Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-24 / 277. szám
aUSZJXLSNTfi) räj dalommal tudatJuK hogy édúsaiyrím, nagymamánk, dédmaT. ILXE3 júzsefnS. Winkler Margit wlTclai lakos 81 éves korában ndesen elhunyt. Temetése november 25-én, szombaton délután t órakor lesz a marcali temetőben. ▲ gyászoló család (2163) • * • Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették édesanyámat, ÖZV. VUCSKICS JÓZSEFNB Márkus Máriát hogy tragikus körülmények között november 14-én elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatásáról később intézkedünk. Gyászoló leánya, fia, menye és unokái (94657) * * * Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSISZÊR ANDRÁS türelemmel viselt, hosszú szenvedés után november*2l-én — életének 72. évében — elhunyt. Drága halottunk hamvait Budapesten a Farkasréti temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család (94662) köszönetnyíl v Anita s Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk. « KISS ISTVÁNT utolsó útjára kísérték. Külön köszönet a somogyjádi tsz vezetőségének és szocialista brigádjának. A gyászoló család • * * Köszönetét mondunk a rokonoknak; barátoknak, Ismerősöknek, a nagyatádi konzervgyár, a nagybajom! ktsz, a KIOSZ és a Vöröskereszt képviselőinek, akik drága halottunkat IVÖK LÁSZLöNET Laki Z. Rózsát utolsó . útjára kísérték, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • * * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek. munkatársaknak, akik szeretett halottunk, ÁGOSTON JANOS temetésén részvétük kifej ezéséveá fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • * • Hálás szívvel mondunk: köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek és a cukorgyár! munkatársaknak, akik szeretett halottunk, ZSIBORAS LAJOS temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család INGATLAN Kétszobás családi ház eoo n-öles telekkel beköltözhetően eladó. Érdeklődni : öregla&an a Kiss u. 26. számmal szemben levő házban. (52220) Balatonbogláxon a Jurisich u. L sz. alatt eladó 297 n-öles telek, 150 ezerért. Iker- nyairaló és lakóház építhető rá. Közművesített. Érdeklődni : Berkes, Kupa vezér U. 7. (52221) Kaposváron a Szigetvári cl. 45. sz. alatt házrész riadó. Érdeklődni : Endrődiné, Toponár. Der- kovics u. 4. (94531) Jutában a Szabadság u. 6. szám alatt levő ház eladó beköltözhetően. telekkel együtt. (94560) Kétszobás* családi ház kertes beköltözhetően riadó. Kaposvár, Munkácsy M. u. Ik (94455) Glgébcn a Rákóczi út 25. számú ház szabad kézből eladó. (7527). _____________________(3133) Z selicszentpálon a Petőfi utca 18. szám alatt 800 négyszögöles terület (a fele szőlő, a fele szántó) eladó. Hétvégi teleknek alkalmas. Érdeklődni : egész nap. Zomi. ___________________________(94508) B aLatonföldváron az Erzsébet u. 17. sz. alatti 2 szoba-összkomfortos, téliesített nyaraló eladó. Érdeklődni: Jászkal János, Somogy szil. Szabadság utca 304. sz. alatt, 17-tól. (94504) Eladó — kedvező feltétellel — 2 szobás családi ház. Bővebbet a helyszínen : Kaposvár, Kecelhegyalja u. 30. Egész nap. ______________________(94507) B alatoni elle felsőn a Kossá L u. 13. alatt — vízhez és állomáshoz közel — közművesített ikertelek fele eladó, import faházzal. Érdeklődni : hétköznap 5-től 7-fg és vasárnap délelőtt, Kaposvár. Honvéd u. 24/a, HL Iph. in. em. 2. (94514) — Kaposváron, n Munkácsy M. o. 13. sz. alatti 250 négyszögöles telek eladó (víz, villany van). Érdeklődni : a 7. szám alatt Tardióknál, egész nap. (94539) Toponáron ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Toponár, December 2. u. 19., egész nap. (94540) Iregszemcse központjában kétszoba- konyhás családi ház — 300 n-ölön, kövesül mellett — eladó. Irányár : 140 000 Ft. Érdeklődni: Dózsa Gy. u. 31. Szav^ri István. ___________(3114) K aposvárhoz 4 kilométerre 600 n-öles teleik szőlővel, gyümölcsössel olcsón eladó. Méhészetre alkalmas. Érdeklődni : Kaposvár, Kölcsey u. 90. (3144) Eladó nagy méretű, egyszobás, összkomfortos, gázos házrész — nagy telekkel — a belvárosban, továbbá egy I. emeleti, más- félszobás, gázos, összkomfortos öröklakás. Érdeklődni lehet mindennap. 14 óra után : Kaposvár, Május 1. u. 86., I. em. 17. (94604) Ä Kaposvári Felveszünk továbbá: Húskombinát öt villanyszerelőt, újonnan épülő sonkakonzerv-üzeméhez ‘ felveszünk 18 45 ÉV lizitt! négy gáztüzelésű kazánkezelőt, ! három olol/trnnilrai míic7Qrác7t íérli és néi Élpzóltat, iidíUSil CIcKIÍUIIIndl IIUulcicoh, J három hőtlgépészt, akiket húsipari szakmunkára vagy ’ betanított munkára átképezünk. kettő mérlegszerelőt Várjuk a Somogy megyében lakó, Jelentkezés — személyesen vagy írásban a húsipari szakma iránt érdeklődő dolgozók, — a húskombinát munkaügyi osztályán, fiatalok és érettségizettek jelentkezését. ahol bővebb felvilágosítást is adnak. Csoportos jelentkezés esetén buszjáratot Cím: Kaposvári Húskombinát, biztosítunk. Vörös Hadsereg útja 67—69. • M 21-es Volga lejárt műszaki vizsgával eladó, üzemképes állapotban. Szili, Lát- rány, Rákóczi út 3> (42424) Eladó 601-es Trabant alkatrészenként is). Ugyanott egy P 20-as motorkerékpár is. Érdeklődni: Bodó József. Nágocs. József Attila u. 29. Du. 4 óra után. (52226) CS-es rendszámú 1300-as fehér Volkswagen eladó, 1980-ir- érvényes műszaki vizsgával. Érdeklődni : vasárnap 9-től 18 óráig. Cím : dr. Horn Péter, Kaposvár, Rud- nay Gy. u. 12. (94563) Eladó 1 db 250-es MZ. Mosdós. Kákócá! U. 73. (94566) ZD-s Wartburg Limousine (tolótetős) eladó, u. 2/b Nagybajom, Fő (94572) Opel 1000-es — rendszám nélkül — üzemképes állapotban eladó. Munkagépnek, alkatrésznek. Kaposvár, Kölcsey u. 90. Érdeklődni : 16 óra után. (3143) IO-S Zsiguli 1981-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Molnár József, Kaposfő, Zrínyi u. L. (3145) ZI 31—33 frsx. Lada 1500-ias eladó. Magyaregres, Szabadság tér 16. _____________________ (3142) 1200-as Volkswagen (alkatrészenként is) eladó. Balatonié lie, Rákóczi, út. Újhelyi autószerelő. (94357) Jutalmat adok annak, aki elveszett sárga Babetta motorom (451-111-207-008 ; 117-366) nyomára vezet. Androsits Iván, Kaposvár, Bajcsy-Zsi- linszky u. 11. I. em. (94618) IY-os 1200-as Zsiguli 1981-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Körzeti orvos. NágOCS. (52228) A kalinyinl városrészben levő n. emeleti, másféLszobás, tanácsi lakásomat hasonló nagyobbra cserélném — megegyezéssel. Ajánlatokat a 94468. számra, a hirdetőbe kérek. (94468) Okleveles gépésztechnikus végzettségének megfelelő állást keres Kaposváron vagy környékén. Cím a kiadóban. (3146) EGYÉB.-^b? Lángo ssütő bódé eladó Tabon. Érdeklődni : Németh Jézsefné, Tab, Kossuth u. 101. (52225) Üj gáztűzhely eladó palackkal együtt. Kaposvár, Kassa u. 16. (94570) Kéthónapos tacskókölykek eladók. Kaposvár, Fonyód u. 7. (94567) Szőlő eladó. l’oponár, Gagailn U. 34. Bórárté. (94561) Egy hasas üsző eladó. Mosdós. Rákóczi u. 73. (94565) Eladó egy sodrott ló és egy nehéz ló. Balato nielle. Tabán U. 55. (52219) Drótszőrfl foxükőlykek eladók. HFGY CAC CACXB apától. Czakó Sándor, Balatonién«, Arany János U. D2. (52222) V ári álható babako - esi új állapotban és egy kerek járóka eladó. Miklai, Kaposvár, Zaranyi it. 8. ép. I. 4. ajtó. (94564) Gyesen levő kismama kisgyermek gondozását vállalja a lakásán: Hosszú Mik- lósné, Kaposvár, Szombathely u. III/2. (94551) Rendelésre készített, 2x3,5 méteres torontáli szőnyeg eladó — igényesnek. BaLa- tonboglár, Hunyadi u. 16. (52203) Panorámás babakocsi eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Bem U. 1. (94552) Esküvőiruha-köl- csönző nyílt a Délinél — nívós árukészlettel, vidékre is. Budapest XII., Greguss u. 6. (7311) Szakszerű húsfüstölést vállalok. Ka- ! posvár, Május 1. utca 60. (94521) j Kilenc db »0—35 kg súlyú süldő malac eladó. Kaposvár, Ka- posfüredi út 7. (94597) Etázsfűtést (központi fűtést) tervezek a legolcsóbb megoldással, rövid határidővel — vidékre is. Hibamegállapítás — szaktanácsadás. Épü- Le tgépészmér nők, Pécs. Gergely utca 8. (09125) Ez év augusztus 26án szombaton délelőtt fél 12 óra tájban Fonyódon, a vasútállomás és az áruház közötti gyalogátkelőhelyen. egy 60 év körüli férfi segédmotorkerékpárral elütött egy 50 év körüli, szemüveges, férfi gyalogost. Kérjük, hogy az esetet végignéző személyek szí- vesked j enek nevű két és pontos címüket bejelenteni a fonyódi rendőrség közlekedési csoportjához. (52212) GÉP ÉS SZERSZÁM Üj 500-as szalagfűrész eladó. Kaposvár, 1 Marx K. u. 9. (94577) VARINSZKY K—406—1 típusú gumikerekes kotrógépre vizsgázott nehézgépkezelőt felvessünk Költségvetési Üzem, Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 3. A Tab és Vidéke Áfész fölvesz a Csalogány kisvendéglőbe egy vezető szakácsot. A jelentkezéseket személyesen vagy írásban kérjük az áfész kereskedelmi osztályára: 8660 Tab, Kossfith L. u. 1. (52229) Az Alsóbélatelepi Nevelőotthon fölvesz 2 konyhalányt, azonnali belépéssel. 8644 Alsóbélatelep, Báthory u. 2L (52214) A Somogy megyei Gabona forgalmi és Malomipari Vállalat (nagymalom) vizsgázott szakácsnőt keres. Jelentkezés: a nagv-* malom vezetőjénél. (4oao'9) Felvételre keresünk építésztechnikust. Jelentkezés: a Kaposvári Építőipari , Szövetkezetnék Kaposvár, Tanácsház u. 5—7. (40814) A Lengyeltóti és Vidéke Áfész pályázatot hirdet a Lengyeltóti községben levő tízszemélyes, szoros elszámolású textil-ruházati bolt vezetői és helyettesi állásának betöltésére. Az egység átlagos forgalma havi 150.ín Ft. Jelentkezés az áfész ig. elnökénél: Lengyeltóti. Bem u. 2. (52223) A balatonboglár! áfész boltvezetőt keres a balatonlellei 7. számú mezőgazdasági szakboltba. A felvételhez méregkezelői vizsga szükséges. Jelentkezni az áfész központi irodájában, az áruforgalmi osztályon lehet: Balatonboglár, Erzsébet u. 16. (40783) A Csiky Gergely Színház fölvesz állandó munkára egy főfoglalkozású női fodrászt (esetleg szakképzetlent is). (40816) A Kaposvári Cukorgyár fölvesz tehergégkocsivezetőt A Kaposvár és Vidéke ÁFÉSZ fëiï/esz 2 liíraiáslecliRikai, 2 háztartási-felszerelés-, illőivé v’s-eiayeleit Jelentkezés; a Zsalic Áruház igazgatójánál. 1408X0) A Kaposvári Ruhagyár fölvesz 2 fűtőt gázkazánkezeléshez. 1 felsőfokú végzettséggel vagy középfokú végzettséggel és szakvizsgával'rendelkező energetikust Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán. (4081S) A Kaposvári Tejipari Vállalat a Kaposváron üzembehelyezendő új tejüzembe azonnali belépéssel felvess egy hűtőipari gyakorlattal rendelkező, műszaki egyetemet végzett gépészmérnököt vagy műszaki főiskolát végzett üzemmérnököt műszaki Irányítói munkakörije. Jelentkezés: a vállalat főmérnökénél. (Kaposvár, Zalka Máté u. 8—10.) (94620) Csiky Gergely Színház: 19 órakor: NEBANCS VIRÁG. Komor István bérlet. 10.30 és 15 órakor: PINOKKIO KALANDJAI. Siófokon. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: A HÉT MESTERLÖVÉSZ. Szabad Ifjúság: de. 10 órakor: AHOVA LÉPEK, OTT FÜ NEM TEREM (14). Du. 4 órakor: a Meztelen diplomata, du. 6 és este 8 órakor: AHOVA LEPEK. OTT FÜ NEM TEREM (14). Rákóczi mozi: du. fél G órakor: SERPICO (14). Siófok: este 7 órakor: LÁNCRA VERT SOFŐRÖK. Nagyatád: du. 4 és este fél 8 órakor: POKOLI TORONY I—II. (14). Marcali: SZOT KÉREK I—II. (14). TELEVÍZIÓ Budapest L 8.39: Műsorismertetés. 8.40: Idősebbek is elkezdhetik. 8.45—13.20: Iskolatévé. 14.45—16.15: Iskolatévé. 16.18: Műsorismertetés. ld.24) : Hírek. 16.25: Természetbarát. 16.45 : Malom. 17.15: Ti és mi. Bejelentkezés. 17.20: Reklám. 17.25: Barátságvonat indul... 17.55: Mindenki közlekedik... 18.10: Reklám. 18.15: öt perc meteorológia. 18.20: Falujárás. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. 19.25 : Ti és mi. Bejelentkezés. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Mérföldkövek. Dokumentumfi lm. 21.00: Ti és mi. Nők és férfiak országos társasjátéka. 22.30 : Tv-híradó 3. 22.40— 22.50; Reklám.' Budapest 2. 20.01 : Csajkovszkij : rv. szimfónia. 20.45: öt perc meteorológia. 20.50: Természetbarát. 21.10: Tv- híradó 2. 21.30: Egészségünkért. 21.40—23.00: Még kér a nép. Magyar film. Jugoszláv Tv. 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mágnes. Gyermekműsor. 18.15: Társadalmi témák. 19.15: Rajzfilm. 20.00: • Kinyílott a kék ibolya. Zenés, szórakoztató műsor. 21.05: Gyökerek. Filmsorozat. 22.40: Hét tv-nap. Osztrák Tv 19.30: Tv-híradó. 20.15: Film. 21.20: Félidő. 22.45: Sohá nem leszek dáma. Film. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek, műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27 : Az állatok társas viselkedése. 8.37: Népdalok. 9.00: Forgács Júlia és Szalma Ferenc énekel. 9.30: Énekeljünk! 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Hírek. 10.05: Visszapillantó. 10.35: Tavaszi szél. 10.40: Világhírű énekesek operettfelvétcle:- ből. 10.59: Lottóeredmények. 11,00: Konok ars poetica. 11.15: Adolf Busch kamarazenekarának Mozart-íelvételeiből. 12.00: Déli krónika.^ 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Hétvégi panoráma. 13.27: Nóták. 14.44: Magyarán szólva .. . 15.00: Hírek. 15.10; Dalok a pártról. 15.25: Csiribiri. 15.55: Műsorajánlat. 16.00: Útközben. 16.05: «-Százszor mertek bátrak lenni...« 17.00: Hírek. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Heinz Hol- Uger oboázik. 17.35: Láttuk .hallottuk. 13.00: Előadja a szerzői Julien Clerc. 18.15 : Hol volt. hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallgatóink figyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Radnóti Miklós előadóművész-fesztivál. 2;2.00 : Hírek, sporthírek. 22.20: Tíz perc. külpolitika. 22.30: Farkas Ferenc: A bűvö* szekrény. 24.00: Hírek. 0.10: Filmzene. 0.25: Himnusz. 0.30: Vűöri- zőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59 : A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Negyedóra — háromnegyed ütemben. 8.20: Világtörténelem —^ dióhéjban. 8.33: Slágermúzeum. 9.28: «Hagyjátok ragyogni a Napot !- 9.43: Reklám. 9.50: Lottósorsolás. 10.00: Zenedélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.33: Édes anyanyelvűnk. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről — nőknek. 13.45:. időjárás- és vízállásjelentés. 14.0Ó : Kettőtől ötig . . . 17.00; Mindenki iskolája. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Sanzonok. 18.55: Harminc perc alatt a Föld körül. 20/w): Régi nóta, híresnóta. 20.33: Nagy- kanizsai dzsesszhétvége. 21.30: Robert Stolz operettjeiből. 22.10: A tegnap slágereiből. 23.00: Hírek.* 23.15: Népdalcsokor. 24.00 : Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszol- gáíat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek, műsorismertetést 8.03: Barokk versenyművek. 9.00: TskoLarádió. 9.30 : Romantikus kamarazene. 11.00: Hírek. 11.05: Hídlök a végtelenben. 12.05 : Operafinálék. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 13.07 : Üj lemezeinkből. 14.14: A veréb századik lépése. 14.45: Isaac Stern és Alekszander Zakin azonátafelvé- teleiből. 16.20: Iphigenia Tauris- ban. 17.08: Tip-top parádé. 17.38: Reinitz Béla arcai. 18.05: Szatirikus szakszótár III. 18.30: Holnap közvetítjük... 19.00: Hírek. 19.05: Iskólarádió. 19.35: Hangfelvételek — felsőfokon. 21.01: Balogh Edgár: Szárnyas oltár. 21.11: A Berlini Filharmonikus Zenekar Bruckner-hangversenye. 22.38: Páfrányosdomb. 22.58: A régi zené stúdiójának együttese Ciconia- műveket játszik. 23.30—23.45: Hírek, időjárás. JPÉCS1 RÁDIÓ 17.00 : Hírek. Egy hét a Pécsi Nevelők Háza kamarakórusával. Hatvan év tükrében: a KMP megalakulása. Daloló tájak. Emberek és hangszerek. Sportmagazin. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 19.00—19.30: Német nyelvű műsor.