Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-18 / 14. szám
\ „Helyben járás" a harmadik helyen Fölcseperedtek, az általános Iskola 2. osztályába járnak már azok a gyerekek, akik abban az évben születtek, amikor a Táncsics SE kosarasai az NB I mezőnyében küzdöttek a pontokért A szurkolók közül is csak kevesen emlékeznek az élvonalban töltött egy évre. Többen Munkában az MLSZ új bizottságai Szoros kopcsolatban a vidékkel Nem új, de ténykedésében alaposan megváltozott a területi bizottság, amelynek vezetője dr. Terpitkó András el-, nők. Segítőtársai többségében a vidéket képviselik,- a megyéket, a városokat, a kisebb településeket; kivétel nélkül a sportág kiváló ismerői, lelkes, tettrekész szakemberek. — Hogyan kezdi a munkál a területi bizottság? ■— Első tevékenységünk, hogy tanulmányozzuk az MLSZ érvényben levő rendelkezéseit, az OTSH a labdarúgással kapcsolatos állásfoglalását, mert ezek ismerete a kiindulópont a gyakorlati munka megkezdéséhez. Meggyőződésem, hogy döntő többségük alkalmas a sportág színvonalának a kívánt magasságba raid emelésére emellett bizonyos módosításokra is sor kerülhet — A változtatást bizonyára széles leörű tájékozódás, az érintettek véleményének kikérése előzi meg ... — Pontosan így lesz. Tudjuk és valljuk, hogy labdarúgásunkban a fővárosi és vidéki egyesületek, illetve szövetségek azonos jogokkal rendelkeznek, azonos kötelességeket is kell teljesíteniük, de hogy ez ne csak elv, hanem gyakorlat is legyen, célunk, hogy a vidékkel szorosabb kapcsolatot építsünk ki. Óriási segítséget jelenthet, ha a vidéki szakemberek az eddiginél gyakrabban juthatnak szóhoz, s tapasztalataikat közreadják. A földrajzi helyzet tehát semmiképpen sem jelenthet hátrányt a vidéki szövetségek, csapatok, illetve játékosok számára. Ennek megfelelően alakult ki bizottságunk is: Tagjainak 80 százaléka vidéki, vagy a vidéki labdarúgást szerető, ismerő sportvezető. A területi bizottság vezetője is nagy jelentőséget tulajdonít az erkölcsi követelményeknek. —k Véleményem változatlan, ma is azt hangoztatom, hogy szilárd erkölcsi alap nélkül a labdarúgásban nem lehet tartós sikereket elérni. Az is az igazsághoz tartozik, hogy ennek a sarkalatos tételnek jóval kevesebb beszéddel, annál több tettel lehet csak érvényt szerezni. Jelenet az Ü. PEÁC elleni győztes mérkőzésről. Kovács Rezső Kupa Vasárnap újra megkezdődött az immár két évtizede hagyományos Kovács Rezső röplabda - kupa. Az idei torna első napján öt női együttes mérte össze erejét. Kiemelkedett játéktudásával a mezőnyből a Kaposvári Sportiskola, amely mindkét mér- j: közlését jó ja- § tokkal, bizto- | son nyerte. * Kellemes meg- % lepetést szereztek a kapós homoki lányok, akik először vesznek részt a kupaküzdelmek-' ben.: a bemutatkozásuk igein jól sikerült, a tsz-csapa- tok »rangadójából« ők kerültek ki győztesen. A mérkőzéseket 2x15 perces időre játszották, s egyszer sem kellett hosszabbításban eldönteni a találkozó sorsát .» kaposhomokiak nem okozt ak csalódást a »tsz-rangadön«. Eredmények:, Kaposvári Sportiskola—Munkácsy Gimn. 2:0 (38:13), Kaposhomok—Some msard 2:0 (30:18), Munkács- Gimn.—Ady Gimn. Nagyatád 0:2 (13:24), K. Sportiskola—Somogysárd 2:0 (39:16), Adv Gimn.—Kaposhomok 2:0 (31:18). Ügyesség, bátorság! Az edzett ifjúságért mozgalom keretein belül »Ügyesség, bátorság!« címmel játékot hirdetett több illetékes szerv Kaposvár kisdobos őrseinek. A játék célja a kisdobosok tömegsportjának segítése és az alsó tagozatosak fokozottabb bevonása a mozgalomba. Á játék résztvevői azok az őrsök, amelyek az úttörőcsapatok házi versenyeit megnyerték, és korosztályukban indulni jogosultak. Az 1—2. osztályosok városi versenyére holnap, a 3—4. osztályosokéra pedig péntekhez egy hétre kerül sor a Kisfaludy utcai általános iskolában 14.30 órakor. A verseny valamennyi részvevője jutalmat kap, az első 3 helyezett pedig különdija- zásban részesül; .Az abszolút győztes csapat egy évre elnyeri a Killián György Ifjúsági és Üttörö-művelödési Központ által fölajánlott Makk Marci-díjat, ami három évi folyamatos nyerés után végleg egy úttörőcsapat birtokába kerül. A játék a »Gyermekév ’79« városi rendezvényeinek első eseménye les*. figyelik viszont érdeklődve — évek óta — a csapat »topo- gását«. Mert szinte egyhelyben áll az együttes: kibérelte magának két évre a 3., elölte pedig ugyancsak két évre a 4. helyet. Egy esztendeje elérték a bajnoki rajtnál kitűzött célt: újra sikerült dobogóra kerülniük. Hogy mégsem; minden fenékig »tejföl« az egyesületnél, mutatja a táblázat is: az NB IX 16 csapata közül egyedül a Táncsics SE-től vontak le büntetőpontot, méghozzá hármat. — Miért? — tettük föl a kérdést Gyürke István edző- nett. — Az utánpótlásnevelés érdekében még két csapatot kellett volna indítanunk. Az előző években, sok nehézség árán, még meg tudtuk csinálni ezt, de idén már nem voltunk rá képesek. Az együttes végső helyezését a levont büntetőpontok nem befolyásolták, ám nem jelenti azt, hogy a kérdés ez- * zel lezárult. A jövőben vala-1 miképpen ezt is meg kell oldaniuk, hiszen az egyesület múltja és rangja kötelezi * őket. A csapat a tavaszi 3. helyezés után a nyáron itthon és Győrben a nemzetközi Fel- szabadulási Kupán készült az őszi idényre, ahol egy jugoszláv profi csapat mögött a 2. lett. Szerkezetileg az együttesben nem keltett változtatni, hiszen a játékosállományuk lényegében a régi. Így a tavasszal megkezdett munkát tovább folytatva olyan közösség alakult ki, amely megfelelően képviselte hazai és Vidéki környezetben egyaránt az egyesület színeit. Külön eredménynek számít, hogy sportszerű magatartásával nem egyszer a vesztes mérkőzés ellenére is sikerült a csapatnak kivívnia az ellenfél elismerését és a közönség rokemszenvét. Apróbb fegyelmezetlenségek — még a legjobb játékosoknál is — voltak. A bajnokságot 22 játékos kezdte cl. Menet közben ezek közül először 5-től, majd újabb 8-tól kellett megválni. Helyettük négy új játékost sikerült beilleszteni az együttesbe. A gárda 262 edzésen készült föl a bajnoki találkozóikra. Edzéslehetőségük teremben a tavasszal 7 és fél óra, az őszszel viszont csak 4 óra volt. Ez mindenképpen kevésnek bizonyult volna, ha a játékosok egyéni fölkészűltsége és, a tavasszal végzett munka »lendülete« át nem segíti őket az őszi* időszakon. A harmadik helyet úgy érték el, hogy 184 ponttal többet dobtak, mint a bajnok ZTE. Ez a 3137 pont mérkőA bajnokság végeredménye: zésenként! 104,6-es átlagot jelent, ami/ országos szinten is igen jó eredmény. A szépséghiba mindössze annyi, hogy a két nagy rivális ellen nem sikerült az egyébként közel 60 százalékos dobóteljesítményt »hozni«. Érdekes, hogy az eredményesség ellenére az edző szerint a csapat a védekezésben fejlődött a legtöbbet. Taktikailag a játékosok jól alkalmazták az agresszív védekezés alapelveit, csökkent a hibás helyezkedés, a befutó elnézése és a vonal melletti tévedések. Nagy fejlődés, hogy a lepattanó labdák több mint nyolcvan százalékát sikerült megszerezniük. Igen sokat javult a csapat a területvédoke- zésben is. A taktikai szabálytalanságok lehetőségeit azonban még nem minden eseL- ben használták ki ésszerűen. Támadójátékuk jellemzője volt a sok dobóhelyzet kidolgozása, ez több esetben — az ellenfelektől függően — az egyéni képességekre alapozódott. A játékosoknak többször nem is nagyon kellett erőlködniük a győzelemhez, s ezér|. néhányszor a taktikai elképzeléseket nem váltották V,altira. Mivel az egyéni képzettség is különböző volt, az improvizációs játék sok eladott labdát »eredményezett«. Ami viszont mindenképpen dicséretes: valamennyi játékos becsületesen harcolt és minden idegszálával a győzelemre törekedett. Mivel az ellenfelek gyakran éltek az időhúzó taktika lehetős-égével, a csapat sokszor rákényszerült az egészpályás védekezésre. Ez vi szont nagyobb fizikai és szellemi erőkifejtést igényelt, amit a játékosok jól bírtak. Egyéni rangsort az edző nem állított föl, hiszen az egyes játékosoknak a mérkőzéseken más-más a feladatuk. Azért a precízen vezetett »nagykönyvből« annyit megtudtunk, hogy a csaipat legeredményesebb sportolója Tóth László volt: 485 pontot dobott. Ot Kauzál István követi 463 ponttal, neki az összteljesítménye volt a legjobb. A harmadik legtöbb pontot (427) Hunji László szerezte. A további tervekről az edző elmondta: minden marad a régiben. Azaz: nem kívánnak bajnoki álmokat szövögetni, hiszen nincsenek meg hozzá a feltételek. Ráadásul az új bajnokságra az együttes 80 százaléka távozik. Az újakkal pedig először csapatot kell építeni. Hogy az milyenre sikerül, erre csak a jövő adhat feleletet. Annyit mindenesetre az egyesületnél is szeretnének, hogy a következőkben is a hagyományoknak megfelelően szerepeljenek. Gyarmati László JANUAR A Nap kel 7.26, nyugszik 16.23 órakor A Hold kel 21.43, nyugszik 3.13 órakor 18 CSÜTÖRTÖK Piroska A várható időjárás: Változóan felhős idő, többfelé —elsősorban nyugaton — havazás. Hajnalban, főként keleten, sok helyütt köd. Mérsékelt, időnként kissé élénkebb, változó Irányú szélre szám íthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma. csütörtökön: mínusz 6 és mínusz 13 fok között lesz. 1. ZTE 30 29 í 2953-1784 59 — Ncgy kínai kábítószer2. Székesfehérvár 30 29 1 2830-1963 59 csempészt tartóztattak le a 3. Táncsics SE* 30 2« 4 3137-2143 53 belga hatóságok. Heroint és 4. K. Építők 30 21 9 2681-2487 51 marihuánát akartak bevinni 5. Bakony Vegyész 30 20 10 2661-2399 60 az országba. 6. Ü. PEAC 30 20 10 2301-2165 50 7. Soproni Textiles 30 18 12 2355-2204 48 8. Dombóvár 30 17 13 2414-2144 47 9, NIKE FÁK 30 15 15 2229-2246 45 A mai ügyeletes: 10. Keszthely 30 ii 19 2163-2479 41 11. Győri KözL 30 10 20 2397-2G09 40 12. Saharia 30 7 23 2115-2572 37 Szalai László 13. Szombathelyi TK 30 7 23 2045-2586 37 14. Pécsi Sí 30 6 24 2261-3018 36 15. Szigetvár 30 O 28 1002-2598 32 Telefon: 11-510, este 8-ig. 16. Marcali 30 o 28 1839-2786 32 — Varsóban megnyílt a nemzetközi gyermekév első tudományos konferenciája. Tárgya: a gyermekek jogi védelme. — Kozmosz—1072 jelzéssel mesterséges holdat lőttele föl a Szovjetunióban. Feladata: a keramikus térség további kutatása. — Múlt századi álmuk valósul meg a tudósoknak tavasszal, ha sikerül az An- tarkliszróL Ausztrália partjaihoz vontatni egy jéghegyet. A jéghegyből kiolvasztandó vizet természetes víz- forrásként akarják fölhasználni. — Fotószakkör alakult a kaposvári Vas—Műszaki Szolgáltatóipari Szövetkezetnél. A laboratórium mellett egy kis galéria létrehozását is tervezik: a szakkör tagjai ott állítják ki legjobb képeiket. — Kártyakülönlegességeket mutat be a Belgiumban levő tunrhouti múzeum. Legértékesebb darabja egy XV. századi, virágokkaL és 'állatfigurákkal díszített »pakli«. — Több operamüsort közvetít az idén a Televízió. Márciusban például egy Verdi-összeáll ítást - láthatunk, az év második felében háromrészes sorozat ismerteti a Faust-téma zenei feldolgozásait. — A felvételi épület rekonstrukciójával megkezdték a murakeresztúri vasútállomás korszerűsítését. Az államközi megállapodás alapján itt alakítják ki hazánk és Jugoszlávia legújabb közös vasúti határállomását. — Földmozgásokat észleltek a szicíliai Messina körzetében. Az eddigi jelentések szerint nem okozott jelentősebb károkat. — Védetté nyilvánították •hazánk egyik legszebb fekvésű botanikus kertjét, amely a soproni erdészeti egyetem épületeit övezi. — Helikoptereken mentették ki a szLovéniai 1600 méteres Golta-hegyről a hó fogságából 86 kirándulót, köztük 60 fiatal szovjet turistát, mivel a drótikötélvasút használhatatlan,ná vált. — thvcnen haltak meg vasárnap az amerikai középnyugat nagyvarosaira zúduló havazás következtében. Négy nagyvárosban a csaknem egyméteres hó miatt járhatatlanok az utak. 290 évve! ezelőtt, 1689. január \8-án született és Í7£5-bcn hunyt cl Charles de Séconciat Montesquieu neves francia író és filozófus, a francia felvilágosodás első, az enciklöpedistak munkásságát előkészítő szakaszának kiváló képviselője. l ó müvében — a törvények szelleme — három kormányzati i-endsxert ír le: k monarchiát, a demokratikus köztársaságot és a dcspoüzmust. A lég erényesebbnek a demokratikus köztársaságot tartja, egyben jelezve, hogy a polgári társadalmi viszonyok között ez nem megvalósítható. Ezért az abszolút monarchia fejlődést gátló oldalait kiküszöbölő alkotmányos monarchiában látta a modern polgári állam eszményéi. Példaképe az angol monarchia, a polgárság és a nemesség Jiözti kompromisszum, ami egyben a korabeLi francia polgárság gyengeségének kifejeződés«; is. Filozófusként a társadalmi és a történelmi viszonyokat anyagi okokkal próbálta megmagyarázni. de ezen a téren egyoldalúan emelte ki a földrajzi környezet szerepet, mint a. népek szellemi fejlődésének, történelmének döntő meghatározóját. három büntetőpont levonva. — Népszámlálás kezdődött tegnap a »Szovjetunióban. Több mint 600 ezer számláló- biztos látott munkához, s dolgozik 8 napig. — Több mint 220 millió forint értékű egészségügyi berendezéssel szereli föl 1980. augusztus 20-ig az épülő délpesti kórházat a Medicor- művek. — Mintegy 9 ezer utcai fa metszését kezdte meg a költségvetési üzem parképítő brigádja Siófokon. Ezenkívül 200 balesetveszélyes fát termeltek ki. — Automata vegytisztító géprendszert helyezte* üzembe a szolnoki Patyolatnál. Óránkénti téljesitmenye a , koraobinak háromszorosa, — Üzemanyagkutak javítását Somogy 55 tsz-eben és négy állami gazdasága,ban végzi a Tsz-ker speciális szolgáltatórészlege. Emellett uj kutakat is terepit. — Csak ovisoknak címmel a kadarkuti ‘óvodában tart ma előadást a helyi id. Ka- poii Antal Művelődési Ház ' oab&zakkóre. — Folyóvá változtatta a szaúd-arábiai Dzstdda utcáit a városra kedden lezúduló felhőszakadás. A taxisofőrök kihasználva a helyzetet c napon háromszorosára emeltek a viteidijal. — EXPRESS S1TÜRAK. Lengyelország, Zakopane (Krakkó). Időpont: 1979. II. ifi—22. Részvételi díj: 2050 Ft. Utazás autóbusszal. Jelentkezési korhatár: 35 éves korig. Je-entkezes: Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda, Kaposvár. Ady E. u. ,7. Telelőn: i3-55fi, I2-2U5. (41055/a) — Szakmunkásoknak 20 hetes, gimnáziumra előkészítő tanfo- lyamot indít a Táncsics M. Gimnázium. A tanfolyam önköltséges. A- tanfolyamra a végzős szakmunkástanulók is jelentkezhetnek. Jelentkezés 1979. január 23-án és 24-én délután 16 és 18 óra között * gimnáziumban. (41069) — FIGYELEM! Nagyatádon új helyiségben hplnap nyitjuk meg a korszert! formában üzemelő kötött-, fehérnemű- es divataru- szakiizlctünket. Somogy megyei Iparcikk-kiskcreskcdcLmi vállalat. itt 098) (