Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-02 / 259. szám

Az arab világ legfontosabb eseménye Ma kezdődik a bagdadi találkozó Izrael 32 millió dollárja — településfejlesztésre As arab világ rendkívül fontos eseménye as állam- és kormányfők ma, november 2-án Bagdadban megnyíló csúcstalálkozója. As iraki fővárosban szerdán délután már elfogadták az arab államfők csúcstalálkozója elé kerülő külügyminiszteri akciótervet. Egy hattagú különbizottság dolgozta ki az okmányt, s iralki források szerint nincs akadálya olyan megállapodás­nak, amelyet a külügyminisz­terek Jóváhagynának. A megnyilatkozásokból ítél­ve három pontiban alakulhat ki feltétel nélkül egyetértés: 1. a Camp Darvid-i megál­lapodások elvetése; 2. a Palesztina! Felszabadí­tás! Szervezet egyedüli kép­viseleti jogának megerősítése; 3. a kilenamJ&líárd dollárra tervezett pénzalap jóváha­gyása. Ez utóbbiról Szádon Ham- madi iraki külügyminiszter sajtóértekezletén kijelentette: »Számomra úgy tűnik, hogy az ellenséggel szembeni arab pozíciók megerősítését szolgá­ló pénzügyi szolidaritás olyas­valami, amiben már meg is egyeztünk.«. Köztudott, hogy ennek az alapnak nagyobb részét Egyip­tom kapná, ha Szadat föl­hagyna különutas politikájá­val. Ha nem teszi, az ötmil- liárd dollárnyi összeg meg­várja »azt az egyiptomi veze­tőt, aki visszavezeti az orszá­got az arab szolidaritás út­jára«. ' Felmentés — kinevezés Az Elnöki Tanács dr. Csen­des Károly legfőbb ügyészhe- iyettest, érdemei elismerésével — nyugállományba vonulása miatt — fölmentette tisztsé­géből, ezzel egyidejűleg dr. Nyíri Sándort legfőbb ügyész­helyettessé kinevezte. Szerdán az Országház Mun- kácsy-termében Nyíri Sándor letette a hivatali esküt Lo- sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke előtt. Az eskütételnél jelen volt Rácz Sándor, az MSZMP KB osztályvezetője és dr. Szíjártó Károly leg­főbb ügyész. Az Elnöki Tanács nyugállo­mányban vonulása alkalmá­ból dr. Csendes Károlynak A Szocialista Magyarországért érdemrendet adományozta. A kitüntetést dr. Szíjártó Károly nyújtotta át Harminckét millió dollárt szavazott meg a megszállt arab területek betelepítésével foglalkozó izraeli tárcaközi bizottság a jelenlegi pénzügyi év hátralevő részére és a kö­vetkező pénzügyi évre tele- pülésfejlesztési programra Csak a parlament nem két­séges jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy beinduljon a ciszjordániai, a gázai és a Golan-fen nsíki izraeli félka­tonai települések bővítése, amelynek során a következő tizennyolc hónapban hatszáz új családot költöztetnek a megszállt területekre, s to­vább fejlesztik a települések fenntartásához szükséges i nfrastruktúrát Az Egyesült Államok aktív részvételével Washingtonban folyó izraeli—egyiptomi béke­tárgyalások előre megszabott menetét a jelek szerint nem zavarta meg az izraeli veze­tés eltökélt expanziós, terü­letrabló politikájának újabb bizonyítéka. Egyiptom és az Egyesült Államok számára a jelenlegi pülanattran mindenek előtt a békeszerződés mielőbbi tető alá hozása a legfontosabb — mutatnak rá washingtoni po­litikai megfigyelők. Begin izraeli kormányfő — értesülve a keddi washingto­ni megbeszélés részleteiről — Tel Avivban igen derűlátóan nyilatkozott. Kijelentette; a békeszerződés aláírására de­cember 9-én Oslóban kerül sor — annak a napnak az előestéjén, amikor ő és Sza­dat egyiptomi elnök átveszik a nekik ítélt Nobel-békedíjat Az aláírás ünnepélyes aktu­sán ott lehetne Carter ameri­kai elnök is. Menahem Begin egyébként tegnap magánjellegű látoga­tásra New Yorkba utazott, hogy egy egyházi díjat átve­gyen. Ma Vance külügymi­niszterrel, a washingtoni tár­gyalásokon résztvevő ameri­kai küldöttség vezetőjével és még előtte az izraeli delegá­ció tagjaival — Dajan kül- ügy- és Weizman hadügymi­niszterrel — vitatja meg a békeszerződéssel kapcsolatos problémákat. Carter elnökkel nem fog ta­lálkozni — közölte egy hiva­talos washingtoni szóvivő. Olasz - nyogatnéiDet ISzov/ et gazdaság CSÚCS Egynapos olasz—nyugatné­met kormányfői tárgyalást tartottak tegnap az olaszor­szági Sienában. A házigazda Andreotti és vendége Schmidt kancellár a nyugat-európai pénzügyi rendszer egységesí­tésének és a nyugat-európai pénzügyi alap létrehozásának politikai kérdéseit vitatta meg. Szóba került a görög, a portugál és a spanyol közö6 piaci csatlakozás kérdése, és egyéb nemzetközi témák. Schmidt kancellár előtt Gis­card d’Estaing francia elnök járt Olaszországban a múlt héten és tárgyalt a nyugat­európai pénzügyi rendszerről. Schmidt ma, csütörtökön Pá­rizsba utazik, hogy ugyaner­ről tárgyaljon Giscard d’Es- taing-nel. Bonn és Párizs nagy erőfe­szítéseket tesz, hogy meg­nyerje Róma támogatását kö­zös elgondolásához. Az olasz tőke azonban vonakodik a terv elfogadásától — attól tart, hogy mind gazdaságilag, mind politikailag még alá- rendeltebb helyzetbe kerül. Olasz részről lényegében azt kérik cserében, hogy fejlet­tebb nyugat-európai partne­reik nyúljanak a zsebükbe és segítsék e nehéz gazdasági helyzetben a gyengébb olasz gazdaságot Koszigin—Arafat találkozó Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke, szerdán a Kremlben fogadta a Palesz­tinái Felszabadítás: Szervezet végrehajtó bizottságának el­nökét, Jasszer Arafatot, aki a PFSZ küldöttségének élén tartózkodik Moszkvában. A tárgyszerű, baráti légkörben folytatott megbeszélésen a felek határozottan elítélték a külön alkuk és az agresszor előtti kapituláció politikáját, amely komoly kárt okoz az arab népek, s mindenekelőtt a Palesztinái arab nép sza­badságért és a függetlenségért vívott igazságos harcának. Koszigin megerősítette, hogy az SZKP és a szovjet állam elvi politikája változat­lan az átfogó, igazságos kö­zel-keleti rendezés elérését il­letően. Kijelentette, hogy a Szovjetunió a jövőben is Pa­lesztina! nép oldalán áll, mely hősiesen és szilárdan harcol A beruházások meggyorsítása Az angol királynő trónbeszéde II. Erzsébet királynő — a ! négy évszázada kialakult fé­nyes külsőségek közepette — | Tízezrek írták alá Tízezrek Írták alá Belgiumban azt a beadványt, amely • gép­járművezetői jogosítvány végle­ges bevonását követeli az olyan esetekben, amikor a járműveze­tők Ittas állapotban halálos ki­menetelű közúti balesetet okoz­nak. A lassan társadalmi mére­tűvé növekvő aláírásgyűjtő moz­galmat egy édesanya Indította el, akinek ZS éves flát ez év júnln- sában egy részeg brüsszeli gép­kocsivezető balálra gázolta. Azóta a belga társadalom majdnem minden rétegének képviselői, va­lamint politikusok, újságírók, orvosok csatlakoztak az egyéni kezdeményezéshez, és követelik a volánnál filő, „Ittas gyilkosok” példás megbüntetését. Hogy mozgalmuk mennyire In­dokolt, a statisztika adatai Is bi­zonyítják! Az országban az el­múlt hat hónapban több mint három ezer gépjárművezetői en­gedélyt vontak be, 1406 alkalom­mal Ittasság miatt, de csupán két esetben döntött úgy a rendőrség, hagy a részegen balesetet okozó soha többet nem ülhet a volán­hoz ... megnyitotta a brit parlament ülésszakát A munkáspárti kormány a trónbeszédben nem jelzett irányváltást sem külpolitikai, sem belpolitikai téren. A beszédben hangoztatta, hogy Nagy-Britannia továbbra is szilárd tagja marad a NA- TO-nak, ugyanakkor »konst­ruktív kapcsolatokra törekszik a szocialista világgal«. Nagy jelentőséget tulajdonít az eu­rópai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet záróokmá­nya teljes megvalósításának, tevékeny szerepet szándékozik játszani a bécsi haderőcsök­kentési tárgyalásokon, az EGK bővítésében és mezőgazdasági politikájának átalakításában. Rhodesiában az Egyesült Ál­lamokkal együttműködve tűz­szünetért és általános kerék­asztal konferencia összehívá­sáért fáradozik, amely kon­ferenciát valamennyi naciona­lista erő részvételével tarta­nának meg. Reményét fejezte ki, hogy Namíbia az ENSZ védnöksége alatt jövőre el­nyeri a függetlenséget. A kormány a trónbeszéd­ben megígérte, hogy jövő ta­vasszal népszavazást rendez Skóciában és Walesben a két országrész tervezett önkor­mányzatáról. A ’aságpolitikában a kormán; áltozatlanul az inf­láció fék*. tartására és a mun­kanélküliség enyhítésére összpontosítja erőfeszítéseit. törvényes nemzeti jogainak, beleértve az önálló államala­pításhoz való jogának a biz­tosításáért Jasszer Arafat a Palesztinái nép és a PFSZ végrehajtó bi­zottságának nevében köszö­netét mondott a Szovjetunió­nak a Palesztinái arab nép harcához nyújtott testvéri tá­mogatásért és szolidaritásért. Hangsúlyozta : a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet vé­leménye szerint , az átfogó igazságos közel-keleti rende­zés elérésének egyik döntő tényezője az arab népek és a Szovjetunió, valamint a szo­cialista közösség más államai közötti barátság további meg­erősítése. A Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet a jövő­ben is minden eszközzel ezt akarja elősegíteni. (MTI) A Szovjetunió tizedik öt­éves terve legfontosabb fel­adatai közé tartozik a be­ruházások hatékonyságának fokozása, az állóalapok to­vábbi növelésének és felfris­sítésének a biztosítása, a népgazdaság valamennyi ágazatában új termelési ka­pacitások feltárása és beve­zetése. A beruházások hatékony­ságának fokozása elsősorban az ipar műszaki színvonalá­nak állandó emelésével, az­az a teciinológiai folyamatok tökéletesítésével, az elhasz­nálódott berendezések jobb, termelékenyebb gépekkel va­ló helyettesítésével, a terme­lés további gépesítésének és automatizálásának a javítá­sával érhető el. Ezért az ál­lami eszközök mindenekelőtt azokba az ágazatokba áram­lanak, amelyek hozzájárul­nak a műszaki-tudományos haladáshoz, egy ágazaton be­lül pedig olyan már műkö­dő üzmekbe, amelyeket új berendezésekkel látnak el, illetve, ahol rekonstrukciót hajtanak végre. Ez lehetővé teszi, hogy a munkaterület bővítése nélkül növeljék a termelést, és (egy új üzem felépítéséhez képest) rövi- debb időn belül, kisebb költ­séggel javítsák annak minő­ségét. Az ipari tőkebefekte­tések 38,2 százalékos növe­kedése esetén a műszaki fel­szerelésekre és a rekonst­rukciós munkálatokra for­dított összeg 67 százalékkal, a gépgyártásra fordított ösz- szeg pedig 80 százalékkal emelkedik. A rekonstrukció hatékony­ságát a szverdlovszki és egy sor más terület gyáraiban szerzett tapasztalat igazolta. Jól megtérült például a kuj- bisevi fémkohászati üzem hengerművének a rekonst­rukciója, amelynek a költ­ségei 54 millió rubelt tettek ki. Ennek köszönhetően a hengerelt áru termelése évi 180 ezer tonnára emelkedett, anélkül, hogy növelték vol­na a munkások létszámát. Ez a rekonstrukció egyenér­tékű egy új hatalmas, 160 millió rubeles költséggel épült gyár üzembe helyezé­sével és hozzávetőleg 3100— 3500 ember munkájának fel- szabadulásával. A Szovjetunió beruházási programját a tervek szerint úgy gyorsítják meg, hogy a pénzügyi, anyagi és munka­erőkészleteket koncentrál­ják. Így pl. gy fémkohászati üzem két nagy teljesítményű konverterét a normában elő­írt 36 hónap helyett 29 hó­nap alatt építették fel. A norma szerinti 36 hónapnál 3 hónappal korábban készült el a novgorodi »Azot« (Nit­rogén) termelési egyesülés szintetikus ammóniát gyártó komplexuma. 31 helyett 21 hónap alatt helyezték üzem­be a »Himprom« egyesülés Kalevi Sorsa és Brezsnyev üzenetváltása A Szocialista Intemacionálé és a Szovjetunió között egyet­értés mutatkozik az Interna- cionálé leszerelési törekvései­nek hasznosságát illetően. Ez tűnik ki Kalevi Sorsa és Leo- nyid Brezsnyev üzenetváltá­sából, amelynek tartalmát szerdán hozta nyilvánosságra a TASZSZ szovjet hírügynök­ség. A Szocialista Intemacionálé létrehozott egy leszerelési munkacsoportot és a szerve­zetnek a kanadai Vancouver­ben november 3—5. között megtartandó kongresszusán is a leszerelés lesz az egyik legfőbb téma — írta Leohyid Brezsnyevhez intézett üzene­tében Kalevi Sorsa, a Finn Szociáldemokrata Párt elnö­ke. Finnország miniszterelnö­ke, a Szocialista Intemacio- nálé leszerelési munkacso­portjának elnöke. Az SZKP KB főtitkárához eljuttatott üzenetben. Sorsa kifejtette: a munkacsoport nagyra értékelné, ha lehető­séget kapna arra, hogy tevé­kenységéről tájékoztathassa a szovjet vezetőket és megis­merkedik a leszerelés kedésé­ben elfoglalt álláspontjukkal. A finn politikus azt kérte, hogy erre a véleménycserére 1979 első felében kerülhessen sor. Válaszában Leon yid Brezs­nyev hasznosnak mondta a munkacsoport létrehozását, mivel ez azt mutatja, hogy a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom egyre nagyobb ér­deklődést tanúsít a leszerelés, korunk egyik legfontosabb kérdése iránt Meggyőződé­sünk — hangsúlyozta Brezs­nyev —, hogy a nemzetközi munkásmozgalomban részt­vevő pártok, a hozzájuk kap­csolódó tomegsze rvezetek. valamint azok a politikusok, akik ezeket az erőket képvi­selik a parlamentekben, a kormányokban és más tör­vényhozó, illetve végrehajtó hatalmi szervekben, jelentő­sen előmozdíthatják a lesze­relést és a fegyverkezési haj­sza megfékezését. A Szovjetunió, a többi bé­keszerető erővel összefogva továbbra is megtesz mindent annak érdekében, hogy elmé­lyítse az enyhülés folyama­tát csökkentse, majd meg­szüntesse a fegyverkezési versenyt, megvalósítsa az ál­talános és teljes leszerelést Ezzel összefüggésben Brezs­nyev megerősítette a Szovjet­uniónak azt a már ismert álláspontját, hogy fejleszteni kívánja az együttműködést a Szocialista Internacionáléval és a hozzá tartozó pártokkal az enyhülésért és a leszere­lésért vívott küzdelemben. A szovjet vezető felajánlotta, hogy a Kalevi Sorsa által ja­vasolt Időpontban Moszkvá­ban tartsanak találkozót a Szocialista Intemacionálé le­szerelési munkacsoportjának képviselőivel. gyárának második üzemegy­ségét És lehetne folytatni a hasonló példák sorát A kü­lönféle építkezések előirány­zott határidejének csökken­tése népgazdasági viszonylat­ban az ország nemzeti jöve­delmében évenként több mint tízmílliárd rubel plusz bevételt biztosít Az új objektumok létre­hozása meggyorsításának alapvető feltétele az építő- és szerel őrrumika további gé­pesítése. Ezt a feladatot a Szovjetunióiban elsősorban úgy oldják meg, hogy az üze­mi berendezéseket blokkok­ba építőik. A nyizsnyekamsz- ki petrolkémiai kombinátban pl. előzetesen összeszerelték, majd helyére emelték a 250 tonna súlyú technológiai be­rendezést Kidolgozták az ezer tonnás és ennél nehe­zebb aggregátok felemelésé­nek technológiáját Különös figyelmet érdemel a teljes blokkmódszer, amelyet olaj- és gázfővezetékek lefekteté­sekor alkalmaznak. A tőkebefektetések haté­konyságának növelésében nagy szerep hárul az építő­anyag-iparra. Ezen a terüle­ten arra törekednek, hogy modern konstrukciókat és anyagokat állítsanak elő, amelyek segítségével csökken az épületek önsúlya és az anyagfelhasználás. Egyre szé­lesebb körben alkalmazzák a gazdaságos, könnyű acél- szerkezeteket és hatszorosára nőtt a ragasztott faszerkeze­tek felhasználása. Gyors ütemben fejlesztik a nagy nyomáson alkalmazott cső­vezetékek, az azbesz te »ment­és műanyagcsövek termelé­sének kapacitását. Jelentő­sen emelkedik a nagy szi­lárdságú, gyorsan keményedŐ és dekoratív cement gyártási mennyisége. Csaknem a két­szeresére növekedett az épít­kezési üveg-, valamint ke­rámia és burkolólapok új fajtáinak alkalmazása. A gazdálkodás hatékony­ságát a munka végeredmé­nye határozza meg. A be­fektetett tőke megtérülésé­nek gyorsítása és a befeje­zetlen beruházások számá­nak csökkentése érdekében célszerű értékelni az építke­zési vállalkozó szervezetek­nek az általuk fölépített és átadott objektumokkal kap­csolatos munkáját. Mindez persze nem könnyű feladat, mivel az építkezési munká­latok befejezéséig rendsze­rint évek telnek el. A Szov­jetunióban széles körű kísér­let során értékelik a beru­házó minisztériumoknak és trösztöknek a kész objektu­mokkal kapcsolatos tevé­kenységét. A vállalkozói szervezetek folyó költségeit az Állami Bank meghitelezi. A megrendelő a kész objek­tumért fizet. A tapasztalat azt bizony itotta, hogy ez a megoldás jelentős előnyöket hordoz magában. Érdekes az az újítás is, amelyet az orlovi terület házépítői kezdeményezésére vezettek be. Két évre folya­matosan terveznek, az építő­szerelő munkák ütemes mű­ködése az épületek egyenle­tes építését teszi lehetővé és kizárja a rohammunka le­hetőségét. Az orlovi mód­szer legfőbb hatása, hogy a kivitelező brigádokat össze­hangolja. Jelenleg a Szov­jetunióban az építőbrigádok több mint egyharmada önál­ló gazdasági elszámolással működik. A teljesítménybé­res fizetési rendszer arra ösztönzi a brigád munká­sait, hogy fokozzák a mun­ka terínelékenységét, takaré­koskodjanak az anyaggal, jobban kihasználják a gépe­ket és berendezéseket, gyor­sabban és jobb minőségben építsenek. A Szovjetunióban ezek az alapvető irányai a beruhá­zási tevékenység hatékony­sága növelésének. A' tervbe vett Intézkedések megvaló­sítása lehetővé teszi, hogy gyakorlattá váljanak az SZKP XXV. kongresszusa követelményei, a gyors, gaz­daságos, modern építőmun­ka. V, Süov

Next

/
Oldalképek
Tartalom