Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-30 / 306. szám
Oj Kossnth-leyél Kossuth Lajos Irányi Istvánt*» Irt levele és más történelmi értékű kéziratok, Irányi több dánt 30 darabból álló irathagyatóka jutott a győri antikvárium birtokába, egy győri magángyűjtőtől. Irányi István a Sáros megyei A bős községben született 1811-ben. és Eperjesen halt meg 1884- ben. A szabadságharcban hadbíróként szolgált, több ütközetben, köztük Budayár ostromában is részt vett. Az Irányi-gyűjtemény magyar és német nyelvű kéziratokat foglal magában. Közülük a legértékesebb a Biella melletti Piemantbam (Olaszország) 1861. július 12-én kelt levél, amelyet Kossuth Lajos saját kezűleg írt magyar és angol nyelven Irányi István „evangélikus magyar századosnak”. A muzeális értékű dokumentumokat az Országos Levéltárnak ajánlotta fel a győri antikvárium. Könyvespolc Világirodalom a ponyván Több kísérlet történt már arra, hogy a nyomtatott szó megjelenése, elterjedése és a műveltségben bekövetkezett robbanásszerű változás útjai, lüktető artériái és hajszál- erecsütéd között a kapcsolatot megtalálják. A francia Escar- pittól az erdélyi Jankó Zsigmondiig sorolhanánk a szerzőket és eredményeiket Most, a téli vásárra újabb, gyönyörű kiállítású, vaskos kötet látott napvilágot. Szerzője Pogány Péter, a kaposvári gimnázium egykori diákja, tudományos kutató. Hatalmas és minden részletében érdekes munkát végzett. A XVI. századtól szinte a napjainkig közÉv végi Somogy Négy szám tartalomjegyzékével jelent meg az év végi Somogy; aki úgy érzi, belőle is fontosat olvashat ki, lapozzon bele. Itt kezdtem én is a decemberi Somogyot. A kiadvány egy-egy száma nem tükrözheti minden esetben a szerkesztői törekvést, egy év teljes anyaga alapján már levonhatunk néhány következtetést erről is. Az Irodalom, művészet rovatban a próza erősítést kíván, az összesítés sem tűi gazdag, pedig a műfaj határait erősen kitágították. Novella, elbeszélés alig létezik egész évben. A Művelődés rovat egyéves termése nyolc tanulmány, tehát megjelenésenként kettőt olvashattunk, ennél is valamivel kevesebbet a Társadalom és gazdaság rovatban. A Figyelő rovat érdemel továbbá dicséretet. Takáts Gyula egyike azoknak, akik rendszeresen jelentkeznek verssel a Somogy hasábjain. Az év végi számban is hármat olvastunk, az egyik épp az új esztendőre »-tekint-«. Berták László vései gyerekkorát idézi meg, Csanády János most olvasott versei is szülőföld táplálta líra. Fodor András a harmincéves érettségi találkozójára — ennek helyszíne Kaposvár — kalauzolja el az olvasót, ö beszélgetett Gellert Emillel, a Volt Somssich gimnázium énektanárával, aki 1934-től 1946-ig tevékenykedett Kaposváron. Fodor minden bizonnyal sokat tanult tőle, hisz Bartókról szóló könyvében említést is tesz róla. A volt matematika—fizika—ének szakos tanárból világítástechnikus lett. Hetvenévesen védte meg kandidátusi dolgozatát, melynek témája a közterületek látásfiziológiai szemléletű világítástechnikája Európa-szerte Ismertette kutatásait, eredményeit A Somogyi Képtárban már készülnek a Tabon élő Nagy Ferenc népi fafaragó alkotásainak a bemutatására: a népművészet mestere művészi útját vázolta föl. Nagy Ferenc néhány alkotásáról készült felvétel teszi szemléletessé írását. Hangulatos, fordulatos lírai naplójegyzeteket olvastam Szapudi András tollából, beleszőve már megyénkkel kötött új ismeretségét is. A kaposvári színház népszerűsége kelthette föl Bóra Ferencben a vizsgálódás vágyát, hogy Miért szeretnek (vagy miért nem) színházba járni az általános iskolások? Legtöbben a hatodik osztályosok közül járnak Kaposváron színházba. A gyermekelőadások elsősorban a hat-tizenkét évesek érdeklődését elégítik ki. Pedig, mondták a 7—8. osztályos tanulók, ők is szívesen járnának rendszeresebben színházba. Többet tehetnének ennek érdekében a pedagógusok is — állapítja meg a szerző, hiszen minden évadban bemutatnak olyan »fél- nőttdarabol«, amelyiket a 13 —14 évesek megtekinthetnének. Nem ilyen alapos az a kis tanulmány, amelyik a népesedési helyzettel foglalkozik. Adataiban hiszünk, de általános megállapításai inkább bosszantóak. — Az új lakótelepek építésénél arra kell törekedni, hogy a lakások átadásával egy időben a gyermekintézmények (óvoda, iskola) is elkészüljenek — írja. így van, de miért nem valósult meg a kitűnő elv? Erre is feleletet kellett volna keresnie, hogy többet tudjunk a témáról ma, mint tegnap. Somogy múltjának a bemutatása a Szülőföld rovat feladata. Most Andrássy Antal a szabadságharc jutai mártírjáról közölt írást, Molnár László pedig a törökellenes küzdelmek idejére pillant vissza. h. a kézen forgó, mű velőd és történetileg fontos verses és prózai olvasmányanyag összegyűjtése, földolgozása volt a célja. De nem a főúri könyvtárak mélyén porosodó, díszes kecskebőrbe kötött müvekről van szó. Azokat a búcsús énekfüzeteket, betyárhistóriákat, nyomtatott szerencsekerekeket, kincsásó varászköny- veket, jövendőmondó Szibillákat, lottózóknak való álmoskönyvet, 100—200 éves tánc- dal füzeteket és nyomtatott népmonda-variációkat vette lajstromba, amelyeket céhlegények, írástudó diákok, a be- tűvetésjsillabizálás rejtelmeit ismerő minden rendű és rangú népek forgattak, idéztek, becses helyen tartottak. Igen, ez volt »a« ponyva. Vásárokon, népes búcsúi forgatagban, vándorkórusok kosarában lapult a vékony, fűzött olvasnivaló. Ezekről szól a könyv, a Magyar ponyva tüköré. Hogyan szívódott föl e számtalan műfajú, rengeteg érzelmet megfogalmazó és ismeretet hordozó ponyva a köztudatba, a szájhagyományba, a népéletbe? Mi maradt meg ebből tartósan, mi alakult át, és épült be a gondolkodásba, világképet alakítván? Olyan névtelenné, gazdátlanná vedlett kulturális örökség lett ez is, mintanépköité- saet, vagy a kéziratos — például a kuruc, vagy egykori diákok költötte — dalirodalom. Általuk jutott el a köz- tudatha nem egy világirodalmi rangú mű, illetve annak egy miniatűr foglalata. 1539-ben például Istvántfy Pál széphistóriát írt Voller királyról és a szép Grizeldiszről. A reneszánsz és a barokk emberének egyik legszentebb eszménye, a szerelmi hűség szól itt a kor olvasójához. A téma azonban nem egészen új. Ma- ■rie de France • «Xlir-. századi francia írónő dolgozza föl először verses elbeszélésként Kétszáz év múlva ugyanez a történet Boccaccio Dekame- ronjának századik, záró novellája lesz. Hans Sachs 1546-han német drámát írt belőle, s 1574-ben Debrecenben kinyomtatják Istvánffy uram magyar nyelvű széphistóriáját. Legközelebb 1840-ben találkozunk vele, mint kifejezetten paraszti ponyvával. Ezzel a közkinccsel, mint jó érteleimben vett közprédával bántak derék nyomdászaink (egy személyben vállalkozók, kiadok és a nyomtatványokkal szekerező kalendaristák) a szórakoztatás, a népművelés, a haza régi dicsőségének ébren tartása érdekében. A vaskos kötet egyik ékessége a könyv közepébe hasonmás kiadásban fűzött Legénypiac—Leányvásár című 16 oldalas verses lakodalmi, egy- útal csoportos párválasztó vidám remekmű. S bár szerzője a nyomtatás szerint ismeretlen, Pogány Péter — valószínűleg sikere« — kísérletet tesz az anonim poéta személyének földerítésére. A jellemző stílusfordulatok, a költemény keletkezésének évszáma, az említett földrajzi nevek (Rinya, Segesd) kétségtelenné teszik, hogy Pálóczi Horváth Adám életének utolsó, nagybajomi éveiben írhatta a lakodalmas verseze* tét A könyv egyébként is bővelkedik somogyi utalásokban. Ki emlegeti ma már, hogy volt egy kaposvári pony- vanyomtatvány, melyet a világ minden nagyobb nyelvére azonnal lefordítottak! Kossuth Lajos imája a kápolnai csata után című mű itt készült a kaposvári nyomdában. A neves államférfi fohászát Koboz István írta Marcaliban egy éjszaka, közvetlenül a vereség hírére. Pogány Péter megtalálta az egyetlen megmenekült. kaposvári őspéldányt Budapesten, a rongya! ódott ponyvalapok között rengeteg féltve őrzött, ritkasággal, A ponyva népszerűségiét, a közgondolkodásban é6 a népi műveltségben betöltött szerepét jellemzi Arany Jánosnak az a kívánsága: »Leginkább szeretném — mondta a készülő Toldi szerelméről —, ha ronyván kaphatna hírre, akkor nagy és állandó közönsége lenne, s mi legtöbb: maga a nép.« A szerző részletesen elemzi nagy íróink, költőink és a ponyva kapcsolatát, más fejezetek pedig régi nyomdászdinasztiákról szólnak, és a grafikai tanulságokat elemzik. A könyv születését láthatóan az 500 éves magyarországi tipográfia-mesterség és -művészet évfordulója is ihlette. Ennék megfelelő, méltó köntösben, gyönyörűen megtervezve adta ki az Európa Könyvkiadó Helikon osztálya. S ami már önmagában is rang: a tipográfia és kötés- terv Szántó Tibor könyvművész hátinké ia, Végezetül még egy kérdésről kell szólnunk: Mikor lett a népi műveltség alakításában oly nagy szerepet vállaló ponyvából a ma ismert elítélő jelentésű »ponyva«? Az értékcsökkenő nyelvi jelentésváltozás egybeesik a könnyű fajsúlyú olvasmányre- gényefc (detektív- és bűnügyi történetek) tömeges megjelenésével a századelőn. Ez a »ponyva« kitűnő üzlet volt, s az üzleti sikert hajszolandó, egyre inkább a tömegeit mesterséges izgalmak iránti mohó vágyára, nem ritkán rossz ösztöneire épített. Boldizsár Iván ragadU meg legjobban ez új keletű jelenség lényegét: »Ponyva, vagy jó magyar irodalom ponyvaárom?« Pogány Péter műve visszaadja e fogalomnak igazi tortáimét és jelentését. Ci. T. Árva kezünkbe parolát Alig titkolt csodavárás volt a szilveszteréj mindig. Várni az újat, az újtól azt, hogy jobb legyen, mint az elbúcsúztatott óév volt. Zajjal, kolompolással ijesztették el a gonoszt; a szoboszlói asszonyok —írva vagyon — tepsiket csattantottak össze, harangkötelet ciháitok, hogy elriasszák a török képében jelentkező ellent. Terített asztal mellett, magunkhoz közeliekkel várni az újat, a reménylett jót, régi szokás ez. Bőd Péter feljegyzése szerint újévkor hagymakalendáriumokat készítettek a jövőre kíváncsiak : tizenkét gerezdbe — tizenkét hónap! — sót tettek. Amelyik közülük reggelre nedvessé lett, vélték, hogy az a hónap esőt vagy havat hoz majd. Ólmot öntöttek magukat mulatván, hogy a meghidegedő fémből »olvassanak«. De más módokon is igyekeztek kifaggatni a sorsot, milyen férjet szán nekik. S mind e praktikák közben olyan jó lehetett együtt lenni a munkái hétköznapok után! Reggel a gyerekek újesztendőt köszönteni indultak; »Adjon isten minden jót / Ez új esztendőben, / Jobb ücíőt, mint tavaly vót / Ez új esztendőben. I Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt, I Jó termést és jó vásárt / Ez új esztendőben.« Az évkezdő napon disznót kellett enni, mert e négylábú röfögő a házba túrja a szerencsét. Lám, a »tudatlan« szomszéd- asszony tyúkot etet a családjával, pedig az a szerencsét kikaparja... Vigyázni kellett minden cselekedetre az év első napján; ez még az én gyerekkoromban is tartotta magát. Mert olyan lesz minden egész évben, amilyen az első napion. Aki későn kel, lustálkodik majd mindennap. A kócos rendetlen lesz egesz esztendőben. Aki felönt a garatra, részegeskedik később is. Ha január elsején szerencsétlenség ér, elpártol tőled szerencséd egész évben. És így tovább. Tehát: légy mértéktartó, sőt fegyelmezett! De kedved ne veszítsd, mert fancsali leszel majd december harmincegyig! Babona, mondják — joggal — ma falun is. Persze, hogy az. De látnunk kell mélyében a félszet és a reménykedést is. Táplálói ezek voltok. S hiába is tagadnánk: finomabb, bonyolultabb — huszadik századibb — módon ez a gyök ma is él bennünk. Nem készítünk hagymakalendáriumot, nem öntünk ólmot, nem tartjuk számon, hogy évkezdő napon milyen hús kerül az asztalra, nem is ellenőrizzük magunkat cselekedeteinkben — szabad-e ezt vagy azt tennem —, de szilveszteréj, s az új év első napja mégis mindig belső számvetésre késztet bennünket, remények ajjró lángjait gyújtja bennünk. Talán majd ez az év, talán majd most...! Hiszen hányán és h. ,an vannak azok, akik az emberélet útjának felén úgy érzik, a dantei »sötét erdőbe- jutottak, vagy legalábbis az elé a dilemma elé: hogyan tovább, hogy még gyümölcsözőbb legyen a remélt következő fél élet Mert »Bár jók, se tiszták nem vagyunk / Ne hulljon ránk a sár. I Majd áll a ház és ott lakunk. I S a kertben munka vár, a kertben munka vár« — ah.ogy ezt kérve és hittel éneklik egy színházban, egy színpadon, egy öngúnyt sem nékülöző műben. A fiú, akivel nemrégiben beszélgettem, még járt új évet köszön leni. Minden házba bekopogott, s bár nem fogalmazta meg magának, de ez a minden házba bekopogás valahogy összefogta benne a faluját, a sok helyen elmondott köszöntés egyetlen nagy jókívánsággá fonódott benne. Miközben beszélgettünk abban a falusi házban, halkan szólt egy lemezről a dal, Nagy László versét énekelte egy finom női hang: »Adjon az Isten / szerencsét, / szerelmet, forró / kemencét, / üres vékámba / gabonát, / árva kezembe / parolát.. .« Arra gondoltam, hogy lám, a köszöntés nem maradt el. L. L. Készült 1978-ban Kaposvárt decemberben rákapcsollak az országos gázba Az új tanévben beköltöztek a középiskolások a Damjanich utcai kollégiumba. Befejeződött a nagyatádi rérnagyár 150 millió forintos rekonstrukciója. Sok család költözött új lakásba • Kaposváron, a Béke—Füredi lakótelep épületeibe.
