Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-25 / 252. szám
Erőszak—mindennap Kambodzsai menekültek vallomásai Havonta mintegy ezren szöknek át Kambodzsából, a határ mentén elterülő Bat- tambamg tartományból Thaiföldre. A menekültek a kibírhatatlan életkörülményekkel, az önkényuralommal, a tömeges kivégzésekkel indokolják elhatározásukat. A menekültek egybehangzó beszámolói szerint Kambodzsában nemcsak a rendszerrel elégedetlenkedőket üldözik, hanem azokat is. akik a rossz munkafeltételekre, a nyomorúságos táplálkozásra és lakáskörülményekre panaszkodnak. Az ilyen »illojá- lis magatartást« áltálában halállal büntetik; erről azonban nem bíróság dönt, hanem — a kínai tanácsadók tudtával és beleegyezésével — a helyi vezetők. Kambodzsában országszerte szigorú kijárási tilalom van érvényben. A polgári lakosságot az »új élet falvainak« nevezett településekre költöztetik, amelyekben a koncentrációs táborokéhoz hasonló állapotok uralkodnak. Valamenny1 településfélén őrtorony emelkedik — géppuskaállással. A menekültek elbeszélése szerint engedély nélkül senki sem hagyhatja el azt az utcát, ahol lakik, és senki sem látogathatja meg más településeken élő rokonait. Idősek és fiatalok egyaránt napi 11— 12 órát dolgoznak; a munka szüneteiben gyűléseken vesznek részt, amelyeken »a kambodzsai nép fő ellenségének« minősített Vietnam ellen agitálnak ... Az erőszak, a mindennapi élet részévé vált A párt- és az adminisztratív apparátusban, valamint a hadseregben rendszeres tisztogatásokra kerül sor. Számos pártszervezetet feloszlattak, vezetőiket elmozdították. Egyre több a katonaszökevény, akik egyedül vagy csoportosan átszöknek Thaiföldre vagy Vietnamba. Bejrútban ismét véres harcok Keddre virradóra kiújultak a harcok a libanoni fővárosban a jobboldal fegyveresei és az arabközi békefenntartó erők alakulatai között. A hír- ügynökségi jelentések szerint EHSZ-erők mandáíiiM Kilenc hónapra meshosszEbhíiották Vance most tesz Jelentést Carter elnöknek Újabb lépések az új egyezményhez Az amerikai nép támogatja — Valószínűleg javaslatokat is továbbít Kedden délelőtt elutazott Moszkvából Cyrus Vance amerikai külügyminiszter. Vancet moszkvai tartózkodása idején fogadta Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségéinek elnöke. Az amerikai külügyminiszter tárgyalásokat folytatott a hadászati támadófegyverek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai megállapodásról és egyéb kérdésekről. A Biztonsági Tanács ülésén további kilenc hónapra hosszabbította meg a Sinai- félszigeten állomásozó ENSZ- békefenntartó erők mandátumát. A »-kéksisakosok« jelenlegi megbízása kedden járt le. A kilenc hónapra — 1979. július 24-ig — szóló mandátum meghosszabbítás kuvaiti közbenjárásra született kompromisszumként jött létre, ta Waldheim ENSZ-főtitkár által javasolt tizenkét hónap és a Szovjetunió részéről indítványozott hat hónap között. A javaslatot a testület tizenöt tagjából tizenkettőn szavazták meg; a Szovjetunió és Csehszlovákia tartózkodott, Kína pedig nem vett részt. Oleg Trojanovszkij, a Szovjetunió állandó ÉNSZ-kép- viselője, országa álláspontját ismertetve rámutatott: az ENSZ közel-keleti békefenntartó erőket azzal a céllal vezényelték a térségbe, hogy közreműködésükkel is elősegítsék a közel-keleti válság átfogó rendezésére irányuló törekvéseket. Az egyiptomi— izraeli különalku fényében azonban a »kéksisakosoknak« ez a szerepe, amelyet a világ- szervezet szánt nekik, vitatottnak látszik. a tüzérségi párbaj Bejrut keleti, keresztények lakta negyedeiben, valamint a fővárostól huszonöt kilométerre északkeletre levő Bikfaja városában a jobboldal provokációi következtében robbant ki. Az összetűzések napközben is folytatódtak. A jobboldali falangisták rádiója szerint a kelet-bejrúti harcokban az arabközi békefenntartó erők hét Szíriái katonája vesztette életét Miközben Kelet-Be jrútban a jobboldali fegyveresek sorozatosan provokációkat kö- yetnek el, a főváros nyugati, a haladó erők által ellenőrzött részében olyan intézkedéseket hoztak, amelyek a tartós béke megteremtését szolgálják. Megkezdték egyes katonai objektumok leszerelését; megtiltották a haladó erők fegyveres jelenlétét a nyugati városrész utcáin és terein. A libanoni válság megoldását szorgalmazó terv kidolgozásával megbízott kormánybizottság ma, szerdán, nyújtja be javaslatait. Cyrus Vance búcsúztatására a repülőtéren megjelent Andrej Gromiko külügyminiszter, továbbá Kornyijenko, a külügyminiszter első helyettese, Dobrinyin, washingtoni szovjet nagykövet és más hivatalos személyiségek. Ott volt Malcolm Toon, az Egyesült Államok moszkvai nagykövete. Az amerikai külügyminiszter elutazása előtt rövid nyilatkozatot adott; ebben köszönetét mondott heonyid Brezsnyevnek és Andrej Gro- mikónak a szívélyes és meleg fogadtatásért, s mindenekelőtt azért az őszinteségért és nyíltságért, amely a tárgyalásokon nyilvánult meg. »Tárgyalásaink hasznosak és konstruktívak voltak. Hazatértemkor jelentést teszek róluk az elnöknek — mondotta. — A hadászati fegyverekről folyó tárgyalások országaink létfontosságú és érzékeny érdekeit érintik. A megállapodásnak becsületesnek és egyenlőnek kell lennie, figyelembe kell vennie mindkét ország létérdekeit és tartósan hozzá kell járulnia a világ biztonságához. Mindkét fél elkötelezte magát amellett, hogy gyorsan és sikeresen oldja meg ezt a feladatot« — hangoztatta repülőtéri nyilatkozatában Vance. — Az amerikai nép döntő többsége támogatja az ilyen jellegű megállapodást — jelentette ki Chicagóban a kül- kapcsolatok tanácsának tagjai előtt a hadászati tármadó fegyverrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokról szólva Edward Kennedy demokratapárti szenátor. Kennedy emlékeztetett rá, hogy a fontos tárgyalások immár hat éve folynak, és hangsúlyozta, hogy »a hivatalos Washingtonnak már régóta támogatnia kellene a Szovjetuniónak a megállapodás elérésére irányuló, töretlen erőfeszítéseit«. A szenátor élesen bírálta azokat a köröket, amelyek a Szovjetunióval szemben bizalmatlanságot igyekeznek szítani. Kennedy hangsúlyozta : a SALT kérdését »nem szabad és nem is fogják összekapcsolni« a szovjet—amerikai kapcsolatok egyéb problémáival. — Az amerikai és a szovjet államférfiak tárgyalásain tovább közeledtek az álláspontok a SALT-egyezmény kérdésében, de változatlanul maradtak megoldatlan kérdések — jelentette Cyrus Vance útja után az amerikai sajtó. A külügyminiszter visszatérése után azonnal jelentést tesz Carter elnöknek, aki (egyes jelentések szerint) új szovjet javaslatokat hoz Moszkvából. A két fél nem jutott ugyan végleges megállapodásra, de újabb lépéseket tett a SALT- egyezményhez vezető úton — kommentálta a fejleményeket a Wall Street Journal. Még legalább egy találkozóra lesz szükség, hogy megoldhassák a fennmaradt »maroknyi, összetett kérdést«. A lap feltételezi, hogy Vance külügyminiszter — akit hétfőn másfél órás tanácskozáson fogadott Leonyid Brezsnyev — új szovjet javaslatokat is továbbít Carter elnöknek. A lap rámutat: függetlenül attól, mennyire haladt előre a SALT ügye, mindkét fél úgy értékeli: javultak a szovjet— amerikai kapcsolatok, Vance külügyminiszter legutóbbi, áprilisi moszkvai látogatása óta. Jóllehet Brezsnyev és Vance tárgyalásain más kétoldalú és nemzetközi kérdések is napirendre kerültek, nem valószínű azokban nagyobb haladás mindaddig, amíg a SALT- megbeszélések még tartanak — írja a lap. A Washington Post is valószínűnek tartja, hogy újabb külügyminiszteri találkozóra lesz szükség a SALT-szerző- dés fennmaradt kérdéseinek megoldásához, bár — szerinte — hadászatilag nagyobb jelentőségű kérdésekben már megegyeztek, mint amilyenek még hátravannak. Amerikai források szerint egyébként nem változott a régi keletű szovjet álláspont: csúcstalálkozó csak akkor kívánatos, ha megelőzően sikerre vezettek a tárgyalások. A washingtoni belső tanácskozások után, novemberben — föltehetően Genfben — kerülhet sor az újabb külügyminiszteri találkozóra — jelentette az NBC tv-hálózat. Az amerikai tudósítások egyébként egybehangzóan arról írtak: amennyiben a fennmaradt nehézségeket sikerül elhárítani, még az idér, sor kerülhet — az Egyesült Államokban — a tervezett szovjet—amerikai csúcstalálkozóra. Technikai kísérletek a Szaljut-ó-on Az űrállomás és a teherűrhajó berendezéseit ellenőrizték, biológiai és technikai kísérleteket végeztek kedden a Szaljut—6 utasai. Kisebb módosításiói eltekintve Kovaljo- nok és Ivancsenkov űrtartózkodásának 131. napján is úgy élt, mint napokkal ezelőtt. A CSEPEL MÜVEK EGYEDI GÉPGYÁRÁNAK KAPOSVÁRI NEHÉZGÉPGYÁRA AZONNALI BELËPËSSEL fölvesz két gép- és gyorsírót Jelentkezni személyesen lehet az alábbi címen: CSMEG Kaposvári Nehézgépgyára, Kaposvár, Mező I. n. ZZ., személyzeti osztály. "" (40689) Munkanapjuk moszkvai idő szerint reggel 8-tól 23 óráig tartott. A délelőtti órákban általában az űrállomás és az űrhajó fedélzeti műszereinek ellenőrzésével vannak elfoglalva; ehhez járult most, hogy időről időre ellenőrizniük kell a Progressz—4 teherűrhajó műszereit. A teherűrhajó kirakodásával, az üzemanyag átszivaty- tyúzásával már végeztek, sőt az űrállomás időszaki pálya- módosítását is végrehajtották, a teherűrhajó hajtóműveinek segítségévek A Progressz leválasztásra kész. Kovaljonok és Ivancsenkov kedden folytatja a biológiai, kísérleteket és a mini kohóval végzett technikai kísérleteket. Az űrhajósok néhány órára fölöltötték a »bíbic« vákuumruhát, amely a súlytalansághoz szokott szervezietü- ket fokozatosan visszaszoktatja a földi körülményekhez. Az ENSZ afrikai tagállamai i Biztonsági Tanács ülésének sszehívását szorgalmazzák, io"v a testület adjon felvilá- ;osítást a dél-afrikai rezsim •s az öt nyugati hatalom kép- 'iselőinek kétértelmű pretó- iai tárgyalásairól. Mauritius INSZ-képviselője közölte ezt, iki gaboni, nigériai, burundi INSZ-diplomatákkal, vala- nint a Délnyugat-afrikai Né- >i Szervezet (Swapo) képvi- előjével egy úgynevezett »kontaktcsoport« keretében tárgyalt az ENSZ-főtitkárral Namíbia jövőjéről. Bhuiío volt pakisztáni kormányfő fia hétfőn New Yorkban találkozott Kurt Waldheimmel, és fölkérte: segítsen abban, hogy .megváltoztassák az apja ellen hozott halálos ítéletet. Megmutatta a főtitkárnak azt a levelet is, amelyben apja leírja, hogy fizikális" és szellemileg bántalmazzák. Arról egyelőre nincs hír, milyen választ adott Waldheim a volt pakisztáni miniszterelnök fiának. A washingtoni területi bíróság tárgyalást kezdett az ITT nemzetközi hírközlési mammutvállalat egyik tisztviselője ügyében. Robert Barre- lez ellen az a vád, hogy eskü alatt hamisan vallott, mert titkolni akarta, hogy a társaság hatalmas összegeket fordított az 1970-es chilei választások befolyásolására. Az ügyészségi bizonyítékok szerint az ITT. 250 ezer dollárt »adományozott« Allende ellenjelöltjének kampányára. Santiago Carrillo, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára fölkereste Martin Villa belügyminisztert és a pártnak arról a javaslatáról tárgyalt, hogy a 18 és 21 év közötti korosztályok is szavazhassanak az új alkotmányról hamarosan megrendezendő népszavazáson. A belügyminiszter kijelentette: ő maga is híve a korhatár leszállításának és megvizsgálja a megoldás lehetőségét. Smith fenyegetőzik lan Smith, a rhodesiai fehértelepes rezsim főnöke az Egyesült Államokban tett körútjáról hazatérve hétfőn ismét megfenyegette Zambiát és Mozambikot. hogy a múlt heti terrortámadások nemcsak folytatódnak, de fokozódhatnak is. A salisbury-i rezsim helikopteres kommandókat szándékozik átdobni a két ország területére a Zimbabwe Hazafias Front gerillái és menekülttáborai ellen. Rhodesiai források szerint a Bolgár—mozambiki megbeszélés A maputód elnöki palotában hétfőn megkezdődtek £ bolgár—mozambiki hivatala tárgyalások. A felek elégedetten nyugtázták a kétoldali kapcsolatok toyábbi elmélyülését, és megállapították, hogy még jelentős kiaknázatlan lehetőségek vannak az együttműködés további fejlesztésére. A Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az államtanács elnöke vezette bolgár küldöttség tagja Mladenov külügyminiszter is. A mozambiki delegációt Samara Machet államfő, a FRELIMO elnöke vezette. A tárgyalásokat kedden folytatják. múlt heti mészárlásnak 170C ember esett áldozatul. Az ENSZ székhelyén, New York-ban a Zimbabwe Hazafias Front képviselője hétfőn írásbeli nyilatkozatot tett közzé, amely a nyugati hatalmak felelősségét hangsúlyozza a mészárlásokban. Dar es Salaamból származó értesülések szerint a brit és az amerikai diplomácia újabb rendezési tervet akar elfogadtatni a szembenálló fe- ^ lekkel A terv ismét felmele- - gíti egy minden érdekelt fél jelenlétében megtartandó értekezlet gondolatát, számos verziót tartalmaz a választásokra nézve és a hatalomnak a Zimbabwe Hazafias Front és a Smith-rezsim közötti jói adagolt megosztásán alapszik. Az elgondolás szerint az ország biztonsági erői a hazafias front harcosai és annak a rhodesiai hadseregnek a katonái alkotnák, amelyek a legutóbbi mészárlást elkövették. A biztonsági erők ilyen felépítését a Zimbabwe Hazafias Front eddig is a le" határozottabban elutasította. Termékeny fél évtized öt esztendeje ült össze a világ közvéleményének reflektorfényében a békeerök nemzetközi kongresszusa. Ez volt »-az emberiség lelkiis- meretének«, a nemzetköz' békemozgalomnak legnagyobb, legszélesebb körű eseménye: 143 ország, 120 nemzetközi és 1100 nemzeti szervezet küldte el delegációját Moszkvába. A tanácskozást a mélységes felelősségérzet hatotta át. A Kreml kongresszusi termében a legkülönbözőbb világnézetű és pártállású személyiségek gyűltek össze, köztük világhírű művészek, tudósok, politikusok is. Egyben azonban valamennyien egyetértettek, méghozzá a legfontosabb kérdésben: korunk a nagy remények és a nagy veszélyek kora, és tölünk függ, melyik lehetőség valósul meg. Az ülést a történelmileg megalapozott derűlátás jellemezte, a szónokok emlékeztettek a nemzetközi erőviszonyok jelentős megváltozására, s az ebből eredő szükségszerű következményekre. Tizennégy bizottságban vizsgálták, a világpolitikai folyamatok egyes részterületeinek problémáit és elemzéseikből is optimizmus — de korántsem hurrá-optimizmus — csengett ki. Leonyid Brezsnyev emlékezetes beszédében figyelmeztetett arra, hogy »számos akadályt kell még leküzde- nünk, vissza kell vernünk a béke ellenségeinek nem egy rohamát«. Az azóta eltelt fél évtized során mind a derűlátás, mind a figyelmeztetések jogossága beigazolódott. Sorra buktak meg a fasiszta rendszerek Görögországban, Sva- nyolországban. Portugáliában. A szabadság, a nemzeti felemelkedés útjára lépett egész Vietnam, Angola, Etiópia népe. Ugyanakkor a béke ellenségei fokozták támadásaikat a Közel- és (Kína segítségével) a Távol-Keleten, s a Föld számos más térségében. Sikerült valamelyest lelassítaniok a moszkvai kongresszus után Helsinkivel fémjelzett enyhülési folyamatot, de visszafordítani, i'agy megállítani nem tudták. Világszerte fokozódik a harc a tömegpusztító fegyverek, köztük a neutron- bomba gyártása ellen, biztató kilátások vannak a SALT—II. egyezmény megkötésére. A nemzetközi békemozgalom, így hazánk közvéleménye is eredményesen harcol áz emberiség közvetlen és távolabbi céljaiért, a leszerelési viláoér- tekezlet összehívásáért, az általános leszerelésért. Jelenleg a világméretű leszerelési akcióhét eseményeiből mi is kivesszük részünket. A magyar békemozgalom — egyebek között — ezzel is méltóképpen készül IX. kongresszusára, s folytatja a moszkvai tanácskozás legjobb hagyományait. Luns Bonnban Josep Luns NATO-főtitkár kedden Bonnban megbeszélést folytatott Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral. A kiszivárgó hírek szerint a megbeszélés fő témája a Hans Apel nyugatnémet hadügyminiszter és Luns között támadt nézeteltérés volt. Minit emlékezetes: a nyugatnémet hadügyminiszter a NATO nukleáris tervező csoportjának legutóbbi, Brüsszelben tartott ülésén bírálta Joseph Luns NATO-főtitkár vezetési módszerét, amelynek következtében — legalábbis Apel szerint — aNATO-ban a legtöbb kérdésben a katonák döntenek és nem a politikusok. Apel bíráló szavai NATO- körökben nagy feltűnést keltettek.