Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-26 / 253. szám
Franciák és magyarok Kérdések Párizsban Dokumentum az önkényuralom korából Nagy Ignác levele Roboz Istvánhoz Kétórás repülőút után ér Párizsba a magyar utas. A francia és a magyar főváros között fél kontinens: KÍö- zép-Európa. Mégsem volt ez soha legyűrhetetlen távolság, s különösen nem az ma, az expresszek, a sugárhajtású gépek idejében. S az emberi gondolat, a népek, nemzetek együttélésének évezredes hétköznapjai finom szálakkal át- meg átszőtték egyymás kultúráját, gazdasági életét. Jámbor saint gilles-i szerzetesek telepedtek le már a XL században a dunántúli Somogyv áron, s követték őket vallon mesterek, ötvösök, gyertyaöntők, szőlőművelők. Három évszázados jelenlétük kisugárzó, erjesztő hatását csak sejthetjük. A XVIII. század végén Batsányi és társai vetették »-vigyázó szemüket-« Párizsra, hagyományt kezdve és teremtve az egy nemzedékkel későbbi reformkori generációnak. A múlt század harmincas-negyvenes éveitől már vízválasztónak számított a magyar politikai—szellemi életben a francia eszményekhez, a francia kultúrához való viszony. Petőfi, Vasvári és a plebejus demokraták a jakobinusok forradalmi eszméin nevelkedtek, s amikor a szabadságharc bukása után leszűkültek a politikai cselekvés lehetőségei, írók, festők, szobrászok sokasága mérte önnön művészetét, korszerű világlátását, szellemi magatartását az Európában leghaladóbbnak számító franciához. E francia hatás nélkül ma szegényebb volna egy színnel, fejezettel a magyar művészet-, gondolkodás- és irodalomtörténet Az első világháború tragikus eseményei és az azt követő évék lehűtötték ezt az évszázadok óta termékeny kapcsolatot, s a második vi- .J^gégés után, a hidegháborús évek pedig mélyen a fagypont alatt tartósították azokat. A kölcsönös közeledés csak a hatvanas évek derekán kezdődött. Magyar részről a békés egymás mellett élés fontosságának, lehetőségének gyakorlati megvalósítása volt a közeledés alapja. A francia politikát pedig De Gaulle tábornok nyitottabb, rugalmasabb koncepciója vezette. Péter János külügyminiszter 1965-ben járt Párizsban, s rá egy évre kollégája, Couve de Murville Budapesten. Ez és az aláírt három megállapodás volt a szélesebb körű francia—magyar kapcsolatok legújabb kori nyitánya. Követték ezt a szakminiszterek látogatásai. Legutóbb 1976-ban Lázár György miniszterelnök járt a párizsi Matignon-palo- tában, s tavaly Barre francia kormányfő tárgyalt Budapesten az Országházban. Üj fejezetet írunk, több minjt egy évtizede, a két nép évezredes kapcsolatának történetében. Nem közömbös, milyen gyorsan telnek a »lapok«, s főleg milyen tartalommal. .. Hol tartanak ma e kapcsolatok, melyek azok a területek, ahol kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdésekről tárgyalhatunk, ahol mindkét félnek előnyös üzletek köthetők, s ahol termékenyen meríthetünk egymás kultúrájából, művészetéből? Párizs. A tízmilliós francia metropolisban kerestünk választ a kérdésekre. Itt, ahol a kormányhivatalok, a vállalatok munkáját összefogó központok, a nagy lapok szerkesztőségei, kulturális létesítmények vannak. Ahol a párizsiak kétharmada alkalmazotti minőségben, hivatali, oktatói, egészségügyi foglalkoztatottként dolgozik. A különbségek észlelésén kívül meghökkentő, hogy a tízmilliós francia főváros sok tekintetben hasonló cipőben jár, mint Budapest, vagy néhány vidéki — méreteiben természetesen jóval szerényebb — városunk. A múlt század vége óta emlékezetünkben, s irodalmi művekben, útibeszámolókban, festményeken élő Párizs-kép mintha szakadozna. A belváros most is nyüzsgő, elegáns, a fények ragyogóak, a boule- vard-ok az esti órákban is tömöttek, s vidám társasággal tele a csaknem tízezer kisvendéglő. De ez a belváros 2 millió ember otthona. A többi párizsi — a városi lakosság négyötöde — külvárosokban éL Párizs lélekszáma a második világháború után kezdett nőni ugrásszerűen. 196<f-ben már 8,4 millió ember élt itt. S a gondok — az emberi létfeltételek megteremtése, közművesítés, lakás stb. — úgy látszik azonosak mindenütt, a Szajnától a Dunáig, s a gyors megvalósítás is ugyanolyan gyermekbetegségekkel jár. 1954-ben indítottak el egy nagyszabású építkezési tervet a városatyák — ma már látszik, hogy érdekeinek megfelelően. De az bizonyosra vehető, hogy irodalmi ténykedését Nagy Ignác körében és lapjában kezdte. Nagy Hölgyfutárjába írt » beszél yeket«. Ez a műfaj leginkább a mai elbeszéléshez hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy a történet akkor vált sikeressé, ha valóságalapja észrevehetetlenné zsugorodott. Nagy Ignác körének literá- lis felfogása eléggé messze esett az irodalmi progresszióétól, amit többek között az a tény is mutat, hogy a lap megindítására már 1849 novemberében helytartótanácsi engedélyt kapott. Akkor, amikor másokban még csak terv fogalmazódott arról, mit lehetne tenni, s mi a literatúra feladata az önkényuralom korában. Nagy Ignác auliikus nézeteket vallott, és az, hogy Robozzal baráti viszonyban állt, alighanem nézeteik, alkotásmódjuk egyfajta közösségét jelenti. Roboz a lehető leghamarabb igyekezett bekapcsolódni az önkényuralom szorításában újraéledő irodalmi életbe, még azon az áron is, hogy a kormányzattal szemben túlságosan engedékeny Pesti Naplóban jelentetett meg írásokat. A lapot Császár Ferenc szerkesztette, aki akkoriban Nagy Ignáccal együtt a »beszélyek« jó tollú mestere volt Követni szándékozott őket — kisebb tehetséggel — Roboz. Számos levelet és szépirodalmi célzatú cikket küldött hozzájuk. A válaszok közül megőrizte Nagy Ignác egy levelét. »Pest, aug. 852. Tisztelt barátom! István napján írom e választ ön szives soraira; nem tudom ugyan, hogy ezt az Istvánt szokta é ön megünnepelni, de azért mi megemlékeztünk önről egy pohár badacsonyi (mellyet fájdalom utolsónak kel] mondanom) mellett, adjon isten mindnyájunknak még sokat belőle, különösen pedig a kedves derék szeretteinknek. Ön beszélye pár nap múlva meginduland, Simon kapitány fordításával ne sértsen ön, január elejéig van idő. Lapomat illetően ön olly szíves indulatú, hogy íme egész nyíltsággal válaszolok: az öreg Szilágyi felszólítá Lukács Lászlót, hogy nekem mondjon föl, különben ő elveszi tőle a Magyar Hírlap nyomtatását. Lukács természetesen a nagyobb hasznú vállalathoz ragaszkodott, és nekem fölmondott. Újévtől tehát saját költségemen kell lapomat kiadni, és hogy tönkre ne jussak szellemileg és anyagilag, mindent el kell követnem, hogy lapom januártói kezdve szebb és jobb legyen, mint eddig. Erre pénz kell, és pedig mielőbb, hogy némely szükséges előleges kiadásokat megtehessek. Szándékom tehát egy pár száz pengő hatos kamatra, és egy év utáni visz- szafizetésre fölvenni, mihez azonban nem igen van reményem, mert itt bizony törvényes kamatra pénzt kapni nem lehet. Nagyon segíthetnének rajtam, és egyszersmind ezen irodalmi ügyen vidéki barátaim, ha előfizetőket gyűjteni* és pedig mielőbb iparkodnának. Én "részemről mindent el fogok követni, hogy föladatomnak becsülettel megfeleljek, csak aztán részvét és kitartás mutatkozzék az ügy mellett, mert az új sajtószabályok bizony még inkább fogják helyzetemet súlyosbítani minden tekintetben. íme, i*rv áll ügyem. Tehát előfizetőket új évtől kezdve, minél többet és minél előbb! Fogadja ön legszívesb kézszorításomat, mellyel vagyok őszinte barátja Nagy Ignác.'« Látjuk, az első néhány sor kifejezetten meleg kapcsolat bizonysága, már-már családias vonású. A ' továbbiakban világosan megmondja Nagy, hogy a munkatársi viszony fenntartása mellett, irodalmi szer- vezöként is számít Robozra. Segítséget várt tőle a lap fenntartásában és terjesztésében. A nehézség, amelyre céloz, abból adódott, hogy ellentétbe került a tekintélyes Szilágyi Ferenccel, aki a Magyar Hírlap konzervatív újság kiadására nyert a »cs. kormánytól engedelmet«, és lapja a sajtórendeletek értelmében »hivatalos« orgánum lett A levél bevilágít némileg az önkényuralmi korszak irodalmi csatározásaiba is, jelzi, hogy milyen repedések voltak a »hivatalosan« elismert irányzaton belül. Nem maradt föl jegy zés arról, hogy Roboz gyűjtött-e előfizetőket, de ettől kezdődően a fővárosi irodalmi lapok, szerkesztők számítottak szervező munkájára. Ennek — későbbi levelek tanúságai szerint — Roboz szívesen tett eleget. Laczkó András megfelelő előkészítés és elképzelés nélkül. Ez volt a nagy lakótömbök korszaka, a jellegtelen, egyforma betonóriások születésének története. Ugyanakkor épült sok kisebb lakóház is meglehetősen ellenőrizhetetlenül, és építészeti-városrendezési elképzelés híján Nagyobb jelentőségűek azok a változások, melyek a város ilyen gyors és mohó kiterjedéséből következtek. A városközpontban már-már elviselhetetlen . a telítettség, a peremkerületekben pedig az álmos alvóvárosok, az álló nap élet nélküli háztömbrengeteg. Kétségkívül szegényedik a Párizsra olyannyira jellemző társadalmi elvegyülés sokrétű gazdagsága és a mindenfajta ember és tevékenység színes szomszédsága. Alvóvárosok, hivatalnokutcák, üzletközpontok, éjszakai mulatók, mozik, sex-shopok negyede — az elkülönülés ma is tart, sőt mindennapi realitás. Csupor Tibor (Folytatjuk.) 150 éve született Koboz ’ István költő, író, újságíró, a Somogy című lap megalapítója és szerkesztője. Roboz István irodalmi tevékenysége — ha hihetünk állításainak — 1847-ben (más adatok szerint egy évvel korábban kezdődött a Győri Közlöny című lapban. A kétség azért merül fel, mert írásai Gabor a álnév alatt jelentek meg, másfelől azt is tudjuk, hogy pályafutásának utolsó szakaszában szívesen ködösítette az adatokat, illetve saját előnyére sokat megmásított. Amikor például 40 éves írói jubileumát ünnepeltette, még a szónoknak sem volt hajlandó elárulni születési évét, csak homályos célzásokat tett arra, hogy együtt tanult Pápán Petőfivel és Jókaival. Legnagyobb tisztelőjének, a századforduló körüli évtizedek megyei főügyészének (Andorka Ferencnek) is csak közvetett adatok álltak rendelkezésére. öregítette, fiatalította magát pillanatnyi Fatornyos műemlék Befejeződött a nyírbátori református templom fatomyának restaurálása. Az Országos Műemléki Felügyelőség a Felső- Tisza-vidéki Intéző Bizottság és Nyírbátor város összefogásával csaknem másfél millió forintos költséggel állították helyre a műemléket. A BÉKE FORRADALMA A társadalmi probléma « A budapesti október után, november elején pár nap alatt lezajlottak a vidéki városok fonradaJmai. A fejlettebb és poigárosodottabb városi közigazgatás ezekben is meg tudta akadályozni, hogy a népharag elemi erővel a vagyon elleni megállíthatatlan rohamban zúduljon fel. Bár fosztogatások, dézsmálások — főleg a lumpenrétegek és a hazaözönlő éhes katonatömegek erőszakoskodásai révén — előfordultak, maguk az öntudatos, szervezett munkások járultak hozzá a rend helyreállításához, jól tudván, hogy a spontaneitásnak határai vannak. Más kérdés, hogy forradalmi párt hiányában a szociáldemokrata párt mérséklő, a szocializmus »bevezetését« időszerűtlennek tartó befolyására a kelleténél jobban csillapodtak le a kedélyek. A vidéken azonban gyökeresen eltérő volt a helyzet. Valóságos parasztforradalom zajlott le, általános lázadása régi közigazgatás és az úri és földesúri vagyonok ellen. Szervezetlenül, helyi jelleggel, viharos lendülettel és nagy intenzitással. Leszámolás és bosszú volt ez a háborúért, az elesettekért, a rokkantakért, a nélkülözésekért :— az elmúlt majd ezer évért, A nemzetiségi területeken a szociális feszültségek a nemzeti ellentétekkel is súlyosbodtak, még pusztítóbb igazságtevést eredményezve. A fegyverrel hazaérkező volt frontkatonák mindenütt az élvonalban támadták a magtárakat, a földesúri kastélyokat, a jegyzői lakokat, a parókiákat, a vadaskerteket, csendőrőrsöket, kocsmárosok- kereekedők házait. Nem voltak ritkák az egyéni bosszú, sőt az antiszemitizmus megnyilvánulásai sem. Jó ideig eltartott, amíg az itt-ott fennmaradó régi és a szerveződő új karhatalom erői (ma már elfelejtett kegyetlenséggel és vérengzéssel) leverték — voltaképpen" saját parasztforradalmukat. A földkérdés A falusi népharag kiváltó oka a földkérdés majd százados megoldatlansága volt Abban a helyzetben, amikor a szociáldemokrata vezetőség föl sem vetette még a gyárak és a bányák államosítása nak ügyét (csaik a polgári forradalom vége felé került a kérdés napirendre), a tulajdon- viszonyok megváltoztatásának ígérete a földre korlátozódott Ezt az igényt a forradalom kormányzata kielégíteni is igyekezett, ám éppen egyensúlyozó-lavírozó, mindenki óhaját figyelembe venni akaró politikája miatt maga a földreform már elkésett. Világosan látta ezt Károlyi : »Nem tudhatjuk, mennyi, időt engedélyez a sors nekünk a kormányzásra. Nem szeretném, ha az én birtokom felosztatlanul maradna.« A történelmi név viselője azonban fehér holló volt mind szociális érzetével, mind akkoron már szkeptikus előrelátásával. A Károlyi-birtok kápolnai felosztását, a hivatalos földosztás megkezdését viszont sok helyütt megelőzték a földfoglalások, amelyek kész helyzetet igyekeztek teremteni a törvény előtt és a törvény ellenére. Maga a törvény az ötszáz holdon felüli nagybirtok és a kétszáz holdon felüli egyházi birtok kártérítéses kisajátítását rendelte eL öt-húsz holdas családi birtokok, egy-öt holdas családi kertek és kisebb számban kétszáz holdas középbirtokok létesítésének tervéből indult ki, de nemcsak parcellázásra, hanem különböző típusú szövetkezeték alakítására is lehetőséget nyújtott. Igényjogosultnak tekintette az uradalmi cselédeket és a földmunkásokat, ezeken belül is főleg a hadviselteket, illetve ezek hozzátartozóit. Végrehajtási utasítása azonban olyan bonyolult volt, hogy megvalósítása esetén is évekig elhúzódott volna a véghezvitele Megkésettsége és bonyolultsága pedig végső soron azt eredményezte, hogy a föl4re- form nem öntött tiszta vizet a pohárba, nem tett lehetővé visszafordíthatatlan egyértelműségeket a föld tulajdonviszonyaiban ; egyszóval nem döntötte le jogi-gazdasági alapjukról a földbirtokos osztályokat, nem segítette a polgári rend stabilitását — úgy, ahogy az az utódállamok radikális földreformjai esetében történt A megoldatlan kérdések tehát halmozódtak. Új forradalom felé »Közben megjelent a Vörös Újság... új érzések támadtak az emberben. Annyit meg lehetett állapítaná, hogy egész eddigi gondolatvilágunkban és az egész munkásmozgalomban valami újszerű megnyilvánulásnak vagyunk tanúi, aminek jelentőségét és következményeit pontosan felmérni még nem tudjuk. Még teljesen hiányoztak a helyes fogalmak és elképzelések arról, hogy mi készül bennünk és körülöttünk. Az új mozgalmat nem is méltattuk kellően figyelemre, de ugyanakkor már féltünk is tőle. Mai szemmel nézve az akkori helyzetet, a közöttünk alakuló viszonyt úgy tudnám meghatározni és jellemezni, hogy nekik velünk szemben már a startolásnál is hatalmas fölényük, bizonyos hatalmas erötényezőjük volt, ami szerintem abból állt, hogy volt egy nagy titkuk, ök már ismerték az orosz forradalmat ...« A fenti sorokat a hazai szociáldemokrácia jobboldalának egyik vezéralakja, Buahinger Manó írja emlékirataiban. Ö pedig csali tudta, miről volt szó. A politikai és szociális haladás ugyan kétségtelen volt a népfcormány uralma idején, a valóságban és tervekben nagy reformprogramok készültek, a nehézségek, az an- tantblokád és a bizonytalanság átmeneti állandósulása miatt az élet mégis egyre nehezedett, Aligha volt véletlen, hogy ilyen körülmények között erősödött az osztályharc. Ez egyben azt is eredményezte, hogy a határozatlan SZDP mindinkább elvesztette monopolhelyzetét a munkásmozgalomban — november végén megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. A forradalmi proletárpárt létrejötte mindenesetre azt jelentette, hogy Magyarországon volt már következetes szorgalmazója a távlatokba vezető szociális megoldásoknak. A párt tevékenységének eredményeként is nőtt a szociáldemokrata pártvezetőség és a munkásság közötti szélesedő szakadék, amely annak volt köszönhető, hogy a régi gárda nem volt képes felismerni: a forradalom egyre inkább átlépi polgári kereteit A polgári demokratikus talajon álló szociáldemokrata párton így rövid idő alatt felülkerekedett a bolsevista (leninista) taktika és stratégia, amely elhódította a proletár- ság tömegeit »Ha lehetséges lett volna négy hónap alatt az egységes Szociádemokrata Párton belül való egységes forradalmi cselekedet... mi régi harcosai a régi Szociáldemokrata Pártnak nem szakadtunk volna el, hanem szíves-örömest dolgoztunk volna együtt« — írta Kun Béla a Tanácsiköztársaság kikiáltása után. Ám mindez nem volt lehetséges;, így nem maradt más hátra, mint új alapokra fektetni a munkásosztály harcát Hogy milyen sikerrel történt ez, hogy a munkás- egység »megbontása« milyen új típusú egységnek lett a kiindulópontja, azt az októberi forradalom miniszterének, Juhász Nagy Sándornak emléked is bizonyítják: »Március hóban Budapest utcáin már együtt tüntetett a szocialista és bolsevista tömeg és köztük minden különbség elmosódott. Kitűnt ez az anyagi természetű követelésekből, melyeket kétségtelenül a kommunisták vetették be a köztudatba, azonban azt egyformán követelte minden proletár.« Március második felére a megoldatlan szociális kérdések, az erősödő munkásmegmozdulások, a kettős hatalomban bekövetkezett eltolódások már egyértelműen a proletár- forradalom lehetőségét ígérDérer Miklós (Következik: A nemzeti kérdés)
