Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-05 / 156. szám
A hajtőére hiányzott Kapolyon Amikor az NB II-be jutásért folyó osztályozón a Kiss János SE legénysége Vémén- den nsrn tudta kiküszöbölni az első forduló csorbáját, a csapat vezetőit és tagjait napokig nem lehetett szóra bírni. *— Mit mondhatnánk? Megbuktunk!' Ez különösen azért baj, mert a mi sikertelen szereplésünk nemcsak a saját mérleget ro'ntotta, hanem a Félidő az ökölvívó csapatbajnokságban Amikor a Bp. Honvéd—H. Kun Béla SE ökölvívó mérkőzésen a nehézsúlyúaknái eredményt hirdettek (összességében a fővárosi együttes 20:2- re lelépte a kiskunxélegyházia- kat), véget ért a most már igazi ökölvívó csb első félideje. Ismeretes, hogy a MÜSZ sok-sok próbálkozás után írta ki, hat csapat részvételével, a régi rend szerinti csa- patbajnoki versenyeket. Ettől a bajnokságtól ugyan senki nem várt csodát, de talán azért a ínostani versenynél mégis valamivel többet , remélt az ökölvívó tábor. Bizonnyal a sportág szövetsége is. Az első sorozat — a várakozásnak megfelelően — a Bp. Honvéd 100 százalékos sikerével ért véget. Azt mindenki tudta, hogy a piros-fehér gárdának ma a csapatbajnokságon nincs egyenrangú ellenfele. Mégsem lehet maradék nélkül dicsérni a tavaszi bajnokot. A Honvéd nem csillogtatott meg olyan erényeket, amelyek a jövőt illetően reményt keltők lennének. Azokkal a versenyzőkkel vívta ki elsőségét, akik 'a múltban vagy a közelmúltban a nemzetközi porondon bizony alulmaradtak. Éppen ez tükrözi, hogy ha a Honvéd elsőségéhez ez elegendő volt, akkor a többiek még hátrább vannak. Hogy mennyivel, azt a bevezetőben említett mérkőzés eredménye tükrözi. A »rangadón« az 1— 2. helyezett találkozóján bizony egyoldalú volt a küzdelem. Egyébként az a tény, hogy a Honvéd Kun B. SE a 2. helyen áll, némi meglepetés. Erre a helyre ugyanis általában az Újpesti Dózsát várták a boksz-barátok. Kiderült, azonban, hogy jelenleg Újpesten erősen foghíjas a csapat. Az is előfordult, hogy a Dózsa ki sem tudott állni/.) A somogyi, sporttábort természetesen elsősorban a II. Dózsa szereplése foglalkoztatta. Erre még majd részletesen visszatérünk. Annyit azonban elöljáróban ei keli mondani, hogy a Dózsa vegyes benyomást keltett. De még a kaposváriaknál is gyengébben ment a nagy múltú Vasasnak, vagy a legutóbb Kaposváron vereséget szenvedett Honvéd Zalka SE-nek. Az ökölvívóknál most hosz- szabb szünet következik. Majd csak az ősszel folytatódnak a csb-küzdelmek. Remélhetően jobb mérkőzésekkel, mintamilyeneket a tavaszi fordulóban láttunk. Az ökölvívó csb tavaszi végeredménye: 1. Bp. Honvéd 5 3-------91:17 1 0 2. H Kun B. SE 5 3 — 2 58:48 6 3. Ü. Dózsa 5 2 1 2 46:60 4 4. K. Dózsa 5 2 — 3 42:66 4 5. Vasas 5 1 1 3 40:66 3 6. H. Zalka SE 5 1 — 4 45 :65 2 Megjegyzés: Az Û. Dózsa csapatától ki nem állás miatt — egy büntető pont levonva. Válogatott labdarúgó-mérkőzések A válogatott őszi mérkőzéseinek műsora kész. Négy fellépése lesz az »A« válogatottnak, ebből három európa-baj- noki találkozó. Az őszi műsor: Szeptember 20., Helsinki : Finnország—Magyarország, EB. Október 11., Népstadion: Új labdarúgó edzők Tíz napon át gyakorlati ed- zöképzó táborozás volt Pécsen, ahol a Dél-dunántúl leendő szakvezetői adtak számot arról, hogy a kétesztendős tanfolyamon milyen tudásra, tettek szert. A pécsi befejező edzőképzés'Den első ízben működött közre kaposvári előadó, ór. Zádori László, a Somogy megyei Labdarúgó Szövetség elnöke személyében. Az edzővizsga somogyi hallgatói kitűnően szerepeltek. Ez nem meglepetés, hisz sokak által jól ismert egykori neves ■labdarúgók voltak, s aztóta már mint eredményes edzők legtöbben működtek is. Horváth Miklós testnevelő tanár, Siklósi György, Herbei József, Göncz István, Szentgróti János, a Kaposvári Rákóczi korábbi labdarúgói mellett Fii- löp János, a VBKM Vasas edzője tett sikeres vizsgát. A korábban két kaposvári futballista Bözöny János és Németh György most a siófoki színek képviseletében jelent meg és vizsgázott sikerrel. Kern László. Bognár István meg Borsfái Géza neve sem ismeretlen a somogyi labdarúgás berkeiben. Ök is, éppúgy mint az előbb felsoroltak, eredményesen végezték el a középfokú edzőképző tanfolyamot. Magyarország—Szovjetunió EB. Október 28., Athén: Görögország—Magyarország, EB. November 15., Frankfurt: NSZK—Magyarország. A fiatalok már korábban játszanak. Július 14-én három mérkőzésre étkezik Finnország ifjúsági válogatottja. Július 15-én Petőfibányán a Magyar ifjúsági B válogatott —, két nappal később Balatonalmádiban az A) csapat lesz az ellenfelük, míg július 19-én a fővárosban Budapest ifjúsági válogatottjával mérik össze erejüket. Augusztus, 7-én és 9-én ja- pa-i ifjúsági válogatottja szerepel Magyarországon. A jövő évi ifjúsági VB rendezői európai kőrútjuk során játszanak a VB-re készülő magyar kerettel. somogyi futball összképét is. Ez utóbbi különösen bánt bennünket — kesergett akkor Kálmán Ferenc,, a Kiss J. SE elnöke. Azóta Kapolyon is aludtak néhányat erre a fiaskóra. Ma már szóba lehet hozni a labdarúgók egész évi döcögő szereplését. No és azt is, hogy másodszor esett ki a csapat a Nemzeti Bajnokság harmadik osztályából. A kiesés még fáj, de már reálisabban látják a történteket. Ügy mondják, hogy a mostani kiesést tán nem i« keil szégyellni. Magas volt a mérce Az MLSZ az NB III fokozatos megszüntetésével már korábban is magasra emelte a mércét a harmadik vonalban, de az 1977/78-as évben már kezdetkor túl magasnak tűnt a kapolyiak előtt az akadály: a Nyugati csoport 20 csapata közül az első tíz között kellett volna végezniük. Ismerve az ellenfeleket, a Kiss J. SE-néL ez eleve »lehetetlennek« látszott. Pontosabban maguk a játékosok vélték úgy, hogy ők nem képesek e feladat megoldására. Persze az is tény, hogy az egyesületi vezetőség és a Kiss .1. SE bázisszerve szintén kimondta, hogy a mai magas követelményeknek sok vonatkozásban (nem a játéktudást illetően) nem' tudnak megfelelni. Így aztán a magasra tett lécet igazában meg sem kísérelték teljes erőbedobással átugrani. Csapatszervezés, újra menet közben A honvéd sportkörök jellegéből fakad,, hogy az edzők hosszú távú programot nem dolgozhatnak ki. Megszabja a teendőket a szolgálati idő, amely bizony nem idomul a bajnoki rajt kezdetéhez, befejezéséhez. Ez Kétszeri Ferenc edzőnek az utóbbi két esztendő különösen sok gondot okozott. Az őszi idény befejeztével le kellett mondani Rácz, Rékási, Küher. Lentiek, Gergelics, Lakos, G. Kiss meg Csatári további szerepléséről. Nyolc játékos távozott, s megannyi kulcsember volt korábban. Igaz, hogy 1977 őszén Rékásiék is elégtelenre vizsgáztak. Az augusztustól decemberig tartó nyújtott idény befejeztével a csapat a 20 mérkőzésen szerzett 12 pontjával és 20—47-es gólkülönbségével az utolsó helyen várta a tavaszi folytatást. Segítettek az el'enielek is Az őszi gyenge szereplésben kétségkívül közrejátszott, hogy ebben az időben a ka- polyi pályát korszerűsítették. Mérkőzéseiket Tabon játszották. — Nem voltunk szívesen látott vendégek Tabon. A hazaiak, talán nem is ok nélkül. féltették pályájukat a nagy igénybevételtől. Ezért bizony nagyon vártuk a tavaszt — igy Kálmán Ferenc elnök. A hazai pálya, amely alkalmas lenne NB Il-es mérkőzésekre is, jól jött. A tavaszi rajt után a Kiss J. SE hamarosan búcsút mondott az utolsó helynek. Aztán még egy kakaslépéssel előbbre rukkolt. A régiek: Foki. Mód, Tóth-Bagi, Nagy, Máté, Palotai és Zsiga jó segítőtársakat kapott Bencze. Horváth, Szokol, Dómján, -Koÿcsa, Toth S. meg Bognár személyében. Ezzel együtt a-tavaszi idényre sem lehetnek büszkék. Igaz. hogy az élen tanyázó együttesek ellen általában jól játszott az együttes, de a kiesési harcban partnernek számítókkal szemben bizony nem nagyon ment. A védelem sokat javult. Az őszi 47 góllal szemben tavasszal csak 27 ízben rezdült meg a kapo- lyi háló. Viszont a támadók elvesztették a góllövőcipőt: a 14 gól híven tükrözi ezt. A negatívumok ellenére a Kiss J. SE megmenekült az egyenes kieséstől. Balszerencse az osziályozón A Kiss János SE-t az MLSZ a Véménd csapatával »sorsolta« össze. A baranyai együttes 14 nyert meccsel, s 40 ponttal jutott az osztályo- zóig. A somogyi együttes csupán 8 ellenfelét győzte le egy év alaft, s 22 ponttal zárta az esztendőt. Ez a nagy különbség mégsem jött ki az osztályozón, ahol a balszerencse kétségkívül a somogyiak mellé szegődött. Kapolyon Fábián öngólja jelentette a vendégek 2:l-es győzelmét. A visszavágón Kopcsa góljával 1:0-ra nyert Kétszeri edző csapata. l:0-s állásnál azonban Kopcsa föltehette volna az i betűre a pontot. A kapus már verve volt, a csatár labdája azonban centiméterekkel az üres kapu mellett gurult. így az Idegenben lőtt több góllal a Véménd jutott tovább, a Kiss J. SE pedig ■kiesett.. Szív nélkül Valójában nem az osztályozó balsikere okozta a csapat kiesését. Kitűnik ez Kétszeri edző jegyzeteiből is. Az agilis társadalmi edző' naplójában csak Mód István, Tóth-Bagi Sándor. időnként Máté és kétszeri kiállítása ellenére is Nagy István kapott megfelelő osztályzatot. A többiektől — elsősorban az »öregektől« — joggal várt többet az egyesület. A lepergett bajnokságban bizony hiányzott a hajtóerő még az olyan jó képességű játékosokból is, mint amilyen Fábián, Kopcsa. Palotai vagy Zsiga. Szív nélkül pedig nem .ment.. Hallottunk olyan véleményt, hogy az NB II feltételei nincsenek meg ennél a sportkörnél. Erre a válasz: ha annak idején beletörődtek volna a kapolyiak abba, hogy jó nekik a megyei bajnokság is, akkor sohasem vallhatott volna magáénak NB-s futballcsapatot ez a kis somogyi egyesület. A Kiss J. SE ősztől a magyar labdarúgás harmadik vonalában szerepel majd. hisz az NB III szerepét a megyei bajnokság veszi át. Ennek ellenére azt hisszük, a határtalan sportszeretettől fűtött vezetőség szívesen vállalta volna, hogy a pompás, úi sporttelep után NB Il-es csapatot is. építsen. Kár, hogy nem ilyen gondok foglalkoztatják manapság az egyesület vezetőit. Kovács Sándor Elkezdték a labdarúgók az NB l-ben Az MLSZ előírásának megfelelően az NB I-esek már megkezdték a felkészülést. Ezekben a napokban, hetekben természetesen .még nem mérkőzések jelzik a csapatok munkáját. A kötelező edzések azonban már mindenütt javában tartanak, és itt-ott sok érdekességről árulkodnak. A Csepel csapatánál «éldául nincs még edző. A nagy múltú piros-kék együttesnél a sportegyesület irányítói keresik Kóczián Antal utódát. A hírek szerint a jövőben ismét Keszthelyi Mihály ül majd a csepeli kispadon. Itt az az érdekesség, hogy a csepeliek szabad listára tették B.aniko- vitsot és Tóth B.-t Bizonynyal fiatalok lépnek majd a »nagy nevek« nyomába. A Vasasnál az előrelépést tervezik. Kovács Ferenc vezető edző a támadósor játékát szeretné elsősorban följavítani. A Vasasnál úgy tudják, hogy a szegedi Birinyi és a kaposvári Kiss László az ő játékosuk lesz. Kispesten a Honvéd pályán is »nagyüzem« van már. Itt változatlanul Tichy Lajos irányítja a munkát. A segítőtársak foglalkoznak az újakkal. A korábban leállt Karajos (Csepel) a kispestiek játékosa lesz. Deákvári és Somogyi j ismét bekapcsolódott a munkába, Orosházi meg Izsák viszont bevonult. Alaposan megváltozik a Ferencváros összetétele, ahol nemcsak az edzői hármas áll új tagokból. Fridmanszky Zoltán vezető edző nem számíthat a katonai szolgálatra bevonult Rabra, Magyarra. Kelemenre, meg Esterházyra. Távozik Dombai kapus is, mégpedig a hírek szerint visz- szamegy Tatabányára. A Megyeri úton csupa ismerős arc fogadja az edzésekre kíváncsiakat. Valahogy úgy fest, hogy magyar mércével mérve öreg az újpesti gárda. A legidősebbek korosztálya egyébként Bene távozásával csappanni fog. Bene Ferencet az Ü. Dózsa záróvacsoráján hivatalosan azzal búcsúztatták el a lila-fehérek, hogy a válogatott csatár abbahagyja. Bene azonban mást gondolt, s előfordulhat, hogy más egyesületben tovább játszik. Zalaegerszegen az új edző j mellett új játékosok is találhatók. Egerszegen rendületlenül bíznak abban, hogy az MLSZ — a Rákóczi tagadó nyilatkozata ellenére — hozzájárul Konrád László leiga- . zolásához. JÚLIUS A Nap kél 3.53 — nyugszik 19.44 órakor A Hold kél 4.10 — nyugszik 19.24 órakor 5 SZERDA Emese A várható időjárás: A Dunántúl fölött időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzet, szórványos záporral, zivatarral. Az ország középső és keleti részén napos, száraz idő. Erős lökésekkel kísért, zivatar idején átmenetileg viharos, délnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma nyugaton 23, másutt 30 fok körül lesz. A Balaton vizének hőmérséklete kedden Siófoknál 21 fok volt. Kitüntetések A Magyar Népiköztársaság Elnöki Tanácsa az igazságszolgáltatás területén végzett, több évtizedes munkássága elismeréséül, nyugdíj állományba vonulása alkalmából, Nánási Imréné kaposvári címzetes megyei bírósági tanácselnöknek, valamint dr. Pálinkás Sándor kaposvári megyei bírósági tanácselnöknek a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta. A kormánykitüntetést tegnap az elnöki tanács megbízásából dr. Szilbereky Jenő igazságügyi államtitkár nyújtotta át az Igazságügyi Minisztériumban. — Nagy sikerrel szerepelt tegnap este Siófokon a Pécsi Balett. Bach: H-moll szvit, Dávid Gyula: Falak, Albinoni: Vallomás, Vaugham: Williams: Csend, Mahler: Sikoltások című művek szerepeltek a műsorban. — 375 fiatal kezdi meg tanulmányait szeptemberben a szocialista országok felsőoktatási intézményeiben. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb fiatalt — 275-öt — a Szovjetunió felsőoktatási intézményei várják. — Több száz külföldi vendéget is várnak az IKR idei bábolnai bemutatójára. Az október negyedikén kezdődő rendezvénysorozat részletes programját a napokban küldik szét a szakembereknek. — Tegnap délelőtt elutazott Franciaországba a kaposvári Tóth Lajos Általános Iskola kórusa. A Tour-ban megrendezésre kerülő fesztiválon vesznek részt a tanulók.. A kórust Zákányi Zsolt vezényli. — Útfelújítást és járdaépítést végeznek Csurgón a Közúti Építő Vállalat dolgozói. A községi tanács egymillió kétszázezer forintot biztosított erre a célra. — Természetjáró úttörők országos találkozója kezdődött tegnap Pusztamaróton. Megyénkből 21 kisdiák utazó'a tapasztalatcserére. — A Ki minek mestere? esztergályos versenyre a Fi- nommcehanikai Vállalat kaposvári gyárából öten mehettek a budapesti törzsgyárba. A budapesti és esztergomi esztergályosokkal együtt tizenheten mérték össze tudásukat. A kaposváriak közül Pellérdi György jutott tovább i a KGM iparági versenyére. A mai ügyeletes: Lendvai József Telefon: 11-510, este 8-ig. 125 évvel ezelőtt, 1853. július 5-én született és 66 éves korában, 1919 júliusában halt meg Csontváry Koszt- let Tivadar iestőmüvész, a mo- útrn magyar festészet egyik legeredetibb és legkiemelkedőbb egyénisége. A Felvidéken volt gyógyszerész, s csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni. 1894- ben fél évig Münchenben Hol- lósy Simon növendéke volt, majd Karlsruhéban, Düssel- dofban, Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt. 1902-ben festette Selmecbánya látképe című híres művét, majd Jajcé- ban és a Hortobágyon dolgozott. 1904-ben Egyiptomban, Palesztinában, Görögországban járt; ennek az útjának művészi emléke például a Kocsizás újítóidnál Athénban, a Jupiter- templom romjhi Athénban. Ugyanebben az évben festette Görög színház Taorminában című, több négyzetméteres tájképét, s a hasonló nagyságú Nagy-Tarpatak a Tátrában című képét. Kortársai nem értették meg művészetét; csak az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Vizionális festészetét expresszionista hevület, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi. Több külföldi kiállításon is nagy sikerrel szerepelt. — Habán kerámiakiállítás nvílt tegnap a balatonföldvári Siotour klubban a kaposvári Agyagipari HSZ munkáiból. A kiállítás július 10-ig tekinthető meg. — Két csónaktárolós motel, fűthető horgász-üdülő készült el Gárdonyban, a Velencei tó partján. A két épületben ösz- szesen 72 teakonyhás, zuhanyozós szobát alakítottak ki. A földszinti közösségi szobákat télen csónaktárolónak használhatják. — Színes vetélkedőt rendeztek a SZOT üdülőkben nyaraló gyermekek számára tegnap délelőtt a siófoki művelődési házban. A pajtások a Balatonnal kapcsolatos ismereteikből vizsgáztak. — Szörpüzem készült el a Móri Állami Gazdaságban. Az üzemben a tervek szerint már az idén kétszáz vagon málna, ribizke, eper, meggy és szamóca szörp készül. — Tegnap Siófokon megnyílt a Márka-bárka, a Bala- ton-parti üdülők kedvelt szórakozóhelye. Az első előadást divatbemutató követte. — A szárharinínhat éves Charlie Smith tegnap tartotta születésnapját a floridai Bartowban. Az Egyesült Államok legidősebb volt néger rabszolgája pontosan már nem is tudja mikor született, , de egy dologra jól emlékszik: ' 1854. július negyedikén adták el New Orleansben azok a rabszolgakereskedők, akik libériái otthonából rabolták ei. — Most érkezett import műszőrme, import farmer anyag, trikójersey és pamutjersey minden színben a Honvéd utcai Olcsó Aruk Boltjába. (40184) — Import acél mérőszalag most érkezett 10—50 fm-ig a kaposvári Ady Endre u, 7. sz alatti vasáruboltba. (lOlWj