Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-29 / 281. szám

Ma már általánossá hogy valamilyen feladat végzésénél szorult helyzetbe kerül egy nagyüzem, segítsé­gére siet a szomszéd. Ez a kölcsönös segítségnyújtás adott alapot ahhoz a magas fokú együttműködéshez, amely kibontakozóban van a topo- nári Kapostáj Termelőszövet­kezet és a Kaposvári Mező- gazdasági Főiskolai Tangazda­ság között. Bodnár Imre elnök: — Az alkalomszerű együtt­működés kézzelfogható ered­ményeket hozott. Tulajdon­képpen ez indította el a gon­dolatot: ha megszerveznénk, megterveznénk ezt a segítség- nyújtást, akkor igen jelentős, kölcsönös előnyöket élvezhet­nénk. Győrfi Pál gazdasági igaz­gató: — Nincs másról szó, mint a sokat hangoztatott, jól ismert irányelvek aprópénzre váltá­sáról. A beruházási, a fejlesz­tési lehetőségek szűkösek, a nagy gépek maximális kihasz­nálása pedig éppúgy követel­mény, mint a termelési szer­kezet korszerűsítése. Ezeknek az elveknek a gyakorlati ki­vitelezése vezetett bennünket, mikor a nyár végén leültünk tárgyalni arról, hogy miként helyezzük széles alapokra az addigi alkalomszerű együtt­működést. Ma már a két első számú irányítón kívül a két terme­lésvezető szakember is elis­meri, hogy amikor a kapcso­lat kiépítéséről kezdtek tár­gyalni, maguk sem gondolták, hogy az eltérő tulajdonviszo­nyú és vezetési rendszerű nagyüzemek között az együtt­működésnek milyen lehetősé­gei vannak. Minden gépnek megvan az elméleti teljesítőképessége, az eszközkihasználás alapja, hogy ez a teljesítőképesség haszno­suljon. A nagy gépekre épí­tett komplex brigádok csak úgy válthatják be a hozzájuk fűa&tt reményeket, ha kellő »életterük-« van. — A növénytermelésben a cukorrépa, a búza, a silóku­korica és a kukorica terme­lésénél alakítottunk ki együtt­működését. Tangazdaságunk 550 hektáros cukorrépaterüle­te kisebb, mint amire a mi nagy teljesítményű répakom­bájnunk képes. Egyeztettük a gyárral az ütemezést, s mód nyílt arra, hogy a mi gépünk a szövetkezet cukorrépájának egy részét is betakarítsa. — A gazdaságnak van Hess- ton silózógépe — mondta Kite Csaba —, ezért mi úgy hatá­roztunk, hogy nem vásáro­lunk silózógépet. A Hesston a szövetkezetben is elvégzi a munkát. A gép kiszolgálásá­hoz szükséges szállítójármű­veket közösen vásároljuk meg. A búzánál -a vetőmagterme­lésnél alakítottak ki együtt­működést, a kukoricánál a szárításnál. A szövetkezet nem költ pénzt szervestrágya- szóróra, mert az van az ál­lami gazdaságnak, viszont vá­sárol rakodógépet, így az esz­közökkel mindkét nagyüzem­ben elvégezhetik a. munkát A gépesítés tipizálása módot ad arra, hogy szakosodjanak az alkatrészbeszerzésben, készletezésben is. Azzal, hogy nem kell azonos alkatrésze­ket vásárolnia és raktároznia mindkét gazdaságnak, jelentős megtakarítás érhető el. — Nemcsak a szövetkezet­nek, hanem a fellendülő ház­táji ágazatnak is jelentős ta­karmányigénye van — mond­ta Bodnár Imre. — Célsze­rűnek tartjuk, ha a gazdaság nagy teljesítményű keverője állítja elő a mi részünkre is a takarmányt. — Egyszerre nagyobb menv- nyiségű, egyfajta keveréke* kell így készítenünk — teszi hozzá Győrfi Pál —, gazdasá­gosabban kihasználható a ke­verő. — A másik terület, ahol már «él« az együttműködés — veszi át a szót Klie Csa­ba —, hogy a selejtsertéseket átadjuk a gazdaságnak, a vá- góhídjukon levágják és érté­kesítik. — Most kötünk egy nagy fontosságú egyezséget — Győrfi Pál egy szerződéster­vezetet mutat — Gazdasá­gunk húsmarhaprogram meg­valósításába kezd. Szeretnénk, ha a szövetkezet ebbe úgy kapcsolódna be, hogy mester­séges termékenyítéssel ők is állítanának elő részünkre hús­típusú üszőket. Így fele idő alatt elérhetnénk a tervezett létszámot, azaz például há­rom év helyett másfél év alatt végrehajthatnánk a progra­mot Az üszőkért cserébe mi ugyanannyi bikaborjút ad­nánk a szövetkezetnek. Van szaktelepük, ezzel az alap­anyaggal fokozhatnák a ki­használását, nem beszélve ar­ról. hogy a hústípusú bikák exportlehetősége is nagyobb. A sok részterület közül em­lítésre méltó a szolgáltatás szervezése. Megállapodtak ab­ban, hogy a karbantartási, szakipari munkákhoz szakbri­gádokat hoznak létre. A szö­vetkezet már kialakított egy vízvezeték-szerelő részleget, az végzi el a gazdaság tátom- pusztai rekonstrukciójánál a szakipari munkákat. A tan­gazdaság viszont villanyszere­lő és érintésvédelmi részleget alakít ki. Sokféleképpen, és sok szem- ponbtól lehetne méltatni ezt az észszerű, hasznos, gazdasá­gi, szervezési előnyöket nyújtó együttműködést. Az bizonyos, hogy ez a kezdeményezés mindenképpen példa lehet, mert végső soron a hatéko­nyabb gazdálkodást szolgálják az immár szerződésben is rögzített kapcsolatukkal. Búcsúzóul így mondták: — Biztosak vagyunk abban, hogy az eddigiekkel még nem tettünk meg mindent. Keressük a további lehetősé­geket Vörös Márta Húszéves az első vietnami gépgyár Az Idén ünnepelte húszéves fennállását Vietnam első gép­gyára. A francia gyarmatosí­tók elűzése után 1955 végén szovjet szakemberek egy cso­portja érkezett Hanoiba, hogy segítsen az üzem felépítésé­ben. Az üzem építési munkáival egyidejűleg a szovjet szakem­berek a helyszínen kiképez­ték a vietnami gépipari szak­munkások és technikusok első csoportját is, amely azután a vállalatot működésének első percétől kezdve, irányította. A Vietnami Szocialista Köztársa­ság első szerszámgépgyárát az amerikai agresszió nehéz éveiben bővítették ki. A ma már 3000 munkást foglalkoz­tató üzem évente ezer kis- és középkategóriájú szerszámgé­pet bocsát ki. A hozzá tartozó műszaki iskola szakmunkáso­kat, középszintű műszaki ká­dereket és mérnököket képez. — Mi nem egyszerűen ipari létesítmény vagyunk — je­gyezte meg az üzem igazga­tója, Nguyen Xuan Con —, hanem ipari »csemeteüzem«. A gyárunk jelzésével ellátott gépek országunk szinte összes üzemében megtalálhatók. Az igazgató megmutatta azoknak az épületeknek a makettjeit, amelyekkel az üze­met 1978—1981 között bővítik. — Eddig csak kisebb gépe­ket gyártottunk. Móst már to­vább kell lépnünk. 1981-re so­rozatban kívánunk gyártani 20 és 30 tonnás szerszámgé­peket. Együtt ésszerűbb ▼ált, el­Ax Iskolai szöveges szám­úm pel dák megfogalmazásában így hangzana a Dunántúli Talajjavító Vállalat szállítás­szervezőjének feladata : »Ossz el három almát negyven gye­rek között úgy, hogy mind­egyik jóllakjon.. .« Három — nehézgépek mozgatására al­kalmas — trélere van ugyanis a vállalatnak, és ezeknek he­tenként mintegy 40 szállítási igényt kell kielégíteniük, ösz- szesen körülbelül háromszáz talajjavító nagy gép fuvaro­zását végzik 500 kilométeres körzetben, munkahelytől mun­kahelyig. Könnyű belátni: ah­hoz, hogy e bonyolult felada­tot végrehajthassák, minta­szerű szervezés mellett is éj­jel-nappal úton kell lenniük' a narancssárga monstrumok­nak. Három »teherkocsit« irá­nyítani, ugyan mi ebben a bonyolult? — kérdezheti pél­dául egy 20 kocsi szállításait szervező vállalati szakember. A tréler nem teherkocsi... A 27 méter hosszú, nemegy­szer 70 tonnánál is nagyobb súlyú óriás menetsebessége többnyire csak 15—20 kilo­méter. Itt egyetlen fuvar is gyakran napokba telik. Az pedig ritka, hogy a Tátra egy útján csak egy fuvart csinál­na. Olykor két. héten át egy­folytában úton van az »uta­zószemélyzet«. Ha kitűzött programjuktól csak egyetlen nappal is eltérnek, valahol leáll a talajjavító munka, máshol kihasználatlanul vár a több milliós gép ... — Egyszer kipróbáltam, meddig bírom alvás nélkül — emlékezett Páli József — 48 óra alatt Soprontól Kecske­métig és onnan vissza Győrig jó néhány helyet bejártam. Ez persze csak az új tréleres virtuskodása volt. Most mar hatodik éve csinálom. — Maradjunk a hétközna­poknál ... — Általában 14 órát me- ünk naponta, őszintén szól- í már nagyon furcsa volna nvolcórázni«. — Ez igen soknak látszik... — Mi másképp számolunk. A maximális 260 órát több­nyire két hét alatt teljesítjük, utána két hét szabad. így te­hát mi egyhónapi munkát két hétbe sűrítünk a másik két hét fejében. Villogó sárga fényben ÓRIÁSOK tsml újat. Olykor persze órákig csönd van. Ilyenkor a családra gondolunk... — ök hogy vélekednek er­ről a sajátos munkabeosztás­ról? — A feleségem néha elme­séli, hogy a kislányom sír: »Nekem nincs apukám« — vette át a szót Kovács Imre. — Ez persze bánt, de hát an­nál nagyobb az öröm, mikor hazatérek. — Éjszaka szántó traktoro­sok szerint a fizikai fáradt­ságnál is nehezebb legyőzni az álmosságot. — Tizenkét éve trélerezek, megszoktam. Csodálkozva ol­vasom az újságban, ha a bal­eseti tudósítás a volán mellett el alvó vezetőről szól. Magam is tapasztalam: ha éjjel szem­bejövő kamionnak villantok, az egy kicsit megrándul ... A kamionoktól félek... — Úgy gondolom, a 14. órában maguktól is félhet­nek ... — Ez lassú jármű. Itt nem »a másodperc tört része alatt« zajlanak az események. Egyébként a Jóskával együtt soha még egyikünknek sem volt balesete. »barkácstudományunkat«. — Mindig akad egy-egy tsz-mű- hely, ahol egy kis hegesztés­sel besegítenek. — A tréler 24 keréken gör­dül. Alighanem gyakori a de­fekt. — Volt eset, mikor egy fa­gyos éjjel négyszer került elő a 10 tonnás emelő. — Napokon át a fülkében... Hogy bírják ki egymást és önmagukat? — Mindig akad valami ap­ró «set, mely az egyhangúság­hoz szokott ember számára fétnapi beszédtéma. Gyakran segítünk például árokba csú­szott autóknak. Egyszer télen még mentőt is vontattunk. Ezek a régi esetek gyakran szóba kerülnek. A munkagép- vezetők is mindig tudnak va­1600-as — Látják az előnyét. Ha naponta járnánk be Boglárra »nyolcórázni« — Nikiéről, il­letve Mesztegnyőről —, haj­nalban kelnénk, este érnénk haza. Ügy sem tölthetnénk velük több időt, ráadásul a boríték is vékonyabb volna. — Akad-e postamunka? — Ha a főnök kérése úgy kezdődik, hogy »tudom, hogy lehetetlen, de ...«, akkor nos- tamumkáról van szó. Nem bánjuk. Tulajdonképpen min­den ilyen eset egy újabb le­hetőség a bizonyításra, ön­magunk előtt. — Most hova indulnak? — Egy ötnapos útra, az első állomás Lepsény. Néhány perccel később az óriás fülkéjén már villogott a sárga lámpa. Bíró Ferenc Ladák — Mérhető-e a tréleres munkájának minősége? — De még mennyire — így Páli József. — Mi egy új mo­torral három évig mentünk javítás nélkül, egy másik ko­csi kettőig, a harmadik két hónapig ... Legalább ilyen fontos mérce: hogyan végez­zük el a ránk bízott feladatot. Legtöbbször este érkezünk egy-egy »célállomásra«. A munkahelyek rendszerint a falutól több kilométernyire, valahol a határban vannak. »Becserkésszük« a gépet. Csakhogy sehol egy ember. Ilyen esetben a »szabályos« gépkocsivezető lefekszik alud­ni, másnap előkeríti a gépke­zelőt, és így tovább... A sza­bálytalan ezzel szemben »fel­töri« a gépet, fölpakol és in­dul. Ne várják hiába másnap reggel a gépet 200 kilométer­rel arrább... — Vagy egy másik példa — toldotta meg Kovács Imre. — Ha minden csip-csup műszaki hibához kihívjuk a műhely­kocsit, napokat vesztünk. Ilyenkor inkább elővesszük A Merkúr Személygépkocsi Értékesítő Vállalat csepeli tele­pen az idén már kétezer darab 1609-as Lada személygép­kocsit adnak át a megrendelőknek. A képen egy 1600-as Lada futóművét ellenőrzik. Sérelem S zokatlan eset történt a közelmúltban. Mintha ös­szebeszéltünk volna — pedig csak »jó szokásunk- hoz híven-«, ellenőrzés nélkül, rutinszerűen közöl­tük az MTI tudósítását — az egész magyar sajtó megsér­tett egy somogyi falut. A panaszos levél hozzánk is elju­tott, és már az első pillanatban az a gyanúm támadt a sok­szorosított példány láttán, hogy minden napilap szerkesz­tősége, a televízió és a rádió is megkaphatta. A falu lakói­nak egy része helyreigazítást követel. S ha már harminc- nyolc ember aláír valamit, annak súlya van, komolyan kell venni. Megvallom: soha ilyen jó szívvel nem tettem eleget hasonló kívánságnak. A méltatlankodás olvasása közben töbhször elmosolyodtam, és jó hangulatom kerekedett. Nem azért, mintha valamiféle naivitás jellemezné a levélírók so­rait. Inkább az esett jól, ami a sorok mögött olvasható, ami gondolattársításra ad alkalmat. Végtére is meg kell ér­tenünk: a falu lakóinak büszkeségét sértettük meg. és (lát­szólag) elvettünk tőlük valamit, amit a sajátjuknak érez­nek. Méltatlan cselekedet volt. Magyarázkodás helyett azon­ban célravezetőbb, ha idézek levelükből. »Szűkebh hazánk, Berzence egyre jobban fejlődik, szé­pül; különböző létesítményekkel gyarapodik. Községünk la­kossága lelkesen és odaadóan vesz részt minden közösséget érintő megmozdulásban. Nagy büszkeséggel és elégedetten jogadta azt a hírt is, hogy Berzencét jelölték ki az Adria kőolajvezeték szivattyúállomásának helyszínéül. El is ké­szítették a terveket, meg is valósult a létesítmény. Egy saj­nálatos— az ország közvéleményét félrevezető — közlemény azonban felháborodást váltott ki. A sajtó, a televízió és a rádió ugyanis e nemzetközi jelentőségű, kiemelt beruházás helyeként Csurgót vagy Csurgó térségét nevezte meg. Va­jon miért kell szégyellni a 3200 lelkes, egyre fejlődő Ber­zencét? Csurgónak csak annyi köze van az egészhez, hogy a szivattyúállomáshoz tartozó szolgálati lakásokat ott épí­tik meg... Sérelmes számunkra ez a félrevezető közle­mény; elvégre őseink hagyatékát sajátították ki e célra, s mi büszkék vagyunk rá. Ezek után már abban sem va­gyunk bizonyosak, hogy a magyar—jugoszláv határátkelő állomás — amelyet Berzence határában terveznek — való­ban ott lesz, és nem csurgói határátkelő állomsnak fogják nevezni. Szükebb hazánknak. Berzencének nincs szégyell­ni valója. Ezért kérjük a félrevezető tudósítás helyreigazí­tásátt«. Igazuk van. A tudósító nyilvánvalóan nem nézte meg a térképet, a községek határvonalát, s mivel valahol a két helység közötti mezőn épült a létesítmény, jobban agyába fészkelte magát a nagyobb és hagyományairól is ismertebb Csurgó neve. S bár sem az illető, sem az országos napila­pok nem hatalmaztak föl rá, a kockázatot vállalva kijelen­tem: a szivattyúállomás Berzencén épült! Ezenkívül termé­szetesen Somogybán és Magyarországon, sőt a szocialista országok közösségében, hiszen nemcsak Berzencén, hanem még nagyon sok helyen, többek között Csehszlovákiában is büszkék az emberek az Adria kőolajvezetékre, e nagyszerű szocialista vívmányra. Mégis megértem a berzenceieket. Szeretik a lakóhelyü­ket. Lelkesednek az újért, községük gazdagodásáért. Végre Somogybán — és Berzencén — épült egy (ha jól tudom, az első országosan kiemelt) létesítmény. Végre községük neve a valamikor csaknem romba dőlt iskolán s a zászlós lako­dalmas néphagyományán kívül egy új és nagyszerű szocia­lista vívmány révén is bekerülhetett volna az országos köztudatba. Nem utolsó dolog ez, megértem őket. Büszke­ségükben sértette meg a lakókat a magyar sajtó, s ha va­lamelyest is jogom van hozzá: szíves elnézésüket kérem va­lamennyiünk nevében. De azért csak örüljerek, legyenek büszkék ezután is az »Adriára«; végtére az övék is, vala­mennyiünké ... G yanítom, hogy az olvasóban már eddig is fölmerült a kérdés; ugyan, miért kell ennek a témának ek­kora helyet szentelni, miért nem lehetett — a szo­káshoz híven — két-három mondatban elintézni a helyre- igazítást? Talán igazuk van. A berzencei levélírók azonban lehetővé tették, hogy olvassak soraik mögött, s ha nem i3 akarok olyan messze menni gondolataimban, hogy mit je­lent a hazaszeretet, de az okvetlenül foglalkoztat, hogy mit éreznek az emberek magukénak, mire tudnak büszkék len­ni, mikor éreznek sérelmet, ha közös cselekvésünk gyümöl­csét, akár csak helyszínét is »elrabolják« tőlük. Nem tit­kolom — ámbár sokan vitatkoznak majd velem, tudom —, példaadónak tekintem a berzenceiek felháborodását. Azzal is tisztában vagyok, hogy egyesek »gyerekesnek, naivnak« tekintik fellépésüket. Mégis azt mondom: sole ilyen »gye­rekességet, sok ilyen naivitást« szeretnék tapasztalni. Jól­lehet »tárházam« egyre gazdagabb. Mást ne mondjak: ama szerencsés emberek közé szá­míthatom magam, akik — Kaposvár kivételével — ott le­hettem minden somogyi város születésének bölcsőjénél. Láttam a siófoki, a nagyatádi, a marcali emberek erőfeszí­tését és kötelességvállalását az előkészületek során, s az­után — ha néhol' halványodva is — a városért érzett oda­adást, felelősséget. Önök még nem láthatták, én már olva­som azokat az írásokat, amelyekben a barcsi emberek val­lanak lakóhelyükről a Somogyi Néplap városavatásra ké­szülő különkiadása számára. És érzem kusza soraikból, hogy felháborodnának, ha Szilonicspusztát — a Vörös Csil­lag Tsz megalakulásának színhelyét — valaki »tévedésből« Vas megyébe helyezné, ha a »bagóvasút« (amelyet bagóért építettek a munkások) történeteit valaki — akár »cseretör­ténet« felajánlásával is — kisajátítaná; ha bárki is elvitat­ná tőlük azt az igazságot, hogy Barcsot az ott élő emberek — és nem mi'! — varázsolják várossá két kezük munká­jával, lakóhelyük szeretetétől, a hozzá való ragaszkodástól indíttatva. Nem akarok mást mondani ezzel, mint azt, hogy a lakóhely szeretete és megbecsülése, a ragaszkodás szár­nyakat ad, és soha nem feltételezett erőre, összefogásra, cselekvésre késztet. Sok példát sorolhatnék. Ha magaménak érzek valamit, az az enyém. S ami az eúyém, azért küzdők, azért odaadom mindenemet. Az enyémnél kezdődik a közösségi gondolkodás. Altkor, ha az enyém több a személyes tulajdonnál, mert megérzem, hogy a közösségé teszi gazdagabbá egyéni életemet is. Lehet, hogy sokan vitatják, mégis azt mondom: sok »berzencei« felhá­borodást szeretnék olvasni. A munkásét, aki nem a jelszó, hanem társadalmi-gazdasági viszonyaink lényege szerint tulajdonos a gyárban. Azaz az övé minden, s időnként — valljuk meg — volna oka felháborodni, »helyreigazítást« kérni a cselekvések iránya, s a cselekvések hiánya miatt. Szeretném olvasni a »helyreigazitási kérelmeket«, és eleget tenni a kívánságnak, amikor szocialistának álcázott mapa- tartás nyer polgárjogot, s úgy tetszik, nincs ellene orvosság. S zeretném helyreigazítani az intrikát, az áskálód ást, a mérhetetlen önzést és túlbuzgó magabiztosságot, amely kárt okoz az embereknek, megkeseríti éle­tüket és fékezi a szocializmus egyébként száguldó vonatá­nak acélkerekeit. Szeretnék helyreigazítani mindent, ami emberek önérzetébe gázol, becsületüket és tisztességültet vonja kétségbe egy-egy látszólagos érdek — leginkább sze­mélyes érdek — alapján ... Nem sorolom tovább. Sérelemről beszéltem, s minden elszenvedett sértés lelki fájdalmat okoz; összetör és tettvágyat fékez. Mindent a magunkénak, kell tekintenünk ebben az országban.., Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom