Somogyi Néplap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-22 / 224. szám

Műemlékvédelem — vő rosképvédelem À kultúra _ — az idegen szavak és kifejezések szótára szerint — »Az emberi társa­dalom által létrehozott anya­gi és szellemi javak; ennek egy adott korszakban való jellegzetes állapota ...« Avagy civilizációnk és műveltségünk. Az utcák és terek e tágan értelmezett emberi kultúrának megannyi tárgyi lenyomatai. Az építészet és tárgyalkotás révén társadalmi, gazdasági, szellemi életünk anyagba, kő­be, vasba, fába merevedett médiumai, városi életünk ré­szei. Az utcák és terek kul­túrája fogalmain át az emberi településhez, a városhoz jutva felmerül a kérdés: mit ér­tünk ebben az összefüggésben város és különösképpen mit városkép alatt? Arisztotelész még így fogal­mazott: »a város célja, hogy Lakóinak boldogságot és biz­tonságot nyújtson«. Ma pedig már az is elhangzik — kissé sarkítva a magunk terem­tette környezet problémáit: — »a város szükséges rossz«. Sajnos, a mai városi kör­nyezet sok esetben semmiféle rokonságban nincs az ugyan­azon a helyen levő, társadal­makon keresztül kialakult vá­rossal, sem a szellemiek, sem az anyagiak terén. Ha mind­ezt nem mint egy-egy korszak keresztmetszetét vizsgáljuk, hanem történelmi folyamatos­ságában, mint egymásra épülő és egymásból keletkező meg­újulást, akkor a megszokott fogalmakon, meghatározáso­kon ikívül másra is rányílik szemünk. Minden új kihívás a régivel szemben. Mégis, a régiből kell következnie! Ha az átalakulás során létrejött új úgy mond ellent a régi­nek, hogy annál rosszabb vagy csak részeiben jobb, de egészében nem, akkor a tör­vényszerűvel van valami baj. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy a szerves folytatásban van szakadás. Erre ébresztenek az építészetről folytatott beszél­getésekben ma már közhely- nék számító önvizsgálatok is ; »magunknak építjijk, uno­káink is látni fogj álc«. Egyre több szó esik épített környe­zetünk és az ember viszonyá­ról, a környezetben élő ember igényeiről. Ma az országban sokfelé utcáink, tereink kul­túrájáról, városképünk vé­delméről beszélünk. Visszatérve az alaptémához, Granasztói Pál szerint »a vá­roskép lényegét az a benyo­más teszi, amit a város egé­szének látása tesz a szemlé­lőre«. Ebben az egészben ben­ne van a terepalakulat, a táji fekvés és a város kifej­lődését meghatározó társa­dalmi változások térbeli kö­vetkezménye is. Ugyanilyen fontosak maguk a konkrét emberi müvek, alkotások, fa­lak, • házak, azok részei és egésze, a házak színei, a köz­épületek, háztetők és tornyok, az utcai kis architektúrák, a város sziluettje, az utcák vo­nalvezetése, a település jel­legzetes szerkezete, a tömött- seg vagy lazaság, a telek-, út- és vasúthálózata, ellátó rend­szerei, a parkok zöldje, a kertek, virágok, a rend és tisztaság, a csend vagy zajos­ság, a városlakók kedvessége, a diákok, a gyermekek és a történelem is. De beletartoz­nak a város határa, közeli és távoli külterületei, az erdők, a vizek, a hegyek Vagy a sík­ság, . a temető, a kiránduló- helyek, sőt tágabb értelem­ben, de véle összefüggésben a gazdasági és kulturális von­záskörzetében levő községek. Ismét idézve Granasztóit: »E teljesség átérzésén át jövünk rá, hogy a külső és belső vá­roskép, a várossziluett, a rész­leges vagy összvároskép, vagy csak az utca-tér különféle né­zetei egy-egy összefoglalói a valóságnak.« A város tehát egyszerre, egészével hat ránk, csak egészében lehet és sza­bad megérteni, összefüggései alapján megismerni, és ugyanezzel a teljességtudattal, sőt igénnyel lehet védeni, fej­leszteni. S itt nagyon fontos a véde­lem és a. fejlesztés egysége. Ma a fejlesztés tartalma egy középtávra irányuló praktikus gondolkodás. Ez értelemsze­rűen nélkülözi a védelem fon­tos szempontjait. Az építési, városrendezési gyakorlatban és törvényekben a meglevő értékek védelme csak mint parciális kérdés szerepel. Erre csak a műemlékvédelemben van lehetőség, s így szükség­szerűen elszakad a fejlesztés­re orientált kérdésektől. A »védelem« kérdésének a fejlesztésben való megjelené­se, beépülése lehetővé tenné, hogy »szemléletünk fejlettsé­gét ne az új épületek térfo­gatával és magasságával bizo­nyítsuk, hanem azzal, hogy ezt éppen a városképalkotás terén megszüntetjük«. Ma a városépítési gyakorlatban a szanálás egyértelműen lebon­tást, eltávolítást jelent. Pedig van más tartalma is a szó­nak: gyógyítás, orvoslás. A műemlékvédelemtől elté­rően védendő értékeink alap­vető ismérvei is különbözők. Míg a műemlékvédelemben egyértelműen a művészeti, tör­ténelmi, művelődési, kulturá­lis, néprajzi értékek fontosak, addig a város-, illetve város­képvédelemben ezek az alap­vető értékkategóriák nincse­nek egzakt módon meghatá­rozva. Sok olyan régi városunk van (közéjük sorolható Ka­posvár is), amely jelentős és városképi szempontból egysé­gesen és együttesen épített műemlékekkel, számottevő műemléki .környezettel nem rendelkezik. De utcákat, tere­ket alkotó, önmagukban és egyenként különösebb értéket nem képviselő házaik, házso­raik hordozzák a város egyéni arculatát, karakterét. Vannak városszekezeti, utcahálózati, telepítési alapelemeik, vagyis körvonalazható alapértékeik E városok közül Kaposvárt is a mai napig talán szeren­csésnek nevezhetjük (bár erre igazán a jövő Válaszol), mert »elkerülte« a városközpont át­építésének veszélyét Szeren­csés ez annyiból, hogy ma reálisabb a lehetősége a vá­rosképvédelemnek. Sokat je­lenthet, ha a rekonstrukciós területek átépítésének alapel­veit, városképvédelmi szem­pontjait meghatározzuk-e vagy sem. A mai tanácskozás célja, hogy megfogalmazza: e kér­dés hogyan határozható meg egzakt módon, és a valóság számára miként lehet használ­hatóvá tenni. Irta: Lörincz Ferenc Kaposvár városi főépítész (Az előadás tegnap hang­zott el Kaposváron, a So­mogy megyei műemléki albi- zottsági ülésén.) Veszélyes ponton A népesedéstudományi szakemberek két évtize­den keresztül figyelték a me­xikói népszaporulat, élet- színvonal, táplálkozás és isko­láztatás összefüggéseit. A fej­lődő országok legelső vonalá­ba tartozó Mexikó lakossága az 1955-ös 30 millióról 1975- re 60 millióra nőtt. Ez a rendkívül gyors gyarapodás azonban nem vezetett több más fejlődő ország példájával ellentétben — szükségszerű elszegényedéshez, alultáplált­sághoz és a társadalom bomlásához. Ellenkező­leg. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem majdnem megkétszereződött, kibonta­kozott egy erős városiasodás, és az iskoláztatás is fejlődött. A szakemberek azonban azt is kiszámították, hogy ezek az eredmények lényegesen job­bak volnának, ha a népesség önreprodukáló ereje nem ilyen nagy. S az ország arra a veszélyes pontra ért, ami­kor a népességnövekedés te­hetetlenségi erejével szemben eredménytelennek bizonyul­hat minden erőfeszítés. Milyen tehetetlenségi erő ez? Mexikó kétharmada fia tál, egyharmada még nem ért a szülőképes korba. Ha a termékenységi ráta hirtelen zuhanni kezdene, már akkor sem lehet — legalább egy nemzedéknyi ideig — gátat vetni a népesség gyors növe­kedésének, a felnőtté érő né­pes nemzedékek miatt. S ha a jelenlegi arányszámok va­lami történelmi véletlen foly­tán 150 évig nem csökkenné­nek, akkor Mexikó lakossága e másfél száz év múlva el­érné a 15 milliárdot! A je­lenlegi arány felére csökke­nésével is 150 év múlva több mint 660 millió (mint ma Indiának) mexikói kéri a ke­nyeret, keresi a lakást és használja az ország, bolygó­ja erőforrásait. S akkor hol vannak Kína, India, Banglades, Indonézia, Pakisztán, Egyiptom, Nigéria — a már most erősen túlné­pesedett országok? Lakosaik száma — összesen — megkö­zelíti a kétmilliárdot. Bele­férhet-e kielégítő élelmezé­sük, valóban emberi létfelté­teleik megteremtése egy jó­zan, humánus, belátható perspektívába? Az ember számára minder korlát, minden akadály rela­tív. Ha a kora viktoriánus Angliában a londoni állapo­tok alapján készítenek száz­éves előrejelzést a brit jövő­kutatók, akkor minden bi­zonnyal megjósolják, hogy a XX. századi nagyvárosok ut­cáin. térdig járunk a — ló­citromban. uaDor joenes, magyar szár­mazású angol fizikus tömör véleményét idéztük a külön­böző aggodalmas hangú elő­rejelzésekről. Tény, hogy minden akadály csak addig számít annak, amíg az em­ber le nem dönti. S ebből a szempontból az emberiség története töretlen diadalme­netnek látszik. Van azonban egy olyan akadály is, amely­nek leküzdése pürroszi győ­zelmet hozhat. S ez bolygónk — kozmi­kus nézőpontból — nevetsé­gesen vékony bioszférája, amelyben adottak az életet hordozó' föltételek. E föltáte lek egy részét nem tudja be­folyásolni az ember. Nem le­het több vizet fakasztani, nem lehet több oxigéndús le­vegőt termelni, és jelenlegi tudásunk szerint az élelem-, energia- és nyersanyagkész­letek is végesek. A sokféle, egymást kölcsönösen feltéte­lező, egymásra komoly ha­tást gyakorló jelenség bonyo­lult, szüntelen változása tart­ja fönn bolygónkon az életet. Nem bolygatja-e ezt még végzetesen 8—10, vagy 12 milliárd, európai színvonalon élő — mert ez a mérce — és fogyasztó ember az egyen­súly komoly veszélyeztetése nélkül? Ezt ma senki sem tudja. A föld élővilágának a tör­ténete azt bizonyítja, hogy bolygónkon egyszerűen nincs térben, élelemben és egyéb szükségletekben korlátlan élőhely. Az ember, bár alkal­mazkodóképessége egyéb élő­lényekkel szemben korlátlan­nak tetszik, szintén nem mentes teljesen a kényszerű­ség alól. Lehetőségeit nem az univerzumban, hanem csak a Föld véges élőhelyeinek ha­táráig nyújthatja. Az embe­riség fejlődése napjainkban arra a pontra ért, hogy totá­lisan képes befolyásolni föl­dünk természeti körfolyama­tait és élővilágát — de csak a pusztulás irányában. Ugyanakkor hatalmas lehetőségeket is teremtett a tudomány és a technika. Tu­dásunk az élő és élettelen anyagról hatalmasan megnőtt, az ember hallatlan intenzi­tással képes végigvinni a ter­mészet (és saját) átalakítá­sát. Ez nem történhet meg gondos válogatás és minden korábbinál fokozottabb ellen­őrzés nélkül. Egy ilyen átfo­gó, tartós, a kiegyensúlyozott növekedést biztosító rendszer megbízható elemeit azonban mindmáig fölöttébb hiányo­san ismeri az emberiség. Csupor Tibor Hétvégi tájoló Két találkozás és a lialitité Már beszá­moltunk olva­sóinknak a kaposvári Sza­bad Ifjúság Filmszínház műsorán sze­replő nagy­szerű magyar —NSZK do­kumentum- filmről, Gyön­gyösi—Kabay Két elhatáro­zás című al­kotásáról, mely több je­lentős díj bir­tokosa máris. Tájolónkban most egy má­sik különle­gességre hív­juk fel a fi­gyelmet. Ma­gyar doku­mentumfilm ez is, Moldo­van Domokos forgatta a putnoki ha­lat táltó asz- szonyról. A Szabad Ifjúság mozi műsorá­ban rendkívüli vetítésen lát­hatjuk majd vasárnap dél­előtt 10 órakor, illetve hét­főn este háromnegyed 10-kor. A Vörös Csillag Filmszín­ház Belmondó-íilmet vetít: Félelem a város felett a cí­me. A gyerekek viszont Defoe Robinson Crusoe-ját nézhetik vasárnap délelőtt ugyanitt, szovjet változatban. A Latin- ca moziban a Küklopsz című film szerepel a műsoron. Képünkkel viszont, nem te­remhez kötött szórakozásra- művelődésre invitáljuk az ol­vasót. Napos, kellemes őszi időben úticél lehet a somogy- vári bencés apátság romjai. Szigetvári György Építészeti emlékek Somogyból című munkájából idézzük az aláb­biakat: »Az ásatáskor előke­rült a bazilika, melynek fel­tárása módosította az eddigi szakirodalomból ismert ada­tokat ... Az előkerült kőfa- ragványok készítői a királyi magyar kőfaragó műhelyek mesterei, akik között lombard és francia mesterek is dol­goztai* A somogyvári monos­tor alapító levele 1091-ben keletkezett, amikor I. László a Szent Egyed tiszteletére megalapítja 1 a Prcvence-i Saint-Gilles-i apátság fel­ügyelete alatt működő monos­tort.« A Kaposvár turistája moz­galom résztvevői is kirándu­lásra készülnek vasárnap. A Deseda-tó vendégváró arcot mutat majd, reméljük. S — úgy gondoljuk — most már Különösen értékes segí­tőtársra talált Venesz- lav Orlovszkijiban, szintén volt ohrana-ügynökben, aki­nek sikerült befurakodnia a VCSK (össz-oroszországi Rendkívüli Bizottság) kötelé­kébe, s akitől hamis nyomozó­igazolványt szerzett. Reilly- Massino ettől kezdve már mint Sidney Georgievics Re- linszkij, a pétervári VCSK bűnügyi nyomozója is bármi­kor nyugodtan igazolhatta magát. Ezzel a hamis igazolvány­nyal akkor jutott be a Kreml­be — a szovjet kormány idő­közben Moszkvába költözött, s árnyékként követte a kém is —, amikor akart. Összeköt­tetést teremtett néhány áruló­val, akik a Vörös Hadsereg vezérkarának egyes titkait ke­zéhez juttatták. A hazaárulók persze nem Reilly még oly vonzó egyéni­I ségéért cselekedtek, hanem pénzt — nem kis pénzt — Pintér István A „kémfejedelem” tündöklése és bukása vártak szolgálataik jutalmául Az angol titkosszolgálat irá­nyításával működő szervez­kedés céljaira több millió ru­belt rejtettek el Dagmara ba­lett-táncosnő lakásán. A pénz azonban gyorsan fogyott, de Bruce Lockhart gondoskodott arról, hogy soha ne ürüljön ki a titkos kassza. Hogy miként szerezte? Emlékirataiban ő maga írja le: «►Számos olyan orosz (per­sze volt tőkés, birtokos, ke­reskedő, bankár. — A szerit.) akadt, akinek rejtett rubel­raktára volîi Ezek csak örül­tek annak, ha pénzüket egy londoni kifizetésre szóló köte­lezvény ellenében odaadhat­ták. Hogy minden gyanút el­kerüljünk, a rubeleket egy moszkvai angol cég útján gyűjtöttük össze. Ez a cég tár­gyalt az oroszokkal, határozta meg az átváltási árfolyamot, s adta át a londoni utalványt. Minden egyes tranzakciónál hivatalos garanciát adtunk, hogy az angol cég jó a Lon­donban kifizetendő összegre. Az összeszedett rubeleket az amerikai főkonzulá tusra vit­ték, ahol azután átadták Hicksnek, aki viszont eljut­tatta a megfelelő címzettnek.« Hicks, aki az amerikai fő­konzulátuson dolgozott — a brit titkosszolgálat tagja volt, Reilly egyik alárendeltje. Reilly így hát megfelelő anya­gi fedezettel folytathatta üzel- meit. És ekkor úgy látta, el­érkezett a cselekvés órája; a kezében összefutó összeeskü­vés részvevői készek aljas el­lenforradalmi akciójuk végre­hajtására. 1918. ‘ június 21-én Pétenjá- ron egy szociálforradalniár terrorista meggyilkolta az Obuhov-gyár munkásgyűlé­séről távozó Volodarszkij saj­tóügyi népbiztost. Két héttel később az »előjátékot« az első és utolsó felvonásnak kellett követnie. Színhelyül a moszk­vai Nagy Színházat választot­ták. Itt ülésezett 1918. július fi­án az V. össz-oroszországi Kongresszus. A páholyokban helyet foglaló szövetséges megfigyelők sorában Bruce Lockhart is úgy tett. mintha feszülten figyelné a vitát. Pedig ő az ajtót figyelte ... Izgatottan várta Sidney Geor- Reilly-Massino-Relinszkij megérkezését. És a mesteriéin bet'nett. Ám nem valami nagy maga- biztosság sugárzott sápadt ar­cáról, amikor Lockhart fülé­hez hajolt. — Kudarc — sut­togta a .Tiestei kém az alkon- zul fülébe. — fiz épület körül van véve a Vt'rös Hadsereg katonáival.. A kongresszus folytatódik Lockhart lázasan kutatott a zsebében, kompromittáló ira­tok után. Reilly, sőt egy fran­cia ügynök, aki Lockhart mel­lett ült, ugyanígy cselekedett. Az okmányokat, leleplező fel­jegyzéseket apró darabokra ténték, s lenyelték. Közben pedig Reilly folytatta beszá­molóját. Elmondta, hogy Mir­bach német követet a meg­szervezett felkelés tervei sze­rint meggyilkolták, s a szo- ciálforradalmárok erre a jel­adásra megbeszélés szerint hozzá is kezdtek a lázadás­hoz. Akciójuk azonban elszi­getelt maradt. Tervük, hogy a fölfegyverzett szociálforradal- márok a német követ legyil- kolása után körülvegyék a Nagy Színházat és ott letar­tóztassák a szovjet küldötte­ket, vagyis a forradalom egész vezérkarát, már csírá­jában megbukott. — Ellenállás? — kérdezte Lockhart. — Az utcákon még hallat­szik a lövöldözés zaja — kö­zölte a kémfejedelem. — De a szovjet kormány nyilvánvaló­an ura a helyzetnek. A szovjet kongresszus to­vább folytatódott. Már későre járt az idő, amikor a színpad­ról bejelentették, hogy a Vö­rös Hadsereg és a VCSK le­vert egy puccsot, mely a szov- jethatidom megdöntésére irá­nyult. Sok, a legkülönbözőbb fegyverekkel, robbanóanya­gokkal felszerelt szociálforra- dalmárt, illetőleg ellenforra­dalmárt letartóztattak. Néhány százan közülük tűzharcban vesztették életüket. A lázadás vezetői megszöktek vagy meg­haltak. (Folytatjuk) 1 nyugalmasabb arcát láttatja a nagy tó, a Balaton is. Kelle­mes, szép őszben talán még szebb, mint nyáron. Hívogat­ja még látogatóit harmincadi- káig a balatonboglári két ká­polna. Imre Istbán festőmű­vész — Kossuth-díjas — ké­pei addig láthatók. A szobor- kertben Nemes Attila mun­kái tekinthetők meg. A fiatal művész 1943-ban született Szombathelyen. 1966 óta él Budapesten. Kiállításokon 1970 óta szerepel. Déry Tibor így jellemezte Nemes szob­rait: »Nem eszméit kívánja megvalósítani, puritán 'egye­diségükben, hanem egyezked­ni tud a valósággal, anyaggal, abból, amiből vagyunk, ami­ből teremtettek bennünket, s amiből a művész továbbte­remt..« Mivel a képzőművészetnél tartunk, hadd hívjuk fel is­mét a figyelmet a vasárnap záruló képzőművészeti világ­hét rendezvényeire. Még nem késő Nagyatádon megtekinte­ni Bencsik István, Mizser Pál és Pauer Gyula szobrászmű­vészek kamarakiállítását a FÉK-klubban. Csurgói Máté Lajos és Raksányi Lajos a csurgói Csokonai Vitéz Mi­hály művelődési házban állí­totta ki festményeit. Papp Sándor Gábor képei a fonyó- di művelődési házban látha­tók. Szikra János Lengyeltó­tiban állított ki, Czinkotay Frigyes Balatonszentgyör- gyön, és folytathatnánk. Még csak egy tárlatra, az amatő­rök művészeti kiállítására hív­juk fel a figyelmet: a dél­dunántúli művészeti találko­zók keretében rendezték meg Siófokon, a Dél-balatoni Mű­velődési Központban. S most a könyvbarátok fi­gyelmét igényeljük. Hétvégi olvasmányként ajánljuk Karel Capek első regényét, az Ab- szolutum-gyárat, melyet az Európa Kiadó jelentetett meg nemrégiben. Hogy az »abszo- lutum«, vagyis Isten gyártá­sából mekkora bonyodalmak támadnak, s végül mekkora világfelfordulás, azt ilyen szellemes és szórakoztató for­mában csak a nagy cseh író írhatta meg műfaji kötöttsé­geknek fittyet hányva, hu­mort, iróniát, szatírát, paró­diát szertelen kötetlenséggel vegyítve. Ugyancsak mostanában je­lent meg Anton Tammsaare elbeszéléskötete az Európa Kiadó gondozásában. Az észt író sokszínű írásművészetét reprezentálja a kötet: lágyabb tónusú lírai elbeszélések gro­teszk hangvételű írásokkal váltakoznak benne. Vala­mennyi az írónak a társadal­mi problémák iránti érzé­kenységéről és mély humani­tásáról tanúskodik. Somogyi Néplap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom