Somogyi Néplap, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-24 / 251. szám

A nyelvtudás az alap Megyei laMarúgó-bajnokság r OrrtyhUi m 8. oldalról) NlUMMt ZaotnA — Blrfcás, files» Hoffmann (Szabó), Rozink, Hares, (Jtasl, Mohácsi (Pintér), Bresonzky, Czár, Simon. IMi Falsz János. Végig nagy Iramú mérkőzé­sen nehezen nyert a hazai csa­pat a szívósan védekező ven­dégek ellen. A játékvezető Ilicset az ellenfele megüté- séért, Brezovszkit pedig szán­dékos durvaságért kiállította. Góllövők: Fábián (2), Dóm­ján, illetve Mohácsi. Jók: Beneze, Vámos, Fábián, illet­ve Zsobrák, Roznik, Czár. Kálmán Ferenc Uttnca SF—Kadarkút 2d. (la) Kadarkút, 150 néző. V- Pazaurek. Latines SE: MtHlner — Horváth, Kozma, Koloza, Beck, Szita, Ská- fár, Czutka (Apró), Borsfái, Busz­nak (Szarka), Fekete. Edző: Borsfái Géza. Kadarkút: Turmann — Csemns (Horváth), Sehwindt, Harcos, Mio- vecz, Kiss, Mészáros, Matán, Nagy Szigeti, Nagy L. Edző: Matán József. A hét közben lejátszott kö­zepes színvonalú mérkőzésen mindkét oldalon sok helyzet maradt kihasználatlanul. Vé- gülis a vendégek egy öngóllal nyertek. Góllövők: Borsfái, Miovecz (öngól), illetve Nagy L. Jók: Kozma, Szita, Ská- fár, Borsfái, Fekete, illetve Sehwindt. Rákóczi II. ifi—Kadarkát ifi 4:0 Schán György Siófok—Mennye 4:0 (2:0) Mennye, 400 néző. V.: Bu- zsáki. Siófok: Ziraponyó — Bakó, Por­dán, Horváth IV., Fiath (Horváth in.), Kékesi, Dróth, Szabó, Krisz- bai, Horváth II., Bocsev. Edző: Nagy György. Mer nye : Bodnár — Herencsár, Horváth, Tárói, Kiss K., Tóth, Ju­hász (Kiss P.), Szanyadi, Hock, Si­mon, Simita (Bognár). Edző: Szűcs László I dégeSc az első félidőben. Â második 45 percben már a hazaiak nem voltak egyenran­gú ellenfelei a rutinosabb vendégeknek. Góllövők: Hor­váth II. (2), Dróth, Szabó. Jók: Bakó, Kékesi, Diróth, Szabó, illetve a hazaiakból senki. Siófok ifi—Memye ifi 3:2 Kéri Lajos Balatonboglár—Karád 2:1 (2:1) Karúd ifi—Balatonboglár ifi 3:1 Hűvösvölgyi pétar A forduló válogatottja: Kótai (Táncsics SE) — Ffl- löp (Lábod), Kozma (Latinea SE), Szabó G. (Tab), Vázsonyi (Balatonlelle), Merczel (Lá­bod), Kékesi (Siófok), Wink­ler (Barcs), Szabó (Siófok), Fábián (Kiss J. SE), Hidegh (VBKM Vasas), Czár (Nagy­atád). Balatonboglár, 100 néző. V.: Szentgyörgyi. Balatonboglár: Gelencsér — Györkös, Muszti Z., Paszér, Musz- ti L., Szilágyi, Osváth, Koszics, Pintér L.» Pető, Oláh (Milosáko- vics). Edző: Bornemissza József. Karád: Keresztes — Csapó, Ko­máromi I., Komáromi II., Kudor- mák, Hoppár, Baranyai, Lázár, Bu- zsáki, Szabó, Pusztai. Edző: Tscheppen György, Alacsony színvonalú, válto­zatos, sok hibával tarkított mérkőzésen gyorsan vezetést szereztek a hazaiak. A folyta­tásban mindkét oldalon több helyzet kimaralt. Góllövők: Pető, Pintér L., illetve Pusz­tai. Jók: Paszér, Osváth, il­letve Kudotnrák. A bajnokság állása: 1. Kiss J. SE 12 11 1 — «6-4 23 2. Táncsics SE 12 8 4 — 34-7 20 3. VBKM Vasas 12 9 2 1 32-9 20 4. B.-Ielle 5. Barcs 6. Latinca SE 7. Kadarkút 8. Siófok 9. Mernye 10. Marcali VSE 11. B.-földvár 12. Lábod 13. Nagyatád 14. Csurgó 15. Karád 16. Lengyeltóti 17. B.-boglár 18. Tab 12 9 2 1 31-16 20 12 5 5 2 12-6 15 12 5 5 2 21-16 15 12 6 — 6 26-21 12 12 4 4 4 18-15 12 12 4 3 5 20-22 11 12 4 3 5 18-21 11 12 4 3 5 15-28 11 12 4 2 6 14-30 10 12 3 2 7 20-23 8 12 3 2 7 15-29 8 12 2 2 8 12-27 6 12 2 2 8 18-34 6 12 2 1 9 9-34 5 12 — 3 9 11-30 3 Országos ifjúság bajnokság: K. Rákóczi—Videoton 0:1 Országos serdülő bajnokság: K. Rákóczi—yideoton 2:2 Al<> Két szerencsés góllal sze- Tóth és Varga *• a Videoton fiataljainak gyűrűjében har­rezték meg a vezetést a ven- col a labdáért az országos ifjúsági bajnoki mérkőzésen. A család is ösztönözzön Sokat és sokszor idézzük Széchenyi szavait, hogy »nyel­vében él a nemzet«. Ez a megállapítás, egy kicsit átfor­málva úgy is igaz, hogy »nyel­vében él a nemzetiségi«. De él-e?! A megyei nemzetiségi küldöttértekezleten a résztve­vőik szieinvedélyesen tárták fél a jelenlegi helyzetet, volt, aki vészjelzéseket adott le. A horvát nyelv tanulása az óvodától az iskoláig szépen megoldott a négy délszláv községben. A német ajkúak viszont nem egybefüggő terü­leten, szétszórtan élnek. Szü­lök mindenképpen példa, ott ugyanis a lakosság hetven százaléka német ajkú, a má­sik tizenkét helységben vi­szont tíz-ötveri százalék kö­zötti az arány. S ez az igénye­ket, a lehetőségeket is beha­tárolja. Szulokban önvennégy felső tagozatos tanulja a nyel­vet tanfolyamon, Nágocson szaikűcröbe járnak a gyerekek. Szorosadon viszont csak az igény van meg, nincs szak­emberük. A beszámoló is fel­hívta a figyelmet arra, hogy mindenképpen jó volna taná­rakat küldeni ezekbe a köz­ségekbe az igények fölkeltése és föiniérése után. Aki talán csodálkozik azon, hogy föl kell kelteni az igé­nyeket, nem járt még e köz­ségekben. Általános tapaszta­lat, hogy az anyanyelvet csak az idősebbek beszélik, s álta­lában otthon. A gyerekek, a fiatalok nagy részé meg sem érti, nem is tanulja. A nemze­tiségi politika egész szelleme abban az irányban hat, hogy a Somogybán élő délszlávok, a német ajkúak használják a nyelvet, tanítsák meg rá a gyermekeiket, mert csak így őrizhetik meg. Ez azonban el­képzelhetetlen anélkül, hogy a családok ne keltenék fel az igényt iránta a fiatalokban. Utána következhet ugyanis a szakkör, a tanfolyam, ahol a »■konyhanyelvet« felváltja az irodalmi nyelv elsajátítása „ és használata. Szülök községben például a 33—40 év fölöttiek mintegy 75—80 százaléka beszéli a nyelvet A fiatalok már elvét­ve, a gyerekek még ritkábban. Az általános iskolában éppen a nyelv átmentése érdekében szervezték meg a tamfolyamot. Sajnos, a gyerekek nem mind beszélték a nyelvet. Volt, aki kicsi korában tudta, viszont az óvodába éppen azért nem akarták fölvenni, mert magya­rul nem értett Amire ötödikes lett már csak tananyagként találkozott ismét az óvodás korában beszélt nyelvvel. Így aztán a gyerekek kisebb-na- gyobb aikadályokkal veszik az akadályokat Az a legfonto­sabb, hogy most már kedvet kaptak a német nyelv tanulá­sához. S aki továbbmegy kö­zépiskolába, ott is hasznosít­hatja a tanultakat. Most vi­szont körzete« ítik az iskolát, s aggasztja őket: akkor is tanulhatják-e majd a gyere­kek a nyelvet Az igény fölkel tése a leg­fontosabb minden községben, ahol most német ajkúak él­nek. S utána a föltételek meg­teremtése, hogy akinek kedve van rá, tanuljon, őszinte szen­vedéllyel agitált a Magyaror­szági Németek Demokratikus Szövetségének nyugalmazott A televízió Horizont szer­kesztőségének három saját készítésű műsorát láthatják még az idén a nézők. »Hogy megértsük egymást« címmel ma színes dokumen­tumfilmet mutatnak be a bul­gáriai Blagoevgrad megye és Fejér megye kapcsolatáról. Október 31-én »Veszély II.« címmel sugározzák azt a kör­nyezetvédelemről szóló filmet, amely a Német Demokratikus Köztársaságban, Cottbus me­gyében készült. Ott tárják fel az NDK barnaszénkészletének legnagyobb részét A bányá­főtitkára amellett, hogy igenis tanulják a nyelvet, hiszen óriási szellemi érték ez. Kü­lönösen olyan megyében, ahol nagy az idegenforgalom, bár­hol hasznosítható a családban és az iskolában megszerzett tudás. Első a nyelvtanulás, mert enélkül nincs, aki olvassa a nemzetiségi könyvtárak állo­mányát, nincs, aki szorgal­mazza, hogy a mostani, több­ségükben elavult műveset korszerűek váltsák feL Akkor nem növekszik a Narodne No- vine, a Neue Zeitung olvasó­tábora, nem lesz kire hagyo­mányozni a népszokásokat, a népdalokat. Ezért tartják töb­ben a 24. órának a jelent: most még csak a kezet kell szinte kinyújtani, s az egyete­mes művelődés számára is ér­tékes anyagot lehet összegvüj» teni, nehogy később feledésbe menjen. Sok szerv ösztönöz a nyelv­tanulásra, a hagyományok ápolására, megőrzésére. Ez azonban csak úgy vezet ered­ményre hosszú távon, ha a családból ugyanígy elindul a serkentés. Lajos Géza szat következményeként szin­te teljesen eltűntek az erdők, a szántók, valamint egyes települések. A film megszólal­tat olyan embereket, akik még ezen a tájon élnek, s azt is érzékelteti, hogy a bánya­telep megszűnése után a táj hogyan változik át ismét — egyeztetett tervek alapján —• erdővé szántóvá, lakott terü­letté több munkaerő és gép, nagyobb költség felhasználása nélkül. A »Vendégünk a tudósító« című sorozat utolsó adását november 14-én közvetítik. Horizont-műsorok Filmek Bulgáriáról, az NDK-rál A BÉKE FORRADALMA Őszirózsás katonasapkák Tisza István tehát' — lát­tuk — elismerte a háborús vereséget. Ha ezek után vala­ki azt gondod ja, hogy ebből akár ő, akár a korabeli poli­tikai vezető rétegek levonták a szükséges következtetéseket, hát az nagyot téved. Mintha mi sem történt volna, foly­tatták a meddő közjogi—par­lamenti játékokat, miközben a politikailag legaktívabb, a jövőt és a lakosság többségét jelentő osztályok, rétegek és szervezetek — a munkásság, a parasztság, a nemzetiségek, a progresszív értelmiség és pártjaik — nem vagy alig képviseltették magukat az il­lusztris testületben. A terü­leti integritás, sőt megna­gyobbodás, s az ország feletti örökölt és legalábbis istentől származtatott uralom bűvkö­rében élve az uralkodó osztá­lyok egyszerűen nem vettek tudomást az elkerülhetetlen végről. A demokratikus, an­tantbarát pártök, a Károlyi­párt, a radikális párt és a szociáldemokrata párt rosszul értelmezett lojalitásával,, a legalitáshoz való görcsös ra­gaszkodásával, egyszóval tra­gikus tétlenségével alkalmat­lan vöt az események irányí­tására. Pedig a tömegek és az események igencsak igényel­ték volna a tudatos és hatá­rozott vezetést. Még Huszár Károly, a későbbi ellenforra­dalmi miniszterelnök is észre-, vette az SZDP-kongresszusról jőve, hogv »elérkeztünk a ti­zenkettedik órához! Még akik ott, azon az ülésen vezettek, azoknak sem marad a kezé­ben a vezetés.., Vulkán fe­lett állunk és nem tudjuk melyik pillanatban fog ez a vulkán kitömi.« A demokrácia erői Az előbb említett három politikai szervezet közül a Károlyi-párt, teljes nevén a Függetlenségi és 48-as Párta parlamentben jelentéktelen­nek látszó csoport volt, azon­ban függetlenségi, demokra­tikus és szociális programja, vezetőjének, Károlyi Mihály­nak személye, s mindenek­előtt feltétlen békesürgetése és antamtbarátsága a megol­dás egyfajta kiútját kínálta az átlagembereknek. Károlyi­ék naiv bizalma az antant de­mokratizmusában, az úgyne­vezett wilsoni elvekben, il­letve azoknak sajátos értel­mezésében a soknemzetiségű Magyarország átmentésének megalapozatlan reményét kel­tették a tömegekben. Ugyan­akkor — ahogy a kézikönyv írja — »a Károlyi-párt na­cionalizmussal átszőtt pacifis­ta programja a bajba jutott rendszer megváltoztatására, gyökeres átalaikításáxa, de egy­ben átmentésére is irányult.« Vezetői — Hoch János kő­bányai plébános, Lovászy Márton, Batthyány Tivadar, Búza Barna és mások — a hagyományos politikai vezető rétegeknek a háborúban nem kompramitálódott képviselői közül kerültek ki, így a párt alkalmasnak látszott egyfajta hídszerep betöltésére. A Jászi Oszkár vezette pol­gári radikálisok — Szende Pál, Braun Róbert, Bíró La­jos, Purjesz Lajos és mások — szűklkörű és elszigetelt ér­telmiségi vitaiklubból emel­kedtek váratlanul az esemé­nyek élvonalába. Az igen magas színvonalú korabeli baloldali értelmiségi elittel, a Társadalomtudományi Tár­sasággal, a Galilei Körrel, a Vasárnapi Körrel, Szabó Er­vinnel, Adyval és a Nyugat­tal való bensőséges kapcsola­taiknak vonzása mellett fő­ként demokratikus nemzetisé­gi programjuk további kor­szerűsítésével számíthattak volna sikerre egy más szituá­cióban, Ám ők is — Káro­lyihoz hasonlóan — túlbecsül­ték az antant liberális-wilso- nista lehetőségeit és céljait, és túlságosan számítottak q mo­narchia életképességének és ütközőszerepének az antant általi további fenntartására. À rezsim demokratikus el­lenzékének meghatározó ere­je a magyarországi szociálde­mokrata párt volt Bár soha nem volt parlamenti párt és így a hivatalos és elismert po­litikai életben 1850-es meg­alakulása óta nem vett részt mégis tevékenysége folytán a munkásmozgalom rendőri kérdésből politikai kérdés lett. Még Gratz Gusztáv, a dualiz­mus és a forradalmak hiva­talos ellenforradalmi történet- ■irója is elismerte, hogy a tö­megeket az 1905—1906-06 kor­mányzata válság után már csak az SZDP volt képes az utcára vinni. Szervezte a munkásságot komoly szocia­lista és osztályharcos neve­lésben részesített generáció­kat tömegeket és vezetőket képzett a forradalmaknak, a KMP-nek. A legfelsőbb vezetőség (Ga­rami Ernő, Weltner Jakab, Buchinger Manó) kockázato­kat kerülő opportunizmusa, a Peidl Gyula — Peyer Károly —Propper Sándor-féle jobb­oldal szákszervezeti bürokrá- ciásdíja békeidőben, a kezde­tek idején erőgyűjtésre meg­felelt ám a döntés idején, a társadalmi forradalom pilla­natában már édeskevés, sőt hátráltató volt. Az előzőeknél feltétlenül magasabb és intel- lektuálisabb szintet jelentő centrum (Garbai Sándor, Böhm Vilmos, Kunfi Zsig- mond, Pogány József, Land­ler Jenő és Varga Jenő) is tovább differenciálódott 1918- bam: a kommunistákhoz, de a jobbszárnyhoz is vezettek in­nen utak. Az SZDP, a szocialista tan- nok befolyása a háború ide­jén1 egyre nőtt, bár a párt dőktrinér és tétovázó vezetői kezéből egyre inkább a tag­ság tömegei felé tolódott el a kezdeményezés. Megerősö­dött a párt baloldali ellenzé­ke is, a Vágó Béla, Szántó Béla, Rudas László és Hiros- sik János nevével fémjelzett csoport. Így nem csoda, hogy 1918 Októberében a szociál­demokraták voltak képesek a leghatározottabb és legéret­tebb követelések megfogalma­zására. Az Október 8-i Nép­szavában megjelenő 10 pont (Magyarország népéhez) párt­programja és a pár nap múl­va összeülő kongresszus a baloldal további térnyerését és a radikális szociális átala­kulás ígéretét hordta magá­ban. Gordiuszi csomó Okóber 23-án lemondott az az immár senkit és semmit nem képviselő utolsó háborús kabinet, a Wekerle-kormány. Másnapra virradóra a három demokratikus áramlat Károlyi Mihály palotájában megala­kította a Magyar Nemzeti Ta­nácsot. Miközben a kulisszák mögött folytak a realitásokhoz alig kapcsolódó alkudozások az új kormányról, a lojális és határozatlan Nemzeti Tanács­nak a léte mégiscsak forradal­mi cselekedet volt: a parla­menten kívüli népkormány funkcióját töltötte be, ha időn­ként csak eszmeileg is. A tö­megek öntevékenysége nagyon megnőtt. Munkástanácsok és katonatanácsok alakultak, amelyek hasonlóan más, már létező »legális« szervezetek­hez, csatlakoztak a Nemzeti Tanácshoz. (Voltaképpen a kettős hatalom intézménye jött létre Budapesten.) Az úgynevezett lánchidi csatában játszott szerepétől megszep­pent rendőrség is felesküdött pár nap múlva. Az utcákon állandósult a tömeg, gyűlések és felvonulások érték egymást. 29-én a nép feltörte a sorok­sári fegyverraktárt és fegy­verkezett A Nemzeti Tanács munkásfunkcionárius, értel­miségi és arisztokrata gentle- manjai voltaképpen nem is tudták, mi történik a város­ban, vagy ha értesültek va­lamilyen megmozdulásról, a törvényesség jegyében, provo­kációtól tartva, rögtön siettek azt leszerelni. Csupán a kato­natanács és a forradalmi ér­zelmű szocialista bizalmiak, mozgalmi vezetők mutattak határozottságot, bár a felke­lés megindítását ők is no­vember 4-re tűzték ki. A for­radalom hamarabbi győzelme azonban egyértelműen azt bizonyította, hogy az esemé­nyek menetét nem a tétovázó vezérkarok, hanem az utca, a tömegek határozzák meg. A forradalom napja így érkezett el október 30-a, a döntés napja. Reggel még semmi sem jelezte a fordula­tot. A hangulat ugyan izga­tott volt, de az üzemekben rendben megindult a munka. S aztán megérkezett — mint 1848-ban — a bécsi forrada­lom híre. Egyszeriben eltűntek a K-betűs, Károly királyt jel­képező sapkarózsák, helyükre őszirózsa került, s áradatként vonultak az emberek az As­toriába, a Nemzeti Tanács fő­hadiszállására. Az újonnan ki­nevezett miniszterelnök, Ha­dik gróf hatalma hivatali épületére, a Sándor-palotára korlátozódott. A karhatalom vezetői — a telefonos kisasz- szonyok szabó tálasa miatt — képtelenek voltak utasításokat adni a különben is teljesen demoralizált és bomló csa­patoknak. Felfegyverzett munkások, fegyveresen kó­borló, már régebben megszö­kött katonák és a katonata­nács tisztjei járták az utca-: kát szerveztek és lelkesítettek. Gyűlt a tömeg az Astoria kö­rül. A szétoszlatására és a Nemzeti Tanács letartóztatásá­ra kiküldött járőrök azonnal átálltak. A tömeg később a Keletihez vonult, és megaka­dályozta két menetszázad frontra küldését. »Alig van ci­vil ember, akinek kezében ne lenne fegyver. Ki puskát, ki kardot, ki bajonettet, ki meg revolvert lóbál a kezében és élteti a forradalmat, a köz­társaságot« — írja egy kora­beli szemtanú. A lojalitás és legalitás illú­zióihoz még mindig ragaszko­dó, Károlyi hivatalos királyi miniszterelnöki kinevezésére váró Nemzeti Tanács azonban éjjelre hazaküldi a tömeget. A tanács tagjai közül is ki hazamegy aludni, ki marad — izgulni... A szétoszló tömeg katona tagjai útközben még elfoglalják a városparancs- nokságot. A helyzetet végül a régi rendszer gyűlölt exponen­sének, Lukachich tábornok­nak az Astoria elleni utolsó, kétségbeesett és eleve ered­ménytelen támadása oldotta meg. A támadás visszaveré­se után a felháborodott mun­kások és katonák még az éj­szaka folyamán megszállták a telefonközpontokat, a pálya­udvarokat, hidakat, élelmi­szerraktárakat, az ügyészséget. Hajnalra a forradalom éjsza­káját átaludt Nemzeti Tanács arra ébredt, hogy az előző este szétszélendő tömeg újra megjelent — immár fegyve­resen — a Várban, és József főherceg, a király megbízottja nem tehetett egyebet, kinevez­te Károlyi Mihályt, az utca óhajtottját miniszterelnökké. »Még kora reggel volt — írja Károlyi —, amikor gya­log lesétáltam a városba. Az eső elállott, a köd szétoszlott, a nap is kisütött...« Győzött a forradalom!? Dérer Miklós Következik: A Népköztársaság. Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom