Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-11 / 161. szám

Bevonulok Becsülettel szolgáljanak! Kaposvár, ÊDOSZ Művelő­dési Otthon. A színházterem zsúfolásig. Fiatal fiúk és hoz­zátartozóik: szülők, testvérek, feleségek, menyasszonyok ül­nek együtt. Búcsúznak, bú­csúztatnak. A rövid frizurás fiúk azért lőttek, hogy eleget téve állampolgári kötelezett­ségüknek, megkezdjék tényle­ges katonai szolgálatukat. Még civilben vannak, de már katonák. Előbb orvosi vizsgálatra vonulnak, hogy nem történt-e a sorozás óta valamilyen baleset, betegség, amely esetleg alkalmatlanná teszi őket a . katonai szolgá­latra. Azután, következik az adategyeztetés: milyen válto­zás történt az eltelt néhány hónap alatt, amióta katonai szolgálatra alkalmasnak bizo­nyultak? Egyikük gépész-; flletve elektromérnöki diplomát szer­zett, egy másik fiatal — la­katos volt, amikor sorozták — újabb szakmunkásvizsgát tett. Néhányan megnősültek, csa­ládot alapítottak. S volt olyan, aki nem jelentette be har­madik gyermekének születé­sét. Pedig, ha megteszi, már nem kell ide jönnie, mert nem hívhatják be katonai szolgálatra. Az adategyeztetésnél kitű­nik, államunk sokoldalúan gondoskodik a katonai szolgá­latra bevonulókról : a hozzá­tartozókat segélyre vagy, csa­ládi pótlékra javasolják. El­jár a hadsereg annak érdeké­ben is, hogy az OTP-nek na­gyobb összeggel tartozó havi fizetési kötelezettségét a ka- tanai időre mérsékeljék. Néhány vállalat nem elég figyelmes a bevonuló munka­társai iránt. Volt olyan nős, családos fiatal, aki csak a bevonulási segély felét kapta meg, s akadt néhány, akiről teljesen megfeledkeztek. De­rűs pillanat is adódott. Az egyik fiatal panaszolta, hogy nem kapott bevonulási se­gélyt. Azután kiderült: önál­ló iparos, a »mulasztás« te­hát saját magát terheli! Most már túl vannak a formaságokon. Hozzátartozó­ik társaságában ülnek a szín­házteremben, s velük együtt figyelik az ünnepélyes , bú­csúztatást. Szárics Sándor al­ezredes a »Somogy megyei Hadkiegészítési és Területvé­delmi Parancsnokság nevé­ben köszönti őket, majd is­merteti a honvédelmi minisz­ter parancsát. Arra kéri a fiatalokat, hogy teljesítsék be­csülettel katonai kötelezettsé­geiket. Ezt kérte Kaposvár lakói nevében Novak Ferenc, a Hazafias Népfron városi bi­zottságának titkára is, majd a katonai szolgálatról, a fia­talok felelősségéről beszélt Lebó József hadnagy. Becsülettel szolgálni. Ez a célja valamennyi most bevo­nuló fiatalnak. Hódos Imre, a Kutasi Állami Gazdaság asztalosa, Farkas József, a Vasipari Műszaki Ktsz hűtő- gépszerelője, Benke József MÁV-géplakatos, Hajas Já­nos, a GELKA szerelője és a többiek is ezzel az elhatáro­zással kezdik szolgálatukat. — Erre kértek bennünket hozzátartozóink, ezzel köszön­tek el tőlünk a munkahelyün­kön is. S ezt tanácsolták a már leszerelt vagy még szol­gáló barátaink. Aki így tesz, azt a hadsereg is megbecsüli. A hivatalos ünnepség befe­jezése előtt még Puskás Ist­ván főtörzsőrmester — az egyik alakulat nevében — kö­szönti a szülőket, a hozzátar­tozókat. a bevonulókat, s ígé­ri: segíteni fogják a fiatalo­kat, hogy mielőbb beillesz­kedhessenek egységeik közös­ségébe, s jó katonákká vál­hassanak. Derűs percek, vidám műsor következik az utolsó együtt- töltött órák így könnyebbek. Azután a fiatalok útnak in­dulnak, hogy megkezdjék fe­lelősségteljes munkájukat, a haza fegyveres szolgálatát. Szalai László Megkönnyítik a munkájukat Újításokon törik a fejüket Nehéz volna összeszámolni azokat az ésszerűsítéseket, módosításokat, melyeket az Óbudai Gépipari Szövetkezet marcali telepének dolgozói nyújtottak be munkájuk könnyebbé tétele érdekében. Az üzemben egy kis közösség feladatának tekinti, hogy a nehezen és drágán beszerez­hető célgépek“ helyett »-házi­lag« készítsen egy-egy mun­kafolyamat elvégzésére alkal­mas berendezést, hogy a meg­levő gépparkon végezzen ki- sebb-nagyobb módosításokat, és így tegye lehetővé egyes termékek olcsóbb, gazdaságo­sabb előállítását A lelkes gárda egyik tagja Erháth János, a tmk-műhely vezetője. Hét gépet említ, melynek létrehozásában ő is tevékenyen részt vett És ezek csak a nagyobb, szép hasznot hozó újítások. Vala­mennyit, az apróbb módosítá­sokat is beleértve, aligha tud­ná elsorolni. — Mi hajtja, mi ösztönzi az újítót? — Belső Indítékát érzi az ember. Hatékonyabbá, köny- nyebbé tenni egymás munká­ját. Ez vezérel, amikor elkez­dem tömi a fejem valamilyen új megoldáson. Természete­sen nem hiányzik a szakmai ambíció sem. Aki érti és sze­reti a mesterségét, annak előbb-utóbb kedve támad a saját ötleteit is közkinccsé ten­ni, hasznosítani. Az állandó szakmai fejlődés szintén na­gyon fontos, csak így lehet eredményt felmutatni. Sokat járunk tapasztalatszerzés cél­jából más üzemekbe, és az újító szemével figyeljük az ottani munkát. Mindenütt lá­tunk néhány jó megoldást, s azt nálunk is lehet hasznosí­tani. — Mindig van mit újítani? — Úgyszólván korlátlanok a lehetőségeink. Sokféle termé­ket állítunk elő, s a jószemű ember mindenütt észrevesz valami jobbítani valót. A gaz­daságosság sem utolsó szem­pont. Példaként említhetem az ollós emelő orsóját. Készen kaptuk egy másik üzemtől, de sokba került, és a szállítás sem volt egyenletes. Elhatá­roztuk, hogy magunk állítjuk elő. Most huszonhét forint he­lyett csak hetet fordítunk rá. — Elismerik a munkájukat? — A kitüntetéseken, jutal­makon kívül nagyon jólesik, hogy a vezetők gyakran kiké­rik a véleményemet, és nem­csak szakmai kérdésekben ... Persze ehhez tartani kell a színvonalat munkában és be­csületben egyaránt Sok ember ötletére, hasznos gondolatára van szükség, amíg egy újítás megvalósul a marcali telepen. Nemegyszer rhég az összeállítás során is módosítanak rajta. Munka közben még jöhetnek újabb és jobb ötletek, ezeket vétek vol­na figyelmen kívül hagyni. Ha egy eddig nem gyártott ter­mék elkészítésére kötött szer­ződést a szövetkezet, szinte rá vannak kényszerítve arra, hogy a szükséges képek a le­hető legrövidebb idő alatt el­készüljenek. Nem vállalhatják annak a kockázatát, hogy a hosszadalmas gyártáselőké­szítés miatt elavuljon az áru, mielőtt még a piacra kerülne. Éppen ezért rugalmas megöl-' dást választottak. Először el­készítik a berendezést, azután jöhet a -papírmunka«. Így el­kerülik annak a veszélyét, hogy a bürokrácia útvesztőjé­ben elkallódjon az ötlet. L. J. Az EVM és az építők szakszervezete vezetőinek megbeszélése X minőségi bérezés széle­sebb körű alkalmazásáról és az ehhez szükséges feltételek megteremtéséről közösen in­tézkednek — határozták el hétfői megbeszélésükön az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint az Építő-, Fa- és Építőanyagipa- ri Dolgozók Szakszervezete vezetői Ábrahám Kálmán mi­niszter és Gyöngyösi István főtitkár elnökletével. Megálla­pították, hogy az idén elő­irányzott közös program ter­melési, gazdálkodási, bér- és szociálpolitikai feladatainak időarányos része teljesült. A második félévben elsősorban a fővárosi lakásépítés és több jelentős nagy beruházás, mint például a paksi atomerőmű építési feladatainak megvaló­sítása érdekében újabb közös intézkedéseket tesznek. A munkaerő koncentrálása és a munkaidő jobib kihasználása különösen fontos ezeken a munkahelyeken, s ezért kívá­natos a hatékonyabb anyagi ösztönzés is. A megbeszélésen elhatároz­ták, hogy a vállalatoktól kö­vetkezetesen száimonkérik : megtették-e a szükséges in­tézkedéseket a tervekben elő­irányzott átlag bérnövelési, va­lamint szociális és kulturális feladatok teljesítésére. A mi­nisztérium és a szakszervezet is szorgalmazza az üzemi de­mokrácia új fórumainak haté­konyabb működését. A mi­nisztérium felszólítja a válla­latok igazgatóit: követeljék meg a közvetlen termelésirá­nyítóktól és a vezetőktől, hogy körültekintőbben gon­doskodjanak a demokratikus üzemi fórumok rendszeres megtartásáról és előkészítésé­ről. ifjúságpolitikai nyári egyetem Salgótarjánban A fiatalok érdekképviseleté­vel és érdekvédelmével foglal­kozó tíznapos ifjúságpolitikai nyári egyetem nyílt hétfőn Salgótarjánban. A részvevők — megyei és nagyüzemi KISZ-bizottságok; munkatár­sai, vállalati oktatási előadók, ifjúsági felelősök, közművelő­désben dolgozók, szakmunkás- képző intézeti igazgatók — az ország különböző részeiből ér­keznek a városba. A megnyitó előadást Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára tartotta. A nyári egyetemen előadá­sok hangzanak el többek kö­zött a szakszervezetek szere-, péről az ifjúság érdekvédel­mében, az üzemi demokráciá­ról, az ifjúság politikai köz­életi aktivitásáról. A hallgatók üzemi ifjúsági klubokat keresnek fel, elláto­gatnak többek között a ka- rancsberényi felszabadulási és partizán emlékmúzeumba. NOSTRA sítás: le kell szedni a Nostra (mienk) felira­tot, mikor az végre fedte a y al áságot. A betűk eltünte­tése végül is nem sikerült: nem akadt vál­lalkozó, aki a 30 méteres magasságban elvégezte vol­na ezt a »mun­kát-«. (Ma ha­sonló okból húzódik évek óta az épület tatarozása ...) Borsföldi Fe­renc 1948 óta dolgozik a NostránáL — Gépkezelőként jöttem ide 1,70-es órabérrel. Keve­selltem, így hát átkértem magam rakodónak. Azóta sokszor eszembe jutott, hogy milyen sokat jelentett az a néhány év. Később az íróasz­tal mellett is pontosan tud­tam, mit bír el egy ember és mit nem... Volt, hogy né­gyen egy óra alatt 150 má­zsát vittünk föl a vállunkon a második szintre. Ha ma ezt kérném, az emberek bolond­nak tartanának... Mikor kimondjuk, rakodó- munkás, zsák alatt görnyedő emberre gondolunk. Pedig ma csak elvétve akad ilyen fel­adat A szem legtöbbször em­beri kéz érintése nélkül jut a toronyba. 1950-ben még vö­dörben vittük a vizet a mo­sakodáshoz. Ma, ha a hat bojler közül egy elromlik, ál­talános a fölháborodás. Tu­dom nem szabad így hason­lítani, mégis elgondolkodtató, hogy az idővel mennyire ösz- sze zsugorodott az egykori »felhőkarcoló«. A Nostra ma egy az ezer munkalehetőség közül... . A barkácsolót is megihlette a város »legnagyobb épülete«. Zádor Mihály várostörténe­ti könyvében a műemlékrom­bolás »kiváló« példájaként említi a megyeszékhely kö­zépkori várára épült Nostra gabonatárházat. Alighanem az építéséről 1930 sziveszterén döntő városi elöljárók is tud­ták, hogy a 150 ezer pengős építkezéshez adott 600 négy­szögölnyi telek voltaképpen az egykori vár területe. De hát ki is emelhetett volna szót a várostörténeti emlék érde­kében? Ki látott akkor fel­becsülhetetlen értéket egy »romhalmazban« ? Ne feledjük: mélypontján volt a gazdasági válság, szá­zával ténferegtek az utcákon a munkanélküliek. A lapok­ban mindennaposak voltak a munkanélküliséget enyhítő javaslatok és ígéretek. A ka­posváriak várták a '»nagy közmunkákat«, holott üres volt a »város erszénye«. 1930- ban mindössze három új lé­tesítmény született: a csend - őrparancsnokság épülete, a zálogház és az ínségkonyha .. A Nostra építkezése ilyen körülmények között minden­áron »tető alá hozandó« vál­lalkozásnak számított. A vas­beton gombafödémmel épült hatemelet magas, 270 vagonos tárház építkezése 80 embeT számára adott munkát. Az alapozást májusban kezdték, július 27-én pedig már bokré­taünnepet rendeztek a kőmű­vesek. Október végén kifogás nélkül adták át ezt — a ko­rabeli sajtó szerint — legmo­dernebb, amerikai méretű épületet, melyben 17 vagon vasat használtak föl. Kinek volt pénze 1931-ben ilyen építkezésre. A válaszra haloványan utal a jelző: »amerikai méretű«. A gazda­sági válság csak a gabonater­melők tízezreinek jelentette a tönkremenést. A jóval áron alul fölvásárolt gabona vala­hol busás hasznot hozott... Az átadás napjaiban renge­tegen jelentkeztek munkát remélve. Borsföldi .Istvánt is sokan irigyelték, pedig csak néhány heti idénymunkát ka­pott. — Apám máig is élete egyik szerencsés eseményeként em­líti, hogy sikerült bejutnia a Nostrához — emlékezett fia. Borsföldi Ferenc, a tárház mai műszaki vezetője. — Va­lamikor a harmincas évék vé­gén történt, hogy ebédet hoz­tam apámnak. Akkor láttam először belülről »a város leg­nagyobb épületét«. Tízéves voltam, és ijesztően óriásinak láttam itt mindent. A háború alatt hadtáprak- tár volt a Nostra. A felszaba­dulás után 1949-ben államo­sították. Mai szemmel visszás, hogy pont akkor jött az uta­Az ötvenes években akadt, aki egyszerűen le akarta bon- tatni a Nostrát »politikai és műemlékvédelmi megfonto­lásokból«. Mivel azonban ak­kor ez volt a megye egyet­len elfogadható gabonatároló­ja, a javaslatot nem követte tett. Azért utána is évekig jöttek még felháborodott ré­gészek ... A Nosra — néhány éve meghalt — első raktárosa, Tóth Józsi bácsi így emléke­zett az alapozás időszakára. »Nem látszott itt- semmi, egy lapos domb volt, rajta egy uradalmi magtár és néhány cselédház. Csak mikor az alapot ásni kezdtük, bukkan­tak elő a régi faimaradvá­nyok.« , Gulyás Tibor 1952-ben egy­szerűen csak a kaposvári tárház vezetője volt. Ma a megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat kaposvári körzeti üzemének és ezen be­lül kaposvári tárházának a vezetője. Az elnevezés bonyo­lultsága utal rá, hogy a Nostra ma már csak egy »nagy gépezet« kis része. — Az első termelési ta­nácskozáson a munkások a létbizonytalanságot panaszol­ták, hogy hónapról hónapra, hétről hétre új szerződést kell kötniük. Az élelmiszer-táro­lástól a babválogatásig sokfé­le feladatunk volt... Szemes terményekből akkoriban egy- műszakos üzem mellett évi 350—400 vagonnyit mozgat­tunk meg, most 10 ezer va­gonnyit Igaz három műszak­ban, magasabb fokú gépesí­téssel és jobb szervezéssel. Ez a 10 ezer vagon kapacitásunk felső határa. A múlt héten megélénkült az élet- a Nostra udvarán. Kedden megérkezett az első árpa Simonfáról és már fo­gadták az első búzaszállít­mányt is. Éjjel-nappal folyik most a munka. 50—60 vagonnyi szem jön be naponta a batéi, igali, kaposfői, somogysárdi, simon- fai és toponári gazdaságok tábláiról. Az ötvenéves Nost­ra állja a próbát. A szakem­berek szerint az épületben újabb ötven év után is ga­bonát fognak tárolni. Az egy­kori építők aligha kaphatnak nagyobb elismerést, mint hogy a megyei gabonaipar távlati terveiben is fontos szerepet szán a kaposvári Nostrának. Bíró Ferenc A cifra homlokzat mestere A tizennégy éves fiú vélet­lenül fejbe lőtte magát. Elfe­lejtett beszélni. Három évig összeszorított foggal küszkö­dött, hogy újból megtanulja, miként állnak össze a hangok szavakká. Gyerekként veszítet­te el a szüleit. Pilóta szeretett volna lenni. Elfogadták a je­lentkezését, a kollégiumba szükséges holmit azonban nem tudta összeszedni. Évekig egy molnár mellett inaskodott, a szakmában mégsem tudott föl­szabadulni, mert jött a háború. Húszévesen, 1950-ben került a Somogy megyei Állami Épí­tőipari Vállalathoz kőműves­nek. Most öt kőműves és há­rom segédmunkás brigádveze­tője. A legkényesebb burkolási munkákat bízzák rájuk: ők csinálták a Dorottya szálló »cifra homlokzatát«, a Finom­mechanikai Vállalat 3. számú Gyárában a galvanizáló üzem belső burkolását. Balatonföld- vár egyik legszebb üdülőjét ők klinkertéglázták, s a növény­védő állomás, az elektroncső­gyár épületei szintén azért olyan mutatósak, mert ők bur­kolták kívülről. Most a Mező­gép Vállalat nagycsarnokában a bazaltbetonozást végzik. Csicskó János művezető: — Nem régóta dolgozunk együtt. Hallomásból már is­mertem Stark Ferencet. Kitű­nő szakember. Rendkívüli tel­jesítményekre készteti az em­bereit személyes példájával. Jó szervező. Nyugodtan itt­hagyhatom őket akár egy hét­re, hiszen főnök nélkül is tud­ják a feladatukat. — Jaffával issza a pertut — szól közbe Hangya György technikus. — Sokat utazik, és szenvedélye a fotózás. Három fényképezőgépe van, és tökéle­tesen fölszerelt laboratóriumot alakított ki otthon, jómagam is bekérezkedem oda néha. Stark Ferenc szelíd hangja meglepő egy építkezésen. Az embereiről beszél. — Mind fiatal, csak én va­gyok öreg közöttük meg Bo­kor János. Borbély Jánossal huszonöt éve dolgozom együtt. A többiek úgy tíz éve építők. A legfiatalabb tizennyolc éves, januárban jött hozzánk. Meg­bízható összetartó társaság a mienk. Bár sok ilyen brigád lenne. Az építésvezetőségen mond­ták: amikor a teljesítményeket elszámolják, a csöndes Stark Ferenc bizony »verekszik« az 1 embereiért. — Ha bérért kell veszeked­ni, elszalad kicsit az ember szája — mondja. — Azt sem tartom titokban, hogy az erőnk felől jobban és többet tudnánk dolgozni, persze, ha szerve­zettebben irányítanának ben­nünket. Előfordul ugyanis, hogy kérjük a betont és nincs. Sokszor könyörögni kell, aztán ha van beton, nincs mixer. Ilyenkor át kell állnunk vala­mi olyanra, amihez éppen minden adva van, s ez bizony kiesést okoz. 1969-ben költözött egy szom­szédos faluból Kaposvárra. Ré­gi házat vett, s a pincétől a padlásig önerejéből átalakí­totta. Ajtót, ablakot, tetőt cse­rélt, hogy a kétéves Erikának és az »asszonynak« ne legyen hiánya semmiben. — Mert tudja, az az asszony megérdemli. Nem hiszi, milyen ügyes. Ért a szivattyú-, a be­ton- és habarcskeverő, a gyorsfelvonó kezeléséhez. ! Stark Ferenc többször járt a Német Demokratikus Köztár­saságban, ismerkedett Len­gyelországgal, Bulgáriával, sőt Isztambulban is megfordult. — Mindig mozgékony ember voltam. Vadásztársasági tag­ként, aztán futballistaként is­merkedtem a világgal. A kül­földi utak pedig jórészt ju- talomüdülések voltak. Egyszer a lottón nyertem kétszemélyes utat. Nahát, akkor csodálkoz­tam. .. Nem akadt egy sem a munkatársaim között, aki föl mert volna ülni a repülőgépre, pedig ingyen hívtam őket. Vé­gül egy focista barátom tartqtt velem. Nemcsak külföldi utakkal jutalmazták Stark Ferencet. Ötször volt kiváló dolgozó, s nemrégiben a Kiváló Munká­ért miniszteri kitüntetést kap­ta. Gombos Jolán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom