Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-11 / 136. szám
Ózonveszély a köznapi beszédben oly gyakran emlegetett »ózondús levegő« a valóságban rendkívül mérgező az élő szervezettekre. Szerencsére az ózon, a hároxnatomos oxigén csak az atmoszféra magasabb rétegeiben, kb. 10 kilométer magaságban fordul elő nagyobb mennyiségben. Az ottani ózonréteg viszont rendkívül jelentős az élet szempontjából, mert megszűri a Napból érkező erős ibolyántúli sugárzásit A technika fejlődésével szambáin a magasban levő ózonréteg közvetlen veszélyt jeleníthet az emberekre, hiszen a nagy magasságban szálló utasszállító repülőgépek szellőztető és levegőcserélő berendezései nem válogatják szét a kétatomos oxigént és az ott már dúsabb ózont Márpedig a kísérletek szerint a 3/100 000 százalékú) ózont tartalmazó levegő 1 a órán át belélegezve köhögést, fáradtságot idéz elő. Eddig a repülőjáratokon nem figyelték meg az ózom 'káros hatását De a hatással számolni. kell, hiszen a mérések szerint például a Koppenhága—Seattía (USA) repülőút 7,5 órája alatt 1— 6/100 000 százalék ózont tartalmazó levegőt szívnak be az utasok és a repülőgép személyzete. ,r 'mmmm  szovjet autóipar fejlődése I tll Mi lesz a Skylab űrhajó sorsa? A világűrben napjainkban általában másnaponként ég el a légkör felső rétegében egy-egy kiszolgált mesterséges hold. Az ember környezete számára az volna az üdvös, ha a mesterséges holdat — miután befejezte méréseit és teljesítette programját — »be lehetne dobni egy szemétkosárba«. Sajnos ilyen szatellit-roncs lerakóhelyet a világűrben nem lehet létesíteni. A mesterséges hold ideje lejártával visszatér az atmoszféra sűrűbb rétegébe, és ott elég. Az űrkutató hatalmak — bizonyos egyetértésben — mesterséges holdjaikat általában ■ alacsony röppályára küldik, és így keringési idejüket előre meghatározzák. Szükségszerű ez az intézkedés, mert ellenkező esetben a műholdak végtelenségig keringenének a világűrben, és a végén akkora lenne ott a telítődés, hogy nem lehetne a földről műszerekkel fölismerni, azonosítani ezeket. Lapozzunk most bele egy műhold pusztulásának for- ! A nélkülözhetetlen só ,-Av Sb A konyhasó kultúrtörténetünkben az egyik legősibb kiegészítő tápláléka az embernek. A régészeti leletek tanúsága szer úri valószínűleg már a korai kökoirszakban is használták. Igen régóta - kereskednek is vele, iKínában már időszámításunk előtt 2000 évvel megadóztatták, tót ugyanitt később pénzt helyettesített, ugyanis sódarabbal fizetni is lehetett. A konyhasó — amellett hogy ételízesítő, élettani szempontból is fontos vegyü- let, ezért bizonyos mennyiségű konyhasó fogyasztására a szervezetnek szüksége van. Üjabban azonban felismerték, hogy túlzott fogyasztása káros, sőt veszélyes, illetve bizonyos betegségek gyógyításánál fontos a sószegény diéta. Megfigyelték, hogy összefüggés lehet a nagyobb kony- hasófogyasztás és a magas vérnyomás között. Szigorú — napi 1 gramm alatti - sófogyasztás — diéta hatására azt tapasztalták, hogy az érfal- izomzat a vérnyomásemelő anyagokra és hatásokra a szokottnál kisebb mértékben reagál. A mérsékelt égövben az ember napi konyhasószükségletét 1—2 grammra becsülik, a fogyasztás pedig az iparilag fejlett országokban napi 10—20 grammot tesz ki. Képünkön : Sólerakat Vietnamiban, a Hon Khoi sziget sóbányája mellett. gatókönyvébe. Pályája vé-1 gén a mesferségies hold az atmoszféra sűrű rétegébe ér. Itt nemcsak felfűtődik, de ez a réteg a nagy sebességű holdat hirtelen le is fékezi. Nagyfokú lassulás következik be a szatellit mozgásában, méghozzá olyan erővel, mely többszöröse a műhold tömegének. Ilyenkor a mesterséges hold általában viszonylag kis részeikre esik szét, és ezek a részecskék csillagszeréként égnek el. Ez a tökéletes égés az ember és környezete szempontjából a szerencsésebb eset. Előfordul azonban, hogy a szatellit a sűrű rétegben nem ég el tökéletesen. A hirtelen lefékezéskor hosszúkás nyíl alakú fémrészek válnak le belőle. Az ilyen aerodinamikai formájú részecskék »megússzák« az elégést, és fém formájában a me.teo<reső(höz hasonlóan* zuhannák lie a földre. Még szerencse, ha ezek a fémrészek a tengerbe és nem lakott területre zuhannak. Pillanatnyilag komoly veszélyforrást jelent az amerikai Skylab űrlaboratórium, amely még a világűrben kering. A 76 tonnás Skylabot 1973. május 19-én lőtték fel föld körüli pályára. Az űrla- boratórium személyzete háromszor váltotta egymást. Az utolsó legénység 1974. február 9-én hagyta el a fedélzetét. Azóta kering a Skylab a világűrben, s a földről pnind fényesebbnek látszik. Számítások szerint 1980—81-ben ér az atmoszféra sűrűbb rétegébe, s ott részben vagy egészben elég. Tökéletes égése korántsem bizonyos, és nem mindegy, bogy tökéletlen elégéskor darabjai laíkott területre esnék-e vagy a tengerbe. Mit lehetne termi az esetleges környezeti szennyezés vagy a baleset elkerülése érdekében? Az egyik amerikai terv szerint 1981-re már üzemképes lesz az űrrepülőgép. Ennek segítségével ; űrhajósok randevúzmámak a Sfcylabbal, átszállnának fedélzetiére. Ott segédmotort szerelnének az űrlaboratóriumra, amelynek segítségével a Skylab pályakorrekciót hajtana végre. Így el lehetne érni, hogy az űr labor átéri um esetleges roncsai a Csendes- óceán vízében fejezzék be pályafutásukat H. öl. 90 másodpercenként gördül le egy Moszkvics a szerelőpályá- róL Bár az elmúlt években a szocialista országokban a gép- kocsisűrűség — az ezer lakosra jutó autók száma — ugrásszerűen növekedett, az autóipar hosszú időn át nem tudott lépést tartani a világ autógyártásának a fejlődésével. Ennek egyik oka. hogy Csehszlovákia kivételiével egyik szocialista országnak sem voltak hagyományai a személygépkocsi-gyártás területén. Másik oka. hogy a háború utáni újjáépítés és a szocialista gazdasági rend alapjainak a megteremtése az anyagi és műszaki erőforrásokat a nemzetgazdaság más területeire irányította. E feladatok megoldásához pedig nagy mennyiségű teherautóra volt szükség, így ésszerűbb Dopping és a sport Az utóbbi időben a sportorvosi problémák mind Szélesebb érdeklődést keltenek. Közöttük az egyik legkiéle- zettebb a dopping kérdése. Léteznek olyan szerek, amelyek növelik a sportoló teljesítő-képességét a szervezet tartalékiehetőségeinek időleges mobilizációja és mesterséges serkentése formájában. A dopping története a messzi századokba nyúlik vissza. Néhány növényi eredetű készítménynek a serkentő sajátosságai régóta ismertek. Már Philosztratosznál és Galénusnál találhatók olyan utalások, hogy az antik olimpiai • játékokon néhány atléta javítani próbálta eredményeit izgatószerek segítségével. Az inkák a futóversenyek kezdete előtt a koka- cserje leveleit rágták. Dél- Amenika és Nyugait-Afrika lakói gyakran fordultak a stimuláló szerek használatához az éhségérzet tompítására, a hosszú hadjáratok, a rituális táncok és versenyek fáradtságának enyhítésére. ’ Angliában a XVI. század második felében speciális rendelet tiltotta a doppingszerek használatát a versenylovaknál. Sportolóknál a növényi eredetű doppingszerek alkalmazását első ízben egy 1865. évi úszóversenyen észlelték. A »doppingjárvány« különösen gyorsan terjedt el a kerékpársportban, így az 1879. évi hatnapos kerékpárverseny résztvevői használtak doppingként növényi eredetű preparátumokat, bár már ismert volt, hogy ez milyen következményekkel járhat a sportolóra nézve: 1866-ban egy halálesetet is feljegyeztek. Századunk ötvenes éveiben az erősítőszerek alkalmazása jelentősen megnövekedett. A doppingjárvány alapvető terjesztője a kerékpársport, a boksz és a futball volt. A sportolók doppingolás céljaira anfetamint, heroint, kora- mint és hasonló szerek egész sorát használták. Ez a járvány sajnos kiterjedt az amatőr sportra is. A dopping ellem radikális harc lényegében 1960«tól kezdődik. Ezt a problémát sok tudományos kongresszuson, és szimpozionon vitatták meg. 1962-ben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság moszkvai ülésén felhívást intéztek a nemzeti olimpiai bizottságokhoz és a nemzetközi sportszövetségekhez a dopping elleni harcra. 1964-ben ez a kérdés került napirendre Tokióban a sporttudomány I. nemzetközi kongresszusán is^ 1965- ben Strasbourgban a doppinggal foglalkozó Európai Tanács első nemzetköz' kongresszusán osztályozták azoknak a szereknek a csoportjait, amelyek hatással vannak a központi idegrendszerre, a szívre és a légzőszervekre. Kidolgozták a doppingszerek meghatározásának módszereit a biológiai folyadékokban (vér, vizelet, nyál). Az olimpiai játékok történetében először Mexikó Cityben és Grenoble-han vezették be a doppimgdtenőrzésit. volt ezt az ágazatot fejleszteni. A személygépkocsik gyártásának a 60-as években megindult fejlődése mind a szocialista, mind a tőkés kooperáció jegyében zajlott. A nemzetközi munkamegosztás bővülése természetesen nem hogyta érintetlenül az autóipart sem, s manapság szinte alig lehet »tiszta« autóról beszélni, azaz a típusok döntő többségében más országok által szállított alkatrészek is megtalál hatók. Az elmúlt években különösen gyors ütemben fejlődött a szovjet személyautó-gyártás. 1971—75 között a termelés évente több mint 30 százalékkal emelkedett, s a kilencedik ötéves terv utolsó évében több mint egymillió kocsi hagyta el a gyáraik szerelőcsarnokait. Bővült a választék is: a középkategóriában új kivitelben gyártják a Volgát, az átlagos kategóriában több változatban készül a Lada és az »újjászületett« Moszkvics. A Lenini Kom- szomol Gyár — itt készülnek a Moszkvicsok — az elmúlt tervidőszakban megkétszerezte termelését, s új, igen korszerű modellt is piacra dobott. A továbbfejlesztett Zaporozsec kiskocsikból is megkétszereződött a termelés, ebből a típusból a múlt évben mintegy 140 000 készült. A luxuskategóriát a Csajka és a ZIL-114 . képviseli, kis sorozatban gyártják őket A szovjet autóipar 1980- ban az előirányzat szerint 2,1—2,2 millió gépkocsit, ebből mintegy 1,4 millió személyautót gyárt majd. A „Nők számára illő” kivégzési módok a középkori törvényhozók szerint À nők és a férfiak közötti egyenlőtlenség különös módon jutott kifejezésre a különböző történelmi korszakok (törvényeiben. Míg a rendkívül kegyetlen testi büntetések a nőkre is vonatkoztak — természetesen a társadalmi osztályhoz való tartozásuk függvényében helyenként speciális jogvédelemben, kedvezményben is »részesültek« — írja a női bűnözésről szóló kötetében dr. RajSkó Gabriella, a Kriminológiád és Kriminalisztikai Intézet íőmurJkatársa. István ‘király törvénye például kimondta: »Ha valaki szemtelenségből és feleségének megutálása miatt hazájából elmenekül, az asszony, mindent, ami férjének birtokában volt, bírjon mindaddig, amíg férjét vissza akarja várni, és senki se merészkedjék őt más háziasságba kényszeríteni. És ha magától férjhez alkar menni, szabiad legyen neki az őt megillető ruhákat magához véve, és egyéb javákat otthagyva házasságra lépni. És ha a férj ezt hallván vissizalér, ne legyen neki szabad más feleséget venni az övén kívül, csak a püspök engedélyével«. Érdekes, mennyire a merev osztály- szempontoknak volt alárendelve, a nő személyes, testi védelme, az erőszak büntetése. A korabeli törvények szerint, ha egy nemes férfi a saját osztályához tartozó nőt becstelenitatt meg, ez fejvagy vagyonvesztéssel járt. Ha pedig egy jobbágynőt, akkor öt-tíz tinót kellett fizetnie, de azt is a jobbágynő földesuránaik. 1586-ban Komáromban a bírák törvényben mondták ki, hogy annak, aki valamely jámbor asszonyt »nyilvánvaló személynek« mond. a hóhér az álla alatt húzza ki a nyelvét, sőt volt olyan ítélet is, hasonló bűnért a női személyiség »védelmében«, amikor a bűnös nyelvét a nyaka csigolyáján vonták ki. Vagyis egyszerű rágalmazásért a legkínosabb halál járt, mert hiszen az ilyen büntetésit élve alig úszhatta meg a bűnös. A ’középkor sajátos felfogásmódja tükröződött a »nők számára illő« tóvégzésá módszerekben is. A lányokat, asz- saonyokat általában vízbe fojtották, megégették vagy élve eltemették, és csak a középkor végén, az újkor elején akasztották, azt is igen ritkán. A vízbefojtás eredetileg kifejezetten a nők büntetése volt, lopásért és varázslatért. Emlékezetes eset volt például, amikor Ber- nauer Ágnes »varázslónőt« 1435-ben a Dunába fojtották. A nemi megkülönböztetések az »egyéb büntetések« ikategó- riában már kevésbé érvényesültek a XVI—XVII. században. Nőket ugyan sokkal ritkábban kötöztek például szégyenfához, mint férfiakat, de amennyiben ' megtették, semmivel sem hajtották végre kíméletesebben, mint férfiak esetében. Az újkori és a legújabbkori jog alkotásaiban tovább folytatódott a nő bizonyos fokú védelme, privilegizáliása, másfelől »alsóbbrendűségének« kifejezése, függetlenségének korlátozása. A nő védelmét kívánja kifejezni például a magyar reformkor 1843-as büntető törvényjavaslata a következőképpen : »Aki felesiégét vagy gyermekét, másnak — tudva, bujasági célokra — bérért vagy haszonért átadja, hároniévi rabságig büntettetheták,« Hasonló jellegű az a rendelkezés is, amely szerint a »parázna férfi az általa nemzett gyermekeket eltartani, a bűntényre álnokul vagy erőszakkal rávett személyt nőül venni, vagy házastársi jutalmát kiadni tartozik«. Hogyan nő az agancs’ .... ® e üT . Az agancs növekedése, fejlődése genetikailag meghatározott éves ritmus szerint történik. Az agancsfejlődés első szaka a növekedés periódusa. Ekkor a lágy szövetből felépülő agancsot egy speciális szőrös bőr, a barka borítja az agancs fejlődés alatt ebben sűrű ideg- és érhálózat fejlődik, mely a növekvő agancs beidegzését és táplálását szolgálja. Az ásványi sók lerakódása idején a vérerek valósággal eldugulnak, ennek következtében megszűnik az agancs anyag- és energiaellátása, ami a barka elhalásához vezet. Ezzel párhuzamosan változás jelentkezik az állat viselkedésében, agresszívvé válik, és különösen a fiatal, sudár fák látványa speciális viselkedési formát vált ki belőle: új, de elhalt bőrrel fedett agancsát dühödten tisztítani kezdi. A »tisztítási viselkedés« többször megismétlődik, majd fokozatosan átmegy egy erőfitogtató megtartásba, ami már a szexuális viselkedés előzményének tekinthető. A szaporodási időszakra az agancs kemény,' a fajra jellemző formájú elhalt csontszövet. A harmadik stádium a szaporodási időszak után kezdődik, az agancs kezdete, a rózsatő újraéled. Ezután már csak az agancs leválása következik be, amely függ a szaporodási időszaktól. Az agancsnélküliség azonban nem tart sokáig. A friss sebet hegszövet fedi be, az ebből kialakult csonthártya pedig gyors szaporodásával kialakítja a folyton osztódó sejtekből álló aga ncscsúcsot. Az újabb kutatások derítettek fényt arra, hogy az agancs újrafej Lődéséhez,. regenerációjához a rôzBatô« csonthártya bizonyos területének a jelenléte szükséges: ha ezeket műtéti úton eltávolítják, akikor nem fejlődik ki agancs. Ha azonban a rózsia- tövet átültetik, a test legkülönbözőbb helyein sikerül agancsfejlődést előidézni. Az állatvilágban egyébként szimtç egyedülálló az a növekedési sebesség, melyet a szarvasi élék produkálnak: egyes szarvasok agancsának a hossza naponta 27 millimétert nő, így 120 nap alatt elérhetik a 15 kilogrammot is. Képünkön : Barkas őzagancs. Somogyi Néplap
