Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-01 / 206. szám
AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÄGÄHAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 206. szám. Péntek, 1978. szeptember I. Iskojatej-akció Kóstoló a táborban között. Az első három helyezett tízezer forintos tárgyjutalomban részesül. Igaz, a tej árusítása többletmunkát jelent, a KlSZ-szervezetek azonban ezzel növelhetik gazdasági alapjukat. A nagykereskedelmi ár és a fogyasztói ár közötti különbség az ő kasz- szájukba folyik be. A tejnél poharanként 18, a kakaónál 19 fillér az eladás utáni haszon. Ez egy évben szép összeget tesz ki. Még ennél is fontosabb: a nehéz iskolai órák között felüdít egy pohár hideg tej. Rádióiránymérő* verseny komlón Nyolcadik éve, hogy a bányásznap tiszteletére rádióiránymérő Bányász Kupa versenyt rendeznek Komlón. Az idei vetélkedő holnap és vasárnap lesz. Részt vesznek ezen az MHSZ somogyi rádiósai is. Megvénk rádiósai már csak a tavaly végleg elnyert serleg mellé adott alapító oklevelet viszik vissza, most az újabt serleg elnyeréséért vetélkednek. Az MHSZ somogyi rádió iránymérői ugyanis három egymást követő évben. 1973 ben. 1976-ban és tavaly is a legjobban szerepeltek, s a kiírás értelmében a serleg végleg az övék. Tizenkét somogyi rádióutazik Komlóra, s szeretnének az úttörő, az ifjúsági, a felnőtt női és férfimezőnyben ismét eredményesen szerepelni. Az utcán járva mindenütt reklámot láthatunk. Annyira megszoktuk már a plakátokat, hogy alig-alig figyelünk fel rájuk. Jól ismerjük a szeplő arcú gyermeket, aki sajtot vajat, tejet hirdet. Tudják a tejipari szakemberek is. hog; csak ezek hatására • nemigen fog növekedni a tejfogyasztás. Figyelemre méltó akciót 'kezdtek a Kaposvári Tejipari Vállalat KISZ-esei a piackutatók segítségével. Tej programot hirdettek meg. ennek keretében elmennek az általános és középiskolákba, kóstolóval egybekötött termékbemutatót tartanak. Az iskola- igazgatókat levélben kérik föl az iskolatej-akció támogatóAs adott szó hoteles Szép lettek példatára Naplórészletek, riportok, tudósítások Győrtől Hajdú-Biha- rig, Békéstől Borsodig: figyelemre méltó 'könyvet adott ki a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa Az adott szó kötelez címmel. Napjainkban több mint tízezer szocialista brigád dolgozik, hazánk mezőgazdasági termel »szövetkezeteiben. Berta Béla, Súlyán Pál könyve azokat a kiemelkedő munkasikereket követi nyomon, amelyeket a múlt évben érlek el ezek a szocialista közössegek az októberi forradalom jubileumára indított munka versenyben. Tjibb ez a kiadvány színes, érdekes olvasmánynál. Sok szocialista brigád életébe enged bepillantást — köztük például a balatonszárszói Dózsa brigád munkájába —, nyomon követi a vállalások útját a teljesítésig, s az esetek többségében é izé kelteti azt, hogy a tavalyi sikeres munkaverseny miként él, folytatódik tovább az idén. Méltó emléket állít a verseny kezdeményezőinek, a hartai baromfiágazat szocialista brigádjainak. A felhívás országszerte nagy visszhangra talált. Joggal írják a. szerzők: »szinte alig maradt olyan termelőszövetkezet, ahol meg ne vitatták volna a brigádok, hogyan vehetik ki részüket a jubileumi akcióból, és., többet vállaltak a feszített iervfel- adatokból. Értékes felajánlások születtek, Harta neve pedig szinte jelképpé vált a nagy elhatározások — s hozzátehetjük — a nagy sikerek esztendejében.« A könyv csokorba gyűjti a növénytermesztésben, a zöldség-, a gyümölcs-kertes/etekben, a gépesítésben dolgozó kisebb-nagyobb kollektívák követésre méltó ötleteit, módszereit, ezzel módot ad egy országos tapasztalatcsere kibontakozására. Embert formál, közösséget jobbít a szocialista brigádmozgalom — ezt a címet viseli a kiadvány egyik fejezete. A könyv tartalma nagyszerű igazolása ennek a gondolatnak. Kedden a megyei KISZ- bizottság balatonfenyvesi táborába látogattak a középfokú tanintézetek KlSZ-titkárai- nak továbbképzésére. Alig néhány perc alatt elfogyott a 150 pohár kakaó és az 50 pohár tej. A sajtbemutatón csak kis részét láthattuk az üzletekben forgalomban levő választéknak, de még így is nehéz lenne fölsorolni. A Balaton és a Vadász mellett tizenötféle ömlesztett sajt sorakozott az asztalon. Sikert aratott a kezdeményezés, nem kellett félni, hogy megromlik az áru. A tej jó étvágyat, a tájékoztató pedig kedvet teremtett a fiataloknak. A tejipari vállalat versenyt hirdet a kaposvári iskolák Zsebóra" a mellkasban 238-as plutónium radioaktív izotóp táplálja art az új elektrokardio-stimulátort, amelyet szovjet szív-specialisták egy csoportja dolgozott ki műszaki szakemberek segítse, gével. A Petrovszkij akadémikus vezette szovjet tudóscsoport által előállított atom- elektrokardio-stimulátort — amely alakját tekintve zsebórához hasonló — a mellkasban helyezik el, ahonnan speciális elektródák juttatják el az impulzusokat a szívhez Az életet jelentő kis készüléket tízévenként kell cserélni a beteg szervezetében. A szovjet szívspecialisták most az elektrokardio-stimulátor élettartamának további meghosszabbításán dolgoznak. Kis népművészek l.cpmövészeti táborrá »alakult« át a szünidő utolsó heteiben a csillebérci úttörőtábor. A pajtások szőnek, fonnak, fakanalakat készítenek, pásztorkunyhót állítanak össze a táborozás alatt. A képen: Hali kosarat fonnak a keszthelyi úttörők. Új bútorszaküzlet Nagyatádon (Tudósitónktól.) A nagyatádi áfész bútorboltja nem felelt meg a ma követelményeinek. Az elavult üzletben ennek ellenére a múlt évben 16 millió forint értékű bútort adtak el. Az előrelépést indokolta az is, hogy a szépülő Nagyatádon egyre-másra adják át az új lakótelepeket, azonkívül >a környék 24—26 községéből is járnak ide a családi házak berendezéséhez bútort vásárolni, vagy éppen a régit cserélik ki újra. Mindez szükségessé tette a korszerűsítést. A Kossuth utcában, a város központjában, egy 44 lakásos épület ( földszintjén szeptember 14-én | adják át a forgalomnak a bútorszaküzletet. amely 4.3 millió forintba került. Az 550 négyzetméteres üzlet tulajdonképpen egy nagy kiállítás lesz, egy bemutatóterem, ahol a belföldi gyárak termékein, az importbútorokon kívül lak- berendezési cikkeket is árusítanak majd. Mivel az új bútorüzlet nem képes befogadni a több millió forint értékű állandó készletet, ezért még 1978 májusában a nagyatádi vásárcsarnok mellett 850 négyzetméteren bútorraktárat is épített a szövetkezet. A Kossuth utcai bemutatóteremnek nagy előnye, hogv 15 'kirakata van. és a szemlélődének már így kínálja magát a sok bútor, lakberendezési cikk. Azt várják, hogy az új üzlet belépésével a forgalom évi 24— 26 millió forintra emelkedik majd. Nagy az érdeklődés a bútorok iránt a városban. Ezt igazolja az is, hogy augusztusban a raktárban rendeztek vásárt, és nyolc nap alatt félmillió forint értékű bútort adtak el. A bolt vezetésével Horváth Istvánt bízták meg, aki hat társával áll a vásárlók rendelkezésére. A bútorok házhoz szállítását is megoldják Megszépül az emlékmű A Nagybajom előtti útkanyarban levő hősi emlékmű örök mementóként idézi a második világháborút, a felszabadító szovjet katonák harcait. Az emlékmű most megszépül: a nagybajomi tanács megbízásából Veiger Ferenc kaposvári kőfaragó tisztítja meg a doni borműveket és festi át a feliratokat. rCiud.dt SzarJi tsjztúsÁg.f Szabó József, Szorosad. Petőfi u. IS. szám alatti lakos panaszát kivizsgáltam, és az alábbiakat állapítottam meg. A Törökkoppányi Községi Közös Tanács megrendelésére a panaszos es tulajdonostársai által megvásárolt telkek fölmérését május 24-én elvégeztük. Az elkészült vázrajzokat május 31-én a törökkoppányi tanács részére elküldtük. Fe.hívjuk a panaszos szh'es figyelmét arra, hogy hivatalom a tér’,;-pmásolatot a helyszínrajzhoz elkészíti, ha ezt megrendelik, illetve az árát kifizetik. Mivel hivatalunkat ilyen kéréssel senki nem kereste föl, természetesen azt nem is készítettük el. Ha a térképmásolatot megrendelik, akkor azt késedelem nélkül, pontosan elkészítjük. A levélíró panasza tehát nem. indokolt, mivel a leírtak szerint a telkek felmérését és kitűzését már több mint három hónapja elvégeztük. Tisztelettel: DCooáei 'Rutiné. a Járási és városi Földhivatal vezetője, Siógok Tisztelt Szerkesztőség! ' Az utcánkban levő élelmiszerboltot csaknem három hete bezárták a boltvezető betegsége miatt. Az italbolt nyitva van. mert ugye arra nagyobb szükség van... Itt vannak a szikvizüzem, a tsz és más munkahelyek dolgozói. és a sok i(Lös, beteg ember, akik, ha vásárolni akarnak két kilométert gyalogolhatnak. S mit tegyen az, aki nem tudja kire hajjyni kicsi gyermekét? Erre nem gondoltak, amikor bezárták az üzletet. Ismerek a szövetkezet irodájában egy fiatalt, akinek kereskedő a szakmája. Ha másképp nem oldható meg, ideiglenesen ö is elvállalhatná a helyettesítést. Hisz sok ember ellátásáról van szó. Tisztelettel: fOarrja Qótufni Fonyód.- Kupa vezér u. 1. és 4 aláírás Nyár végi kempingsk, szőrei! napok Kellemes nyár végére és kora őszre számít a Siotour, ezért az utószezonban több kempinget tart nyitva. A ba- latonszabadi-sóstói Ifjúság szeptember 19-ig, a zajBárdi Autós kemping szeptember 15-ig, a földvári Magyar Tenger szeptember 15-ig, a sze- rnesi Lidó szeptember 22-ig. a fonyódi Napsugár kemping pedig november 30-ig tart nyitva. Az igali Hőforrás és a cso- konyavisontai Dráva kemping szeptember 18-ig fogad vendégeket. A Siotour hagyományos szüreti rendezvényeire NDK- beii és lengyel csoportok érkeznek. A Balaton-parti szőlőtermelő szövetkezetek látják vendégül a külföldi turistákat, akik »belekóstolnak« a szüreti munkákba, s természetesen részt vesznek a mulatságokon is. TAR M tOROIÍ Szabadság után — Hogy éreztétek magatokat a szabadságon? — Szörnyen. Amikor kijöttünk az állomásról, nem találtunk egy vendéglőt sem. Amikor meg kijöttünk a vendéglőből, nem találtuk meg az állomást. Védekezés Bíró: — Miért támadt fejszével a sértettre? Vádlott: — Mert úgy állt ott, mint egy fatuskó! Csípős válasz Egy férfi belép az utazási irodába és így szól: — Repülni szeretnék. — Akikor legyen szíves valamivel később visszajönni — mondja a pénztárablak mögött ülő lány. — Éppen az imént permeteztem be a helyiséget rovarirtó szerrel. Etetés Az állatkerti gondozó az oroszlánbarlang fölé hajol. — Mi van ott? — kíváncsiskodik egy látogató. — Onnét nem látja, hajoljon közelebb — biztatja a gondozó —, még,- na még, igen úgy ... És az oroszlánhoz szólva: — De mára aztán elég legyen!...' Naív Közlekedési rendőr a kerékpároshoz: — Ha nem ég a lámpája, szálljon le és tolja! — Már próbáltam, de a lámpa úgy sem égett — válaszol a kerékpáros. Telefon A rendőrőrszobán csöng a telefon. — Ott a rendőrség? — kérdi egy borízű hang. — Igen — feleli a rend- őrtisztviselő. — Akkor . maradjanak ott, ahol vannak, hukk, különben fuccs a jogosítványomnak, hukk! Vesződséges Takarítónő a bankigazgatóhoz: — Igazgató úr, szükségem volna a páncélszekrény kulcsára. — Ugvan miért? — csodálkozik az igazgató. — Mert nagyon vesződséges a zárat minden 'takarításnál egy hajtövei kinyitni... Som^ Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BELA Főszerkesztő-lt. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra Sándor u. t. Postaeim : Kaposvár, Pf. 3L 7101. Telefon : 11-510, 14-510. Felelős kiadó: Doniján Sándor. • Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postakézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index : 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.