Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-08 / 212. szám
Az utolsó úton lenke Valéria Kaposváron (Folytatás az 1. oldalról.) Ez a beszélgetés jó alapot adott, a vállalat legnagyobb lakásépítésének, valamint a központi telepnek a megtekintéséhez. Az ismerkedés a Béke—Füredi városrészben kezdődött, ahol 1100 lakást már átadtak, s az idén még kétszáz épüL Benke Valéria elismeréssel szólt a látottakról, 5 különösen ahhoz gratulált, hogy garázsok helyek 50 személyes óvodát építettek, Pál Gábor panelszerelt meghívta Benke Valériát, nézze meg a tizedik emeleten levő kétszobás lakásukat, amelybe decemberben költöztek. A szépen berendezett otthonban a gyes-en levő feleség és a két pici fogadta Benke Valériát, à házaspár megmutatta a lakást, az új bútorokat, s a kilátást a városra. Benke Valéria búcsú- záskor sok sikert kívánt a lakáshoz a családnak. A következő állomás a SÁÉV központi telepe volt. Olt a lakatos és a térelemgyártó üzemet, illetve a raktárt tekintették meg. Ezután a vendégek az augusztus 20-a tiszteletére átadott 390 személyes munkásszállóba men tek. Az egynapos látogatás utolsó programjaként Béniié Valéria párttitkárokkal, vezetőségi tagokkal, szocialista bri- gáilvezetőkkel találkozott a munkásszálló párthelyiségében. Gyulavári Tamás elmondta, hogy élénk a brigádélet, most már 152 brigád versenyez. Minden közösségre a tenniakarás a jellemző; egy vágyuk van, hogy most már valamilyen elismerést is kapjon ezért. Varga Péter arra kérte a találkozó részvevőit, hogy mondják el, hogyan lehetne jobban dolgozni, és mi akadályozza a jó munkát. Egymás után'álltak föl 'párttitkárok, a szocialista brigádvezetők. Kiss Ferenc párllitkár a gépesítést sürgette, Villányi József vállalati párt vb-tag arról beszélt, milyen gondokat okoz, amikor hiányzik az összhang a vállalat, a beruházók és a tervezők között. Fehér Gyula párttitkár ezt kiegészítette az alvállalkozók késedelmeskedésével, huzavonájával. Halmos László ács brigádvezető szerint sokszo nehéz megkapni a deszkát a munkához, Tóth János asztalos brtigádvezető szerint a minősége sem megfelelő, s ezért nem lehet jó a belőle készített ajtó, ablak. Simon István ács brigádvezétő úgy mondta: néha még a »kotta«, a megfelelő terv is hiányzik, máskor módosul, de későn szólnak, s bizony, alig lehet helyrehozni a munkát. Dévai György párttitkár az építőipar megfelelő ipari hátterének megteremtése mellett állt ki. Zsálek Tibor párttitkár a szakmunkásután-pótlás érdekében javasolta, legyen nagyobb becsülete, vonzóereje a munkáspályának. Vizkeleti Béla gazdasági igazgatóhelyettes példákkal bizonyította hogy a jó szakmunkást bosz- szanlja, ha rossz az anyag, mert tudja: jó anyaggal sokkal többet építhetett volna. A beszélgetés már ekkor kétoldalú volt: Benke Valéria is bele-belekérdezett a felszólalásba, s akárcsak az ebéd utáni tájékoztatón, itt is a kapun belüli erőfeszítések növelésére irányította a figyelmet. Egyetértett a felhozott — a vállalaton kívüli — hibákkal, de leszögezte; nem minden hibának van külső oka. Alaposan elemezte az építőipar helyzetét a népgazdaságon belül, ismertette azokat az elképzeléseket, amelyek a Központi Bizottságot foglalkoztatják. Kiemelte: a .tervek az elképzelések nem valósíthatók meg anélkül, hogy minden építővállaiatnál — így a SÁÉV-nél is — ne igyekeznének a kapun belül megoldani, amit lehet. Ehhez a szellemi energia mozgósítása, jobb szervezés szükséges. S az egészséges türelmetlenség is, amelyről az egyik részvevő is szólt. A látogatás végén Halmos László ács brigádvezető ajándékot adott át Benke Valériának. Gyulavári Tamás igazgató azzal búcsúzott, hogy a teljesítmény és a bér összhangjának megteremtését saját kezdeményezésükben meggyorsítják. Benke Valéria további jó eredményeket kívánt a vállalatnak. í Pál Gáborék szívesen mutatták meg a lakást. „Ameddig a takaró Üttalan mezőgazdasági utak... A rossz mezőgazdasági utak miatt idő előtt elhasználódó szállító járművek és munkagépek, valamint az el nem szállítható vagy csak megromlott minőségben értékesíthető termények évente sok milliós kárt okoznak a gazdaságoknak. Csak évtizedekben számolható az e téren tapasztalható lemaradás. A felszabadulás előtti »agrár Magyarországon« mezőgazdaságl út nemigen épült, vagy ha mégis, az sem a szállítás megkönnyítéséért, sokkal inkább a hintók simább futása érdekében. A háborút követően g,z or-, szagra az újjáépítés ezernyi terhe"'nehezédétt, így ‘érthető' okból az első • -lényegesebb' mezőgazdasági-- célú- útépítés csak 1958-ban a MÉM ; célcsoportos útbéruházási programjának keretében kezdődőt ‘ Az azóta eltelt két évtizedben az országban — a Tudomány és Mezőgazdaság című folyóirat cikkének tanúsága szerint — mintegy 2200 kilométernyi gazdasági út épült. így ma a nagyüzemek burkolt útjainak hossza 7500 kilométer. Az összes utat tekintve ez nem nagyarányú fejlődés. A gazdaságok területét behálózó földutak hossza ugyan's kn-e1 jár a 100 ezer kitöm *‘e Ez a magyar közutak hosszá nalc háromszorosa! Nyilvánvaló tehát, hogy csak a legégetőbb gondok Orvoslása is évtizedekbe telhet. Növeli az útépítést tervező gazdaságok nehézségeit, hogy míg 1967-ben egy kilométernyi utat egymillióért lehetett megépíteni, az idén ehhez már hárommillió kell. A gazdaságokat járó »utas<- számára a somogyi helyzet az egyébként gyér kimutatások ismerete nélkül is nyilvánvaló. Tíz állattenyésztő telep vagy major közül legalább hetet a$ év nagy részében csak terepjáróval lehet megközelíteni. A fennmaradó' három" közül pedig egyikhez : csupán azért van köves útv mert az országút mellé épí-“ tették. Még az útszempontból szerencsésnek „mondható gazdaságokban is nagy gond a teherautó-üzemórák egészét, és a traktoriizeninek is legalább 70 százalékát kitevő szállítás A szentgáloskéri tsz-ben évente 6—8 ezer vagon árut kell mozgatni. Legnagyobb részét kátyús földutakon. Pedig ők nem is panaszkodhatnak: mindkét szaktelepükhöz még azok építésekor — a beruházás részeként — készült kö- vesút. Nincs viszont út Somodor és Ártalmaior között. Ez nemcsak a gabonafelvásárló telep szállításait nehezíti, hanem az ott elterülő mintegy 1000 hektár termésének el- hordását is. Mikor a gondot fölvetették, megtudták, hogy ennél lényegesen fontosabb helyek is vannak még út nélkül... Hasonló választ kaptak a nagybajomiak is, akiknek mezőgazdasági útjuk alig van ugyan, viszont a gazdaságon keresztül vezető főútvonal valamennyi jelentősebb majorjukat összeköti. • A mesztegnyői tsz-ben ár- előbbieknél is kedvezőbb s helyzet, hiszen amellett, hogy a 68-as út^ 13 kilométeren át rendelkezésükre áll, egy kivételével valamennyi majorjukhoz vezet kövesút. A hosz- Szúvizi juhiéi ephez most épül “toy méternyi, összes útjaiknak túlnyomó része azonban így is földút. Íme három, a mintegy húsz »jól ellátottnak« mondható gazdaság közül. A fennmara dó 60 tsz-nek nincs számottevő hosszúságú épített belső útja. A megyei tanács mezőgazdasági osztályának kis statisztikai kiadványa szerint ebben az ötéves tervben a i megyében 120 millió forintos ] beruházással 60 kilométernyi »tsz-ütnak« kell éoülrúe! Ebből eddig mintegy 25 kilo-1 Mély részvéttel temették el Kocsis Lászlót »Végső búcsúszavunk csak az lehet: küzdelmed, kitartásod kommunista elkötelezettséged és példás magatartásod emlékét kegyelettel megőrizzük.« Százak és százak állták körül a ravatalt: a legközvetlenebb hozzátartozók, rokonok és barátok, társak az elvben, az eszmében, volt munkatársak és tisztelők, akik mélységesen megrendülve kísérték tegnap utolsó útjára Kocsis Lászlót, a megyei tanács nyugalmazott elnökhelyettesét, a Hazafias Népfront megyei bizottságának alelnökét. A Keleti temető ravatalozójában díszőrséget álltak a koporsó előtt a párt és a tanács, a Hazafias Népfront, a tömegszervezetek megyei, városi tisztségviselői és az Oktatási Minisztérium képviselője. Két órakor felhangzott a gyászinduló, búcsúszó zendüit a kórus ajkán, s a szomorú csendben a megyei pártbizottság és a megyei tanács nevében Sugár Imre, a megyei pártbizottság tagja, a megyei tanács általános elnök- helyettese méltatta az elhunyt közéleti férfiú életútját, munkásságát. — Végső búcsúzásra jöttünk el hozzád, ahhoz az emberhez, akinek élete összeforrott a kommunizmus eszméjével, a párttal, a munkásmozgalommal ‘— mondta Sugár Imre, majd arról beszélt, hogy a gyász óráiban sokan idézik emlékezetükbe Kocsis László példamutató és küzdelmes életét. — Kegyelettel és tisztelettel állunk most koporsód előtt, mert azt valljuk, hogy minden ember annyit ér, ameny- nyi jót, hasznosat, követésre méltót hajtott végre életében embertársai, a közösség java-1 ra. S a te életed gazdag volt ilyen cselekedetekben .. t Az utolsó. út rövid volt, gö- ' rongyoktól mentes; nem úgy, mint életének küzdelmei: gyötrelmektől, betegségtől és szenvedéstől terhes utolsó évei. A sírnál — melyet élő koszorúként embertömeg vett körül — Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára búcsúzott az elhunyt kommunista ve'zetőtől a család és a mozgalom nevében. — Úgy állunk e nyitott sírnál, mint egy tartalmas, küzdelmekkel és eredményekkel teli emberi élet, a szerető férj és családapa, az emberi, társadalmi célokért mindig odaadással, lelkesen és kitartóan küzdő közéleti férfiú életútjának utolsó állomásánál... — mondta. A szónok a tolnai domboktól, a tamási zsellér- háztól indulja jutott el emlékezésében a kényszerű és korai nyugdíjasévek áldozatos és fáradhatatlan cselekedeteinek soráig, majd a vele együtt, mindig megértőén küzdő élettárs, a család, a rokonok és barátok, s a nagy család, a népfrontmozgalom névében búcsúzott a korán, 56 éves korában elhunyt Kocsis Lászlótól. Újra felhangzott a gvá’szindu- ló, s mély részvét mellett a virágok és koszorúk sokaságával borították el sírját. A gyászszertartás az Internacio- nálé hangjaival ért véget. méternyi készült el. Ez annyit jelent, hogy a legégetőbb gondokat is rangsorolni kell... így tehát a somogyi szövetkezetek tulajdonában levő 700 teherautó és több mint kétezer erőgép túlnyomórészt »üttalan utakon« fuvaroz. A számokkal való oktalan zsong- lőrködés lenne kiszámítani, hogy egy év alatt mennyi költséget emészt fel a fokozott gépkopás, a gyakori meghibásodás, a szállítási veszteség. Tény, hogy tízmilliókra rugó az összeg. Megoldást rövidebb távon csak a földutak karbantartása jelenthet. És bár ezekre a beruházásokra semmiféle támogatás nincs, jó néhány tsz végzi rendszeresen. Olykor egy-egy jól gondozott földút használati értékben többet jelenthet, mint egy elhanyagolt köves... A gazdaságok keresik az útépítés legolcsóbb módját, így ma többnyire úgynevezett csökkentett paraméterű utak épülnek. Van azonban egy félréértés, melyre ugyancsak a már említett szakcikk hívja föl a figyelmet: sok helyen »luxusnak« tartják a betonutat, és közuzalékos úttal is ' »beérik«, holott ez drágább az előbbinél. Panaszát a legtöbb gazdaság azzal zárja: »Tudjuk, csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takaró ér.« Ám még ennél is igazabb: az útépítés árát — akár megépült .az út. akár nem — ki kell fizetni. A kérdés csupán az. a népgazdaság melyik zsebéből fizet, és mennyit? Bíró Ferenc Hány népgazdaság van? Hatvanmillió dollár kiadását tette elkerülhetővé 1977- ben az az intézkedéssorozat, amelynek célja, hogy a kőolaj-feldolgozásból származó termékeket más energiahordozókkal — így szénnel, földgázzal — helyettesítsék. Az energiafelhasználás ésszerűbbé tétele fontos népgazdasági érdek; népgazdasági érdekekre hivatkoznak'azok a — közületi — fogyasztók, akiiénél marad a szén az áhított olajtüzelés helyett, s gazdasági céljaik veszélyeztetésével vádolják azokat, akik nem engedélyezik az átállást olaj- vagy földgáztüzelésre. Ezek szerint van egy nagy népgazdaság, s azután sok-sok kicsi, kinek- kinek már-már tetszése szerinti, például műszeripari, textilipari, élelmiszeripari, attól függően, egy-egy cég hol tevékenykedik. Az abszurdumig futottunk • gondolatmenetünkkel, mert hiszen a műszeripari stb. »népgazdaság« képtelenség. Mégis, a végletesség segít annak a napi tapasztalatnak a megvilágításában, amely arra figyelmeztet: túl könnyen vélik némely termelők, szolgáltatók, általában gazdálkodó szervek kizárólagos tulajdonuknak a népgazdasági érdekeket, s joguknak az így értelmezett érdekek képviseletét, érvényesítését. Holott az egyszeregy az egy; csak egyféle népgazdaság van. Amire mindenki bólogat. S azután cselekszik úgy, ahogy addig. Tavaly a bíróságok összesen tizenkilencezer . gazdasági pert tárgyaltak, s az ún. peren kívüli jogi viták számát ennek többszörösére , becsülik.. a szakemberek. Aligha merész megállapítás : a. perekben, a vitákban a, leggyakrabban elhangzó. kifejezés minden bizonnyal a népgazdaság érdeke, igénye, szükséglete, diktátuma volt. Erre hivatkozott al- és felperes, egyik és másik jogtanácsos, felügyeleti szerv és bíró, s erre hivatkozik az újságíró is. mert hiszen a népgazdaság említése jogos. Csak népi mindenkor, s mindenki által! Nagyon igaza van annak a vezérigazgatónak, aki azt mondta, amikor partnereik" nincsenek érveik, vagy 1 ’ fogytak azokból, akkor he kodnak elő a vélt aduval, a népgazdasági érdek ilyen- olyan értelmű emlegetésével Igen ám, de tiszteletet érefsm- lő önkritikával ugyanez a vezérigazgató azt is elismerte, ő sem jár el másként, ha szorult helyzetbe kerül. Summa summarum, divat lett hajigá- lózrü e nagy nyomalékú kifejezéssel. Pontosan azért, mert divat, mert gyakori, sokat veszített súlyából az ilyesfajta érvelés. Hiszen aki mondja, s akinek mondják, egyaránt tudja, népgazdaság alatt — nem kivétel nélkül, de legtöbbször — az a »picike« népgazdaság értendő, amit a hivatkozó kisajátítani vélt a nagy egészből, ami -az »ö« népgazdasága. kikerülhetetlen a forró kása: sokak számára takaró lett a népgazdaság emlegetése, takaró mulasztásokra, melléfogásokra, szervezetlenségre, az igények rossz fölmérésére. Igaz, az érdekeltség bonyolult szövevény, mert szálai a társadalmi hasznosságot éppúgy átfogják, mint a jó értelmű csoport- és egyéni érintettséget. Az azonban járhatatlan út, hogy ki-ki tetszése szerint e szövevényből kihúz egy szálat, s fölmutatja úgy, hogy másnak tessék, népgazdasági fontosságúnak az, ami szűk csoportot, néhány személyt képvisel, jelenít meg csupán. Vizsgálatok sora bizonyítja: a termelőtevékenység legsebezhetőbb területeinek egyike az ágazatok kancsolatrendsze- re és a vállalatok közötti együttműködés. A zavarok fő forrása az a szemléletmód, melynek hirdetői és gyakorlói mindig a maguk népgazdasági szerepét állítják a fő helyre, nem sokat törődve azzal, hogy e sajátságos, sok szereplőt befogadó- színpadon rajtuk kivi’1 még kik. hol, milyen rendezői utasítások alapján helyezkednek el. Ezért nem csupán erkölcsi, hanem nagyon is valós, megfogható érdekek fűződnek ahhoz, hogy ahol szükség van rá, ott ne csak győzködéssel. hanem más módon .is mindenkivel megértessék: csak eav népgazdaság van. s cselekedeteit ennek érdekeihez kell igazítania. L o.
