Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-03 / 208. szám
A hét három kérdése Az amerikai elnök, a wyo- mingi nyaralóig is elhangzó viták zajában, aligha adhatta át magát a tökéletes ki- kapcsolódásnak, ráadásul a tervezett idő előtt meg kellett szakítania szabadságát. Carter a héten sietve visszatért Washingtonba, hogy két vaskos dossziét lapozzon. Az energia-behozatal, az olajimport csökkentésével kapcsolatos állásfoglalásokat hiszen ez a kérdés közvetlenül érinti a gazdasági helyzetet, inflációt, munkanélküliséget, s így kihathat az újjáválasztási esélyekre is. (A fehér házi Íróasztalnál ismét helyet foglaló Carter egyik első cselekedete egy szovjet rendelésre készülő olaj fúró berendezéseket gyártó üzem leszállításának felfüggesztése volt, amerikai lapok szerint így kívánt szenátusi ellenzékének kedvében járni. Mindenképpen súlyos felelősség a szovjet—amerikai kapcsolatokat további terhelésnek kitenni és pillanatnyi, szavazatszerző tényezőket helyezni előtérbe.) A másik probléma belpolitikai vetületű külpolitikai gondhalmaz: a közelgő Camp v- David-i tárgyalások előkészítése. A hét három kérdésére Réti Ervin válaszol. •ítr •' '!*■ • - ' Hogyan állnak a frontok kél nappal Camp David előtt? Valamennyi érdekelt fél sietett tenni. Vasárnap az izraeli kabinet csaknem négyórás ülésén véglegesítette huszonhat pontos tervét, szerdán, Iszmailiában az egyiptomi nemzetbiztonsági tanács állította össze kívánságlistáját, majd csütörtökön Carter nyilatkozott az Egyesült Államok, mint teljes jogú Camp David-i részvevő nevében. A kiszivárgott részletek szerint a legújabb javaslatok tulajdonképpen régiek, árnyalatnyi finomításokkal Kairó, illetve Tel Aviv'korábbi álláspontját tükrözik. Joggal felvetődik a kérdés, ha az eddigi,7'különböző tárgyalási formák; kudarcba torkollottak, vajon a ,Maryland-i elnöki rezidencián beköszönt-e a várt csoda? ■ -.j » Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy túl nagy kockázatot vállaltak, s a teljes holtpontot valamennyien jobbnak látják f- elkerülni. Szadatnak számolnia »kell Egyiptom gazdaságii csődjével, s a mesterségesen! felkorbácsolt békere- mények' meghiúsulásának visszahatásával; Begin koalíciója a napokban 77-ről 69- re fogyott a 120 tagú knesz- szetben, s mások is elhagyhatják a veszteglő hajót, ha a miniszterelnök: makacssága és szélsőségessége miatt véglegesen ^zátonyra s kerül ; Carter tétje az amerikai befolyás kiszélesítése a Közel-Keleten, külpolitikai f ■ tekintélyének növelése,'* s az arab olajálla- mokkal«|yalóf kapcsolat, mely nem .'mellékes f ar '* amerikai gazdasâgÿszenrpontjâlxM. Ezért egyrészt Ä számolni ÿ kell a2 utolsó feperctg üdülői ideghábo- rúval^f mindegyik:* a *■ másikat szeretné ^engedményre - kény- s/.eriteni.^Másrészt #• elképzelhető' egyfolyaníáltalános nyi- 1 aIkozat .»tartalékban, .ja tartása, amelvïaMrészvevôknek: í leg- alá-bbj larinálís'Skhrtat Jelent a sikertd^eégbaUj^||^y^ getése^mellettí jelentkezett egy új veszélyes jelent teî a nem- ze tközl ^'biztosítékok. J kapcsán szóba »került ^amerikai csapatok . álloníásaztatása a térségben. ■ Igazi»,, csupán jf föl tételes módbanSbesaSWt íróla; 'üî? de nem zárták Jd 'egyértelműen a lehetőséget: fiA»5i a ’ reális veszély f tehát,' t hogy z amerikai bábáskodással megpróbálnak kü 1 önbékeszerződést éÿf hozni. Egy ilyen .lépés-— ezt állapították meg a moszkvai szovjet—Szíriái tárgyalásokon — csak tovább bonyolítaná az Katonai őrjárat Nicaragua fővárosában. BZ ESEMÉNYEK CiMSZSYaKBäN Hctfö: Újra nemzetközi személyzet a Szál jut—6 fedélzetén; az űrveterán ßikovszkij és Jähn, az NDK kozmonautája csatlakozik a Kovaljo- nok—Ivancsenkov pároshoz. — Arafat közvetíteni próbál a két Jemen vitájában. Kedd: Khaddam szíriai külügyminiszter Moszkvába érkezik. — Sztrájkok és fegyveres összecsapások Nicaraguában, Somoza diktátor háromhónapos ^szabadságot-« kér. — Hua Kuo-íeng iráni látogatása. Szerda: A szocialista országok kül- ügyminisztérumainak prágai konzultációja, az ENSZ ülésszakkal kapcsolatban. — Átalakítják az afgán kormányt. — Az egyiptomi nemzetbiztonsági tanács ülése Iszmailiában. Csütörtök: A Biztonsági Tanács tagjainak nem hivatalos megbeszélés-sorozata Namíbiáról. — Üj koalíciós kormány alakul Dániában és Izlandon, ez utóbbiban a kommunistákat is magába foglaló pártszövetség is részt vesz. Péntek: Sorozatos tiltakozások Hanoiban a halálos áldozatokat is követeld kínai provokációk miatt. — A laoszi külügyminiszter moszkvai tárgyalásai. Szombat: A VSZK nemzeti ünnepe, amelyet világszerte a vietnami szolidaritás napjaként ünnepelnek. — Lázár György a Mongol Népköztársaságba utazik. —- Tüntetések Iránban. am úgyis zavaros helyzetet, s még messzebb vinne az igazi és tartós békerendezéstőL © Mi történt a vietnami— kínai határon? Somogyi Néplap Ha Vietnamról beszélünk, rossz emlékek fűződnek az eszkaláció kifejezéshez, mely- lyel annak idején az amerikai hadviselés lépcsőzetes kiterjesztését jelölték. A világsajtó nem egy orgánuma manapság a pekingi provokációk eszkalációjáról ír. Joggal, hiszen Kína, a nagyhatalmi sovinizmus jegyében, fokozza nyomását a szomszédos Vietnamra. A kambodzsai csapatok pekingi sugallatra és jóváhagyással történt betöréseit a megígért gazdasági segítség leállítása, a propagandaháború, majd a határterületeken felidézett feszültség követte. Peking nem válogatós a módszerekben: először hisztériát szított a hoák között, hogy Vietnam elhagyására késztesse őket, utána lezárta a határokat, hogy a politikai eszközül felhasznált emberek kétségbeesését még inkább fokozza, legújabban mindenkit vissza akar telepí- tenni, s a hazatérni kívánko- zókkal együtt alighanem számos ügynököt is küldenének. A sorozatos összetűzések a héten ■ fokozódtak és sajnálatos módon emberáldozatot is követeltek, amiért a felelősség a kínai rendzavarokat terheli. ’ A kínai politika tehát még az eddiginél is súlyosabb helyzetet teremtett a két ország határain: ezért váltott ki olyan nagy visszhangot és egyetértést a Béke-világtanács felhívása, hogy szeptember 2-át, a vietnami nép nagy nemzeti ünnepét nyUyánít&ák a szolidaritás napjává. Hiszen az ellenséges kínai magatartás nemcsak Vietnamot sújtja, a pekingi lépések közvetve és közvetlenül veszélyeztetik a világbékét, az enyhülést, a népek érdekeit A Vietnam elleni fellépés,^ a fegyverkezési hajsza dicsőítése, a feszültség csökkentésére javasolt akciók ellenzése, a NATO-országokkal való katonai és politikai együttműködés, reakciós rezsimek támogatása. a fasiszta Pinochet- csoportlal kialakított barátko- zás — egyazon pekingi politikának különböző megnyilvánulási formái. Hogyan áll Namíbia függetlenségének ügye) Az Afrikai Egységszervezetnek a kontinens negyvenkilenc független országa tagja Az ötvenedik minden bizonynyal Namíbia vagy Zimbabwe lesz. (Inkább Namíbia, miután Zimbabwe »belső rendezésének« hívei a szemmel látható időhúzásra játszanak, legújabb reményük, hogy egy konzervatív győzelem az esetleges októberi brit választásokon, Londont jobb megértésre bírja irányukba.) Waldheim a héten elhangzott üzenetében 1979 nyarát jelölte meg Namibia függetlenségének előielátható dátumául. Eredetileg még az idei esztendőről volt szó, de csúszás mutatkozik a tervezett menetrendben. Ügy fest azonban, hogy nem is annyira a néhány hét vagy a néhány hónap a perdöntő, hanem a függetlenség kikiáltásának körülményei. A dél-afrikai hatóságok, amelyek világszervezeti mandátumukkal visszaélve gyakorlatilag gyarmatosították az országot, ha már nem térhetnek ki a függetlenség elől, szeretnék azt a maguk módján létrehozni, a Swapo, a hazafiak harcos szervezetének kirekesztésével. A vita most azon folyik, hogy dél-afrikai részről a Swapo teljes korlátozását kívánják. míg a szervezet fenntartja magának a jogot a fegyveres akciókra, a valódi függetlenség eléréséig. Am vita van az ENSZ-csapatok jelenléte és tervezett létszáma körül is, a dél-afrikaiak csak jelképes részvételt szeretnének, míg a nemzetközi közvélemény úgy véli: Namíbiában szinte fizikailag biztosa" tani kell, hogy a szavazók leadhassák voksukat és _ azt válasszák, akit akarnak. A dél-afrikai gyarmati hadsereggel szemben néhány megfigyelő kevésnek bizonyulna. A héten sorozatos nem hivatalos konzultációk folytak a Biztonsági Tanácsban, s nemsokára szabályos ülésekre * is sor kerülhet. Odáig már eljutottunk, s ez sem kevés, hogy Dél-Afrika többé nem tarthatja a régi gyarmati föltételek között Namíbiát. Mint annyi más esetben is, nem elég a formai függetlenség, valódi önrendelkezést kell adni Namibia sokat szenvedett népének. Magyar—vietnami találkozó és nagygyűlés Pakson Magyar—vietnami baráti találkozót és szolidaritási nagygyűlést rendezeti az Országos Béketanács, a Hazafias Népfront Tolna megyei és nagyközségi bizottsága szombaton délután Pakson, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából. Ebből az alkalomból a leendő magyar atomvárosba látogatott Nguyen Phu Soai, a VSZK budapesti nagykövete, valamint a vietnami szolidaritási és barátsági bizottság hazánkban tartózkodó küldöttsége Hoaiig Minh Giam- nak, a bizottság és a VSZK nemzetgyűlése külügyi bizottsága elnökének vezetésével Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke, az ünnepi nagygyűlés szónoka. többek közt elmondotta : — Világtörténelmi súlyú évfordulóról emlékezünk ma : szeptember 2-a volt 1945-ben amikor Ho Si Minh, a vietnami nép nagy fia, a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő személyisége a Ba Dinh téren felolvasta a függetlenségi kiáltványt. Most Tcstvérlapok ünnepe A bécsi Práterban szombaton megkezdődött a Volksstimme kétnapos ünnepségsorozata. Az Osztrák Kommunista Párt központi lapjának hagyományos rendezvénye az egyetlen nagyszabású, valóban népi jellegű ünnepély, amelyen az osztrák főváros és környékének dolgozói változatos politikai, kulturális és sport- események között válogathatnak, A Práter sok ezer hektáros pázsitján jelen vannak a testvérlapok — közöttük a Nép- szabadság —kiállítói is. Sportolóinkat művészi tornacsapatunk, a magyar pop zenét pedig az Omega együttes képviseli. Genovában szombaton megnyílt az OKP sajtóünnepe, a L’Uitá-fesztivál. A Kennedy és a Martin Luther King parkban berendezett fesztiválváros szeptember 17-ig várja a látogatókat. A L’Unitá fesztivál központi politikai és kulturális témája a munkásosztály. Nyílt vitákon igyekeznek tisztázni, hogy milyen vezető szerep hárul rá napjaink olasz politikai életében, Itália társadalmának átalakításában. Az OKP fesztiválján számos testvérlap, köztük a Népszabadság is képviselteti magát. Az első nap több tízezer látogató kereste fel a genovai L’Unitá-fesztivált. amikor Vietnam népei legnagyobb ünnepére emlékezünk, kijelentjük: meggyőződésünk, hogy a hősi nép úrrá lesz az új nehézségeken is. Ehhez népünk minden segítséget megad — hangoztatta, Hoang Minh Giam egyebeik között arról szólt, hogy a vietnami nép 30 éves forradalmi harca során egy egész nemzedéknek kellett szünet nélkül a háború tüzében élni és harcolni. Az amerikai ag- resszorok teljes legyőzése után a vietnami népnek nincs hőbb óhaja, mint békében újjáépíteni országát, saját munkája eredményeként boldog életet teremteni —- mondotta. — Mi arra törekszünk, hogy a Vietnam—Kína és Vietnam— Kambodzsa közötti kapcsolatokban fennálló ellenieteket tárgyalások útján rendezzék, az egyenlőség, a barátság, egymás függetlenségének, szuverenitásának és területi épségének kölcsönös tiszteletben tartása, az egymás bel- ügyeibe való be nem avatkozás elve alapján. , Vietnam a forradalom jubileumát ünnepli Az egész országot átfogó tömegmegmozdulásokat tartottak Vietnamban pénteken és szombaton az augusztusi forradalom 33. évfordulójának megünneplésé re. A Nhan Dan, a párt központi lapja, szombati számában vezércikkben köszöntötte az évfordulót. Az írás a nemzeti függetlenség és a szocializmus délkelet-ázsiai bástyájának nevezi Vietnamot, hozzátéve : erejének alapja a legfejlettebb társadalmi rendszer, a szilárd nemzetvédelem, és a szocialista országok közössége. Vietnam most a nemzetközi reakciósok támadásának re" szélyével néz szembe, de — figyelmeztet rá a lap —, az az ország, amely évtizedeken át küzdött szabadságáért, nem fogja megengedni senkinek, hogy megsértse szuverenitását. Vietnam nemzeti ünnepe alkalmából Dmitrij Uszlyinov marsall, a, Szovjetunió honvédelmi minisztere, táviratban köszöntötte Vo Nguyen Giap hadseregtábornokot, Vietnam nemzetvédelmi miniszterét, a vietnami néphadsereg minden vezetőjét és tagját. _ Bikovszkij és jähn űrhajót vált (Folytatás az 1. oldalról) Szombaton Valerij Bikovszkij és Sigmund Jähn a Szo- juz—29. űrhajó valamennyi berendezését, műszerét kipróbálta. Az űrhajóban elhelyezték a földre szállítandó tartályokat, küldeményeket. Ez nem egyszerű munira, mivel a rakodást meghatározott rend és elhelyezési terv szerint kell végezni, nehogy megváltozzék Észak-j emenj határsértőiket fogtak el pénteken a Jemeni Népi Demokratikus KöztársaKormányellenes megmozdulások Iránban Szombatra virradó éjjel is folytatódtak a kormányellenes megmozdulások Iránban. Te- heráni sajtójelentések szerint a tüntetők és a karhatalmi erők közötti összecsapásoknak, a fővároson kívül Mashhad, Ardabil, Shustar és Abadan városokban az utóbbi 48 órában 11 halál06 és számos sebesült áldozata van. Az új iráni kormány eddigi tevékenységével kapcsolatban mind mohamedán egyházi vezetők, mind pedig parlamenti képviselők is elégedetlenségüknek adtak hangot. Üjabb ellenzéki csoportosulások jöttek létre, amelyek Dzsafar Sarif-Emami jelenlegi kormányát alkalmatlannak tartják ar válság megoldására, és új »nemzeti koalíciós kormány« megalakítását követelik. 40 család táviratban követelte a miniszterelnöktől politikai okok miatt bebörtönzött hozzátartozóik szabadlábra helyezését. Az iráni írószövetség 13 tagjának szabadonbocsátására szólított fel, akik tízéves börtönbüntetésüket töltik. az űrhajó visszatérő kabinjának súlypontja. A súlypont normális körülmények között az ülés alatt van, s a ballisztikusok ennek megfelelően számítják ki a visszatérés pályáját. Az eltolódás komoly eltérésekhez vezethetne a le- < szállás során, az űrhajó nem a megadott ponton érne földet. Miért kellett »űrhajót váltani« a nemzetközi expedíció tagjainak? A magyarázat az, hogy az eredeti személyzet, Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenko űrhajója, a Szojuz—29, már nyolcvan napot töltött a világűrben. Egyes berendezései úgy vannak méretezve, hogy működésűk csak megadott ideig szavatolható. Jelenleg még jóval a határidőn belül vannak, viszont Kovaljonok és Ivancsenko »szolgálati ideje« a Szaljut—6 űrállomáson még korántsem ért véget. Most »friss« űrhajót kapnak a később esedékes visszatéréshez — a nemzetközi expedíció Szojuz—21-esét — Bikovszkij és Jahn viszont teljes nyugalommal térhet vissza a még »garanciaidös« Szojuz—29-cel. ,A földi irányító központ nem tette könnyűvé a nemzetközi expedíció rakodó- munkáját: a legkisebb részletről is állandó tájékoztatást kért. Vasárnap a korai- ébresztő után a nemzetközi expedíció tagjai elbúcsúznak az állandó személyzettől és átszállnak űrhajójukba. A lezárás ellenőrzése több órás munka, s ezután kerülhet majd sor a szétkapcsolásra. A íöldetérés a tetvek szerint vasárnap a kora délutáni órákban várható. sag területén. A csoport tagjai akiknél robbanóanyagot és fegyvert találtak — aknákat akartak elhelyezni gazdasági és más jellegű szabotázsakciókra készültek a demokratikus Jemen területén — közölte a JNDK hírügynöksége Szaleh Muszleh Kaszem belügyminiszter bejelentésére hivatkozva. A belügyminiszter ,a behatolással kapcsolatos részleteket nem közölt, csupán annyit mondott, hogy a beszivárgott elemek annak idején Szalem Ali Rubia-val, az államcsínykísérlet vádjával júniusban kivégzett államfővel álltak kapcsolatban. Nem sokkal a belügyminiszter bejelentése után Ali Nasszer Mohammed államfő kijelentette, hogy a demokratikus Jemen visszaver minden behatolási kísérletet az országba. (MTI) S' Északról behatoltak Uól-Imimbe J" •• ^ ^ k j Ünnepségek lei poll ban Líbia pénteken ünnepelte kilencedik évfordulóját annak a forradalomnak, amely megdöntötte a monarchiát, megsemmisítette az imperializmus helyi politikai, gazdasági és katonai állásait és széles távlatokat nyitott az ország társadalmi és gazdasági fejlődése előtt. Az évfordulón katonai parádét és nagygyűlést rendeztek a fővárosban. Tripoliban. Moamer El-Kadhafi, a Líbiai Általános Népi Kongresz! szus főtitkárságának főtitká- ! ra beszédében nagy hangsúlyt helyezett az arab államok szolidaritásának szükségességére az imperializmus, a cionizmus és a reakció elleni harcukban. Líbia támogatásáról biztosította a nemzeti felszabadító mozgalmakat, amelyek az imperializmus, a gyarmatosítás és a ‘ fajgyűlölet minden megnyilvánulásának felszámolásáért küzdenek az afrikai kontinensen.