Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-21 / 170. szám
^ÖLiztdt SztrJzo/dÄslg, ! Ptrâk Ferencné vityapusztai lakos július 15-én megjelent, meggy felvásárlással kapcsolatos panasza szélesebb körben jelentkező gondokat érintett, ezért a megjelenést követő első munkanapon igyekeztünk soron kívüli intézkedéssel segíteni a helyzeten. Kérésünkre a ZÖLDÉRT még 17-én külön gépkocsival 200 rekeszt szállított Vitya- pusztára. Onnan azonban dolgavégezetlenül kellett visz- szatérniük, mert ott nem volt leszedett meggy. Az olvasó a továbbiakban az árakkal kapcsolatos gondjairól írt. Előfordul, hogy mi olcsóbban vesszük át a gyümölcsöt, olcsóbban adjuk a naposbaromfit, de drágábban vásároljuk fel a nyalat, mint némely más szövetkezet. Az orientáció és az érdek csak valamely különbség alkalmazásával nyilvánulhat meg. Hogy a vityapusztaiak szeretnének a lengyeltóti áfészhez tartozni, nem újkeletű dolog. A szövetkezeti demokrácia adta lehetőségeken belül a kérdés rendezésére megfelelő időben és módon visszatérünk. Tisztelettel: DCötuupd 5iloún-Molnár Qánoi ig. elnök felvásárlási osztályvezető Balatonboglár és Vidéke Áfész Tisztelt Szerkesztőség! Kaposváron, a Fonyód utca 16—20. számú ház között levő üres telken szeméttelep alakult ki, ahol a gyümölcs- faágtól, a kerti és háztartási hulladéktól a döglött macskáig úgyszólván minden megtalálható. Valamikor ezen a helyen szemétgyűjtő konténer volt. melyet előttünk ismeretlen okból máshova vittek. Azóta csúnya és egészségügyi okokból is megengedhetetlen szeméttelepünk nő és terjeszkedik. i Kérjük az illetékeseket, hogy ennek megszüntetése érdekében intézkedni szíveskedjenek. Tisztelettel: 'X’tg.tdái Jdâizlé. . és 9 aláírás XXXIV. évfolyam, 170. szám. Péntek, 1978. július 21. Három hét Fonyódon Tanulnak és nyaralnak Állja a próbát a katamarán Az új, négyszáz személy Szállítására alkalmas, kéttör- zsű személyhajó július elseje óta próbautakat tesz. Augusztus végéig a szakemberek vizsgálják. A Fonyód és Badacsony között menetrend szerint közlekedő katamarán népszerű az utasok között Naponta tíz fordulót tesz meg a két part között, tele utasokkal. A kirándulók szeretik a katamaránt, mert a gondosan megtervezett, széles közlekedési utak és lépcsők lehetővé teszik a gyors ki-beszál- lást. Az ülések is rendkívül kényelmesek. Az új hajót a tervezők, a kivitelezők és az üzemeltetők állandóan figyelik. Eddig még semmi hibát nem találtak. Megállapították, hogy kitünően bevált és természetesen ; V helyettesíti a kiselejtezett H el kát. Az öreg hajó mindössze 160 utast tüdott egyszerre elszállítani, és hatan szolgálták ki. A Siófok nevű katamaránt négy tagú személyzet irányítja. íj ..It ön tűsben" E hónaptól kezdve színes képekkel, jó minőségű papíron, tetszetős külsővel jelenik meg az Állatvilág, a Magyar Országos Állatvédő Egyesület folyóirata. A legfiatalabb folyóiratok közé tartozó újság eddig is méltán volt népszerű az állatbarátok, a zoológiái témák kedvelői körében. Megtalálhattuk benne a tudományos igényű, s a népszerű ismeretterjesztés kategóriájába tartozó cikkeket egyaránt. Sajnos, a lap minősége, külső formája messze elmaradt a tartalomtól. Olvasói gyakran kifogásolták ezt. Most végre megjelent az első, nemcsak tartalmában, de megjelenési formájában is színes szám. Csodálatos fotókkal találkozhatnak a lapban az olvasók, amely azon túl, hogy nyolc oldallal bővült, egy kivehető posztert is tartalmaz. Az első, ilyen technikával készült Állatvilág főleg a macskafélék, méghozzá a nagymacskák népes családját mutatja be. Sár0 Vezess kiválóan Jól felkészült versenyzők Természetes, hogy eső után nagy a sár. Az viszont már korántsem természetes, hogy • ár borítja a fő közlekedési •takat. Pedig sajnos, ez a helyzet. A Kaposvár—Szántód közötti útszakaszt nemrég újí- l illák fel. szélesítették ki, s most minősége a 67-esével iC- tekszik. Persze az utak közötti »versengésben« a szántódi alul marad. Ennek pedig egyetlen oka van: nem gondozzák megfelelően. Sok helyütt teljesen elborítja a rászáradt sár. másutt a latyakos agyag. Például Ráks'i környékén alig látszik a burkolat. A községeken átvezető szakaszokról jobb nem is beszélni. Amit például Tabon tapasztaltunk, az minden képzeletet felülmúlt. Itt egyes részeken az út a környező padkák és árokpart szintjére emelkedett. Nem lehet látni, meddig tart a szilárd burkolat. Mondani sem kell, hogy mindez milyen balesetveszélyes. Ils lia már egyszer vaji jó utunk, akkor próbáljuk megóvni a minőségét. Szúnyogirtás helikopterről A Balaton partján megkezdődött a MÉM repülőgépes szolgálatának harmadik akciója a szúnyogok ellen. Az eddigi helikopteres szúnyog- irtások — a csapadékos időjárás ellenére — csaknem Icl.ies sikert hoztak. Az üdülőtelepeken csak elvétve bukkannak elő a nyaralást, pihenést oly sokszor megkeserítő szúnyogok. Az idén a terv szerint még két alkalommalpermetezik végig helikopterrel a tó partvidékét. Az ehhez használt vegyszer emberre és háziállatokra veszélytelen. A napokban rendezte meg Kaposváron a Magyar Honvédelmi Szövetség a hivatásos gépjárművezetést tanuló fiatalok között a Vezess kiválóan verseny megyei döntőjét. Jól felkészült fiatalok, egyéni versenyzők és csapatok bizonyították tudásukat. Oktatóik lelkiismeretesen foglalkoztak velük, fölkészítették őket nemcsak a vizsgára, hanem új hivatásuk gyakorlására is. Elméleti, napi politikai és történelmi, műszaki és KRESZ-kérdések, vezetés, hibaelhárítás, lövészet szerepelt a megyei döntőn részt vevők feladatai között. Személygépkocsin Beke István balatonboglári, tehergépkocsin Laklia János nagyatádi, motorkerékpáron Pohner István kaposvári fiatal szerezte meg az elsőséget. Csapatban Kaposvár végzett az első helyen. A csapat tagjai voltak: Sólyom Tibor, Lengyel István és Pohner István. őket Nagyatád, illetve Bala- tonboglán csapata követte. Szabó Béla alezredes, az MHSZ megyei vezetőségének titkára adta át a verseny végén a jutalmakat. Elismeréssel szólt az egyéni és a csapatverseny győzteseiről, s az őket felkészítő oktatókról. Augusztus 27-én Veszprémben lesz a Vezess kiválóan verseny országos döntője. Megyénket az egyéni verseny első helyezettjei képviselik. Felnőttek helyett jókedvű gyerekek foglalták el Fonyódon a megyei tanács továbbképző intézetének helyiségeit. Hatvan, most végzett általános iskolás »táborozik« az épületben. / — Valamennyien fizikai munkások tehetséges gyerekei, akik középiskolákban tanulnak majd tovább — mondotta Ihász Tibor, a tábor vezetője. Július 9-től július 29-ig tartózkodnak itt. Délelőttönként szaktanárok korrepetálják őket matematikából, fizikából, illetve magyarból és orosz nyelvből. Délután szabad foglalkozást biztosítunk számukra. Ha jó idő van, akkor tanári felügyelettel a strandon tartózkodnak. Ha erre^ nem alkalmas az idő, kirándulnák. Voltak már Nagyvázsony ban, Keszthelyen, hajó- kirá ’dulást is szerveztek részükre, megismerhették a Balaton nevezetesebb üdülőhelyeit. Vidám versenyt rendeztek. ahol az összetett honvédelmi verseny előírásait haitották végre. A rendőrség szakembereitől pedig KRESZ előadást hallgattak. Tanulrzk, nyaralnak. Hasznosan tölti el a három hetet Fonyódon hatvan, most végzett általános iskolás. Az új tanévet — valamelyik középiskolában — felkészülten, kipihenten kezdhetik. Négyes ikerborjak is készültek a nagy munkával. De amikor a helyzet úgy kívánta, segítettek az ápolásban, a kapálásban. A gondoskodás eredménye, hogy a májusban elültetett palánták Nemesviden már ebben az évben 10 mázsa termést hoztak. Szamóca három holdon (Tudósítónktól.) Ez év tavaszán zöldség-gyümölcs termelő szakcsoport ala- | kult Nemesviden, elnökükké Gelencsér Józsefet választották. Az 51 tagú szakcsoport elhatározta: a zöldségféléken kívül szamóca termelésével is foglalkoznak. Ennek a gyümölcsnek piaca van, kül- és belföldön egyaránt és az átvételi árak is kedvezőek. A szövetkezet a Zöldért Vállalat közreműködésével májusban 50 ezer palántát juttatott a nemesvidi szakcsoportnak. Ennek az árából egy- harmad részt az áfész, egy- harmadot a Zöldért vállalt magára, a szakcsoport tagjai a visszalevő egyharmadut fizették a palántáért. A telepítésben is új úton indultak el. A balatonmáriai áfész a nemesvidi tanáccsal és a tszszel megállapodott: 3 hold területet kaptak a szakcsoporttagok a termelőszövetkezettől és az 50 ezer palánta legnagyobb részét erre a területre telepítették, egy táblában. Figyelemreméltó együttműködés bontakozik ki a fiatal szakcsoport és az áfész balatonszentgyörgyi magtisztító telepének Tyereskova szocialista brigádja között. A telepítés gyors, szakszerű elvégzése érdekében a szakcsoport segítségére sietett a szociálisul. brigád ~ két nap alatt el Négyes ikreket ellett a Cifra nevű magyar tarka tehén a Baranya megyei Somberekén. A borjakat elkülönítve tartják, hogy megfigyelhessék fejlődésüket. Frontbetörések nyara Az idei nyarat a sorozatos hidegfront-betörések is jellemzik — mondották a Meteorológiai Intézetben az MTI munkatársának. Északnyugatról többször nagy sebességgel hűvös léghullámok érkeznek a szárazföldre. Nem túlzottan ritka az ilyen frontbetöréses nyár, hasonlót 1960-ban, 1962- ben, 1964-ben, 1965-ben, és legutóbb 1974-ben jegyeztek fel. Az 1962-es az ideinél is hűvösebb és változékonyabb volt. Nyulak exportra A megye hat fogyasztási szövetkeze*c az elmúlt évben ötvenhárom és fel vagon nyíllal exportált Olaszországba. Az idei tervek szerint hetvenegy vagon nyulat szállítanak ki. ami azt jelenti, hogy csaknem háromszázezer tapsifüles kerül Somogyból a nyugati »iacrfc Az időjárási frontbetörésekre — nagyon sokan tapasztal: hatják — általában reagál az emberi szervezet — mondották az Országos Egészségnevelési Intézetben. Melegfrontbetörések idején rendszerint ingerlékenyebbé válunk, élénkülnek a reflexek, szaporább lesz a pulzus, némiképp emelkedik a vérnyomás is. A melegfront hatással van az anyagcserére is, a paj'zsmirigy- túltengésben szenvedők közérzete például romlik. Általában csökken a szervezet ellenálló- I képessége, különösen növekszik a fertőző betegségek iránti fogékonyság. Kedvező viszont a melegfront az alacsony vérnyomásúaknak, és felélénkülnek a pajzsmirigy-elégte- lenségben szenvedők is. A hidegfront-betörést különösen egyes epe-, vese- és gyomorbetegségben szenvedők érzik meg, gyakoriban válnak görcsös fájdalmaik. A hűvös idő érkeztekor általában lassul a vérkeringés, csókáén a vérnyomás, sokaknál aluszékonysági érzés lép fel. Az egészséges, edzett emberek szervezete szinte észre sem veszi a frontváltozásokat, változhat azonban közérzetük, hangulatuk. Azok, akik alkati adottságaik miatt, érzékenyebbek. gyakran egy-két órával előbb »megkóstolják« az időjárásváltozást. Az orvosok szerint a fronthatások elleni védekezést bizonyos fokig elősegíti az is. ha tisztában vagyunk, hogy miként reagál szervezetünk a frontbetörésekre. Fontos szerephez jut az önuralom és az óvatosság. Meggondolta magát J. Lister, a híres angol orvos, a sebek an (aszeptikus kezelésének kezdeményezője egy öreg, rozoga házat örökölt. Elhatározta, hogy eladja, s egy közvetítőhöz fordult. Sokáig nem jött létre az ügylet, de végül találtak egy vevőt. A közvetítő elvitte Lister házához, s a sebész jelenlétében elkezdődött a rábeszélés. Mikor végre a nem túl lelkes vevő ráállt az üzletre, Lister hirtelen közölte, hogy meggondolta a dolgot. Az üzlet elszalasztása miatt felháborodott közvetítő szemrehányást tett a sebésznek, aki mosolyogva így válaszolt: »Olyan meggyőzően és ékesszólóan ecsetelte a vevőnek a ház tervrajzának tökéletességét, a kényelmet, a vonzó külsőt és az építés nagy- szerűségét, hogy ezúttal már magam, is szívesen lakom itt.« A hét vicce Ébresztő — Istenem, ha a férfiak egyszer leszoknának az ivásról... — Ne is mondd ! A múlt héten én is nagy paitáliát csaptam azért, mert a férjem berúgott. Három napig nem szólt hozzám. De aztán mégis kénytelen volt megszólalni. — És mit mondott? — Azt kérdezte, hol a dugóhúzó. Kovács találkozik Szabóval egy órásüzlet előtt. — Bemegyek ide az üzletbe egy vekkerórát venni — mondja Szaoó —, mert olyan mélyen alszom, hogy reggel sohasem tudok felkelni. — Látod — feleli Kovács —, nekem nincs szükségem vekkerre. Van egy négy hónapos ■ fiam, az minden reggel felébreszt az ordításával. Szabó gondolkodik: —- Jó. jó, de hogyan állítod be? Fiatalító kúra Egyik napról a másikra 18 évvel fiatalodott meg egy 36 éves müncheni vendéglős. Kérte ugyanis, hogy állítsanak ki részére új gépkocsivezetési engedélyt, mivel a régi már teljesen elnyűtt állapotban volt. A közlekedési rend- őrsék komputere azonban tévedett. amennyiben a kérelmező születési időpontját 1960 júliusában jelölte meg 1942 júliusa helyett. A vezetési engedély megszerzését tartalmazó rovatban 1960 novembere áll. Eszerint a vendéglős már négyhónapos korában autót vezetett. Ssmffl Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BELA Főszerkesztő-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím : Kaposvár, pf. 31. 7401. Telefon; 11-510, 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401. Telefon: 11-51«, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postakézhcsitőknc'l. Előfizetési díj egy hónapra 20 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokra! nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.