Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-11 / 266. szám

Évadzáró Szarkaváron Első alkalommal rendezték meg Kaposváron a crossozók November 7. Kupáját. A várt­nál nagyobb sikerű versenyen hazánk minden számottevő cros60zója mellett négy szov­jet sportoló is rajthoz állt, akit már ismert az előző ver­senyekről is a közönség. A szeles, hűvös idő ellenére A nehéz ember súlyos gondjai Régi igazság, hogy az ólom­súly mindenkori világbajnoka számit a sportotok táborában «•a földkerekség legerősebb emberének«. Mivel Gettÿs- burgban Jurgen Heuser — aki 1953. március 13-án szü­letett Barthban — érdemelte ki az aranyérmet, lényegében megfosztotta trónjától az 1970-tól ott ülő Vasziiij Alek- szejevet; Nem valószínű, hogy a nagy tettekre képes - Heuser nem tölt majd — Alekszejevhez hasonlóan — hosszú időt a képzeletbeli 'trónon. A nála 3 évvel idősebb szovjet Kah- manov és az ugyancsak szov­jet Jerialgyiev már a követ­kező összecsapáson megdönt­heti ura'mát, csakúgy, mint a bolgár Placskov, esetleg hon­fitársa, Bőnk. Alekszejevről nem is beszélve ... A kérdés csupán az, hogy a csúcsra érkezése óta először megvert, olimpiákon, világ- és Európa-bajnokságokon 45 aranyérmet összegyűjtő, 80 világcsúcsot fölállító, 37. éve felé közeledő Alekszejev visz- szatér-e a porondra? Erre a kérdésre pillanatnyilag nem könnyű a felelet. Nem kétsé­ges, valamennyi felsorolt trónkövetelő tart - a kétgyer­mekes családapa, »Muham­mad Alihoz hasonló" vissza­térésétől. Csupán azt nem tudni, hogy Alekszejev mit akar. Pontosan 15 órával a sport­történelmi jelentőségű »get- tysburgi -csata«- után Aleksze­jev részt vett a banketten. Nem látszott sérültnek, jóked­vűnek még kevésbé. Nem is sokan vállalkoztak arra. hogy a jövő felöl kérdezzék. Magá­ba zárkózott, hangját alig lehetett hallani. Egy alkalom­mal mondott csak. néhány szót, amelyből csak sejtetni lehet, hogy nem adja föl: — Nem dőlt össze a világ, nem haltam meg, tudok emel­ni. Ha pedig tud emelni, akkor nagyot tud. Persze, néhány dolognak azért változni kell Vasziiij körül. Nemcsak a valóban meglevő sérülésérói van szó. Túlságosan belenyugodott a »legyőzhetetlenség fogal­mába-«, ő is hitte, amit má­sok is annyiszor kimondták: nem tudnak előle annyira el­menni szakításban a vetély- társak, hogy lökésben ne dol­gozna le akármilyen hát­rányt. Ismert volt róla. hogy igazi erejét még egyetlen egyszer sem mutatta meg — mert nem volt rá szükség. Félkilókkal javítgatta — majdnem hogy szórakozásból — a lökés világcsúcsait, s bár 256 kilóval tartja a rekordot, sokan állítják, hogy már évek­kel ezelőtt képes lett volna megbirkózni 260-nal is. Csak nem sietett... Másként fogalmazva: ké­nyelmesebb tempóra váltott, s az Alekszejev-dráma leg­főbb tanulsága, hogy az esze­veszett tempójú sportvilágban meg egy olyan kiemelkedő egyéniség, mint Vasziiij Alek­szejev, sem engedhet meg magának lazítást. Utólag könnyű okoskodni, de az Alekszejev-kudarcnak előbb-utóbb be kellett követ­kezni. Nemcsak a már em­lített »lazítás« miatt, hanem azért is, mert a szovjet spor­tolóktól szokatlan sztárallűrjei voltak. Gáttysburgba is késve érkezett, qgyedjil, csapattársai után, egyedül folytatta a/, elő­készületeket is. egyszer jelez­te, hogy indul, máskor sérü­lésre panaszkodott. Eljávt külföldi versenyekre, ame­lyeken a közönség csak Alek- szejevre volt kíváncsi i— de ki tudja, hányszor, ilyen vagy olyan okra hivatkozva nem állt rajthoz. Hauser 417,5 kilós ered­ménnyel nyert világbajnoksá­got. Rahmanov ugyanennyivel ezüstérmes, a harmadik he­lyezett Bőnk teljesítménye 7,5 kilóval gyengébb. Mindezek az eredmények gyerekes dol­gok . Alekszejev megszokott 430—440 kilóihoz. Vagyis: nem Mauserek lettek csoda­emelők, nem ők ugrottak az égig, hanem Alekszejev nem ismételte korábbi eredmé­nyeit. Így nyílt meg az út a riválisok előtt, s épp így is zárulhat be — ha Alekszejev rendbejön, s egy-két évvel ez­előtt megcsodált akarásával, tudásával, újabb rohamét in­dít nemcsak a »trónfosztók-«, hanem minden korábbi re­kordja ellen is. mintegy 2000 néző volt kíván­csi az év utolsó crossesemé- n.vére, melyen összesen 33 ér­tékelt motoros igyekezett be­bizonyítani felkészültségét. A November 7. Kupa során a motorosok 3x20 perces idő­futamokban versenyeztek. A több rajt mozgalmasabbá, lát­ványosabbá tette a küzdelmet, ráadásul a rendezők a pálya »megfordításával« nagyobb erőpróbára is kényszer ítélték az indulókat. A 250 ccm-esek első futa­mát Németh Kornél biztosan, A 250-esék között indult még a két junior korú kapos­vári sportoló, Pál Zoltán és Hegedűs Lajos. Pál valameny- nyi futamot végigmotorozta, Hegedűs azonban motorhiba miatt nem ért el értékelhető eredményt. Az 500 ccm-esek mindhá­rom futamát Vlagyimir Ov- csinnyikov nyerte. Az össze­sítésben 2. lett Borka János (Kiskunlacháza). 3. Mohácsi Jenő (Bp. Honvéd). A kapos­vári Rofrics Károly — futam­ról futamra javuló teljesít­A győztes Máin etil Ko.v.tl, verseny közben. 43 másodperces előnnyel n'-erte. A másodikban mind­járt a start után kicsúszott áz egyik kanyarban, s ezek után a 7. helyről tornázta fpt ma­gát az elsőre. A harmadik fu- t tam sem volt izgalom nélküli, hiszen. Uzumszkij esetleges győzelmével megelőzhette ! volna« Némethet az összetett- j ben. Ez nem következett be, | mivel Németh a harmadik fu­tamot is megnyerte, megsze­rezte összesítésben az első helyet Czuni (Kiskunlacháza) | és Uzumszkij (Szovjetunió) előtt. 1 ménnyel — az 5. helyet sze­rezte meg. Neki ez volt az idei legjobb eredménye. Az értékes díjakat az SZMT ajánlotta föl, s1 Völgyi László, az SZMT sportbizott­ságának vezetője adta át a helyezetteknek. A versenyen részt vett még Molnár Vilmos is, a cross-szakág országos intézője, aki nagyon pozití­van nyilatkozott a pályáról és a kupáról egyaránt Ezzel az erőpróbával befe­jeződött az idei crossidény. Teke NB III Űjabb fordulót játszottak a teke NB Ill-ban. Ezúttal a K. Fáklya a SÁÉV SC-vel vívott megyei rangadót. A pedagó- guscsapat simán nyert. (Ide­genben szenvedett vereséget a Kaposmérő és a Vasas, míg a Közút döntetlenül végzett Má- zaszászváron. Szovjet labdarúgó-válogatottak érkeznek tónkba A napokban két szovjet labdarúgó-válogatott érkezik magyarországi vendégszerep­lésre. Hétfőn a Szovjetunió utánpótlás válogatottja jön meg és a Ferihegyi repülőtér­ről egyenesen Pécsre utazik, a szerdai Magyarország—Szov­jetunió utánpótlásválogatott mérkőzés színhelyére. A Szovjetunió olimpiai vá­logatottja három mérkőzést játszik hazánkban: november 19-én Szekszárdon a Magyar Néphadsereg Válogatott, 22-én Salgótarjánban a helyi NB I­es csapat, 25-én pedig Duna­kesziben az NB II. osztályú együttes lesz az ellenfele. A szovjet olimpiai együttest Lev Jasm, a korábbi evekben világhírű, Európa legjobbjá­nak (aranylabdás volt) is vá­lasztott kapus vezeti. A ven­dégek november 18-án érkez­nek Magyarországra, Buda­pesten a Volga-szállúban lak­nak, s onnhn utaznak vidéki mérkőzéseikre. Eredmények: K. Fáklya—SAÉV SC 7:1 (2704:2514). Pontszerzők: Hideg (473), Somodi (471), Németh (468), Babies (452), illetve Horváth (454). Szakcs—Kaposmérő 5 3 (2463:2416). Somogyi pontszerzők: Hász (446), Buni (407), Horváth (405). Mázaszászvár—K. Közút 4:4 (2292:2286). Somogyi pontszerzők; Kiss (403), Kelemen (392), Jani (389), Aranyás (384). Tolna megyei Építők—K. Vasas 6:2 (2411:2329). Somogyi pontszerzők: Nagy (425), Peltzer (406). ÉRTESÍTÉS! Értesítjük tisztelt kaposvári íöldgázfo- gyasztóinkat, hogy a termelőberendezések­nél mutatkozó műszaki akadályok miatt a városban időszakonként földgázszolgáltatá­si korlátozásra kerülhet sor. A földgázkor­látozás a fűtő- és melegvízkészítő rendsze­reket érinti. A korlátozás idején átmeneti­leg a fűtési teljesítmény csökkenésével, il­letve — szükség esetén — melegvízhiány- nyal kell számolni. A földgázkorlátozásra mindaddig számítani lehet, amíg Kaposvárt az országos földgáz- hálózatra rá nem kapcsolják, vagyis — vár­hatóan — 1978 decemberéig. A KÖGAZ kaposvári üzeme (94317) Sportműsor SZOMBAT Koplalnia Ntí II; K. Dózsa—U. PEAC. Ka­posvár, tanítóképző főiskola, 15 ó. Teke NB Hí: Kaposmérő—K. Közút. Kaposvár, Közút-pálya. 14 ó. (j. v. szemes, Ládonyi) ; SAEV SC— K. Vasas. Kaposvár, Spartacus- pálya, 14.30 o. (jv. Boli). VASÁRNAP Kosárlabda Síi II: SAEV SC—Sabária. Ka­posvár, Munkácsy M. Gimn. 10 ó. ; Táncsics SE—Győri KTMF. Kaposvár, Munkácsy M. Gimn., 11.30 ó. vRöplabda NB II női: Tabi Videoton—Kő­szeg. Tab, Mártírok útja, 12 ó. Teke NB II: K Spartacus—Bp. Víz­müvek. Kaposvár, Közút-pálya, 11. ó. (jv. Ládonyi, Lacza). Természetjárás A Kapos természetjáró szakosz­tály túrája. Útvonal; LipótJa— Goigényi vadászház—Feneketlen tó—Mátyás-kút—Szilva sszern- márton. Túravezetö: Hosszú Mik­lós. Táv: 12 kilométer, indulás; 7.25-kor a barcsi vonattal. Kirándulás a tokaji parkerdőbe. Túravezető: Soltra Aladárné. in­dulás: 10.10-kor, a szennai autó­busszal. Túratáv : 6 kilométer. Pedagógustúra: Útvonal ; So­mogy vár—Nikla—Marcali. Veze­tő: Matuszka Józsefné. Indulás autóbusszal 8 órakor a gépészeti szakközépiskolától. Labdarúgás NB il; Rákóczi—Bauxitbányász. Rakóczi-pálya, J3 6. Megyei bajnokság Kezdési idő 13 ó. Lengyeltóti—Karad (Műdig). Barcs—Balatonboglar (Ducsai), Siófok—Marcali ( Fonód!). Csur­gó—La bőd (Peter), Nagyatád—Sa- t iatonlöldvar (Rubecz), Latinca SE — Mernye (Molnár J.). Balaton- leile—K. Vasas (Buzsaki). Kadar­kút—Kiss J. SE (Hajdú). A Tab —Táncsics SE mérkőzést későbbi időpontban játsszák le. Területi bajnokság A kezdési idő inindlxárom cso­portban 13 ó. Dráva csoport: Háromfa—Tap- ! sony (Péczeli), Kálmáncsa—So- mogyszob (Mayer), Vése—Babó- csa (Takács J.), Csokonyavison- ta—Somogy udvarhely (Magyar), Lakácsa— Somogyi BSE (Kotter). Péterhida—Felsőbogát (Hardi), Kutas—Somogytarnóca (Igná­czy), Boliias—Homokszentgyörgy (BeLlai). Kaposvári csoport: Somogv­sárd—SZönyi SE (Kapitány), k. Gazdasz—Magyarcgres (Simono- vics), Zi man v—Kiskorpád ( Ro­si ts). K. H. Vasutas—Pata lom (Laskai), Somogyvár—Toponár (Juli), Hetes—Nagybajom (Ke­resztes) , Nagyberki—Ig-al (Feke­te), Osztopán—So-mogyjád (Feri). Balatoni csoport: Táska—Kőrös­hegy (Kálecz). Kéthely—Kötcse (Bakonyi), MesztegnyŐ—öreglak (Mátés), Balatonberény—Nagy- bereki Medosz (Horváth I.), Za- márdi—Fonyód (Ágoston), Sző- lősgyörök—Nagybarény Csá­szár), BaJatonszemes—S. Medosz (Király) 4 BuzsáJt—BalatoiáRzarszó (Beke). A Nap 6.42 órakor kél és 16.13 órakor nyugszik. NOVEMBER A Hold 14.18 ónkor kél és 2.33 órakor nyugszik. ti SZOMBAT Márton A várható időjárás: Borult, párás, hűvös idő, időnként kisebb szi- tálás. Gyenge légmozgások. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szom­baton 3—7 fok iözőtt alakul. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint s Füzesabonyban tartott 45. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 13, 23, 29. 56. 71 — A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta no­vember 7-c alkalmával Du­dás Lajos, a Dél-dunántúli Vízügyi cs Közműépítő Vál­lalat osztályvezetője. — A l'onómunkás Kisszin- pad cs a kaposvári Vasas Színpad együttese ma mutat­ja be műsorát Tatabányán, a munkásszínjátszók országos találkozóján. A fesztiválra 12 együttes kapott meghívást. — Kétezer rózsatövet és 1500 díszfát ültetnek el Sió­fok parkjaiban a városi ta­nács költségvetési üzemének kertészei. A munkát a na­pokban kezdték. — Kiállítás nyílt péntekén a moszkvai Zsukovszkij_em- lékmúzeumban a kimagasló jelentőségű szovjet repülő- géptervező, Andrej Tupoliev születésének 90. évfordulója alkalmából, \ — Üj melléküzem kezdte meg működését tegnap a bu- zsáki tsz-ben. A Transzvil) részére bérmunkában kis- áramméro váltókat gyárta­nak, a tervek szerint évi 4 millió forint értékben. — Lenin útja címmel fotó- kiállítás nyílt tegnap az Egvesült izzó Kaposvári Elektroncsőgyárának ebédlő­jében. A 30 képből álló ki­állítást a NOSZF tiszteletére rendezték, és két hétig lehet megtekinteni. — Gcta település nyomaira bukkantak az Olt alsó folyá­sánál. Görög cserépedények és római pénzérmék is fel­színre kerültek. — Az Ars Renata együttes ad hangversenyt ma 19 óra­kor Nagyatádon, a Fegyveres Erők Klubjának színházter­mében. Műsorukon elsősor­ban reneszánsz művek szere­pelnek. — Több mint 10 millió maszek gépkocsi fut majd az előrejelzések szerint — 20 év múlva — Lengyelország út­jain. Ez gyakorlatilag azt je- íenti, hogy minden lengyel családnak lesz saját kocsija. — Összeütközött két teher­szállító hajó New Orleansnál a ködös Mississippin. A sze­rencsétlenség következtében mintegy 7000 liter olaj öm­lött a vízbe. A mai ügyeletes: dr. Kercza Imre Telefon: 11-510, este 6-ig. 95 évvel ezelőtt, 1883. november 11-én született és 60 éves korában, 1943 ja­nuárjában halt meg Horváth Ernő, a magyar aviatika ullü- röjc. Budapesti középiskolai tanár voit, aki mint repülő­gép-tervező és pilóta több jó színvonalú monoplánt szer­kesztett és épített. Már első, 23 lóerős gépével díjat nyer az 1910. • évi budapesti repülövcrse- nyen. Gépeit kezdetben maga vezette, de miután súlyos re­pülőbaleset érte, ezzel íellia- gvolt. Nevéhez fűződik az el­ső magyar utasszállító repü­lőgép, egy kétszemélyes mo­noplán építése; III/A jelű gé­pe Prodam Guidó vezetésevei először repült a főváros fe­leli. Elsőként foglalkozott ha­zánkban azzal a problémával, hogyan lehelne a repülőgépek magassági és oldalkormányot egyetlen, univerzális kor­mánnyal bclycttcsíteni- * • • A sors különös játékaként ugyancsak 1883 novemberében — 20-án — született Kvasz András, a magyar aviatika és sportrepülés másik nagy hírű úttörője. Saját tervezésű gé­peivel végzett bemutató repü­léseit több fényképfelvétel is megörökítette. Első gépének egyikét pirosra lakkozta, s oldalára oda került híressé vált jelszava: »Szerencse le!« Megérte a felszabadulást is; a békéscsabai repülőtér igaz­gató-gondnokaként ment nyugdíjba. — Bélyegárverés kezdődik ma Budapesten, az országos szövetség Vörösmarty utcai székházában. Ma külföldi, holnap több százezer forint értékű magyar bélyeg kerül »kalapács alá". — A harmadik Mczga_so- rozatot készítik már a Tele­víziónál. Két év óta rajzol­nak, terveznek; most , is Romhányi József az alapöt­letek, kitalálója és a szöveg írója. Egy érdekesség: egyet­len Mézga-epizód elkészítésé­hez tízezer rajzra van szük­ség. — Üj úttal bővíti választé­kát a Malév, rendszeressé te­szi a 14 napos belgrádi kirán­dulásokat. — Pályaválasztási kiállí­tást rendezett'a marcali 522- es ipari szakmunkásképző intézet a helyi művelődési központban. A kiállítás teg­nap nyílt és e hónap 18-ig lesz nyitva. — Karácsonyfadíszekből több mint egymilliót készí­tettek már a soproni üveg- technikai üzemben. Néhány napon belül átadják a ke­reskedelemnek az utolsó 200 ezres szállítmányt is. — Nagyszabású beruházás előkészítését kezdték me? Győrben: a következő éve’ ben több mint százmillió fo­rintos költséggel megoldjál a határ menti Ikva árvízvé­delmi rendszerét. — Kifizették megyénkben a nyereményalap bevezetése óta az első jelentősebb nye­reményt. A szerencsés csoko- nyavisontái nyertes négyes találatára több mint 120 ezer forintot kapott. — Életét vesztette a Hima­lája Annapurna csúcsánál: meghódítására vállalkozó, ki­zárólak nőkből álló hegymá­szócsoport két tagja. Egy amerikai és egy brit hegy­mászó 7900 méter magasan megcsúszott a sötétben, s le­zuhanva halálra zúzta magát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom