Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-10 / 291. szám
A szívsebészet tegnap és ma A szívsebészet első eseménye valószínűleg 1896. szeptemberében történt: egy fiatalember verekedés közben átszűrt szívét varrta össze egy frankfurti sebész. Ezt követően a szívsebészet rohamos fejlődésnek indult, s az első tíz év 124 műtétjével szemben napjainkban több tízezer szívműtétet végeznek évente világszerte. A szívsebészet sikereit elsősorban annak köszönheti, hogy a szív és a tüdő munkáját ideiglenesen egy erre a célra szerkesztett berendezéssel, a szív-tüdőgéppol helyettesítik. A mesterséges szív-tü- dőgépe'. 1937-ben próbálták ki először Amerikában állatokon. Ember esetében 1954-ben helyettesítették először a szív és a tüdő munkáját géppel — sikertelenül, de két évvel később sikerrel végrehajtották segítségével az első igazi szívműtétet. Ezt követően az eljárás rohamosan elterjedt A szív-tüdőgép nem különösebben bonyolult berendezés. A vér a test alsó és felső részéből a szív irányába haladó két gyűjtőérből egy műanyag csövön jut a gép pumpájába, majd átáramlik a gázcserélőbe, ahol leadja a széndioxidot és felveszi az oxigént. A szfv-tüdőgépet röviddel a műtét megkezdése előtt készí- j tik elő. A berendezést csíra- mentesen összeállítják, s feltöltik vízzel. Régebben kizárólag friss emberi vért használtak erre a célra. De mivel egy-egy szívműtéthez sok liter friss vérre, következésképpen sok véradóra van szükség, napjainkban a beteg nem csupán vért kap. Amikor a szív- tüdőgépet feltöltötték és a beteget a műtétre előkészítették, elaltatták, a mellkast, majd a szívburkot megnyitják, s a szív-tüdő- gép műanyag csöveit a felső és az alsó főgyűjtőérbe kötik. Ezáltal a szív üregei vértele- nítődnek, s megkezdődhet a műtét érdemi része: a szív- billentyűk pótlása, vagy a szívkoszorúerek vérellátását megoldó beavatkozás. Mihelyt a szívhibát kijavították, a szív üregeit zárják és gondosan légtelenítik, majd a szívműködést mesterségesen megindítják. Ezután a szív-tüdőgép munkáját fokozatosan csökkentik, s a szívre mind nagyobb munka hárul. Csehszlovákiában, a bmói egyetemen most épült fel egy új szívsebészeti osztály, ahol a legkorszerűbb fölszerelés áll a gyógyítás szolgálatában (képünkön). . A naperőmüveké a jövő? Hogy miért és mennyire érdemes a földünkre érkező napsugárzást energiaforrásként számításba venni, jól érzékelteti egy egyszerű fizikai mennyiség, az un. napállandó. Ez a földünk légkörén kívül ^ annak külső »határán« az egységnyi felületre bizonyos idő alatt merőlegesen érkező napsugárzás összenergiáját jelenti. A napállandók átlagos értéke 2 kalória négyzetcen- timéterenként és percenként, ami 0,14 watt teljesítménynek felel meg. Az egész földünkre ily módon eljutó energiamennyiség szinte elképzelhetetlenül nagv. de a szerepe is rendkívüli (légköri folyamatok, tengeráramlások, párolgás, növényi életfolyamatok stb.) A földfelszínt egy perc alatt elérő napenergiát elég volna a kőszénnel, kőolajjal, földgázzal és egyéb energiahordozókkal fedezett földi szükségletek egyévi kielégítésére. Csakhogy a napenergiát össze kel! gyűjteni és el is kell raktározni, még pedig a lehető leghatékonyabban. A kutatások világszerte egyre nagyobb lendülettel folynak. A napenergia felhasználása rendkívül csábító lenne, mart ez az energiaforrás mindenül t jelen van, és hasznosításához nincs szükség olvasztóhálózatra. Ha a naperőmű már elkészült, a »tüzelőanyag« ingyen áll rendelkezésre. Ezenkívül a napenergia kis egységekben is hasznosítható: egy-egy család vagy kisebb közösség energiaszükségletének a kielégítésére is alkalmas, még az egyéb energiaforrásoktól távol eső területelven is. Végül a napenergia felhasználása nem jár szennyezési és hulladéktárolási problémákkal. A napenergia összegyűjtésének egyik hagyományos módja az arkhimédészi megoldás. A hagyomány szerint az idős tudós Szürakuza városának ostromakor napfénygyűjtő tükrök összpontosított fényével gyújtotta föl az ellenség hadihajóit. Ezt az elvet hasznosítják a különféle napfőzó- edények, napmelegítők és napkohók. Képünkön: A müncheni egyetemen különböző gyárak berendezéseit minősítik. A különböző ítpusú napkollektorok teljesítményét hasonlítják ösz- sze 6 hónapon keresztül, változó hőmérsékleti viszonyok között Zabák hatottal A Nehézipari Minisztérium, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Szénbányászati Tröszt és a Mecseki Szénbányák mély megrendüléssel közli, hogy a Mecseki Szénbányák Zobák bányaüzemében 1978. december 8-án történt gázkitörés következtében hat bányász életét vesztette. őszinte fájdalommal hajtunk fejet az elhunytak: Bartók József 29 éves vájár, Füle Gyula 42 éves vájár, Horváth István 42 éves vájár, Rizmayer László 34 éves segédvájár, Rupa Róbert 44 éves vájár, Szász Mihály 31 éves segédvájár emléke előtt Mély együttérzéssel osztozunk az áldozatok hozzátartozóinak gyászában — hangzik a gyászjelentés. Kegyelettel adózunk hős bányászaink emlékének, akiket nehéz, áldozatos hivatásuk teljesítése közben ragadott el a halál. — 80 millió dollár hitelt kapott a Jugobanka jugoszláv kereskedelmi bank a legnagyobb amerikai, japán és kanadai bankokból álló konzorciumtól az Adria kő- olajvezeték jugoszláviai szakaszainak építéséhez. A szerződést Londonban írták alá. — Pihenőre kényszerítette a kotróhajókat a tartós hideg a gyékényesi kavicsbányában. Az uszályok az idén eddig — a tervezettnél százezer köbméterrel többet — összesen 1 millió 300 ezer köbméter kavicsot szállítottak a kotróhajókról az osz- tályozóba. — DISTNÖVTSlTAS verte föl a Kis-Alföld falvainak csendjét: megkezdődött a téli disznóölési időszak. A hideg idő kedvez a vágásodnak. A szigetközi, rábaközi falvakban még most is a régi szertartásos módon, még napkelte előtt összejönnek a szomszédok és segítenek az állat lefogásában. A disznó szőrét szalmával pörzsölik le. ezáltal a bőr egvenlete- sebben pirul és ízleterrbb lesz a kocsonya. Szombaton több száz koca került a böl- lérkések alá. — Az 1500. magyar nyelvű kötetét bocsátotta közre a napokban a bukaresti Kriterien Könyvkiadó. A reprezentatív kiadvány Benkő Samunak Kós Károllyal folytatott beszélgetéseit tartalmazza. — Teljesítette tervét a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat siófoki kirendeltsége. A vállalatnak ez a tavalyinál nyolcmillió forinttal többet: 34 millió forintot jelent. — Nem volt ilyen alacsony a Duna vízállása a Szigetköznél a legutóbbi tíz évben, mint szombaton. Több uszály és vontatóhajó futott zátonyra. Bár minden esetben sikerült a vízi jármüveket levontatni, a zátonyra futások mégis zavarokat okoztak a haj óforgalomba n. — Elütötte Németh Zoltán 48 éves gépkocsivezető, zalaegerszegi, lakos Balatonszent- györgyön tehergépkocsival a kerékpárját toló Simon József 64 éves nyugdíjas, balatonszentgyörgyi lakost. Az idős ember a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított. — Elégett nyolcmillió méter hosszú történelmi értékű filmszalag Amerika országos filmarchívumának raktárában, ahol a Pearl Harbor ellen a második világháború ideién végrehajtott japán légitámadást megörökítő híradófelvételeket is őrizték. A támadás 37. évfordulóján keletkezett tűz oka eddig ismeretlen. Az archívum szakemberei szerint a károk felbecsülhetetlenek. — Modern külföldi grafika címmel kiállítás nyílt a kaposvári I.atinca Sándor Művelődési Központban. A hétfői ügyeletes: Dán Tibor Telefon: 11-510, este 8-lg. A Nap kel 7.21, — nyugszik 15.53 Órakor. A Hold kel 13.53, — nyugszik 3.41 Órakor. A várható időjárás: F3einte borait, havas Id«, — elObb északnyugaton, késObb az ország többi részén Is — felhőit vonul ások és hOzáporok, zápiresök. Megélénkülő, többször megerősödő déli, délnyugati, később nyugati észak- nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasárnap: mínusz 3 — plusz 2 íok között. DECEMBER 10 VASÁRNAP Judit Nincs ötfis a lottón A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 49. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta- lálatos szelvénye 31 fogadónak volt, nyereményük egyenként 236 137 forint. Háromtalálatot 3948 fogadó ért el, nyereményük egyenként 927 forint. A kéttalálatos szelvények száma 130 180 darab, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. — Befagyott a Balaton. A tó nagy részét tegnap óta összefüggő jégréteg borítja. Siófok körzetében az éjszaka mintegy 2,5 cm vastag jég keletkezett. — Ma rendezik meg az év utolsó országos természetbarát túráját A magyar természetbarát mozgalom egyik alapítója, Szántó Gyula emlékének tisztelegnek a budapesti János-hegyi emlékműnél a 'túra részvevői, m,ajd onnan indulnak a havas hegyekbe. — Amatőr filmesek kétnapos találkozója kezdődött szombaton Tatán, a megyei művelődési központban. Ma szakmai tanácskozással, értékeléssel zárul a négy megye — Győr-Sopron, Komárom, Vas és Veszprém — szemléjének programja. A legjobb kisfilmek jutnak tovább a rövidesen megrendezendő országos filmszemlére. — Munkásélet címmel nyílik meg az SZMT vándorkiállítása ma a Pamutfonó- ipari Vállalat Kaposvári Gyárában. — Az otthon zenéje címmel Antal Imre ad műsort ma este 7 órai kezdettel Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. Közreműködik Szenthelyi Miklós (hegedű), Kisdomonkos Judit (gordonka), Antal Mátyás (fuvola), Szenthelyi Judit (zongora), Horváth Ani kó (zongora), valamint az 1978. évi Weiner Leó nemzetközi vonósnégyes-verseny győzte" se: a Takács—Nagy kvartett. — Ifjúsági parlamentjét tegnap tartotta a MEZŐGÉP Vállalat Kaposváron, a Vörös Csillag Filmszínházban. A somogyiakon kívül a zalai gyárak, gyáregységek fiataljai is részt vettek a fórumon. üzemlátogatás a Videotonban A SZÜV Kecskeméti Számítóközpontja, a Gépipari Automatizálási Műszaki Főiskola, a Kecskeméti Kórház számítástechnikával foglalkozó szakemberei pénteken ellátogattak a Videoton Tahi Gyáregységébe. Tájékoztatót hallgattak meg a munkáról, majd megtekintettékia nyomtatottáramkör-szerelő- és memória üzemet. A bemérő szobában a célműszeres és számítógépes ellenőrzést tanulmányozták. Óvatosai! A síkos úton tegnap több baleset is történt. A kapós- újlaki vasúti átjárónál Albert László János 25 éves kaposvári lakos fékezett és Zsigulijával elütötte a kerékpárját toló Túri József ka" posújlaki lakost, aki köny- nvebben megsérült. Toportá- ,ron Kocsonya László István 24 éves agrármérnök, köröshegyi lakos megcsúszott és Trabantjával hídnak ütközött. Felesége és édesanya súlyosan megsérült. A kár 10 ezer forint. Juta belterü— A kaposvári szimfonikus zenekar ad hangversenyt holnap este 6 órakor Marcaliban, a művelődési központban. A zenekart Merényi György vezényli. — A téli könyvvásár alkalmából író—olvasó találkozót rendeztek pénteken este a kaposvári Petőfi emlékkönyvtárban. Az olvasók vendége Szilvási Lajos író volt. — Szabadtéri múzeumot alakítanak ki Pécs közelében, a 602 méter magas Jakgb-he- gyen. Itt található Közép- Európa legnagyobb vaskori földvára, amelynek feltárásán pécsi régészek dolgoznak. Harckocsiban született A görög hadsereg harckocsijában hozta világra gyermekét a 28 éves Thalia Kourpalidou. Amikor megkezdődtek az asszony szülési fájdalmai, férje autón Akarta kórházba szállítani, de a kocsi a nagy hóban elakadt, mire a görög hadsereg egyik alakulatához fordultak alkalmas járműért. Egy harckocsi elindult a vajúdó növel a behavazott úton a város felé, de mielőtt odaért volna, az asszony egy leánygyermeknek adott életet. A szülésnél 4 jármű legénysége bábáskodott létén Menegáti Istvánná kaposvári lakos Skodájával áttért a bal oldalra és elütötte Szak Ferenc nyugdíjast, aki könnyebben megsérült. A balesetet okozók eller szabálysértési eljárást indít a rendőrség. Siófokon Ráhel Gyula budapesti lakos egy kivilágítat- lan lovas kocsinak hajtott. Varga József nyírni lakos, a lovas kocsi hajtója életveszélyesen megsérült. A kár 50 ezer forint. — ötéves fennállása alkalmából a kaposvári FŰK találkozót tartott tegnap a kaposvári ifjúsági házban, régi és mai tagjai részére. Az estre ünnepi műsorral készültek. — Tízmillió amerikai volt munka nélkül novemberben. A teljesen állás nélküliek száma 5,9 millió, s 3,2 millióan voltak kénytelenek rövidített munkaidőben dolgozni. — A I-ATINCA Művelődési Központ december 11-én héttőn vidám, zenés műsort rendez Vámosi János, Záray Márta, Zcntai Anna, Lehoczky Zsuzsa, Csák Hugó és mások részvételével. Jegyek még válthatók. (10911) — UtazáSi utalvány ajándékozásával is szerezhet örömet! 1979. január 28—február 1. és 1979. február 9—február 13. között 5 napos becs—pozsonyi társasutazásainkra 1000 Ft-os utazási utalványokat bocsátunk ki. Volán Utazási Iroda. Kaposvár, Bezsenyi u. 1. Telefon: 12-222. (40904) — Gépjármflíulajdonosok. figyelem! A második félévi gépjárműadó december 31-ig fizethető be bírságmentesen. (94796) — IBUSZ-KÖZLEMÉNY. Kaposvári önálló, összkomfortos lakásokat és külön bejáratú szobákat (fürdőszoba-használattal) kiveszünk. fizetővendég-szolgálat céljából. Részletes felvilágosítás: az IBUSZ utazási irodájában. Kaposvár. Tanácsház u. 1— 3. sz. alatt. Telefon: 12-461. tmosi 30 Évvel ezelőtt, 1948. december 10-én fogadták cl a Parlamentben a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem és a Külügyi Akadémia létesítéséről szóló törvényjavaslatéi. Magyarországon a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ötödik karaként működött — egészen 1948- ig — a közgazdaságtudományi kar. Az 1948-ban alapított önálló közgazdasági egyetem 1963-ban vette fel Marx Károly nevét, s oktató-nevelő munkájának célja:. olyan marxista—leninista világnézetű, nagy általános műveltségű és elmélyült szakképzettségű közgazdászok képzése, akik meg tudják oldani a népgazdaság, illetve az egyes gazdasági .egységek közgazdasági feladatait, képesek az új, a megújuló ismeretek befogadására és alkotó alkalmazására. A tanulmányi idő a népgazdasági tervező-elemző és tanári szakon öt év; a többi szakon négy év, és három hónap záró- gyakorlat. A Külügyi Akadémia hosszú éveken át népi demokratikus államunk külügyi szolgálata számára nevelt kitűnő szakembereket, diplomatákat; ezt a hivatását betöltve, e formájában • később megszűnt. — Elkészült Baranya legnagyobb, legkorszerűbb iskolai tornaterme Szentlőrincen. Az 1100 négyzetméter alap- területű csarnok megyei, sőt országos diák-sportversenyek megrendezésére is alkalmas. — A Szovjetunió életét bemutató anyagokat ad a Pa- mutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának MSZBT- tagcsoportja az iskoláknak. Most már tizenkét /iskolával alakítottak la gyümölcsöző kapcsolatot — Húsz vagon halat küldenek karácsony előtt hazai és külföldi piacra a hajdúszo- bosziói Bocskai í'/ilászati Termelőszövetkezetből. 60 vagon volt ebben az esztendőben a szövetkezet »termése«, s ennek nagyobb részét telelőkbe rakták. A korábbi hét mázsa helyett az idén csaknem tizenöt mázsa halat halásztak hektáronként. — Befejeződött az ötödik Pirandello-fesztivál tegnap a szicíliai Agrigentóban. A kaposvári Csiky Gergely Színház társulata a Férfi virággal a szájában és Az álom címmel két egyfelvonásost adott elő. — Karmesterként mutatkozik be a Bécsi Állami Operaházban napjaink nagy te- norcsillaga, Placido Domingo szilveszter estéjén. A spanyol művész Johann Strauss: A denevér című dal játékát dl- rigádja. — Űj üzemet nyitott a Szolnok megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat Karcagon. Az üzemben újfajta építőipari termék, gipszkerámia kísérleti gyártását kezdték meg. Az új falazóanyag elsősorban válaszfalak építésére alkalmas. Vakolást nem igényel, kevesebb munkával építhető be, mivel három gipszkerámiából egy négyzet- méter válaszfal-felületet lehet összeállítani. A 18 millió forintos költséggel épült karcagi üzem 1979-ben már 52 ezer négyzetméter falfelületnek megfelelő gipszkerámiát állít elő. — Mesélő bábok. Nagy közönségsikerük van a kaposvári bábelőadásoknak. Ma délelőtt Mesélő bábok címmel tartanak gyerekelőadást a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központban. — Havat és vendéget vár a Pilis. Dobogókőnél a sípálya mellett már próbaüzemet tartanak az új felvonóval. A mintegy 580 méter hosszú, 16 oszlopra függesztett sífelvonóval. 170 méter szintkülönbséget »mászhatnak« meg a sportolók, óránként mintegy ötszázan érhetnek fel így kényelmesen a sípálya csúcsára. — Áramszünet. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti a lakosságot és közületeket, hogy december ll-én hétfőn 7-töl 13 óráig Kaposváron a Béke utcai új épületekben áramszünet lesz. (94937) — A kaposvári 7-es orvosi körzethez tartozó lakosság részére influenza elleni védőoltást tartunk december 12-én éa 13-án, délelőtt 10-től 12 óráig. Az oltás a La tinea Sándor u. 5. sz. alatti rendelőben lesz. Dr. Bérezi Antal. (40850) — Az Autóközlekedési Tanintézet közúti tarifőri bevételellenőri tanfnlyamot indít Kaposváron. Jelentkezés: december 28-ig Kaposváron, a Berzsenyi u. Z, szám alatt. (94M3)