Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-08 / 289. szám
Halvány napsugár Biti tagadás, kevesen hittünk a Bp. Honvéd továbbjutásában, amikor napvilágot látott a sorsolás és megtudtuk, hogy a magyar bajnokság jelenlegi listavezetőjének a világhírű Ajaxszal kell megbirkóznia a további UEFA-sze- repiésért Talán még mosolyogtunk is, amikor a budaAz egészségesebb nemzedékért Lent kell kezdeni Az ciső Ajax-góL Bevezetését szakberkekben osztatlan elismerés fogadta Azóta több mint három év telt el; az »első fecskék-« már kiröppentek az intézet falai közül, és egy új oktatási forma »apostolaiként« megkezdték tevékenységüket. A tanítóképző főiskolák szakkollégiumi képzése minden bizonynyal »forradalmi változást« hoz az alsó tagozatos oktatónevelő munkában'. Mint minden újnak, ennek is vannak ellenzői. Feltételezett »észérveikkel« szemben azonban máris ott sorakoznak a szak- felügyelők friss tapasztalatai. Igaz, három hónap elteltével korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, de a friss benyomásokat őrző jelzések mégis hitelesebbeknek tekinthetők, mint a feltételezésekre szoruló ellenvélemények. E képzési forma jelentőségét és hasznosságát emelte ki beszélgető partnerem, Osváth Ferenc, a kaposvári tanítóképző főiskola testnevelési tanszék-vezető docense is. Azáltal, hogy fokozatosan megszűnt a testnevelés úgynevezett melléktantárgy jellege a szakberkekben bizonyos »történelmi igazságszolgáltatásról« beszélnek. A tantárgy korábban sem volt kevésbé fontos, mint napjainkban, de régebben — elsősorban élsportunk magas színvonala miatt — nem irányult rá a figyelem úgy, mint manapság. Bizonyára egyetlen pedagógus sem vitatja, hogy minden az alsó tagozatban dől el. Ahogy onnan útnak indítják a kisdiákot, amilyen alapot ott szerez, később csakis arra lehet építeni. Minden eltéko- zolt óra — vagy netán esztendő — jóvátehetetlen károkat okoz. Miért volna kivétel épp a testnevelés? A korábbi gyakorlat szerint alsó tagozatban tanítók nem kaptak megfelelő képesítést testnevelésből. Egyszerűen nem is tudták, hogy mit és hogyan oktassanak. A szakkollégiumi képzés most nagy lépést jelent. A tanítóképzők — korábbi egy félévre zsugorított átlag harminc órájával szemben — jelenleg hat félévben megfelelő óraszámban készítik föl a hallgatókat választott tantárgyuk intezívebb oktatására. A mai kor igényének ez a forma felel meg a legjobban. Illúzió a régi, mindent tudó »sok szakos« tanító. A szak- kollégiumi képzés a jövő útját mutatja, szószólói, támogatói egy jobb alapokkal rendelkezni vágyó fiatalság számára tapossák az utat. Az »új típusú« tanítók eddigi tevékenységével’ kapcsolatban a visszajelzések további munkára buzdítanak. A fiatal szak- kollégisták megfelelő szakmai segítséget tudnak nyújtani idősebb kartársaiknak, s ahol jelenleg tevékenykednek, kétségkívül javult az alsó tagozatosok testnevelési képzése. Ma még beláthatatlan, hogy ez milyen előnyt jelent a felső tagozatban tanító pedagógusoknak, akik ezáltal jobban előkészített, gazdagabb tudásanyaggal fölvértezett tanulókat kapnak. S ennek nemcsak a testnevelők látják hasznát A rendszeres testmozgás egészségvédő és megőrző hatása közismert s bizonyára a többi pedagógusnak sem közömbös, hogy fizikailag erősebb, nagyobb munkabírású és betegség miatt kevesebbet hiányzó gyerekeket kell tanítani. Pillanatnyilag tehát nem az a kérdéses, hogy megfelelő-e ez az oktatási forma vagy sem, hanem az, hogy miként lehetne továbbfejleszteni. Az idén a kaposvári tanítóképzőből hetven testnevelési szakkollégistát bocsátottak útjára. Negyven százalékuk Somogybán dolgozik. Ez azt jelenti, hogy csaknem harminc általános iskolában van már testnevelésből is szakképzett alsó tagozatos tanító. Pillanatnyilag egy csepp a tengerben, de ne feledjük: több évtizedes hátrányt kell bepótolni. Most arra kell majd ügyelni, hogy arányosan kerüljenek az iskolákba a különböző tantárgyakban szakkollégiumi képzést nyert pedagógusok. Természetesen nem az a cél, hogy a jövőben mind inkább »szakosodjon« az alsó tagozat Megvalósításának egyéb gátló tényezői is vannak. (Ilyen például a kis gyermek kötődése egy-egy személyhez), s a kooperáció a legfiatalabbak - nál is eredményt hoz a pedagógusok számára. Hogy minél több ilyen tanítónk legyen, ezért munkálkodik a kaposvári főiskola is. Jelenleg a három évfolyamban kétszáz testnevelési ,szakkoléggista folytatja tanulmányait. Az ő jobb fölkészítésük érdekében sokat javult az intézetben a tudományos diákköri munka és a kutatótevékenység. Az állóképesség és a mozgáskoordináció fejleszthetőségének kutatása az egyik központi feladat. A TF kutatóintézetével és a pécsi tanárképző főiskolával kialakított kapcsolat rpind-mind a magasabb szintű testnevelési oktatást célozza. Kaposváron a tanítóképző főiskola testnevelési tanszékén a jelent építik, és már a jövőt is alapozzák. pesti mérkőzés előtt a csapat mestere, Tichy Lajos úgy nyilatkozott, hogy háromgólos előnnyel már nyugodtan utazhatnánk az amszterdami visz- szavágóra. Nos, a Honvéd idehaza 4:l-re nyert, és ezzel teljesült az edző szívevágya. És valljuk be: még a'síkor is kételkedtünk. A magyar labdarúgást aranyi kudarc érte az utóbbi időbep, hogy még gondolatnak is szép volt, hogy é»oen az Ajax ellen »köszö- rül«valamit a csorbán. Jól tudtuk, hogy a hollandusok nem adták föl a továbbjutás lehetőségét és igazi profi módra kilencven percen át fognak rohamozni a győzelemért Nekik elég lett volna 3:0-ás győzelem, mivél Budapesten gólt lőttek. A Honvéd erre építette taktikáját. Igaz, még idehaza a szakemberek is óva intették Pintéréket a mindenáron való védekezéstől, mert ezzel csak a hollandoknak készítették volna elő a talajt A legszebb taktika Is any- nyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Aligha hisszük, hogy Tichy Lajos azzal az eligazítással küldte fiait a pályára, amit ők ezen a találkozón játszottak. Bizony, a labdarúgás szépségéből vajmi A szerdai nyolc UEFA-ku- pa visszavágóval lezárult az 1978—79. évi nemzetközi ku- paküzdelmék első fele. A bajnokok, a kupagyőztesek és az UÉFA-kupa mezőnyében egyaránt adva van a legjobb nyolc mezőnye. Ezek az állva maradt együttesek a január eleji sorsolás alapján március 7-én és 24-én, játszanak tovább a legjobb négy közé jutásért A további menetrend: A döntőbe jutásért: Április 11. és 25. BEK-döntő: május keveset lehetett látni. À magyarok csak arra törekedtek, hegy minél távolabb kerüljön a labda kapujuktól, de éppen ez az »igyekvés« szülte, hogy a hollandok csaknem végig »eaykapuztak«. Tegyük hozzá: szerencsénk volt, mert ahogy az a két gól megszületett jöhetett volna a harmadik is. Nem kis örömünkre másként lett. Nyert ugyan az Ajax, de továbbjutott a Honvéd. És ezúttal ez a döntő! A hollandok kiesése láttán bizonyára Európa-szerte sokan fölkaptak a fejüket Üjabb fogas kérdés: valőban hova kell tenni hát most a magyarokat a kontinens labdarúgásában? Maradjunk mértéktartók! Legalább mi. A magyar labdarúgás semmivel sem lett jobb. Ez a továbbjutás legföljebb útmutató többi klubcsapatunk számára, hogy miként kell küzdeni és célirányosam harcolni. De megmutatta labdarúgásunk fogyatékosságait ás. A Bp. Honvéd sikeréhez csak gratulálni tud valamennyi szurkoló, egyesületi hovatartozás nélküL A hideg téli időszakban egy kis halvány napsugár ragyogott. S talán egy kitt it çielegitett is. 30-án Müncheniben. KEK-döntő: Május 16-án Baselben. UEFA kupadöntő (oda-issza mérkőzésekkel): május 7. és 21. A három kupa jelenlegi 24- es »elit mezőnyét« 14 ország csapatai alkotják Mind a három küzdelemsorozatban csak Anglia ts az NSZK érdekeit. Ök vonultatják föl a legtöbb együttest, az NSZK-nak 5, Angliának pedig még 4 képviselője remélheti a kupa elnyerését. Jntasi Róbert Teke évadzáró versenyek A BEK, a KEK és az UEFA kupa mezőnye: I J. R. üröm a mérkőzés után. A közelmúltban Somogy megyei tekézőink két versenyen is összemérhették tudásukat. A 10-ek bajnokságán Somodi József (K. Fáklya) 490-es gu- rítással előzte meg Szemes Istvánt 473, és Végh Jánost 466, a K. Spartacus tekéződt A további sorrend: Kutor Sándor (Vasas) 455, Alkonyi László (Spartacus) 448, Kiss Lajos (Spartacus) 440, Schlei- ning Endre (Kaposmérő) 437, Hász Mihály (Kaposmérő) 13 Somogyi Néplap 436. Lőczi László (Spartacus) 429, Kelemen László (K. Közút) 411. December 5-én rendezték meg a Felszabadulási Kupát. A csapatgyőzelmet a Kaposmérő I. (1479) szerezte meg a Fáklya II. (1404) és a Spartacus III. (1388) előtt. Egyéniben Hász Mihály (Kaposmérő) nyert 517-es teljesítménnyel. Ót Németh Tibor (Fáklya) 500, és Schlei- ning Endre (Kaposmérő) 493- as gurítással követte. A legjobb telizőnek Lacza József (SAÉV) 323, a legjobb tárolónak Alkonyi László (Spartacus 182 bizonyult NSZK BEK Köln KEK Düsseid of UEFA Mönchengl. Anglia Nottingham Ipswich Hertha Duisburg Manch. City NDK D. Dresden Magdeburg Wb. Albion Svájc Grasshoppers Servette — Csehszlovákia — B. Ostrava Dukla Ausztria Austria — — Lengyelorsz. Wisla Kra&o — — Skócia Rangers — — Svédország Malmö — — Belgium — Beveren — Olaszország — Iraternazion. — Spanyolorsz. — Barcelona C. Zvezda Jugoszlávia — — Magyarorsz. — — Bp. Honvéd DECEMBER A Nap 7.19 órakor kel és 15.SS órakor nyugszik. A Hold 12.52-kor kel és 0.23 órakor nyugszik. 8 PÉNTEK Mária A várható időjárás: Az ország nyugati részén változóan felhős tel« — elszórtan hószállingózással, kisebb havazással. A hajnali órákban egy-két helyen zdzmarás köd. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma mínusz > és mínusz » fok között alakul. A távolabbi kilátások (keddig): Változóan felhős, hideg idő. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 7 és mínusz 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és mínusz 5 fok között lesz. — Kulturális küldöttség utazott Hanoiba Tóth Dezső miniszterhelyettes vezetésével. A vietnami kulturális és tájékoztatási minisztérium meghívására tesznek hivatalos baráti látogatást a VSZK- ban. — A France Marolt jugoszláviai néptáncegyüttes vendégszerepeit tegnap délután a marcali művelődési központban. Szlovén népdalokat és néptáncokat mutatott be. — Balassagyarmaton a XIV. Madách-napokon — amely eket tegnap nyitottak meg — 14 együttes mutatja be műsorát. A kaposvári Pamutfonó Kissztapad Brecht- ndk Az óceánrepülés című darabjával szerepel. — Olsavszky Éva külföldi vendégszereplésének idejére Tóth Éva, a Csiky Gergely Színház fiatal művésznője vette át a Fejedelemasszony szerepét a Nebáncsvirág című operettben. — László Gyula professzor tart előadást ma 18 órakor Kaposváron, a La tinea Múzeumban, a középkori állami és vezéri jelvények legújabb kutatási eredményeiről. 255 évre! ezelőtt, 1723. december 8-án ízületet! (1789-ben balt meg) Paul-Henrl Dietrich Holbach német származású francia materialista filozófus , kiváló ateista gondolkodó, a francia Enciklopédia egyik szerkesztője, s egyúttal írója. Legjelentősebb művében, A természet rendszere című munkájában (ezekben a hetekben jelent meg újabb magyar nyelvű kiadásban, az Akadémiai Kiadó gondozásában! rendszerbe foglalta a francia felvilágosodás mechanikus materialista filozófiáját, s ösz- szeka.pcsolta a haladó eszméket kora természettudományának eredményeivel. Az anyag és a mozgás elválaszthatatlan- ságának hangsúlyozásával bizonyos mértékig már túliutoil a korábbi mechanikus materialista szemléleten, s elvileg kizárt mindenféle teremtéselméletet. Filozófiája egészében mégis mechanikus jellegű maradt; ezt az is jelzi, hogy a mozgás legfőbb formájának a mechanikus mozgást tartotta, és tagadta a véletlenek létezését a valóságban. Filozófiájának élét a vallás ellen fordította. Az ateista propaganda szempontjából j-Tentös és hatásos műveiben ntegpró- bálta materialista alapon megközelíteni a vallás keletkezésének kérdését, kiemelve ebben az emberi tudatlanság fontos szerepét. Nagy hatása mit “a felvilágosodás magvar képviselőire Is. ■— A Sarló, a csehszlovákiai magyar értelmiség egykori haladó mozgalmának 50. évfordulója alkalmából a Petőfi Múzeum, az MTA Irodalomtudományi Intézete és az MSZMP KB Párttörténeti Intézete csütörtökön délelőtt tudományos ülést rendeztek Budapesten. A mozgalom jelentőségéről egykori vezetője, Balogh Edgár tartott elő- adAát. — A súlytalanság körülményeinek földi előállításával kapcsolatos közös szovjet—amerikai kísérlet végrehajtásáról állapodtak meg a két ország tudósai Moszkvában. A most aláírt jegyzőkönyv szerint a kísérletre a szovjet—amerikai űrkutatási együttműködési megállapodás keretében kerül sor. — Magyar étlapot tanulmányoznak két hétig és a tájjellegű borok ízeivel ismerkednek a pármaiak. Tegnap nyitották meg ugyanis a Stendhal Hotelben a gasztronómiai napokat — A Mahart Balatoni Hajózási Üzemigazgatósága közli, hogy személyhajó- és kompjáratait a Balatonon ma közlekedteti utoljára. , — Tűz ütött ki a múlt hónapban a szerbiai Priboj város autógyárában, s csak 20 órás küzdelem után sikerült eloltani. Az anyagi kár óriási; a kormány több millió dinárt adott gyorssegélyként — a helyreállításra. — Áramszünet! Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és kőzületeit, hogy ma december 8-án 7-től 15.30 óráig a Vár utcában, a Széchenyi téren, az Ady Endre u. 15. számtól (mindkét oldalon, a Széchenyi térig) és az Achim A. utcában (a 10. számtól a Vár utcáig) áramszünet lesz. (94869) — Gépjármű-tulajdonosok, figyelem! A második félévi gépjárműadó december 31-ig fizethető be birságmentesen. (94790 — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy december 10-én Marcaliban és Siófokon autó- és motorvásár lesz. (40865) — Bakfisoknak műbőr safari reklámáron: 600 Ft-ért kapható. Most érkezett a Csibi gyermek- ruházati boltba. (48888) 57 éves termában elhunyt ILICS JÓZSEF elvtárs, a miunlkásmozigalom régi harcosa, a városi párt-végre- hajtóbizottság tagja, a Ri- nva Kisáruház igazgatója, aki 1945-től volt tagja pártunknak. Temetése december 9-ért, szombaton délelőtt 11 órakor lesz a nagyatádi temetőben. Az MSZMP Nagyatádi Városi Bizottsága ' 11 " '"""f .......... — A fiatalok megbecsülését tükrözi a barcsi Dráva szövetkezetben, hogy az utóbbi két évben a 30 éven aluliak közül tízen kapták meg az ipari szövetkezet kiváló dolgozója kitüntetést. — 147 ezer fontért (csaknem 300 ezer dollár) vásárolta meg a Sotheby-cég aukcióján egy londoni képkereskedő Renoir 1887-ben festett Fürdőző nő (Baigneuse) című képét. A művész annak idején mindössze ezer frankot kapott érte. — Kilenc vagon mézet értékesítettek az idén a csurgói áfész méhészei. A termés felét a csurgói szakcsoport adta. — Vadászok találtak rá szombaton a szeptember 17- én eltűnt 80 éves Horváth József kaposvári nyugdíjasra. Az idős, beteg ember holttestét Kaposújlakon, a repülőgépes növényvédő állomás közelében, a Jutai-árok melletti nádas részen találták meg. A halál oka: kihűlés. — Értesítjük az érdeklődő közönséget. bogy az 1979. évre megkezdtük a Kaposvári Műsor előfizetését a vállalatok, intézmények és az egyéni előfizetők részére. Előfizetni a Rendezvén yl rod á ban lehet. Cím: Kaposvár Május 1. u. 8. Telefon: 12-384. (40895) A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-lg.