Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-24 / 226. szám
Utcákon, tereken Várost is építsünk! Évek páncélban Találkozás Dragunszkij vezérezredessel Megyek a kaposvári utcán. Főutca — így mondták valamikor amikor valóban a település legfőbb utcája volt ez a hosszú, szalagszerűen kacskaringózó, lapos homlokú házakkal szegélyezett út. Vasalt kerekű, nehéz társzekerek döcögtek macskaJkövein, elegáns hintók, könnyű bricskák suhantak... Ahogy nőtt, terjeszkedett a város, porba omlottak a múlt század tömzsi épületei, s helyükön cifra homlokzatú, hival- koló, emeletes polgárházak magasodtak. Párkányok és timpanonok, szecessziós formák. szeszélyes vonalú erkélyek. A zsinóros magyar ruha, a hetyke zsirSrdi, a könnyű sétapálca, a keménykalap és a keményített ingmell — a díszes és tágas polgári lakással együtt — egy életforma kifejezője és világának zárt kerete volt. Egy életformáé, amelyben a polgári értékek, eszmények voltak az uralkodók. Járok a kaposvári utcán. Hol a zsirardi, a keménykalap? A hosszú Chamberlain- esernyőket összecsukható, mutatós mütyürök helyettesítik. Az emberek járása nem komótos, kimért és önmutogató, — végigvonulván a városi korzón —, hanem gyors, rohanó, változatos. Egy életforma letűnt, egy életforma megváltozott. A házaié azonban Itt maradtak. Itt állnak az utcán, egyik-másik orcája megifjod- va, a másik ápolatlanul, vénen, megviselten. Múlt idők tanúi — egy gondolkodás- mód halálának mementói De a házak és az utca ennél sokkal többet is jelentenek. Egyenként, de együtt is önálló érték. Elmúlt kor hangulatának, művészi törekvéseinek. hordozói. A díszes homlokzatok, formák, a tö- megaliakítás változatatai önmagukban is jelentős esztétikai értékeket hordoznak. Eeválott a régi funkció, ineg- maradt az érték. De • megmaraclt-e igazán? Járok a kaposvári utcán, kezemben régi kép. Egy épületé. Tornyos, emeletes, nagy ablakos, sarokház (vagy inkább palota), a város , egyik legszebb szecessziós épülete. Volt! Mert még van, és még- sincs. Az épület áll, használják, laknak benne, szolgálja az embereket. Mégsem ugyanaz, mint régen volt. Mint egy szabványra készült igazolványkép, amelyen minden látszik, csak éppen hányzik róla az ember személyisége. Mert a házat valamikor, 25—30 éve átalakították. Lebontatták a párkányokat, a stukkókat, a tomyocskákat, egyenkeretet-tokot kaptak az ajtók-ablakok, ' sima kőporva- kolást a homlokzat. Kényelmes lakások létesültek, tágas irodák. (Az Április 4. és a Latinca utca sarkán.) De ez a ház már mégsem az igazi. Megfelel rendeltetésének, hűséggel szolgál. De egy épület érinél több; több kell legyen! Arányokat, hagyományokat, művészi elképzeléseket és jó ízlést a kor szellemében ötvözve lesz a háznak egyedi arca és e házakból álló utcának képe hangulata. Ezt tanúsítja az európai városok több évszázados története, és más formavilággal, funkcióval, tartalommal ugyan, de szintén jó példa erre a népi építészet évszázadok során letisztult hagyománya. Az ember és magateremtette környezetének viszonyában akarva-akaratlanul, tudatosan vagy tudat alatt, értő szemmel vagy ösztönösen, de ott a szándék, a törekvés a szépre. A gombamódra növekedő mai város- és faluvégi családi házaknál is jól megfigyelhetjük ezt a törekvést. Csiszolt, gondozott ízlés és kimunkált hagyomány nélkül azonban milyen felemásan, torzan, félresikerültén ! Világos, barátságos falak, gyönyörű kiskertek, gondozott gyalogút keveredik a legízléstelenebb kerítéssel, hivalkodó mellék- épületekkel ... És a sor folytatható — vég nélkül. Járom Kaposvár utcáit. Keresem benne a mát, a körülöttem zajló és múló napokra jellemzőt. Ami a mi szellemiségünk nyomát őrzi épületeken, utcákon, tereken. A képpel a kezemben tűnődöm: nem is olyan nehéz megérteni a szándékot, ami 25—30 éve lefokozta egy régi életforma hivalkodó jelképét és belesüppesztette a szürke jelentéktelenségbe. Akkor még szimbólum volt a Duna Biztosító székhaza: létének ez a jelentése szúrt szemet legjobban. 1978-ban inkább a házak korokon túlmutató értékeit keressük. S azt: tudunk-e mi is saját korunkhoz, saját korunkról szóló értékeket teremteni? Iskolák, óvodák, művelődési központok, üzemek, raktárak, üzletek, lakóépületek, irodák — mennyit emeltek ezekből az utóbbi harminc évben!? S mennyi kellene még! Zsák ez, amelynek — már-már úgy látszik — szája van, feneke nélkül. S ha nem is olyan régen még volt idő, amikor vb-üléseken is azt gondolták: elég »csak« iskolát, óvodát, lakóházat építeni, ennek a szemléletnek ma meg kell változnia. Sok óvoda, bölcsőde és korszerű, kényelmes lakás kell.. Több intézmény még mindig zsúfolt, kevés az üzlet, a vendéglátóhely. Építeni, építeni kell. De közben nem felejthetjük el: várost is építünk. Sőt: legfőképp azt. Csupor Tibor A székesfehérvári helyőrségi klubba jött ej David Abramovics Dragunszkij, ahol író—olvasó találkozó keretében sok szó esett a nagy háborúban szerzett tapasztalatokról, a békéről, s közös ügyünkről: a szocializmusról, és a katonák neveléséről. E tapasztalatokat az Évek páncélban című könyvében fogalmazta meg a 68 éves tábornok. Saját bevallása szerinl évekig írta ezt a könyvet, emléket állítva az elesettek és az élők hőstetteinek. Az elmúlt évtizedekben, sok háborús visszaemlékezés látott napvilágot, de ez a könyv más mint a testvérei. Dra- gunszkjt, a fiatal főhadnagyot az egyik határ menti erődben, Oszovecben érte a németek hiíszegő háborújának kezdete, ahol a Frunze Akadémia 3. éves haliga tójakémí gyakorlati munkát végzett. Az ekkor már háborús tapasztalatokkal rendelkező és Vörös Zászló Renddel kitüntetett tisztet 1941 júliusában — saját kérésére — a frontra küldték. Attól a naptól kezdve a háború utolsó percéig a fronton harcolt, kivéve a kórházban töltött napokat. Zászlóalj parancsnokként, főhadnagyi rendfokozattal kezdte, s mint ezredes, dandárparancsnok vett részt a győzelem tiszteletére rendezett díszszemlén. Az Évek páncélban sorait egy olyan ember tolla szántotta, aki négy évig az ellenséggel közvetlen érintkezésben vagy annak mögöttes területén küzdött, és a területrabló fasisztákat pusztítva eljutott Berlinbe, majd pihenés nélkül indult Prága felszabadítására. Most 68 éves; s háromcsillagos tábornokként lelkesen beszél közös ügyünkről: a hazaszeretetről, a barátságról, a békéről, a fiatalok neveléséről és feladatainkról. Nem akarta feltüntetni a hősiességet és a bátorságot természetes emberi tulajdonságnak. »-Ki az, aki nem fél?« —tette föl a kérdést önmagának és hallgatóinak. "-Mindenki fél, de a kötelességérzet, a haza- szeretet, a feladat végrehajtására való készség erősebb, mint a haláltól való félelem. Amikor zászlóaljparancsnok voltam, az én harckocsimhoz igazodtak a század- és szakaszparancsnokok, de kellemetlen lett volna lemaradni dandárparancsnokként is«. Dragunszkij nem dicsőíti a háborút, nem fest szép képeket róla. Szennyen, vérten- geren át, halottak ezreit látva jutott el Berlinig, majd Prágáig Iszonyattal ír a szovjet föld fölégetéséről, a fasiszták pusztításairól, és nagy melegséggel az emberek szereteté- ről, megrázóan baj társai, beosztottai haláláról. Pintér István H „kémlejedelem” tündöklése és bukása »Két nappal később — írta Lockhart — Reilly jelentette, hogy a tárgyalások simán haladnak előre; a letteknek eszük ágában sincs együtt elpusztulni a bolsevikokkal. Meglobogtatta annak a lehetőségét, hogy a mi elutazásunk után lett segítséggel esetleg képes lesz ellenforradalmat csinálni Moszkvában.« sornumm „A beteg állapota súlyos” Lockhart ugyanis más, még Moszkvában marad diplomatákkal együtt már elutazásra készült, amikor augusztus utolsó napjaiban a • moszkvai amerikai főkonzulátus egyik szobájában »koordinációs kémértekezletre« gyűltek ösz- sze a Moszkvában dolgozó antant hírszerzők. Az angolokat Reilly és George Hill kapitány, a Reilly- mellé beosztott angol . titkosszolgálati tiszt -képviselte. Más amerikai, angol és francia ügynökök is jelen voltak, köztük René Marchand, a párizsi Figaro moszkvai tudósítója. Sidney Reilly büszkén számolt be a szovjetellenes szervezkedés előkészületeinek állásáról. — Uraim, sikerült megvásárolnom Berzin ezredest, a Kreml-gárda parancsnokát. Nem mondom, nem volt túl olcsó mulatság, az ezredes kétmillió rubelt kért, de megéri. Félmilliót kapott készpénzben, előlegként. A többit angol fontban kapja, b» ^ miután elvégezte feladatát — eléri az arhangelszki brit vonalakat ... Reilly magabiztosan vázolta a Berzin ezredessel együtt kidolgozott tervet. Augusztus 28-án a moszkvai Nagy Színházban a bolsevik Központi Bizottság rendkívüli ülést tart. Itt a szovjet állam ösz- szes vezetői egvütt lesznek, s lett gárdisták, akik Berzin parancsnoksága alatt állnak, őrzik majd a színház minden bejáróját és kijáróját. Berzin feladata erre az alkalomra »teljesen megbízható és az ügynek elkötelezett embereket« kiválasztani. Az adott jelre gárdistái bezárják majd az ajtókat, és a színházban tartózkodókat fegyverükkel sakkban tartják. Azután egy "különleges osztag«, amely magából. Reillyből és az ő »legbensőbb összeesküvőiből áll«, felrohan a színpadra, és letartóztatja a bolsevik párt Központi Bizottságát. Lenint és a többi szovjet vezetőt azonnal agyonlövik. Azaz, mégsem azonnal, csak néhány órával később, előbb nyilvánosan. végigvonulnak velük Moszkva utcáin, hogy mindenki lássa: »Oroszország zsarnokai foglyok.« — A szovjet rendszer kártyavárként omlik majd össze — folytatta Reilly a többiek buzgó bólogatása közepette. — Ha Lenini és társait eltávolítjuk az útból, semmi nem akadályozhatja meg győzelmünket. Hatvanezer tiszt van Moszkvában, akik azonnal készen állnak a mozgósításra. Csak jelt kell adni nekik, hogy hadsereget alkossanak, és a * városon belül harcba szánjanak, miközben a szövetséges antant erők kívülről támadnak. Ennek a titkos szovjetellenes hadseregnek a vezetését Jugyenyics tábornokra bíztam. Egy második hadsereg Szavinkov tábornok vezetésével Észak-Oroszor- szágban sorakozik fel, és mindaz, ami a bolsevikokból megmaradna, e két malomkő között őrőldik fel. Benzin ezredes azonban augusztus 27-én azzal kereste fel Reillyt, hogy még néhány napig fennmarad a szovjeturalom, ugyanis a Központi Bizottság ülését augusztus 28- ról szeptember G-rá halasz Az Évek páncélban a háború és az ellenség mély gyűlöletére, a haza és a nép forró szeretetére tanít. Az eseményeket olyan megrázó erővel írja le, hogy az olvasó szinte izzik a gyűlölettől a Szvjatszkiak (Dragunszkij szülőfaluja) kivégzésekor, az akasztófák, a temetők, a romok, az agyongyötört lágerlakók láttán. E mű tankönyv lehet a tanítók, tanárok és a katonai nevelők kezében — a haza és a nép iránti hűség kifejlesztése, a békéért folyó harc elmélyítése, a háború meggyű- Löltetése érdekében. — A győzelem és az eredmények záloga a hit, a meggyőződés. Ezt a hitet a haza, a szocializmus ügye iránti szeretet táplálja. A legfontosabb az, hogy mindenki értse: milyen ügyet szolgálunk. Ebben nagyon nagy szerepe van a nevelőknek, az iskoláknak — mondotta D. A. Dragunszkij á találkozón. Az évek páncélban visszhangra talált a szocialista és a kapitalista országokban is. Sok helyre hívják az írót hasonló találkozóra. Dragunszkij elmondta: könyvének azt a feladatot szánta, hogy hű képet adjon a háborúról azoknak, akik csak olvasnak erről. Kifejtette, hogy a mai fiatalok — remélhetőleg — csak a könyvek alapján fogják megismerni a háború borzalmait. De soha ne feledkezzenek meg ezekről a borzalmakról ! Mivel a könyv nagy szerepet szentelt a kommunisták példamutatásának, több országban föltették az írónak a kérdést: milyen szerepet tulajdonít a kommunisták helytállásának. ö így válaszolt: »1941- ben a német területrabi óh erősebbek voltak és mindenütt sikereket értek eh Ekkor a jelszó az volt, hogy »Kommunisták ne hátráljatok!«. Később, amikor a Vörös Hadsereg fölénybe került, a jelszó így változott: »Kommunisták az élre!«. A Szovjetunió Kommunista Pártja a hadseregbe küldte legjobb pártmunkásait. A hadseregbe beáramló fiatalok ezrével léptek be a pártba, és győzelembe vetett hittél indultak rohamra«. A könyv emberségre, az emberek szeretetére, azok megbecsülésére, óvására, az emberi, baráti, elvtársi kapcsolatok fejlesztésére tanít, és ennek sok példáját mutatja be a megrázóbbnál megrá.zóbb események kapcsán. Amikor a szovjet csapatok Berlint rohamozták, a Szovjetunió nyugati része romokban hevert, több mint 20 millió halottat számláltak; de a szovjet csapatok cukrot, kenyeret és főtt velkedtek és éltek.' Hogy mennyire élt a katonai vezetőkben az emberek megóvására való törekvés, annak szép példáját látjuk a Kijev melletti Pavolocsnál, amikor Dragunszkij egysége kitört a bekerítésből. A technikát előbb meg kellett semmisíteniük, 6 a hadseregparancsnok így szólt: »A teljes győzelem biztosítékai az emberek. Elsősorban őket kell óvni, a technikai eszközök pótolhatók«. Szép és felejthetetlen élményt nyújt az olvasónak, hogy a Berlinért folyó harcok során hősi halált halt katonákat baj társaik a harckocsikra helyezve magukkal vitték Berlinbe, a végcélig. Szép példája az emberségnek, az együ- vétartozás érzésének az is, hogy MaLanusenko zászlóaljpolitikai tiszt családját — akiket a németek Berlinbe hurcoltak — még a háború után is keresték a dandár katonái, és amikor megtalálták őket, megmutatták nekik a férj, illetve az apa sírját Berlinben. Az író nem tud elfogulatlanul szólni hazája, a Szovjetunió és népei szerepéről. A hazáját forrón szerető hazafi szólal meg a könyv minden oldalán. A beszélgetés során Dragunszkij elmondta, hogy Amerikában járva egyetemistákkal találkozott. Egy amerikai lány megkérdezte: Miért mondják Önök, hogy a Szovjetuniónak döntő szerepe volt a fasizmus leverésében?. Ö a falitáblához ment, és magyarázat közben néhány beszédes számot írt, arra kérve hallgatóit, bogy vessék össze a számokat: a Szovjetunióban több mint 20 millióan adták életüket, az Egyesült Államok 350 000 és Anglia csaknem 600 000 halottjával szemben. Ekkor a lány egy könyvecskét adott az író kezébe, amelyet San Fran- ciskóban adtak ki és azt mondta: Nézze csak meg, hogy mennyi húst, 6500 tankot, több mint 1000 repülőgépet adtunk a Vörös Hadseregnek. Dragunszkij meglepődött a tények elferdítésén, az egyoldalú magyarázaton, de amikor elmondta, hogy hány százezer harckocsit és hány tízezer repülőgépet adott a frontnak a szovjet nép és hogyan aránylanak ezekhez a füzetecskében szereplő adatokhoz, akkor a hallgatók lepődtek meg / Dragunszkij könyvét először százezer példányban adták ki Moszkvában, s mivel egy csapásra elkelt, kétszer megismételték a kiadást,1 ugyancsak 100—100 ezer példányban. Bizonyos, hogy a nálunk megjelent 5200 példány is kevés lesz, mivel a könyv másutt fel nem lelhető ételt adtak Berlin lakosainak mert ebben a szellemben netották, úgyhogy addig várni kell a terv megvalósításával. értékeket rejt. A találkozás élményt jelentett az olvasóknak, de a könyv szép örökség: egy igaz ember vallomása a haza és a nép szereteté- rffl. — Nem bánom — mondta Dr. Berki Mihály magabiztosan Reilly Berzin- riek. — Több az időnk a végső elrendezésre... És hogy ne tétlen váraikoHarcsaóriások zással vesztegesse az időt, Reilly a Sidney Georgevics Relinszkij VCSK-nyomozó nevére szóló hamis okmányokkal Pétervárra vonatozott, hogy ottani összeesküvői és ügynökei felett utolsó szemlét tartson. Péterváron Reilly a brit követségen azonnal fölkereste Cromie kapitányt, a tengerészeti attasét, aki ugyancsak az Intelligence Service beosztottja volt. A kémfejdelem magabiztosan ismertette a moszkvai helyzetet, a felkelés tervét. — Moszkva a kezünkber van! — dicsekedett. (Folytatjuk) A Mecsekben fekvő Pécsi tavon valóságos harcsaóriások kerültek horogra az elmúlt hetekben, hónapokban. A nagyéfyágyú ragadozók évről- évre megtizedelik a tó értékes halállományát, ezért a baranyai horgászok intézőbizottsága prémiumot tűzött ki a kapitális példányok kifogásáért. A dunai harcsákat még a hatvanas években telepítették a mesterséges tóba, ahol a kedvező biológiai körülmények között mértéktelenül elszaporodtak és hatalmas példányokká fejlődtek. Tavasztól őszig, összesen százkilencven harcsa került horogra, köztük huszonkettő tíz kilón felüli példány. A legnagyobb negyvenhat kilós volt, hossza száznyolcvannégy centiméter. Ekkora halat még sohasem fogtak a mecseki tóbaa.