Somogyi Néplap, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-16 / 192. szám
A gondolat erjesztői Kaposvári nyár Ahol emberek élnek, ott van szellemi élet, mert az ember gondolkodó lény. Csak az a kérdés, hogy ez a szellemi élet milyen. Zárt, »belterjes«, alkotni képtelen apró csoportokban, vagy nyílt, . a környezetre hatni tudó közösségekben folyik, s igy az »utcára kerül« a gondolkodás. Ahhoz, hogy a mindenütt megtalálható,, jobbat, többet akaró emberek találkozhassanak, és ezekből a találkozásokból létrejöjjön az úgynevezett alkotó közivélemény, valamiféle »katalizátor« szükséges. Azaz hely és alkalom amely együvé vonzza őket. Ha ilyen nincs, akkor is megtalálhatók azok az emberek, akik tudják, hogy lépni kel lene, de tevékenységük csupán siránkozásra, a szellemi nyomor csepülésére szorítkozik. Felvetődik a kérdés: ha annyira kevésnek tartják a fejlődést, ha annyira »éhesek« az alkotó szellemre, miért nem teremtenek alkalmat ' a kibontakozáshoz. Csakhogy egy mai városban az alkalmak megteremtése meghaladja egy-egy kisebb embercsoport anyagi erejét. Vannak városok, ahol tesznek azért, hogy megteremtsék a többet akarók fórupnait, e szellemi élet folyamatainak katalizátorait. Nem öncélú ez a lehetőségteremtés, mert közben a kulturálódáshoz, a szórakozáshoz, a kikapcsolódáshoz lehetőséget adnak a csupán szemlélő tömegeknek is, ugyanazzal az eszközzel. Mit kíván egy mai városlakó? Életünk jelenlegi berendezése szerint azt, hogy a szájába röpüljön a sült galamb. Egyszerű erre a magatartásra követ hajítani, és tétlenül szemlélődni. Nehezebb »megsütni a galambot«, azaz az emberek elé tálalni egy-egy rendezvényt úgy, hogy kénytelenek legyenek befogadni az újat, a szellemi termékeiket. Próba szerencse alapon kijegyzeteltem egy hétvégét néhány megyei lapból: mi jut a megyeszékhelyek lakóinak nyáron, amikor a legtöbb idejük van — hosszabbak a napok — az értelmes szabad időhöz. Veszprém: a várban a nyári hangversenysorozaton a győri filharmonikusok szerepeltek; az ország rajztanárai nyílt művésztelepen dolgoztak. Békéscsaba: grafikai művésztelep, környezetvédelmi hónap rengeteg rendezvénynyel. Eger: játékszín, siklóre- pülő-bajnokság, nyári egyetem (egy nyári egyetem viszonylag zárt, de mégis nagy hatással van a rendező városra). Szolnok: zenei tábor, nyári tárlat, fotós alkotótelep. Pécs: nyári színház, kerémia biennálé, zenei tábor, diaporá- ma-estek, VIT-karnevál. A Somogyi Néplap ugyanebben az időszakban egyetlen -kaposvári rendezvényről sem számolt be. Véletlen lenne? Ha végignézzük a Somogyi Nyár című propagandakiadványt, rájövünk, hogy a megyeszékhelynek .az egész nyárra körülbelül any- nyi rendezvény jutott, mint egy »jobb helyen« egyetlen szombatra és vasárnapra. Sovány vigasz, hogy van még Magyarországon hozzánk hasonló város. Ne tévesszen meg senkit, hogy néhány történelmi településünk mindenféle rendezvény nélkül ,is szolgáltat annyi látnivalót, amennyinek a felét is elfogadnánk. A pezsgő szellemi élet nem műemlékek kérdése. S még egy dolog, amit fontosnak tartok: moziba, klubba, ide-oda mindenütt lehet járná. Olyan események érdekeltek, amelyek a megszokottnál többet, újszerűt nyújtanak. Ez is fontos. A mai városlakó vonzódik a kuriózumokhoz, a nem hagyományos szórakozáshoz — azaz az olyasmihez, amiről „AU a kis lak pusztán, ridegen...” Turisták vagyunk Utazási hirdetéseket olvasok az újságban. Jó néhány utazási iroda hirdet, csalogat, rábeszél: utazz külföldibe, ismerd meg a világot. Csehszlovákiát és Ausztriát, a Szovjetuniót és Spanyolországot. Pénz dolga, melyiket választod, egyik olcsóbb, a másik többet emészt fel, de a lehetőségek skálája széles. Változnak a fogalmak, Ha korábban azt mondták valakire, hogy turista: szöges cipős, bricsessznadrágos, háti zsákot cipelő, a Pilist vagy a Börzsönyt járó hegymászó képe tűnt elő. Ma, olyasvalakit értünk ezen — nem is valakit, hanem tömeget —, aki vasúton, autón, repülőgépen bebarangolja a világot. Ilyen értelemben lettünk turistanép, ahogy szinte egész Európa azzá »mozgó földrésszé« vált. Ismerkedünk egymással, de ezzel kapcsolatban különböző gondolatok, érzelmek, megfontolások támadnak az emberben. Az egyik így hangzik: mi marad meg bennünk ezekből az utakból? Időnként, ha egy házaspár vendégségbe megy a másikhoz, felsóhajt: »Ezek megint a külföldi utazásaikról készített diafilmeket fognak vetíteni !« Igaz, másoknak nem olyan érdekesek, vonzóak ezek a színes felvételek, mint nekem, aki ott jártam. Mégis ez jelképezi a tényleges élményt. Régi, szép épületek, érdekes, járókelőktől nyüzsgő utcák, szokatlan tájak és mi, akik ilyen alkalmakkor oda- állunk magunk is a fényképezőgép lencséje elé. Olyasmi válik így maradandóvá, ami egyszerű és megismételhetetlen. Félreértés ne essék, nem a fényképezést akarom reklámozni, hanem az igazi élmény- szerzést. Cipőt is vehetsz, nadrágot és inget, pulóvert ilyenkor; ha van^ pénzed — úgy mellékesen — vásárolj. A cipő azonban elkopik, az inget két-három év múlva el kell dobni, de amit láttam, megértettem, nem kopik el. örökre megmarad emlékezetemben. Sokszor elmondták már, a magyar turista hazájának a követe. Én is leírom. Nem azért teszem, hogy valamilyen agitálásra biztassak bárkit is, ha külföldre megy. Egy népről, országról egyébként sem annak alapján alakul ki a vélemény, amit önmagáról mond. »Nagykövetek« vagyunk, amikor külföldön az utcán sétálgatunk »viselkedünk«, megismerkedünk az ottaniakkal, bemegyünk az üzletekbe, a szállodába vagy a kempingben lakunk... Nem is mondok erről többet, még azt vethetik szememre, hogy prédikálok. De hadd szóljak az érem másik oldaláról, a benyomásról, amelyet a külföldiek nálunk szerezhetnek. Nem tartozunk az élvonalbeli idegen- forgalmi helyek közé, mint Olaszország vagy Ausztria. Mégis egyre nő az ide érkezők száma, milliós nagyságrendekkel emelkedik és az idén soha nem tapasztalt csúcsot ért el. Tudom, vannak az »idegeninváziónak« hátrányai is, de aki visszautazik tőlünk néhány nap vagy hét után, többnyire elégedett, és nyilván olyanok is kerülnek szép számmal, akik szeretettel gondolnak vissza az országra. A »szeretet« szót használtam, bár ez nem idegenforgalmi fogalom. E területen a pénzt, a valutát sokkal többen emlegetik. De ha igaz, hogy van hagyományt» magyar vendégszeretet, és ha mindig gondolunk is erre, amikor ismerős külföldit fogadunk, vagy csak az utcán találkozunk a turistákkal — bizonyos, hogy a kép, amelyet rólunk alkotnak, kedvező marad. Mind sűrűbben találkozunk egymással, mi, Európa lakói, a Lenin körúton, a Via Vene- tón, a Nyevszkij proszpekten. Sok millió »nagykövet«, aki tömegméretekben tanulja a turistaságot. I. L azt hiszi, hogy nem hagyományos, holott a utcaszínház a cserépvásár és más nyár látványosságok ősidők ótí »divatosak«. Amíg másutt nyáron állandó szellemi riadó van, addi<: nálunk megáll az élet. Miéri oly fontos ez? Nemcsak azért mert azokra is illik gondolni, akik nem nyaralnak, ; itthon kénytelenek unatkozni hanem azért is, mert egy- egy ilyen rendezvényekben dús nap, hét vagy hónap hatása jóval több az egyszeri látványosságnál. Fölállítottam egy modellt talán alkalmas az említet! hatás bemutatására. Képzeljük el, hogy egy településen egy időben négy-öt rendezvény van; a főtéren vásári komédiákat láthatunk, ké! megfelelő épületben vagy udvarban esti hangversenyek vannait, városfejlesztési konferenciát tartanak, számítógép-szakemberek tanácskoznak és amatőr képzőművészek hetét rendezik meg. Ugye, nem lehetetlen egy ilyen »véletlen összejátszás«? Most képzeljük el, hogy ez az öt »kitalált« rendezvény hány embert mozgat meg a városban. Hány érdeklődő kerül egy csoportba, hányán kényszerülnek beszélgetésre, és hányán találják meg végre a pillanatot, hogy ilyen vagy olyan körben elmondják véleményüket. Azaz, hányán lelnek olyan katalizátorra, melynek nyomán megindulhat a közös gondolkodás folyamata. (Nem akarok ehhez még banális párhuzamokat állítani, s azt bizonygatni, hogy az említett látszólag távoli »szakprogramok« mennyire összefüggenek.) A végeredmény ezen a modellen úgy jöhet ki, hogy a település gondolkodó csoportjai megtalálták fórumukat, s ha egy nyár így telik el, talán az állandó befogadási és gondolkodási kényszer együtt tartja, tettekre serkenti a kényelmeseket is. Ha pedig megindultak a szellemi erő fogaskerekei, az életet teremt lakhatóvá, élvezhetővé, szere thetővé tesz egy várost. Luthár Péter »Gyom véré fel nyájas udvarát«. Arany János versének sorai jutnak eszembe, amikor az egykori tüskevári malom épületének rendezetlen udvarát, kopott épületét, elhanyagolt környeze/ít nézem. Az egykori Nedevits-f éle malomfürdő néhány évtizeddel ezelőtt még Kaposvár egyik nevezetessége volt. Ott nőtt na-'^vá a kaposvári úszósport, a fürdő pedig kellemes környezetével, hangulatával, sok ezer városinak nyújtott pihenést. A malom építésének ideje ismeretlen, csak annyi bizonyos, hogy a Kapos 1836-beli szabályozási munkáinak befejezése után építették, a többi »árok menti« malommal egy időben. Cukorgyári érdekeltség volt, 1890-ben vette bérbe Nedevits György, a Tolnából származó híres molnárdinasztia egyik tagja. Ä malmot többször korszerűsítették az évek során. A 40-es években már pz ország legmodernebb malmai közé tartozott. A régi strand 1908- ban épült a malom mellett, a a molnárok tisztálkodását szolgáló úgynevezett mártózó- ból alakult fürdővé. Nedevits András 1923-ban vette át a malom irányítását, »valóságos kis paradicsommá varázsolta a malom környékét és a nyárfák és szomorúfüzek nagy koszorúja közepén álló fürdőt« — mint a korabeli újság írta. Ez a kiváló szépérzékkel bíró ember a fürdő fejlesztésére fordította a malom egész jövedelmét. 1932-ben már nyolcvan kabin sorakozott a parkosított árokparton, szépen gondozott virágágyak között. Ekkor napi 130—140 személy fordult meg a fürdőben. A fejlesztés egyenletes volt, jól átgondolt terveken alapult, s kihasználta a környezet adta lehetőségeket. 1935-ben zenepavilon létesült, 1937-ben úszómedence épült, a sportolók ingyen bérletet kaptak, az ifjúsági belépőjegyek ára is csak jelképes volt. Adorján József vezetésével ott talált otthonra a kaposvári úszó- és vízilabdasport. Az 1937-ben rendezett tehetségkutató versenyen több mint kétezren voltak jelen, és ez az érdeklődés jól jellemzi a für-| dő népszerűségét. Ez egy akkori írás szerint »százaknak nyújtott üdülést, a fürdő pedig édes otthont a sportolni vágyó ifjúságnak«. 1938-ban babafürdőt építettek, ekkor már négy medence szolgálta a fürdőzőket. A háború a további építkezéseket meggátolta, s ezek az évek inkább csak a tervezésé voltak. A bővítés, a tervezett nagy fürdő a Kanizsai utcáig ér5 sportpályákkal, meseligettel, sajnos, csak terv maradt. Bár a városi tanács ezeket jóváhagyta, az építés a cukorgyár vétója miatt nem kezdődött meg. Á malom és a fürdő szerencsésen átvészelte a háborút. 1946 új álmokat hozott: tó a Szokolában sportligettel, közjóléti létesítményekkel. Ezek a tervek azonban már nem valósulhattak meg. Az 1949-es államosítás után egy ideig az úttörőmozgalom vette birtokba a területet, s nem fejlesztették tovább ezt a szép múltú sport- létesítményt. Nedevits András albumának lapjait nézegetve idéztük fel a malomfürdő történetét. A régi képeken megelevenednek előttem az egykori, vidám napok, és elgondolkozom azon, hogy most, amikor a nevezetességekben oly szegény Kaposvár idegenforgalmának fejlesztésén fáradozunk, érdemes lenne felújítani a régi malom- éoületet, s ha eredeti rendeltetésében nem is, nyári vendéglőként, malommúzeumként visszaadni a most benépesülő tüskevári városrész lakosságának. Erre más is gondolt: a Somogyterv II. irodája társadalmi munkában szívesen elkészítené a tüskevári strand helyreállításának tervét. »Áll a kis lak pusztán, ridegen.« Hiányzik a gazda gondoskodó keze. A régi malom komoran, szánalmas külsővel őrzi emlékeit. Bizony tenni kellene valamit! Lévai József BXnXHr Az apja — csak úgy féloldalról — rávág a szemével. — Prémium van kilátásban? — Miért volna? — Akkor mit rázod a rongyot? örülj, hogy van, aki eléd-teszi ezt az ételt itt, ingyen ... Kis csend. A nagymama egy süllyedő hajó kapitányának veszendő pillantásával nézi a vendéget. — Vegyél még, kislányom. Nem valami fényes lakoma, tudom, de nálunk most ilyfen olcsó nap van ... Ha Jani előre mondja, hogy feljössz, hát valami rendes vacsorát csinálok ... De most bizony csak ilyen szegényesen... A veje ránéz. — Mi az, hogy szegényesen, nagymami? Beosztással élünk! És az okos beosztás még nem szegénység! Hívja meg egyszer Magdtkát olyankor is, amikor valami ünnepség van. A mama örömmel int. — Csakugyan, kislányom, gyere el egyszer olyankor is! Van ám itt eszem-iszom olyankor! Károly-nap, Ilona- nap, János-nap, Katalin-nap, Júlia-nap... Meg a születésnapok !... — Zavartan elhallgat, mert Jani olyan pillantást vet rá, hogy legszívesebben a nyelvét harapná le. A pillantással a következőket közli: Hagyd abba, jó? Ki kért meg rá, hogy vendé-, geket toborozz a nevemben?" Családi ünnepségre családtagokat illik hívni, és attól ez a csaj elég messzi van! Bizd : kozással, részint boldog meglepetéssel ... — De dühítővel Is, ha az ember például egy nagy ünnepi traktára számít, aztán anyu augusztusban bemondja, hogy az Ilona-napot majd októberben tartja!... És a trakta helyett jön a zsíros kenyér. Az apja odafordul hozzá. — Gondolj arra, fiam, hogy amikor összekerültünk anyáddal, tíz éven át mindig csak zsíros kenyeret vacsoráztunk... Ünnepi trakták nélkül! Igaz, naevmami ? — Mint ahogy itt ülünk, édes Karcslkám! — És mégis élünk ! — A ház ura megint a vendégnek mondja: — így van ez, kedvesem. A gyerekeimet világéletemben arra neveltem, hogy ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli... — Elégedetten sóhajt, mint aki maga fedezte fel ezt a bölcs mondást, s lassan eltolja magától a tányért. — De ember is lett mind a kettőből! 8. Jani az apját nézd, aztán Magdira pillant, s már bánja, hogy felhozta Ide a leányt. Szép kis véleménye lesz a családjáról, a begyöpösödött fejű faterról és a két spórolós öreglányróL Érdekes ez: az ember, ha köztük él, valahogy tudomásul veszi a családját; csak akkor kezd viszo- lyogni, ha idegen szem fon- csorán látja visszatükröződni őket... Például maga is mindig tudta, hogy az öreg kuka- cos kispolgár, a nagymama agyi erei meszesednek, a muter egy káráló tyúkanyó — de hogy ennyire? 1 Hét őrá van; a család ott ül az asztal körül. Mind az öten itt vannak, azaz hogy pontosabban hatan, mert váratlanul vendég is érkezett; magas, bronzbarna hajú lány, Magdinak hívják. A nagymama ugyan majdnem elájult, amikor Jani másodmagával állított be; a mama is felizgatta magát egy kicsit, és szaladt volna le, valami felvágottért a közértbe, de aztán eszébe jutott: a közeli kis közért újabban délután kettőkor zár. A lányához fordult. — Katikám, nem szaladnál ki a Köröndre, a nagy közértbe? A válasz lakonikus volt, méltó a huszadik század felvilágosult és felszabadult nőifjúságához: — Nem! Így aztán a teát s a piritős- kenyerek halmazát üli körül a család meg a bronzbama hajú vendég. Kortyolnak, ropogtatnak, kortyolnak, ropogtatnak. — Egy kenyeret még, Magdikéin — mondja bizonytalanul a mami. — Amíg ki nem hűl a tea! Nem a leány, Jani nyúl a kenyér után, cseppet megsimogatja egy gerezd fokhagymával, és féLhangon dünnyö- gi: — Mégiscsak jobb lett volna valahova lemenni a srácokkal ,,, (Folytatjuk) rám, hogy mikor és kit hívok meg, igen?! Magdi nem látja a szemtáv- irat-váltást, boldogan bólogat A meghívást nyilván mélyen emlékezetébe vési, és rendkívül örvendetes előjelnek tartja. Megvidámodott kedvéi csupán a ház urának dörmö- gése hűti le egy kevéssé. — Csakhogy az élet nem mindig papsajt, ezt jó idejében megtanulni! .Az ember addig nyújtózzék, ameddig a takarója ér! A hónap huszonkilenc napján szerényen élünk, az igaz — akkor sem szegényesen! —, de a harmincadik napon jön ám a bőség! — Irtó érdekes felfogás! — bólogat helyeslőén Magdi; végre az ember sosem tudhatja, mikor lesz valamelyik öreg szivar — az apósa... Jó velük jóban lenni. — Az! — biccent elégedetten a családfő. — És ami a legizgalmasabb: sosem tudni előre, mikor jön az ünnep... — Hogyhogy? — mereszt nagy szemet Magdi. — Hát á naptár... Az apósjelölt int. — Ez az! Minden névnap ; többször is előfordul... Min- I denki azt választja, amelyiket : akarja... Sőt ! A születésna- i pokat is akkor üljük, amikor i akarjuk! A lányomnak példá- ] ul szeptember elsejére esnék 3 — de már az első általános 3 óta az a kívánsága, hogy ne i akkor tartsuk a születése nap- ( ját, amikor az iskola kezdő- < dik... c — Az oromunnep es a gyász ^ ünnepe nem fér meg egy na- j pon! — nevet Kati. — Csuda egy család vagytok! — mosolyog a vendég. I — Hát így élünk, Magdika | — bólogat az öreg. — így azután ez , a szürke élet mindig teli van részint feszült vára- |
