Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-17 / 193. szám
Az MNK-ért Megyénk röplabdasportjá- | nak egyik legpatinásabb együttese a K. Dózsa férfiszakosztálya. Szereplésüket sikerek, majd visszaesések kísérték. Az utóbbi években csak álom maradt a lila-fehérek számára a dobogós hely. : Igaz, nagy reményeket nem is j tápláltak a közelmúlt bajnokságain, titokban azonban min- : A Rákóczi és a Táncsics jutott tovább Balatonlellé, illetve Nagyatád volt a színhelye az MNK soron következő fordulójának. Mindkét helyen a vendég együttes bizonyult jobbnak. A Rákóczi Lellén, a Táncsics Áfádon megérdemelten nyert. Rákóczi—Balatonlelle 3:0 (3:0) Balatonlelle, 600 néző. V. : ßzerecz. Rákóczi: Horváth — Németh, Ágfalvi (Duschálc), Petrák, (Kanyar), Csorba — Gáspár, Zentai, Gulyás —: Murai, Rózsavölgyi, Burcsa. Balatonlelle: Both (Székely) —' Brunner, Kenéz, Pusztai, Vázsonyi — Riba (Makai), Bán, Vass — Basics, Takács Gy„ Takács B. A lellei együttes a mérkőzés elején nem állt be védekezni: bátran kezdeményezett, és neki volt az első helyzete is. A Rákóczi félóra elteltével tudta bevenni Both kapuját. A 30. percben Csorba 12 méterről szerzett vezetést. 1:0. Pfégy perccel később Murai lövése egy védőn irányt változtatva jutott a hálóba. 2:0. A 41. percben a fiatal széjl- eő 20 méterről küldött labdája — az előző góljához hasonlóan — szegen 'ses körülmények köpött juMt a kapuba. 3 0 A szünet elán o Rákóczi » lef ékezel1-“, már csak az eredmény tartására törekedett Ekkor a hazaiaknak szé- pítási lehetőségei is voltak. Jók: Zentai, Gulyás, Murai, Rózsavölgyi, illetve Székely, Brunner, Pusztai, Vázsonyi. Hajas Gyula Táncsics SE—Nagyatádi VSE 2:0 (0:0) Nagyatád, 20b néző. V. : Pálfy. Táncsics: Kótai — Sárái, Eőri, Bolla, Kecskés — Jokl, Hódosi, Bundor ,— Meskó, Bántó, Szilágyi. Nagyatád: Kutnyák (Zsob- rák) — Birkás, Czimbalek, Hoffmann, Szabó — Horváth, Czár, Utasi — Simon (Pintér), Mohácsi, Ilics. ' Az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt ,a pályán, a szünet után azonban egyre jobban elfáradt az atá- di együttes és a jobb erőben levő Táncsics — könnyed játék után — védelmi hibából szerezte első gólját. Az 57. percben Jokl 16 méterről lőtt a jobb sarokba. 1:0. A 60. percben — egy formás kaposvári támadás befejezéseként — ismét Jokl volt eredményes. 2:0, A Táncsics I győzelme ilyen arányban is I megérdemelt. Jók: Hódosi, Jokl, illetve Zsobrák, Horváth. Tóth Ferenc „Ne haragudj, papa!’’ ■— ezekkel a szavakkal fordult egy alig 24 éves francia fiatalember nemrég a párizsi Diadalív alatt édesapjához. Az történt ugyanis, hogy a 65. Tour de France profi kerékpáros körverseny — nem hivatalos vb-nek fogható föl — utolsó, 22. szakaszában Bernard Hinsult olyan tetemes előnnyel vezetett az összetettben a holland Zoetemelk előtt, hogy a befutónál kerékpárját a vállára kapva, gyalog sétált be a párizsi cél be. Sdesajpa, a francia vasutak váltóőre, feddően nézett rá ezért a közjátékért. — Ne haragudj, papa! Mondták, hogy Zoetemelk már nem tud behozni, ennyit megengedhettem magamnak. Hinault eredeti egyéniség. Breton földről, a 2000 lelket számláló Yffiacból származik. Keményfejűnék, beképzeltnek tartják a legtöbben ezt a szőke, francia kerekest. Édesanyja azt mondja róla: — Olyan, mint én. Annak idején, fiatalabb koromban, mindent akartam, és azonnal. Bemard teljesen rám ütött, s most nagyon örülök, hogy ilyen fiam van. Hinault élete első Tour-ján vett részt, de fél évig nem sokan gondolták.. hogy ő viszi sikeiTe a francia színeket. Addig ugyanis csak egy szakasz- győzelemmel. (a 8-at nyerte) dicsekedhetett, azután óriási elánnal taposta a pedált. Nyert a 15. és a 20. etapban, háromszor viselte az összetettben vezetőnek járó sárga trikót. Pont jókor, az utolsó 3 szakasz során. Viszont előtte sokáig hajtott összetett másodikként az épp élen álló mögött. Szóval nem véletlen a siker. — Senkitől sem félek. Egy dolog érdekel: a kerékpározás. És a következő győzelem. Azt mondjak rólam az irigyeim: mindig bálvány akartam lenni. Hát most az vagyok, hölgyeim és uraim — így nyilatkozott, ostoba nagyképűséggel a végső befutó után. — Ugyanazzal rendelkezem, mint mindenki más • • egy fejjel és két lábbal. S ha ehhez . van egy kis önbizal- I mám is, miért lenne bűn? Apám mindig arra nevelt, hogy semmit sem kapok ingyen az élettől. Hát én megdolgoztam érte, ne sajnálja senki. Milyen »előélettel" jutott Hinault karrierje eddigi legmagasabb csúcsára? A franciák nemzeti hőse 1972-ben jcezdett, addig néhány utcai versenyen vett csak részt. Katonai szolgálatát követően. 1975-ben lépett profisorba, s »Gitane« cigarettát reklámozó csapát kötelékébe, szerződött Ott nem kisebb egyéniség volt a »chef«, mint Guimard. — Vele tökéletesen kijövök — mondja Hinault. — Nem irigy; szereti, ha valaki befut a csapatból. Ebben a környezetben Hinault több versenyt nyert, így 1976-ban a spanyol körversenyt és Franciaország utcai bajnokságát. — Jól megélek a kerékpározásból — vallja feleségével, Martine-nel együtt. — Most a szép fizetésből végre éoítek egy önálló kis házat Yffiac- ban, és csak olyan főzelékféléket termesztek, ami jó egy erős diétán élő »bringáénak«. Ennyit a jövőről. Területi labdarúgó-bajnokság Dráva csoport: Kálmáncsa—Há rom fa 1:3. Vése-^Tapsony 0:6. Csokonya- visonta—Somogyszob 2:1, La- kócsa—Babócsa 7:1, Pélerhi- da—Somogyudvarhely 3:0, Kutas—Somogyi B. SE 1:3, Bolhás—Felséj bogát 3:0, Homoka Somogyi Néplap széni gyöngy—Somogy larnóca 1:1. / Kaposvári csoport: Zimány—Somogysárd 3:2, Magyaregres—K. H. Vasutas 2:2, Osztopán—Kiskorpád 1:0, Somogy vár—Pataiom 5:0, Hetes—Somogyjád 1:3, Nagyberki—1Toponár 1:1, Igái—Nagybajom 1:1. A K. Gazdász— Szőnyi mérkőzést később já isszák 1*. A cél nem változott dig az adottnál jobb szereplésben reménykedtek. Az idei bajnoki év elején a legfontosabb feladatnak a csapategység kialakítását tartották. , Éremszerzésre most sem gondoltak. Ügy ítélték meg, hogy a jelenlegi játékosállomány a 4—6. hely valamelyikének megszerzéséhez lesz megfelelő. Czulák György szakosztályvezető, Gáspár István szakágvezető edző és Witz Jól sáncol a Dózsa. István edző kritikusan elemezte a tavaszi idény szereplését. A kitűzött célt eddig elérte a Dózsa, s ez nemesik a táblázaton elfoglalt helyre vonatkozik. Jobb lett a csapatszellem, és a kis közösség is egyre jobban összekovácsolódott. Azonban továbbra sem problémamentes a jövő: elsősorban utánpptlásnevelésnél. A Dózsánál is érzik, hogy a röplabdasportnak a megyében nincs olyan tömegalapja, mint több más labdajátéknak. Kaposváron is főleg csak a sportiskola és a Krénusz általános iskola fiataljaira .számíthatnak. Pedig a távlati terv a sportkörnél nem változott. Szeretnének néhány év múlva az élvonalba jutni. Ez pedig szélesebb alap megteremtése nélül csaknem lehetetlen. A tavaszi idényre — mint hallottuk — jól sikerült a fölkészülés. Részt vettek a Somogy, a Bakony és a Kohász Kupákon, ahol az NB II. élmezőnyébe tartozó együttesek ellen mérhették le tudásukat. Az ott szerzett helyezések (két második és egy harmadik hely) mutatják, hogy van fantázia a jelenlegi gárdában. Sajnos, a bajnokság nyitánya után a folytatás már nem sikerült ilyen jól. Sérülések miatt gyakran változott a csapat. Legtöbbször Sziklai, Károly, Hóáosi, Patzai, Ge- lencuír és Witz jutott szóhoz A jelenlegi 5. hely elérésében az említetteken kívül még Domonkosnak, Mesternek, Kretskónak és Páldinak voltak érdemei. Néhány fiatal is szóhoz jutott, ők azonban csak »kóstolgatták« az NB Il-t. Valamennyien a jövő emberei. »Újdonság volt, hogy hazai mérkőzéseiket a tanítóképző főiskola tornatermébet játszották. A kaoosvári mérleg kitűnő: valamennyi mérkőzésüket megnyerték. Olyan eo-rntteseket vertek meg, mint a tabellán jelenleg a 2. és 3. helyen álló Bakony Vegyész, illetve a szombathelyi Styl Spartacus. A Dózsa idegenbeli mérlege épp ellenkezője a hazainak. mindössze Pécsen a PEAC-ot tudták legyőzni. Hogy a szakvezetők ezt mivel magyarázzák? Idegenben általában szabad téren jássza- nak, s ez számukra nem kedvező. Indokukat alátámasztja az említett pécsi győzelem, a PEAC ellen ugyanis teremben került sor a mérkőzésre. A Dózsánál ma már előre tekintenek. Augusztus 1-én megkezdték a fölkészülést az őszi feladatokra. Csapatukban egy változás van: Gelencsér Székesfehérvárra távozott. Az utóbbi évtizedben ő a hetedik olyan játékos a saját nevelé- sűek közül, aki élvonalbeli csapathoz került. Polacsek viszont leszerelt, s a jövőben rendelkezésükre áll. A Dózsa célja nem változott: ha az első hat hely bármelyikén végeznek, elégedettek lesznek. Gy. L. Kaposvári repülős az élen Második hete tart Öcsény- I ben a VI. nemzetközi vitorlázórepülő-bajnokság. Az idő- J járás nem volt túlságosan | kedvező a zavartalan versenyhez, mégis sikerült a szabd osztályban öt, a standard osztályban hat versenyszámot lebonyolítani. Mint korábban hírül adtuk: elsősorban Kaposvár és Pécs pilótái vetélkednek a bajnoki címért a standard géposztályban. A pillanatnyi összesített eredmény alapján a kaposvári Farkas Imre 5323 ponttal az élen áll, az 5251 pontos pécsi Sziebert Béla és az ugyancsak pécsi 5126 pontos Depinyi János előtt. A másik kaposvári versenyző, Borka József 4138 pontjával —-, 28 versenyző között — a 12. helyen áll. Beíejezés előtt a őr. Nagy Oéza-emlékverseny Az utolsó előtti fordulóra került sör a dr. Nagy Géza emlékversenyen. A sakkozók immár tizenkettedszer ültek asztalhoz. Ez a forduló is tar- | lógatott meglepetést. Orsó újabb váratlan vereséget szén- vedelt a világossal játszó Papptól. Ezzel az emlékverseny egyik esélyese végleg elvesztette a jobb helyezés lehetőséget. A XII. forduló eredményei: Horváth M.—Radnóti 0—1, , Végh—dr. Sallay 0,5—0,5, Hor- j váth I.—Máthé G. 0—1, Sche- I ipl—Bartos 0,5—0,5, Monostori —dr. Illés 1—0, P.app—Oxsó 1—0. Az élcsoport állása: 8,5 pontos: Scheipl (sz.), 8 pontos: Végh (sz.), Radnóti (sz.), 7 pontos: Máthé (sz. —1), 6 pontos: Orsó (1). Az utolsó fordulóra ma 9 órától kerül sor. Női kézilabda NB II. Megkezdődött íz őszi idény a női kézilabda NB 11-ben. A nyáron magáról keveset hallató Siófoki Bányász leányai Ajkán játszották az első mérkőzést. Különösen az első félidőben szerepelt nagyon gyengén a siófoki csapat. A szünet után valamelyest följavultak a somogyiak, de csak csökkenteni tudták a gólkülönbséget. Ajkai Alumínium—Siófoki Bányász 23—8 (14—2) Az alábbi összeállításban játszott a Siófok: Sebők — Németh, Hirsch, Palkó, Sütő, Márkus, Süveggyártó II. Csere: Der g ez, Fiathné, Somogyi. Edző: Kiss Ferenc. A somogyi góldobók: Sütő (4), Németh (ÍV Márkus (2). AUGUSZTUS A Nap kél 4.42 — nyugszik 18.54 órakor A Hold kél 18.05 — nyugszik 3.19 órakor 17 CSÜTÖRTÖK Jácint A várható időjárás: Meleg, nyári idő. Csupán az ország nyugati felén növekszik meg a felhőzet, s legföljebb néhány helyen lesz zápor, zivatar. Többfelé megélénkülő, a Dunántúlon átmenetileg megerősödő déli—délnyugati szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön 25—30 fok között lesz. A Balaton vizének hőmérséklete Siófokon tegnap 11 órakor 20 fok volt. — Az Elnöki Tanács Kardos László akadémikusnak, nyugalmazott egyetemi tanárnak — tudományos, kiemelkedő oktatói és irodalmi munkássága elismeréseként — 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköz- társaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. Tegnap adta át neki Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke. — Bővítik és korszerűsítik a szuloki művelődési házat. A következő két évben félmillió forintot fordítanak erre a célra. — Nagy sikerrel szerepelt Kasza Katalin a salzburgi ünnepi játékokon A kékszakállú herceg vára Judit szerepében. Az előadás külön érdekessége, hogy Walter Berry, a világhírű címszereplő is magyarul énekelte Bartók operájának szövegét. — Elhunyt — 73 éves korában — Katona Jenő újságíró, a 30-as és 40-es évek közéletének jelentős személyisége, a Korunk Szava, majd az 1939-ben indított Jelenkor egykori szerkesztője. — Lengyel gépipari szakemberek látogattak tegnap Nagyatádra, a Danuvia 4. sz. gyárába. A három vendég különösen a fúrótok- mány gyártása iránt érdeklődött. — Több ezer tapsifülessel tegnap reggel indították útnak az első nyúlszállítmányt a lukácsházi tsz-ből Olaszországba. — Bikaviadalon baleset érte Spanyolország első női torreádorát, a 18 éves Maribei Atienzart. Agyrázkódás és nyaki sérüléseket szenvedett, s a bika szarva fölhasí- totta a bal vádliját is. A korábban apácának készülő lány a bikaviadal első felvonásában pompásan szerepelt, balesete a második bikával történt. — Malária- és tuberkulózis-fertőzésben több mint 100 indián vesztette életét az utóbbi egy hónap alatt az Amazonas vidékén. A hírt egy misszionárius jelentette a brazil hatóságoknak. — Presley-rajongók ezrei szállták meg a rockkirály egykori fellegvárát, az amerikai Memphis városát. A rajongók rohamai miatt — akik kedvenc énekesük halálának évfordulójára érkeztek — a rendőrség és a nemzeti gárda alkonyattól hajnalig tartó kijárási tilalmat vezettek be. — Több mint 40 ezer kis méretű szőlőprést és mintegy 20 ezer szőlőzúzót szál« , lit a napokban a veszprémi Mezőgép Vállalat hazai piacra, illetve osztrák, jugoszláv és nyugatnémet megrendelőknek. — Lukács Sándor színművész tartott előadóestet tegnap a balatonlellei művelődési házban. A mai ügyeletes: Kurucz Ferenc Telefon: 11-510, este 8-ig. 245 évvel ezelőtt, 1733. augsztus 17-én született Tárcsán — és 60 éves korában, 1793 szeptemberében halt meg — Tóth Fefenc katona, mérnök, diplomata. Előbb kapitány volt a francia Bercsényi huszárezredben, majd 1737-től az isztambuli francia követség titkára, 1767-ben pedig Franciaország követe a krimi tatároknál. 1770-ben a szultán megbízta a török tüzérség és a műszaki alakulatok megszervezésével, valamint a Dardanellák megerősítésével. Isztambulban nagy ágyúöntödét alapított, ö vetette föl először a szuezi földszoros átvágásának tervét, hogy ezzel vízi összeköttetést teremtsenek a Földközi-tenger és a Vöröstenger között. Amikor 1776-ban visszatért Franciaországba, a levantei és a berberiai francia kereskedelmi kikötők felügyelőjévé nevezték ki. 1781-ben elérte a legmagasabb katonai rendfokozatot, tábornagy lett. A francia forradalom elöl Svájcba menekült, majd 1793 tavaszán amnesztiával hazatért Magyarországra; néhány hónap után itthon halt meg. Finnországi vendégszereplés Augusztus 20-án tíznapos finnországi vendégszereplésre indul a magyar néphadsereg Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett száz tagú művészegyüttese. Hét előadást tartanak öt városban, s egyebek közt a hagyományos helsinki fesztiválon is. Ez lesz az együttes 42. külföldi vendégszereplése. Az alakulás óta eltelt csaknem három évtizedben négy világrész 20 országában szerepelt már. — 300 vagonos zöldségtároló építését kezdték meg Mosonmagyaróváron. Főként a Szigetközben termelt zöldségféléket tárolják majd itt. — Pedagógus ikerlakás épül Homokszentgyörgyön — több mint félmillió forintért. Az épület — a tervek szerint — még az idén elkészül. — Több mint 600 önálló I ellenőrzést végeztek Somogy megyében a társadalmi ellenőrök az év első felében. Csaknem 400-an vettek részt ebben a munkában. — 44 fiatal utazott tegnap öt napra Erdélybe. A siófoki Kőolajvezeték-építő Vállalat KISZ-bizottsága által szervezett jutalomutazáson az elmúlt mozgalmi évben kiemelkedően dolgozók vesznek részt. — Tíz álarcos fegyveres rajtaütött egy pénzszállító autón, és 750 ezer font sterlinget zsákmányolt. A fokozott őrizettel közlekedő pénz- szállítmányt színlelt karambollal tartóztatták föl. Négy percig tartott, amíg lyukat ütöttek, a bankautó oldalán s a 35 pénzes zsákot megkaparintották. — G napos társasutazás a kék Adriára. Jdöponl : szeptember 2. cs 7. Korlátozott számú jelentkezés lehetséges. A részvételi díj 2250 Ft 4- útlevél 4- költőpénz. Jelentkezés a Volán Utazási Irodában, Kaposvár. Berzsenyi ú. 1. sz. alatt. Telefon: 12-222. (403.77) — Értesítjük a mozilátogató közönséget, hogy a rendezvényirodában a mozijegyelövétel betegség miatt bizonytalan ideig szünetel. Jegyek a Vörös Csillag filmszínháznál válthatók a plakáton megjelölt időpontokban. Somogy megyei Moziüzemt Vállalat. (WXil)