Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-16 / 140. szám
GT48ZJKLENTE9 Fajdalomtól porig sújtva Indát* fok, hogy imádott, drága gyermo- fcOnk, BENKÔ ROBIRA f <m korában, mélységes fájdalmat hagyva maga után, tragikus hirtelenséggel örökre eltávozott tőlünk. A Keleti temetőben június 16-án, ma 11 óra 30 perckor helyezzük örök nyugalomra.^ Gyászolják vigasztalhatatlan édesanyja, édesapja, bánatos kis testvére, nagyszülei és a kiterjedt rokonság. * * * Ezúton búcsúzunk SZABO JÁNOSN* volt munkatársunktól, aki több éven át hűséges dolgozója volt vállalatunknak. Temetése Június 16-án 13.30 órakor lesz Kaposváron, a Keleti temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. / A Somogy megyei Vendéglátó Vállalat vezetősége, pártszervezete és társadalmi szervei. / * * * Mélységes fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS GYULANfi Törcsvári Ilona Vanda hosszú betegség után, június iáén, életének 51. évében hirtelen elhunyt. Temetése június 19-én, hét- ! főn fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. Gyászolják: férje, gyermekei, vejei, unokái, testvére. • * * Fájdalommal tudatjuk, hogy id. KOSA SÁNDOR ny. postás életének 75. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése június 19-én, hétfőn délután fél 4 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló családja, • * * Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen, drága jó édesanyánk, anyósunk és nagymamánk, özv. PICKELRAUPT DÁNIELNÉ Fonyód, Szivárvány u. 31., (volt osztopáni) lakos, 68 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése folyó hó 17-én, szombaton délután 2 órakor lesz a fonyódl temetőben. A gyászoló család. • * * Soha eï nem múló, mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, após, testvér ‘és rokon, ANTAL BERTALAN búcsúztatása f. hó 19-én, du. fél 3 órakor lesz Kaposváron, a Keleti temetőben. Gyászolják felesége, fia, menye, unokái: Mártika- és Zsuzsika, anyósa, sógornői, sógorai és » rokonság. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét az ismerősöknek, barátoknak, komáknak, a PFV dolgozóinak, akik drága halottunk. ZANAGAL DEZSŐ temetésén részt ' vettek, akik virágaikkal, koszorúikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni kívánták. A gyászoló család Családi házrész beköltözhetően eladó. Kaposvár, Lenin u. ». Érdeklődni: Kaposvár, Léva köz 7. L lph. HL em. 1. sz. 17 óra után« telefon: H3-760 (22) Kaposvár, Schönherz Zoltán u. 79 számú ház beköltözhetően eladó. (3S285) Fonyódon pamorámás, gyümölcsös telek eladó. Lebó Ferenc, Turul U. 15 Szőlőskislakon a Rákóczi u. 31. sz. alatt családi ház eladó. (51383) Balatonbogláron családi ház építésére alkalmas 225 n-öl közművesített telek (víz, villany, csatorna, gáz) eladó. Érdeklődni: Vikár Béla u. 4L. (515&2) Göllében, az Ady E. u. 15. sz. alatt eladó háromszobás ház, fürdőszoba, spájz, gazdasági épületekkel. Mellette 690 n-öl kertészetre alkalmas házhely. Ugyanott 9 hónapos vemhes üsző is eladó. Érdeklődni a helyszínen. (1936) Beköltözhetően eladó kétszobás ház. Kaposvár, Nyár u. 68. az. (36025) Balatont enyvesen a vasútállomás és a strand közötti részen, víztől 100 méterre, minden igényt kielégítő modem bútorzattal berendezett, manzárdtetős nyaraló eladó. Kisebb vállalatnak, közületnek is megfelelő. Cím : Horváth György Nagykanizsa. Kisfaludy u. 2/z. Telefon : 12-479. Megtekinthető szombat, vasámao s helyszínen. Aranyosi U. 9. (1940) Kaposváron a Kisfaludy u. 60. számú háromszobás családi ház igényesnek eladó. Érdeklődni: 16 óra után. (1958) ZL-ea Polski Fiat 126-os eladó. Kaposvár, Dési Huber u. 3.. Kovács Géza. (333) Skoda S U0O-as eladó. Megtekinthető esténként: Gyótapusz- ta. Diófa u, 1. Hajdú. 031573) 6 éves S 100-as Skoda friss műszak) vizsgával sürgősen eladó. Kaposvár, Nyár u. 14.. du. 5 órától. . (1926) ZB-* rendszámú, sárga, tolótető« Wartburg eladó. Érdeklődni lehet hétköznap : dr. Fazekas, Háromfa, Kossuth tL 62. (36300) Karambolozott Fiat 850-es, karosszériahibás, eladó. Kaposvár, Nyírfa u. 33. (1051) Skoda S 100-as 1981ig érvényes műszakival, 6 havi garanciával sürgősen 'eladó Kutas, Petőfi u. 24. (1955) Kétszobás, összkomfortos lakás OTP- kölcsönátvállalással, Nagyatád, Aradi u. 4. B/10. szám alatt eladó. Érdeklődni egész nap a fenti címen. (30332) Kis másfél szobás, új szövetkezeti lakásí cserélnék 2 és fél-3 szobás, kertes családi házra. Ajánlatokat 36330. számra, a hirdetőbe kérek. (36330) Társasházban központi fűtéses, háromszobás, hallos. összkomfortos lakás eladó. Kaposvár, Baj- csy-Zsilinszky u. 31 B. III. em. 20. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. (36355) Kétszobás, gázos, OTP-« öröklakás eladó megegyezés szerint. Kaposvár, Arany J. köz 5. ÜL cm. 1. (36338) ífc-aiíUAS;; Érettségivel és 1975ben szerzett középfokú gyermekegészségügyi végzettséggel rendelkező fiatal, családos nő egy kisgyermekkel állás* keres. Lakás szükséges. Ajánlatokat: »Minden érdekel- jeligére a kiadóba. (1946) . EGYÉB Szobafestést, mázolást, tapétázást rövid határidőre vállalok. Pintér Józsei kisiparos. Szekszárd. Tavasz u. 8. (42109) Házilag vaskerítés, kiskapuval szárnyas val eladó, bontásból készített 20 fm. és két- nagykapu- U^yanott szármázó gerendaanyag (stájer) fenyő is eladó. Érdeklődni egész nap : Kaposvár, Pázmány Péter u. 73. Zsalako- vicséknál. _________(1909) 6 2 m2 födém (szim- j kár) sürgősen, ol- * I csőn eladó, 5x1,2x0,6 m méretekben. Érdeklődni : Balatonmária alsó. Akácfa u. 86. sz. alatt, Szabó ] Józsefnél. (36286) Házaspár egy gyermekkel eltartási szerződést kötne Siófokon vagy környékén. Leveleket: »Honvágy-* Jeligére a siófoki szerkesztőségbe. , 00579) Rövid zongora olcsón eladó. Kozma, Kaposvár, Kinizsi lakótelep 5. n . lph. IV/12„ 5 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (36025) Malacok eladók, 7 db. Bárdudvarnok Bárd 46„ óvodával szemben. (1921) Matematikából« fizikából korrepetálok. Cím : Kaposvár, Tóth Lajos u. dohánybolt. (1936) Eladó új 7,3 m2 tölgy parketta, 5,7 m2 bükk parketta, 5,4 m2 akác parketta. Érdeklődni Kovács Gézánál személyesen, Kaposváron, a Katona József u. 37. sz. alatt munkaidő után. vagy a 13-286-os telefonon. (1950) Eltartási szerződési kötnék lakásért. Ajánlatokat 36340. számra, a hirdetőbe. 06340) Garázs eladó Kaposváron, belvárosban. Érdeklődni a li5-üJ90-es telefonszámon 12—18 óra között. (1905) Figyelem ! Megnyitottam cipőjavító műhelyemet : Kaposvár Balogh Adám u. 17. sz. (Cserben). Fa- talppántozások, cip- zárbevarrások, egyéb javítások, gyors kiszolgálás. ibriksz István cipész kisiparosnál. (36315) Üzlethez társat keresek főállásban, azonnal. , Telefon : Kaposvár, 12-512 __________________(36350) Ablaktisztítást, festés utáni takarítást. parkettcsiszolást, lakkozást vállalok, közületnek Is. Telefon: Kaposvár, 12-512 í 36340) Esküvőiruha-köl- csönző nyílt a Délinél, nívós árukészlettel, vidékre is. Budapest XD., Greguss u. 6. (6651) Faház, dupla falú. szétszedhető, eladó. Garázsnak, felvonulási épületnek kiválóan alkalmas. Dr. Csordás, Balatonfenyves, Aradi u. 12. (1057) HÁZASSÁG Harmincöt éves, 168 cm magas szakmunkás fiú keres hozzá illő leányt vagy elvált asszonyt, házasság céljából. Leveleket: 36336. számra, a hirdetőbe kér. (36336) Eladó egy ebédlő- garnitúra. Érdeklődni: Kaposvár, Zrínyi u. 14. Katonáéknál. (36368) Személygépkocsimotorok HENGERFÜRASAT, IIÖNOLASAT, FŐTENGELYEK köszörülését és csapágyazását 1 évi garanciával vállalom. Gróf Imre autószerelő mester, Nagykanizsa, Eötvös tér 8. Télefon: 13-270. MAI ,v mm ■ '■■■'■. X ■ ff#insor Kétszobás komfortos családi ház eliadó. Kaposvár, Szigetvári utca 98. a. Érdeklődni 14 órátóL (36318) Szentjakabon^ 650 négyszögöl szőlő présházzal eladó. Villany van. Cím: Papp János, Kaposvár, Hunyadi János u. 76. (36319) Balatonmária-für- dőn vízparti 2x174 négyszögöl, 20 m széles ikervilla vagy vállalati üdülő építésére alkalmas telek eladó. Érdeklődni : Balatonfenyves, Lakótelep, Első u. 17. (36325) Kéthelyen a Kossuth L. u. 25. számú ház 400 n-öles telekkel eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni: Magyar! u. '64. (1945) A Somogy megyei Nyomdaipar? Vállalat, Kaposvár, Május 1. u 101. érettségizett munkaerőket keres könyvelői és adatgyűjtői munkakörbe. Takarítónőt keres felvételre s Megyei Statisztikai Igazgatóság Fizetés megegyezés szerint. Kaposvár, Rákóczi tér t—IL (36317) Bérszámfejtésben és SZTK-ögy- intézésben jártas dolgozót azonnal fölveszünk. Jelentkezés Kaposvár, Vár o. L íz. Háziipari Szövetkezet. (36289) A Kaposvári Rákóczi SS egy takarítónőt fölvesz. Jelentkezni lehet a Rákóczi-pályán naponta S—1« óráig. (36290) ! Kilencet fizet, tizet kap! Vállalatunk 10 és 5 Ft-os étkezési utalványokat hoz forgalomba 10%-os enged-1 ménnycL Az utalványok a kaposvári, a nagyatádi, nyári időszakban a fonyódi és az igali melegkonyhás üzleteinkben válthatók be, étlapról választható ételekre, helyben fogyasztva vagy éthordóba adagolva. Külszolgálatos dolgozók, nyugdíjasok, diákok üdülővendégek részére rendkívül előnyös! A beváltás időpontja nincs korlátozva. Felvilágosítás* utalványvásárlás : — a vállalat központjában, Kaposvár, Ady E. u. 2. — Fonyód, területi iroda, Béke u. 10. — Kapos étterem, Kaposvár, Kossuth tér 2. — Szabadság park étterem, Kaposvár, Lenin u. 29. ■— Ipar étterem, Kaposvár, Tanácsház u. 8. — Erzsébet vendéglő, Kaposvár, Noszlopy G. u. 6. — ÉDOSZ étterem, Kaposvár, Cukorgyár koz 8. — Park éttprem, Nagyatád, Széchenyi tér 5, —- Sirály étterem, Fonyód, Bartók B. u. 3. — Lidó étterem, Fonyód, Fürdő u. 3. — Camping étterem, Fonyód, Wekerle u. 7. — Présház étterem, Fonyód, Szőlőhegy, Lepke u. 17. — Aranykalász étterem, Igái, termálfürdő. SOMOGY MEGYEI VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT (40090) A Vízkutató és Fúró Vállalai kaposvári üzemvezetősége állandó vidéki munkahelyre 3 fúrási szakmunkást, 3 fúrási segédmun kást, valamint 1 telepi segéd munkást vesz föl. Jelentkezés • Kaposvár, Vörös Hadsereg útja 2., munkaUgy. (36030) A Villány—Mecsekalja! Borgazdasági Kombinát balatonboglár! pincészete 1 adminisztrátort és J raktárost keres felvételre. Jelentkezés: Balatonboglár, Szabadság u. 17. (36291) Kaposvár, Vjörös Csillag du. 5 órakor: A FOLYÓ VONALA. Este 7 és 9 órakor: AHOVA LÉPEK. OTT FÜ NEM TEREM (14). Szabad Ifjúság de. 10, du. 4 és este 7 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—II. (14). Rákóczi mozi du. fél 6 órakor: A SAKÁL NAPJA (14). Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor : FOGAT FOGÉRT. Marcali CSÉPLŐ GYURI (14). BALATONI MOZIK MŰSORA Balatonboglár du. fél 6 óraikor* MAGYAROK. Este 8 órakor: TISZTES HONPOLGÁROK (16) BalatonfŐldvár (fedett kertmozi) este fél 8 és fél 10 órakor: KIHAJOLNI VESZÉLYES (14). Balatonfenyves (fedett kertmozi) este 8 órakor: A DAL UGYANAZ MARAD. Balatonmária î FAYARD BÍRÓ. AKIT SERIFNEK Hívtak (14). Balatonlelle (fedett kertmozi) este 8 órakor : HOLTTEST A TEMZÉBÖL (14). Balatonszárszó este 8 órakor: K. O. Balatonszemes (fedett kertmozi) este 8 órakor HOLLYWOOD HOLLYWOOD. Fonyód (fedett kertmozi) este ß órakor : VADEMBER (14). Siófok (teremmozi) du fél 6 órakor: A FEKETE RÁK OLLÓJÁBAN. Este fél 8 órakor’ HAJTOVADÄSZAT (18). Siófok (kertmozi) este 8 órakor: FOGAT FOGÉRT. Zamárdi (fedett kertmozi) este g órakor : A BOSZ- SZO (10). Kedvezményes tüzelőolaj-akció! 1 1: jak Kedvezményes hordóvásár! 950 Ft helyett 750 Ft-ért vásárolhat új üzemanyag-tároló hordót ,||§| ffffla június 15-től július 15-ig. Kapható a vasboltokban. WWWMmT KERESKEDELMI VALLALAT (40099) A NEMZETKÖZI SZÁMÍTÁSTECHNIKAI OKTATÚ ÉS TÁJÉKOZTATÓ KÖZPONT (SZAMOK) az 1978 '79-es tanévben Kaposváron folyamatszervezői tanfolyamot indít: Ä tanfolyam időtartama heti egy oktatási nappal: 2 év. A tanfolyammal kapcsolatban felvilágosítást ad, valamint jelentkezési lapot: HAVAS PÁLNÉ, SZÜV Kaposvári Számítóközpont titkársága? Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. (Telefon: 13-039). A tanfolyamra jelentkezés határideje: 1978. július 15. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 16.33: Műsorismertetés. 16.35: Hírek. 16.40: Vetítőgéppel a Pa- mír-fennsíkon. 16.50 : Népművészek. 17.10: Játék a betűkkel. 17.35: A holnap kérdez. 18.05: öt perc meteorológia. 18.10: Reklám 18.15: Ipari kaleidoszkóp. 18.55- Reklám. 19.05: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. 20.25: Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna! 21.55: Reklámújság. 22.05: Nyitott könyv. 23.15: Tv-híradó 3. Budapest 2. 20.00 : Műsorismertetés. 20.01 : Mindez Évával kezdődött valamikor. Amerikai film. 21.20: Tv- híradó 2. 21.40: öt perc meteorológia. 21.45: Reklám. 21.50: Arany Mokka kerékpárverseny. Jugoszláv tv 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Zágráb: Köztársasági úttörőtalálkozó. 18.45: zenebarátok. 1.9.15 : Rajzfilm. 20.00: A színpad fényei. 21.05: Éjszakák és nappalok. 22.20: Speciális műsor Mate Parlovról. 22.35: Káröröm. Olasz játékfilm. Osztrák tv 9.00: Kicsinyek műsora, *.30: Orosz nyelvlecke. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A főnök lesz a férje. Filmkomédia. 17.30 : Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: A hongkongi halászok. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Derrick. 21.20: Portréfilm. 22.05: Sporthírek. 22.15: A cár futára. Kalandfilm. 23.45: Hírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí-, rek. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Szegődjünk a nyomába... 8.37: Kamarazene. 9.34: Óvodások műsora. 9.53: Lottósorsolás. 10.00; Hírek. 10.O5: Gyér mekeknek. 10.40: >*. . . zengjem ott az intő éneket. . . 10.45: A Morva Tanítók Énekkara két Smetana- művet énekel. 10.50: Ixittóered- smények. 11.00: Gondolat. 11.45: Keringők operákból. 12.00 : Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél.. 13.20: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 14.07: Kétévi vakáció. 15.00: Hírek. 15.10: Közvetítés a Magyarország—NSZK Davis Kupa teniszmérkőzésről. 15.20: Mozart-művek. 15.59: Hallgatóink figyelmébe. 16.00: Útközben. 16.9-3: Húszas stúdió. 17.00: Hírek. 17.07: Reklámkalauz. 17.10: Közvetítés a Magyarország—NSZK Davis Kupa teniszmérkőzésről. 17.20 : Bécsi vér. 17.48: «-Új matekot-« tanul a gyerek. 18.08: Bemutatjuk új felvételeinket. 18.25: Mai könyv- ajánlatunk. 18.28 : Hallgatóink figyelmébe. 1*8.30 : Esti magazin. 19.15: Rádiószínház. Mélosz pusztulása. 19.51 : Carlo Bergonzi Verdi tenoráriáit énekli. 20.52: Színes népi muzsika. 21.35: Láttuk, hallottuk. 22.90: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Régi kórusmuzsi- k{u 22.45: Állam és bürokrácia a társadalomirányításban. 23.05: Szimfonikus zene. 24.00 : Hírek. 0.10: Kozma József dalaiból. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ 4.20—7.59 : A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.95 . Dzsessz.f elvételekből. 8.20: Világtörténelem dióhéjban. 8.30: Hírek 3.353 : Verbunkosok, nóták. 9.U5: »•Olaj pestis.-« 9.30: Fúvószene az NDK-ból. 9.51: Reklám. 9.53: Lottósorsolás. 10.00 : Zenés műsor üdülőknek. 11.50: Elsülhet a kapanyél is. 12.00: Kettősök kiasz- szikus operettekből. 12.30: Hírek 12.33: Zenekari muzsika. 13.29: Ki a nagyobb szamár? 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14. oo Kettőtől ötig . . . 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Régmúlt idők nagyasszonyai. 18.30: Hírek. 18.33: Közvetítés a Magyarország—NSZK Davis Kupa teniszmérkőzésről. 1)8.45: A-tól Z-ig a popzene világában. 19.15: Reklám. 19.20: Jó estét, gyerekek! 19.27: örökzöld dallamok. 20.30: Hírek. 20.33: Falusi esték. 21.03: Nicanor Za- baleta hárfázik. 21.30: Közös célért! 22.00: Tánczene Kubából. 22.30: Hírek. 22.33: Zenés játékokból. 23.30:. Nóták. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzó- szolgálat. S. MŰSOR 14.00! Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Az Új zenei stúdió hangversenye. 15.31: A század forduló operáiból. Iß.oo: Hírek 16.03: Brahms: I. szimfónia. 16.51 : Jelenidőben. 17.21: Új lemezeinkből. 18.00 : A világgazdaság hírei 1Æ.05: Az Alba Regia dzsesszfesz- tivál felvételeiből. 18.45: Rádióhangversenyekről. 19.15: Gitárral angolul. 19.30: Hírek. 19.33: Sztra vinszkij : A róka. 19.49: Az esszé- írás mesterei. 20.19: Szimfonikus zene. 22.90: Esti hangverseny 23.z3. ; 5 ; Hírek. \