Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-02 / 180. szám
Namíbia A dél-aírikai kormány eleget tesz a Sí-javaslatoknak Argentína Videla lemondott , hadseregfőparancsnoki tisztéről Hatórás ülésén a dél-afrikai / kormány hétfőn úgy döntött, hogy — ha fenntartásokkal és álláspontja felülbírálásának jogával is — de eleget tesz a Biztonsági Tanács által szentesített namíbiai rendezési javaslatoknak. Pretoria döntéséről Roelof Botha külügyminiszter levélben tájékoztatta Kurt Waldheim ENSZ-főtítkárt A levél szerint a dél-afrikai kormány beleegyezett abba, hogy az ENSZ-főtitkár namíbiai különmegbízcttja — Martti Ahtisaari finn diplomata . — Délnyugat-Afrikába Látogasson és elkészítse jelentését a BT öt nyugati állaniának elképzelései szerint fogant javaslatok végrehajtásának módjairól, Pretoria azonban látni kívánja a jelentést, hogy döntsön arról, Cyrus Vance amerikai külügyminiszter augusztus 7-én, hétfőn érkezik Egyiptomba —, jelentette be kedden délután Mohamed Ibrahim Kamel egyiptomi külügyminiszter Alfréd Atherton amerikai utazó nagykövettel tartott harmadik megbeszélése után. Az egyiptomi diplomácia vezetője az előző este elhangzót i amerikai állásfoglalásra válaszul — és mintegy magyarázatképpen — fontosnak tartotta leszögezni: “-Egyiptom sohasem mondta, hogy visszalép, vagy felhagy a béke megteremtését célzó erőfeszítéseivel*. Kamel megismételte Szadat elnök vasárnapi nyilatkozatának lényegét: Egyiptom kész Izraellel a biztonvajon a különmegbízott gyakorlati javaslatai megfelelnek-e az elképzelések szellemének és kitételeinek. Végső soron tehát arról határozzon, hogy a jelentés fényében hajlandó-e végrehajtani a rendezési javaslatokat? A dél-afrikai kormány elutasította a BT-nek a rendezési csomagtervhez fűzött határozatát, amely * kimondja Walvys Bay mélytengeri kikötőnek a független Namíbiához való tartozását, és a külügyminiszter levelében utalt arra, hogy Pretoria nem tartja magára kötelezőnek a határozatot. Hírügynökségi jelentések szerint az ENSZ-főtitkár namíbiai különmegbízottja a közeljövőben utazik Délnyu- gat-Afrikáha, Ságról és a jószomszédságról tárgyalni, de nem hajlandó vitába bocsátkozni a szuverenitás és a megszállt arab területek kérdésében. Alfred Atherton amerikai utazó nagykövet, aki az Egyesült Államokat kényelmetlenül érintő egyiptomi döntés miatt meghosszabbította kairói tartózkodását, Kamel külügyminiszterrel kedden megtartott kétórás eszmecseréje után csalódottan közölte az újságírókkal, hogy Szadat vasárnapi bejelentése óta »semmit nem változott« az egyiptomi álláspont. Az amerikai diplomata az eredeti tervekkel ellentétben egy nappal később, szerdán utazik tovább Izraelbe. Jorge Videla tábornok, az argentin katonai kormányzat eddigi feje, hétfőn lemondott hadseregfőparancsnoki tisztéről és a három tagú katonai juntában viselt tagságáról. Videla államfő marad, de már csak polgári személyként. Videla mindkét tisztét a saját maga választotta utódra, Roberto Viola tábornokra ruházta át. Videla jelenlegi elnöki megbízatása 1981. március 29-ig szól. ö irányítja majd a Érdekes hírt röpítettek világgá a hírügynökségek i Jorge Videla tábornok, Argentína »erős embere« lemondott két egymással ősz- szefüggő fontos funkciójáról, a hadsereg-főparancsnokságról és — ami ebből automatikusan következik — juntatagságáról. A döntés kétségtelen kompromisszum eredménye. A köztársaság elnökének funkcióit Videla ez év május eleje óta gyakorolja hivatalosan is, tehát a Casa Rosáda, az államfői rezidencia, a rózsaszínű ház lakójaként. Gyakorlatilag persze már azelőtt is olyan hatalom összpontosult a kezében, amelyet kizárólag két junta-társával, Emilio Massera tengernaggyal, a flotta vezetőjével és Orlando Agosti tábornokkal, a légierő irányikormányt, de tevékenységéért elvben felelősséggel tartozik a juntának, az ország legfelsőbb vezető testületének. Megfigyelők szerint, mivel a junta és az elnök hatáskörének pontosabb elhatárolására mindeddig nem került sor, várható, hogy tovább folytatódik az 1976. márciusában uralomra került katonai kormányzaton belüli hatalmi harc, amelynek egyik állomása Videla elnökké történt kinevezése is. tójával kellett megosztania. Velük viszont alaposan. Buenos Airesben nyílt titok volt már akkor is, hogy a triumvirátuson belül személyi-hatalmi harc folyik és ezt motiválja a fegyvernemek közötti, Argentínában hagyományos villongás. Ez a kötélhúzás kapott afféle »ideológiai körítést« a juntán belül már régen folyó vitához, amelynek az a lényege, visszatérjenek-e és mikor, milyen mértékben a polgári kormányzás valamilyen formájához, vagy maradjon változatlan a tisztán katonai jelleg. Mindig is Videla tábornok képviselte azt az álláspontot, amely szerint »lazítani kellene a tisztán katonai kereteken-«. Ellenfelei szerint ezt azért tette, mert neki volt a legnagyobb esélye arra, hogy megszérezze a köz- társasági elnök tisztségét. Junta-társai tavaszig ellenálltak. Akkor azonban nehéz volt megcáfolni Videlá- nak azt az érvét, hogy a labdarúgó világbajnokság idején Argentína a nemzetközi érdeklődés reflektorfényébe kerül, és már csak ezért is ajánlatos lenne legalább valami látszat-lépés a polgári kormányzat felé. így és ezért nevezte ki a junta májusban köztársasági elnökké Videlát — de már akkor azzal a feltétellel, hogy »majd« — nyilván a labdarúgó vb után —- a tábornok cserébe lemond katonai tisztségeiről. Ez most megtörtént. Maga az a tény, hogy megtörtént, azt bizonyítja, hogy: 1. A két junta-társ kényszeríteni tudta ígérete betartására Videlát; ' 2. A juntán belüli törésvonal immár protokollárisán is jól látható és 3. Komoly esély van arra, hogy miközben Videla helyzete közjogilag megerősödött, gyakorlatilag sebezhetőbbé vált. H. E. Portugália Jobboldali Ernies tábornok portugál köztársasági elnök elmozdította miniszterelnöki tisztségéből Soarest, a Portugál Szocialista Párt vezetőjét. Ez a döntés azt jelenti, hogy össze kell hívni a parlament rendkívüli ülésszakát, majd idő előtti választásokat kell kiírni. Az alkotmányos előírások szerint ilyen választásokra csak fél év múlva kerülhetne sor. - Elképzelhető azonban, hogy a parlament rendkívüli ülésszaka ezt a folyamatot meggyorsíthatja. Addig ügyvivő miniszterelnök vezetné tovább az ügyeket. Az a Soares-kormány, amely most megbukott egy meglehetősen természetellenes politikai házasság termékeként februárban született meg. A portugál parlament 263 mandátumából a legutóbbi választási eredmények alapján a szocialisták (PSP) 102 hellyel rendelkeznek. Nagyságrendben a második párt egy önmagát szociáldemokrata pártnak nevező, de valójában konzervatív polgári középpártnak tekinthető alakulat A harmadik helven áll 41 mandátummal a demokrata szociális, centrum (CDS). Ezt követi 40 mandátummal a Portugál KP. Portugáliában az osztály- erőviszonyok rendkívül kiélezettek. A sok évtizedes fasizmus örökségeképpen, valamint a befolyásos portugál egyház magatartása és a gyarmatokról visszaáramlott volt telepesek akciói következtében igen erős a reakciós jobboldal dinamikája. A jobboldali nyomást természetszerűen fokozza, hogy Portugália NATO-tagállam, gazdasági szempontból pedig egyértelműen a nyugati (bármikor megtagadható) kölcsönöktől függ. A Soares vezette szocialista párt egymaga próbált kormányozni. Abszolút többség hiányában azonban ez a kísérlet nem tarthatott sokáig, így történt, hogy februárban a PSP kénytelen volt koalícióra lépni egy konzervatív, kereszténydemokrata jellegű párttal, a nagyságrendben harmadik CDS-sel, Ez a koalíció borult most fel. Mégpedig azért, mert a CDS borított: három miniszterét visz- szahívta a kormányból. A visszahívás körülményei némi fényt vetnek arra, hogy válójában milyen erők tartották hatalmon a Spares kormányt Portugália déli részén, a kommunista párt legfontosabb befolyási területén, a szegényparaszti és agrárpro- letá| Alentejo tartományban a forradalom első szakaszában radikális földreformot hajtották végre, és szövetkezetek alakultak. Soares és pártjának centruma ezt a földreformot túlságosan határozottnak ítélte s a földreform feletti vitában a szocialista párt baloldala is szakított Soaressel. Ezt követően törvényt hoztak, amelynek értelmében a földesuraktól elfoglalt földek egy részét vissza kell adni a tuiajdono-, soknak. Ezt a lépést a Por veszélyek tugál KP természetesen ellenezte. A földreform módosítása azonban a koalíciós kormány egyik alapvető programpontja lett, hiszen a CDS a maga konzervatív választói bázisa miatt ezt egyértelműen követelte. A koalíció hónapjai alatt azonban kiderült: a szocialisták csak vonakodva hajtják végre a földreform általános felülvizsgálását. Ennek alapvető magyarázata az volt, hogy a szakszervezeti központ határozott baloldali álláspontot foglal eL A jelenlegi katasztrofális gazdasági helyzetben Soares számára életbevágóan fontes volt, hogy sztrájkok ne nehezítsék az egyébként is akadozó termelést, ne súlyosbítsák a pénzügyi helyzetet Ehhez arra volt szükség, hogy az Intersindical — maga is rendkívüli politikai áldozatokat hozva — türelemre és mértéktartásra intse az egyre nehezebben éló tömegeket Hivatalosan ki nem mondva de voltaképpen hallgatólagos kompromisszum jött. létre. E kompromisszum egyik ága az Intersindical tartózkodása volt — a másik pedig az, hogy Soares nem erőszakolja a földreform felülvizsgálását Miközben tehát # szocialisták kormányszinten egy polgári konzervatív erővel szövetkeztek — kormányon kívül, társadalmi szinten egészen más erők mértéktartó magatartásától függtek 1 A CDS sokáig nem tudta elviselni ezt az állapotot Szembe kellett néznie azzal a veszéllyel, hogy jobboldali polgári bázisát elveszti a másik, eredetileg is jóval nagyobb ellenzéki párttal, a »szociáldemokrata-« nevet viselő polgári középpárttal szemben. A válság ezzel teljesen nyílttá lett. Ami nem világos és egyben döntő — az Eanes elnök és általában a hadsereg magatartása. Ebben a vonatkozásban szinte óránként hangzottak el ellentmondásos kijelentések. Soares eredetileg arról beszélt, hogy a koalíció felbomlása után is miniszter- elnök marad és mint a legnagyobb párt vezetője ismét egyedül kormányoz. Eanes elnök azonban elmozdította tisztségéből. Ebből arra lehet következtetni, hogy a hadseregben uralkodó helyzetet tükröző »forradalmi tanács-« ülése a centrista és jobboldali katonák befolyása Soares ellen döntött. Ebből a különös helyzetből adódott, hogy a köztársasági elnök szerint a választásokig Soa- resnek kellene vezetnie az ügyvivő kormányt- A szocialista párt vezetője azonban csak vonakodva, huzavona után fogadta el ezt a szerepet Függetlenül attól, hogy a portugál válság mérlegének óráról órára ingadozó mutatója milyen irányba lendül, az új krízis megerősíti a belpolitikai helyzet további jobbracsúszásának lehetőségét. Onassis lánya Moszkvában kötött házasságot Moszkvában házasságot kötött Christina Onassis, a három éve elhunyt görög multimilliomos lánya. Vance hétfőn érkezik Egyiptomba Kötélhúzás a rózsaszínű házban A Somogy megyei Élelmiszer-,’ Háztartási, és Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet a siófoki vásárcsarnokban épülő, 900 m! alapterületű bolt boltvezetői munkakörének betöltésére Jelentkezni lehet Siófokon, a kirendeltség vezetőjénél, Bethlen Gábor u. 5. sz. alatt, vagy Kaposváron,’ a vállalat központjában, a munkaügyi csoportnál, Május 1. u. 57, sz. alatt. Működési és erkölcsi bizonyítvány szükséges. (40289) Repülésirányítók sztrájkja Mexikóban Mexikó nagyobb repülőtereinek repülésirányítói hétfőn este beszüntették munkájukat, megbénítva az ország nemzetközi légiforgalmát. A sztrájkoló dolgozók 28 százalékos béremelést követelnek, és ellenzik közös vállalatuknak a közlekedés- és postaügyi minisztérium fennhatósága alá helyezését. Mexikó állami légitársasága és egy ma- gánrepülőtársaság pilótái szintén megtagadták a munkát a repülésirányítók munkabeszüntetésének idejére és kijelentették, hogy akkor sem térnek vissza, ha a kormány katonákat vezényelne a repülőterekre. Darabárus járataira A Kaposvári Ruhagyár mintaboltjában 2 árukezelő-rakődát nagy szövetvásár fölvesz 40 százalékos engedménnyel A VOLÁN kaposvári és siófoki darabárus szolgálata, amíg a készlet tart. vasútállomási raktárainál. Kaposvári' Ruhagyár (37198) mintabolt