Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-21 / 170. szám

Lelkileg is igénybe veszi az embert.. Kiállításon a buzsáki dinnye Miért nem vonzó az „üvegkalitka”? Első az országban Sokáig úgy gondoltam, .kitüntetésnek számít, ha egy traktoros új, milliós értékű nagy gépre kerülhet. Hogy a poros, zajos és kényelmetlen kis zetorfülke után előlépte- j tés a légkondicionált »üveg­kalitka«. Azután több trakto­rossal is találkoztam, akik el­mondták, legszívesebben visz- szamennének kis gépre ... Legutóbb pedig, amikor az osztopáni téssz idős traktoro­sától megkérdeztem, mit szól­na, ha az öreg MTZ-ről a nagy traktorra tennék — kereken megmondta, nem vállalná ... Nemrégiben egy megyei fó­rumon is fölvetődött ez a gond. »A legjobb traktorosok leszállnak a nagy gépről, így jobb híján, olyan emberekre kell rábízni a drága traktort, akiknek sem tapasztalata, sem munkája nem indokolja ezt...« Ugyan mi lehet az oka en­nek az első pillantásra nagyon is visszás (és nem kevésbé ká­ros) jelenségnek? Több gazdaság vezetőjét és traktorosát kérdeztem, véle- nyük egybehangzó volt: Az idegenkedés jő oka az éjsza­kai műszak. Különösen fiata­labb ember számára ' nem könnyű ezt a munkarendet összeegyeztetni a családi élet­tel, az otthoni munkával. A nagy gép — egyszerű, nappa­li műszakban is —- egész em­bert kíván: a Steigér vagy JD vezetője nem igen tud »ház­tájizni«. így nem kevés hát­rányba került kis gépen dol­gozó' társával szemben, aki otthon is megkeres »egy havi fizetést«. Volt, aki amúgy bi­zalmasan, egy harmadik okot is említett: A kis géppel — na minden kötél szakad — ki lehet ugrani a szőlőbe, haza le­het vinni a háztáji szénát... Egy kétmillió forintos trakto­ron az efféle fuvarok már túl feltűnőek... A somogybabodi tsz elnöke két fiatal traktoros kartonját tette elém. Egyikük MTZ-n, a másikuk Rába Steigeren dol­gozik. Vajon melyikük keres jobban? A kis gép vezetőjé­nek egy munkanapra eső bé­re 159, a nagy gépen dolgo­zóé 264 forint volt. Ne feled: jük azonban, hogy a kis gép csaknem egész éven át, míg a nagy többnyire csak a tavaszi „ és őszi szántások idején dol­gozik. így tehát ha átlagot számolnak, a különbség már jóval kisebb. Ha a két trak­toros bérszintjét grafikonon ábrázolnák, a Steigeres bér­görbéje erősen hullámozna (olykor hatezer forint fölött keres, más hónapban, mű­helymunkán, kettőt), míg ' az MTZ-sé nagyjából egyenletes vonalat mutatna. Nagyobb kö­töttségéhez és felelősségéhez képest a nagy gép vezetője nemigen keres többet... ­A babodi elnök szerint mégsem béraránytalanság a bevezetőben említett visszás­ság nyitja. Még, csak nem is kizárólag az, hogy valaki ház­táj izik-e vagy sem... A két baibodi fiajalember közül pél­dául egyik sem »nagy ház­táj izó«. Mégis az egyikük vál­lalja; a másikuk — noha sem­mivel sem rosszabb traktoros és már nemegyszer akarták küldeni nagygépvezetői tanfo­lyamra — ragaszkodik a kis géphez. Az elnök szerint az okok mélyebben húzódnak: A gazdaságok zömében egy­két nagy gép feladata az egész őszi mélyszántás. Egyetlen gép meghibásodása, vagy rossz munkájaf milliós* káro­kat okozhat. Szerinte ez a ha­talmas felelősség az egyik oka annak, amiért többen visszariadnak. (Magam is több esetről hallottam, amikor pél­dául a K 700-as traktorosá­nak egyetlen rossz mozdulata, figyelmetlensége 70 ezer fo­rint — csak nehezen pótolha­tó — alkatrészt tett tönkre.) A kis gép ä szal-malehúzás- tól a fuvarozásig sokféle mun- * kát végez. Ugyanakkor a nagy erőgépnek szinte kizáró­lagos feladata a szántás. Órá­kon, napokon át »hajózni a végtelen táblákon« nemcsak fizikailag, de idegileg, sőt lel­kileg is igénybe vészi az em­bert. Egy tavaly őszi éjszakai ri­port alkalmával töbib trakto­ros is beszélt a próbatételről, amelyen rendszerint éjjel egy és kettő között kell átesniük. Ilvenkor akaratlanul is lecsu- kódik- a szem, a táblaszéli bok­rok pedig olykor — aki járta már a határt, szurok fekete éjszakában, nem mosolyog ezen — ezer veszélyt sejtet­nek. Többen is vannak, akik né­hány év után fölteszik ma­guknak a kérdést: szabad-e folytatniuk? Tény tehát, hogy a nagy gép nem egyértelműen vonzó, és irigylésre méltó. Ugyanak­kor minden gazdaságnak igen fontos érdeke, hogy jól ki­használja ezeket a gépeket, és az is, hogy a legjobb embe­reket nyerje meg ennek a ne­héz feladatnak. Az ellentmondás felol­dásának módja látszólag egy­szerű: Még differenciáltabb bérezés, még több törődés. Né­hány gazdaságban bevált mód­szer afféle traktoros minibri­gád szervezése a legjobb szak­emberekből. ök egymás közt osztják el a munkát, ha vala­melyikük fáradt, vagy éppen családi ügye van, adott napon kis gépen dolgozhat, vagy sza­badnapot kap. A brigád »csu­pán« azért felelős, hogy ha­ladjon a munka ... Szerencsére a nagy gépek megfelelő szakemberellátása a megye gazdaságainak többsé­gében nem okoz gondot. Sőt olykor még találni irigyelt nagygépvezetőt, akinek a he­lyére mások is pályáznak. A leírt jelenség mégis fi­gyelmet érdemel. Bíró Ferenc Mostohák Tíz éve annak, hogy öt em­berrel megalakult a Volán 13. számú Vállalatának export­csomagoló részlege. Először a Mosonmagyaróvári Mezőgaz­dasági Gépgyár Kaposvári Gyárának termékeit csoma­golták. Tevékenységük 1971— 72-ben terjedt ki Kaposvárra. 1975 óta az egész Dél-Dunán- túlra hívják őket. Hatvanan vannak. Pécsen, Nagykani­zsán, Tapsonyban, Letenyén röntgengépeket, vízlágyító vagy tojóházi berendezéseket, érzékeny stúdiómagnókat cso­magolnak. Ahány termék, annyi csomagolási mód. Nyolc dolgozó alap-, kettő pedig középfokú csomagolástechni­kai tanfolyamot végzett. — Kevés ez, de a szakiro­dalom sem elég — mondja Sümegi József, a kirendeltség vezetője. — Mindössze ez áll rendelkezésünre — mutat egy vaskos, stencilézett lapokat tartalmazó dossziét. Jószerével maguk kísérlete­zik ki vagy lesik el a klima- tizált, vagy éppen lengéscsil- lapításos csomagolás módját, a különféle csomagoló anya­gok alkalmazását. 1978-ra 20 millió forint termelési értékű munka elvégzését ' tervezik. Négy szocialista brigádban dolgoznak. A legalacsonyabb órabér tizenkét, a legmaga­sabb pedig tizenkilenc tőrint. Telephelyük - a Mező Imre ut­cában, a nehézgépgyár terü­letén van. Főleg a szabadban QOjgoznaK, de van egy nagy csarnokuk, ahol a'famegmun- káló gépek visításától vala­mennyien »hangosbeszédűek- ké« váltak. Itt az egyik sarok szolgál étkezőül. Bíznak ben­ne, hogy hamarosan lesz szo­ciális helyiségük is. A nagy csarnok mellett, a kis épületben van helye az öltözőnek, a fürdőnek. Itt végzik az adminisztrációt és készítik a nemetközi szab­vány szerint a csomagok cím­tábláját. Aki a'betűket raj­zolja, majd üveglapon ügye­sen kivágja: Ledniczky Béla, az egyik brigád vezetője. Ere­detileg ács. Tizedik embernek került ide az építőiparból. — A korábbi munkahelye­mén bizonytalan volt a fize­tés. Itt az időjárás nem befo­lyásolja az ember keresetét; mindig előre ki tudom számí­tani, hogy mennyi pénzt ka­pok kézhez. Ledniczky Béla hosszú asz­tal mellett ül, a túlsó végén a másik fontos műveletet, a fóliahegesztést végzi két nő. A hatalmas műanyaglapokat összeillesztik, behajtják, az­után egy ügyes szerkezetet — amit leginkább egy tüzes pen­géhez lehet hasonlítani — he­lyeznek rá. Az idősebb mun­kásnő: Peresa Jánosáé az egy műszak miatt ragaszkodik ehhez a munkahelyhez, im­már hat esztendeje. Nehéz, fi­zikai munkát végez, és sok­szor hadakozik a főnökséggel, nehogy beosszák hétvégi mun­kára, mert akkor nem tudja ellátni a családot. Büszkén emlegeti a gyerekeit: a fia felszolgáló, a lánya körzeti orvos. Mostanában szinte minden megbízó igényli a fóliás cso­magolást, így hát Karádi Er­zsikének is bőven van tenni­valója. A töltőüzemből jött ide, szakmája neki sincs, mint a csomagolok többségé­nek. A nagy csarnokban megál­lítják a gépeket, hogy értsük egymás szavát. Letelepszünk a sarokra állított asztal kü­Budapesten, a kertészeti egyetemen tegnaptól há­rom napig tu­dományos ta­nácskozással egybekötött kiállítást ren­deznek. Ezen a bemutatón ott szerepel a buzsáki ter­melőszövet­kezet méz­édes, piros hú­sú görögdiny- nyéje, mely az idén az ország­ban elsőként érett be. A buzsáki szövetkezet és az első diny- nyét piacra adó Kovács István neve szakmai «-berkekben« mind ismertebbé válik. Nemrég országos bemu­tatót rendeztek itt, távoli me­gyék több mint száz szakem­bere tanulmányozta az új módszert, a váz nélküli fólia- takarásos termelést. Azóta, a már akkor is meg­csodált területről csaknem két vagonnyi dinnye került a fo­gyasztókhoz. Az útról csak a sűrű, zöld- indás területet látni, a sorok közé lépve viszont változik a kép : dinnye, dinnye mellett, s nem ritkák ma már az öt-hat kilós termések sem. — Pedig az idei nyár nem jó a dinnyének — mondja Kovács István. Óvatosan lépked a bujazöld indák között, le-lehajol, te­nyerével megütögeti a na­gyobb termések hasát, aztán megcsóválja a fejét. — Az a szép nagy nem jó még? — hitetlenkedik a főag- ronómus, Kiss László. • A dinnyés csak fejével inti a nem-et, és hozzá teszi : — Hát nem hallja? Ennek a bizonyos hangnak az ismerete az, ami a dinnyés egyik legfontosabb »mester­fogásai« közé tartozik. A megállapodás szerint a Zöldért visszaszállítja a ter­melőnek azt a dinnyét, amely lékeléskor rosszul vizsgázik. Eddig még egyetlen zöld hasú gyümölcs sem érkezett vissza. A »hangot« kiválóan ismeri Kovács István. — De nemcsak ezt — tesz; hozzá a főagronómus. — Is­meri a Pista mindenegyes dinnye bokrát. Itt, nálunk, ép­pen tíz év óta termeli ezt a növényt minden nyáron. Az egyetem szaktanácsadá­sával inditoiit kísérletnek nem véletlenül az ő területén ad­tak helyet. Pedig rajta kívül még hat család dolgozik itt kora tavasztól késő őszig. A buzsáki szövetkezetben rangos árunövénynek lépett elő a dinnye, az idén száz hektáron díszlik. Ebből öt hek­tár nevelkedett váz nélküli fólia alatt. Nyolcmillió két­százezer forint árbevételt vár tőle a szövetkezet. — Kiss László szerint minden remény megvan arra, hogy »föle« is lesz ennek a pénznek. És már formálódik az elgondolás: jö­vőre harminc hektárra növelik a fóliával borított területet. Ez az egyik módja annak, hogy néhány hét helyett leg­alább két hónapon keresztül bővítse a gyümölcs választék n a dinnye. Nemcsak belföldön, ilyenkor, júliusiban külföldön is ínyencségnek számít ez a gyümölcs, s ahogy dr. Nagy József, az egyetem tanára mondta, azért is célszerű fo­kozni a korai termelést, mert augusztus tizedikéig jó nyu­gati piaca is lenne a dinnyé­nek. Kovács István a jó gazda mindig fürkésző, gondos tekin­tetével méregeti a gondjaira bízott földdarabot. — Elégedett? Nem mond igent, neon mond nemet. — Az idő egy kicsit jobb lehetne hozzánk !... V. M. „A rendszer értünk van” ré, amelynek közepén fából faragott sótartó áll. Az egyik alapító: Sóvári János faragta. A fal mentén szürke vas­szekrények. Bögrék sorakoz­nak rajtuk meg kislábosok. — Tróger embernek néznek bennünket — mondja ki leg­főbb fájdalmukat a félmezte­len Miklós József. — A cso­magolás nem szakma, nehéz fizikai megerőltetéssel jár, és a termelő vállalatok alig tö­rődnek a munkánkkal. Pedig a tengeren túlra, vagy mond­juk Vietnamba nem lehet akárhogyan elküldeni a ké­nyes árut. Mégsem terveznek sem időt, sem helyet a mi munkánkra. Így történik meg, hogy sokszor egész hónapban nincs mit tennünk. azután negyed-, félévek végén adj uram, de mindjárt, rajtunk j akarnak időt nyerni. Gyakran tapasztalják: féltő gonddal elkészítenek egy ké­nyes gépet, azután kiteszik az udvarra, a hóba. a sárba, a piszokba, hogy csomagolják. Bár még így is némi javu­lást látnak a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest. Néhány vállalat »befürdött« a gondat­lansága miatt, s a nagy té­telben exportálóknál már akad olyan ember, aki a eso- magoltatásért felelős. Rácz János, a Pamutfonó­ipari Vállalatnál volt szállí­tómunkás. A három műszak elöl jött el. de itt sem fené­kig tejfel az életük. Legtöb­ben a környező falvakban laknak, hajnali négykor kel­nek, megetetik a 'jószágot, s azután vonatoznak, buszoznak Kaposvárra. Ezt természetes­nek tartják, csak amiatt ag­gódnak, hogy a szőlő látja ká­rát a csomagolással töltött vasárnapoknak. A saját, válla­latukhoz fűződő kapcsolatuk­ról így beszélnek: — Néha az az érzésünk, hogy amiért nem a központi telephelyen vagyunk, kicsit megfeledkeznek rólunk: Pél­dául segítenének rajtunk, ha targoncákat, emelőket adná­nak, hiszen hatalmas terhe­ket megfeszülve, tízen-tizen- öten hórukkolva emelünk. Gombos Jolán AZ EGYIK szobában stúdiót rendeztek be, itt meg lehet tanulni többféle magnó keze­lését, a másikban egy régi propagandista saját oktató­filmjét vetíti, s ad használati utasítást a gép kezeléséhez, de filmezési tanácsokkal is szolgál. Egy kisebb teremben a diavetítés csínját-bínját ma- gyarázgatja valaki, másutt az írásvetítőt mutatják be... A megyei KISZ-bázottság vezetőképző táborában propa­gandisták tanulnak ezen a i héten, az egyik délelőtt prog- ! ramja volt a technikai «szkö zök használatának bemutatá­sa. Bár sokan ismerték már ezeket a gépeket, mégsem volt haszontalan az eltöltött idő, mert a használati utasítások­hoz rövid- módszertani útmu­tató is elhangzott arról, hogy egy-egy vitakörben mennyit érdemes »technikázni«, hogyan lehet megtalálni a beszélgetés es a gépek által segített be­mutató helyes arányait. A táborban öt csoport dol­gozik, s mindegyik három kis körre oszlik. Legtöbbször a tíztagú »sejtek« vannak együtt, és többféle feladatot kapnak. Ottjártunkkor épp gyakorló foglalkozásokra ké­szültek, nyolc témát dolgoz­hattak föl; az életszínvonalról, az alkoholizmusról, a pálya­kezdők gondjairól és hason­lókról vitáztak. Farkas Kálmán kaposvári vitakörvezető, már több tábor­ban járt. Elmondta:­— A korábbiakban inkább lexikális tudásunkat gyarapí­tottuk, most kevesebb az elő­adás, mindent a gyakorlat ban próbálunk ki. Benkócs István — szintén Kaposvárról — hozzátette: — Lépést kell tartanunk az új képzési rendszerrel, otthon, brossurákból nem lehet meg­tanulni azt, amit itt csinálunk. Nemrég még sablonosabban dolgoztunk, most nagyobb egy-egy vitakör szabadsága, de így nehezebb is a munkán s. Kenesei Adrien, Lengyeltó­ti : — Hivatalosan úgy mond­ják, hoigy felkészülünk az 1978'79-es politikai képzési év feladataira. Ami fontosabb ennél, szerintem az, hogy is­merkedünk egymással, meg­szűnik az elzártságunk, kevés­bé érezzük úgy majd. hogy elsz’ge'elten »kergetünk« va­lamit. S az idén az is jó. hogy csak haladók vannak ezen a tanfolyamon, tavaly a kezdők­kel egvütt fölöslegesen töltöt­tünk el sok időt. amíg ők az alapokat »biflázták«. — Mi lehet egy propagan­dista legfontosabb célja nap­jainkban? — Mi Lengyeltótiban hamar »kivégezzük« a központi té­mákat. Úgy tartjuk, hogy ke­vesebb is elég lenne. Kicsit többet törődünk önmagunk­kal, megpróbáljak apró »hely­béli« gondjainkat megoldani, valami kis kört szeretnénk létrehozni, ahol mindenki ki­teljesedhet, építgetheti önma­gát. Farkas Kálmán: — Valami hasonló a ml cé­lunk is. A társadalmi folya­matokat igyekszünk, átlátni, megpróbáljuk megkeresni a helyünket. Igyekszünk rádöb­benteni egymást, hogy min­denki fontos, mindenkinek van helye, mindenki »fősze­replő«. Tartást, önbecsülést szeretnénk adni egymásnak. Benkócs István: — Egymás emberi arcának megismerése nélkül nem tud­nánk dolgozni. Megpróbálunk túljutná az akadályokon, mert sajnos a vitakörből »kilépve« néha teljesen ellenkező, vissza­húzó hatás éri a fiatalokat. Azon kell igyekeznünk, hogy az embereik megérezze:-! : ez a nagy »mechanizmus«, amiben élünk, dolgozunk, a miens, es ez a rendszer értünk van, nem pedig fordítva. S itt eb­ben a nagy közösségben kell teljes emberi életet élnünk. Banka Margit táborvezető: — Szerintem nálunk min­denki többé-kevésbe pontosan tudja, hogy hová tartuns, miért dolgozunk, miiért élünk. Csak az tisztázatlan többnyi­re, hogy miként rendezzük be mindennapjainkat. Nem tu­dunk mit kezdeni a minket körülvevő világgal, nem tu­dunk mit kezdeni időnk­kel. Elvben talán kidolgozhat­juk a teljes, boldog emberi élet »sémáját«, de meg van annyi gonaunk, hogy ezt' úgy­sem tudjuk megvalósítani. Egy propagandista na« taJ an az a legfontosabb feladata, hogy »rögzítse életünk mai pillanatát«, és segítse a tár­sait, hogy a meglehetősen ve­gyes lehetőségek közül a le­hető legjobbat megtalálják. BESZÉLGETÉSÜNK során nagyon sokszor hangzott el az egyén kiteljesedése. Netn vé­letlenül tereltük rá a szót, hiszen féloldalas, megkesere­dett emberek a közösségben sem tudják megtalálni a he­lyüket. S ha jó közösséget szeretnénk magunk körül tud­ni, akkor biztosítanunk kei! mindenkinek a személyiség fejlődéséhez szükséges "siette- ret. Itt, most, ebben az őrs ág­ban. Luthár Péter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom