Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-10 / 265. szám

Szovjet—vietnami közlemény Demokrata többség Rájuk lehet bízni Xl fjV.K r* Központi Bizott­ságának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására november 1. és 9. között hivatalos és baráti látogatáson a Szovjetunióban tartózkodott a Vietnami Szo­cialista Köztársaság párt- és kormányküldöttsége, amelyet Le Duan, a Vietnami Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára és Pham Von Dong, a Vietnami KP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Vietna­mi Szocialista Köztársaság miniszterelnöke vezetett. A vietnami párt- és kormány- küldöttség — a látogatás ide­je alatt — tárgyalásokat foly­tatott a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet küldöttséggel — hangzik a közös közle­mény. A továbbiakban a doku­mentum emlékeztet rá: A szívélyesség, az elvtár- siasság, a nyíltság és a köl­csönös tisztelet légkörében folytatott tárgyalásokon a fe­lek tájékoztatták egymást az SZKP XXV. kongresszusa, illetve a Vietnami KP IV. Belgrad és Madrid között Több mint fél év telt már el azóta, hogy befejezte munkáját a belgrádi találko­zó, amelynek összehívásáról a Helsinkiben 1975-ben ren­dezett európai biztonsági és együttműködési értekezlet részvevői határoztak. Emlé­kezetes, hogy a jugoszláv fő­városban 33 európai ország, valamint az Egyesült Álla­mok és Kanada képviselői gyűltek össze, s több nehéz, ellentmondásos problémát megvitattak. Ha néhány kér­désben nem is sikerült töké­letes összhangot elérniük, az elfogadott záródokumentum végeredményben mégis hi­tet tett az enyhülési folya­mat folytatása, a kapcsolatok kölcsönös javítása és a Hel­sinkiben vállalt kötelezettsé­gek teljesítése mellett. Szin­tén jelentős tényező, hogy — az európai együttműködési tevékenység folyamatosságá­nak biztosítására — megálla­podás született a következő csúcsértekezlet megtartásá­ról is: erre 1980 novemberé­ben, Madridban kerül sor. A két értekezlet között te­hát 3 év telik el. Ez azon­ban távolról sem jelent szü­netet a kontinens országai számára. Azon túl, hogy alapvetően ez az időszak szolgál a különböző határo­zatok valóra váltására, a részvevő államok megegyez­tek néhány szakértői találko­zó megrendezéséről is. Ezek a következők: 1. fórumot tartottak ez év júniusában Bonnban a közös érdeklő­désre számot tartó komplex tudományos problémák meg­oldásáról; 2. tanácskozás kezdődött ' október 31-én Montreaux-ban az államok közti vitás kérdések békés rendezéséről; 3. a Földközi­tenger térségének kérdéseit vitatják meg 1979 februárjá­ban Valettában, Málta fővá­rosában. A szakértői találkozó meg­rendezését főként Svájc szorgalmazta, ezért is a Gen­fi-tó párján levő Montreaux a színhely. A téma: az ál­lamok közt kialakuló vitás kérdésék megoldásának álta­lánosan elfogadható mód­szerei, illetve a meglevő módszerek vizsgálata és ki­egészítése. Vitaalapul a nem­zetközi viszályok békés ren­dezésének európai rendsze­rére vonatkozó szerződéster­vezet fog szolgálni, amelyet svájci diplomaták dolgoztak ki. A tanácskozás a tervek szerint 4—6 hétig tart, bár a belgrádi tapasztalatok alap­ján időtartamát, s kimenete­lét messzemenően befolyásol­hatják napi politikai esemé­nyek, s a nemzetközi hely­zet változása is. A találkozó munkájáról készült jelenté­seket megküldik a részvevő országok kormányainak, s előterjesztik majd a madridi konferencián. — változásokkal Az amerikai választások végleges eredménye kongresszusa határozatainak végrehajtásáról. Megvitatták a szovjet—vietnami kapcsola­tok, valamint a különböző te­rületeken kifejtett együttmű­ködés fő kérdéseit, a kölcsö­nös érdeklődésre számot tartó időszerű nemzetközi problé­mákat. A felek megállapítot- j ták, hogy valamennyi megvi-1 tatott kérdésben teljes közöt­tük a nézetazonosság. Leonyid Brezsnyev és Alek- szej Koszigin, illetve Le Duan és Pham Van Dong szovjet —vietnami barátsági és együttműködési szerződést írt alá. Az okmány új szakaszt nyit a szovjet—vietnami kap­csolatok fejlődésében, s célja az SZKP és a VKP, a Szov­jetunió és a szocialista Viet­nam közötti megbonthatatlan, testvéri barátság és sokoldalú együttműködés további elmé­lyítésének előmozdítása. A vietnami párt- és kor­mányküldöttség látogatása, Leonyid Brezsnyev és Le Duan megbeszélései, a szovjet és a vietnami vezetők tár­gyalásainak eredményei jelen­tősen járulnak hozzá a szov­jet és a vietnami nép továb­bi közeledéséhez, előmozdít­ják a szocialista világrend- szer összeforrottságának és egységének erősödését, nem­zetközi befolyásának fokozó­dását, újabb sikerek elérését a népek szabadságáért, füg­getlenségéért és társadalmi fejlődéséért, az ázsiai és az egyetemes tartós béke szava­tolásáért folytatott harcban. A vietnami küldöttség is­mét megerősítette azt a ko­rábbi meghívást, hogy szovjet párt- és kormányküldöttség tegyen hivatalos látogatást a Vietnami Szocialista Köztár­saságban. A látogatás idő­pontját diplomáciai úton egyeztetik. (MTI) > . A kínai sajtó nagy terjede­lemben számol be Teng Hsziao-ping miniszterelnök­helyettes most befejeződött thaiföldi látogatásáról és Bangkokban tartott sajtóérte­kezletéről. A tudósítások ki­emelik, hogy a tárgyalásokon a két fél »egész sor fontos nemzetközi kérdésben hasonló nézetet vallott-«. Teng Hsziao- ping kijelentette, hogy kor­mánya a jövőben is támogat- 'ja a délkelet-ázsiai országok szövetsége (ASEAN) politiká­ját, de negatívan reagált ar­ra a kérdésre, hogy Kína haj- landó-e gazdasági segítséget adni a délkelet-ázsiai térség országainak. Mint mondotta: »Kína maga is fejlődő ország és meglehetősen szegény...« Pekingben rámutatnak — amint várható volt — »a kí­nai miniszterelnök-helyettes arra használta föl thaiföldi látogatását, hogy újabb táma­dást intézzen a Szovjetunió és a szocialista Vietnam el­len. Katonai természetűnek minősítette a Moszkvában aláírt szovjet—vietnami ba­rátsági és együttműködési szerződést, ■ azt állította, hogy az nemcsak Kína ellen irányul, hanem »veszélyezteti az ázsiai és csendes-óceáni térség, sőt az egész világ bé­kéjét és biztonságát«. A kínai fővárosban működő ázsiai diplomaták körében nagyfokú fenntartással és gyanakvással fogadják Kína növekvő érdeklődését az ASEAN tagállamai iránt. Hangot adnak annak a nézet­nek, hogy a nemrég Tokió­ban járt Teng Hsziao-ping arra törekszik, brgy valami­féle »laza szöve'séget« hozzon létre Kína. az Egyesült Álla­mok, Japán és az ASEAN- tagállamok között Az Egyesült Államokban kedden megtartott kongresz- szusi és kormányzói választá­sok végleges eredményei sze­rint a 435 tagú képviselőház­ban a demokratáknak 277, a republikánusoknak 158 képvi­selői hely jutott. Tehát a de­mokraták megtartották ugyan szilárd többségüket, de a vá­lasztások előtti arányhoz (288:147) viszonyítva tizenegy­gyei kevesebb képviselőjük van, a republikánusoknak pe­dig ugyanennyivel sikerült növelniük képviselőik szá­mát. A 35 megújított szenátusi mandátumon a demokraták és a republikánusok 15:20 arány­ban osztoztak. így a száztagú szenátusban a republikánusok most három új mandátumhoz jutottak; a demokratáknak 59, a republikánusoknak 41 helye van. (A választások előtt 62:38 volt az arány.) A betöltendő harminchat kormányzói posztból a szava­Xikel-e az „atomtojás”? A dél-afrikai fehértelepes rezsimnek a nyugati hatal­mak támogatása révén meg­van a lehetősége, hogy atom­bombát állítson elő. Diplomáciai és sajtőforrá- sok úgy vélik, hogy Teng Hsziao-ping thaiföldi, malaj- siai és szigapuri körútja hosz- szabb távon »trójai falónak« bizonyulhat a térség orszá­gai számára, mert újabb fe­szültséget idézhet elő Délke- let-Ázsiában. (MTI) Angola nagyvárosaiban tö­meggyűléseken és tüntetése­ken tiltakozik a lakosság a pretóriai rendszer agressziós tervei és sorozatos provoká­ciói ellen. A gyűlések részt­vevői hangoztatják, hogy el­tökélten szembeszállnak min­I. JÁNOS KÁROLY spa­nyol király fogadta a Mad­ridban tartózkodó Vlagyimir Alekszandrovics Dzsanibekov szovjet űrhajóst. Az uralkodó elbeszélgetett Dzsanibekovval, s kérte: adja át jókívánságait a szovjet űrhajósoknak. KÉTKEDÉSSEL fogadták Tanzániában Idi Amin Ugan­dái államfő bejelentését, mi­szerint két feltétellel vissza­vonja csapatait a megszállt területről: ha Tanzánia »nem szállja meg ismét« Ugandát, és nem támogatja az Amin- ellenes ugandai menekülteket Tanzánia cáfolja, hogy bármi­kor is megtámadta volna északi szomszédját. KÖNNYFAKASZTÓ bom­bákkal, páncélozott jármü­vekkel támadt a limai rend­őrség Peru fővárosában a köz­lekedési viteídíjak emelése miatt tüntető diákokra. A je­lentések szerint több száz fia­talt őrizetbe vettek. zók huszonegyet a demokra­táknak, tizenötöt a republiká­nusoknak juttattak, s ezen be­lül hat új kormányzói poszt­hoz segítették a republikánu­sokat. Az Egyesült Államok ötven államából most har­minckettőben demokratapár­ti, tizennyolcban republikánus ül a kormányzói székben. A Harris közvélemény-ku­tató intézet adatai szerint a választások iránt szinte pél­dátlan közönyt tanúsítottak a szavazásra jogosultak. Csupán harminchat százalékos volt a részvétel. Meg kell jegyezni azonban, hogy a Harrisék 1974-ből származó viszonyítási adatai — az akkori harminc- nyolc százalékos részvételről — sem éppen a szavazók ér­deklődését tükrözték. Érdekessége a mostani vá­lasztásoknak, hogy tizenkét évi jelenlét után ezentúl nem lesz néger tagja a szenátus­nak: a feketebőrű Edward Brooke-ot, a Massachusetts állam republikánus szenáto­rát kibuktatta a fehérbőrű és demokratapárti Paul Tsongas. (A képviselőházban 16 fekete­bőrű képviselő van.) Ugyancsak érdekességként említik a hírügynökségek, hogy 1972 óta első ízben lesz saját jogán megválasztott női tágja a szenátusnak a repub­likánus Nancy Landon Kas­sebaum személyében. (A sze­nátus eddigi két nő tagja — Maryon Allen és Muriel Humphrey asszony — az el­hunyt férj helyén ült a keddi választásokig.) Csütörtökön az egész NSZK-ban megemlékeztek a negyven évvel ezelőtti hír­hedt »kristályéjszakáról«, amely az antiszemita progro- mok nyitányát jelentette a hitleri Németországban. Az 1938. november 9-ről 10-re virradó éjszakán ugyanis a fasiszta rohamcsapatok föl­gyújtották a németországi zsi­dó imaházakat, lakásokat; üz­leteket fosztottak ki, s mint­egy száz zsidó vallású állam­polgárt meggyilkoltak és mintegy harmincezret kon­centrációs táborba hurcoltak. A hitleri rendszer ezzel ad­ta meg a jelét a negyvenes évek első felének általános programjaira. Az évforduló alkalmából Walter Scheel köztársasági denféle imperialista támadás­sal. Luandába érkező hírek sze­rint Pretoria további csapato­kat és hadfelszerelést — fő­ként harckocsikat és légierőt — szállít az angolai—namíbiai határra. GENFBEN csütörtökön megtartotta újabb találkozóját a hadászati támadó fegyver- rendszerek korlátozásáról tár­gyaló szovjet és amerikai kül­döttség. EREDMÉNYESEN zárult Mochtart Kusumaatmadja in­donéz külügyminiszter viet­nami látogatása Hanoiban, kereskedelmi egyezményt ír­tak alá. A GHÁNÁI legfelsőbb ka­tonai tanács ultimátuma elle­nére Daccában és más váro­sokban folytatódott a közal­kalmazottak sztrájkja. Akuffo dandártábornok már hétfőn rendkívüli állapotot hirdetett ki, s elrendelte mindazok el­bocsátását, akik szerdáig nem veszik föl a munkát. AZ ANGOL alsóház továb­bi egy évre meghosszabbítot­ta a gazdasági szankciókat Rhodesia ellen. Owen külügy­miniszter kifejezte reményét, hogy utoljára volt szükség erre a lépésre. Szellemesnek szánt megál­lapítást közöltek az ameri­kai lapok. Egy ottani politi­kus kijelentette: »Egy régi mondás szerint a háború sokkal komolyabb dolog, semhogy a vele kapcsolatos döntéseket valaha is a kato­nákra bízták volna; ennek megfelelően a nemzetközi politikusok kezében futnak annál, semhogy az üzletem­berekre hagynák...« Való­ban: világszerte a hivatalos politikusok kezében futnak össze a külkapcsolatok szá­lai. Ezzel napirendre is tér­hetnénk a kijelentés fölött, mégis több figyelmet érde­mel, ha utánanézünk: miért hangzott el és miért éppen most. Semmi kétség: megfogal­mazója az új, merevebb amerikai vonal képviselője, s azokat az amerikai üzlet­embereket akarja rendreuta- sítani, akik helytelenítik a Szovjetunióval szemben al­kalmazott kereskedelmi, pénzügyi korlátozásokat és általában elítélik a kelet— nyugati viszony lehűtését. Melyek is a nyugati üz­letemberek megfontolásai? Eladási vagy vásárlási lehe­tőségeket látnak a szocialis­ta országokban, piacot ke­resnek és találnak, hasznot akarnak, nyereséget. így vá­lik és vált sok kisebb válla­lat éppúgy, mint számos nemzetközi hírű óriás, tartós partnerünkké. És melyek a szocialista ál­lamok megfontolásai? Rész­ben hasonlóak: eladni aka­runk és vásárolni; mi is hosszú távra keresünk part­nereket. Nálunk azonban az üzleti szándékok tágabb ke­elnök televíziós beszédében arra szólította föl az NSZK közvéleményét: ne feledkez­zék meg a négy évtizeddel ezelőtti szörnyű eseményekről és nézzen szembe a múlttal akkor is, ha az fájdalmas és szégyenletes. A Kölnben tartott központi emlékünnepségen Helmut Schmidt kancellár mondott beszédet. Hangsúlyozta, hogy az NSZK lakosainak nagy többsége tanult a múltból. Élesen elítélte a szélsőséges megnyilvánulásokat, s párhu­zamot vont az egykori fa­siszták és a mai terroristák tevékenysége között. A Német Kommunista Párt nyilatkozatban követelte, hogy vessenek véget az újfasiszta elemek tevékenységének- az országban. A 40 évvel ezelőtt végrehajtott tömeges fasiszta pogromok évfordulója kap­csán a nyilatkozat felszólítja az NSZK kormányát, hogy írja alá a háborús és embe­riesség elleni bűnök el nem évüléáéről szóló nemzetközi konvenciót. retekre épülnek. Ezefcí Rz ország gazdasági erősödése, fejlesztése; és még tovább: a nemzetközi együttműködés rendszerének építése. S ezek közül nem egy már ütközik azoknak a politikai erőknek a szándékával, akik az eny­hülést túl gyorsnak tartják, nem vagy esetleg másképpen akarják. Közéjük tartozik az idézett amerikai politikus is: félti bizonyos üzletlemberek- től a nemzetközi kapcsola­toknak azt a behatárolt rend­szerét, amelyet ő tart kívá­natosnak. Aggódik. hogy ezek az amerikai, angol, nyu­gatnémet gyárosok és ban­károk »túlságosan« a szo­cialista országok malmára hajtják a vizet. Való igaz: mindenütt a politikai döntéseké az első­ség. Gondoljunk a hetvenes évek elejére, az enyhülés föllendülésére, a helsinki zá­róokmány részletes gazdasá­gi fejezeteire: az az elhatá­rozás, hogy pontot tesznek a hidegháború végére, meg­sokszorozta a gazdasági kap­csolatokat. Vagyis az üzleti érdekek érvényesülése bizo­nyos körülmények között a nemzetközi együttműködést és az enyhülést szolgálja. Ez a kor egyik — tömegmé­retekben új — nagyon fon­tos jelensége. Foglalkoztak-e valaha Is nálunk magas állami szinten a magyar—ausztráliai gaz­dasági kapcsolatokkal? Hosz- szú ideig nem. .Aztán Buda­pesten nemrégiben mégis megtörtént, s ez akár jelké­pesnek is tekinthető: mind kisebb lesz a világ. Földraj­zilag ugyan nem kerülnek közelebb egymáshoz az or­szágok, de érdekeik Igen. Nemrég jelentették be egy chicagói tanácskozáson, hogy — először a két ország tör­ténetében — miniszterhelyet­tesi szinten magyar—ameri­kai gazdasági vegyes bizott­ságot állítanak föl. Száz és száz ilyen tényt lehetne még fölsorolni ( nem­csak magyar vonatkozásban) annak jeleként, hogy mégis­csak érvényesülnek a józan üzleti érdekek. Magyaror­szág és más szocialista álla­mok ^ soha nem tagadták: szükségük van a legmaga­sabb színvonalat képviselő külföldi gépekre, gyártási el­járásokra; másrészt ők ma­guk is keresnek piacokat De a nyugati üzleti törekvése­ket sem csak a vállalkozók haszonvágya 'fűti. John Fram, az amerikai ZM-kor- poráció egyik vezetője mond­ta a Pravda tudósítójának: »Nyilvánvaló, hogy az ex­porthitel nyújtása magában az Egyesült Államokban is ösztönzi a foglalkoztatottsá­got.« Változtassuk meg tehát a cikk elején idézett mondást: a nemzetközi politika olyan fontos ügy, hogy még min­dig hasznosabb számára a jó üzletember, mint egy rossz politikus. T. I. Fe I h í vá s ! A Kaposvári Ruhagyár ezúton Is értesíti gyes-en levő dolgozóit, hogy újabb égj műszakos szalagot indít a vállalat központjában, s ezt a kisgyermekes dolgozók munkalehetőségének biztosítására szervezi meg. Részletes tájékoztatást a vállalat munkaügyi osztálya ad az érdeklődő dolgozóknak. KAPOSVÁRI RUHAGYÁR A Pannónia Sz. V. V. Balatoni Igazgatósága Szállítás 6. íruátvevő B. 396-96102 feliratú bélyegzője elveszett. ÉRVÉNYTELEN! (A Horizont karikatúrája.) Teng „trójai falova” Délkelet-Ázsiában Újabb feszültséget idézhet elő Tüntetés, tiltakozás Angolában HÍREK A VILÁGBÓL Hegemlékezés a hírhedt éjszakáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom