervezetnek, 1950-től 1978, július 1-ig pártmunkásként tevékenykedett A tabi járási pártbizottság titkára volt, majd 1970-től Tab nagyközség pártbizottságának a titkára. Tavaly nyáron vonult nyugdíjba, s akkor példamutató, önzetlen tevékenységéért a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. Kaveczki János temetéséről később intézkednek. — Fölkészít! a vezetőket az MTESZ Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei csoportján belül működő igazgatók klubja az idei gazdasági feladatokra. Tegnap délután Kaposváron az SZMT klubjában a somogyi termelővállalatok igazgatói és személyzeti vezetői találkoztak. Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára tartott vitaindító előadást arról, milyen legyem a helyes gazdasági vezetői magatartás a jelenlegi helyzetiben. — Gyermek bá besöpörtek találkozójára és bábkiállításra kerül sor holnap Kaposváron a megyei könyvtárban. A pécsi, a zalaegerszegi és a kaposvári bábcsoportote vesznek részit e találkozóin. — Véradópapot tartottak a héten Kadarkúton. kétszáz ember 70 liter vért adott. — A Tanácsköztársaság irodalmáról sugároz sorozatot februárban és márciusban a rádió. Az adásokban nagy íróinknak a proletárdiktatúra idején készült műveit is közli. — Nagy Ferenc kiállítása. A népművészet mesterének gyűjteményes kiállítását ma nyitják meg a Somogyi Képtárban, Nagy Ferenc fa- és csontfaragásait mutatja be. — A moszkvai Bolsoj világhírű balett-társulata ismét hazánkba látogat; márciusban az Erkel Színházban mutatja be Espaj és Hreny- nyikov egy-egy alkotását — Több mint 20 ősállat maradványát fedezték föl a Vilija folyó partján, nem messze a beloruszáéi Szmor- gonytál. A maradványok között több mammut, orrszarvú és barlangi medve csontváza van. — Veszett rókák tűntek föl Fejér megyében. Szabadbety- tyán és Polgárdi környékén a napokban több ilyen vadat is láttak. A vizsgálat öt esetben igazolta a veszettséget--------------i--------------------A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig. 160 évvel ezelőtt, isit. január U-én született Szabadkán, és — 71 éves korában — 1890-ben — balt meg Budapesten Stoczek József fizikus professzor, akadémikus, a budapesti műegyetem első rektora, a magyar technikai felsőoktatás egyik úttörője. Mérnöki oklevelet a Geometriai Intézetben (Institutum Geometricum) nyerte el 1844- ben. Három évvel később már a József Ipartanoda fizikatanára, majd 1857-ben az újonnan alakult József Műegyetemen az általános és technikai fikiza professzora, 1871—72-ben pedig a Műegyetem első rektora. 1872-ben kinevezték a közoktatási tanács alelnökivé, 1874-től a tanárképző Intézet igazgatója és a tanárvizsgáló bizottság elnöke volt. Hasznos tevékenységet folytatott — 1865 és 1872 között — a Természettudományi Társulat elnöki tisztségében. A tudományos Ismeretek magas szintű népszerűsítését Is szolgáló értekezései a Természettudományi Társulat évkönyveiben és közlönyeiben, a Magyar Tudományos Akadémia Értesítő j ében Jelentek meg. Nagy érdemeket szerzett a magyar technikai oktatás kifejlesztésében; legfontosabb munkája a Műszaki Természettan. — Találkozás kiváló kato- náikiksl. A katonai életről hallgattak tegnap előadást az MHSZ marcali gépjárműiskolájának hivatásos gépjárművezetői tanfolyamán részt vevő sorköteles fiatalok. Utána találkoztak néphadseregünk több kiváló, L és II. osztályú minősítést szerzett gépkocsivezető katonájával. — Sorozatban készülnek a moszkvai olimpiára rendelt stúdiómagnetofonok a Mech- labor pécsi gyárában. A megbízatás kiemelt feladata a Mecsek aljai város egyik legfiatalabb, legkorszerűbb üzemének, hisz az idei ezerhét- száz darabos össztermelésből csaknem nyolcszázat az olimpia majdani sajtóközpontjában szerelnek fel. A szovjet exportszállítást a stúdiómagnetofon család legújabb típusaiból teljesítik, amelyek műszakilag és formatervezés szempontjából is a világszínvonalat képviselik. — Tanfolyamon vesz részt hétfőtől a fogyasztási szövetkezeteik és a Zöldért 315 felvásárlója, áruétvevője. A bogiári Hullám-szállóban tartandó továbbképzésen a termés minősítése lesz a fő téma. Elsősorban is az export- minőség megállapításához kapnak segítséget a Mészöv szakemberedtől. — Kézimunka-szakkör alakult Beraenoén és a közigazgatásilag hozzá tartozó So- mogyudvarhelyen. 45 asz- szony, leány vesz részt az esti foglalkozásokon. Tavasszal kiállítással zárják a szakköröket. — Űjabb fagyhalál. Titovo Uzsice közelében két férfi és egy nő fagyott meg, mert a nagy hidegben gyalog indult útnak. Ezzel Jugoszláviában tízre emelkedett! az idei, hideg okozta haláleseteik száma. — Az Expressz együttes hangversenye 1979. február 5-én este fél 6 és 8 órakor lesz a Cslky Gergely Színházban. Közreműködik: Sasvári Annamária. Jegyek elővételben á rendezvény- irodában kaphatók. Telefon: 11-103. (41075) — Sportbált rendez a Rákóczi soortegyesület február 3-án az EDOSZ Művelődé«: Otthonban, Jegyek még korlátozott számban kaphatók a Május X. utca! Rendezvényirodában. (41185)