Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-10 / 239. szám
\ I Siófokiak Kapuváron Sikeresen szerepelt a Kodály női kar Kapuvár városi státusa éppen olyan fiatal, mint Siófoké. bár a környék népe várost látott ember. Akárcsak a »szomszédvárban«-, Csornában, amely a Rábaköz és a Hanság másik központja. 1945 előtt herceg Esztevházy mérhetetlen uradalmának . jószágkormányzói, intézői" lakták a középkori alapozású várkastélyt, amely ma a város közigazgatási székhelye, s e vaskos falak körött kapott helyet a Rába menti település múzeuma is. Ebben a gyűjteményben a helytörténeti emlékek mellett különösen gazdag a néprajzi, népművészeti anyag, hiszen Kapuvár lakói — a nyugati végek védőinek leszármazottai — a többi között színpompás népviselet tikkel, táncaikkal, sajátos szokásaikkal hívták fel magukra a népi kultúra kutatóinak figyelmét. A harisáéi lápvi’.á 5- ban pákászok. halászok, a savanyú legelőkön Hdeg pásztorok éltek, és hagyták az utókorra meséiket, hiedelmeiket, használati tárgyaikéi. egy letűnt — lecsapolt — világ különös romantikáját. A Kapuvár környéki Királ.y-tóbó’ fogták ki egykor Hány Istó- kot, a legendák halemberét, a magyar Mauglit, akit a helyi templomban megkereszteltek, s az egykori anyakönyvi bejegyzésben Istvánnak — Istóknak — nevezlek el. A Rábaköz és a Hanság népi hagyományaiban, gazdag népművészetében éppen a napokban gyönyörködhetett az ország a televízió és a Röpülj páva! műsora révén. A rábaközi mai ember büszke a saját értékeire, de nagy becsben tartja és a sajátjaként szereti más hazai tájak, más népek kultúráját is. A vasárnapi dalostalálkozó — amelyen a Siófoki Háziipari Szövetkezet Kodály női kara is részt vett — sikere, .forró atmoszférája is ezt bizonyítja. A helybeli szövetkezeti kóruson kívül hat énekkar | lépett a művelődési központ színpadára (a tamási, a jászberényi. a polgátdi.. a dombóvári, a nagymarosi és a siófoki szövetkezeti énekkar). s tudása javát adta, adhatta, mert erre inspirálta a szeretetteljes fogadtatás, gondoskodás, amelyben a helyiex részesítették őket. Nemcsak a közönség lelkesedése. tapsa, hanem a háromtagú szakmai zsűri véleménye is jó érzéssel töltötte el a s;ófoki női kar tagtoií. szólistáit és vezetőit. akik egyébként is nagy örömmel vállalták a hosszú utat, a szereplést. (Autóbuszt a Sió Tíztől kaptak.) Repertoárjukból két orosz népdalt adtak elő Balázs Árpád feldolgozásában, valamint Karai Amerikai munkásdalok. és a karnagy S. Szerdahelyi Katalin Virág- énekek című összeállításával szerepeltek. A zsűri elnöke, az ismert zeneszerző és zene- pedagógus Fasang Árpád — akinek egyik legismertebb kórusmüvét, a Békét a világnak címűt, a Kapuvári Szövetkezeti Kórus adta elő nagy si- ken-el — értékelésében a többi között a virágénekek előadását a mai magyar karéneklés legjobb teljesítményei közé sorolta. AI HSÏKP'^OMOGV HÉCyél BljgQTTSÄeÄWAK UAPJA XXXIV. évfolyam. 239. szám. Kedd, 1978. október 10. Műszaki könyvnapok a villamossági gyárban Ha egy felső fokú végzettségű szakember nem fordít évente legalább negyven-öt- ven órát arra, hogy szakmai szempontból továbbképezze Minden délben burgonyás kenyér Valamikor a városi pékek tört krumplit tettek a kenyérbe, hogy az finomabb, táplálóbb legyen. Szeptember 1-től burgonyapelyhet sütnek a veknibe a Somogy megyei Sütőipari Vállalatnál. Egyelőre kísérletképpen, a választék szerény — bővítésére. Szeptember e’eje óta ugyancsak keresett áru az új termék. — Kaposváron. Siófokon, Nagyatádon és Balatonboglá- ron készítünk burgonyás kenyeret — mondja Sántháné Takács Piroska a vállalat Kismamák klubja Tegnap újra megkezdődött a Kismamák klubja rendezvényeinek sora a Latinca Sándor Művelődési Központban. A klubfoglalkozásokat havonta egyszer tartják. Tanácsokat adnak, fontos tudnivalókkal szolgálnak a terhes nők életmódjáról, a csecsemők gondozásából, ápolásáról és az otthoni teendőkön kívül megmaradt szabad idő hasznos eltöltéséről. Szakorvosi előadások, testápolási, öltözködési, kozmetikai tanácsadás, kisfiimek, diavetítés, bébiételek és bébiápolási cikkek bemutatója szerepe] a sokrétű programban. A szakelőadásokat és programokat képtár-, illetve múzeumlátogatás egészíti ki. A klub nem új, már tavaly is működött, a megyei tanács egészségügyi osztálya egészségnevelési csoportjának és a művelődési központ közös szervezésében. Az idén a látogatókat már nemcsak a hivatalos egészségügyi szervezet alkalmazottai (védőnők, orvosok) szervezik, hanem a kismamák minden rendezvényre külön meghívót kapnak. S mint az ilyen kluboknál stil- szerű: aki magával viszi kiskorú gyermekét, a rendezők gondoskodnak a megőrzéséről. Tegnap az első klubfoglalkozáson dr. Faragó László szülész főorvos tartott előadást. termelési osztályán. — Ez napi 50—55 mázsa megyeszerte. Pénteken valamivel több készül. Az érdeklődés nagy, de mi egyelőre csak ennyit tudunk sütni. A felhasznált anyagok — a burgonyapehely és a finomliszt — korlátozottan állnak rendelkezésünkre, igv csak a j saját szakboltjainkban árusítjuk ezt a terméket. Általában a déli órák- ban érkezik meg. frissen, melegen. A fogyasztók ott juthatnak hozzá. A burgonyás kenyér ott gyártható jól, ahol intemziv dagasztógépek vannak. Előírás szerint a sütésnél el kell érni a -'1200 milliliteres térfogatot, de az intenzív dagasz- tóval a 3500-at is elérhetik. Formás, kellemes ízű termékek ezek. Az új kenyér karrierje egyelőre fényesnek ígérkezik. Többen keresik, mint ameny- nyien hozzájuthatnak, s már- már hiánycikk. Nálunk — sajnos — ez a siker legbiztosabb jele. Az elképzelés bevált, a burgonyás kenyér valóban bővítette a választékot. Díszcserjék és pázsit Park épül Bogláron Az őszi napos idő is kedvez a Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vállalat dolgozóinak Balatonbogláron. A strand mellett dolgoznak a gépek, most alakítják ki a jövendő parkot a parti sétány mellett. Vontatók hordják a termőföldet, máshol a talajt egyengetik és simítják. Sok örökzöld kerül e parkba, lesz gépkocsiparkoló, elárusító pavilonok. Ide tervezik Gyári Dezső Sportoló lány című szobrát is. A talapzattal együtt öt méter magas képzőművészeti alkotást mindenki jól láthatja majd, amikor hajóval érkezik az északi part felöl Balgtonboglárra. Sok pázsit, ízlésesen elhelyezett virág, örökzöldek teszik e parkot majd angolkert jellegűvé. Bizonyos, hogy a külföldi és a magyar turisták kedvelt pihenőhelye lesz a parkmagát, négy-öt éven belül behozhatatlan hátrányba kerül a frissen végzettekkel szemben. A műszaki könyvek forgatásának szükségességét nem kell bizonygatni, hiszen segítségük nélkülözhetetlen a munkában, a tájékozódásban. Róna László gépészmérnök, a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsának titkára ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg tegnap délután a VBKM Kaposvári Villamossági Gyárában a műszaki könyvnapokat. A gyár Mezí Imre utcai központi telepén a klubteremben szép számmá összegyűlt érdeklődők stenci lezett lapokat találtak a szé kükön. A gyár könyvtárosa összeállította a műszaki könyvtár gyarapodási jegyzékét. A vitrinekben a műszak folyóiratok mellett ott vol tak a gyárban készült terme kék tájékoztató füzetei. Mintegy negyven kiadvány bői válogathattak, vásárolhat tak a résztvevők, A hétvége fekete krónikája A sebesség áldozatai A hétvége legsúlyosabb 1 közúti szerencsétlensége vasárnap délután pár perccel fél | öt előtt történt Csurgón. A 27 éves Szép Lajos csurgói1 gépkocsivezető egy kölcsönkért 1500-as Ladával gyorshajtás miatt átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra és ott összeütközött egy szemből szabályosan érkező autóbusszal, melyet a 28 éves Bodrogi László iharosi gépkocsivezető vezetett. A baleset következtében a 24 éves Peti László csurgói gépkocsivezető, valamint a 22 éves Dergecz Istvánné nemes- dédi raktáros a helyszínen. Szép Laios a kórházba szállítás után meghalt. A kocsi másik két utasa, a 19 éves Lukács Éra nemesdédi segédmunkás — övé volt egyébként a Lada — és a 27 éves Sikesdi Gyula csurgói gépkocsivezető súlyosan megsérült. Az autóbusz vezetője, valamint a húsz utas közül ketten ' könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az anyagi kár összesen 100 ezer forint. A rendőrség az ügyben műszaki és orvosszakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot. Pénteken Balatonboglárm figyelmetlenül, körültekintés nélkül akart átmenni az úttesten egy teherautó mögül a 73 éves Tóth Janos balalon- boglári nyugdíjas, s egy Leile irányából érkező Nysa elütötte. Az idős ember súlyosan megsérült. Patosfán pénteken este ki- világítatlan kerékpárral közlekedett az 54 éves Bátori József helybeli tsz-tag. Égj útkereszteződésben nem adta meg az elsőbbséget egy Skodának es összeütköztek. A kerékpáros súlyosan megsérült, szabálysértési eljáiást indítanak ellene. Siófokon is kerékpáros-baleset történt. A 70-es úton, a Fő utca és Szabadság út kereszteződésében nem adott elsőbbséget személygépkocsijával a főúton haladó kerékpárnak a 34 éves Fekete Fe- rencné kőröshegyi könyvelő és összeütköztek. A kerékpáros, az 50 éves siófoki Horváth Árpád, könnyebben megsérült. Az autós és a kerékpáros ellen egyaránt eljárás indult, Horváth ugyanis ittasan vett részt a forgalomban. Marcaliban, a 68-as út egyik kereszteződésében nem adta meg az elsőbbséget motorkerékpárjával egy UAZ-nak a 25 éves Majreisz Géza hácsi vízvezeték-szerelő és a két jármű összeütközött A motor utasa, a 27 éves Fejes Géza szőlősgyöröki vízvezeték-szerelő könnyebben megsérült. Majreisz ellen szabálysértési eljárás indul. Egy balra kanyarodási szándékát jelző autóbuszt előzött Trabantjával Balaton- szentgyörgyön, a 76-os főúton, az egyik útkereszteződés előtt a 24 éves Hideg László csornai rádió- és tv-műsze- rész. A két jármű összeütközött. A baleset következtében a személygépkocsi utasai, az autós anyja és apja, köny- nyebben megsérültek. A Trabantban 40 ezer forintnyi kár keletkezett. ionon Ez csak egyszerű ? Egy francia vitamintabletta dobozán a következő használati utasítás állt: "Egy tabletta reggeli után, a második ebéd után, a harmadik pedig lehetőleg este, elalvás után.« Csábítás Egy New York-i házaspár, minthogy együttélésibe nem volt zökkenőmentes, felkeresett egy házassági tanácsadónot, aki tóoD hónapon, keresztül foglalkozott velük. Közben azonban beleszeretett a férfiba, olyannyira," hogy az elvált és feleségül, vette a tanácsadó- nót. Az elhagyott feleség erre beperelte az új asz- szonyt "szándékosan, rossz tanácsadásért«. Gumidefekt Gumidefekt miatt meg-« állásra kényszerült egy ■ teherautó az országúton, a franciaországi Saint-Nazaire és .Nantes között. Mivel a sofőrnek nem volt pótabroncsa, el kellett gyalogolnia a legközelebbi lakott helyre, hogy vásároljon egyet. A hatalmas mennyiségű aulórakomány egyébként — gumiabrorifs volt. Egy sém akadt azonban közte, amely megfelelő méretű lett volna. Károkozó rendőrök Egy biztosítótársaság szerint Manchester legrosszabb autóvezetői a rendőrök. Négy év alatta társaságnak több mint egymillió fontot kellett fizetnie olyan károkért, melyeket a rend őrei okoztak. Teli Vilmos nyila Egy firenzei éjszakai lokal legnagyobb attrakciója egy íjász-céllövő volt, aki — mint hajdan Teli Vilmos — gyakorlott kézzel lőtte keresztül a partnernője fejére helyezett almát. Felhívására végül az egyik vendég is a Tell-imitátor íja elé állt. Dobpergés közepette megismétlődött az »alma- mutatvány«, amely azonban ezúttal jajkiáltással végződött. Az alma helyett ugyanis a nyíl a bátor vendég orrába fúródott. A sérültet kórházba kellett szállítani. Környezetvédők Helyszíni bírságot róttak ki a svédországi Uppsala egyik lakosára, aki apró darabokra tépett egy vasárnapi újságot, és a papírdarabkákat úgy rendezte el egy park füvén, hogy azok a következő szavakat adják: »Ne szemetelj! Használd mindig a szemétkosarat!«. SomsgglNèpbg Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja* Főszerkesztő: JÁVORI BELA Főszerkesztő-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postaeim: Kaposvár. Pl. 31. Î40L Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L ? 101. Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor« Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbcsitó postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index : 25 *»fi7 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Váilaiat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május L u. 1ÜL Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzünk meg &9 nem küldünk viasza.