Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-05 / 183. szám

Létra a fellegekbe A Kapos-vári Városi-Járási Tűzoltó-parancsnokság új, 45 méteres létráját a nyugatné­met Magirus-Deuch cégtől szerezték be 12 millió forint­ért. Most próbálják ki. A létra beszerzését a sza­porodó magas házak tették szükségessé. Élet- és vagyon­mentés a rendeltetése, de tűz oltására beépített vízágyúval is fel van szerelve. A létra liftrendszerű: felfelé 2, lefelé 3 szeméig szállítására alkal­mas. A kezelő és a létrán tar­tózkodók között az érintkezést rádió biztosítja. Szükség esetén a megye többi városának, vagy a szom­szédos megyéknek is segítsé­get tudnak adni. Jelenleg ez a leghosszabb létra a megyé­ben. Azt tervezik, hogy jövő­re Siófokot és Marcalit is ellátják ilyen típusú, 33 mé­teres létrával. A PANNÓNIA CSÁRDÁIBAN B magyar konyha dicsérete Néhány Pannónia-csárdát látogattam meg egy »csendes-« hétköznapi estén a Baiaton- parton. A többi között arra voltán* kíváncsi, hogy ezek az idegenforgalmi szempont­ból oly fontos üzletek (.köz­ismert, . hogy a külföldiek kü­lönös előszeretettel látogatják a csárdajellegű vendéglőket), milyen környezettel, étlappal, szakembergárdával fogadják a vendégeket, akik Európa, sőt a világ minden részéből ér­keznek. Tájékozódó utamra elkísért Pintér Csaba, a Pan­nónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat Dél-balatoni Igazga­tóságának szakembere, vala­mint Danóczi Nándor művé­szeti vezető, a szórakoztató műsorok szerkesztője, koreog­ráfusa. Szürkebarát a minisztertől A szántódi Rév~csárdá,ban mintegy száznegyven külföl­di vendég élvezte a »násznép« fergeteges táncát, a vőfély »ételt konferáló« rigmusait, a csodálatos népviselet pompá­ját, s nem utolsósorban a sok-sok szép magyar népdalt, mely a lakodalom-szertartás közben elhangzott. Zola Tóth Erzsébet, Kürti Ha énekelt szólót a többi között, s a tán­cosok sorában La la bár Kata­lint is felfedeztük. Feltűnt, hogy több ősrégi népdal hang­zott el, mint magyar nóta. — Kétségtelen: az úgyne­vezett magyar nótát jobban kedveli a külföldi közönség — jegyezte meg Danóczi Nán­dor —, de meggyőződésem, hogy csak azért, mert kevés­bé ismerik népdalainkat. Eb­ben a lakodalomban nemcsak a népviselet eredeti, hanem a dal is. Hatalmas siker, tomboló jókedv. Zöld László üz'etve- zető elégedetten nézi a so- kadalmat. — Azt hiszem, a menü és a bor sem okoz csalódást — mondja. — Máskor is ilyen élénk a forgalom? — Minden este telt ház van. Tavaly júniusban egy­millió-háromszázezer forint forgalma volt a Rév-csárdá­nak. Az idén még ennél te több. Zöld László télen a buda­pesti Zöldfa vezetője. Az itt dolgozók többsége ugyancsak abból az étteremből jött Szántódra. Jó konyhája van a Révnek, mely különösen az osztrák vendégek törzshelye. — Nemrég itt vacsorázott a magyar és az osztrák külügy­miniszter — mondja az üz­letvezető. — Ugyanakkor egy jókedvű osztrák csoport te betért, s felfedezték minisz­terüket. Aláírásokkal ellátott üdvözlőlapot küldtek néki a pincérrel, mire a miniszter számos palack szürkebaráttal viszonozta honfitársai figyel­mét. Szakácsok, ha beszélgetnek A balatonboglári Kinizsi­udvar — leégése óta — az idén üzemel először. Mintegy három és fél millió forintos költséggel építették újjá, s az egyik legvonzóbb arculatú vendéglője a déli partnak. A vacsorázó vendégeket remek népi zenekar, s a »tűzről pat­tant« G. Nagy Gabriella szó­rakoztatja. Az üzletvezető, Pálfalvi Sándor, a Pannónia legjobb szakácsai közé tarto­zik. A Gundel konyháján ta­nult, s fiatalember létére (32 éves) már aranyérmet te nyert egy saját kreációjú éte­lével. — Mi volt az a remek étel? — kérdeztem. — Delikát őzbatyu vadmár­tással, gyümölcskörettel, bur­gonyafánkkal. Ezenkívül lán­goló töltött alma. —* Itt is kapni valami sa­játos »Pálfalvi« étket? — Igen. A magyaros Pál aprópecsenyét, amely remél­hetőleg Kinizsi Pálnak te íz- lene. Vállalati üdülőben nyaralók étkeztetését is vállalják. A békéscsabai Lenin Tsz dolgo­zói például mindennapi ven­dégek itt, s úgy hírlik, elé­gedettek az ellátással. Jú­niusban csaknem nyolcszáz­ezer forint forgalma volt a megifjult, megszépült üzlet­nek. A kőröshegyi Flekken-csár- dát egy kis túlzással Európa csárdájának mondhatjuk. A hazai ínyenceken kívül né­met, holland, francia stb. üdülők látogatják, s szinte minden harmadik vendég úgynevezett »visszatérő«. Kí­sérőm, Pintér Csaba évekig vezette ezt az üzletet, s sza­kácsművészetének is köszön­hető a csárda jó híre. De Tóth Péter, a jelenlegi üzlet­vezető is vérbeli szakács. Né­hány percen belül szenvedé­lyes diskurzus bontakozik ki kettőjük között különféle éte­lek elkészítésének módjáról, s szavaikban húsok sisteregnek, levesek párolognak. Danóczi az éjszakában A siófoki Delta nem csárda ugyan, mégis _ meglátogattuk. Mégpedig nívós revüműsora miatt. Danóczi Nándor művé­szeti vezető itt elbúcsúzott tőlünk, mert neki még »kül­detése« volt az éjszakában. A Deltából a szállodasorra in­dult, hogy a többi bárban is jelen legyen, amikor művé­szei a közönség elé lépnek. Délelőtt 11-től éjjel háromig yan »szolgálatban«, negyven­három zenekar, s mintegy háromszáz énekes, táncos, ar­tista stb. várja szűkszavú el­ismerését, bírálatát. Összesen tizenegy műsort szerkesztett az idei szezonra, s valamcny- nyi táncszámot ő koreografál- ta. — Nagy munka előzte meg a szezont — mondja. — A művészek kiválasztása, szer­ződtetése után kemény pró­bák következtek. A premiert a Pannónia dolgozói előtt tar­tottuk meg. A hagyományos folklór, és revüműsorok mel­lett az idén megpróbálkoztam a szalonzenével, sőt az iroda­lommal is. Mindkét kísérlet bevált. A ~ Siófok étteremben a régi hangulatú szalonzenét még a fiatalok te szívesen hallgatják. Az Európa tetőte­raszán minden hétfőn magyar —orosz, illetve magyar—né­met nyelvű irodalmi estet rendezünk, olyan művészek közreműködésével, mint pél­dául Mikes Lilla. A hatvanegy éves Danóczi Nándor nevét valaha hatal­mas betűkkel nyomtatták a plakátokra. A sztárok között hirdették fellépéseit Budapes­ten, Párizsban, Londonban, New Yorkiban. Huszonegy évig táncolt külföldön, a többi kö­zött például a párizsi Moulin Rouge-ban. Most indult, hogy megnézze,» hogyan táncolnak a tanítványai. Sz. A. Ezer apró (hiány) cikk Amikor évekkel ezelőtt a Belkereskedelmi Miniszté­rium kezdeményezésére az áruházakban, a nagyobb vas— edény szaküzletekben, műsza­ki boltokban kialakították az »ezerapróciikk-osztályt«, a vá­sárlók fellélegeztek: végre egy jó ötlet! Nem kell többé be­járni a. várost egy faliszőnyeg vagy függöny felszereléséhez szükséges holmiért, képszö­gért, tipliért, guriguri-csipe- szért, függönykarikáért, ha­nem bemegy az ember az áru­ház ezeraprócikk-osztályára, és végigböngészi a rekeszeket. Nincs többé futkosás szifon­alkatrészért, mert az egyik üzletben csak tűszelep, a má­sikban csak gumitöpiítés kap­ható, mert az ezeraprócikk- osztályon tetőtől talpig kicse­rélheti az ember a szifonját. Az első időkben így is volt. E’ omlott a konyogó? Semmi baj, minden alkatrész meg­kapható hozzá az ezerapró- cikk-osztályon! Nem szív a porszívó? Irány az aprócikk­osztály, ahol a gégecsötől a szénkeféig minden megtalál­ható! És volt ott minden: víz­csaphoz bőrkarika, mosógép­hez fedőgumi, húsdarálókés, U-szeg, biztosíték, súlyszelep, szűrőbetét, sarokvas, haj csa­varó, gombostű és anyacsa­var. .. Apropó, gombostű! Ruhát próbálok a varrónőnél, dere­kaimnál kicsúszik egy gombos­tű, finoman pendül az elő­szoba mozaikkövén és elgurul. A varrónő négykézlábra eresz­kedik, és félrebillent fejjel ke­resni kezdi a szökevényt. Sze­me sugarával gondosan végig- pr'sztázza a környéket, ám a tű sehol. »Akárha szalmaka­zalban keresné« — kedélyes- kedtem, de a válasz komor: »Muszáj megtalálnom, mert már alig van kéttucatnyi gombostűm!« Még mindig gú- nyorosra veszem: »Vegyek magának egy fél kilót?« A derék asszony bólint: »Az bi­zony jó volna, mert én már két éve nem tudok szerezni!« Így kezdődött. Attól kezdve, amerre csak jártam az ország­ban, mindenütt gombostűt ke­restem. Később a kör kibő­vült a műanyag szifonfejjel meg a színtelen nitrolakkal. Aztán újabb megbízatásokat kaptam: égen-földön szerez­zek valahol régi típusú, hen­ger alakú, hajdúsági mosó­géptetőhöz való gumikarikát, Orion rádióhoz potenciomé- tert, magnókazettát stb. Kutatásaim kettős ered­ménnyel jártak. Részint rá­jöttem, hogy a gyártási és a kereskedelmi lelemény való­sággal kimeríthetetlen a hiányzó cikkek körének bőví­tése terén, részint pedig föl­fedeztem, hogy az évek sorén egyre több áruházban, szaküz­letben — városban és nagy­községben — megszüntették az ezeraprócikk-osztályt. Ez­zel újra eljutottunk oda, ahol tíz évvel ezelőtt voltunk: a vevő lejárhatja a lábát, amíg összeszedi a kuktafazék meg­javításához szükséges csavart, betétrácsot, súlyszelepet, nem is beszélve egy második ház­tartás — a hétvégi bungaló — felszereléséről. Detektív legyen a talpán, aki kinyomozza, mi volt előbb: a kereskedelem mu­lasztása, vagy az iparvállala­tok erőteljes törekvése meg­szabadulni a fogyasztónak nélkülözhetetlen, ám a gyár­tónak szerény hasznot ígérő vagy egyenesen gazdaságtalan termékek nagyobb mérvű elő­állításától?! Akár így, akár úgy, a vesztes mindenképpen a vevő lett. A gazdasági szabályozók és a piac törvényei évtizede arra szorítják rá a vállalatokat, hogy minden erővel töreked­jenek a gazdaságos termék- szerkezet kialakítására. Ám ez a fontes népgazdasági cél sem szolgálhat mentségül az el­mondottakra. Persze, senki sem kívánhatja — józan ész­szel —, hogy egy vállalat »rá­fizessen a jó szívére«, vagyis magasztos céloktól vezetve gyártson csupa filléres, gazda­ságtalan cikket. De azt joggal elvárhatja a fogyasztó, hogy minden vállalat jelezze- meg­rendelőinek és szakminiszté­riumának, ha valamelyik gaz­daságtalan termékének gyár­tását megszüntetni készül, s hogy az illetékesek időben gondoskodjanak a termék pót­lásáról: akár más vállalat vagy kisipari szövetkezet kije­lölésével, akár importtal. Nyírt Éva, Nem csupán KRESZ-előírás Több felelősséget embertársainkért! Néhány napja Kaposváron ifjú Czár József ács motorke­rékpárjával elütötte a 11 esz­tendős Stolcz Csaba tanulót. Egy nappal később ugyancsak Kaposváron a 31 éves Király József kárpitos személygépko­csijával Kónyi Pálné 42 éves kaposvári lakost gázolta el. Ügy látszott, egyik gyalogos sem szenvedett sérülést. Az' ijedtségen kívül semmi bajuk, így ők és a járművek vezetői nyomban eltávoztak a hely­színről. Sem a motorosnak, sem a gépkocsivezetőnek nem jutott eszébe, hogy a közleke­dési szabályok szellemében orvoshoz, kórházba vigye, s megvizsgáltassa a gyereket, il­letve az asszonyt. Elmulasz­tották bejelenteni az esetet a közlekedési hatóságoknak. Igaz, ezt a gyalogosok sem kérték. Sokan látták mindkét ese­tet. A tanúk között akadtak hivatásos gépjárművezetők, meglett, tapasztalt emberek, akik ismerik a szabályokat, s hallottak már hasonló közle­kedési balesetekről, amelyek szinte hajszálra így történtek. Nem egy példát lehetne em­líteni, hogy az ilyen balesetek­nél nem szabad közönyösnek lenni. Előfordult, hogy az elgázolt ember csak napok múlva kez­dett panaszkodni, s csak ak­kor ment már orvoshoz, ami­kor késő volt. Belső sérülések, vérzések keletkeztek, ezeket a-gázolás helyszínén nem érez­te. A fiatal fiú otthon kezdett panaszkodni. Amikor orvoshoz Piaci körkép Nem enged a „húszból” a paprika Nyári árubőség — Mától kilenc forint a paradicsom Hovatovább az a meggyő­ződés alakul ki az ember­ben, aki derülni, nevetni akar, az menjen ki pénteken a kaposvári hetipiacra, álljon sorba Csincsi standja előtt — és sajnálni fogja, ha a sor elejére ér. A humor itt szünet nélkül, bőven terem. Ügy fest, a paprikára ez koránt­sem jellemző még. — Mi bosszantja leginkább a mai piacon? — A paprika! — négyen- öten is ezt válaszolták egybe­hangzóan. — Úgy látszik, az idén nem eszünk lecsót! Csincsi standja előtt . sor állt a húszforintos papriká­ért. Érthető, mert általában 32, 36 és 40 forintért árulták kilóját. Reggel hét óra után' a fővárosi piaci »állapotokat« összegező tudósításban így hangzott el : »A paprika ára tartja magát, a Zöldértnél 18—32, az őstermelőknél 10— 35 forintért mérik.« Egy szó mint száz, még mindig nem hevertük ki az esős, hideg júniust, a szántó- földön még mindig nem érik olyan mennyiségben ez a kedvelt zöldségféle, hogy ké­pes lenne »megrendíteni« a meglehetősen paprikás ára­kat. Mint hallottuk, tegnap a Zöldért megyei vállalata a taranyi meg a tótújfalui szö­vetkezettől az elmúlt két nap alatt csaknem egy vagon szán­tóföldön termett paprikát vett át, ez pedig mindenképpen azt jelzi, hogy ha lassan te, de csökkenniük kell az árak­nak. A pesti piacokon tegnap már megjelent nyolc forintért a szántóföldi paradicsom, Ka­posváron 12—14-ért kínálták. Mától viszont nálunk is vál­tozik a helyzet, a Zöldért ki­lenc forintért adja. Sláger lett a fejtett bab. A fővárosban 24—30 forintért mérték kilóját, a kaposvári piacon — a bögréket, a fél litereket kilóra átszámítva — 18—20 forintért. Egyébként tegnap az eladók »fogták« a vásárlókat, mert a gazdag fel­hozatalhoz, árubőséghez ké­pest mérsékelt volt az érdek­lődés. így aztán aki kilencet kért a fél liter babért, egy­kettőre alábbhagyta hétre, és unszolta mellé a zöldséget is. Ez csomónként — a minőség­től függően — 2—5 forintért volt kapható. Pesten 7, az őstermelőknél 6—8 forint veit a zöldbab,! nálunk még tíz. A sárga­dinnye »fej-fej mellett« 12— 15 forint, a görögdinnye vi­szont itt olcsóbb: a főváros­ban 17—20, Kaposváron 12 forint. Gyümölcsbőség volt a teg­napi piacon, a mennyiségtől azonban messze elmaradt a minőség. így az árak is meg­lehetősen tág határok között mozogtak. Volt őszibarack 5 forintért, de akadt húszért te, a sárgabarackot 12—13 fo­rintért kínálták — Pesten ez 10—16 forint volt. Sokan hoz­tak körtét, meglehetősen el­térő minőségben. Nem cso­da, ha a kistermelői tiz-tizen- két forintos áraktól megret­tenve továbbléptek a vásár­lók — a Zöldértnél ugyanis 5 forintért hozzájuthattak eh­hez a gyümölcshöz. Végezetül egy jó hír az igaliaknak és az ott fürdő- ző vendégeknek: a múlt heti­hez hasonlóan most vasárnap is megjelenik Csincsi a für­dőben, paprikát, paradicso­mot, dinnyét, gyümölcsöt árul majd — feltehetően hasonló jó kedéllyel, mint szokása az a hetipiacon. V, 51­vitték, kiderült: sérülése «** ha nem életveszélyes is — sú­lyos, hetekig tart a gyógyulá­sa. Az asszony sem úszta meg csak az ijedtséggel. Amikor elmondta férjének a történte­ket, és orvoshoz mentek, az könnyű sérüléseket állapított meg. Az esetnek több tanulsága van. Az orvosok nem nyom­ban a gázolás után, hanem csalt órákkal, illetve napokkal később tehették meg a szük­séges intézkedéseket. A rend­őrség szintén csak jóval ké­sőbb, az orvosok jelentése alapján kezdhette meg a gá­zolok személyének kiderítését, illetve a szemtanúk felkutatá­sát. A motoros és a gépkocsive­zető ellen büntetőeljárás in­dult. Talán, ha időben és a szabály szerint cselekszenek, akkor megússzák szabálysér­tési felelősségre vonással! Így büntetésük súlyosabb lesz! Természetesen megállapítják a gyalogosok mulasztását is. Vajon nyugodtan tértek ha­za, nem gondoltak arra, hogy a gyerek, az asszony sérülése esetleg súlyosabb lehet, mint ott, a helyszínen látták? Ön­maguk megnyugtatása is azt követelte volna, hogy azonnal orvoshoz vigyék őket, s a köz­lekedési hatóságoknak jelent­sék a történteket! Egyúttal biztosítaniuk kellett volna a helyszínt, hogy a vizsgálat a pontos tényeket állapíthassa meg! Elmarasztalhatok a tanúk is a közönyük miatt. Amikor látták, hogy a motoros meg a gépkocsi vezetője nem teszi meg a szükséges intézkedése­ket, nekik kellett volna azon­nal és határozottan cseleked­niük. Szólni a gázolóknak, fi­gyelmeztetni őket a kötelessé- I gükre, értesíteni a rendőrsé­get, följegyezni a motor, agép- j kocsi rendszámát, hogy ezzel te segítsék a közlekedési ható­ságok munkáját. Bárkivel előfordulhat ilyer n c et. S akkor valamennyiünk- nefc jólesik tudni: nem csupán - sajnálkozó, együttérző embe- ‘ rek vesznek bennünket körül, ; hanem olyanok, akik felelős- s séget éreznek másokért, nem ^ mennek el közönyösen ember­társaik mellett, ha bajba ke­rültek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom