Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-01 / 179. szám

/ gazí fesztivál volt Az első percektől vi­dám, jó hangulatú, gazdag programmal teli két nap. Tíz- és tízezrek tettek eleget a Képes Újság és a Somogyi Néplap meghívá­sának. Szerencsére az idő is kedvezett, így semmi nem zavarta meg a fesztivál si­kerét. Sokezer ember nézte meg a parton rendezett szabad­téri fotókiálítást, figyelték a tó szépségét megörökítő képzőművészeket, várták a telexen érkező híreket, fo­tókat, és nagy érdeklődés­sel lesték az Atheneum nyomdászainak munkáját, akiknek szinte a kezükből ragadták ki a Somogyi Nép­lap fesztiválújságjának kü­lönkiadásait. Azt azonban kevesen látták, hogy a szerkesztőségi sátorban egymást váltva ültek Író­géphez a Somogyi Néplap kiküldött munlMíársai, akik a helyszín eseményeiről ír­ták friss tudósításaikat, ri­portjaikat. Szombaton és vasárnap igazi fesztivál-hangulat uralkodott Siófokon. Az al­kalmi postahivatalnál tö­megek álltak sorba, de sok­ezer ember tolongott a pe­csenyesütő és borkimérő helyeken, a sajtóváros sza­badtéri színpada előtt, ame­lyet a SAÉV munkásai épí­tettek — önzetlenül. Sűrűn csattogtak a fényképezőgé­pek, amikor hangos kürt­szóval útjára indult a négylovas delizsánsz, a ba­kon korabeli ruhákba öl­tözött postásokkal. A meleg sátorban és a So- mog-i megyei Nyomdaipari Vállalat siófoki telepén ez­alatt fáradhatatlanul dol­goztak a szerkesztők, a nyomdászok, hogy alkalmi újságunk minél előbb — és minél több változatban jut­hasson el az érdeklődőkhöz. Szombaton este a Siófok étteremben a Képes Újság bálján találkoztunk a kö­zönséggel, amely megvár lasztotta a Somogyi Nép­lap szépségkirálynöjét és két udvarhölgyét. Vasárnap reggel a Piroska csárda előtti téren százak állták i körül a Somogyi Néplap mászófájat és szurkoltak a versenyzőknek. A sajtóváros szabadtéri színpadán — egy vidám fórum keretében — a Ké­pes Újság és a Somogyi Néplap főszerkesztője vá­laszolt az olvasók kérdései­re. Vidám hangulatú utca­bál zárta a kétnapos ese­ményt, az énekesek, zeneka­rok sokaságának nagy taps­sal, tetszéssel fogadott mű­sorát. A Hévíz vízibusz virág­csokrokkal, színes lámpák­kal díszítve futott ki a nyílt vízre, s a hangulatos estén nyújtották át a kü­lönböző pályázatok és ver­senyek díjait. A tó korallzöldje horizont­határon egybeolvadt az éggel. Fecskeszelíd vitorlások horgo­nyoztak a közelben. A mólón sétálók gyakran álltak meg egy-egy pillantásra a vizet, tá­jat festő amatőr képzőművé­szek vásznai előtt. Versengtek alkotásaikkal a szépet vászon­ra fogalmazók. Közülük kettővel beszélget­tünk. Rozsnyai Sándor Duna­újvárosból érkezett. — Hogyan került ide? — Olvastam a Képes Újság felhívását. Levélben tudósítot­tam őket szándékomról: részt vennék a munkásfestők sza­badtéri versenyén. Választ kaptam, ezért utaztam ide. — Mióta fest? — 1971-ben kezdtem. Most huszonkilenc éves vagyok, és rokonpályán dolgozom. Deko­ratőrként tevékenykedem Du­naújvárosban. Papp Erzsi viszont — így mondta — illegálisan fest a parton. — Én nem kaptam választ a jelentkezésemre. Eljöttem, dolgozni kezdtem. Pasztellel ábrázolta a lát­ványt. De nemcsak egy művet szándékozott készíteni. — Kollázstechnikával is dolgozom majd. Egyébként: Pápáról érkeztem ide erre a két napra. Műszaki rajzoló vagyok. Már az is élmény, hogy itt'lehetek. Nem, én nem a győzelemért utaztam ide. A részvétel sokkal fontosabb! A sajtófesztivál alkalmával SAJTŐFESZTIVÁL a tó partján rendezett fotókiállítást szom­baton délelőtt nyitották meg a siófoki Rózsaligetben. A tárla­ton a Képes Újság pályázatá­ra érkezett legjobb munkák­kal ismerkedhettek meg a né­zők. A képek színvonala arra engedett következtetni, hogy a pályázat elérte célját, s hogy a bíráló bizottság gaz­dag anyagból válogathatott. A pályázati kiírás meglehetősen tág témakört jelölt meg (álta­lában az emberről várt hiteles képi vallomásokat), s ezzel eleve megteremtette a tárlat változatosságának lehetősé­gét. Különféle embertípusok, személyiségek, a személyisége­ket alakító környezetben ... öregek, fiatalok, magányban, közösségben, városban, falu­ban, munka közben, az alko­tás kellékeivel kezeügyükben. Az emlékezetes képek közül hadd említsük meg Tóth Béla Kenyerünkért, Tihanyi László Magány, Tarján Imre Szemek, Németh Ernő Egy gondolatsor című munkáját Régen megszakadt hagyo­mányt újítottak föl a sajtó­fesztiválon. Pályakezdő vagy pályakezdésben reménykedő fiatalabb, idősebb' veíselők és prózaírók vetélkedtek a költé­szet felszenteletlen csarnoká­ban, a Dél-balatoni Kulturális Központ zárt udvarán. S ha már a hagyományt említettük: nem a római gladiátorok gigá­szi küzdelmére gondoltunk, hanem a hajdankor görög, majd római verseiéinek ugyancsak hérosz! gyűrkőzé- sére. A költőtalálkozón nem a hangerőé lett a diadal; a de- cibelleket nem mérte semmi. A versek mondandója, mon­dandójának érvényessége, a tartalom és a forma egysége döntött. A Képes Újság irodalmi' mellékletének, a Tavaszi szél­nek pályázatára nagyon sok szerzőtől érkezett küldemény. Ezt az anyagot előzsürizték, és egy-egy írást választva ki, meghívták a szerzőket. Siófo­kon maguk a verselők olvas­ták fel művüket. A körülbelül másfél órás műsort a ziiiri ta­nácskozása követte. Első dijat nem adtak ki, s ez tulajdon­képpen jól érzékelteti a szín­vonalat. Második lett Böröczki Mihály és Ketykó István. A harmadik helyen is ketten osztozkodtak: Kalocsai Mihály és Matyikó Sebestyén József. Örömünkre szolgál, hogy az utóbbi szerző somogyi, Siófo­kon él. A Somogyi Néplap irodalmi különdíjasával be­szélgetést is folytattunk. Szebényi Il­dikó Ki' hiszi el neked című versével Nagy Lászlónak állít emléket. A 26 éves tanító­nő Szalk­szentmárton mellett, egy tanyán szüle­tett, négy évig ott is tanított. — Mikor fogott először tol­lat? Hogyan került szorosabb kapcsolatba az irodalommal? — Érettségire készültem, amikor kezembe került Nagy László egyik kötete. Tanulás helyett azt olvasgattam, így szerettem meg a verseket. Hét évvel ezelőtt próbálkoztam elő­ször a versírással. Mellette ír­tam novellákat is, de ezek ke­vésbé sikerültek. Eddig a Ma­gyar Ifjúságban és a Képes Újságban jelentek meg ver­seim. Legnagyobb élményem a Nagy Lászlóval kötött ismeret­ség volt. Fölhívtam telefonon és kértem, olvassa el néhány írásomat. Nagyon segítőkész volt, elemezte a verseimet, és tanácsokat adott — Milyen tervei ■vannak? — Megváltozott az életem azzal, hogy elkerültem a ta­nyáról. Férjhez mentem és 'Budapestre költöztem. A kö­rülményeim jók, a munkám­mal azonban mindig elégedet­len vagyok. Sokat jelent, ha mások véleményét hallhatom a verseimről. Még többet aka­rok írni, és van egy vágyam is: szeretnék megismerkedni Ladányi Mihállyal és Juhász Ferenccel... A népművészet mesterei sem csalódtak a fesztiválban, kiemelkedő forgalmat bonyo­lítottak le a vásáron. Nem aludhattak sokat az árusok sem, akik vasárnap hajnalban érkeztek a széplaki Piroska csárda elé. Már reggel nyolc­kor megindult a sátrakhoz az érdeklődők özöne. Nem lát­tunk egyetlen aggódó arcot sem, hogy mi lesz a gyéké­nyen fekvő áruval. Igaz, ilyen tarka, sokszínű és gazdag vá­sárban sem volt még része a Balaton vendégeinek. Lószőr­ből készült divatos ékszerek, szépen faragott kisbútorok, kerámiák, szőttesek, népi ih­letésű kisplasztikák, citerák, gyerekjátékok, bőrholmik ve­télkedtek szépségben, árban... Lószőrmester — így nevezik ismerősei a nagykátai Bodro­gi Sándort, a népművészet mesterét. Hogy is haragudna érte, hiszen való igaz, hogy ő csinálja Magyarországon a leg­szebb lószőr ékszereket. A népművészet honfoglalás kori ága a lószőrfonás, s a prakti­kumból szépség született! Ci- teraszó tett varázslatot, mint­ha nem is a Balaton mellett lennénk a több nyelvű forga­tagban. A népi hangszeren kí­vül eleink agyagsípját is gyak­ran megszólaltatták készítőik, ilyenkor mintha madaras erdő vette volna körül a széplaki népművészeti vásárt... Huszonheten jelentkeztek, de csak kilencen jutottak le­hetőséghez, hogy megmász- szák a Somogyi Néplap 14 méter magas vásárfáját, ame­lyen az MHSZ, a Csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet és a Sió Aruház értékes aján­dékai vártak gazdára. A he­tedikes siófoki Lipity Csaba már háromnegyed órával a rajt előtt ott kuksolt a fa tövében, hogy »jó helyet* kapjon. A serkenő bajuszú egyetemista, Szabó Antal vier cesen kérdezte, hogy milyen pezsgőt rejtettünk el a ma­gasban. A »sors«-olás iróniá­ja, hogy végülis éppen azt sikerült leakasztania. A bu­dapesti Császár Attila már csaknem följutott a csúcsra, amikor megtudta, hogy — ha eléri — egy bakfis lányruha jut neki. Dolga végezetlenül, olyan gyorsan ereszkedett alá, hogy csaknem megpörkölődött a fatörzs. A legszerencsésebb a komlói sportiskolás Tóth Béla lett Izgatott szülei és a szurkolók hangos buzdítása mellett — háromszori pihenő­vel — sikerült megkaparin­tania a fődíjat, egy táskará­diót A mászásra várók azért iz­gultak, hogy ne fogyjon le előttük a «•gyümölcs«. Mind­össze kettőt tudtak lebeszélni arról, hogy a fele úttól ne felfelé, hanem lefelé mász- szanak. Hatan így is hoppon maradtak. Kalóz Géza az utolsó szerencsés nyertes vé­gigment, s ezzel eloszlatta a reményeket Az ügyes nyer­tesek örültek, a közönség jól szórakozott és az »agyon má­szott« fa is jól tartotta ma­gát a Somogyi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság jóvoltá­ból. A hatszázezredik Képes Újságot Peics Ilona, a Ka­posvári Tanítóképző Főisko­la másodéves hallgatója lelte meg a vásáron; jutalma egy Junoszty tíupsú hordozható tévékészülék. — Sokat utazom, gyakran járok haza Siófokra — mond­ta a boldog nyertes —, ilyen­kor mindig veszek újságokat. Nemcsak azért, mert megrö­vidíti a hosszú vonatozást, hanem azért is, mert érde­kel, hogy mi történik a vi­lágban. À Somogyi Néplapban olvastam a fesztivál előké­szítéséről és a rendezvény céljáról, a programról: gon­doltam, eljövök körülnézni. Tudtam árról is, hogy a Ké­pes Újság hatszázezredik pél­dányának olvasója díjat kap. Sikerült ! — Mit olvas szívesen az újságokban ? — A frissesség élményét nyújtó írásokat, ezek lehet­nek bármilyen, témájúak. Ke­resem a lapokban azokat a cikkeket, amelyek rólunk, fiatalokról szólnak. — Mi a véleménye a fesz­tivál rendezvényeiről? — Ne higgye, hogy azért dicsérem a fesztivált, mert illendő viszonoznom a nyere­ményt! örülök, hogy részt vehettem a fesztiválon; han­gulatos, mozgalmas volt, tet­szett A közvetlen hangú fó­rum, a sok zene, a találko­zások népszerű emberekkel — mind, mind dús élményt, ad­tak. Virágcsodák, szemet gyö­nyörködtető kompozíciók, csokrok és koszorúk borították a Dél-balatoni Kulturális Központ előcsarnokának egyik szögletét. Ezek a kü­lönleges remekek egy ver­senyről adnak színes képet. Virágkötészet egyenlő virág­költészet! Erről győzött meg bennünket a látvány. Somogy és a túlsó part vi­rágüzleteinek boszorkányosán ügyes kezű dolgozói — vala­mennyien a Somogy megyei Kertészeti és Parképítő Vál­lalat alkalmazottai — vetél­kedtek egymással pártatlan zsűri előtt. A szaktekintélyek más megyékből érkeztek, hogy eldöntsék: kinek fejlet­tebb az esztétikai érzéke, ki­nek szárnyal magasabban a képzelete. És természetesen : ki tudja a megvalósítással leginkább követni a fantá­ziát. A vetélkedő bevallott célja az volt, hogy a versennyel és a kiállítással arra hívják föl a figyelmet: lehet olcsó vi­rágokból is divatosat, szépei alkotni. A megszületett re­mekművek azt bizonyították, hogy a célt elérték a ver­seny hirdetői. Bizonyára na­gyon sokan megkedvelték ezeket a kompozíciókat. Az első díjat Komárominé Papp Zsuzsa tabi, a másodikat Mó­di Judit siófoki, a harmadi­kat Bognár Györgyné ugyan­csak siófoki versenyző érde­melte ki. Színes forgatag fogadta a sajtóváros látogatóit a hajó­állomás melletti téren. A pa­vilonok sok érdekes látniva­lót kínáltak. A postasátornál a bélyeggyűjtők adtait talál­kozót egymásnak. Alkalmi képeslapot és bélyegzőt bo­csátottak ki a fesztiválra. Múlt századi hangulatot idé­ző vörös postakocsi szállítot­ta az üdvözlőlapokat a fő- postára. Közeledtét kürtszó jelezte. Az öreg delizsánsz a gyerekek kedvence lett. A könyv-, lemez- és hírlapsát­raknál mindenki ízlése sze­rint válogathatott. A szépülni akaró hölgyeket kozmetikai szalon várta. A testkultúrával foglalkozó pa­vilonban fogyasztó, izomerő- sítő, masszírozó tornaszereket mutattak be. Nagy ember­gyűrű fogta közre a szerkesz­tőségi sátrát, ahol állandó te­lex-, képtávíró- és telefon­összeköttetés szolgáltatta a legújabb hazai és külföldi híreket. A show mann Dévényi Ti­bor volt. A gyerekek, a fia­talok és az idősek kedvence lett másfélnapos non stopp »szolgálata« idején ez a ro­konszenves fiatalember. A sajtóváros szabadtéri színpa­dán lehetett látni szombat déltől vasárnap estig a mű­sorközlő, a játékvezető, a ri­porter szerepében, aki játék­ból megetette a gyerekekkel a Kaposvári Tejipari Vállalat sajtját, pudingját. Túró Ru­diját, és senkinek sem ju­tott eszébe, hogy azt mondja, köszönöm, nem kérek... A fiatalok a lemezlovas Dévé­nyivel ujjongtak a bemutatott világslágereknek, de a negy­ven, ötvenévesek is a hatal­mába kerültek. Ezt mutatta a vasárnap délutáni táncver­seny, amelynek győztese hat x-szel táncolt a szabadtéri színpadon. A másfél napos programot lehetetlen fölsorol­ni. Csupa híresség fordult meg a sajtóvárosban. Ruttkai Éva sanzont énekelt, Ihász Gábor saját szerzeményeit -énekelte, Karda Beáta, Szűcs Judit a fiatalok kedvencei: a sportújságírók doaenje, Sze­pesi György, a kék fényes I rendőrségi szakértő és sok más híresség adott egymásnak találkozót. Igazi fesztivál hangulat volt a Balaton fővárosában, a sajtó megnyerő, emlékeze­tes ünnepe. A S-omogyi Néplap feszti­válújságjának és mai összeál­lításunknak munkatársai. vol­tak: Gyertyás László, Horányi Barna, Izményi Éva, Jutási Róbert, Leskó László, Paál László, Papp Zsuzsa, Szalai László, Szapudi András, vala­mint lapterjesztő és nyomdász barátaink. Somogyi Néplap

Next

/
Oldalképek
Tartalom