Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-20 / 143. szám
VB-HIREK fl labdarűgő-vb eredményei Argentina 1973 Vasárnap Mendozában 30 ezer néző előtt került sor a Peru—Lengyelország mérkőzésre. Játékvezető: Partridge (Anglia). Lengyelország—Peru 1:0 (0:0) Góllövő: Szarmach. Vélemények a mérkőzésről : Jacek Gmoch (Lengyelország). — Peru ellen győznünk kellett és ezt a feladatát a csapat teljesítette, így megmaradt az esélyünk a legjobb négy közé jutásra, de ehhez szerdán még nyerni kell Brazília ellen. Véleményem szerint nem volt ez egy rossz mérkőzés, sokkal gyengébb színvonalú találkozókat láttam már ezen a vb-n. Marcos CaldSron (Peru) — Sajnos támadójátékunk nem érvényesült a kitűnő védelemmel rendelkező lengyelek ellen. Reményeink elszálltak, de a csapat véleményem szerint így is megtette a magáét, hiszen nem sokan gondoltak arra, hogy a legjobb nyolc között játszik. Annak ellenére, hogy nincs már reményünk, teljes erővel játszunk majd Argentina ellen. Argentína—Brazília 0:0 Rosario, 40 657 néző, v. : Palotai (Magyarország). Az egész világon óriási érdeklődéssel várt mérkőzés a két aranyérem várományos között küzdelem volt a javá- bóL A harcosságon, irambíráson kívül egyik csapat sem mutatott sokat egyéb tudományából, kiváltképp a támadójátékból. Az első 45 percben a brazilok, szünet után a hazaiak voltak árnyalattal jobbak, a pontok elosztása igazságos. » * * A labdarúgó-vb középdöntőjének B csoportjában sem hoztak döntést a vasárnapi mérkőzések. Peru vereségével kiesett a versenyből, szerdán dől el, hogy a 3 çsélyes csapat közül melyik kettő játszhat még szombaton vagy va- • sárnap egy mérkőzést. Az állás: 1. Brazília Z t 1 — 3-0 3 2. Argentína 2 11 — 2-0 3 3. Lengyelorsz. 2 1—1 1-2 2 i. Peru 2 — — 2 0-4 — A szerdai műsor: Mendoza, 20.45 óra: Lengyelország—Brazília. Rősario, 23.15 óra: Peru— Argentína. Még mindig Cubillas és Rensenbrink A labdarúgó világbajnokságon eddig 77 gól született A két éllovas nem javított, így a góllövő verseny élén változatlanul Cubillas és Rensenbrink álL Rossi belépett a 3 gólosok közé és egyenlő Rep- pel. A góllövőlista élmezőnye: 5 gólos: Cubillas _ (Peru), Rensenbrink (Hollandia). 3 gólos: Rep (Hollandia), Rossi (Olaszország). 2 gólos: D. Müller, Rummenigge, Flohe (NSZK), Bonlek (Lengyelország), Krankl (Ausztria), Kernpes, Luque (Argentína), Dirceu (Brazília) és Gem ill (Skócia). Olaszország—Ausztria 1:0 (1:0) . Buenos Aires. 70 ezer néző, vezette: Rión (belga). Góllövő: Rossi. Nyilatkozatok: Enzo Bearzot (Olaszország): — Váratlanul nehéz ellenfelet kaptunk Ausztria együttesében. Elsősorban azért, mert őket nem nyomta már semmiféle tét, így felszabadultan játszottak. Örülök, hogy sikerei vettük az akadályt, _ s nagyon nagy lépést tettünk céljaink elérésére. Két telitalálatos szelvény A 24. játékhét telitalálatos szelvényei: x x x 2 x 2 2 2 x x x 2 2 -fx. Két fogadó ért el telitalálatot; nyereményük egyenként 308 528 forint. A tízenhárma- sok száma 12, egyre-egyre 95 750 forint jut A tizenkettesek 1979, a tizenegyesek 189, a tízesek 46 forintot fizetnek. Sepp Mayer 34 éves, 183 centi magas és 77 kiló. Es még egy adat a nyugatnémet kapuvédőről: a vb 449 percét gól nélkül védte végig. Nem mindennapi bravúr! Helmut Senekowitsch (Ausztria): — Minden gondolatunk a támadásé volt. Egy olyan találkozón kap tunic ki. melyet megnyerhettünk volna, ha a bíró nincs ellenünk. Legalább két jogos 11-est nem adott meg, ami behozhatatlan hátrányt jelentett. NSZK— Hollandia 2:2 (1:1) Cordoba, 47 000 néző, vezette: Barreto. Góllövők: Abramczik, D. Miiller, ill. Haan, R. van de Kerkhof. Vélemények a mérkőzésről: Helmut Schön, az NSZK szövetségi kapitánya: — Ezúttal játszottunk a legjobban. Drámai küzdelemben, jő teljesítménynyel rászolgáltunk erre az eredményre. Sajnálatos, hogy kétszeri vezetésünk után is egyenlítettek a hollandok. Még semmi sincs veszve, ilyen felfogású csapattal nincs legyőzhetetlen akadály. Rob Rensenbrink, a hollandok csapatkapitánya: — Előre elsiratták az NSZK válogatottját, s ellenünk megmutatták, hogy milyen jól tudnak játszani Amikor 2:l-re vezettek, nem nagyon hittem abban, hogy ki tudunk egyenlíteni, így viszont most már nagy az esélyünk arra, hogy világbajnoki döntőt játszunk. A labdarúgó-világbajnökság középdöntőinek A csoportjában a vasárnapi második forduló után Ausztria már esélytelen. Az osztrákok másodszor Is kikaptak, pont nélkül állnak. A vb döntőbe jutásra még három csapat esélyes. Az állás: 1. Hollandia 2 1 1-7-3 3 2. Olaszország 2 11— 1-0 3 3. NSZK 2 — 2-2-2 2 4. Ausztria 2-------2 1-6 — S zerdán a harmadik forduló következik, az alábbi műsorral : Buenos Aires 17.45 óra: Hollandia—Olaszország. Cordoba, 17.45 óra: NSZK— Ausztria. NB III... NB IIL Osztályúét játszik a Siófok és a Kiss J. SE A PVSK a bajnok, kiesett a Soproni KSE és a Kőszeg /Vß 11 A Salgótarján és a Bp. Vasas Izzó az NB I-ben Páratlan izgalommal ért véget a bajnokság a labdarúgó NB II-ben. Az utolsó forduló volt hivatva választ adni arra, hogy mely csapatok jutnak föl az élvonalba. Két érdekelt idegenben szerepelt, a Salgótarján pedig otthonában győzte le a Fűzfőt. Így egyévi t'vollét után ismét a legjobbak között folytathatja az őszszel. A Vasas Izzó az esélyesek közül a múlt héten kiesett Kazincbarcika otthonába utazott, ahol a tartalékos és kissé szétesett hazai együttest biztosan legyőzte két góllal. Egyidejűleg a Debrecen Vácon szerepelt, és csak egy pontot tudott elcsípni. Osztályozó- ra tehát nem kerül sor. A tar- jániak mellett a Vasas Izzó a másik följutó, a DVSC pedig marad az NB II-ben. Eredmények: Salgótarján—Fűzfő 1:0, Vasas Izzó—Kazincbarcika 2:0, Vác—Debrecen 0 -0, Volán— Békéscsabai TASK 2:2, BVSC —BKV Előre 2:2, Kossuth KESE—Dorog 1:1, Várpalota Eger 1:1, Szolnok—Szekszárd 3:0, Nagykanizsa—MÁV DAC 2:1, Komló—Budafok 3:3. A végeredmény: Andrej Szarmach, a lengyel válogatott egyik erőssége. 28 éves, a Stal Mielec játékosa; rendkívül gyors, lendületes, és kitűnően fejel. Pe.unak ö lőtte a mérkőzést eldöntő gólt, s ezzel csapatának továbbra is »-zöld utat« biztosított. 1. Salgótarján 38 23 10 5 75-33 56 2. V. Izzó 38 22 10 6 63-26 54 3. DVSC 38 23 7 8 51-36 53 4. Kazincbarc, 38 20 9 9 66-35 45 5. Eger 38 16 14 8 55-39 4(i 6. SZMTE 38 17 9 12 59-41 43 7. Volán 38 12 16 10 55-50 40 8. Budafok 38 14 11 13 64-43 39 9. Olajbányász 38 14 9 15 49-48 37 10. Vác 38 14 9 15 39-42 37 11. ÖTASK 38 12 12 14 38-42 36 12. Dorog 38 13 10 15 37-44 36 13. Komló 38 13 8 17 39-46 34 14. BVSC 38 10 13 15 50-57 33 15. Fűzfő 38 11 11 16 46-68 33 16. BKV Előre 38 9 13 16 34-48 31 17. KKFSE 38 6 18 14 50-C7 3C 18. Szekszárd 38 9 9 20 38-73 27 19. Várpalota 38 7 10 21 44-73 24 20. MÁV DAC 38 7 8 23 41-77 22 Vasárnap befejeződött a bajnokság a labdarúgó NB Iil-ban. A forduló összecsapásai egyben az osztály fináléját is jelentették, hiszen — mint ismeretes — az NB III megszűnik. A somogyi szurkolók éberen figyelték a Kiss J. SE utolsó próbálkozását — a kiesés elkerüléséért. Nos, ezúttal Fortuna is a kapolyiak mellé szegődött: hazai pályán ugyan vereséget szenvedtek a Péti MTE-től, de ellenlábasaik közül a Soproni KSE otthon csak egy pontot tudott szerezni, a Kőszeg pedig — ugyancsak hazai környezetben — vereséget szenvedett. Ezzel a kapolyiak megszerezték az osztályozom való szereplés jogát! Egész évi szerepléséhez »méltóan« zárta a bajnokságot a Siófok: Keszthelyen gyenge játékkal veszített. Az Ajka és a Bauxitbányász újabb pontot adott le az utolsó fordulóban, győzött viszont a PVSK, s így kétpontos előnnyel a nyugati csoport bajnoka lett. A Soproni KSE és a Kőszeg búcsúzik végleg — ez a két együttes jövőre megyéje bajnokságában szerepelhet A táblázaton a két vonal között szereplő együttesek játszanak osztályozót. Keszthely — Siófok 1:0 (1:0) Keszthely, 1000 néző. V.: Tapolcát Keszthely: Béres — Kovács, Budai, Nikicser, Cédula, Király, György dr„ Major, Kiss, Hozbor, Németh (Takács), Edző: Gellei Imre. Siófok: Zsuponyó — Til- linger, Szilágyi (Johann), Babán, Bőzsöny, Kiss, Takács (Bakó), Csépán, Horváth L.,. Bihari, Horváth J. Edző: Mathesz Imre, 27. perc: A büntetőterületen Zsuponyó összeütközött Cédulával, s a játékvezető meglepetésre 11-est ítélt. Ezt Budai értékesítette. 1:0. A banjoki hajrában mutatott formáját nyújtotta ezúttal is a Siófok: a csapatjátéknak még a nyomait sem lehetett fölfedezni. Gyenge, erőtlen és széteső játékkal megérdemelten maradt alul a közepes játékerővel rendelkező Keszthely ellen. Jók: Nikicser, Cédula, György dr., Hozbor, tlletve Zsuponyó (a mezőny legjobbja). Molnár József Péti MTE = Kiss J. SE 1:0 (0:0) Kapoly, 300 néző. V.: Soós. Pét: Daróczi — Orbán. Herceg, Sieger, Bauman, Szabó, ííagy (Czili), Balogh (Heiczinger), Jánó, Simái, Mészáros. Edző: Kalocsay Aba dr. Kiss J. SE: Szokol — Horváth, Bencze, Nagy, Tóth-Bagi, Mód, Palotai (Mészáros), Fábián, Szanyi (Bognár), Dómján, Kop- csa. Edző: Kétszeri Ferenc. * 18. perc: A rendre fegyel-, mezetlemkedő és már korábban is figyelmeztetett Nagyot durvaságért a játékvezető kiállította. . 75. perc: À 16-os vonalánál pattogott a labda. Tóth-Bagi ahelyett, hogy elrúgta volna, késlekedett, s a berobbanó Bauman megszerezte csapata győztes gólját 1:0. Végig jó iramú, helyenként színvonalas mérkőzést láthatott a közönség. A Ikapolyiak- nak volt több helyzetük, de nem tudták értékesíteni. Nagy súlyos fegyelmezetlensége hátrányba hozta a csapatot amelynek lelkes játéka ezúttal nem volt elég a sikerhez. Jók: Daróczi, Herceg, Bauman, Jánó, Illetve Mód, Fábián. Kálmán Ferenc További eredmények: PVSK—Rákóczi SE 3:1, Bakony Vegyész—Sabárda 2:1, Bábolna—Bauxitbányász 1:1, Sellye—Ajka 0:0, Oroszlány— Soproni Textiles 2:0, Soproni KSE—Véménd 1:1, MÁV Nagykanizsai TE—Répcelak 1:1, KOMÉP—Kőszeg 3:0. A bajnokság végeredményei 1. PVSK 38 22 7 9 66-28 5t 2. Ajka 38 20 9 9 68-36 49 3. Bauxitb. 38 18 13 7 68-39 49 4. Oroszlány 38 19 8 11 65-53 46 5. NTE 38 14 16 8 47-43 44 6. Rákóczi 38 16 10 12 47-28 42 7. Bábolna 38 15 12 lí 58-41 42 8. Pét 38 15 12 11 49-38 42 9. KOMÊP 38 13 16 9 53-43 42 10. Répcelak 38 18 6 14 55-54 42 11. Véménd i 12. Bakony V. 13. Soproni T. 14. Sabária 15. Sellye 16. Siófok 17. Keszthely 18. Kiss J. SE 38 14 12 12 58-49 40 38 14 12 12 48-44 40 38 16 7 15 58-64 39 38 15 8 15 45-46 38 38 12 11 15 39-50 35 38 9 10 19 39-46 28 38 9 9 20 51-84 27 38 8 6 24 34-74 22 19. Soproni KSE 38 5 11 22 41-82 21 20. Kőszeg 38 6 9 23 35-82 21 Befejeződött a megyei labdarúgó-bajnokság Június 18-án hármas sípszókkal értek véget a megyei labdarúgó-bajnokság találkozói, s ezek a sípszók az idény befejezését is jelentették. Végleg eldőltek a helyezések: javításra már egy csapatnak sincs lehetősége. A bajnoki címet megszerző Táncsics a »fináléban« is hírnevéhez méltóan szerepelt, s »kiütötte« a bronzéremre pályázó VBKM Vasast. A Marcali SE második helyét az elért döntetlen sem rendítette meg, a barcsiak győzelme pedig biztosította számukra a 3. helyet. Az atá- diak bogiári sikerükkel még jobban fölzárkóztak az elsőkhöz. A tabella középső részén volt mindössze »mozgás«: a Kadarkút, a Lengyeltóti és a Latinca SE lépett egy-egy helyet élőre; a Tab egyet, a Balatoniöldvár pedig kettőt hátra. A forduló legföltűnőbb eredményét _a zimányiak szolgáltatták: öt gólt lőttek a Balatonlellének, igaz, ugyanannyit kaptak is. A Fonyód — veresége ellenére — maradt a 15. helyen, mivel a Somogyszob búcsúzóul legyőzte a Lakácsát- A Szőnyi SE — utolsó mérkőzésén — hazai _ pá- lyán sem bírt a Kadarkuttal. Hogy végiülis hány csapat vesz búcsút a megyei első osztálytól, még nem lehet tudni; sem a Zimány, sem a Fonyód nincs teljes biztonságban. Csurgó—Marcali SE 0:0 (0:0) Csurgó, 200 néző. V.: Pesti. Csurgó: Major — Kovács II., Péntek, C. Kovács, Polgár, Novák (Hosszú I.), Máté, Baja, Nézics, Báló (Eleki), Hosszú F. Edző: Horváth János. Marcali SE: Müll- ner — Gyuricza, Filagjcs, Babina, Batki, Izsák, Kiss, Szántó, Kovács, Domsa, Kecskés. Edző: Bősz Ádám. A mérkőzést jó játék és kihagyott gólhelyzetek jellemezték. A kapusok biztosan őrizték a hálót Jók: Major, Péntek, C. Kovács, illetve Müllner, Batki, Szántó. Marcali ifi—Csurgó ifi 2:1 Kovács Antal Somogyszob—Lakácsa 3:2 (2:1) Somogyszob, 150 néző. V. : Beke. Somogyszob: Nárai — Baksa, Bálint, Varga, Hóka, Molnár, Fehér, Herjet, Bódis, Pintér, Brant- müller (Pauza). Edző: Balogh Sándor. Lakócsa: Golubics — Jenes H., Lövényl, Jelics I., Pandúr, Fucskár II., Kovácsevics, Ve- riga, Bardek, Matyók, Szekeres. Megbízott edzó: Horváth Károly. Érthetetlenül ideges hangulatú mérkőzésen Tbúcsúzott a megyei első osztálytól a két csapat A hazaiak törődtek többet a játékkal, és végül megérdemelten nyertek. Gól- lövők: Fehér (2), Herjet illetve Fucskár II. (2). mindkettőt 11-esből. Jók: Baksa, Bálint, Hóka, illetve Bar- dek. Kiállítva: Jelics II. a 70. percben tiszteletlenségért. Lakássa ifi—Somogyszob ifi 3:0 ■trkás József Barcs—Balatonföldvár 3:1 (1:1) Balatonföldvár, 250 néző. V. : Róza. Barcs : Tóth — Karsai, Erdelecz, Deák, Gölöncsér, vinkler, Studer, Racsek, Cscrvülgyi, Pintér, Gulyás. Edző: “Marton János. Balatonföldvár: Papp — György (Gyarmati), Kovács I., Csupor, Gacs, Szakács, Kertész, Piros (Lendvai), Kovács A., Rózsa, Kurdi I. Edző: Kovács István. Jó iramú mérkőzésen a rutinosabb Flares megérdemelten nyert Góllövak: Karsai, Racsek, . Cservölgyi, illetve Rózsa. Jók: Karsai, Racsek, Cservölgyi, Vinkler, illetve Csupor, Piros, Rózsa. Kiállítva: Pintér reklamálásért, . Barcs ifi—Balatonföldvár ifi 6;1 Horváth Ferenc Lengyeltóti—Fonyód 2:1 (0:0) Lengyeltóti, 500 néző. V. : Pazaurek. Lengyeltóti: Csonka — Bortő. Kesztyűs, Nagy, Tóth, Riba, Túli Pasztusics, Vacsi,' Gyurka* Prágei (Polgárdi). Edző: Haszon Lajos. Fonyód: Fenyvesi — Farkas, Gyuricza, Landor, Fejes, Gelencsér, Kocsis, Lepenye (Zámbori), Kila Nagy, Téglás (Fodor). Edző: Gél singer Dezső. A szép számú nézőközönség megérdemelt hazai győzelmet látott. Góllövők: Hiba, Vacsi, illetve Kila. Jók: Kesztyűs, Tóth. Vacsi, illetve Kila és Gyuricza. Fonyód ifi—Lengyeltóti ifi 2:1 ■orváth Lászk Molnár lőtte a Vasas gólját, végül mégis a Táncsics örült. Zimány—Balatonlelle (1:2) 5:5 Zimány, 250 néző. V.: Vuk- mann. Zimány: Kocsi — Kovács, Kéki (Kalányos), Nagy, Laczkovics. Barna, Visnyei, Hidegh L., Hideg! Zs., Orsós, Hidegh S. (Kesztyűs). Edző: Takács Ferenc. Balatonlelle: Székely — Brunner, Kenéz. Vázsonyi (Oláh), Berdán, Kiss (Gróf), Bolla, Vass, Basics, Takács, Bán. Edző: Papp Gyula. A változatos mérkőzésen igazságos pontosztozkodás történt. Góllövők: Orsós (2), Hidegh Zs. (2), Hidegh L., illetve Basics (3), egyet 11-es- bőL Kiss, Bán. Jók: Barna, Orsós, Hidegh L., Hidegh Zs., illetve Bolla, Vass, Takács. Zimány ifi—Balatonlelle ifi 1:0 Farkai Imre Táncsics SE—VBKM Vasas 5:2 (1:1) Kaposvár, 300 néző. V.: Buzsáki. Táncsics SE: Kőtai — Zsdrál, Horváth, Veres, Mátyás (Pál). Erdős, Jokl, Gábor (Cerpán), Baum- holczer, Szabó, Bántó. Edző: Zsoldos László. VBKM Vasas: Szálai Gy. — Pávcl. Horváth, Kurdi (Pal- kovics), Kelemen (Bojtos), Szálai L., Máli, Burcsa, Molnár, Lesz, Kiss. Edző: Fülöp János. Kiegyensúlyozott első félidő után a nagyobb lendülettel játszó Táncsics megérdemelten nyert. Góllövők: Bántó (2), Baumholczer, Szabó, Jokl, illetve Burcsa, Molnár. Jók: Horváth, Veres, Erdős, Baum- holczer. Bántó illetve Szalai L., Máli, Burcsa. VBKM Vasas ifi—Rákóczi III. ifi 1:0. Perényi György (Folytatás az 5. gidaion)