Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-07 / 158. szám

Edzett ifjúságért a barcsi járásban Egy éves múltra tekint vissza az Edzett ifjúságért mozgalom. A barcsi járásban is elkészítették a »számadást«, összegezték eredményeiket, felmérték a további lehetősé­geiket. Gáspár Istvántól, a járási sportfelügyelőség veze­tőjétől kaptunk tájékoztatást I Edzőváltozás Siófokon Mathesz Imre a Soproni SE-hez szerződik Az Intéző Bizottság rendkí­vüli ülést •- tartott a Siófoki Bányász SK-náL A tanácsko­zás egyetlen napirendi pont­ját Stolle László, a labdarúgó szakosztály elnöke terjesztett/. elŐ: ' «fcl — Mathesz Imre, d labdarú­gó csapat vezető edzője írás­ban fordult az egyesület el­nökségéhez, s kérte, hogy az eredetileg két évre szóló szer­ződését most, egy év eltelte után bontsuk föl Mathesz be­adványában megköszönte azt a támogatást, amelyet mun­kájához a sportkör, illetve a szakosztály vezetés biztosított. Azért döntött a távozás mel­lett, mert a kapott jelzések szerint az S. Bányász nem, vagy csak nagyon nehezen tudná teljesíteni az egyesület részéről korábban vállalt kö­telezettségeket — jelentette be a szakoszály vezetője. Noha Mathesz Imre munká­jával az egyesület vezetősége meg volt elégedve, mégis úgy döntött az IB, hogy hozzájá­rul a szerződés idő előtti fel­bontásához. Mathesz Imre a Soprosi SE-hez szerződik. (Ez a sportkör labdarúgásban a Soproni Textiles jogán az NB Il-ben szerepel a következő bajnokságban.) Az új edző kérdésben a hét végén dönt az Intéző Bizottság. Julius 19-ig tart a labdarúgók átigazolása A legtöbb sportágban de­cember—januárban van lehe­tőség a versenyzők átigazolá­sára. A labdarúgás kivétel Itt az őszi-tavaszi bajnoki rend miatt mindenkor a bajnoki küzdelmek befejezése után kö­vetkezik az átigazolási idő­szak. Az idén — az NB II-be jutásért folyó osztályozok be­fejeztével (erre július 5-én került sor) tegnap — csütör­tökön kezdődött meg az át­igazolás. A korábbi MLSZ- döntés értelmében július 19-ig lesz lehetőség arra, hogy au egyesületek versenyzőket iga­zoljanak. No és arra is, hogy a sportolók más egyesülethez átigazolásukat kérjék. A mostani átigazolás a jói bevált gyakorlat szerint tör- íérük. Ennek lényege, hogy a labdarúgó általában csak volt egyesülete hozzájárulásával kerülhet új csapathoz. Az NB I-eseknél a sportkörnek enge­délyt kell kérnie ahhoz, hogy valakivel tárgyalhasson. így van ez például a K. Rákóczi ifjúsági válogatott csatára, Murai esetében is. A játékos­sal való tárgyalásra a PMSC nyújtott be igényt, s kapott engedélyt az MLSZ-től. Ter- mészeesen a döntő sző az anyaegyesületé, noha rendkí­vüli esetben a szövetség ki­adatás nélkül is átigazolhat. Ez azonban eddig nem volt gyakorlat, s idén is aligha lesz az. Az említett »Murai- ügyben-« tehát a döntés a Rá- kóczi vezetők kezében van. Különben Murainak, vagy más ki nem adott játékosnak, várnia kelL Kosárlabda NB II. a mozgalom sikereiről, nehéz­ségeiről : — A szervezést a megyei intézkedési tervek alapján kezdtük meg. Járási és taná­csi, körzeti szintű koordiná­ciós bizottságokat alakítot­tunk, melyekben az akció irá­nyítói és felelősei kaptak he­lyet. A végrehajtásért felelős valamennyi szerv a saját te­rületén intézkedési tervet dol­gozott ki, valamint közös ver­senynaptár-tervezetet is ösz- szeállítottunk. Arra töreked­tünk, hogy programjainkon minél több fiatal szerezzen sikerélményt, s ezáltal széles tömegeket nyerjünk meg ügyünknek. Jó példa, hogy Darányban, ■ Csokonavisontán, Barcson a gyerekek lelkese­dését átvették a KISZ-esek és a felnőttek is. A mozgalom megindítása­kor községi sportnapokat, sportünnepélyeket, majáliso­kat szerveztünk; hasonló ver­senyekre a későbbiekben is sor került. Ősszel a »válasz­tékunk« kerékpáros találkozó­val, honvédelmi sportnappal, sportágak kupaversenyeivel, valamint a követelmények teljesítésével bővült. Ezeken a rendezvényeken összesen mintegy 5000 fiatal vett részt. Korosztályonként a követ­kező tapasztalatok mutatkoz­tak. Az úttörők programjá­ban több szervezett túra, ki­rándulás is szerepelt, ahol je­lentős volt azoknak a tanu­lóknak a száma, akik addig a hasonló megmozdulásokon nem vettek ' részt. A mozga­lomba 2196 iskolás nevezett, s mindössze 124-en »marad­tak távol«. A lakócsai isko­lában például nincs testneve­lés alól felmentett tanuló, és benevezésük is 100 százalé­kos. A járás területén az egy év elteltével összesen 1060- an teljesítették a korosztá­lyuknak megfelelő követelmé­nyeket. és szerezték meg a jelvényt. Nőtt a sportolásban résztvevők száma, rendszere­sebbé váltak a sporttalálko­zók, ismét életre keltek az iskolák közötti öntevékeny versenyek. Egyre több út­törőcsapat szervez gyalog- és kerékpártúrát. Ebben a kál- máncsaiak az élenjárók. Vala­mennyi úttörőcsapat maga gondozza társadalmi munká­ban a sportlétesítményeit. Ba- bócsán és Homokszentgyör- gyön pedig aktívan resztvet­tek a felújításban is. A KlSZ~alapszervezetek sportszervező tevékenysége az elmúlt éviekhez képest ja­vult. Sok önálló kezdeménye­zés született (Darány, Vízvár, Rinyaújlak), de vannak alap­szervezetek, ahol még mindig csak azok mozognak rendsze­resen, akik tagjai a sport­egyesületeknek. A jelvény- szerző akcióba a járás KISZ- fiatalságának csaknem 80 szá­zaléka jelentkezett, ezek egy része azonban nem tudta tel­jesíteni a követelményeket. Végülis az 5., 6., 7. korosz­tályban összesen 1187 jel­vény talált gazdára. A lá­nyok közül azonban csupán 261-en szereztek jelvényt. A mozgalom indításakor a járás területén hét szervező bizottság alakult. A tanácsi körzetek mellett néhány na­gyobb községben helyi bizott­ságokat is alakítottak. (Barcs, Csokonyavisonta, Homok- szén tgyörgy, Heresznye). Ezekben a KISZ, az MHSZ, a Népfront, a sportegyesületek és az úttörőcsapatok képvise­lői kaptak helyet A szervező bizottságok munkája még nem teljes, rendszertelen a találkozásuk és legtöbbször tevékenységük egy-egy akció­hoz kötődik. Munkájuk hatá­sára azonban nőtt a különbö­ző rendezvények száma és színvonala. A versenyjegyző­könyvvel mérhető létszám meghaladta a 6000 főt is. Jelentősen megnőtt a társa­dalmi munkavégzés. Mind többen vállalnak tisztségeket az egyesületeken belül, s a nyári időszakban több helyen pályaépítésre társadalmi mun­kát szerveztek, vagy meglévő létesítményeiket újították feL Ebben Vízvár, Bélavár, Cso­konyavisonta, Rinyaújlak, La- kócsa, Homokszentgyörgy, Pé- terhida mutat jó példát, de a barcsi költségvetési üzemben, a vámhivatalnál és a ruha- üzemnél is alakítottak ki sportlétesítményt. Általánossá vált a »Nyitott pálya« akció, valamennyi sportegyesület az igényeknek megfelelően biztosította lé­tesítményeit, felszereléseit, szakembereit. Az egyesületek hatékonyan segítették a pi­henőhelyeken, parkokban ki­alakítandó sportlétesítmények elkészítését, létrehozását. Ilyen pL a barcsi Május 1. park. a darányi ősborókás, a vízvári pihenőpark stb. Összefoglalva az egy év ta­pasztalatát tehát megállapít­ható, hogy a barcsi járás te­rületén a mozgalom hatására nőtt a sportban résztvevők és a sportért tevékenykedők szá­ma. És ez tekinthető a leg­nagyobb eredménynek. Gyarmati László Tavaszi végeredmény a nyugati csoportban Szakmák közötti és M8 nélküli üzemek sportnapja A Magyar Kosárlabda Szö­vetség hivatalosan is közzétet­te a három csoportban folyó NB II női és férfi bajnokság tavaszi végeredményét. Isme­retes, hogy a somogyi férfi csapatok a nyugati csoportban vesznek részt a küzdelmekben. Szám szerint három együttes, a Táncsics SE, a Kaposvári Építők és a Marcali SE. A Honvéd Táncsics SE, amely a harmadik helyen vár­ja az őszi folytatást, a vártnál jobb teljesítménnyel zárta az évadot a Kaposvári Építők csapata. A fiatal együttes a Táncsics SE nyomában mind­össze egy ponttal lemaradva negyedik, amint arról részle­tesen beszámoltunk. A meg­méretéskor könnyűnek bizo- nyutl a Marcali SE újonc gár­dája. A bajnokság tavaszi vég­eredménye; I. ZTE 15 10 1428— 954 30 2. Szf. Épít. 15 14 1 1354— 975 29 3« Táncs. SE 15 13 2 1595—1130 28 4. K. Építők 15 12 3 1414—1224 27 5. U. PEAC 15 11 4 1199—1081 26 6. Sopron 15 9 6 1120—1044 24 7. Bakony V. 15 9 6 1300—1273 24 8. Dombóv. 15 7 8 1226—1095 22 9. Fűzfő 15 7 8 989—1095 22 10. Keszth. 15 6 9 1045—1200 21 11. Gy. Közi. 15 6 9 1239—1278 21 12. Szomb. 15 5 10 1087—1313 m 13. Sabaria 15 2 13 1088—1355 17 14. Pécsi Sí 15 2 13 1144—1541 17 15. Marcali 15 1 14 987—1368 16 16. Szigetv. 15 1 14 975—1262 16 Területi labdarúgó-bajnokság Mernye a Kapos csoport bajnoka' Befejeződött a harminc mér­kőzésből álló küzdelem a terü­leti labdarúgó-bajnokság Ka­pos csoportjában. Az már ko­rábban eldőlt, hogy Mernye lesz az 1977/78. évi bajnok. A mernyeiek fölényesen, 9 pont­tal védték meg a már régóta őrzött első helyüket, noha az utolsó mérkőzésen nagyon meg kellett küzdeniük a Hetes el­leni győzelemért. Ez történt az utolsó forduló­ban: Kiskorpád—Patalom 1:6, Igái—Nagyberki 2:1, Böhönye 4 —Magyaregres 4:0, Mernye— Hetes 4:3, K. Gazdász—K. Vasutas 2:3, Nagybajom—KV. Lobogó 7:1, Somogysárd— Mesztegnyő 2:2. A bajnokság végeredménye: 1 1. Mernye 30 24 3 3 116—36 51 2. K. Gazd. 30 10 4 7 81—38 42 3. Patai. 30 15 8 7 79—55 38 4. Meszt. 30 13 8 9 64—52 34 5. Nagyb. 30 u 4 12 73—57 32 6. S. sárd 30 14 4 12 60—58 32 7. Hetes 30 12 7 11 51—51 31 8. Igái 30 13 6 11 49—51 31 9. K. Vas. 30 12 6 12 58—50 30 10. Osztop. 30 10 7 13 48—61 27 11. M. egres 30 9 7 14 45—59 25 12. N. berki 30 10 5 15 65—80 25 13. S. jád 30 9 5 16 56—80 23 14. K. korp. 30 7 9 14 53—87 23 15. Böh. 30 9 1 17 55—81 22 16. V. Lob. 30 1 S 21 40—97 13 Somogyi Néplap Vasárnap ebben az évben is megrendezi a Szakszerve­zetek Somogy megyei Taná­csa a hagyományos sportna­pot, amely egyben a »Mun­kahelyi Spartakiád« megyei döntője is. Így az első helye­zettek jogot szereznek az or­szágos döntőn való részvétel­re. A megnyitóra 8.30 órakor a Kaposvári Dózsa sporttelepén kerül sor. A rendezvény le­hetőséget nyújt a szakmai tö­megsportversenyeken kiemel­kedően szereplő csapatoknak a sportkapcsolatok bővítésére, a szakmák közötti barátság elmélyítésére. A sportnapon a résztvevők atlétikában, kispályás labda­rúgásban, röplabdában, kézi­labdában mérhetik össze ere­jüket. Az eredetileg tervezett lövészverseny — az MHSZ ki­emelt rendezvénye miatt — elmarad. Gyakorlattal rendelkező gép- és gyorsírónőt keres felvételre kaposvári ipari vállalat. Jelentkezni á Kaposvár, Latimca Sándor u. 5/b. sz. alatti épületben. (DÉDÁSZ) ____________ (40195) A Fonyód! Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssel 2 ács szakmunkást és 1 építésztechnikust keres felvételre. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél, Fonyód, Blaha L. u. 26. szám alatt. (38792) JÚLIUS 7 PÉNTEK Apollónia A. Nap kél 3.55 — nyugszik 19.43 órakor A Hold kél 5.58 — nyugszik 20.36 órakor A várható időjárás: Változóan felhős idő, délután elszórtan átfutó záporral, esetleg zivatarral. Időnként megélénkülő nyugatias szél. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet 20—25 fok között lesz. Távolabbi kilátások (kedd reggelig) : Időnként megnövekvő felhőzet, főként az időszak elején többfelé zápor, zivatar. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az ország területének 60 százalékán várható. A Balaton vizének hőmérséklete hőmérséklete csütörtökön 11 órakor 20 fok volt. — Két somogyi matemati­kust tüntettek ki a Bólyay matematikai társaság szom­bathelyi ülésén: Beke Manó­díjat kapott Merő László nyugalmazott tanítóképző fő­iskolai igazgató és Bognár Imréné nagyatádi tanítónő. A két somogyi pedagógus a ma­tematikatanítás korszerűsíté­sében tűnt ki. — Ady-emlékplaketett ad­tak át Giulio Carlo Argannak, Róma polgármesterének, szerdán, a római magyar nagykövetségen. A bensősé­ges ünnepségen részt vett Re­náta Guttuso, Giacomo Man- zu és Amerigo Tot is. Az Ady-emlékplakettet Gáti Gá­bor készítette. — Négyszázzal emelkedett az elfogadott újítások száma az utóbbi két évben Somogy­bán. A mintegy 1600 újítás zömét — több mint négyszá­zat — az élelmiszeriparban hasznosítják: tavaly «már 315-öt bevezettek ebben az ágazatban. 85 évvel ezelőtt, 1893. július 7-én született Mi­roslav Krleza* horvát költő, re­gény- és drámaíró, esszéista és kritikus, a jugoszláv kultu­rális élet nagy örege. A zágrábi gimnáziumból a pécsi honvéd hadapródiskolá­ba, majd a Ludovikára került, Változóan felhős idő, délután el s Petőfi: Farkasok dala című verse késztette először írásra. Ifjú korában horvátra fordí­totta az Apostolt is. 1914-ben jelentek meg első drámái, s ezektől a szimbolizmussal át­szőtt írásoktól kezdve az ak­kori korszakot híven tükröző expresszionista versein át egé­szen a jugoszláv népek szocia­lista forradalmát kifejező, rea­lista életszemléletű alkotásokig hosszú és bátor harcot kellett folytatnia önmagával, s az őt körülvevő ellenséges világgal is. Röviddel indulása után megteremtette sajátos kifeje­zésformáját: azt a gazdagon hullámzó, kavargó, sodró ere­jű, merész képekkel, hasonla­tokkal, asszociációkkaol telí­tett stílust, amellyel a horvát irodalom megújítójává vált. — Meghalt a balatoni vi­har egyik sérültje. Szerdán este a siófoki kórházban — közvetlenül a műtét után — belehalt koponyasérülésébe Sabine Sonnefeld 27 éves NDK állampolgár, akire a siófoki Bányászüdülő előtt esett rá egy lezuhanó faág. A két másik sérült — Ruth Smoiika és Marina Reicher — túl van az életveszélyen. — Kilencven nyúltenyésztő szakcsoport tevékenykedik megyénkben. A tenyészállo- mány javítására az idén 3000 anyaállatot szereznek be. Többségét a Bikali Állami Gazdaságtól, a Gödöllői Kis- állattenyésztő-kutató Intézet­től és a megyében eredmé­nyesen működő kitüntetett tenyésztőktől. — 783 000 forint prémiumot kapott a tejtermelés növelé­séért a múlt évben az iharos- berényi tsz. Az idén az első félévben további 300 literrel növelték a tehenenkéntl tej­termelést a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Egy tehén akkor I 219, az idén 6 hónap alatt 1 560 liter tejet adott. — Sikerrel mutatta be az Állami Bábszínház együttese a Csizmás Kandúr című báb­játékot tegnap délután Bala- tonbogláron és Fonyódon. A siófoki művelődési házban ugyancsak tegnap vidám va­rieté műsort rendeztek az üdülőgyerekek szórakoztatá­sára. — Tizenkettedik kiadásban látott napvilágot Fekete Ist­ván nagysikerű ifjúsági regé­nye, a Tüskevár. A könyvet a Jdóra Kiadó jelentette meg. Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy július 9-én Marcaliban és Siófokon autó­motorvásár lesz. <40178) — Olcsó, divatos keki bakfis farmerruhák zil Ft-tol most kaphatók a kaposvári Csibi gyermekruházati boltban. (40208) 1978. július 27-én 17 és 20 óra­kor SKORPIÓ hangverseny a kaposvári Csiky Gergely Szín­házban. Jegyek vásárolhatók a rendezvényirodában, Kaposvár, Május 1. u. 8. Telefon: 11-103. (40167) A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig. — Vízbe ugTott a csónakból és megfulladt Siófoknál, a Balatonon Zurmüh Stefan 43 éves asztalos, NSZK állam­polgár, dürnaui lakos. Közlekedési balesetek Barcs és Somogy tarnóca között figyelmetlenül vezette a Volán 13. sz. Vállalat teher­gépkocsiját Kovács József 32 éves csurgói lajtos. Betonkor­látnak ütközött, majd az árokba hajtott. A kocsi utasa, Haracsi József 46 éves nagy­atádi lakos, rakodó, könnyeb­ben megsérült. Az anyagi kár 20 000 forint. Kárpáti Attiláné, 24 éves budapesti egyetemi hallgató, Ráksi és Magyaratád között szabálytalanul előzött és gép­kocsijával az árokba borult. Az anyagi kár 25 000 forint. Nem adta meg az elsőbbsé­get Kaposváron a Dimitrov és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésénél Oroszi Jó- zsefné, 45 éves hajmási köny­velő az altala vezettet Tra­bant személygépkocsival egy másik autónak és összeütköz­tek. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár 15 000 forint. Orosziné ellen sza­bálysértési eljárás indul. — Halálos baleset történt tegnap Kaposhomokon. Nagy József 38 éves taszári lakosra egy használaton kívüli ho­mokbányában ráomlott a partoldal. Nagy a helyszínen meghalt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom