Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-08 / 185. szám
GYÁSZJELENTÉS fájdalommal tudatjuk, drága Jó anyánk, dr. HAGYMASI LAJOSNfi ««gusztus 3-án hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása Budapesten lesz. Gyászolják : gyermekei, unokái, veje és Jóska (2310) * a * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, testvérünk, BÁRÁNY ELEK hosszú szenvedés után 49 éves korában, augusztus 4-én elhunyt. A hamvasztás utáni búcsúztatás időpontját később közöljük. A gyászoló család (37400) • * * Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiúnk, ifj. HORVATH FERENC ft éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 1978. augusztus 9-' én. szerdán, délután fél 3 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászoló szüléi, gyermekei, testvérei (37399) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk minden kedves rokonunknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, apánk, apósunk, nagyapánk KULA ANTAL temetésén részt vettek és részvétüket nyilvánították. Felesége és gyermekei • * a Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunkat, GÁL LAJOST utolsó útjára elkísérték, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek és mindazoknak, akik szeretett halottunk BALOGH ISTVÁN búcsúztatásán részt vettek, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, minden munkatársnak, akik drága férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, TÖTH SÁNDOR temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat vezetőségének, a Somogy Áruház dolgozóinak, a KVGY. 2. sz. pártalapszervezetének. a barátoknak, ismerősöknek, rokonoknak és mindazoknak, akik felejthetetlen férjemet, drága jó édesapánkat, nagyapánkat, BARACSI PÁLT utolsó útjára elkísérték, részvétükkel bánatunkban osztoztak. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a mikei tsz vezetőségének, az iroda, a gépműhely, a traktoros brigád, az asszonyok és minden tsz dolgozónak, a sportkör, a Kadarkúti Ruhagyár mikei szalagja dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk. FÜRST JANOS temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Fürst család * * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejtr hetetlen férjem, édesapám, ZUPANC ÁGOSTON (Gusztáv) búcsúztatásán megjelentek, koszorúikkal, virágaikkal, távirataikkal megemlékeztek. Köszönjük az építőipari szövetkezet vezetőségének, dolgozóinak, a kedves barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A bánatos felesége, fia és nővére * # * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága halottunkat, BAKOS PÉTERT utolsó útjára elkísérték, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • * * Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, munkatársaknak, szomszédoknak ismerősöknek, a Pénzügyőrség aktív és nyugdíjas dolgozóinak és mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, TOLLÁR JÖZSEF temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Csokonyavisontai fürdőtelepen hétvégi ház eladó. Érdeklődni : Kaposmérő. Király László. ________________(37148) T oponáron családi ház, sürgősen eladó. Topcxnár, Móra F. út 2L________________(37234) B alatonföldváron, a Kossuth u. 21. sz. háromszobás, összkomfortos villa, ugyanott 290-as telek eladó. __________________(51780) 1 21 n-ol telek Bala- tonmárián a 'Mes tej utcában olcsón eladó Érdeklődni a kiadóban. ___________________(2262) F onyodiigeten 102 n- öl villatelek eladó, z. rendszámú LADÁI beszámítok. Cím : Si- monfa, Kossuth út 4. __________________(226i: B alatonbogláron, í Templom u. 6. szán- alatti 2 szobás csalá- ház eladó. __________________ (51776) Balatonul ária-fürdőn 130 n-öl telek eladó Érdeklődni : Menczel Iván, 1943 Budapest Kossuth u. 43. Tel. : 891-002._______ (51777) Túrekioen, a Szabadság út 17. alatti 600 n-öl telek fele, — szőlővel, gyümölcsössel — eladó. Érdeklődni 15 óra után, a helyszínen. __________________(42164) b iojuion, zartKertoen 596 n-öl szőlő, gyümölcsös, nyaralónak is alkalmas — lakható épülettel — eladó. Villany van. Vasútállomás 3 perc. Érdeklődni : Siófok, Batthyányi út 32. Sza- lontai. _________________(42163) b iotokon, az Áüy Endre út 18. alatt — egyszobás, komfortos nyaraló — 256 n-öl telken eladó. A telekre társasnyaraló építhető. Érdeklődni : 1021 Budapest, H. Labanc u. 49., Horváth. __________________(42160) b iotokon társasházban kétszobás lakrész eladó. Puskás Tivadar út 4.. földszint 2. _________________(42161) S iófok (Kiliti) szőlőhegyben 1150 n-öl terület, szőlő, présház., pince, szántóföld — megosztva is — eladó Siófok. Damjanich Ú1 25 Kiss. __________________(42159) V ennek a Balaton déli oldalán kis üdülő lakrészt vagy üdülőt, Tájékoztatást irányárral kérek. Végh Győző, 7633 Pécs, Építők útja 3/13. _________________(37283) K ertes családi ház eladó, vagy közeli faluban lévő házért elcseréljük. Érdeklődni délután 16 órától, Király János Kaposvár, Kisrómahelyi u. 3L________________(37301) B alatoninárián, 178 négyszögöl telek fele. eladó. Érdeklődni. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 36. _________________(37294) F elvonulási épület — eladó ; Alsó-Bélatele- pen. a vasútállomásnál, a lángossütő mögött, Dózsa tér 3. Érdeklődni : szombaton és vasárnap, a helyszínen. _________________(37295) B alatonföldváron, a Balatonszentgyörgyi u 35. számú, 330 négyszögöles közművesített telek, megosztva is — eladó. Érdeklődni • Kovács Ferenc, Veszprém, Hámán K. u. 7. __________________(39602) E gyszobás. családi házrész, — beköltözhetően, sürgősen — eladó. Kaposvár, Fonyód u. 1. sz. Telefon: 14-528. _________(37312) S imonfán, a Petőfi u. 28. sz. családi ház eladó vagy másfél szobás OTP-re cserémém — Kaposváron. (37336) A KAPOSVÁRI JÁRÁSI ÉS VÄROSI FÖLDHÍVATAL Értesítjük gázfogyasztóinkat; értesíts a lakosságot, hogy « hogy 1978. augusztus 9-én, szerdán; Kaposvár város 11—16 óráig, Siófok város egész területén ingatlan n y i Iván tartásán ak szerkesztése megkezdődött gázsziinetct A szerkesztési munkák idejére Kaposvár város (Toponár, Töröcske, Kaposfüred) telekkönyvi taduak — ingatlannyilvántartásd — munkarészei 1978. augusztus 7-től KAPOSVÁR, Május 1. Ü. 63. SZ. A gázszünet ideje alatt, alatti irodánkban találhatók. készülékeiket szíveskedjenek zárva tartani. Ügyfélfogadást, adatszolgáltatást a fenti cím alatt naponta 9-tól 12 óráig, szerdán 9-től 16 óráig tartunk. 1 KÖGÁZ Kirendeltség, Siófok. (40333) (37361) Négyszáz négyszögöl házhely eladó. Özv. Sipos Józsefné Ádánd, Zrínyi u. 9. (37328) CT-s Wartburg 353- as eladó. Kaposvár, Szigetvári u 53 fb. (37302) IY-os Zsiguli — jó állapotban — eladó. Kaposvár, Bartók B. u. 29., Berkes (hétköznap 18 óra után)*: __________________(2309) S imson Stár — friss műszakival — eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Marcali, Bartók út 11. __________________(51781) Z astawa 7ó0-es — rendszám nélkül — egyben vagy alkatrészenként eladó. Weis2 József. Balatonszemes Madách Imre u. 29. _________________(51774) P B-s Trabant Spéciéi ‘ eladó. Kaposvár, Ezredév u. l/a. Szá- kits. ________________(37293) UL-es rendszámú — Trabant 601-es — eladó. Érdeklődni : munkaidőben, a kaposvári 14-433-as tele- fonszámon, 55-ös melléken lehet. _________________(37291) F elújított 601-es Trabant — 1980-ig érvényes műszaki vizsgával — eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 16., (Kett). Telefon: 14-188. _________________(37278) L akókocsi* összecsukható, angol, elő- sátorral — ötvenezerért. Szántód, Révkemping. Porta. _________________(40314) 5 0-es Zetor, egytengelyes pótkocsival, eladó. Zselicszentpál, Fő u. 18. (37325) 150 köbcentiméteres MZ — 1980-ig érvényes műszaki vizsgával — eladó. Kaposvár, Vöröstelek u. 29. .__________(37304) Dombóvár központjában, kétszobás + erkélyes, összkomfortos öröklakás eladó, 2üü 000 + OTP-átválla- iássaL Népköztársaság u. 50. Benedek. (37300) i szobás lakás — garázzsal, nagy kerttel — azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni lehet minden nap : Dombóvár. Erzsébet u. 8. szám alatt lehet. __________________(40313) K etszooás lakás, — készpénz, + OTP-köl- csönátvállalással — eladó. Érdeklődő leveleket: »Sürgős 37315« jeligére, a hirdetőbe kérem. __________________(37315) L ADA 1500-as eladó. Dr. Török. Kaposvár, Kossuth Lajos u. 57. Telefon: 12-867. ________________(37351) I R-es rendszámú — 750-es Zastawa — sürgősen eladó. . Lévák János Nagyatád, Koch Róbert u. a. (37399) Balatoni kisebb — összkomfortos — nyaralóért, társasüdülő- részért elcserélném v. eladnám kecskeméti beköltözhető, centrumhoz közeli, & szobás házamat. Érdeklődni : Tóth imréné, 6000 Kecskemét, Bethlen körút 49. __(48444) B alatonfüredi, tanácsi 2 szoba összkomfortos lakásomat elcserélném hasonlóra — Siófoktól Fonyódig. Bálatonlelle, Táncsics u. 90. __________________(51778) ö röklakás sürgősen, beköltözhetően eladó Marcali. Berzsenyi u. 69., Dr. Czike. ______________(51783) E lcserélném kaposvári, egyszobás komfortos (gázos) földszintes tanácsi lakásomat nagyobb tanácsi vagy egyéb lakásra. »Minden megoldás érdekeld jeligére, a Kiivaposváron, a belvárosban, társasházban III. emeleti kétszobás, gázfűtéses berendezett lakás OTP- kölcsönnel eladó. — Szeptemberben beköltözhető. Érdeklődő leveleket : 37316 számra, a hirdetőbe. __________________(37316) K aposvári kétszobás gázos, összkomfortos, tanácsi lakásomat kaposvári másfélszobás emeletire cserélném. Telefon: 14-718, 17 órától. (37311) EGYÉB « 350 darab fekete csempe eladó. Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 73. Érdeklődni 17 óra után. _ _________(224o) O ltott mész állandóan kapható. Szabad- battyán, Nádor u. 34. 51731) Német juhász kiskutyák — tenyésztésre — olcsón eladók. Vörs, erdészház. (917872) Háztartási alkalmazottat keresek falura bentlakással, független 25—35 év közötti nő személyében. Egy gyermek nem akadály. Leveleket »Megegyezéssel-« jeligére, a kiadóba. (2263) 110 négyzetmeter stukatúr deszka eladó. Ordacsehi. Fő u. 20. (51775) Előnevelt csirkére előjegyzést augusztus 8—16 között fölveszek. Érdeklődni : a délelőtti órákban, Horváth Ferencné Nagyatád Kiszely L. u. 4. __________________(37378) G arázs átmeneti időre Kaposváron, a Petőfi utcában azonnal kiadó. Lipkovits, Kossuth Lajos u. 57. Telefon : 14-607. (2295) adóba. (2278) Eladó egy 8 éves jó tejelő tehén, borjává) együtt Csapó Károly, Kazsok, Petőfi u. 37 __________________(37299) Megnyitottam bélyegkereskedésemet — magyar és külföldi bélyegekből — nagy választékkal állok a bélyeggyűjtők rendelkezésére. Állandó vétel és eladás. Kazinczy Pétemé, 6720 Szeged, Kígyó u. 7. (30540) Siófokon, a Puskás T. u. 4. földsz. 2. alatt eladók: új Wart- burgponyva, bútor, szőnyeg, festmény, ágynemű, toll, férfi ruhanemű, javítandó férfi kerékpár, bontott faanyag. (42162) ________________(42162) E ladó nagy méretű fürdőkád. zománcos. Kaposvár, Zrínyi u. 16. Ark János. __________________(37297) K eveset használt piros, mély, Giordani gyártmányú gyermek- kocsi eladó. Érdeklődni: munkaidőben Kaposvár, 12-^88 telefonszámon, Nagyné. __________________(37279) ö téves házból való bontott tégla, hazai cserép, 3-as ablak, betonvas. eladó. Érdeklődni: Kelemen László Kaposvár, Buzsáki út 54. __________________(37320) iT| 1 1 k\!! 1 1 1 1 M fA 1 H 1 í W Somogy megyei Illetményhivatal határozatlan időre nyugdíjast takarítónői munkakörbe felvesz. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Rákóczi tér 12—13. (40320) Nagykanizsai Sörgyár kaposvári üdítőital palackozó üzeme (Május 1. u. 50.), megfelelő gyakorlattal rendelkező autószerelő szakmunkást, fonyódi ásványvíz palackozó üzeme (Bézsenyi u. 1.) »D<- fokozatú vizsgával rendelkező gépkocsivezetőt keres sürgős felvételre. Jelentkezés mindkét helyen : üzemvezetőnél. (40322) Belkereskedelmi Szállítási Vállalat 3. sz. Üzemegységének Bala- tonboglári kirendeltsége, Balatonboglár, Erzsébet utca 24., balaton- boglári, siófoki munkahellyel gépkocsivezetőket, rakodómunkásokai 1 forgalmi alkalmazottat, i általános adminisztrátort alkalmaz. (5957) Férfi raktári segédmunkást keresünk felvételre. Textilnagykei Vállalat, Kaposvár, Jutai út. (37358) Eladó nyolclevelű philodendron. Kaposvár, Körtönye u. 18. _________________(373211 J ó fejős tehén eladó, költözködés miatt. Gi- ge, Rákóczi u. 39. _________________(37322) Nyolcfajta idei díszfácán, fiatalok, eladók. Keczeli József. 740C Kaposvár, Bálázókért köz 5. sz. _________________(37344) S zázliteres akvárium — komplett, állványnyal fölszerelve, halakkal, növényekké) berendezve, eladó. Ugyanitt 2 darab antik stílusú ülőfotel eladó. Kaposvár, 48-as Ifjúság u. 58., L em. 2. Biczó. (37338) Bontott tégla, faanyag, nyílászárók, olcsóit, eladók. Kaposvár, Nagyszeben u. 23. (37341) Fiókos kisgyermek- áéy eladó. Kaposvár, Honvéd u. 25, Rónai. _________________(37289) D iófaszínű kombinált szobabútor eladó. Kaposvár, Pázmány Péter u. 116. (37310) ALBÉRLET Egyszobás, összkomfortos, központi fűté- ses lakás kiadó. Kaposvár, Laborfalvi Róza u. 45. Érdeklődni: délután 17 órától. __________________(37314) B elvárosban kétszobás, fürdőszobás lakás kiadó. Érdeklődni : 15 óra után, Kaposvár, Jutai u. 3. (37292) Varrógép — nagy Singer szabógép eladó, több művelet végzésére alkalmas. Érdeklődni: este 18 óra után, Kaposvár, Május 1. n 80. fszt. L (37322) MAI Étin sót4 Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3, 5 és este 7 és 9 órakor: ABBA. Szabad Ifjúság de. 10 órakor : VÁTSAG- DÚ EGY HAOTTÉRT, du. 4. órakor: SZARVACSKA-MANÓCSKA, du. 6 és este 8 órakor: VÁLTSÁGDÍJ EGY HALOTTÉRT. Dal- los Ida Mozi du. 6 órakor: CSÉPLŐ GYURI (14). Krénusz (kertmozi) este 8 órakor: KÜLÖNBEN DÜHBE JÖVÜNK. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor : A SZALAMANDRA TŰZBEN ÉL (14). Marcali: VALAKI A VOLÁN MÖGÖTT. Balatoni mozik műsora Siófok (teremmozi) du. fél 6 órakor: K. O., fél 8 órakor: A DOMINÓ ELV (14). Kertmozi este 8 órakor: A EZÜST-TÓ KINCSE. Márka-Bárka: GYALOG-GALOPP (14). Balatonboglár este 8 órakor: A KESELYŰ HÁROM NAPJA (16). Balatoníöldvár (fedett kertmozi) este fél 8 és fél 10 órakor: MEGHÍVÁS EGY GYILKOS VACSORÁRA (14). Balatonielle (fedett kertmozi) este 8 órakor: EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZAKA (14). Este 10 órakor: VADEMBER (14). Bala- tonfenyves (fedett kertmozi) este 8 és 10 órakor: ABBA. Balaton- mária: AZ AKASZTANI VALÓ BOLOND NÖ (14). Balatonszárszó du. fél 6 és este 8 órakor: A RENDŐRNŐ (16). Balatonszemes (fedett kertmozi) este 8 órakor : A NÉMA DOSSZIÉ, este 10 órakor: HAJTŐ VAD ÁSZÁT (18). Fonyód (fedett kertmozi) este 8 órakor: A VÁLASZT CSAK A SZÉL ISMERI (14). Fonyód (teremmozi) este 8 órakor: K. O. Zamárdi (fedett kertmozi) este 8 órakor: A GEJZlRV OLG Y TITKA, este 10 órakor: A BOSSZÜ (16). TELEVÍZIÓ Budapest L 16.18: Hírek. 16.25: Amé és Adisza házassága. Francia film. 17.15: Tudományos rajzfilmek. 17.40: A nyelv világa. 18.15: Párbeszéd a filmszalaggal. 18.35: Ahol otthon vagyunk, 19.10: Esti, mese. 19.20 Idősebbek is elkezdhetik ... 19.30 : Tv-híradó. 20.00: Gazdag ember, szegény ember. 20.45: Közgazda- sági kislexikon. 22.5»: Filmszem. 21.45: Magyar tudósok. 22.40: Tv- híradó 3. Budapest 2. 20.00: Autó-motorsport. 20.20: Szikrázó csillagok. Olasz film. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Napfigyelő szolgálat. 21,45: Baleset. Ango) film. Jugoszláv Tv 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Űttörő-tv-hfradó. 18.45: Népi muzsika. 20.00: Aktualitások. 20.50; Munkavédelem 21.00: Fiatalok a filmen: Akarjuk-e? Dán film 22.55 : Sakk-kommentár, Osztrák Tt 10.30: Büszkeség és előítélet Filmkomédia. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Állatok paradicsoma. 18.30: Mi. 19.00; Osztrák képek. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Nyaralási történetek. 21.10: A pokol kapuja. 21.55: Jenny, Lady Churcill. Filmsorozat. 22.40: Hi- rek, sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hírek, műsorismertetés, 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Életed a kezedben van. 8.55; Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Ballagó idő. 10.25: Bariton ánák. 11.00: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 11.41: Egy jenki Artur király udvarában. 12.00 : Déli krónika. 12.35: Melódiákoktól. 13.55: Sándor Mátyás. 14.48: Éneklő ifjúság. 15.00: Hírek. 15.10: Zenekari muzsika. 15.44: Magyaran szólva. 16.00: Hírek. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Verbunkosok, katonadalok. 17.00: Hírek. 17.07: Megy a munka? 17.32: Híres énekesek dalfelvételeiből. 18.00: A Szabó család. 18.30: Esti krónika. 19.15: Beethoven: Zongoraötös. 19.41: Asszíriából jelentem. 20.H: Csajkovszkij : IV. szimfónia. 20.57 : A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetet 22.20: Nótacsokor. 21.28: Magyar előadóművészek felvételei. 24.00: Hírek. 0.10: Dalok. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli, zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.33Í Munkásdal-feldolgozások. 8.40 : Slágermúzeum. 9.30: Derűre is derű. 10.00: Zenés műsor — üdülőknek. 11.55: Látószög. 12.00: Nóták. 12.33: Arcképek a szJovák irodalomból. 12.50 : Zenekari muzsika. 13.28: Állatbarátoknak. 13.33: Kossuth-nóták. 14.00: Opcrasláge- rek. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.36 : Találkozás a stúdióban. 16.33: Csúcs- forgalom. 18.00: Farkas Ferenc nepzenei feldolgozásaibóL 18.33 : Könnyűzenei olimpia. 19.20: Van-e százszázalékos előrejelzés? 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Sárpataki táncok. 20.42: A hegyen túl Kína. 21.12: Puccini: Manon Lescaut. Opera. 23.28: Dzsesszfelvéte- lekből. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. S. MŰSOR 14.05: Magyar zeneszerzők. 15.0S: Emlékiratok a szabadságharc és az abszolutizmus koráról. 15.26: Dzsesszfelvételekből. 16.03: Perényi Eszter hegedűestje. 17.00: Világhírű operaénekesek Budapesten 18.05: Szimfonikus zene. 19.33: Operarészletek. 20.35: Tip-top parádé. 21.05: Bach-művek. '22.05; Remekírók — remekművek. Még 5 napigfari Hég érdemes fölkeresni a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szaküzletelt és a Somogy Áruházat!