Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-14 / 217. szám
Könyvespolc Gyermekszínházi bemutató Sorskovácsok Á halhatatlan fabábu A szociográfiát Jelenünkben az a marxista igény hívja életre, mely a kor valóságának megismerésére, elemzésére serkent, s ezáltal a továbblépés lehetőségét teremti meg. A műfaj »anya- nyelve« egyrészt a közgazdaságtudományé, statisztikáé, logikáé, urbanisztikáé, demográfiáé stb., másrészt az irodalomé. Tüskés Tibor új szociográfiáját — Sorskovácsok címmel — a Táncsics Kiadó jelentette meg. A József Attila-díjas író Nagyváros születik című, Péccsel foglalkozó művén kívül seregnyi röVidebb lélegzetű szociografikus írást publikált már. Kezdetben úgy tetszik, ezúttal szűkebb optikával dolgozott: egyetlen termelőbázis, a Pécsi Vasas Ipari Szövetkezet áll új munkája központjában. Csak később érezzük meg, hogy sokkal többről van itt szó. A sokoldalú vizsgálódás ugyanis általánosításra ad lehetőséget, és a somogyi származású valóságkutató él is evvel. Rendhagyó körülmények között született könyv ez. Rendelésre készült: az ipari szövetkezet vezetője kérte meg Tüskést a megfogalmazásra. Nem valamiféle kivagyiság szülte a kérést Mintegy tükörben szerették volna látni munkájukat, és ebbe — az előzetes megegyezés így ' szólt — beletartozik a negatívumok hangsúlyos szereoeltetése is. A szociográfia tehát megszületett, az író célja tiszteletreméltó: »Szeretném, ha az olvasó is eljutna a fölismerésig: a munkásélet a tartalmas emberi élet gazdag és szép lehetősége.« Ügy véljük, ennek bizonyítása jelesen sikerült Tüskés Tibornak. Portrékból alkotott sort. A huszonöt éves ipari szövetkezet egy-egy markáns egyéniségét rajzolta meg könyve fejezeteiben. Alapítót* — olyat is, aki később kilépett —, volt uránbányászt, őrportást, öntőt, munkásnőt, titkárnőt, cigány segédmunkást, elnököt és »nehéz ember; főkonstruktőrt. Közhelyesen azt szokták mondani, Hogy minden ember élete kész regény. Nem hiszek ebben. Vannak, akiknek eseménytelen élete még egy novellát sem »ér meg«, hiszen az rövidségében is drámai műfaj. Tüskés Tibor alanyai azonban több, mint érdekes emberek. Olykor tragédiákban igazuit, hibákkal is terhes kortársak. Élnek! Emléker—es valamennyi. O. György ezermester, de analfabéta. A fiát paragrafusok gyűrűje szorítja, s cigány származása miatt nem veszik komolyan a hivatalok. Tanulsága a könyvnek, hogy a szociográfia itt és most munkáló gondjainkra azonnali megoldást is sürgethet. De legalább ilyen izgalmas a felületesen »kirakateimberként« elkönyvelt titkárnő portréja is. Akárcsak a munkásmártír-fiú szövetkezeti elnök alakja, akiről az író csak egy év elteltével tudja meg, hogy apjáról utcát neveztek el. A PG—100 présöntőgép főkonstruktőre rokonszenves, megszállott ember, méltó arra, hogy az ő története zárja a kötetet. Portré műfajú írásokait olvasunk, s csak közben döbbenünk rá, mennyi minden másra is rányílik a szemünk. Az üzemi demokrácia gondjaira, agglomerációs problémákra, a paraszt munkássá válásának konfliktusaira, urbanizálódá- si kérdésekre, műveltségi helyzetre, szakképzettség és betöltött funkció közötti különbségre, a termelékenység növekedésének lehetőségeire és akadályaira stb. Szellemi izgalmat vált ki az olvasóból a Nézzünk a számok mögé! című fejezet, melyben a szoci- ográfus egy kérdőíves vizsgálat eredményeit teszi közzé. Ügy gondolom, hogy ez a rész a modellüL választott ipari szövetkezet vezetőinek, dolgozóinak is tanulságot rejt, ugyanakkor azonban egy szélesebb értelmű nyilvánosság számára tartalmaz megszívlelendő általánosításokat. (Az interjúalanyok olykor el is mondják, hogy előző munkahelyeiken sem volt más a helyzet egy-egy gondjukban.) Az elemzéssel valóban a már említett továbblépés ügyét szolgálja a mű, mely egyaránt olvasmánya lehet a »felszínt« — jelen esetben a sorsok fordulatait — követő olvasónak, és annak is, aki a mélyebb, a tényekből következtetéseket kínáló írásokat kedveli. 1 L. Az utolsó mohikán A művészi könyvkötészet Váci György könyvkötésze-- ^tjének remekeiből kiállítás nyílt tegnap délután a megyei könyvtárban. Az intézményben »nem újság« a könyv, ám az, amit itt látni most, az meglepő, újszerű, noha antik stílusú könyvkötészeti alkotásokkal találkozni a kiállítóteramben. Szépségük gyönyörködtet, s a könyvszerető embernek hiányérzete támad. A könyvkiadás, -nyomtatás elsősorban a tipográfusra alapozza a szép könyv megjelenítését, miért marad alul a versenyben a kötészet? Váci György olyan kiállítást állított össze saját anyagából, amelyikről azt is elmondhatjuk, hogy toborzó szándékú: az idős ember nevelne utódot, aki megszeretve a kötészetet, folytatná szép mesterségét. A szakmában járatlan néző is képes nyomon követni a könyvkötészet folyamatát. A feLhasznált anyagok sokfélesége mellett a mesterségbeli fogások elevenednek meg a Váci György műhelyében készült fényképek segítségével. Az országban számos helyen megfordult a könyvkötészeti bemutató anyaga. A vendégkönyvben olvastam ezeket a megható sorokat : »Az ön kiállítása türelmetlenné tesz. Mikor fogom én még csak a töredékét is elsajátítani annak, amit ön művel? Szabó Miklós.« Nyilván egy e szakmát tanuló fiatal megdöbbenése, fölismerése rejlik e sorok mögött. Amit még e bejegyzés mond: Szabó Miklósban fölébredt a vágy, hogy a szép mesterség hagyományait folytassa Mi kell a szép kötészethez? »Anyag, ízlés, alkotó képzelet és kitűnő mesterségbeli tudás hozhat létre művészi színvonalú egyedi könyvet« — írta Váci Györgyről Szíj Rezső a Duna-kanyar Tájékoztató tavalyi számában. Váci György attól a várostól »vette« nevét, ahol 1935 óta — tizenhat éves korától — él és dolgozik. Szüleitől a Czibolya nevet Örökölte, apja virágkertész volt (!), anyja Dudás Julianna. Gyerekkorában a váci ferences nyomdában kezdte el tanulni a könyv- készítést. A nyomda művészi tekintetben meg sem közelítette a híres gyomai Knír- nyamda munkáinak a színvonalát, sem a budapesti Glóbusét, a békéscsabai Tevanét, de tisztességes munkát adott ki. Emlékezetes, hogy a Kalevala hatalmas ünnepi kiadványát is elő tudta állítani, méghozzá eredeti finn papiroson és több színnyomással. A tömeges kötések mellett egyedi munkákat is készítettek Vácon, ily módon mélyíthette ismereteit a mesterség szépségének igézetében Váci György. Ma már úgy emlegetik a saját műhellyel rendelkező, aranydíjas könyvkötőt, a szakma kiváló mesterét, mint az utolsó mohikánt, aki ismeri a szakma minden fogását, tudja, hogy a szép könyv olvastatja magát. Munkái világszerte elismerést szereztek számára. Az Országház hivatala, a kormány titkársága, az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, a magyar ENSZ-bizott- ság, a Magyar Tudományos Akadémia készíttetett Váci Györggyel művészi kivitelű borítókat. A Váci-könyvkötészet öt évtizedes. Restaurált becses értékű korvinát, úgynevezett ősnyomtatványt, régi és megrongálódott könyveket; valamennyi munka magán viseli a szakma kiváló mesterének a fantáziáját, tudását. Régi óhaja, hogy értékes kötéseivel, életművével és gazdag könyvgyűjteményével Vác múzeumait gyarapíthassa. A szép könyvek akkor »szerepelnek« Kaposváron, amikor a napokban megnyílik a képzőművészeti világhét somogyi eseménysorozata: - a megyei könyvtár tegnap megnyílt be- I mutatója ennek a rendezvény- I sorozatnak a hírnöke. Horányi Barna i az oka annak, hogy az emberek ennyire gyanakvóan és ilyen köny- nyen elhiszik a legrosszabbat is felebarátaikról? A minap például, amikor a kávéházban reggeliztem, egy leányzó figyelmesen rám pillantott, és — mindegyik szavát valami különleges értelemmel felruházva — ezt mondta: — Tegnap biztosan remek estéd volt, ugyebár? — Tegnap? — feleltem kérdéssel, s megpróbáltam visszaemlékezni, mi volt az, ami akár csak a legkisebb árnyékot vethetné a hírnevemre. Ez alkalommal olyan ártatlannak éreztem magam, mint a ma született bárány, mégis félrefordítottam a tekintetemet, s ekkor megvilágosodott az agyam. — Á, biztosan a vörös szememre célzol! Hát ennek nem a sok nő meg a borban és a dalban való tobzódás az oka, hanem csupán az, hogy ma reggel egy kis frissítő úszkálást végeztem az uszoda klórozott vizében. És mindig így van. Ez a lány egyáltalán nem kivétel. Hiszen, ha találkozunk egy pirospozsgás úriemberrel, Pogány Judit és Garay József. " Pinokkió halhatatlan, mint ahogy a mesék is, halhatatlanok bennünk. Mások elől, de magunk elől is rejtegetett éntartományunk legmélyén fehérszakállas korunkban is várunk a csodára. Valami olyasmire, ami itt, a színpadon megy végbe — sajnos, másokkal. Belefáradunk mégis, mi, felnőttek, akik hajlandók vagyunk újra gyerekké válni. Csak az igazi gyerekek nem fáradnak el a kalandok hosszú sorának figyelése közben... Irigylem őket. Olyan szemüveget viselnek, melyet mi, /felnőttek, nem is látunk rajtuk. Mellettem a színészpár kisfia ül, s amikor Pinokkiót gonosz ellenfelei fölakasztják, odasúgja a gyerek; »Csak fűm...!« Collodi bűbájos, s enyhén groteszk humorú regényének színpadi változatát újította föl a Csiky Gergely Színház társulata, Ascher Tamás rendezésében. Siker lesz újra, nem nehéz jósolni. Üj gyerekmem- zedék nőtt fel az első bemutató — 1973 októbere — óta. De — úgy gondolom —, azok is szívesen megnézik majd még egyszer, akik az akkori előadást látták. Nem változott semmi, illetve minden megváltozott. Hogy lehet ez? Mintha színesebbek lennének a színek. Mintha harsányabb lenne Székely Iván zenéje. Vagy csal a szemünk, és a fülünk? Vagy hozzáhango- lódhatnékunk erősebb, mint volt egykoron? A szemünk rányílik Játékország figurái között egy óriási fejre, mintha Mussolini lenne Fellini Amaroordjából, a kékhajú tündér meg afféle Gradisca ugyanabból a filmből. Ott meg a kegyetlen kereskedő a Sárga tengeralattjáró című B-eatles-rajzEilmből lépett elő. Most már fölfedezzük az analógiákat De egy csöppet sem zavar bennünket hitvai Nelli dramatizálásá- ban látjuk ismét a Pinokkió kalandjait Ami stagnáns : Pogány Judit kedves, szögletes mozgású fabábuja. Igen, ő az, a valóságos Pinokkió. Fizikai teljesítményként is nagyra értékelendő, figurateremtésben is jeleskedik a Jászai-díjas színművésznő újra. Azt a »rossz« gyereket állítja elénk, aki minden csíny- tevésben első. Igaz; két gazember — akarom írni: két gaz állat — a Róka és a Macska hajszolja bele mindenbe. Becsapják, eladják, megveszik, csúffá teszik stb. De kezdjük az elején! A borvirágos Antonio mester barátjának, Gepettónak — vagy ahogy Rónay György magyarításában olvashatjuk; Dzse- pettónak — fatörzset ajándékoz. Olyan két clown ez a két mesterember, mintha egy jó cirkusz porondjáról' pottyan- tak volna át a színpadra. (Ifj. Mucsi Sándor és Garay József.) Gepettó-Dzsepettó bábot farag emberformára, és anélkül, hogy a teremtőt plagizálva lelket lehelne bele, a bábu mégis megmozdul ; szemtelen, kedves fickó lesz belőle. Szó, ami szó: Carlo Collodi mester a kedves fickó «meséjébe némi didaktikai elemet sem restellt beépíteni, s persze, hogy nem tanulság nélkülieket. Mert világos lesz a kalandok végére, hogy a jó és értelmes gyerek beiratkozik az iskolába. Mert ha nem, úgy járhat, mint barátunk, Pinokkió, akinek pénzét elveszik a gonoszok, majd meg szamárfüle nő, ho,gy azután a bálna hasában kössön ki. Pauer Gyula szellemes színpadképeiben, jelmezeiben pereg az előadás. Lukáts Andor, a Róka és Gőz István, a Macska hajszolják képről képre kis barátunkat. De furcsa páros! Nélkülük nem szü- lètnének a kalandok. Különösen Gőz hangban is megoldott Macskája mulatságos. Van itt egy tücsök is, sőt táltos tücsök, még inkább: a Tücsök, így, nagybetűvel. Csákányi Eszter fontoskodó — bennünket, felnőtteket kishi- vatalnokra emlékeztető — figurává gyúrta. Mit gyúrta? Hiszen az verejtékes munka, ez a Tücsök meg olyan köny- nyedén ugrabugrál, mint.. ; mint a tücsök. A tegnapi bemutató legizgalmasabb pillanatát is neki köszönhetjük: a magasból a földre pottyant, de szerencsére nem sérült meg. Láttunk két félelmetesen nagyszerű nyestet, Hunyad- kürti György és Kari Györgyi játszotta. És egy pillangót, istenbizony a levegőben: Serf Egyedet. Feltűnt Tóth Béla és Stettner Ottó is. Koltai Judit pár mondattal mutatkozott be a kaposvári deszkákon. Meglepetés volt a Tündér szerepében Tóth Éva felszabadult játéka: humora van! A be játszott zene néha elnyomta az énekesek hangját, sokkal emberibb volt a bohócnak öltözött zenészlámy hegedűjátéka. Leskp László Stig Klaesson *4 gyanú ö! akinek tekintélyes, kékespiros orra van, akkor értő kacsintással kijelentjük: — Látszik, hogy ez nem alamizsnára tékozolta a pénzét ... Pedig valóban nemcsak a konyak lehet ilyen hatással a bőrre. Például a túl sok friss levegő is. Emiatt sok öreg matrózt vagy favágót alaptalanul lehetne a szeszes italok kedvelésével gyanúsítani. A gyanakvás jelenségének még egy példája: a »kék folt a szem alatt». Az efféle ékesség láttán először a verekedés jut eszünkbe. És nem sokan hiszik el azt, ha valaki például azt mondja, hogy a sötétben a nyitott ajtónak ütközött. Mindenesetre magam sem hittem el, amikor a barátom óriási bíborvörös dudorral a homlokán jelent meg. — A sötétben beleütköztem a félig nyitott ajtóba — magyarázta. — Ide hallgass — feleltem —, mesélhetsz mindjárt Piroskáról és a farkasról is, csak sose restelld magad. — Dehogy, igazat mondok — jelentette ki barátom fájdalmas sóhajjal, mivel nem én voltam az első, aki kétségbe vonta szavait. — Valóban úgy történt — folytatta —, hogy amikor tegnapelőtt hazaértem, a kutyám elém iramodott, és... Most láthatod ezt a dudort. De hát senki sem hinné el, hogy én ilyen rendes ember vagyok, és mindig az előszobában húzom le a cipőmet. Ezért tálalom fel a félig nyitott ajtó históriáját. —. Ez persze ostobaság, a te helyedben azonban én mégis a kutya verzióját használnám föl. Ez mindenesetre jobb, mint a félig nyitott ajtó, azt senki sem hiszi el — Ügy látszik, neked tapasztalataid vannak a kék foltok és a dudorok eredetének megmagyarázása terén — mondta barátom kajánul. — Igen, ugyais egyszer jókora kék folt volt a szemem alatt. — Es hogyan szerezted? Repülő csészealjjal ütököztél össze? Fontolóra vettem, mit feleljek. És úgy határoztam, hogy az igazat mondom: — Sötét volt, nem akartam fölkapcsolni a villanyt, és beleütköztem a félig nyitott ajtóba... Széles mosoly ömlött el barátom arcán. Nem hitte el. Hiszen az emberek annyira gyanakvóak! Márpedig éppen így történt. Az ajtó valóban félig nyitva volt, és én olyan erővel vágtam neki a homlokomat, hogy úgy csengett tőle a fülem, akár az ébresztőóra. Gellért György fordítása Somogyi Néplap
