Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-30 / 204. szám

Ara: 80 fillér MSZMP SOMOGY M.EGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam 204. szám 1978. augusztus 30., szerda Technológiai kísérletek a Szaljut—6-on Sz tíriiégyes megkezdte a munkát Hivatalba lépett Nobre da Costa kormánya Acélhálószövők Miskolcon Kurt Waldheim ENSZ-főtit- J kár Becsben fogadta Mártii Ahtisaarit, a világszervezet narhíbiai különmegbízoltját, aki nemrég tért vissza a Dél- Afrika által megszállt ország­ban tett ténymegállapító út­járól. A finn diplomata jelen­tése alapján Waldheim saját jelentést is készít, s ezt Ahti­saari a napokban adja át New Yorkban a Biztonsági Tanács­nak. Az ENSZ főtitkára közölte: külön javaslatokat terjeszt a BT elé a Namíbiába küldendő ENSZ-békefenntartó erők. va­lamint a szabad választások előkészítéséért és ellenőrzésé­ért felelős polgári ügyintézők megbízatását és feladatait il­letően. Az ENSZ főtitkára, aki elő­zőleg szabadságát töltötte ausztriai otthonában, Bécsből Buenos Airesba utazott, ahol részt vesz a fejlődő országok műszaki együttműködésével foglalkozó ENSZ-értekezlelen. Közügy az NDK-ban — A Springer-konszern is „mozgósított” Kedden már rendes munkanap volt a Szaljut—6 űr­állomáson a négy tagú nemzetközi személyzet számára: a munkaidő reggel nyolc órakor kezdődött és — a megszo­kott módon — késő estig tart. A négytagú kutatócsoport egyik fő feladata ezen a napon a. technológiai kísérletek folytatása volt az űrállomás két »mini kohójával«, a Szplavval és a Kriszlallal. A kísérleti programot az NDK tudósai dolgozták ki, szovjet szakértőkké! együtt. A »Berolina-program« hat különböző kísérlet elvégzését jelenti. Ezek egyrészt irányí­tott kristályosítási folyamato­kat. másrészt új típusú félve­zetők előállítását jelentik. A kristályosítási kísérletek kö­zött van olyan is, amelyben a kristályokat már előre meg­határozott és a későbbi fel­használáshoz szükséges for­mában állítják elő. A másik kísérletnél nem befolyásolják a kristályszerkezet kialakulá­sát, viszont az anyagot tartal­mazó , ampulla mechanikus mozgatásával a kristály hen­ger alakú formában alakul ki. A kísérletek között van bo­nyolult összetételű , üveg elő­állítása is. A programot az NDK tudo­mányos akadémiája, a berlini Humboldt egyetem, a • jénai üveggyár és a híres jénai Ze­iss Művek kísérleti laborató­riuma készítette elő. Kovaljonok, Ivancsenkov, Bikovszkij és Jähn emellett más 'vizsgálatokat is végez. A négy űrhajós kitűnően ér­zi magát. Hétfőn már kialakították az együttes .munka formáit. Míg a személyzet két állandó tagja elsősorban az űrállomás működtetésével kapcsolatos feladatokat végzi, a nemzet­közi kettős a kísérletekkel foglalkozik, mindkét feladat- csoportban van azonban mun­kamegosztás: Bikovszkij kije­lentette, hogy szeretnék va­lamelyest tehermentesíteni a harmadik hónapja dolgozó űrpárost, az állandó munkában is. A Szojuz—31 és Szaljut—6 kísérletsorozata a szó szoros értelmében közügy a Német Demokratikus Köztársaságban. Iskolás kortól fölfelé aligha van NDK-beli polgár, aki a sajtó, a rádió és a televízió gazdag hírszolgálata nyomán ne tudná, mi történik ezek­ben a napokban a világűrben. Kozmosz-emléktárgyak, -leve­lezőlapok, -kendők, űrhajós plakátok, pqrcelántányérok tömegét vásárolják Berlinben. Az Interkozmosz űrrepülés hivatalosnak számító NDK- beli eseménye, hogy az állam­tanács döntést hozott »a Né­met Demokratikus Köztársa­ság űrhajós pilótája« cím ala­pításáról, amelyet világűrben végzett kiemelkedő munka el­ismeréseként adományoznak, s amelynek első kitüntetettje — még október 7-e, az NDK nemzeti ünnepe, az első szo­cialista német állam megala­pításának 29. évfordulója előtt — nyilvánvalóan Sig­mund Jahn lesz. Az NDK nemzeti bankja 10 márkás emlékpénzt bocsá­tott ki a Szojuz—31—Szal- jut—6 nemzetközi személyze­tének űrrepülése alkalmából. A jobboldali nyugatnémet sajtó ^viszont nehezen tudja megemészteni a Szovjetunió és az NDK közös űrsikerét: az a-tény, hogy a Szojuz— 31 fedélzetén a Demokratikus Németország űrhajósa is részt vesz a kozmosz meghódításá­ban. A Springer-konszern vezető lapja, a Die Welt amerikai tudósítóját mozgósította, s az keddre kiderítette: a? ameri­kai űrprogramba 1974-ben «majdnem bekerült egy nyu­gatnémet asztronauta is« . .. >*A terv az akadozó nemzet­közi együttműködésen, és - a tettrekeszség hiányán bukott meg« — írja a nyugatnémet lap. Johnson — az akkori amerikai elnök — és Erhard nyugatnémet kancellár talál­kozója után még 1966-ban a Nasa vázolta elképzelését nyugat-európai űrhajósok to­borzására és be akarta őket vonni az Apolló-programba. Bonnban akkor sajnálattal ál­lapították meg, hogy a ten­gerentúli elképzelések »nem eléggé konkrétak«. A jelenlegi tervek szerint az NSZK két jelöltje — más nyugat-európai repülőkkel együtt — pályázik a Space Shuttle űrrepülő fedélzeti be­lépőjegyére. de mint a Dié Welt kénytelen megállapítani : kevés eséllyel. Legjobb eset­ben is csak 1931-ben startol­hat amerikai űrhajó NSZK- beli űrhajóssal. Alfredo Nobre da Costa, Portugália új miniszterelnöke és kormányának 15 tagja, kedden letette a hivatali es­küt. Beiktatási beszédében az új kormányfő kijelentette: bár hivatali ideje csak kor­látozott lehet, kormánya en­nek ellenére nem ügyvezető kormányként, hanem a vég­rehajtó hatalom teljes jogú irányítójaként fog működni. Nobre da Costa beiktatási be­szédében kijelentette. hogy Soares leváltása és az ő ki­nevezése nem áll ellentétben az ország alkotmányával, ugyanakkor kifejezte készsé­gét, hogy azonnal lemond, ha a pártok egyezségre jutnak egymással egy működőképes kormány megalakításában. Gazdasági kérdésekről szól­va az új miniszterelnök — aki Soares korábbi kormányá­ban az ipgrügyi tárca mi­nisztere volt — kijelentette: általában az előző kabinet politikáját fogja követni. (Kommentárunk a dalon.) A December 4. Drótmüveknél, Miskolcon már két új oszt­rák EVG-gyártmányú gépen készítik a hegesztett acélháló­kat, melyeket az autópálya-építéstől a paksi atomerőműig egyre több helyen használnak. (MTI-fotó — Kerényi László felv. — KS) Fölkészülés az őszi csúcsra Vezető ElVSZ-tisztviselő látogatása Á Külügyminisztérium meghívására hazánkban tar­tózkodott P. K. Banerjee, az ENSZ-titkárság politikai és biztonsági tanácsi ügyekkel foglalkozó részlegének vezető beosztású tisztviselője. P. K. Kétségek Camp Dayid előtt Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár az osztrák televíziónak adott nyilatkozatában a Camp David-ben megtartandó ame­rikai—egyiptomi—izraeli csúcsértekezletet érintve két­ségét fejezte ki, hogy az egyiptomi—izraeli különtár- gyalások eredményre vezet­hetnek. ha csak a két fél bi­zonyos pontokon meg nem változtatja álláspontját. Az ENSZ-főtitkár a közel- keleti probléma nemzetközi úton történő megoldásának lehetőségére, azaz a genfi kö­zel-keleti békekonferencia felújítására utalva kijelentet­te: ezt az értekezletet igen gondosan kell előkénzíteni. Egyiptom vereségre van ítélve a Camp David-i talál­kozón — szögezi le a balol­dali nemzeti haladó párt Kai­róban kiadott nyilatkozatá­ban. A Khaled Mohieddfn ve­zette párt — amelynek mind­össze két képviselője van a parlamentben — rámutat: az egyiptomi tárgyaló félnek egyetlen fegyver áll rendelke­zésére: a tárgyalások beszün­tetésével való fenyegetőzés. Ez viszont a békekezdeménye­zés kudarcának elismeréséhez vezetne. Banerjeet fogadta Ráez Pál külügyminisztériumi állam­titkár, s megbeszéléseket foly­tatóit vele Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. A vendég előadást tartott a le­szerelés időszerű kérdéseiről a Magyar Külügyi Intézetben, látogatást tett Lőrincz Tamás­nál, az Országos Béketanács leszerelési szakbizottságának elnökénél, valamint Simái Mi- hál\t akadémikusnál, a Világ- gazdasági Kutatóintézet igaz­gatóhelyettesénél. A következő négy hónapban 4Q.2 millió tonna áru elszállí­tása hárul a vasútra, amely nagyobb teljesítményei ellené­re sem tudott az idén annyi előnyt szerezni-, hogy az őszi csúcsforgalomban hiánytalanul kielégíthesse a fuvaroztatók növekvő igényeit. így a ko­rábbi évekhez hasonlóan csak rendkívüli intézkedésekkel, a tennivalók jobb megosztásával és összehangolásával, a fu­varoztatók széles körű támo­gatásával biztosíthatják az őszi csúcsforgalom zavarta­lanságát. Ennek érdekében kezdődött kedden a MÁV ve­zérigazgatóságán háromnapos országos szállítási értekezlet. A tanácskozáson Szabó Béla, a MÁV vezérigazgató-helvet- tese önkritikus beszámolóban értékelte a vasút eddigi mun-.' kaját, fogyatékosságait és azo­kat a gondokat, amelyeket a fuvaroztatók okoznak a köz­lekedésnek. Elmondtta egye­bek között: a vasút teljesítő­képessége az idén csak any- nyiban változott, hogy a ko­« csiállomány csökkenése .elle­nére csaknem TI) ezer tonná­val növekedett a raksuly'.ca paritás. Ugyanakkor á javí­tások miatt naponta 3500 ko­csi esett ki az üzemből. A szállítóeszköz hiányához az is hozzájárul, hoev á rendelke- ifesre álló kocsikat korántsem használják ki megfelelően, kí­vánnivalót hagy maga után a menetrendszerű közlekedés, s nem mondható kielégítőnek a? iparvágányok, s általában a fuvaroztatók kiszolgálása. A rakodási igények változatlanul a hét közepére korlátozód­nak, a fuvaroztatók nem gon­doskodnak a küldemények fo­lyamatos átvételéről, nem használják ki a korszerű szál­lítási módszerekből adódó le­hetőségeket. Az exportfuvarozások ed­digi., elmaradása,., valamint • a Szomszédos vasutak jelzett in-, vézkedései miatt várhatók kü­lönféle .áruforgalmi korlátbzá- ' Sok is. A korábbi kedvező ta- i paszlalatok alapján a MÁV a ; záhonyi forgalmat több széles i nyomtávú kocsi átszerelésével gyorsítja, ezek késedelem nél­küli be- és kirakása azonban elengedhetetlen, hogy az in­tézkedéssel célt érjenek el. A kocsihiány enyhítése ér­dekében a vasút ezúttal is ké­sőbbre halasztja a vagonok megelőző karbantartását és a selejtezéseket, ezenkívül kizá­rólag kavics- és bauxitszállí- tásokra — előreláthatólag ok­tóber végéig — 400 nyitott kocsit bérel az osztrák vas-' utaktól. Vállalás a bányásznapra A legfelsőbb tanács elnökségi ülése Kedden a Kremlben ülést tartott a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának elnöksége. Megvizsgálta a legfelsőbb ta-- nács legutóbbi ülésszakán el­fogadott választási törvény előírásainak megvalósítását, tekintettel' a kővetkező par­lamenti választások előkészí­tésére. Kiemelték, hogy — minden javulás ellenére — egyes közszükségleti cikkekből sem a mennyiséget, sem pe­dig a minőséget tekintve nem tudják még maradéktalanul kielégíteni a lakosság igényéit. Az elnökség ülésén rámu­tattak á hibák fölszámolásá­nak, a szűk keresztmetszetek bővítésének szükségességére, hangsúlyozva, hogy a népgaz­daságnak megvan hozzá a kelő tudományos-műszaki és termelési kapacitása. A bizottságok javaslatot tettek, a könnyű- és a bútor­ipar további fejlesztésére. Az ülésen foglalkoztak a dolgozók bejelentéseinek ke­zelésével is. WalíIIssIni Villon javaslatot Készített Három hétre betiltották az AI Ahrart Az oroszlányi szénbányákban a Komszomol szocialista bri­gád a közelgő bányásznap tiszteletére fölajánlotta, hogy au­gusztusi tervét megközelítőleg ötven százalékkal túlteljesíti, képünkön: a brigád fejtési frontja. Elkobozták Egyiptomban a jobboldali irányzatú szociális- ! ta liberális párt lapjának az A1 Ahrarnak hétfői számát, és további büntetésként há­rom hétre betiltották az új­ság megjelenését. Az intézke­dést annak nyomán hozták, hogy a múlt héten az Ai Ah- rar olyan — hivatalos helyről később megcáfolt — hírt kő­sóit, miszerint Mamduh Sza-, lem miniszterelnök lemondás­ra készül a kormányfői poszt­ról. A lapra kirótt büntetés meghozatalánál talán még en­nél is súlyosabban esett lat­ba, hogy az A1 Ahrar elkob­zott száma élesen kikelt egy — a hivatalos Kairó által tá­mogatott — terv ellen: ez ar­ra vonatkozik, hogy az egyip­tomi sivatagban osztrák nuk­leáris erőművek hulladékát tároljak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom