Somogyi Néplap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-02 / 259. szám

röiAztdt S-zcrJz tizlü SÂç. f A Somogyi Néplap 1978. szeptember 26-i szám db an Balesetveszély éjjel-nappal címmel megjelent cikkre az alábbiakat közlöm: Vállalatunk az építést a Petőfi utca és a 61-es út északi tehermentesítőjének csatlakozásánál az építtető ál­tal szolgáltatott tervek szerint végezte és végzi a jövő­ben is. -4 tervekben ideiglenes, kaviccsal felszórt gyalog­átjáró létesítését írták elő, ez a járda felbontása után el is készült. Mivel azonban útcsatlakozásról van szó, ame­lyen keresztül építési anyagokat is szállítanak az építési területre, ez a gyalogos átjáró rendkívül gyorsan tönkre­ment, mert a tehergépkocsik okozta terhelést nem bírta el. A megoldás az lett volna, ha a gyalogos forgalmat callalaluvJc a túloldalra terelheti át, erre azonban azért nem volt lehetőségünk, mert a több mint egy éve lebon­tott épületek törmelékeit a bontást végzők a túloldali járdán hagyták. A cikk megjelenése után aszfaltozott gyalogátkelőhelyet létesítettünk. Az SZMT munkavédelmi felügyelőjének felhívása alapján megvizsgáltuk az északi tehermentesítő út for­galmi csomópontjait és intézkedtünk a korlátok és táb­lák pótlásáról. A hiányosságok miatt építésvezetőnket fi­gyelmeztetésben részesítettük. Ellenőrzéseink során megállapítottuk, hogy a gyalo­gosok nagy része nem veszi figyelembe a tiltó és terelő jelzéseket, mintegy 30 méteres kerülőút »megtaluirítása« érdekében többször eltávolították már korlátjainkat és letépték a lánckorlátot. A balesetmentes forgalom kialakításához a gyalogo­sok együttműködésére is szükségünk van. Kérjük, hogy az építési területen ne közlekedjenek, mert az nemcsak a gödrök, hanem az ott dolgozó gépek miatt is veszélyes. Az esetleges kerülőutak miatti többletútvonal megtéte­léért megértést kérünk; az új útvonal megépítése ki- sebb-nagyobb kényelmetlenségekkel jár. Az építés azon- ban városunk érdekét és mindannyiunk későbbi kényel­mét szolgaija. Tisztelettel: Szikmai Máiéit­a Kaposvári Közúti ËpitS Vállalat igazgatója (Köszönjük a korrekt választ. Meggyőződésünk, hogy ilyen határozott hozzáállással a hibák könnyen kiküszö­bölhetők, s a vállalat is fokozta általa a lakosság kétség­kívül nélkülözhetetlen együttműködési készséget, Szcrk.) Tisztelt Szerkesztőség! Lakásunkban, mint a többi keletre néző lakásban, leszerelték az életveszélyes gázbojlert és fali melegítőt. A kémények elzárásának idejére kérték, hogy legyünk otthon. Erre a célra háromszor egy nap szabadságot vet­tünk ki, de senki nem érkezett. A villanybojlerek átadá­sara érkező szakemberek megállapították, hogy a még mindig nyitott kémények a szomszéd lakásból átáramló égéstermék miatt eletveszélyesek. Az. IKV-nál tett bejelentésem óta majdnem egy hó­nap eltglt, de szakember nem érkezett. Kénytelenek va­gyunk nyitott ablaknál aludni — a fent említett életve­szély miatt. Hidegek az éjszakák, ezért fordulunk Önök­höz segítségért. Tisztelettel: 'Xacedlk 3iloán Kaposvár, 48-as ifjúság útja 11. Két héttel a határidő lejárta előtt ■ XXXIV. évfolyam, 259. szám. Csütörtök. 1978. november 2. 150 lakószoba terven felül Kaposvárról Két év alatt kétszerese A Kanizsa Bútorgyár ka­posvári gyáregysége az idén ütemes termeléssel teljesítette időarányos tervét : kétszer annyit termelt, mint két év­vel ezelőtt. 1976-ban 46,7 millió forint volt a terv, az idén elérik a 92 millió forin­tot A gyáregységben sokféle terméket készítettek koráb­ban — kis szériában és ese­tenként gazdaságtalanul. Most csak a -Piccoló- lakószobát gyártják. Ez praktikus, és igen keresik. Az idén terven felül 150 lakószobát rendelt tőlük a kereskedelem. — Vállaltuk a többletfel­adatot — mondja Chôma Zsoltné igazgató. — Olyan a légkör a gyáregységben, hogy bele mertünk vágni. Amikor — sok munkás betegsége miatt — az első félévi tervet veszély fenyegette, az irodaházban dolgozók lementek a műhe­lyekbe. Korábban sok reklamáció érkezett a Kaposváron gyár­tott bútorokra. A kifogások száma most a felére .csök­kent A legtöbben a szekrény­ajtók görbülése miatt panasz­kodtak; ez elsősorban azért fordulhatott elő, mert nem tudták megfelelő helyen tárol­ni a bútorlapokat. Sok kisebb-nagyobb átala­kítást most végeznek el. El­különítették a különféle te­vékenységi köröket, és sza­lagszerű termelést alakítottak ki. Blszívórendszerrel szerel­ték föl a lakkszórók munka­helyét, gépesítették az anyag- mozgatást. Elérték, hogy min­den dolgozó munkakezdéskor tisztában van aznapi felada­tával. Két évvel ezelőtt kevés volt a műszaki szakember. Ma hattal többen dolgoznak, az adminisztratív létszám há­rommal csökkent. Jó hatással volt a munkafegyelemre, hogy két év alatt a fizikai dolgo­zók alapbére több mint húsz százalékkal emelkedett. Sike­rült jó együttműködést kiala­kítani a szállítókkal, s szá­mottevő anyagellátási gond­juk nem volt. A kétszázötven dolgozó fele harminc éven aluli, és a fiatalok mindig válialkozób- bak. AZ ELSŐ VIZSGA Az első fépjármíívizsga tegnap volt a kaposvári autóklub szerelőműhelyében. Felvételünkön: a motorfüstgázt elemzik. 7AZM to&oic Ebadla óhaja Bandi fiú a nagymamá­jánál ebédel. Tiszteletére fánkot sütöttek, s a nagy­mama hat darabot tett a tányérjára. Bandi négyet hősiesen bevágott, s el­gondolkozva nézte a meg­maradt kettőt. — Min gondolkodói ? — kérdezi tőle a nagy­mamája. — Azon, hogy tulajdon­képpen miért nem szület­tem én ikernek. Annyi baj legyen ... A részeg ember föl- száll egv zsúfolt villa­mosra, és iparkodik elhe­lyezkedni. Alig indul el a kocsi, valaki dühösen föl­ordít : — Maga állat! Letapos­ta a tyúkszememet. — Annyi baj legyen — feleli a részeg —, majd kinő újra. Relf'óm Egyik újság hirdetési ügynöke fölkeres egy vál­lalatot. és a főnököt ka­pacitása. hogy minél több hirdetést adjon föl. — A reklám, uram. az egyetlen biztos út a siker­hez. — No. ne mondja! — Égy példát is hozok fel önnek. — Halljuk. — Nézze, kérem, a ka­csa a leznagv^bb csend­ben tojik. Ellenben a tyúk mikor tojik, irtó kotkodácsolást visz vég­hez. — Na és? — Ez a magyarázata annak, hogy tyúktojásból nagyobb a kereslet, mint kacsatöjásból. Váló ok Megnyitják a Margit-kíd aluljáróit Mozgásszervi rehabilitációs osztály a nagyatádi kórházban A tervek szerint holnap. | november 3-án délután nyit­ják meg a Margit-hídhoz kap­csolódó három gyalogosaiul- | járót. A Jászai Mari téren, a Margitszigeten és a Frankel Leó úton egyaránt az utolsó niunkálato.kat végzik az épí­tők. A pesti oldalon az aluljá­róból a villamosperonra, a két járdára és a parkokba j vezet az út. A budai aluljáró két kijarata — a Mártírok útja két oldalán — a Fran­kel Leó útba torkollik; itt mintegy 30—30 méter hosz- :-/.an sétálóutcát alakítottak - ki — padokkal, ivókulakkal. szobrokkal, növényekkel. A? aluljárók építésével egyidejű­leg fölújították a szigeti be­járónál levő gyalogosközleke- . dő-helyet is, oldalfalait kerá­miával burkolták és új. kor­szerű lámpatestekkel világít­ják meg. Az aluljárók forga­lomba állítását követően a hídon át közlekedő villamo­sok ismét megállnak a szigeti bejárónál. Új kenyérgyár épül Marcaliban A Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat Marcaliban új kenyérgyárat épít. A beruházás 36.7 millió forintba kerül. Ez váltja majd föl a fiatal város elavult sü­tőüzemét. A Somogy megyei Sütőipari Vállalat korszerű technológiát helyez üzembe, s ennek segítségével naponta i húsz tonna kenyeret és pék­süteményt késiitenek. Az építők már alapozzák a gyárat. És, várják az univáz- szerke/.eteket, amelyek Alsó- zsolcáról érkeznek. A marcali kenyérgyárban 1930-ban kezdik meg a ter­melést. ' . Rablók - zsákmány nélkül A 19 éves Bilogh Jenő és a 18 éves Bogdán István — mindketten kaposmérőiek — július 12-én este a helybeli italboltban sörözhettek. Fe­jenként öt üveg sört ittak meg, » ez »nagy tettek« vég­hezvitelére sarkallta őket. Elhatározták, hogy erőszak­kal elveszik eg.v férfi pénzét. Amikor a kiszemelt hazafelé indult, utána eredtek, aztán a községi mozinál akcióba lép­tek. Bogdán István hátralök­te a férfit, majd amikor a földre esett, Balogh töbször fejbe rúgta. A megtámadott elveszítette eszméletét, s így már könnyű dolga volt a két rablónak. Nekiláthattak ki­zsebelni áldozatukat. A zsák­mány azonban nem volt va- i lami jelentős: 80 forintot, egy l j tükröt és egy fésűt vettek el a 1 földön fekvőtől. Egy autó közeledett, erre a két rabló eldobta a pénzt, összetörte a tükröt „meg a fé­sűt. De hamarosan már a rendőrségen kellett számot adniuk arról, mi történt azon az estén Káposmérőben. A két fiatalember ügyében a Kaposvári Járásbíróság dr. Pap Árpád tanácsa hirdetett ítéletet. Egv rendbeli társtet- tesként elkövetett rablás bün­tette miatt Balogh Jenőt 2 évi és 2 hónapi — börtönben le­töltendő — szabadságvesztés­re ítélte, s 3 évre eltiltotta a közugvek gyakorlásától. Bog­dán István büntetése egyévi és 6 hónapi — a fiatalkorúak börtönében letöltendő — sza­badságvesztés. 2 évre pedig eltiltották a közügyek gya­korlásától. Az ítélet ellen a vádlottak s védőik enyhítésért föileb- beztek. A Margit-híd díszkivilágí­tásának, valamint a Rómer Flóris utcai park építésének befejezése a jövő hét elejére várható. A Jászai Mari téri és a Frankel Leó úti gyalogos­aluljárók megnyitásával be­fejeződik az építők idei leg­nagyobb vállalkozása. Több mint 30 vállalat mintegy 750 munkása az építkezések meg­kezdésekor, március 20-án tett ígéretet, hogy nyolc hó­nap alatt megoldja a felada­tokat, s két héttel előbb tel­jesítették a vállalást. (Tudósítónktól.) Új — mozgásszervi rehabili­tációs — osztállyal bővül a nagyatádi városi tanács kór­háza. Eddig megyénk kórhá­zaiban ilyen jellegű osztály nem volt. A megyei tanács egészségügyi osztálya és az Országos Rehabilitációs Inté­zet felhívására határozta el a kórház igazgatósága az új gyógyítóegység szervezését. Átadták a századik helikoptert ! Ez a két éve nyitott kórház­ban átszervezést tett szüksé­gessé. Szerdán délelőtt átadták a 24 ágyas aktív-mozgásszervi- rehabilitációs osztályt, amely' 1 a műtéti úton rehabilitálható betegek számára elő- és utó­kezelést is biztosít. Sokrétű I feladatainak megoldásában támaszkodik az atádi gyógy- I fürdőben működő reuma- és fizikoterápiás szakrendelésre. Az új osztály munkájának megkezdésével Somogy jelen­tős lépést tett az egészség­ügyi rehabilitáció útján. Az osztály kialakítását — a Iá agyi és személyi feltételek biztosítását — saját erőből oldotta' meg a kórház. A ren­deltetésszerű működtetéshez azonban szükség van a me­gyei egészségügyi szervek tá­mogatására is. A gyógyfürdő rekonstrukciója sem várathat magára sokáig, éppen e meg­növekedett szerepköre miatt. Az új osztályt dr. Varga Levente megyei főorvos avat­ta föl. Elmondotta, hogy a körülmények és a társadalom- politikai követelmények arra sarkallják az egészségügyi in­tézményeket. hogy bővítsék tevékenységük körét. Ezután átadta az .új egységet dr. Nye­ső József főorvosnak, az osz­tály megbízott vezetőjének. A nagyatádi kórház új osz­tályán ma kezdődik a gyógyí­tómunka. Az ügyfél fölkeresi ügyvédjét: — El akarok válni a feleségemtől, mert az egy­ke ellen küzdött. — Ezért akar elválni? — Igen... A tudtom nélkül küzdött. ,,Bohccpihenő" Pistike érdeklődik: — Papa. kérlek! Szo­kott sírni is egv bohóc? — Hogyne, fiam. Így piheni ki magát. Házasságközve'ítőnél A házasságközvetítő el­ragadtatva mondja: — Ezt a lányt melegen ajánlhatom magának. Nagyszerűen fest. lovagol, zongorázik, énekel, tán­col ... — A hibákból elég volt — mondja a házasulandó fiatalember. •— Most lás­suk az erényeit! Sornggí Néplap Kz MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja* Főszerkesztő: JÁVORI BELA Föszerkesztó-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, latiné* Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. Pí. 31. 74üt. Telefonj 11-510, 11-51L 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sánctól a. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7401. Telefon : 11-510, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor, Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető a hírlapkczbesító postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft* Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készfiit s Somogy mesvel Nyom­daipari Vállalat kaposvári tizemé­ben. Kaposvár. Május 1, u. 10L Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk meg 4a nem küldünk vu»*&a. A Szovjetunióból vásárolt századik KA 26-os helikoptert i? átadták a MÉM Repülőgépes Növényvédő Szolgálatának. A nagy teljesítményű helikopter a mezőgazdaság munkáját segíti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom