Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-12 / 162. szám

Több szakmával Annak idején, amikor megjelent a munkások rend­szeres továbbképzéséről szóló kormányhatározat, sokan nem értették, vajon miért kell az ilyen magától értetődő dolog­ról — a folyamatos és gazda­ságos termelőmunka nélkülöz­hetetlen feltételéről — a kor­mánynak külön határozatban intézkednie. Végtére is: a munkahelyek elemi érdeke lenne, hogy gondoskodjanak a munkásaik és az alkalmazot­taik folyamatos továbbképzé­séről. Sőt: az sem látszik le­hetetlennek, ha a munkahe­lyek jó előre — mielőtt még megvásárolnák a kiváló, mo­dern, nagy termelékenységű gépeket és berendezéseket —, már a technológiai korszerű­sítés elhatározásának stádiu­mában hozzákezdenének a céltanfolyamok és egyéb to­vábbképzési formák megszer­vezéséhez. S nemcsak a tanfo­lyamok megszervezéséhez, ha­nem olyan oktatási rendszer kiépítéséhez, amelyben min­den különösebb alku, és a so­kat emlegetett önkéntesség nélkül, bizonyos munkakörök­ben kötelező lenne a rendsze­res szakmai továbbképzés. önkéntesség és ösztönzés — ha úgy tetszik: rábeszélés — persze elképzelhető, sőt, szük­séges dolog, ha például vala­ki betanított vagy segédmun­kás létére szakmát akar ta­nulni, vagy ha a szakmunkás a második vagy éppen a har­madik szakma elsajátítására adná a fejét. Valami hiba azonban itt is van. A minisz­tériumi iparban például egy­számjegyű statisztikai adatok jelzik a két- vagy több szak­más munkások százalékos arányát a létszámhoz viszo­nyítva; vagyis elenyészően ke­vés azok száma, akik több — szakmai képesítést kívánó — munkakörben is foglalkoztat­hatók. Aligha azért, mert a több mint kétmillió fizika) muniras egytől egyig rest a ta­nulásra ; s aligha azért, mert a több szakmában is járatos munkásokra nem lenne égető szükség. Gondoljuk csak meg: hány­szor és hányszor fordul elő hogy valamilyen munkahelyen égető szükség lenne néhány forgácsoló, hegesztő vagy akár­milyen más szakmunkásra. S ha lennének mondjuk olyan présmunkások vagy villany­szerelők, yagy mechanikai mű­szerészek, akik értenének a forgácsoláshoz, vagy hegesz­téshez, akkor a célszerű — és többnyire csak Ideiglenes jel­legű — átcsoportosítással könnyűszerrel megoldható lenne a pillanatnyi létszám- hiány. Az eseteik nagy többsé­gében azonban nincsen olyan villanyszerelő, aki mondjuk a hegesztést is biztonsággal vé­gezheti, vagy olyan lakatos, akit a forgácsológép mellé is odaállíthatnak. Ez is oka an­nak, hogy kikerül a gyár ka­puja melletti táblára: felve­szünk ilyen, olyan, amolyan szakmunkásokat... Egyszerű és olcsó dolog len­ne most ismét a sokat ostoro­zott vállalat gondolkodásmó­dot, avagy azt a bizonyos szemléletet kárhoztatni, mond­ván: vegyék már végre tudo­másul a vállalatoknál, hogy a munkaerőhiány olyképpen is enyhíthető, ha emelik a fog­lalkoztatottak szakmai nívó­ját; ha a létszám mennyiségi növelése helyett a minőség ja­vítására törekednek. Az a gyanúm, hogy erre az alapigazságra már régen rá­jöttek a vállalatok, s ha csak az elhatározáson múlna, akkor ma már lényegesen nagyobb lenne a több szakmás munká­sok aránya. A dolognak azon­ban van egy roppant egysze­rű, mégis nehezen megteremt­hető feltétele, nevezetesen: a több szakmát tudó munkások kellő anyagi elismerése. Ma­gyarul: a vállalatok a bér- szabályozás mai rendjében aligha fizethetik meg az átla­gosnál több, színvonalasabb tudást és munkát. Egy-két fo­rinttal több órabérért nem sokan vállalkoznak arra, hogy univerzális szakmunkássá ké­pezzék át magukat. Szép szó­val való agitációval, a mun­kásöntudatra való hivatkozás­sal, fájdalom, ezt a problémát nem lehet megoldani. Nem azt mondom, hogy a szakmai kvalifikáció emelése, az alapszakmájuknál lényege­sen sokoldalúbban foglalkoz­tatható munkások kitaníttatá­sa, »felnevelése« kizárólag az arányosan magasabb bérek ki­fizetésének lehetőségétől függ. De hogy ez nem lényegtelen szempont, az aligha vitatható. Vagyis: megint csak oda kell kilyukadoi — mint annyi más esetben is —, hogy a vállalat- vezetés gondjait csak a gaz­dálkodás általános környezeté­vel összefüggésben lehet meg­ítélni és megoldani. 1 I ! j Vértes Csaba Tíz fok alatt a tej Az országos tejminőségi versenyt a Kaposvári Tejipa­ri Vállalat nyerte. Tudják, hogy kifogástalan tej nélkül nem lehet jó termékeiket elő­állítani, éppen ezért fordíta­nak nagy gondot a megye különböző falvaiban levő 84 saját kezelésű tejbegyűjtő ál­lomásuk állapotára. Korszerű­sítésükre ebben az ötéves terv­időszakban 24 millió forintot költenek. A hűtőberendezé­seken kívül ebből a pénzből új csarnokok építésére for­dítják a legtöbbet. Torvajban, Görgetegen és Zsitfán már megnyugtató kö­rülmények között gyűjtik a tejet. Ebben az esztendőben Adandón, Somagysámsonban és. Niklán építenek új csar­nokot. A tej gyűjtők gyakran nehéz körülmények között végzik munkájukat még így is. Elkísértük a Kaposvári Tej­ipari Vállalat beruházási osz­tályvezetőjét és építési mű­szaki ellenőrét, hogy képet kapjunk néhány csarnok hely­zetéről. Léner Ferencné kilencedik éve tejkezelő Torvajban. Ezer liter tejet ad át naponta a vállalatnak, eladásra hétköz­napokon 14, ünnepnapokon 30 liter tejet tartalékol. — Február 12-e óta dolgo­zom ebben az új csarnokban. Azóta nem fáradok el olyan nagyon — mondja. — Nem keil aggódnom amiatt, hogy a behozott tejjel valami baj lehet... A piros bútorokkal beren- tezett labo r a töri urn pan a víz­csapon cédula áll: »Jó minő­ségű, de ívásra alkalmatlan víz«. Öröme tehát nem zavar­talan, mégis jobb körülmé­nyek között dolgozik, mint a legtöbb társa ... Bábonymegyeren Sándor Pálné egy kémcsőben kénsav- val vizsgálta a tej minőségét. Amíg munkatársának Tor­vajban már nem kell félnie a recés, csúszásmentes pad­lón, ő óvatosan lépdel a sí­kos betonon. — Nem elkeserítő a hely­zet, mert a vállalat ilyen körülmények között is igyek­szik megteremteni a feltéte­lét annak, hogy megóvjuk a tejet. Két éve működik a hűtőberendezés, körbecsem- pézték a falat, s elektromos vízmelegítőt kaptam. Sándor Pálné naponta har­minchárom szállítóval meg a termelőszövetkezettel tart kapcsolatot. A tej begyűjtő ko­cái naponta több mint 1200 liter tejet szállít el tőle, ebből 725 litert a termelő­szövetkezet ad. Vas Gyula beruházási osz­tályvezető : — Fontos, hogy az első óráikban jól hűtsük a friss te­jet. Az összes tej 84 százalé­kát 10 C fok alatt tudjuk tar­tani. Bábonymegyeren sem ezzel van gondunk. Itt a szennyvíz-elvezetést nem tud­tuk megoldani, mert telek­megosztási nehézségeink van­nak. Adandón sem sokkal jobb a helyzet. Egy családi ház gazdasági épületét bérelik. Ennek mestergerendás meny- nyezetét farostlemezzel von­ták be, gyakran meszelik. Itt működik a legrégibb típusú hűtőberendezésük. Egyre sür­getőbb, hogy felépüljön a mai kor igényeinek megfele­lő tejfelvevő. A tejipari vál­lalat két beruházási szakem­bere, éppen azért érkezett Ádándra, hogy a tanács által harmadszorra kijelölt, most már véglegesnek látszó hely­színt kimérje, s megállapodást ■kössön a kivitelezővel, a ba- latcnszabadi tanács építőbri­gádjával. — Mindig az alap megépí­tése a legnagyobb gond — mondja Horváth László épí­tési műszaki ellenőr. — Ha erre sikerül embert és anya­got szereznünk, akkor már megy minden, mint a karika- csapás. Saját szakembereink tervei alapján a Nagybajomi Lakatosipari Szövetkezet elké­szíti a fémvázakat, melyeket a mi szerelőink összeállítanak. A balatonszabadi tanács jelenlevő vezetői irigykednek: — Nálunk is elkelne már egy tisztességes tej begyűjtő állomás. Csakhogy ilyet ott lehet építeni, ahol kifogásta­lan az ivóvíz. A mi kútjaink többségével baj van. A regio­nális vízműre szeretnénk rá­kapcsolni a községünket, de ehhez pénzre. támogatásra van szükség. Amikor az építőmesterek a művelődési otthon és a tűz­oltószertár között kimérik az új ádándi csarnok helyét, se­gít nekik az ádándi és a ba­latonszabadi tanács elnöke, titkára. Számukra is fontos, hogy egészséges körülmények között gyűjtsék a tejet. Gombos Jolán Apa és fia — Gyuri bácsi buzdító, út-, ravalő szavai nekem, s min­den most végzett társamnak nagyon jólestek. Az intézet vezetőjének búcsúztatása, jó­kívánsága, s az is, ahogy vál­lalatunk vezetői. KlSZ-istái fogadtak bennünket. Ígérge­tés helyett csupán annyit mondok a magam és a töb­biek nevében: munkánkkal akarjuk bizonyítani, hogy méltóak vagyunk az előlege­zett bizalomra... Ez volt a lényegük a meg- illetődötten, kissé lámoalá- zasan elmondott szavaknak. Ifjú Rádi János a Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat szákmun- kásavató ünnepségén válaszolt így Szulimán György idős kőműves szavaira. Ö festő-tapétázó, a többiek tíznél több szakmát képvisel­tek. Nem véletlenül köszönte meg ő társai nevében a gon­doskodást, a búcsúztató sza­vakat. A szakmunkástanulók városi, megyei versenyén el­ső, az országoson pedig har­madik lett. Elnyerte a szak­ma kiváló tanulója címet, s ezért jóval a szerződésben előírt idő előtt kapta meg szakmunkás-bizonyítványát. — Édesapám szintén festő, tőle kaptam kedvet a szak­mához. Már általános iskolás koromban eljártam vele dol­gozni, segítettem, amit tud­tam, s megszerettem a mes­terséget. Szeretném úgy foly­tatni, ahogy tőle láttam és tanultán* ••• I Édesapja, idős Rádi János ott volt az ünnepségen, még­pedig hivatalosan, mert ő a vállalat festő-tapétázó tanu­lóinak az oktatója. Húsz esz­tendeje látja el ezt a felada­tot, s ez idő alatt csaknem kétszáz fiatalt tanított meg a mesterség fogásaira. — Nem tett kivételt a fiá­val... ? — Tőle még' többet köve­teltem, mint másoktól, örü­lök. hogy jó eredménnyel sze­repelt a szakmunkástanulók versenyében. Annak még job­ban. hogy egykori tanítvá­nyaim közül ma is sokan itt dolgoznak a vállalatnál, és megállják a hel vüket. Szap­panos Géza festő például az egyik legjobb szocialista bri­gád vezetője, Czanka István pedig részlegvezetőként dol­gozik. Most hét festő-ta'pétázó vette át szakmunkás-bizonyít­ványát. Ők is az idős Rádi tói tanulták el a szakma fogásait. A hét fiú szakmai tudás­ban, gondolkodásban is egy. Látták, milyen jó munkahe­lyi közösségek formálódtak a vállalatnál a szocialista bri­gádokban, s ezért kérték : ma­radhassanak együtt, szocialis­ta címért küzdő közösségben, s vezetőjük ifjú Rádi lehes- MO. — Előlegezzük a bizalmat, majd meglátjuk, mire jutnak a fiatalok. Ezzel az elhatározással fo­gadták a vállalat, a szakipa­ri részleg vezetői a fiatalok kérését. Örültek, hogy a fia­talok a szaiümunkássá válás első pillanatától kezdve a szocialista címért küzdő kö­zösségben dolgoznak, követve más brigádok példáját. — Ez a bizalom azt kíván­ja tőlünk, hogy az első perc­től legjobb tudásunk szerint dolgozzunk. Édesapámat te­kintem példaképemnek a munkában, ő már csaknem négy évtizede van a szakmá­ban. Meg egykori tanítványát, Szappanos Gézát, aki festő­ként, szocialista brigádvezető­ként becsülettel megállja a helyét. Láttam, amint az ünnepsé­gen büszkén néz édesapjára, akitől a szakma szeretetét örökölte. S láttam édesaoját. amint jóleső büszkeséggel hallgatta a társai nevében ígéretet tevő fiát, s figyelte, amint átveszi bizonyítványát, a jutalmat a munkaverseny­ben elért eredményeiért. Az ünnepség után kezet fogtak, megölelték ' egymást. A fiú köszönetét mondott édesapjának, mesterének. Ö azt kérte, hogy dolgozzon a jövőben is becsülettel. Szál ai László H a a fa »zöldellne«, két »I«-Iel írnám, de most em­berekről lesz szó. Emberekről és egy olyan foga­lomról, amely még nem ment át a köztudatba, jól­lehet több százan tudják a jelentését. Igaz, sokan értetlenül, mások kíváncsian és bizalmatlanul, de jó néhány an lelke­sedve fogadták megjelenését — több mint egy évtizeddel ezelőtt. A zöldelés csupán módszer, eszköz és forma. Alig­ha váltanánk szót róla, ha nem a tartalmat, a lényeget gazdagítaná, ha nem hordozna magában sok emberi értéket, közelséget és sikert. Jártam Petesmalomfoan, a lábodi kiserdőben és Rinya- tamásiban is, amikor éppen zöldelíek a hallgatók. Monda­nivalóm azonban független a helyszíntől; mindegy, hogy hol, melyik erdő vagy park dús lombú fái alatt, vagy me­lyik szénaillatú rét közelében zajlottak az események. Rend­szerint ott, ahova nem mindig jut el saját elhatározásából az ember. De kell-e ösztönözni, ha ezeken a találkozásokon kát ember, tíz vagy huszonöt szinte egy csapásra közelebb kerülhet egymáshoz a zöldben; barátságot köthet, s általa ledőlhetnek a vélt vagy valódi válaszfalak, feloldódhatnak a feszültségek, s a gátlások legapróbb csírái is? Erdei sétákon vettem részt, széles léniákon, halastó part­ján; nyírfából ácsolt kis hidak korlátjára támaszkodva be­szélgettem addig ismeretlen emberekkel, a zöldelőkkel. Ké­sőbb főzőcskéztek (ahol nem volt jól bevezetett konyha), s mi tagadás: koccintottak is vacsora után a jófajta kötéséi borral töltött poharakkal. És évődtek, barátkoztak, közeled­tek egymáshoz függetlenül attól, hogy esztergályos, járási párttitkár, mezőgazdász, pedagógus vagy adminisztrátor, férfi vagy nő, húsz- vagy ötvennyolc éves volt a sebtében választott társ. Kapcsolatok szövődtek, s formálódott a meg­értő, egymásért felelősséget vállaló közösség... Nos, nem hallgatom el tovább: a zöldelést — vagy ahogy mások mondják, a zöldszemináriumot — a nagy­atádi járásban fejlesztették ki (ha a gondolat Fonyód­ról indult is), s a politikai oktatás, a káderképzés, az esti egyetemi tagozatok hallgatóinak életeiemévé, a ta­nári kar módszerévé és sikereinek egyik titkává vált. Gondolom, első hallásra sokan megütköznek ezen, mint ahogy sohasem követte megértés vagy hejehuja a »fel­sőbbség« részéről sem ezt a »szentségtörést«, azt a »fegyelemlazító, komolytalanlcodó, a politikai képzés mód­szerétől idegen« felfogást. Erről még lesz egy-két szavam. De talán célszerűbb, ha először megismerkedünk az indíté­kokkal. A felnőttoktatásban, így a politikai képzősben is különböző társadalmi osztályt, réteget képviselő különböző életkorú, nemű, felkészültségű és műveltségű emberek ke­rülnek össze. A társadalmi »ranglista« különböző fokán foglalnak helyet, s mert még csak küzdünk a szocialista embertípus megteremtéséért, ezért a hallgatók — okkal, ok nélkül — tartózkodóak, félénkek, néha túlzottan magabizto­sak vagy fölényesek lehetnek egymással szemben. És most évekig »-egy padban« ülnek, tele gátlással, félszegséggel, a fölény vagy a visszahúzódás sok-sok koloncával. Ezek két­ségkívül előrehaladásukat, tanulmányi eredményüket, ak­tivitásukat is befolyásolják. E zt fedezték föl a zöldelés megálmodói, azaz hogy mások is látják, de nem keresték meg a kivezető utat. A zöldelés ugyanis híd egymáshoz, görcsoldó a feszültségek fölszámolásához, azaz feltételteremtő eszköz és erő a képességek teljesebb kibontakozásához. Így hát ne csodálkozzanak, ha lelkesedem a zöldelésért, annak ellené­re, hogy személyes élményeim társául néhány ellenvéle­mény is szegődött. Ilye.tJk: »Ha jó módszer volna, másutt is követnék«, »Lazítja a fegyelmet, micsoda dolog, hogy szeminárium helyett flangálnak az erdőben?-« (Az iskolai kirándulásokat sem a nyári szünetben redezik!) »Ha olyan jól összeverődnek a zöldben, akkor miért nem maradnak együtt minden foglalkozás után?« (Mert a család is várja őket.) Nem más ez, mint szervezett mulasztás, kiesés a ta­nulmányi anyagból.« (Könnyebb háromórás tananyagkiesést pótolni, mint felszámolni a gátlást, a feszültségeket.) Éve­kig zajlott a vita. A »/elsőbbség« később már beleegyezett az év eleji »bemelegítő zöldelésbe«, a többszöri ellen azon­ban tiltakozik. De mert Nagyatádról már »száműzhetetlen« a zöldelés, így áttették a szabad időre. Azóta nem marad el a foglalkozás, de a »zöldszeminárium« sem. Mert hívei nemcsak az oktatásban, hanem a nevelésben is hisznek. Eredmények. Összemelagedésnek nevezzem? Nincs már olyan káderképző tanfolyam, melyen az első hónap után ne ismerne mindenki mindenkit, ne tegeződnének egymás­sal és tanáraikkal. (Micsoda varázs, ha nem a »katedráról« szónokol hozzájuk valaki.) Megkedvelik egymást, és bátrab­ban, felszabadultan mondanak véleményt. A különböző po­zíciókból adódó merevség feloldódik, s ezután minden fi­gyelmüket, gondolatukat a marxizmus megértésére, a ta- nulnivalóra, egymás segítésére összpontosíthatják. A zölde­lés értelmét tehát a tanulmányi eredmények igazolják. Ha nem kerüjtek volna emberileg is közel tanáraikhoz, nem akarnának személyesen is megfelelni követelményeiknek ; ha nem tartanának attól, hogy csalódást okoznak nekik, ha nam lenne valódi közösség az övék — amelynek kialakítá­sához kiváló eszköz a zöldelés —, akkor nem dicsekedhet­nének. Tanulmányi átlageredményük jobb a megyei átlag­nál. Életre szóló kapcsolatok születnek tömegesen, s ahogy mondják: 1964 óta nem tudnának összehozni egy évfolyam­ra való »salakot«, amely káröaveszett befektetést bizonyí­tana. Sokan önszántukból tovább tanulnak, szakosítóra, ki­egészítő szakokra jelentkeznek. Az egyik csoport legutóbb csaknem négyes osztályátlagot ért el a politikai gazdaság­tan szakosító államvizsgáján. A bizottság így vélekedett: »Meglepően nagy fokú lényeglátó — kiemelő, rendszerező képességük van a hallgatóknak, és nagy felelősségérzetet tanúsítanak egymás teljesítménye iránt«. (Este fél kilencig éden-szomjan topogtak az ajtó előtt, míg minden társuk végzett az államvizsgával.) Ezek után aligha húzhatja gúnyos mosolyra az ajkát az, aki lelkes hitvallást hall a zöldelésröl. A módszer sonskö- ^zösségeket teremt három évre, ötre — s ahogy a régiektől 'tudom: gyakran egy egész életre. Végtére is politikai ■mun­kások kovácsolódnak egységbe, s ehhez csak le kellett száll­ni a »félelmetes pulpitusról«, emberként közeledni min­denkihez, hogy közeledhessenek. A járási párttitkár mond­ta. nincs olyan politikai, közéleti feladat, amelynek meg­oldásához ne adnának azonnal garanciát a volt s a jelen­legi hallgatók. Máx'pedig csak az általános tagozaton 22 osz­tályt indítottak eddig (legalább 559 ember), s az idén már a negyedik politikai gazdaságtan szakosító indul, hogy az egyéb képzésről — nyugodtan mondhatom: politikai köz­életi nevelésről —- ne is szóljak. O tt voltam a végzősök bankettjén. Egy tsz-elnök mondta: »Volt értelme, hogy négy évig elraboltuk magunktól a szabad időt!« És valaki más — a ta- nárjához: »Köszönjük, hogy meg tudtál érteni minket, kö­szönjük tartásodat, felelősségérzetedet, emberségedet; azt, hogy egyszerű ember tudtál maradni a katedrán is.’..« A tanár hamarosan elbúcsúzott: »Ne haragudjatok, mennem kell; egy-két hallgató lelkivilágán még szeretnék javítani, hogy holnap jól vizsgázzon ...« A zöldelés görcsoldó, és egymáshoz vezető híd :.. Jávori Béla Óvni keBS!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom