Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
M M tagadjam? Szeretem a majoaníházat. Városkánk lakóival együtt szívesen hódolck a tnajomnézés szenvedélyének. Valahányszor a mi kis — társadalmi munkában készüli —- állatkertünkben járok, hogy tudósítsam lapunkat az új szerzeményeikről, a fejlődés eredményeiről, mindig szakítok időt a majomházra. Valahogy hozzátartozik lelki békémhez a ketrecek mögötti harmonikus családi élet: a családfők fennkölt komolysága, amellyel képenverik a rendbontókat, a majommamák visítozása, a fejjel lefelé lógó csemeték látványa A spontán örömkitörés (lát- tomra), a játékukban megnyilvánuló kötelességtudat megnyugtat: jól van — erősödik meg bennem — a mi kis városunkban rendben folyik minden. A mi kis állatkertünkben nem tűrjük a tétlenséget, a tunyaságot. Különös figyelmet fordít erre az igazgatóság valamint a mellette működő társadalmi ellenőrző aktíva. (Mondanom sem kell: én is tagja vagyok.) A köztudatban kialakult képet, miszerint: ugrál, mint a majom — minden erővel igazolnunk kell. Elárulhatom: várakozáson felül sikerült ez. A mi kis állatkertünkből örökre száműztük a lélekpusztító unalmat, a terméketlen ábrándozást. Majmaink szorgosan pörgetik a használt gumiabroncsokat (a Volán dolgozóinak ajándéka) és ingatlak az idomtalan tuskókat (az ÉRDÉRT igazgatójának nagylelkűsége juttatta ide valamennyit). Ezért tűnt fel a minap egy fényes szőrű, előkelő pofa- metszésű csimpánz. Nem ugrált a többivel, rá sem nét zett a gumiköpenyekre. (Magyarán: semmibe sem vette a Volán dolgozóinak ajándékát.) Mit mondják: lefittyedt ajakkal figyelte az összeszokott társaság derekas ügybuzgalmát. Szemmel láthatóan megvetette azt. ami itt hagyomány és erkölcs. Gőgös elkülönültségét, arisztokratikus félrehúzódását nem tudtam mire vélni ... Szinte undorodva bámulta a szórakoztatásban elmerült örökmozgó kollégáit. Ami a leginkább felháborított: egyre- -másra hozták elé a jobbnál- jobb falatokat, amiket nagy kegyesen elfogyasztott. Mi az? Mi történt itt? Ennek a végére kell járni. Talán derogál neki ez a nagyszerűen felszerelt majomház? Jobbra, szebbre vágyik? Ahhoz szokott? Igaz, a légkondicionáló hiányzik (két éve kölcsönkérte egyik nagy- vállalatunk, de vannak magasabb érdekék is...), ám ez nem ok arra, hogy ilyen kirívóan viselkedjék. N em értettem, hogy került ide. Ebbe a min- taiközösségbe. Magatartása megfertőzheti társait is és felbomlik az összeko- vácsolódott majomkollektíva. Erre fel kell hívnom barátom, dr. Csáábossy figyelmét. Amíg magasabb helyen is föl nem neszelnék! De nem! Mégsem szólok. Írok egy baráti glosszát. Úgyis mindig hiányolják a lapból a bíráló cikkeket. Remélem, Csáábossy barátom megérti. Előkaptam tehát noteszomat és fogalmazni kezdtem az első mondatokat. A helyszínen. (Mint említettem, a légkondicionáló még nem került vissza.) Legalább lesz egy kis életszaga a dolognak. Ekkor a különös viselkedésű majom odalépett a rácshoz és megszólalt: — Ugye, Zsombolyai elvtárshoz van szerencsém? Hangja szerényen, de öntudatosan csengett. Elképedtem. Mi ez a szemtelen tolakodás? Elvégre nem írtunk együtt hírlapot! — Ne vegye rossznéven,' ha megszólítom. Rendszeresen olvasom az írásait. Minek kerteljek? A stílusa! A ragyogó meglátásai! Magának nem ennél a vacak újságnál lenne a helye... Az elismerés váratlanul ért, bár kétségtelenül jólesett. Dicsekvés nélkül állíthatom, a csimpánz nem túlzott Most már kissé megértőbben hallgattam magyarázkodását — Láttam, hogy megütközött visszahúzódásomon. Kérem, ne ítéljen a felszínből. Azok után, ami telem történt maga sem ugrálna örömében. De hagyjuk! Mindenkinek magvaa a baja. Nem untatom esetemmeL Bevallom, kezdtem szimpatikusnak találni az illető csimpánzt — Ne szerénykedjék! — biztattam. — Hisz azérí vagyunk ml, újságírók, a sajtó munkásai, hogy fényt derítsünk az igazságtalanságokra, védelmet nyújtsunk a védteleneknek. — Há t ... Nem bánom. Ha úgy gondol ja... — húzódott közelebb. Én. is bizalmas hallótávolságba léptem. Egy kicsit zavart, hogy nincs légkondicionáló. Hivatástudatom azonban erősebbnek bizonyult, mint a bűz. Amtt akar. A Kiváló Majom kitüntetés, mit gondol, kinek a ketrecén fityegett? Eltalálta, az enyémen. Sínen voltain, elvtársam, ez az igazság. A rendezők sorban álltak nálam a Majomszív sikere után. Mindegyik velem akarta visszacsalogatni a közönséget a mozikba. — De egy szép naponII! — A szomszéd ketrecbe egy csúf kis dögöt hoztak, egy majomnak is alig nevezhető csimpánz-utánzatot. Hiába tiltakoztam. hogy rontja a renomémat, a szűkösség miatt el kellett tűrnöm. A gondozó — különben jóbarátom — megígérte, Péntek Imre A fővárosi majom .— Suttoghat is — feltettem a fejemmel. — Bennem megbízhat . V . — Nincs titkolni valóm! — domborítottta ki Bzéles mellkasát csimpánz ismerősöm. A többi majom makogott valamit, kezüket a szájukra tették figyelmeztetően, de ő dühös mozdulattal elzavarta őket. i — Nézze, kedves Zsombolyai elvtárs, engem olyan sérelem ért.— nem tudta folytatni, hangja elcsuklott, panaszosra, sí- rósra vált. — Képzelje el! Lehelyeztek a fővárosból! Engem! Ide! A tekintetét körbejáratta. ' Ellentétes érzések viaskodtak beülném. Egyrészt most mintha kívülről - láttam volna a mi kis társadalmi munkában épült állatkertünket, a bűzös majomházat (a légkondicionáló bizony nagyon kellene), a rissz rossz autógumikat, az idétlen tuskókat — némiképp megértettem ismerősöm lelkiállapotát Ám vidéki öntudatom nyomban felágaskodott — Miért? Itt, nálunk Is megtalálhatja a számítását Nézze meg a kollégáit! Milyen nagyszerűén beilleszkedtek az itteni életrendbe. Alíatrendbe. — De elvtársam! Hol él maga? Az én képességeimmel? Az én tehetségemmel? — Bocsásson meg — húztam föl a szemem —, honnan kéne ismernem ... izé ... kedves ... Tudja, mi itt vidéken nem mindig vagyunk szinkronban a fővárosi eseményekkel. — Micsoda? Még nem látta a Majomszivet? A legnagyobb kasszasikerű magyar filmújdonságot? A főszerepben parádés alakításomat? Csupa magyarázkodássá váltam. — Tulajdonképpen igen I.. olvastam róla, hogyne. Valami azért hozzánk is eljutott Sajnos, a Schmidt Emil Filmszínház időnként nem tart lépést... Sajnos, a városban az egyetlen... Csimpánz barátom drámaian széttárta szőrős karjait Tényleg! Jobban csinálta, mint városkánk társulatának bonvivánja. — És most ebben a koszos majomfészekben. Képzelheti, mi zajlik bennem... Némi fenntartással bár, de együttérzésemről biztosítottam. Ki tudja? Mégis fővárosi kapcsolat — Pakolja kl, ami a begyét nyomja — biztattam. — Nálam jó helyen lesz. — Hihetetlen, ahogy visz- szagondolok rá... — emelkedett meg domború mellkasa. — Hogy az elején kezdjem: egy ideig én voltam a fővárosi állatkert sztárja, kedvence. Kiemelt ellátás, kocsi, nők, éjszakai élet.. • hogy intézkedni fog. 11 Biztonság kedvéért néhány ötszázast csúsztattam a zsebébe. — Nyugi, nyugi — mondta —, nem lesz semmi vész. Aztán egy szombat délután mielőtt megszabadultam volna szomszédomtól — egy bizonyos főelvtárs kukkantott be hozzám. Családostul. Ám a nyavalyás kölykei rám se hederítettek, annak a korcs csimpánz-utánzatnak a ketrece előtt vigyorogtak. Én pedig elismerés helyett megjegyzéseket kaptam •— Micsoda kikent-kifent affekta majom! Mintha divatzakó lenne rajta! —» és hasonlókat- A főelvtárs — remélem érti, a nevét nem hozhatom nyBránosságra — magas állatkerti kitüntetésemet semmibe véve, a következő megjegyzést tette: -— Hogy tudott ez ilyen magasra föl- csimpászkodni ? A karrieremnek befeEeg- aett. A »-kiváló« táblát még aznap áttették a szomszédom ketrecére. A protekciós banánadagokat is ő falta ezután. A csimpánzok csúfja. Nemsokára a »majom« táblát is leszerelték. Döbbenten figyeltem az eseményeket. Tán időközben átváltottam csörgőkígyóvá? Vízi tyúkká? Nem sokáig kellett töprengenem. Kizsuppoltak hamarosan. Ebbe a sziklahasadékba. Ahol még a madár sem jár, nemhogy filmrendező. És ami a legfelháborítóbb, az igazgatóság ■ beadványaimat rendszeresen elsüllyeszti. Papírkosárba dobja. Arra gondoltam, ha Zsombolyai elvtárs a helyi sajtóban megszellőztetné az ügyet... Aha, szóval ide lyukadtunk ki! Pont az én Csáábossy barátomat fogom eláztatni. Ott még nem tartunk. A glosszá- ból természetesen nem lesz semmi. Hidegen válaszoltam,' — A ml lapunk nem bírálja — főleg nem megalapozatlanul — az illetékesek intézkedéseit. Ha ők úgy döntöttek, hogy magának itt a helye, akkor bizonyára minden körülményt mérlegeltek. Különben is, a fővárosi majomkultúra követeként nagy szolgálatokat tehet a mi kis állatkertünknék. Itt vidéken is terjeszteni kell, ami haladó! Nem vonzza ez a lehetőség? Nézze, én el tudnám intézni, hogy egy városi emlékérmei ... A kultúra él. harcosa lehetne! A csimpánz kimutatta foga fehérét — A nyavalyába! Mit hadováit össze-vissza? Azt emlegette, hogy lapjuk küzd az igazságtalanságok ellen. Megfontoltan válaszoltam. — Általában igen, de Itt egy konkrét esetről van szó. így már bonyolultabb .. 1 — De megígérte... — ugrándozott dühösen a rács mögött — Én? Maga megőrült Nem is csimpánz ez, hanem kullancs» A hogy kijutottam a szabadba, vettem egy jó mély lélegzetet Mibe nem keveredik az ember, ha nem vigyáz.... Néhány hónap múlva mégis elégtétellel nyugtáztam: kedélybeteg ismerősöm már nem ácsorog depressziósán, mint egy klinikai ápolt. Együtt ugrándozik a többivel. Rángatja a tuskót, pörgeti a gumiabroncsot Ja, kérem, a nevelés... Danát*! Gyufa. ; fiat id aa Isten (tínómefezet) I Kultúra helyből^ vagy „importból"? Hirdetést olvastam ml" nap egy poros pesti fa törzsén. Egy lemezlovas hirdette magát azzal a mottóval, hogy »vidékre is elmegyek«. Persze csak alkalmasint, egy- egy estére. Színházak is, előadóművészek is rendszeresen járnak vidékre. Missziót vállalnak egy-egy előadással, szép missziót. Szépet és nélkülözhetetlent Távoli falvakba, kisvárosokba viszik el a művészetet. Legjobb, tehetségüket, legfrissebb gondolataikat. Ha azt viszik el! Mégis — anélkül, hogy a befeléfordulást, a provincializmust akár egyetlen szóval is támogatnám — megkérdezem: ráhagyatkozhat-e egy kisváros, egy nagyközség csu' pán néhány vendégjátékra? Lehet-e kulturális életet, szellemi atmoszférát teremteni csupa-csupa importált erővel és eszközzel? Aligha lehet Márpedig erre, tudniillik a sajátos, a saját eszközökkel kialakított szellemi világra van, vagy inkább lenne szüksége minden településnek. Azért, hogy élni is igényesebben lehessen ott, ahol esetleg lakni, vagy dolgozni jó. Soha ilyen belső erő nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy egy-egy vidéki település megteremtse a maga kulturális életét, hogy a belső normák és értékek kialakításával, a példaadók erejével másokat is, mindenkit elindítson a szellem napvilága felé. Mondhatom ezt joggal, hiszen ennyi képzett, diplomás szakember még soha nem dolgozott vidéken, mint manapság. És ki tagadná, hogy a kulturális élet fellendítésének motorja, követendő példája elsősorban a szellemi igényeit kielégíteni akaró értelmiség lehet Mégis, sok kisváros és község szenved értelmiségi lakóinak szemtelenségétől. Attól, hogy a művelődési házak rendezvényein fehér hollónak számít egy-egy helybéli diplomás. Azt a körülményt, hogy kisvárosban, vagy falun laknak és dolgoznak, sokan úgy vélik ellensúlyozni, hogy kihívóan közömbösek a helyi ügyek Iránt, hogy következetesen lakóhelyükön kívül töltik szabadidejüket, és kulturális-szellemi igényeiket is csak a fővárosban vagy a megyeszékhelyen akarják kielégíteni. Más szóval: nem élnek ott, ahol laknak. Igényeiket autóba teszik és elviszik oda, ahol nekik a kultúrát nem megteremteni, csak befogadni kell Kétségkívül kényelmes álláspont. És egyben furcsa is. Azért furcsa, mert vannak diplomások, akik vállalják az értelmiség hagyományos küldetését, és a maguk igényeinek kielégítése közben másokban is szellemi igényeket támasztva alkotnak. És nem csupán befogadnak. Megteremtik egy község, vagy akár egy város sajátos szellemi arculatát, a joggal vágyott kulturális életet ott, ahol ezt náluk jobban senki sem tudja megtenni és ahol náluk senki sem hivatottabb erre. Való igaz, hivatásérzetre senkit sem lehet kötelezni. A zeneértő orvost nem lehet kötelezni, hogy eljöjjön arra a hangversenyre, amiért két hónappal előbb vagy később Budapestre utazik. Tőle hivatalból csak azt lehet kérni, hogy osztályán gyógyítsa meg a betegeket És ezt meg is teszi. A mérnök felépíti a házat a közgazda eligazgatja a hivatalt, az agronómus a termelőszövetkezetet de utána... ! Sokan előkelő ' idegennek kiáltják ki magukat abban a közösségben, amely pedig számukra az alapvető életfeltételt a munkát biztosítja. Erőszakkal senkit sem lehet meggyőzni arról, hogy szellemisége igazán csak, akkor bontakozhat ki, akkor hasznos, ha azokra is átsu- gárzik, akik rá egyéb okból is föltekintenek. A vidéken dolgozó értelmiség küldetését nem lehet parancsba adni. Ezúttal is csak arra van mód, hogy együttérezzünk azzal a népművelővel, aki ha előadót keres, füzetében csupa budapesti nevet talál — ahelyett, hogy a helybeliek között válogathatna. M. M. Szirmay Endre A BALATONNÁL Minden nyáron menekülök a vízhez, szoktatni szívem a természetes ízhez, amit megkeserít a füst és a város — szemem és szavam itt bont sugároz tiszta tündöklést, és itt fürdetem meg, aminek vonzása van az értelemhez, hogy lemérjem: mit ér az emberségem, mi a bizonyságom és mi a mérgem, ami nyelvem hegyére gyűlik össze, hogy igazat szóljon, s a hamisat kiköpje; száll-e még a fény? — a túlsó hegyek ívére még tisztán emlékezhetem — vajon édes-e a zöld vizek nyugalma, és a vad hínár kikúszik-e a partra? — mert neki itt csak ez a bizonyosság, ami nekem a tóparti valóság, amely hitemet és jövő sorsomat méri, s a csapzott széltől újra számon kéri napjaim nyugalmát és a konok harcot, amely innen és túl jelenti a partot a víznek s nekem; — időben elosztva teregetem a fénylő hullámhosszra szándékaim szelíd csobbanásait, hogy tudjam: bármikor érek a partra, a boldog nép hullámringatásán mindig érkezik ide valaki, akinek testvér a lelke, az arcai Kerék Imre Zöld hóesés kerínge! EL. I-nak Nakonxipánba Miklós Lébény fölött zöld hóesés keringe! lánycomberdőt pucéran idéz Nakonxipánt , fellegek zsírja pattog izzó napserpenyőben éhes kiskölkök álma sül a húsvéti fánk Küszöbön ül a vándor tenyerén szöcske polkáz játszunk papásmamást Mézes Annuska hívja billegő meggyfagallyról rigó szólítja néven visszhangja zöng fülemben Pistika Piska Pista
