Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-07 / 211. szám

GYÁSZJELENTÉS Mây fájdalommal tudatjuk:, hogjr szeretett kislányunk. KI ttÂLY EBIEA hosszú betegség után 4 éves ko­rában, szeptember 4-én elhunyt. Temetése szeptember 8-án, pénte­ken du. fél 2 órakor lesz a ka­posvári Keleti temetőben. Gyá­szoló szülei és nagyszülei. (92082) WIN KLEB ERNÖNÉ dr. Bossier Mária nyug. középiskolai tanárt augusz­tus 4-én helyezték örök nyugalom­ra Leányfalun. (2560) köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, munka­társaknak, ismerősöknek és mind­azoknak, akik drága jó felesé­gem, édesanyánk és testvérünk, FUTÓ JANOSNE Géczi Teréz temetésére eljöttek, sírjára koszo­rút, virágot hoztak, részvétnyilvá­nításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család (30738) • • • Hálás szívvel mondunk köszöne­tét a kedves rokonoknak, ismerő­söknek, jó barátoknak, az iha- rosberényi óvoda dolgozóinak, a szomszédoknak, mindazoknak, akik drága halottunk, anyósom, nagyanyám, Özv. SZABÖ GYÖRGYNE temetésén részt vettek, részvétük­kel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Menye és unokája (40457) * • * Köszönjük mindazoknak, akik drága halottunk, özv. SZUARTÖ PÄLNE temetésén részt vettek, koszorúik­kal, virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család (30996) • * * Köszönetünket fejezzük ki azok­nak a jó barátoknak, ismerősök­nek, munkatársaknak, akik felejt­hetetlen halottunk, HERCEG TIBORNE temetésén -fájdalmunkban osztoz­tak. Herceg Tibor és családja (51951) • • • Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunkat, id. SZALAI ISTVÁNT utolsó útjára kísérték, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csa'/■ (51959) • * • Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága édes­anyánk, dr. HAGYMÁS! LAJOSNE temetésén részvétüket nyilvánítot­ták. A gyászoló család (2549) Siójuton zártkert­ben 596 n-öl szőlő, gyümölcsös, nyaraló­nak is alkalmas lak­ható épülettel eladó. Villany van. Vasút­állomás három percre. Érdeklődni: Siófok, Szadontai Lajos, Bat­thyány u. 32. (51949) Eladó Kőröshegyen 218 n-öles, bekerített telek 12 m2 faházzal. Víz, villany van. Ér­deklődni lehet: Kőrös­hegy, TÜZÉP, Szabó Károlynál, vagy laká­sán, Kőröshegy, Pető­fi S. u. 176. (51829) Ecserélném vagy el­adnám kétszobás, hallos házzal 538 n- öles, szőlő és gyümöl­csös, a város legszebb részén fekvő ingatla­nomat, kétszobás, központi fűtéses, csa­ládi, földszintes há­zért, a tisztviselőtele­pen. vagy tanácsi la­kásért. Cím: Kapos­vár (Donner), Géza u. 73. sz. Megtekint­hető : kedden, pénte­ken a déli órákban. (37749) t Kaposváron, Szi­getvári u. 45. sz. ház­rész eladó. Érdeklőd­ni: Toponár, Derkovits u. 4. Endrődiné. (37767) Révfülöpön 205 n-öl telek haláleset miatt áron alul eladó. Ér­deklődni : Siófok, 11- 386-os telefonon. (2*94) Polány központjá­ban 3 szobás családi ház kerttel, mellék- épületekkel eladó. Ér­deklődni: Polány, Dó­zsa u. 9. Tóthné. (249P.) Kaposváron, az Egyenesi dűlőben 240 n-öl telek eladó. Ér­deklődni: Egyenesi út 15. (2497) Magyaratád, Kossuth u. 18. sz. alatt három­szobás családi ház el­adó. Érdeklődni: 17 óra után. (3070Í) Barcson az Ybl Mik­lós u. 5. sz- alatti csa­ládi ház beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni ugyanott egész nap. (51945) Nagyatádon, a Dó­zsa György u. 64. sz. alatt 3 szobás családi ház 300 n-öl területtel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni ugyanott. (2507) Kaposváron belvá­rosi, nagy méretű, egy­szobás, összkomfor­tos (gázos) családi házrészemet nagy kerttel eladnám, vagy elcserélném másfél szobás lakásért, II. emeletig. Érdeklődni : telefon 14-430/66 m. (30735) Betegség miatt sür­gősen eladó Kánya községben, Fő u. 123. sz. alatt, 1200 négy­szögölön fekvő 3 szo­bás családi ház. Ér­deklődni lehet : Sió­fok, Dózsa Gy. u. 42. Telefon: 11-297. (30736) Családi ház kerttel eladó. Kaposvár, Tö- röcskei u. 25. (Cser) (30730) Kaposváron, a piac­tól 2 percre, Zalka Máté u. 1. szám alatti családi ház jellegű. 2 szobás, összkomfortos lakás, esetleg berende­zéssel együtt, és ut­cai árusításra alkal­mas kis helyiség rak­tárral, beköltözhetően eladó. (30731) Kaposváron gazdál­kodásra alkalmas két­szobás lakóház meg­egyezéssel eladó. Ka­posvár, Szigetvári út 174. (30713) Eladó 800 n-öl zárt­kerti telek Sió jut sző­lőhegyen. Siófokhoz 8 km, állomáshoz közel. Társaknak is megfe­lelő. Érdeklődni: Dér, Siófok, Fő u. 77. (40445) Balatonlellétől 4 ki­lométerre, Látvány­ban Péntekhelyi u. 14. sz. 67-es úton 900 n- öl telken családi ház eladó. Ugyanott 400 n- öl üres telek eladó. (2515) Családi ház 700 n-öl telekkel eladó. Nagy­atád,. Honvéd u. 58. Érdeklődni : Ady köz 5. (25331) » Eladnám vagy elcse­rélném kaposvári két­szobás, összkomfor­tos, kertes házamat betegség miatt, nagy- kanizsaira, azonnali beköltözéssel. Érdek­lődni: Kaposvár, Ber­zsenyi u. 30. Halász­ná. (92004) IY-os frsz. Trabant eladó. Érdeklődni : Iharostoerény, Mártí­rok útja 38. (40436) Simson Star eladó. Toponár, Toponári út 89. ___________ (37937). I F-es 850-es Fiat jó állapotban eladó. Ér­deklődni: Karád, Gár­donyi u. 10. (30707) 1980-ig érvényes mű­szaki vizsgával 500-as Fiat eladó. Kaposvár, Kaposfüredi út 191. Karambolozott Zsi­guli alkatrészenként eladó. Kaposvár, Bé­ke U. 70. (2535) 1979. azeptemberig érvénye« műszaki vizsgával Skoda Octa- via alkatrészenként is eladó. Csurgó, Ifjúság u. L Sárközi Gergely. (40458) Skoda S—100-as L, UH-s, 1981-ig műszaki­zott, eladó. Barcs, gyógyszertár, Varga. (51957) IF-es Zaporozsec 1930-ig érvényes mű­szakival, kisebb mo­torhibával, új akku­mulátorral és négy új gumival eladó. Barcs, Lenin u. 1. IV. em. 5. Gsovelák Gyu­la. Érdeklődni 14 óra után. (51956) Danúvia motorke­rékpár jó állapotban eladó. Kaposvár, Hu­nyadi János u. 5. (2526) UB-s 1200-as Zsiguli jó állapotban eladó. Kaposkeresztúr, Petőfi U. 14. (2552) UM-es Skoda sürgő­sen eladó. Büssü, Kossuth L. tL 49. (92013) Jó állapotban levő IH-<s Trabant eladó. Kaposvár, Zöldfa u. 49. Érdeklődni 16 óra után. (92015) Pedálos Simson mo­torkerékpár igényes­nek eladó. Göntér György, Marcali, Sző­lőhegy 93. (92008) ZK-s Lada 1300-as eladó. Érdeklődni egész nap, Kaposvár, Honvéd u. 24. n. lph., L em. 2. (2554) Trabant 601-es 1980­ig érvényes műszaki­val eladó. Kaposvár, Arany köz 16. n. em. 3. (2557) IP“» bordó Zsiguli friss műszakival et adó. Érdeklődni : Ka­posvár, Badacsony u. 4. (2553) 125 de Luxe sport MZ-t 14 000 km-rel SB 50-es Simsonra cserél­nék. Barcs, Pozsonyi U. 3. • (5194-n Wartburg Lim. PD-s eladó. Bálint István, Barcs, ÉPGÉP. (51942) Eladó príma álla­potban lévő P. 5-ös Pannónia motorkerék­pár. Kaposújlak, Hu­nyadi János u. 4. (30726) Elcserélném Kapos­vár, Honvéd u. 26. sz. alatti egyszobás, össz­komfortos, házfelügye­lői lakásomat nagyobb főbérletire, megegye­zéssel. Érdeklődni 17 óra után, Tóthné. (2554) Pécs-Uránvárosban levő garzon, tanácsi lakásomat barcsi la­kásra cserélném. Ajánlatokat szeptem­ber végéig: Pécs, Ár­vácska u. 18. Bólyi Imre. (51941) Garázst bérelnék fél évre — októbertől márciusig Kaposvá­ron, a Kinizsi lakó­telepen. Ajánlatokat — lehetőleg bérleti díj megjelölésével 37. számra a kiadóba. (37) összeköltözők ! Nagy méretű, három­szobás, gázos, I. eme­leti, tanácsi lakást cserélnék 2 kisebb ha­sonló lakásra, meg­egyezéssel. Érdeklőd­ni • 12-866-os kapos­vári telefonszámon. (30985) Üzlet céljára hasz­nált faház eladó. Ba­latoniéin, . Móló sé­tány, kötődé, Ecsődi- né. (51934) Pianínó zongora, gyermekágy, NDK gyermekkocsi, kis sportkocsi, etetőszék stb. eladó. Kaposvár, Zalka Máté u. 1. (30732) Veszek NB másod- osztályú lépeket, 500 darabig, esetleg méh­családokkal. Molnár Alfréd. • Törökkop- pány. (30729) Eladó 9 hektós szü­retelőkád. Bognár Gyula, Gamás, Fő u. 57. (2530) Páncéltőkés, 3 pedá­los, rövid bécsi zon­gora jutányos áron eladó. Tarr, Kapos­vár, Berzsenyi u. 20. I. emelet, 2. szám. (30717) Két 18 hónapos raci üsző eladó. Freidl Jó­zsef. Mike, Hunyadi u. 26. (2516) Üszőborjú, F 1-es, 13 hetes — eladó. So- mogyvámos, Fő u. 38. (2518) Rövid, páncéltőkés bécsi zongora sürgő­sen eladó. Kaposvár, Badacsony u. 14. Bá­rány. (30079) Wjlfftni danák abla­kos Gemenc ©lafkály- ha és egy 3011-es Ze- tor fölszerelt fűrésszel eladó. Kaposvár, Sop­ron U. 10. (30997) HÁZASSÁG Huszonegy éves, 175 cm magas betanított munkás házasság cél­jából megismerkedne korban hozzá 111$ le­ánnyal. Lehetőleg fényképes leveleket 30740. számra a Ma­gyar Hirdető Somogy megyei Központjába kér. (30740) Nőifodrász üzlet föl­szerelése eladó. Bala- tonboglár, Botond köz 3. (51954) Elmaradott, elmart malacot vennék kéthe­tes kortóL Böhönye, Kossuth u. 33. (2538) Eladó komplett ke- rámiaműhely-beren- dezés. »-Keramikus« jeligére a pécsi Sallai utcai hirdetőbe. ______________(98152) L ehel típusú hasz­nált gyermekszoba- bűtor 2000 Ft-ért, MK—25 kazettás mag­netofon mikrofonnal 1400 Ft-ért, körfű­rész vasasztallal, 220- as villanymotorral 2400 Ft-ért, valamint MODA típusú lengyel síkkötőgép 2000 Ft-ért eladó. Érdeklődni : Kaposvár. Virág u. 93. Horváth. (2555) ( Okleveles gépész- technikus végzettsé­gének megfelelő ál­lást keres — vidéken is. Cím a kiadóban. (2534) Fiatal házaspár el­tartási szerződést köt­ne házért .vagy la­kásért Siófokon, illet­ve Kaposváron. Aján­latokat : »Megbecsü­lés, szeretet« jeligére, 30993. számra a Ma­gyar Hirdetőbe kérek. (30993) Egyedülálló, 51 éves elvált férfi megis­merkedne özvegy­vagy elvált asszonnyal házasság céljából, 40— 50 évesig. Lak'ásom van. Vida János, Ba- latonberény, József Attila U. 23. (51938) Magányos özvegy­ember ezúton keres is­meretséget házasság céljából, özvegy- vagy elvált asszonyt 56—60 éves korig. Fényké­pes. saját kezű levél­re válaszolok. Leve­leket »őszinte« jel­igére a marcali köny­vesboltba. (51937) bútor' Olcsón eladó egy garnitúra világos há­lószobabútor. Érdek­lődni : munkanapokon 8—16 óráig a 3Ü-405-ÖS telefonszámon lehet. (30984) Egy fényezett, két­ajtós szekrény eladó. Kaposvár, Keszthely u. 12. sz. (92014) Pályakezdő mérnök kiadó szobát keres Kaposváron. Ajánla­tó Kát 30741. számra a hirdetőbe kér. (30741) F5atal házaspár egy gyermekkel, Kaposvá­ron szoba-konyhás, fürdőszobás albérle­tet keres. Ajánlato­kat: »ősz« jeligére, 30733. számra a hirde­tőbe. (30733) Jó állapotban lévő 8C 1-es hidrofor el­adó. Somogysárd, VÖ-. rös Hadsereg u. 35. (2559) Ismerje meg és veire igénybe a Somogy áruház szolgáltatásait 1. konfekcióáruk méretre igazítása; 2. szőnyegszegés és függönyvarrás; 3. terjedelmes áruk házhoz szállítása; 4. mozgó gyermekjáték automaták; 5. kalap- és kesztyűtágítás; 6. vevőszolgálat (tel.: 11-212, 11-213); 7. vasúti menetjegy árusítása; 8. ajándékutalványok árusítása; 9. személy mérleg; 10. OTP-ügyintézés; 11. csomagküldés; 12. minta utáni árusítás a műszaki osztályon. A MEGYE LEGNAGYOBB ÁRUHÁZA SZERETETTEL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT! A Somogy megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat központja fölvesz 1 gyors-és gépírónőt, 1 fűtőt OF 251 típusú gőzfeflesztő kazánhoz Jelentkezés a személyzeti osztályon, Kaposvár, Malom u. 10. Jó állapotban levő szőlődaráló és prés eladó. Barcs, Deák F. u. 13. Zombori. (51946) Üj fejőgép eladó. Mesztegnyő, Varga László, Vörösmarty u. 30._____________ (51940) Magánjáró szalag- fűrész eladó. Fonó, Táncsics M. u. 5. (2519) Üzemképes K 25-ös Zetor eladó. Lad, Tán­csics M. u. 16. (2556) UG-s Zsiguli 1200-as eladó. Megtekinthető hétköznapokon: Vésén. a tsz-irodánál. Tele­fon: Vése 16. (30716) • - *i|i sjua A SZOT Szabadság Üdülő (Bu- apest, XII. Rege út 15., fogas- erekű végállomása) fölvesz sza- ácsot, kézüányt, főzőnőt, kony­ái mosogatót, szállodai takarítót, izsgázott fűtőt. Felvétel: folya­matos (nyugdíjasokat is alkalma- unk). <434) Interag Rt. Shell Szerviz, Szán­od, raktárkezelőt és szervizad- íinisztrátort keres felvételre. Je- mtkezés a szervizállomáson. (51936) Figyelem ! Varrónőket egyszerű íunkára, valamint 5-ös, 8-as é? 3-cs síkkötőgéppel rendelkezi ötöket, bedolgozó szövetkezet' ignak felveszünk. Kaposvári Hr iipari Szövetkezet. Jelentkezés' Latona Jánosné személyzeti veze ínéi, Kaposvár, Vár u. 5. sz. (30725) Somogy megye területére rend­szeres helyettesi munkakörbe két­hónapos gyakorlati előképzéssel érettségivel rendelkezőket fölve­szünk. Jelentkezés: Megyei Posta- hivatal Kaposvár 1., Bajcsy-Zsi- linszky u. 15. Telefon: 14-016. (40459'» A Somogy—Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat barcsi mészhomoktégla-gyára közép­vagy felsőfokú végzettséggel energetikust és egy művezetőt föl­vesz. Jelentkezni lehet a helyszí­nen az üzemvezetőnél, Barcs, Dráva-part. (40450) Raktári segédmunkást azonnal alkalmaznánk. , AMFORA-ÜVÉRT, Kaposvár, Ady E. U. 7. (40466) Faipari gépek karbantartásához és szereléséhez képesítéssel ren­delkező szakmunkást felveszünk. Kaposvári Építőipari Szövetkezet, Tanácsház u. I® (92002) Értesítjük kedves vásárlóinkat és ügyfeleinket, hogy éves vagyonmegállapító leltárunkat október 2—13-a között tartjuk Ez idő alatt az árukiadás szünetel, BHFORB Kaposvár; Ady E. JJ Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 és este 7 órakor: FUSS UTÁ­NAM, HOGY ELKAPJALAK. Sza­bad Ifjúság du. 4 órakor: RÁ­KÓCZI HADNAGYA. Du. 6 és es­te 8 órakor: A DAL, UGYANAZ MARAD. Dallos Ida mozi du. 6 órakor: SZÁLL A KAKUKK FÉSZKÉRE (16). Nagyatád du. 5 órakor: BLÖFF. Este fél 8 óra­kor: FILMBARÁTOK KÖRE: ONI- BABA (16). Marcali: A FÉRFI (14). BALATONI MOZIK MCSORA Siófok (teremmozi) este 7 óra­kor: A JONEVU SENKI (14). Sió­fok (kertmozi) este 8 órakor : MEGTALÁLTAK A 7. SZÁZADOT. Balatonboglár este 8 órakor: BLÖFF. Balatonföldvár (fedett kertmozi) este 8 órakor: KEOMA. Balatonlclle (fedett kertmozi) es­te 8 órakor: SERPICO (14). Bala- toninária: KLEIN OR (14). Bala­tonszárszó este 8 órakor: A KE­SELYŰ HÁROM NAPJA (16). Ba‘ latonszemes (fedett kertmozi) es­te 8 órakor: A BOSSZÚ (16). Za- márdi (fedett kertmozi) este 8 órakor: PIEDONE HONG-KONG- BAN. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 16.23: Műsorismertetés. 16.25: Körhinta. Magyar film. 17.55: Hí­rek. 18.00—22.40: A Finn Televí­zió estje. 18.00; Bevezető. 18.05: Rénszarvaspásztorok naplója. 18.40: Finnország hétköznapjai. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik . i. 19.30 : Tv-hír­adó. 20.00: Bevezető. 20.05: Mani- lakötél. Finn • tévéfilm. 21.15: A sarkcsillag alatt. 22.10: Gőzt! 22.40: Tv-híradó 3. Budapest 2. 18.48: Műsorismertetés. tB.50: Francia nyelvtanfolyam. 19.05 : Orosz nyelv. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Szereti a halat7 21.15: Tv- hiradó 2. 21.35—22.05: Mozart: F- dúr zongoraverseny. Jugoszláv tv 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Mérleg pontos méréshez. 18.45: Felhívás utazásra — vetél­kedő. 19.15: A konyha nagy mes­tereinek kis titkai. 19.20; Rajz­film. 20.00: Külpolitika. 20.50 Emberrablók. Drámasorozat. 21.50 Jugoszláv kórusünnepségek. 22.20 Sakk-kommentár. (jsztr; ák Tv * » 9.00: óvodások műsora 1.30: Francia nyelvlecke. 10.30: A sze­relem határai. 17.30 : Óvodások műsora 17.55: Jó éjszakát, gyere­kek! 18.00: Tv-konyha 18.30: Mi 19.06: Osztrák képek. 19.30: Tv- hiradó. 20.00: Szervizsarok. 90.15 : Dalli, Dalli. Kérdés-felelet Játék. 21.45: A csillagok visszapillanta­nak. Filmsorozat. 22.35: Hírek, sporthírek, KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: 36 réggé»? 3.00: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. , 8,20: A mai nap kulturális program­(40460) jából. 8.25: Harsan a kürtszó! 3.55: Zenekari muzsika. 10.00: Hí­rek. 10.05: Erdő, mező mesterdal­nokai és hangoskodói. 10.35: Mi lesz a filmklubokkal? 10.50: Gyöngyhalászok. 11.39: Egy jenki Artur király udvarában. 12.00- Dé­li krónika. 12.20: KI nyer ma? 12.30: Reklám. 12.36: Melódiakok­tél. 14.00: Mindenki könyvtára. 14.30: Glazunov: G-dúr vonósné­gyes. 15.00: Hírek. 15.10; Magyar táncok egy régi menyegzőn. 15.28: Ezeregy délután. 15.58: Hall­gatóink figyelmébe! 16.00: Útköz­ben. 16:05: Reklám. 16.10: Medea. 17.00: Hírek. 17.07: A magunk ér­dekében, a magunk védelmében. 17.35: Nemzetiségeink zenéjéből. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.2ji: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hall­gatóink figyelmébe ! 18.30 : Esti Magazin. 19.15: Fényes Szabolcs filmjeiből. 19.30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zeneka­rának hangversenye. 21.10: Abra- hám Pál operettjeiből. 21.30: Mi­lyen valuta a forint? 22.00: Hí­rek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Brahms: Üj szerelmi dalkeringők. 22.40: Közelkép »Dórá-«-róI. 23.00: Operarészletek. 24.00: Hírek. Don­na Curry énekel és, lanton ját­szik. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjel- zöszolgálat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.20- üj frontok — régt határok. 8.30: Hí­rek. 8.33: Slágermúzeum. 9.23: Kalandozás a Felső-Tisza táján. 9.49: Mai dalok. 10.00: zenés mű­sor üdülőknek. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Nóták. 12.30: Hírek. 12.33: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 12.55: Weber operáiból. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Zöngészde. 12.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00: Félóra Benny Goodmannel. 14.30; Hírek. 14.35: Színe-java. 16.30: Hírek. 16.33: Ketten beszélnek. 17.00: Híres al­ma materek. 18.05: Rádióvizió. 18.30: Hírek. 18.33: Lajtha László: Divertissement. 18.56; Egy muzsi­kus emlékeiből. 19.28: Jó estét, gyerekek! M.33: Régi magyar da­lok és táncok. 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: A Bolgár Kul­túra Hete. 21.00: A-tól z-ig a pop­zene világában. 22.10: Nótacsokor. 23.20; Tamássy zdenkó szerzemé­nyeiből. 24.00: Hírek. 0.2»: ide­gen nyelvű vízjelzőszolgálat. 8. MŰSOR X4.M: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Zenekari muzsika. 16.00: Hírek. 16.03: Horváth Teri: Sári-gyöp. 16.13: Képek a rene­szánsz zene történetéből. 16.43: ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. M.00: Katedra. 19.30: Hirek. 19.33: Eszmecsere. 20.03: A Bartók vonósnégyes játszik. 21.0-3: Az 1978. évi drezdai nemzetközi di­xielandfesztivál műsorából. 21.33: Híres operaénekesek Budapesten. 22.33: Magyar szerzők műveiből. 23.00—23.15: Hírek. PSCSI RADIO ÎT.tt? Hírek — Zenélő Dél-Du- nántúl — Helyesen magyarul — A bajai helyőrség fúvőszenekara játszik — Mennyi legyen a gye­rek zsebpénze? — A Marcipán együttes felvételeiből — 18.00: Dél- dunántúli híradó. 18.30: Szerb­horvát nyelvű műsor. 19,00—19.30: Német nyelvű műsor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom