Somogyi Néplap, 1978. december (34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-02 / 284. szám

Az otthon m Meglesz a harmincmillió FTOp M&rkné, a Darányi Községi Közös Tanács népes­ségnyilvántartója mondta: —• A múlt év végén kopog­tak be az első lakók az öre­gek darányi napközi otthoná­ba. Most tizenegyen vannak. Majdnem mindegykük rendel­kezik kerttel, baromfival, s ha önmagukat meg a lakást rendbe hozták, elindulnak az otthonba. Vannak idős házas­párok — mint például Papp Sándor bácsiék is, — akik itt töltik el a napjukat Tóth Dá- vidné az édesanyjával együtt érkezik, aki már jóval túl van a nyolcvanon. A társközségek­ben nincs öregek napközije, de az ott élő rászorulókat is rendszeresen segíti a tanács. A napközi tizenegy lakója közül jó néhányan térítésmentesen kapna ebédet. Reggel nyolctól délután négyig, fél ötig tar­tózkodnak az otthonban, a szórakoztató időtöltés — ol­vasás, társasjáték, varrás, hímzés — mellett igénybe ve­hetik a hideg-meleg vizes für­dőt és moshatnak is. Bözsi néni felolvasását hallgatva gyorsan szaladt az idő ebédig. Húsleves, utána borsófőzelék sertéspörkölt fel­téttel — erről az ebédről gon­doskodott ezen a napon a sza­kácsnő és Nagy Istvánná, az otthon vezetője. csinálni, tüzet kell rakni a másik otthonukban. Mert odahaza hidegebb van, mint itt. n. F. (Tudósítónktól.) A kaposvári átess évente többször tárgyal a kisterme­léssel kapcsolatos tevékeny­ségről, legutóbb a közelmúlt­ban tartott küldöttgyűlésen volt ez téma. A területükön tevékenykedő 37 felvásárló évente a megye szövetkezeti felvásárlásának tíz százalékát veszi ót. Az áfész 1978-ra 30 millió forintban határozta meg a felvásárlandó áruk értékét, ez 15 százalékkal több az elő­ző évinél. A tervezett 150 va­gon áruból 72 vagon a zöld­ség és gyümölcs, 78 vagon az egyéb áru. A termeltetést számos ak­cióval segítették, például 210 ezer naposbaromfit, 700 té­ny észnyulat, 150 pár tenyész- galambot. 21 ezer gyümölcsfa­csemetét, 11 ezer szőlőolt­ványt, 50 ezer szamócapalán­tát, 7 vagon veíőburgonyát biztosítottak tagjaik részére. Ezenkívül 30 ezer saját neve­lésű palántát és félezer vagon tápot adtak el a kistermelők­nek és a szakcsoportoknak. Segítették a kisgazdaságokat abban is, hogy 800 négyzet- méter fóliasátort vásárolhas­sanak 40 százalékos állami támogatással, ötéves részletre. A méhészek Is kaptak ked­vezményes méhetető cukrot A szövetkezet kereskedelmi üzletei közül a mezőgazdasá­gi szaküzlet a szerszám- és kisgépüziet, a vetőmag- és gyógynövényüzletek, valamint a kaposszentjakabi Gazdabolt árusított vetőmagot, műtrá­gyát, növényvédő szereket, kerti szerszámokat és kisgépe­ket A többi között például 24 kis traktort értékesítettek. A szövetkezet területén eb­ben az évben 28 szakelőadást tartottak a termelés növelése, a jó módszerek elterjesztése érdekében. Szoros együttmű­ködést alakítottak ki a FOTK- knl, a Hungaroncktárral. a Bikali Állami Gazdasággal és a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolával. A főiskola külö­nösen a húsgalambtenyésztés érdekében segített sokat. Élő a kapcsolatuk az Agroker- rel, ahonnan műtrágyát, nö­vényvédő szereket és kisgépe­ket kapnak. A Hermész AftsM és a Skála Aruház kez-ti esz­közöket, kisgépeket, takar- mánykiegészítőket szállít. A Kecskemét-szikrai Állami Gazdaságtól gyümölcsfacse- metéket kapnak. A kisgazda­ságok részére 3 millió forint kölcsönt folyósított a nagy­berki és a felsőmocsoládi ta­karékszövetkezet, amellyel együttműködési megállapodá­suk van. A töröcskei kertba­rátok kérésére megszervezték ezen a területen a mozgó fel­vásárlást. Sajnos, a nyúl fel vásá rlás kevesebb, mint a múlt évi. Ennek oka, hogy a szigetvári Zrínyi Termelőszövetkezet és a keszthelyi kisállattenyészté­si szakszövetkezet magasabb áron veszi át a nyulat, minta kaposvári áfész, bár a nyúlte- nyésztés érdekében semmit sem tesznek. A szervező munka eredmé­nyeként várható, hogy a ka­posvári áfész éves szinten meghaladja a 30 millió forin­tos felvásárlási értéket Ezen a reggelen a szokásos­nál is tovább tartott az ott­honi készülődés, nem érhettek korán a napközibe. Leesett az első hó, lapátolni, söpörni kel­lett a járdát, az udvari uta­kat. Délelőttre azonban össze­gyűltek az idős emberek a kényelmes szobában. Gyar­mati Józsefné — Bözsi néni —, a mindenkori felolvasó ke­zébe vette Móricz Zsigmond Az úr a tornácon című elbe­széléskötetét, és olvasni kezd­te az egyik történetet... — Közösen választjuk ki a könyvtárból az olvasnivalót — mondta, amikor »»közjóvá­hagyással- szünetet tartott. — Hogy ebből mit olvassak fel, azt rám bízzák. Én meg tudom, mi tetszik a többiek­nek ... Vajda Lászlóné a legjobb kézimunkázó, de a társak is kitesznek magukért. A helyi­ségben párnák, falon függő ki varrások, asztal- és tévéte- rítők dicsérik az asszonyok ügyességét. — Jól főznek az itteni J konyhán — mondták az asz- szonyok. És azt is hozzátették, hogy nem az étkezési lehető­ség hozza őket ide, hanem az együttlét öröme. Mert főzni otthon is tudnának — igaz, egy személyre vagy kettőre ez nem nagyon érné meg —, de ez így jobb ízű, meghit­tebb. — Az Erzsébet-napot nem­rég közösen ünnepeltük itt, az otthonban — mesélték. Nagy esemény volt az — nó­tákat is hallgattak a lemez­játszóról —, hiszen négy Er­zsébet van a napköziben. Télen korábban szedelőz- ködnek az otthon lakói, s délután három-négy óra tájt indulnak haza. Pedig hallgat­nák még sokáig Bözsi néni felolvasását, beszélgetnének erről-arról — de gyűjtést kell Piaci korkép Fízís eladók, alkalmi „felvásárlók” Anáz közelharc dűlt a teg­napi kaposvári hetipiac eladói között a szélvédettebb zugo­kért. Zöldség és gyümölcs már kevesebb volt, viszont tö­mött szatyorral indulhatott haza, aki házi tésztát, sava­nyított káposztát vagy tökma­got akart. Futó cikk volt a vesszőkosár is. Igaz, a 60 fo­rintot nem egy érdeklődő so­kallta, ekkor azonban az »al­kalmi- árus bebizonyította, hogy neki legalább 30-ban van. A piac bejáratánál a fázós eladókat zsarolta egy ugyan­csak alkalmi »felvásárló-, rrtondván, ha neki adják a portékát, nem kell helypénzt fizetniük. Itt a tél. A minap még mé­regdrágának tűnt 20 forintos paradicsom ma már elfogad­ható áron kínált különleges­ség. A zöldpaprika 13 forint, a hegyes pirosat még 16-ért is adták. Volt bőven alma: hét forintért hét nyelven be­szélt. A Zöldért mozgóárusa ötért zúdította az almát. Ha az áru nem is, az mindenkép­pen vonzó volt, hogy lehetett válogatni. A kitartóbbak egy fertály óra alatt összeszedtek egy kilóra való hibátlant. Szép volt a körte és olcsó. 6 forintért mérték. Egy helyen azonban — eléggé szerényte­lenül — 14-et is kértek. A 10 forintos szőlő minőségére jel­lemző, hogy jobban járt, aki ugyanennyiért naspolyát vett. A sütni való tök, amelyért egy hete senki sem adott 6 forintot, most négyért maradt az eladók nyakán. Egy agyafúrt nénike pszi­chológiai módszerrel kísérle­tezett A kérdésre, »hogy ad­ja a sárgarépát-, merően a vevő szemébe nézett onnan próbálván kiolvasni, hogy piaci dolgokban járatlan áldo­zatkész férjjel, vagy épp a városi tanács ellenőrével van-e dolga. Nyolc — mond­ta, de elég volt egyetlen cso­dálkozó pillantás, és maris el­engedte felét... A burgonya 4—5 forint a vöröshagyma 8, a tarkabab 36, a lencse 33. A gombapia­con sok minden volt, csak j gomba nem. Kínáltak például literenként 26-ért tejfölt sze- J létenként 2—3 forintért tú­rót és tojást is 2-ért A baromfipiacon gazdag volt a fölhozatal. 220—250 fo­rintot kérte kegy kacsáért és 140—160-at egy pár csirkéért A marcali piac árai hason­lóak voltak a kaposvárihoz, csak épp a fölhozatal volt jó­val gyérebb. Az alma és a körte egyaránt 5—10 forintért ment A zöldpaprika apraja még 10, de a java már 20 forintért volt kapható. Egyál­talán nem volt burgonya í !) és káposzta. A gesztenye is már csak emlék. Nagyatádon körtedömping volt 6—10 forintos áron. Az alma is szépült az előző heti­hez képest, igaz, drágult is 1—2 forinttal. Most a java 11 forint A gesztenyeárusok »dupla vagy semmit- játszottak. He­tek óta tartogatott árujukat megmosták, és így kifényesít­ve kínálták. Ha akadt balek, 22 forintot kaptak, de ha nem, az egészet kidobhatták. A karfiolért helyenként 20 forintot kértek, és a sütőtök is gesztenyepüré áron ment. &> F= H hagyaték HERKLSZ FERENC Ha az idegen vteszamegy, éppen úgy fuccs a további pénz- és ajándékküldemé- nyeknek, mintha a táskájá­ban hordozott iratok illeték­telenek kezébe kerülnének... A tanácselnökkel meg majd tisztázza a dolgot, utólag el­nézést kér Zsófi néni nevé­ben a nem éppen tisztességes vagyonszerzésért. Egyetlen megoldás kínálko­zott: követi az ausztrált, bár­hova menjen is. A vonaton, aztán ... — de ezt a véletlen­re bízta. Fontos, hogy ne ráz­hassa le. Amikor megérkeztek az I.-i vasútállomásra, az idegen ki­ment az épület elé, és taxit keresett. Szilágyi Imre a par­kolóhelynél is mellette állt, s amikor az a hegyi szálló ne­vét említette a sofőrnek, ő is előbbre lépett. —• Micsoda szerencse — mondta —, nem kell másik kocsira várnom. Én is a szál­lóhoz igyekszem. És együtt szálltak autóba az ausztrállal. Később, amikor a taxisok között a fuvarokról érdeklőd­tek a nyomozók, ennek a ko­csinak a vezetője így emléke­zett vissza erre az útra: — Két utasom volt akkor, és a fiatalabbik szemmel lát­hatóan örült, hogy a másik oda megy, ahova ő is igyek­szik. Nem beszélgettek. No, egyszer az idősebb megjegyez­te, hogy nem irigyli azoknak a gépkocsivezetőknek a ke­nyerét, akik rendszeresen eze­ken a szerpentineken járnak. Ezt is meg lehet szokni, mondtam. Annyi biztos, hogy itt nincs ideje az embernek arra, hogy elálmosodjon ... Éppen azon gondolkodtam, hogy az ország melyik részé­ről jöhetett, mert furcsállom tam a kiejtését —, amikor azt mondta: neki is van kocsija, otthon, Ausztráliában, de ha csak teheti, nem vezet éjsza­ka. A szembejövő autók fé­nye megfájdítja a szemét. Itt nincs nagy forgalom, mond­tam, kevés járművel találko­zunk ilyenkor. Már a szálló közelében jártunk, amikor defektet kapott a kocsim ... — Kiszálltak, tanácstalanul nézelődtek, és akkor azt ja­vasoltam nekik: szép nyári este van, ha sietős a dolguk, innen már gyalog sincs mesz- sze a Vadvirág. Találnak egy csapást a sziklák között, azon átvágnak a villámfai mene­dékházig. Ott kiérnek a szer­pentinre, s már el sem téved­hetnek, mert azon haladva odaérnek a szállóhoz... A fiatalabbnak tetszett az ötlet, javasolta is a másiknak — aki szerintem inkább meg­várta volna, amíg kicserélem a defektes kereket, mert meg­kérdezte, méterben mekkora a távolság a Vadvirágig, és nincsenek-e kaptatok az em­lített szakaszon —, hogy in­duljanak. Az idősebb végül is hajlott a biztatásra. Meg­mondtam a fuvardíjat, mind­ketten adtak egy-egy húszast Még utánuk szóltam, amikor az útról letértek a bokrok, kövek közé, hogy a menedék­házat egy tisztáson találják. Holdvilágnál nem okozhatott gondot, hogy végig a (.»apá­son maradjanak ... Ja. igen. Mindkét utasom táskát vitt magával.., XII. — Tulajdonképpen c • lá­gyon sajnáljuk magát, Boris- ka — mondta a tanácselnök a fiatalasszonynak. — Na­gyon sajnáljuk, és neun tart­juk okos dolognak, hogy el­költözik a faluból... — De hát mi mást tehet­nék? Mondja, mi mást?... Szilágyi Imréné kisírt szem­mel ült az elnök íróasztala előtt. Majdnem egy hónapig kórházban volt — az esemé­nyek hatására az idegei föl­mondták a szolgálatot. Ami­óta hazajött, táppénzen van. Szülei állandóan vele van­nak; apja, anyja nyomban megérkezett a határszéli kis faluból, mihelyt a lányuktól megkapták a táviratot: »Azonnal jöjjenek ...« — Érezhette, hogy magát mindenki szereti itt. És ez nemcsak sajnálkozásból ered. Nekem elhiheti, én ismerem az ittenieket... — fűzte to­vább mondatait az elnök. Nem nézett a fiatalasszonyra, hanem a nyitott ablakon túl­ra, a rozsdásodó leveleit hul­lató gesztenyefára. — Persze, lakunk itt vagy hatszázan, és nem parancsolhatok rá min­denkire, hogy mit gondoljon vagy mondjon. De a többség­nek az a véleménye, ami ne­kem. Tudjuk, hogy maga nem ismerte azokat a dolgokat, nem avatták be a titkukba, amely aztán így pattant ki. — A szüleim nem hagynak itt — mondta az asszony. — Már akkor el akartak vinni, amikor a kórházból megjöt­tem. Csak az tartott vissza, hogy a munkatársaim min­dennap eljöttek, marasztaltak. De most már én Is menni akarok. A lakásban, ahova csak nézek, minden arra em­lékeztet, ami történt... é* amiért történt... Az elnök hallgatott. Ügy érezte, bármit mondana is, egyetlen érvet sem hozhat fel arra, hogy az asszonyt mara­dásra késztesse. Átlátszó győz- ködésnek meg semmi értel­me. — És hogyan tervezték « szüleivel? Mi lesz evvel * házga! ? — Imre, ha kiszabadul, majd eldönti. Én már nem várom meg. Különben sem írták még le Zsófi néni nevé­ről. Legalábbis papírokat még nem küldtek, a hagyatéki tár­gyalásról. Az elnök, miután a fiatal- asszonyt kikísérte, magára maradt gondolataival. Mozgalmas volt a nyár, ál­lapította meg, amikor^ sorra vette a történteket, Zsófi asz- szony elhunytától kezdődően. És még ő mondta néhány perccel előbb ennek a szeren­csétlen fiatalasszonynak, hogy ismeri az ittenieket. Hát Bar- tafalvy Akosnét ismerte?! És belelátott Szilágyi Imrébe?!... Nem szabad könnyelmű kije­lentéseket tenni. És mi az, hogy nem tartja okos dolog­nak, ha Szilágyiné elköltözik a faluból? A helyében ő sem maradna itt, hiszen mindig azt hinné, hogy összesúgnak a háta mögött, és állandóan vá­dat, megvetést keresne az em­berek tekintetében ... Október van .. s Már jó ide­je beindult a pálinkafőző a falu végén. Nem ártana meg­nézni, hogyan dolgoznak, ál­lapodott meg önmagával. És ha már arra jár, jobban meg­nézi azt a házat. Utána szót vált a titkárral. No, és persze az orvossal. Hogyan is mond­ta a doki? A főszereplő meg­halt ... Még mielőtt a dráma elkezdődött volna. (VËGE)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom