Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-20 / 299. szám
A szerszámkészítő Az újítás hosszú viták eredménye Olvassuk az 1979—1930. évi Alkotó ifjúság pályázat gyári felhívásának sorait az FMV 3. sz. Gyárában Misota József szerszámkészítővel, aki a KGM tárcái kiállításán fröccsöntő célgépével országos első díjat nyert. — Ügy érzem — mondja —, hogy azok a fizikai dolgozók, akik újításokkal foglalkoznak, márpedig az utóbbi időben I egyre többen vannak, nem nagyon ismerik ezt a felhívást, vagy ha igen, nem csupán ez serkenti őket munkára. Inkább a tenni akarás. Akad, aki azt képzeli, hogy elég némi elméleti felkészültség, aztán elő a papírt, ceruzát, s lehet újítani! Ez nem így van. Több ember sokszori beszélgetése, vitatkozása, veszekedések eredményeként indul el egy ötlet a megvalósítás felé. — Így volt ez a mi szerszámunknál is — folytatja Misota József. — Jó pár évvel ezelőtt Halászná és Oláh József kollégámban vetődött fel az ötlet, látva a hosszadalmas, több embert igénybe vevő, fárasztó munkafolyamatot. Az én szerepem a technikai kivitelezésre korlátozódott. — Mit készít ez a szerszám? — Hőre lágyuló műanyagból fogantyúkat sajtol, melyek a különböző hírközlő- ! lánc-egységek szekrényeihez ! szükségesek. — Milyen megtakarítást eredményez ez a kaposvári gyárnak? — Jelentős idő- és munkaerő-ráfordítástól kíméli meg a vállalatot, hiszen ebből az alkatrészből mintegy 20—30 ezer darab kell évente. Időben ez több ezer óra megtakarítást jelent, nem beszelve az egyik leglényegesebb tényezőről, a felszabaduló és így átcsoportosítható munkaerőről. De ne csak beszéljünk róla — s már mutatja is á fényesre köszörült, lábos nagyságú szerkezetet. — Ügy tudom, anyagilag is elismerték munkáját. — Igen, az oklevél mellé 4000 forintot kaptam, de mivel ez a szerszám már három éve eredményesen üzemel, a kaposvári gyártól is kaptunk pénzt. Misota József hat éve dolgozik az FMV-ben. Most lesz 30 éves, nemrég szerezte meg a köszörűs szakmát is. Eddig több mint 20 újítását vezették be. — Min dolgozik jelenleg? — Egy célgépet tervezek, amely tulajdonképpen egy présgép, egy automata gyártósor. Jelentős munkaerő-megtakarítást tenne lehetővé, segítené a trafógyártást is. Ha sikerül minden anyagot megszerezni, akkor remélem, hogy januárra vagy februárra elkészülök vele. K. Zs. Ezer göröngyös kilométer Hajdú Ferenc — Szabó Sándor, Zsíros László Nem kell hozzá szakértő szem, hogy az utazó jártá- ban-keltében lássa, hol, melyik gazdaságban maradt még munka a hólepte földeken, mert ott élesen sötétlenek a friss barázdák barna csíkjai, s előbb-utóbb felbukkan a föld valamelyik szélén a tompán morajló munkagép. Ahol időben végeztek, ott fehér a szántás. — Reggel hétkor kezdünk, este hétkor jön a váltás Nem nagy tábla, csak 37 hektár. Ha felszántottuk, utána mehetünk ml is szabadságra. — Hajdú Ferenc a zöld John Deere traktor fülkéjéből száll le rövid pihenőre. A szomszédos tábláról éppen befut a bordó óriás gép. a K—700-as. Kormányát most Szabó Sándor tartja a kezében. — Én csak délután jöttem erre a táblára, délelőtt egy másikkal végeztem. De holnapra itt sem lesz munka, befejezzük végre. Tizenkét órás műszakban dolgoznak, immár tavasz óta a böhönyei termelőszövetkezetben. Nyáron, csúcsidőszakban vasárnap is menni kellett, olykor éjjel is. Kukoricaaratáskor csak a K—700-as traktor dolgozott a földön, a másik nagy gép vezetője, Hajdú.. Ferenc addig kombájnolt — Hát persze, hogy fárasztó — gondol vissza Hajdú Ferenc. — De mi már megszoktuk. A fülkénk fűthető, rádió szól benne, úgyhogy ki lehet bírni. Éjjeles műszakban éjfélig a Kossuth rádiót hallgatjuk, utána meg keresünk olyan adót, ahol jó zene szól. Szabó Sándorról azt tartják, ha éjjeles, egy egész termoszra való kávét hoz magával. — Túloznak, akik ezt mondják! De az igaz, hogy mindig van nálam egy kétdecis üveg, tele feketekávéval. Mit csináljak, elálmosodik különben az ember! Különös látvány a decemberi hóban mélyszántást végző traktor. Most szerencsére nem fagyott a föld, bírja az eke. Mert van úgy, hogy ki- csorbu] az ekevas. Szabó Sándor nem szívesen emlékezik. — Nagybalogdon szántottunk. Azelőtt ott puszta volt, és bár kiszedték a fáltat gyökerestül, egy-két vaskos gyökér mégis a földben maradt. A traktoros meg nem lát a föld alá. Csak akkor derült ki, hogy ott a gyökér, amikor az eke már kicsorbult. Egy óráig sem szántottam, már mehettem be a gépműhelybe, a szerelőkhöz. Megy a motor, a barázdákhoz újabb simul, telnek az órák, és fogy a felszántatlan, tárcsázatlan, műveletlen terület. — Mindkettőnknek 15 * nap szabadságunk van. Otthon leszünk a két ünnepen, eldolgozgatunk a ház körül, van néhány állat, úgyhogy akad tennivaló. — Utazás, szórakozás? — Olyasmi ritkán adódik. Inkább munka.. Fiatalok vagyunk, bírjuk, hát csináljuk! A pasztakovácsi termelőszövetkezet traktorosa, Zsíros László már tíz napja szabadságon van. Csak az új évben kezd dolgozni. — Ami a tempót illeti, közepes év volt Nem hajtottunk annyira, mint máskor, mert jó volt a munkaszerve- .zés, jutott idő mindenre. Én már végeztem, talán még pár hektár mélyszántás van vissza, de azzal is hamarosan végeznek a kollégák. — Hogv telnek itthon a napjai ? — Egy kicsit unalmasan. Hiányzik a munka. A feleségem még dolgozik, a gyerekek tanulnak, én meg itthon teszek-veszek a ház körül. Valahogy elmegy az idő. Pedig az év egyre gyorsabban elnyargal. Ügy érzem, nemrég volt január, és már hamarosan újra itt van. Tavasszal kukoricát vetettem, simítóz- tam, gyűrűshengereztem, a nyáron szénát kaszáltam meg szalmát hordtam, ősszel megint vetettem. Zsíros László is nyújtott műszakban dolgozik. — Ha jó a munkaszervezés, azt én is megérzem. Nem kell kapkodni, van mindig munka, kiegyensúlyozottan dolgozhat az ember. Mert nincs rosz- szabb, mint a tétlenség. Karácsonykor együtt lesz a család, hazajönnek a gyerekek is, a kőművesűek tanuló fiú és a kisiskolás lány. Zsíros Lászlóék sok más mezőgazdasági dolgozóhoz hasonlóan együtt pihennek az ünnepek alatt. A mezőgazdaságban valahogy másként múlik el az év. Tavasztól őszig gyorsabban, télen, a szabadság napjaiban pedig lassabban. Hogy aztán kisvártatva újra kezdődjenek a rögös kilométerek ezrei kint a szántóföldeken. B. A. Készenlétben az ember és a gép Felkészült a vasút a télre Megérkezett az igazi tél, ilyenkor nehezen szánja rá magát az ember hosszabb utazásra, a hőmérő higanyszála már gyakran fagypont alatt Van. Most válik el, hogy a MÁV elég alaposan, körültekintően készült-e föl a télre. Házgyár Szekszárdon A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalatnál a 70-es évek elejétől működő poligonüzemet házgyárrá alakították át, ahol évente ezer lakást gyártanak majd. Ez az évszak a vasúti közlekedésben különlegesen nehéz feltételeket jelent: nehezebb a váltók állítása, lassul a rendező pályaudvarok munkája, több energia kell a vonatok vontatásához. Az utasok számára is sok kellemetlenséget okoz, ha rossz a vasúti kocsi fűtése, a síkos peron pedig a fel- és leszállásnál számtalan baleset okozója volt már. A vasutasok nagy körültekintéssel készültek a télre, a megnövekedelt feladatok mellett ilyenkor munkakörülményeik is mostohákká válnak. Az ország csaknem 9 ezer kilométeres vasúti vonalhálózatából mindössze 498 kilométert fenyeget az a veszély, hogy a hóviharok, a pályákon akadályt képezve eltorlaszolják a szerelvények útját. A veszélyeztetett szakaszokon hóvédő sövényeket emellek a pályák mentén. A vallók hó- és jégmento- sítésére !) hölégsugaras hóolvasztó gép áll készenlétben. Ezek a gépek vasúti pályako- cstra szerelt hölégsugaras repülőgépmotorok, melyek gyorsan és biztosan olvasztják le í a legvastagabb jégpáncélt is a váltókról. A munkaerőhelyzetről a MÁV Vezérigazgatóságán el- j mondták, hogy az idén 170 I fővel ismét csökkent a pályamunkások száma, ezért nagyobb havazás, hófúvás esetén szükség lehet a honvédség segítségére. Bevetésre készen állnak a hóekével ellátott kétéltű, közúti-vasúti járművek, melyek szükség esetén az országúton közelitik meg a vasúti hóakadály helyét, majd az alvázról leeresztik a vasúti kerekeket, és attól kezdve a síneken érik el az akadályokat. Nagy teljesítményű hómarógépek és hóekék is üzemkészen állnak a nagyobb vasúti csomópontokon. Személyzetük éjjel-nappal készenlétben van, hiszen bármikor indulni kell, ha elakad egy vonat a hófúvásban ... Megszervezték azt is, hogy az utasokat az Utasellátó éttermei és bűiéi meleg étellel, forró Itallal látják el, ha hófúvás miatt megbénulna a forgalom. A felkészülés alapos és sokoldalú minden esztendőben. Az igazi erőpróba azonban még hátra van: a gyakorlat dönti el, hogy zord időjárási körülmények között milyen gyorsan győzi le az ember és a technika a természeti viszontagságokat. Szerencsére az egész országra egyszerre kiterjedő hófúvás a mi éghajlati viszonyaink között nem szokott előfordulni. Az idén nagyobb zavarokat csak az okozna a vasúti közlexe- désben, ha a Dunántúlon és a Tiszántúlon egyszerre kellene fölvenni a harcot a hóakadályokkal. Az egyik országrészből a másikba órák alatt átcsoportosítják az erőket. Reméljük, hogy erre nem lesz szükség. B. L ! t Negyvenöiösök D e sokszor fájlaltam, hogy nem tartózhatom közéjük! Pedig csak néhány évvel kellett volna előbb születnem, hogy az ő életüket élhessem a kezdet kezdetén. Ha valaki altkor csak húszéves volt, amikor megérintette az új idők szele, már ott lehetett a bölcsőnél; s bár ezt sohasem tekintettem dicsőségnek, a lehetőséget »irigyeltem« csupán, a kezdettől látás örömét, szenvedélyét. Nekem már csak a «járóka« jutott. Ott tanultam meg becsülni a bölcsőből indulókat, a mindig jobbat — és több embernek jobbat — alvarók elkötelezettségét. Ök többet tettek, s mi még többet tehetünk. Talán ez a legnagyobb különbség köztünk; mégis ez az, ami a legközelebb hozhat bennünket egymáshoz. Vallomást tegyek? Nincs szükség rá. Minden cselekedetnek, minden szándéknak és minden gondolatnak van valamilyen »apropója«, indítéka, amely kimondat velünk egyet-mást. Valahol a megyében találkoztak a negyvenötösök. Késve tudtam meg, így hát megkíséreltük rekonstruálni az eseményeket. Azok is sokat mondtak nekem, de úgy tetszik, többet a gondolat, amely újra »lökést« kapott az akkori harcosok, az útkeresői: és útte- remtők tiszta szándékától. Nagyatádon »találták ki« legutóbb, hogy baráti beszélgetésre hívják meg a járás negyvenötös kommunistáit. Eljöttek. A negyvenöt közül negyvenen, mert a többi beteg, járóképtelen volt, vagy az ország másik részében tartózkodott. Hívták őket. Es ők azok, akik sohasem mondtak nemet az elmúlt harminchárom év alatt. Jöttek. Nagy részük idős, nyugdíjas ember már. Jöttek ünneplőbe öltözve, ünnepet sejtve, mert újra hívták őket. S akik hívták, azok tudják már; jobb volna nem ünnepnek, egyszeri aktusnak nem eseménynek tekinteni az effajta összejövetelt, hanem életünk szerves részének, nélkülözhetetlen tartozékának. Egy — viszonylag — fiatal .járási párttitkár köszöntötte őket, aki maga is sokat köszönhet nekik. Hogy mást ne mondjak: az emberek őszinte szeretetét és tiszteletét, a kemény helytállást. Azt, hogy lépést tudjon tartani az élet változásaival, követelményeivel. A fenntartás nélküli segitó szándékot, a mindenek fölé emelkedő bizalmat (amely nélkül nincs tett és nincs siker), s a mi ügyünk következetes, —odaadó, szerény szolgálatát. Tőlük tanulta. Azt mondta, hogy e találkozást nem írta elő párthatározat yagy valamiféle munkaköri kötelezettség. A párt 60 éves történetének ünnepségei, a küzdelmek és sikerek fölelevenítése indította őket arra, hogy találkozzanak, véleményt cseréljenek azokkal, akik e történelemnek több mint a felét harcban, küzdelemben, munkában — szerényen és odaadóan — töltötték el; s akiknek tapasztalata, érzelmi kötődése ma sem nélkülözhető az utódok számára. Szép gondolat. És igaz. Mint ahogy az édesapa példáját sohasem lehet kitörölni a gyermek cselekedetéből...-Felfokozódott bennünk az egymáshoz tartozás érzése« — mondta az előadó, és azt hiszem, maga is érezte: adósságot törleszt a járási pártbizottság. Elvégre — a fiatalok mondják így — -az ősök« tisztelete nem évfordulóhoz kötődik, hanem tetteikhez. És nem árt gyakrabban gondolni rájuk hiszen mi már ízleljük, érzékeljük a gyümölcs zamatét, s a fa csemetéjét ők ültették, öntözték, gondozták aggódó szeretettel. Mi kötelezettséget vállaltunk, hogy tovább nemesítjük az ízletes, nedvdús, gyümölcsöt. De /iát nemcsak a negyvenötösökről akarok beszélni. Mindazokról, akik — öröklött tulajdonságaikon kívül — jellemet, emberséget, a munka szeretetét; a társadalom törekvését, megbecsülését és követését plántálják utódaikba. Megbecsülésük -szózata nem-a -bezzeg« időkből származik, harjiem abból, hogy modern épületet sem lehet alkotni alapok nélkül. A nagyatádi járás negyvenötösei örültek a meghívásnak, a »ma is szükség van rád« gondolat őszinte kifejezésének. Eszembe jutott: milyen őszintén hirdetik elveink az öregek, a harcban, küzdelemben megfáradt — vagy ma is friss —■ öregek megbecsülését, tapasztalatainak felhasználását. És néha milyen semmintmondó, évenként . egyszeri látezabmegbecsülést jelentő nyugdíjastaiálko- zóikat rendezünk két szendvics és egy üveg sör kíséretében. Miért »pipáljuk ki« ezzel kötelezettségünket, miért nem hasznosítjuk több nemzedékre érvényes tapasztalatukat? És mi van azokkal, akiik még ilyenkor sem mondhatják el, hogy — talán nem is a marxizmus tökéletes ismerete, nem is az elvek birtoklása — csupán a »sok embernek jobbat akarás« szándéka vezérelte őket. Nagyatádon mondta az egyik meghívott rokonszenves őszinteséggel: Amikor elkezdték a harcot, fogalmuk sem volt arról, hogy mi a szocializmus. Neon tanulhatták az elméletet, nem járhattak esti egyebemre, nem voltak tankönyvek arról, aminek aiapján rendszerbe foglalhatták volna törekvéseiket... A negyvenötötök többsége — ez is történelmi tény — nem tudta pontosan, hogy mit szolgál. Csak egyet tudtak: a korábbi társadalom igazságtalan volt; módszerei, rendelkezései és törvényei idegenek a többség érdekétől. Az újért lelkesedtek — elméleti felkészültség nélkül —, s néha ez az új is összeütközésekre adott okot. Aztán újabb kapaszkodókra leltek, s az akarás szabályozta tetteiket. Rá kellett jönniük, hogy o párt még sohasem csapta be őket. Rájöttek, elmondták Nagyatádon is. A negyvenötösök többsége parasztember volt. Nem voltak meggyőződve arról, hogy a fejlődés útja a nagyüzemi mező- gazdaság. Mégis bíztak: nem lehet rossz. A párt javasolta, s az sohasem akart rosszat a népnek. Icfezek: -Amikor ott ültünk a szeneskályha mellett a brigádszálláson, és martuk egymást, hogy kellett-e ezt vagy azt a módszert alkalmazni, akkor saját paraszti sorsunk emlékei támadtak föl, a hozzátartozók iránti aggodalom. De olyan nagy volt az aJcarás, a bizalom a párt iránt, hogy leküzdöttük aggá- lyainlcat.« És mi már élvezzük a szocialista hazát teremtő, népet, nemzetet formáló harcuk gyümölcsét; tanultunk és tanulni akarunk tőlük. Szocialista palotát sem lehet fölépíteni alapok nélkül.-Tudják, elvtársak, barátaim, az volna jó, ha a legközelebbi találkozásunkkor nemcsak a járási pártbizottság fiatalabb képviselőivel válthatnánk szót, hanem azokkal is, akik másutt vették át — vagy átveszik a stafétabotot. Nem a múlt hánytorgatása miatt szeretnénk rendszeresen találkozni utódainkkal, hanem azért, mert hisszük, hogy nagyobb önbizalmat, hitet és elkötelezettséget tudnánk át- ,adni tapasztalataink és személyes élményeink alapján.« T udjuk-e eléggé értékelni ezt a szándékot? A történelem harminchárom év alatti útvesztőiben hányszor bicsaklott meg a négy ven ötösök bátorsága, hite és. önbizalma? De állták a sarat! Különben nem tarthatnánk itt. Nemcsak a kommunistákról, hanem a párton- kívüliekröl; a tisztességes, becsületes munkában megörege- detlekröl is beszélek: nem lehet nélkülük jövőt építeni! A tisztelet irántuk — azt hiszem — alapvető kötelesség. Manapság becsüljük őket — forma szerint. Pedig tetteik alapján kell becsülnünk őket. Javarészt ösztönösen jutottak el, a szocializmus igenléséig; hittel, szenvedéllyel, odaadással. Hány száz embert ismerek manapság, aki betéve mondja föl a marxizmust, miközben cselekvéseiben, érzelmeiben nyoma sincs az elkötelezettségnek. Van mit tanulnunk »őseinktől«? A hitet, az akarást, az érzelmi azonosulást azzal a plusszal, hogy mi már elméletileg is megtanulhattuk: miért jó és miért a nagy közösségért, mindannyiuTikért való a szocializmus. Ezt példázzák — és tettekkel tanúsítják — a négyvenötö6ök... Jávori Béla
