Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-24 / 199. szám
Igényes a vevő TERMÉKEINK EXPORTRA Berendezések a moszkvai olimpiára Mindig újat A Rákospalotai Bőr- és Műanyag-feldolgozó Vállalat marcali gyára biztos piacra épít: az itt készülő diva‘„táskáknak több mint hatvan százalékát a Szovjetunió boltjaiban adják el. — Az éves tervet időarányosan teljesítettük, eddig 36 millió forint értékű áru készült. A minőségről így vélekedik Matics Miklós gyárvezető: — A vevők magas követelményeket állítanak, s mivel termékeink jelentős része külföldre megy, megszokottá válik a szalagokon az, hogy csak pontos, jó minőségű munkával lehet eredményt elérni. Ebből következik, hogy altkor is vigyáznak a dolgozók a termékre, ha hazai megrendelésre készítik. Az exportból — a devizabevételen túl — ez is haszon. Érdemes megjegyezni, hogy eddig nem jött a külföldi vevőktől minőségi reklamáció. Pedig táskát készíteni nem egyszerű dolog : nemcsak a technológia feszi nehézzé, hanem a folytonos alkatrész- hiány is. Emiatt gyakran készül félkész termék a gyárban. — Szerencsére a szállítási határidőket nem befolyásolja ez. Nekünk azonban gondot okoz, mert azonnal át kell szervezni a termelést, és olyan munkára állítani a dolgozókat, amelyekhez van anyag, alkatrész, és el is tudjuk adni. Igaz, hogy a vevő nem veszi észre az ilyen átszervezéseket, de nálunk az üzemben nagyon sok gondot okoz: a gyakori átállást nem szeretik a dolgozók, hiszen a keresetükön is megérzik az ilyen gyors változtatásokat. Ilyen kötülir.ények között hat százalékkal túlteljesíteni az cxportxervet nem könnyű feladat. A marcali üzem munkásai azonban ezt tekék. Szinte megalakulásának első napjaitól kezdve szállít külföldre ruhaipari termékeket a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet. Igaz, abban az időben kis tételekben, rend- szertelenül és «-esetlegesen« kerültek az országhatáron túlra a csurgói termékek, de az akkoriban megszerzett jó hírnevüket mindmáig sikerült megőrizni. Tudatos exporttevékenységbe az ötvenes évek derekán kezdtek. Elekor alakult ki fő profiljuk is: a sportruházati cikkek gyártása, mely azóta is nagy népszerűségnek örvend itthon és külföldön egyaránt. —Hogyan kerültek kapcsolatba külföldi megrendelőikkel? — kérdeztük ifjú Radnóti Lászlót, a ruhaipari főosztály vezetőjét. — Belföldi megrendelésre dolgoztunk a Szövárunak, amelynek volt egy exporttal foglalkozó részlege is. Ismerték a munkánkat, elégedettek voltak a minőséggel, és tőlük jött a javaslat, hogy vállaljuk el a külföldi megrendelést. Létrejött az üzlet, és rövidesen kiterjedt kapcsolataink voltak a könnyező szocialista országokkal, a Közel-Kelet jó néhány államával. Ezek már jelentős — 4—5 ezres — tételek voltak. Többnyire téliesített ballonkabátokat, műbőr kabátokat szállítottunk. A hatvanas években azután előtérbe került a bérmunka. Először NDK-beli megrendelésre dolgoztunk, majd fokozatosan egyre több nyugati cég bízott meg ilyennel. Ma a konfekciórészlegünk termelésének ötven százalékát ez adja. Igaz viszont, hogy az ebből eredő bevételünk mindössze tizenöt százaléka az egésznek. — Ezek szerint a bérmunka nem a legkifizetődőbb ... — Valóban. De megfelelő minőségű hazai alapanyag hiányában, és a szállítók pontatlansága miatt nem tudunk a saját anyagból készült termékeinkkel a nyugati piacon tartósan megmaradni. Évente Ötszáz vagonnal kevesebb Nem fogott .vastagon a ceruza, amikor meghatározták, hogy miiven termékből menynyit szállít külföldre az idén a Somogy megyei Zöldért Vállalat. A tervezésben nem volt hiba, a végrehajtás azonban nem sikerült. Hogy miért? Tóth Tibor értékesítési osztályvezető szerint elsősorban az időjárás húzta át a számításokat. — Burgonyából ötven vagon exportálásra kötöttünk szerződést, helyette csupán húsz vagonnal tudtunk szállítani az NDK-ba. Az ok: amikor szállítani kellett volna, a burgonyának még se híre, se hamva nem volt. Csupán az utolsó két szállítási napot tudták «kifogni«. Az egyik legnagyobb exportcikk a görögdinnye. A lengyel, az NDK és a csehszlovák piacra szállítják, illetve csak szállítanák. Dinnye ugyanis nagyon kevés van. — Ezer vagon dinnye felvásárlására kötöttünk szerződést a gazdaságokkal, 700 vagonos az exporttervünk. Ezzel szemben jó, ha 500—550 vagonnyit felvásárolhatunk, persze csak ha meleg lesz a szeptember. Az exporttervnek a felét sem tudjuk teljesíteni. A zöldségfélékkel az idén baj van. A rossz időjárás miatt nagyon kevés az uborka, paprikából pedig még a megyei igényeket sem tudják somogyi termékből kielégíteni. A í'J yagonos export teljesítésére gondolni sem lehet. A paprika érettségi foka körülbelül a július eleji állapotnak felel meg. A gyümölcsfélékből sem sokkal jobb a helyzet. Málnából 18 vagonnal szállítottak az NSZK-ba. Szamóca is bőven termett, bár exportra kevés jutott ebből. Legtöbbet meggyből vásárolt fel a Zöldért, összesen 236 vagonnal. Ennek egy harmada üvegmeggy volt, ami keresett exportcikk, szállítani azonban nem lehetett. — A meg«vet a kisüzemektől vettük át, sajnos a hiányos növényvédelmi munkák miatt nagyon rossz volt a minősége. Ez a helyzet a szilvával is. Sok van, de nagy része csak konzervgyári célokra alkalmas. Úgy mutatkozik, hogy téli almából szállíthatjuk majd a legtöbbet, 90 vagonnal. Ám csak abban az esetben, ha a külföldi partnerek lega’ább 30 vagon ipari almát is megvásárolnak tőlünk. A Zöidért-nél az idén 1050 vagon árut szerettek volna exportálni. Óvatos számítások szerint ennek a tervnek talán a felét teljesr hetik. A kiesést a kedvezőtlen időjárás és — a kisgazdaságokban — a hiányos, szakszerűtlen növényvédelem okozta. Amiből jó volt a termés, abból sem jutott exportra. 4—5 kollekciónkat a külkereskedelmi vállalatok útján kiküldjük különböző vásárokra. Ha megkötünk egy üzletet, a külföldi megrendelő többnyire szoros határidőt jelöl meg. Tökéletesen érthető az álláspontja: a téli holmikat nem tavasszal akarja megkapni. Es nekünk még meg is kell varr- nunk! A mi szállítóink meg gyakan alkudoznak velünk. Ha éppen van a kívánt alapanyagból, nincs megfelelő színben, vagy csak hónapok múlva lenne. Márpedig a piac megtartásának három fontos tényezője van: a pontos határidő, az állandó jó minőség és az elfogadható ár. Mi «biztosra« akarunk menni, és ezt egyelőre a bérmunka kínálja. 10—15 partnerrel tartottunk kapcsolatot, de a szűkös kapacitás miatt kénytelenek voltunk csökkenteni a számukat. Kiválasztottuk a három legjobb megrendelőnket — három nyugatnémet céget —, s elsősorban nekik dolgozunk. Jelentős tételekben szállítunk gyerejcholmit, dzsekit, síanorákot, műirha és műbőr kabátot, női kosztümöt. Üjabban a lovaglókabát és a lódenkabát is keresett termékünk. Minden évben új partner után nézünk. A külföldinek megéri magyar vállalattal dolgoztatni, mert a saját anyagát a feldolgozás és a visszaszállítás után nem terheli magas vám, és az áraink is elfogadhatók. Célunk az, hogy saját alapanyagokból készült termékekkel lépjünk a piacra, s minden reményünk megvan rá, hogy az idén ez is sikerül. \ — Milyen hatása van az exporttermelésnek az egész üzem színvonalára? — Egyrészt modellötleteket ad az itt feldolgozott áru, másrészt — ami a fontosabb — magasabb technológiai színvonalat biztosít Feszesebb munkatempót, pontosabb kidolgozást, hiszen a megrendelő képviselője gyakran az eaész gyártási folyamatot figyelemmel kíséri, és minden egyes darabot tüzetesen átvizsgál. Ez természetesen jó hatással van a hazai üzletekbe kerülő termékeinkre is, hiszen dolgozóink megszokják a fegyelmezett munkát. Gépeket kapunk tőlük kölcsön, amelyek többnyire ittmaradnak ; mert 4—5 évi használat után nem éri meg nekik visszaszállítani és felújítani. Addigra van jobb, korszerűbb, mi pedig még jó ideig használhatjuk. Röviden: ha nem végeznénk bérmunkát, a hazai piacra is gyengébb minőségű árut szállítanánk. — A dolgozók anyagilag érdekeltek az exportra készülő termékek jó minőségében? — Nem teszünk különbséget, hogy az áru belföldre vagy külföldre készül-e. Tíz centi vrrrás normája mindig ugyanaz. De ha nehezebb, bonyo- lu’tabb a munkafolyamat, nyilván magasabbra értékeljük. Kabát Párizsban és Kaposváron Angliában, az NSZK-ban, Kuvaitban és még egy sor országban kaposvári ruhában járnak a fiatalok: 230 millió forint értékű árut exportál a Kaposvári Ruhagyár, össztermelésének 40 százalékát. Talán könnyebben érthető, ha azt írjuk: 175 ezer különböző ruhadarab jut el innen tőkés országokba, háromszázezer pedig szocialista országokba válnak azzá, ha rosszul sáfárkodunk. Ha «rablógazdálkodást« folytatunk és a belső ellátás rovására exportálunk, az előbb-utóbb visszaüt. Távlatokban gondolkodva tehát csupán pillanatnyi csillogás lehet egy ilyen »jó üzlet«, mert néhány év múlva esetleg ráfizetünk. Müller László igazgató elmondta: — túlnyomórészt a Szovjetunióba — kerül. Mielőtt folytatnánk az adatok felsorolását, egy kis kitérőt kell tennünk. A konfekcióiparról sokszor teszünk elégedetlen megjegyzéseket. Érthetően »örökzöld« téma ez, a divat állandóan változik, sokszor veszünk új ruhát, és bizony sokszop nem találunk jót. Néha dohogunk: persze, hogy nincs kedvünkre való öltözék, amikor elviszik exportra. Anélkül, hogv mélyebb közgazdasági elemzésekbe bocsátkoznánk, el kell mondani : bár sokszor jogtf- sak a kifogásaink, a dolog nem ilyen egyszerű. Nem szorul különösebb bizonygatásra, hogy exportra szükség van. mert a kivitt dolgokért kapott pénzből olyan cikkeket importálunk, amelyekre szükségünk van. Tehát semmiképpen sem lehet úgy érvelni : nem kell kivinni az árut, tessék eladni itthon. Kellemetlen meglepetés érne, ha teljesítenék ilyen »kívánságunkat«. A kivitel és saját magunk ellátása nem egymásnak ellentmondó dolgok, csak akkor — Gyárunk tőkés exportjának fele saját termék, fele pedig bérmunka, tehát a külföldről kapott anyagot varrjuk meg és küldjük vissza készen. Ez elősegíti műszaki fejlődésünket is, hiszen gazdaságosan csak korszerű gépekkel lehet termelni. Nemrég fejeződött be a 120 milliós rekonstrukciónk, ezzel a felkészültséggel és megfelelő piackutatással álljuk a versenyt a tőkés vállalatokkal. Sok a megrendelés, az idén többet nem is tudunk vállalni, s a jövő év elejére is beérkeztek már az igények az NSZK-ból. — Mi jut a hazai piacra? — Exportra készített termékeink nagy része itthon is kapható. A legújabb női kabátunk például egyszerre kerül az üzletekbe Párizsban, Bonnban és Kaposváron. A szerződésekben lekötött termékeink fele már elhagyta a gyárat, úgy számolunk, hogy. nem lesz lemaradás. S ez nemcsak a kivitelre vonatkozik: a hazai megrendelőknek is pontosan szállítunk. I A Finommechanikai : Vállalat 3-as í számú gyára I elektromos berendezéseket ' gyárt, az egész termelés ex- portra megy. Varga Józse) • igazgató mond l ta: í — Jelenleg 1 a moszkvai I olimpiára készítünk egy ■ Uruzsba nevű berendezést, .amely a közvetítő rendszer egyik vonalának része asz. Értéke ICO millió fo- irmt. Most van a legnagyobb munka, szeptember 10-ig ’ el kell készüi- ! nünk, szep- ‘ tember 15-én kezdjük a csomagolást.' — Más országokkal is van kapcsolatuk? __ A GTT—70 elnevezésű b erendezésből két éven keresztül gyártottunk Indiának. Az o'impiai rendelés teljesen leköti a gyár kapacitását, a határidővel nem szabad csúsznunk. Eddig még minden ügyfelünknek a meghatározott időn belül szállítottunk. — Van-e versenytársuk? — Nincsen sem magyar, sem külföldi. Ami a budapesti és a kaposvári gyár között van, azt nem nevezhetjük versenynek. Mindketten a jobb minőségre törekszünk. Az anyavállalat termelése hasonló a mienkhez, ők a Druzsba berendezés egyik korszerűbb típusát gyártják. Ehhez az alkatrészek 70 százalékát mi állítjuk elő. — Mi lesz a következő feladatuk9 — Októberben megkezdjük a jövő évi készáruhoz az előkészítést. Ebben az évben készáruból 180 millió forinto' termelünk. ! — Mit jelent a dolgozóknak az exportra termelés? — Ezt a hatalmas berendezést öt hónapja csináljuk, mindenki magáénak érzi a •munkát. Gyakran lehet hallani a munkások között, hogy ha a tévéközvetítés rossz lesz, akkor mi dolgoztunk hibásan. A gyár kollektívájának hatvankét százaléka teljesítményben dolgozik, sajnos a jutái-' mazást nem tudjuk úgy megoldani, ahogy szeretnénk. Most van a legnagyobb hajtás, ezért elég sok a túlóra. 1974 óta nincs munkaellátási gondunk, szerencsére anyaghiánnyal sem küzdünk sokat. Legfontosabb, hogy a minőség első osztályú legyen. Üzemünkben a technika majd minden ága megtalálható, monoton munkát senki nem végez. Ezek a megrendelések jelentősen növelik a szakmai színvonalat. A munkaerő- vándorlás nálunk jóval az.országos ít;eg alatt van, ez is mutatja, hegy a dolgozók szeretik a gyárat. Kifogás nélkül A síkkötőgépek hangja az udvaron úgy hallatszik, mint egy patak csobogása. Bent a folyosón már sokkal erősebb a zaj. A Budapest Kötőipari Szövetkezet lengyeltóti üzemében 157 munkásnő irányítja a gépeket. Évente 70 tonna fonalat dolgoznak fel, és az előállított termék — kötött felsőruhák — értéke 56 millió forint. Ezt az értéket azonban valutában kell számolni. A lengyeltóti üzem ugyanis alapítása óta szinte kizárólag exportra termel. Néhány száz darabos tételek kerülnek csak termékeiből a hazai boltokba. A legnagyobb vevőjük a Szovjetunió. Moszkvában. Minszkben és Bakuban egyaránt megtalálhatók a boltok polcain az itt készült termékek. A magyar kötöttáru keresett cikk lett, s ebben annak is része van, hogy pontosan és jó minőségű terméket szállít az üzem. Szentgyörgyi Gyula üzemvezetőtől tudom, hogy a szigorú előírások megtartását többször is ellenőrzik. A kötőgépekről nem mehet hibás termék a varrodába. Ha elrontottak egy darabot, azt fölfejtik és újra kötik Ezt követően a budapesti központban a MERT szakemberei ellenőrzik, s mielőtt a szovjet boltokba kerülne, az ottani minőségellenőrző szakemberek még egyszer átvizsgálják. A szovjet minőségellenőrök jegyzőkönyvét félévenként az üzem is megkapja. Ebben a cikkszám szerint sorolják fel, hogy miként értékelték az árut, találtak-e kifogást? Örülök annak, hogy a munkánk ellen még nem merült fel alapvető kifogás. Dolgozóink tudják, hogy exportra termelnek, és vállalják a felelősséget a minőségért. Ha valaki hibás árut készít, azt visszakapja: a kijavításáért azonban már nem űzetünk. Érdekelt tehát mindenki abban, hogy jó terméket állítson elő. Ha nem ezt tenné, a fizetésén is meglátszana. A jó minőségű áru előállításának feltételeit nem lehet egyik pillanatról a másikra megteremteni. A minőség őre mindig az ember, a gép viszont hasznos segítője lehet. Az üzemben korszerű a technika, s ezt egyre eredményesebben használják ki az itt dolgozók. Februárban — az üzem fennállása óta először — szakmát szerző tanfolyamot indítottak, összesen negyvenhetén jelentkeztek. Csaknem minden harmadik dolgozójuk tanul. Teher ez az üzemnek is, a munkásnak is. Megéri vállalni? — Természetesen. Február óta érezhetően csökkent a minőségileg kifogásolt áruk mennyisége. A tanulás miatt kiesett munkaidőt pótolja ez. Az üzemvezető azt mondja: augusztus végén úgy látszik, hogy szeptember közepére teljesíteni tudják éves tervüket. Hogyan? Ügy, hogy az itt dolgozó emberek megértették: divatcikkeket akkor kell szállítani, amikor a vevőnek szüksége van rá. A 126 ezer- darab kötöttáru gyártási ideje kitölti az egész évet. De, ha a reggeli vagy a tízórai szünetet a dolgozók rövidebu- re szabják az előírtnál, ha munkaidő alatt nem mennek ki cigarettázni, ha folyamatosan kapják az alapanyagot, sok időt lehet megtakarítani. '. — És az idén valamivel többen is vagyunk — mondja az üzemvezető — mint amennyivel a terv számolt. A kismamák eav része visszatért a gyes-ről, és úi dolgozók is jelentkeztek felvételre. A kü’földi piac által jónak minősített termék készítése nemcsak az üzemnek éri meg: a munkásnak is.
