Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-19 / 195. szám
Hoz-e szerencsét a 13-as szám? A K. Spartacus tekézőinek fél éve Mintha nem is volna osz- tályküldönbség: a K. Spartacus férfi tekecsapala ugyanúgy a sereghajtók között foglal helyet, mint egy évvel ezelőtt az NB I-ben. Igaz, a feltételeik sem változtak. Megismétlődött a műit: tavasszal valamennyi pályaválasztói jogot ismét kénytelenek voltaic „Uj” támadósor a Rákócziban öt évvel ezelőtt találkozott utoljára egymással a Rákóczi és a Sabária. Azóta elváltak útjaik, és az idén is csak egy hajszálon múlott, hogy ma a szombathelyi gárda utazhat Kaposvárra. Emlékezetes, hogy az NB Il-es osztályozón a vasiak voltak a Siófok ellenfelei és a két gól nélküli döntetlen után csak a tizenegyes rúgások döntöttek a Sabária javára. Az NB Ill-ban a bajnokság végén a 14. helyen kötött ki csapatuk, és ezután következett az említett osztályozó. Az átigazoláskor egy játékossal erősödtek: Nagykanizsáról leigazolták Bogátit. Az elmúlt két fordulóban egy pontot szereztek. Kikaptak Ajkán, majd otthon döntetlenül játszottak a Bakony Vegyész- szel. így várják a holnapi mérkőzést. A Rákóczinál még mindig keseregnek a Dorogon elszenvedett vereség miatt. Nem is játszott rosszul a csapat, de sajnos, a támadójáték nagyon akadozott. Szerdán a MNK- mérkőzésen már egy új összetételű csatársor, játszott Lei- lén — szemre tetszetősen. Igaz, a hazai csapat nem állította őket nagyobb feladat elé. Németh Lajos vezető edző mégis úgy döntött, hogy a Murai—Rózsavölgyi—Burcsa hármast küldi holnap pályára. Ezt indokolja, hogy Czabula megsérült, Marcsók sincs teljesen rendben, de a formája sem kielégítő, akárcsak Du- scháknak, aki egyelőre nem találja a helyét a támadósor tengelyében. Kanyar is mesz- sze van szokott formájától, így ő is csak kispados lesz. így kezd tehát a Rákóczi: Horváth — Németh, Ágfalvi, Petrák, Csorba — Gáspár, Zentai, Gulyás — Murai, Rózsavölgyi, Burcsa. Csere: Málics, Kanyar és Duschák. A mérkőzés a hivatalos időnél korábban, 15 órakor kezdődik. Sportnapok és kuparendesvények Tallózás az ünnepi sportműsorban Augusztus 20-án megyeszer- te ünnepi sporteseményekre kerül sor. Nemcsak városaink, hanem a kisebb településeik is kellő mozgási és egyben szórakozási lehetőségeket kívánnak biztosítani mindenkinek. Csak néhányra hívjuk föl a Ei ""elmet. Balaton}enyvesen rendezik meg ezúttal a Medosz sportnapját. A nagyszabásúnak ígérkező rendezvényre csaknem hétszázan (!) neveztek. Atlétika, asztalitenisz, kézilabda, lövészet, sakk és kispályás labdarúgás alkotja a programot. A helyi sporttelep mellett a lőpálya, a fonyódi sporttelep, valamint a fonyódi gimnázium kézilabdapályája fogadja a résztvevőket. Az ünnepélyes megnyitóra Balaton- fenyvesen 8 órakor kerül sor. Marcaliban az idén másodszor kerül megrendezésre a Kis-Balaton női kézilabdatorna. A városi kézilabda-szövetség ismert csapatokat hívott meg a kétnapos rendezvényre. Pályára lép többek között a Pápai Vasas, a Székesfehérvári Köfém, a Zalaegerszegi Vörös Lobogó és a tavalyi gvőztes, a Pécsi Mezőgép. Megyénket a marcaliakon kívül a Kaposvári Vasas Izzó női csapata képviseli: A mérkőzések ma 13 órakor kezdődnek. - A döntőket augusztus 20-án 9 órától tartják. Kaposváron NB Il-es csapatok részvételével rendezik me» a kosárlabdázók Latinca Kuoáját. Megyénket a Marcali SE, a SÁÉV SC (volt K. Építők) és a K. Gazdász képviseli. Budapestről a Kandó főiskola, Szombathelyről a Sabária egészíti ki a mezőnyt. Igáiban ifjúsági és honvédelmi sportnapot tartanak. Kézilabda, lövészet, úszás, kispályás labdarúgás, valamint összetett honvédelmi verseny alkotja a sportműsort. Balatonlellén férfi és női egyéni sakkvillámtomára kerül sor, Tabon pedig a hagyományos Sió K-Apa férfiröplab- da-villámtornát bonyolítják le a Videoton-sporttelepen. felcserélni ellenfelükkel. Tavaly »csak« épült a pálya, az idén pedig az automatizálás hátráltatta — illetve akadályozta meg — a hazai szereplést. A tekében aztán csaknem »mindegy«, hogy első vagy második osztály. A hazai környezet olyan előnyt jelent, hogy az élvonalból bizonyos rutinnal és erőnléti fölénnyel visszaérkező szövetkezetiek nem tudták kiegyenlíteni. A Spartacus tehát most is az utolsók között kullogott. Jelenleg négy ponttal a 13 helyen várja az őszt. Az előttük álló PMSC is négy ponttal többet gyűjtött náluk. Ládonyi Csaba edző arca mégis derűs, ha az elmúlt időszak, es még inkább, ha a jövő keiül szóba. Mint elmondta: nem is számítottak ennél lényegesen jobb szereplésre. Az ismert személyi cserék következtében csapata némileg meggyengült, az NB Il-t pedig ismerték olyan Jól. hogy tudták: ennyi pálya- előnyt itt sem lehet adni. A legyőzött PMSC-n és Dorogon kívül csupán a Vízművek ellen alakúit úgy az eredmény, hogy győzelemmel térhettek volna haza. Sajnos, az utolsó párnál fordult meg a győzelemre álló találkozó. Sokan azt gondolták, hogy az NB I kétszázas dobásai után az NB II százas szériái játszi köny- nyebbséget. jelentenek a kaposváriaknak. Igen ám, de éppen az előző év hiányos edzései mutatták meg, hogy a Spartacus erőnlétileg sem éri el az élvonalat. Ehhez járult még az is, hogy a tavasszal alig tudtak edzeni a Közútpályán. Egyik csarnokból a másikba vándoroltak, és aki »ismeretes a sportág berkeiben«, tudja, hogy ez mit jelent. Az egyéni teljesítmények is azt sejtetik, hogy a Spartacus nem játszott eddig meghatározó szerepet abban az osztályban sem, amelynek két éve még a legjobbja volt. A csapat legeredményesebb játékosa az elmúlt félévben Kiss Lajos volt, aki teljesítményével (tíz mérkőzésen 428,2-es átlag) csak a tizenkilencedik helyet tudja elfoglalni, öt Al- konyi követi 24. helyével (12 mérkőzés, 424,2 átlag). Három hellyel hátrább található Végh (12 mérkőzés, 420,4,-átlag). A további sorrend: 35. Szemes (10—416,4), 39. Lőczi (8— 415,4), 40. Ládonyi Cs. (6— 414,6), 42. Illyés (12—414,3). Ez utóbbi az idény elején nagyon gyengén kezdett, de utána csapata legjobbjai közé tartozott. Szóhoz jutott még Ládonyi A. és Fehér. Ök csereként szerepeltek. Ilyen tavasz után mi várható a folytatásban? Kiss Lajos, a tavasz legjobbja. Az edző bizakodó és meg is indokolja, hogy mire alapozza. Elkészült az automatika a Közút-pályán, júniustól végre úgy edzhet a csapat, ahogyan korábban szerették volna. Gyorsabb lett a dobás. Százat a korábbi ötven perc helyett harmincöt perc alatt tudnak ledobni. Nyilván ez is hozzájárul az erőnlét fokozásához. A korábbi sérültek Lőczi és Szemes — rendbejöttek, s ők is edzenek már. És ami a legfontosabb, valamennyi mérkőzést (tizenhármat) itthon játsszák. Ládonyi Csaba szerint nem lehetetlen, hogy az ősszel nem fognak pontot veszteni, és ez akár dobogós helyet is jelenthet. Igaz, néhányuknak még jobb- ban meg kell »ismerkedni« a pályával. Az edző reméli, hogy a rajtig még jobban »bedobják«. A július végén rendezett Balaton Kupa eredményei sejtetik, hogy a Spar- tacussal az ősszel már jobban kell számolni. A csapatversenyben csak három első osztályú együttes tudta őket megelőzni, a tizenkettes mezőnyben. Egyéniben a tréner igazolta leginkább, hogy ismeri a pályát: 867 fát dobott & kilencedik lett A Spartacusnál nem tűztek ki magas célt erre az évre. Tudták, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük. Remélhetőleg. valamennyin túl vannak már. Most minden erővel a bajnokságra koncentrálhatnak. Ha egy-két év múlva ismét meg kívánják pályázni az élvonalat, akkor a következő idényt is ennek a szolgálatába kell állítaniuk. Ha valóban sikerülne dobogó- közeiben végeziúük, ez az elképzelés nem is látszana olyan merésznek. Jutási Róbert Farkas Imre repülős győzelme Sportműsor SZOMBAT Kosárlabda Latinca Kupa: Kaposvár, I'unikácsy gimn. 13 ó'-tól. VASÁRNAP Kosárlabda Latinca Kupa. Kaposvár, Munkácsy gimn. 8 ó-tól. Sakk Férfi és női egyéni villámtorna. Balatonlelle, Vörös Csillag étterem, 9.30 ó. 'öplabda Sió Kupa férfiröplabda- torna. Tab, Videoton-sportte- lep, 9 ó. Sportnap A MEDOSZ sportnapja Ba- latonfenyvesen és Fonyódon. Megnyitó: balatonfenyvesi sporttelep, 8 ó. Ifjúsági és honvédelmi sportnap. Igái, 9 ó. Kispályás labdarúgás Augusztus 20. Kupa. Kaposvár, Vasas-pálya, 8 órától. Labdarúgás NB II: Rákóczi—Sabária. Rákóczi-stadion, 15 ó. Megyei bajnokság Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik. . Mernye—Táncsics (Halász), Balatonföldvár—VBKM Vasas (Szeren.cz), Lábod—Kiss J. SE (Kornai), Marcali—Kadarkút (jv. Zalából), Balatonbog- láf—Balatoniéi!* (Fonódi), I Karád—Latinca SE (Buzsáki), Tab—Nagyatád (Feri), Len- j gyeltóti—Csurgó (Fodor D.), Barcs—Siófok (Auman). Területi bajnokság Kezdési idő a Balatoni és a Dráva csoportban 16 ó, a kaposvári csoportban 16.30 ó. Balatoni csoport: Buzsák— Szőiösgyörök (Boór). S. Me- dosz—Zamárdi (Harmath). Balatonszemes — Balatonbe- rény (Horváth I,), Nagyberény —Mesztegnyő (Házi), Fonyód— Kéthely (Szabó T.), Balaton- fenyves—Kőröshegy (Király), öreglak—Balatonszárszó (Má- tés), Kötésé—Táska (Simon). Dráva csoport: Háromfa— Somogytarnóca (Horváth G.), Felsőbogát — Homokszent- györgy (Hardi). Somogyi BSE —Bolhás (Simon), Somógyud- ! varhely—Kutas (Ignáczy). Ba- bócsa—Péterhida (Horváth L.), Lakócsa—Somogyszob (Kercza), Tapsony—Csokonyavisonta (Borsodi P.), Kálmáncsa —Vése (Prefek). Kaposvári csoport: Szőnyi SE—Nagybajom (Rosies), Igái —Toponár (Jutai), Somogy - jád—Nagyberki (Kaposi), Patalom—Hetes (Horváth I.), Kiskorpád—Somogyvár (Haracsi), Magyaregres-—Oszlopán (Kapitány), Somogysárd— K. H. Vasutas (Keresztes). öcsényben befejeződött a VI. gemenci vitorlázórepülőbajnokság a standard osztályban. Nyolc versenyszám után a kaposvári Farkas Imre megtartotta vezető helyét, s 7036 ponttal utasította maga mögé a mezőnyt, övé lett a MÉM í repülőgépes szolgálata által alakított Gemenc Vándorkupa. A versenyben á pécsi Sziebert 7014 ponttal végzett a 2. helyen. 3. az ugyancsak pécsi Depinyi (pontszáma: 6928). A második kaposvári résztvevő, Borka József a 10. helyen vég- i zett. Olcsóinál is olcsói: bársony férfiöltöny 927 Ft helyett 649 Ft bársony férfizakó 754 Ft helyett 523 Ft frottír férfiköpeny 426 Ft helyett 345 Ft női kartonruha 165 Ft helyett 93 Ft női hálóing (krepp) 120 Ft helyett 60 Ft Érdemes felkeresni a Kaposvár, Noszlopy Gáspár utcai Olcsó Áruk Boltját, ahol mindig kedvezményes áron vásárolhat. (40324) AUGUSZTUS A Nap kél 4.45 — nyugszik 18.50 órakor A Hold kél 19.19 — nyugszik 5.52 órakor 19 SZOMBAT Huba A várható időjárás: Nyugat felöl csökkenő felhőzet — a Dunántúlon még egy-két helyen és keleten szórványosan esővel, záporral. Időnként élénk északnyugati szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 20—25 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklet« tegnap Siófokon 11 órakor 22 fok volt. II loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Debrecenben megtartott 33. heti- lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 32, 36, 47, 49, 52 — Bemáth Aurél portréját, Szirimyné Bayer Erzsébet kaposvári festőművész alkotását megvásárolta a Nemzeti Galéria. — A debreceni Kodály Kórus vendégszerepei, hétfőn este 20 órakor Balatonboglá- ron, a kápolnatérség Régi muzsika kertjében. — 137 órás és 6 perces repülés után földet ért Párizstól 80 kilométerre északnyugatra a három bátor léghajós, aki a léghajózás történetében először átrepülte az Atlanti-óceánt. Először átestek a vámvizsgálaton, majd részt vettek a tiszteletükre rendezett fogadáson. — Üj repülőtéri fogadó épül Seremetyevóban. Moszkva új nemzetközi légikikötője/ az »olimpiai repülőtér« évi hatmillió utas kiszolgálását teszi lehetővé. — 13 féle laboratórium jövő évi szállítására szerződött szovjet partnerével az esztergomi Labor-művek: több mint 120, főként mezőgazda- sági célokat szolgáló komplett laboratóriumot szállít neki. — Megkezdték az automata levélfeldolgozó gépsor úgynevezett finombeállítását a budapesti 72-es posta- hivatalban. A berendezés szerelését néhány hete fejezték be; mostani »próbatételén« pedig már igazi levelekkel, a napi forgalommal kiemelt néhány ezer küldeménnyel »etetik«. — Sakkversenyt rendeztek tegnap délelőtt a gyerekeknek a siófoki művelődési házban. Az izgalmas vetélkedőn helybeli és üdülő pajtások vettek részt. ■— Fölavatták tegnap Angyalföldön az MMG automatikai művek kutató- és fejlesztőintézetét. Az új létesítményben olaj- és gázipari berendezéseket, fölszereléseket terveznek. — A magyar élelmiszeripar is jelen lesz a Hungaro- tex és a Tannimpex mellett a lipcsei vásáron. A Chemol- impex, a Metrimpex, a Tes- co és a Videoton Rt pedig információs irodát nyit. — Autótakaró ponyvák gyártását kezdték meg a tahi Campingcikk Vállalatnál. Hét kocsitípushoz az idén 1500 darabot készítenek. — Nem vállalt munkát. csavargóit hónapok óta a 26 éves, kaposvári Nagy Géza. A Kaposvári Járásbíróság ezért 4 hónapi fogházbüntetésre ítélte. A mai ügyeletes : Kercza Imre Telefon: 11-586. este 7-ig. ICO évvel ezelőtt, 1878 augusztus 19-én halt meg Horváth Mihály történész, kul- túrpolitikus, a polgári haladást képviselő történetírás egyik úttörője. Szentesen született 1809 októberében. Tanulmányait Szegeden, majd mint katolikus papnövendék Vácon folytatta. Pappá szentelése után lelkész és tanár. 1848-ban a magyar kormány Horváth Mihályt, ‘aki teljes odaadással a szabadság- harc mellé állt, Csanádi püspökké nevezte ki, és 1849-ben ő lett a Szemere-kormány kultuszminisztere. A szabadság- harc vérbefojtása után emigrált, és csaknem két évtizeden át élt Nyugat-Európában. Miután amnesztiát kanott és hazatérhetett. a Történelmi Társulat elnökeként, nagyarányú tudományszervezői munkát végzett. Már első munkáiban (Az inar és kereskedelem története Magyarországon, Magvarok története I—IV.) átfogó elvi szempontok r lan ián, a polgárosodásért vívott harc követelményeinek megfelelően igyekezett^ áttekinteni a történelmi fejődést. LegieJentősebb müveit az emigrációban írta: a Magyarország történelme (I860— 63) az első nagyobb szabású, haladó szel'emű munka történelmünk egészéről. — Egyedül megmászta a héten egy tiroli alpinista, a 33 éves Reinhold Messner a világ egyik legmagasabb hegycsúcsát, a Himalájában található 8125 méteres Nanga Parbatot. Messner 1970-ben már megmászta ezt a csúcsot, leereszkedésekor azonban testvérét, Günthert egy jéglavina a mélybe sodorta. Az osztrák alpinista egyébként három hónappal ezelőtt már hallatott magáról: oxigénpalack nélkül megmászta a világ legmagasabb hegyét, a 8848 méteres Mount Everestet. — Trajtler Gábor adott orgonakoncertet tegnap este a kőröshegyi műemlék templomban. Közreműködött a budapesti Madrigálkórus, Szekeres Ferenc vezényletével. — Farkasgycpün rendezik meg az idén a német néprajzi tábort. A fiatalok most másodszor vesznek részt nemzetközi néprajzi gyűjtésen. — Express-hírek. Berlin—Potsdam. 1978. szeptember 20—24. Utazás: oda—vissza repülőgéppel. A részvételi díj 19-50 Ft. Jelentkezés az Express Utazási Irodában (Kaposvár, Ady E. ü. 7.) személyesen, vagy a 13-5‘56-os, a 12-265-ös telefonon. Korhatár : 35 év. (40596) — A Táncsics Mihály Gimnázium összes esti és levelező tagozatán a javító, felvételi és különbözeti vizsgák 1978. augusztus 31-én lesznek. A vizsgák reggel 8 órakor kezdődnek. Felvételre jelentkezhetnek a hallgatók a gimnázium esti tagozatán az első osztályba, a faipari esti első osztályába és a szakmunkások szak- középiskolája levelező első osztályába. Beiratkozás: 1978. szeptember 4-én délután 2 órakor. (40369) — Értesítjük a lakosságot és közületeket. hogy augusztus 21-cn Kadarkúton országos Ablatés kirakodóvásár lesz. (40278) — A KIOSZ kaposvári körzeti csoportja ez úton hívja föl azoknak a kisiparosoknak a figyelmét, akik 1979,'80-as tanévre tanulót akarnak fölvenni, ez év október 25-ig szíveskedjenek a felvételhez szükséges nyilatkozatokat a KIOSZ szervezeténél kitölteni. (37599) — TIT-nyelvtanfolyamok Indulnak. Beiratkozás a TTT-szék- házban (Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18.), augusztus 21-től szeptember 2-ig. nanonta R-töl 18 óráig (szombaton 8-tól 12 óráig). (J7309>