Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-01 / 127. szám

Argentina 1978

Ma fölmegy a képzeletbeli függöny, és megkezdődik a nagy játék. A világ sportszeretőinek figyelme e naptól Argentína felé fordul. Buenos Aires. A kilenc milliós metropolist többnyire csak hírből ismerjük. Többet hallottunk eddig karneváljairól, tüzes szambáiról, mint labdarúgásáról. De a mai délutánon egy kicsit valameny- nyien oda képzeljük magunkat a River Plate stadion lelátójára, ahol Joao Have- lange, a FIFA elnöke egy elektronikus síppal megadja a jelt a világba jnolcság első mérkőzésének, az NSZK— Lengyelország találkozónak a kezdetére. Csaknem egy hónapig a futball legnagyobb seregszemléjének lehetünk szemtanúi. Felvonul és bemutatkozik előttünk mindenki, aki most a legjobbnak számít ebben a sportágban. Épp oly kíváncsian várjuk Tunézia bemutatkozását, mint amilyen fokozott érdeklődéssel kísérjük a korábbi »nagyok«, a győztesek és az érmesek mostani helytállását, És végre, mi magyarok sem érdektelenül szemléljük az eseményeket. Ott vannak legjobb labdarúgóink is az argentínai mundialon. A csapat évek óta készült, mi szurkolók pedig — ezúttal sportági sovinizmus nélkül egy emberként reménykedve várjuk, hogy ez a negyven- nyolc hónapos készülődés megérleU gyümölcsét. Hírünk a labdarúgóvilágban az utolsó évtizedben egy kissé megkopott. Most bizakodással várjuk a rajtot.

SÍPSZÓ ELŐTT A MUNDIÁLON

Vidéki labdarúgók a vb-döntőkben

Öt debreceni Olaszországban

Először az 1934. évi olasz- országi VB 16-os döntőiében játszott a magyar válogatott. A keretben a hajdan kitűnő, debreceni Bocsikai FC öt legjobbja is helyet kapott.

Csapatunk első »döntős-« mérkőzését 1934. május 27-én

Vincze a hálóba gurított. A 61. percben Toldi bombája már a 4:2-es végeredmény beállítását jelentette.

A debreceni fiúk jó bírálatot kaptak, elsősorban Markos (a legjobb csatár volt, felülmúlta önmagát) és Vincze (Toldival együtt a mérkőzés hőse, elöl-hátul rengeteget dolgoztak és gólokat is szereztek). A következő mérkőAz Egyiptom ellen győztes magyar csapat

Nápolyban vívta Egyiptom

válogatottja ellen. Az észak- afrikai ország labdarúgóival szemben súlyos adósságunk volt 1924-ben a párizsi olimpiai tornán az aranyéremre is esélyesnek vélt, a legendás hírű Orth György által vezényelt magyar tizenegy a nyolcaddöntöben súlyos 3:0-ás vereséget szenvedett Egyiptom csapatától. (Ez volt a gyakran emlegetett »egyiptomi csapás.-«)

Nápolyban ez a magyar gárda lépett pályára (dőlt betűvel a debreceniek) : Szabó — Futó, Sternberg — Palotás, Szűcs. Lázár — Markos, Vincze, Teleki, Toldi, P. Szabó. Csapatunk jól kezdett és már 2:0-ra vezetett. Ám ekkor rövidzárlat következett, az egyiptomiak 9 perc alatt egyenlítettek! Ezután ismét »debreceni« gól következett!

„Somogyi gyökér” Argentínában

Magyar szempontból sorrendben a második olyan világbajnokság következik, amelyen somogyi származású labdarúgó is részese az eseménynek. Tizenkét évvel ezelőtt Bane Ferenc volt ott Londonban, és valamennyi mérkőzésen szóhoz jutott. Az ő »örökét« most az ugyancsak Újpesten játszó Nagy László vette át. A gólerős balszélső, mint sokan már tudják, szintén somogyi származású. Buzsákon született, gyermekkorát pedig Fonyódon töltötte. A helyi Petőfi Sportkörben ismerkedett meg a labdarúgás ábécéjével. Mint ifjúsági játékos került Újpestre, s éppen »elődje*, Bene Ferenc egyengette útját a lila-fehér klubhoz.

Nagy Laci nem tokozott csalódást sem támogatójának, sem az újpesti szurkolóknak. Előbb az ifjúsági válogatottban húzta magára . a címeres mezt, majd néhány évvel később a nagyok között is bizalmat kapott. Sok csatában szerepelt az elmúlt évtizedben a legjobbak között Aztán mintha »leírták« volna. Helyén a ferencvárosi Magyar, majd a Vasasból VáNagy László

radi szerepelt legtöbbször. Nagy László azonban változatlan szorgalommal dolgozott tovább, s most a »másodvirágzását« éli. Bekerült az utazó keretbe, sőt Váradi sérülése folytán úgy hírlik, hogy az Argentína elleni nyitó mérkőzésen is bizalmat kap. Külön is szurkolunk neki.

Argentína éa a foci...

Argentína számára a futball annyit jelent, mint a spanyoloknak a bikaviadal, vagy az amerikaiaknak a baseball. Több, mint sport: szenvedély. Argentínában alig akad :mber, aki nem focizik, ne ismerné a klubok, csapatok, ■ játékosok nevét.

Minden jel arra mutat, hogy Argentína nagyon ki alcar tenni magáért. Űj, nagy nézőszám befogadására és kényelmes elhelyezésére alkalmas stadionokat építettek, a régieket felújították, korszerűsítették. A hirközlő szervek is készen várják, hogy világgá repítsék a tizenegyedik mundial ésemé- nyeit.

Argentínában június 1-e és 25-e között, a világbajnokság tartama alatt előreláthatólag forró lesz a hangulat annak ellenére, hogy a világ e déli részén téli évszakot jegyez a kalendárium..,

zésen ketten mégsem kaptak helyet a csapatban...

A negyeddöntőben május 31-én Bolognában az ősi ve- téiytárs, Ausztria tizenegye volt a mieink ellenfele. Csapatunk Szabó — Vágó, Sternberg — Palotás, Szűcs, Sza- lay — Markos, Avar. Sárosa, Toldi, Kemény összetételben kezdte a harcot. Az osztrákok magabiztosabban játszottak és az I. félidőben 1:0-ás vezetést szereztek. Az 52 percben már 2:0-ra alakult az eredmény. Tíz perccel később a bíró 11-est ítélt, amelyet Sárosi értékesített. Az olasz bíró egy ártatlan buktatás miatt kiállította legveszélyesebb csaJtárunkat, Markost, aki után hamarosan elhagyta a pályát a megsérült, sánti- káló Avar is, Sárosi pedig kezdettől félértékű, volt Az osztrákok a 2:1-es győzelemmel bejutottak az elődöntőbe, a mieink viszont — kiestek...

1938; ezüstérem

A következő VB-n — 1938, Franciaország — válogatottunk beverekedte magát a döntőbe, ahol Olaszországgal szemben 4:2 arányban alulmaradt így ezüstérmes lett. Ennek a sikernek vidéki klub játékosa nem lehetett részese. Vincze ugyan ekkor is játszott, de már az Újpest FC labdarúgója volt Ugyancsak vidékről került a fővárosba a

2. helyezett magyar gárda tagjai közül Korányi (Szeged), Polgár (Kistelek) — mindkettő Ferencváros FC —, továbbá Zsengellér (Salgótarján) az Újpest FC játékosa is.

Buzánszky és Szojka

Válogatottunk 1954-ben Svájcban vágott neki harmadszor a világbajnoki csúcs meghódításának. A már négy éve veretlen magyar aranycsapatot világszerte a vb első számú esélyesének tartották. Eredményetek — emlékeztetőül : Dél-Korea 9:0,

NSZK 8:3, Brazília 4:2, Uruguay (az 1950. évi világbajnok!) 4:2 és a döntő: NSZK 2:3.

A nagyszerű gárdának volt egy állandó vidéki tagja: a dorogi Buzánszky Jenő, majd — éppen az 1954-es vb-t követően — gyakran kapott helyet’ a legjobbak között a salgótarjáni Szojka Ferenc is. Űk ketten képviselték a vidék labdarúgását a Svájcban 2. helyen végzett magyar csapatban.

Buzánszky mind az öt mérkőzésen játszott. Az aranycsapat kapitánya, Sebes Gusztáv többek között ezt írta a kitűnő dorogi harcosról: — »Olyan nagyszerű teljesítményt nyújtott, hogy nem lehetett mellőzni őt.«

A dorogi hátvéd így fejezte be VB-emlékeiről formált mondatait; »Szépek, izgalmasak és változatosak voltak a svájci napok, csupán az utolsó nap volt szomorú. Még ma is fáj, ha arra gondolok, hogy nem nyertük meg a világbajnokságot.«

A 23 éves Szojka ezen a VB-n esett át a válogatottbeli tűzkeresztségen. Róla így vélekedett Sebes Gusztáv: M3z a szerény, jó modorú, kiváló képességű játékos jól mutatkozott be. Egész bizonyos, hogy sok örömet fog még szerezni a labdarúgás híveinek.« A rokonszenves tarjáni labdarúgó 1960-ig bezárólag 27 alkalommal szerepelt nemzeti tizenegyünkben.

Néhány mondat Szojka VB- emiékeiből: »Amíg élek, nem felejtem el a magyar—uruguayi mérkőzést. Amikor vége volt az izgalmas összecsapásnak, a fáradságtól kimerülve, de örömtől sugárzó arccal ültek az öltözőben a magyar játékosok, megjelentek az uruguayiak és majdnem könnyezve gratuláltak a mieinknek. A sportszerűség olyan nagyszerű megnyilvánulása volt ez, amelyre mindig szívesen fogok visszaemlékezni.«

Vert csapatban

Annál kevesebb kellemes emlékünk fűződik az 1958-as, svédországi világbajnokság eseményeihez. Ezúttal is bejutott a magyar csapat a 16-os döntőbe, de ott — megrekedt. Ez voit az egyetlen eset, amikor nem sikerült előrelépni a legjobb nyolc közé. Eredményeink: Wales 1:1,

Svédország 1:2, Mexikó 4:0 és megismételt mérkőzés a továbbjutásért:, Wales 1:2.

Három vidéki játékos — mindhárom bányászcsapatból — volt aktív részese ennek a vb-nek: Grosics Gyula (Tatabánya), Ilku István (Dorog) és Szojka Ferenc (Salgótarján).

Grosics, a »fekete párduc«, 86 válogatottságának több mint felét (47) tatabányai játékosként érdemelte ki. A kiváló kapus alighanem keserű szájízzel gondol második vb- szereplésére. Szó, ami szó: neki sem ment a játék. Különösen a Wales elleni második találkozón maradt él igazi önmagától.

Szojka két találkozón jutott szóhoz: a svédek és a mexikóiak ellen játszott. Rajtá nem múlt semmi. Ilku egyszer szerepelt: Mexikó támadóival szemben ő őrizte a magyar hálót — sikerrel.

Grosics harmadszor is

Az 1958. évi, mélypontot jelentő vb-szereplés után hamar kiderült az égbolt a magyar labdarúgás fölött Gyors egymásutánban tűntek fél és épültek be az új válogatottba olyan kiváló játékosegyéndsé- gek, mint Göröcs, Albert, Rákosi, Solymosi és Mészöly. Űtk öten az 1962-es, chilei világ- bajnokságra utazó magyar gárdának már biztos pontjai voltak. Vidéki játékosaink közül három — Grosics Gyula (Tatabánya), Ilku István és Monostori Tivadar (Dorog) — kapott helyet csapatunk Ran- caguában lejátszott mérkőzésein. Válogatottunk csoportelsőként a legjobb 8 közé jutott, de ott északi szomszédaink labdarúgói elütötték a továbbjutástól. Eredményeink: Anglia 2:1, Bulgária 6:1, Argentína 0:0, Csehszlovákia 0:1.

Grosics, a hajdani aranycsapat világhírű kapusa, immár

3. világbajnokságán vett részt. Az argentinok ellen káprázatos védések sorozatával mentette meg kapunkat a góloktól. Ilku Rancaguában egy mérkőzésen váltatta fel a kapuban Grosicsot. A dorogi kapus nevéhez egyébként érdekes »világcsúcs« fűződik: válogatott mérkőzéseken nem kevesebb, mint 75 alkalommal ült a kispadon — tartalékként ...

Klubtársa, Monostori (a Tatabányai Bányász jelenlegi edzője) ugyancsak kilencszer szerepelt a magyar tizenegyben, és 4 gólt szerzett A nagy munkabírású, kitűnő lövőerejű dorogi csatár RaLTa- guában az argentinok ellená találkozón kapott helyet csapatunkban.

Két „bányász” Londonban

A hazai közvélemény meglehetősen borúlátóan ítélte meg válogatottunk esélyeit az 1966-os angliai világbajnokságon. A csoportbeosztás kedvezőtlennek tűnt A kétszeres világbajnok brazil válogatott mellett az akkoriban Európa egyik legjobbjának tartott, a csúcsformában játszó Eusebio által vezérelt portugál csapat, valamint a bolgár együttes került a mi csoportunkba. A rajt valóban nem sikerült, de ezután következett az emlékezetes bravúr: a brazilok legyőzése, amely csopartunk- .ban lehetőséget nyújtott a 2. hely megszerzéséhez és, ezzel a továbbjutáshoz. Ez be is következett, ám a negyeddöntőben ismét jött a »régi nóta«: elcsúsztunk, kiestünk ...

Ennek a világbajnokságnak két tatabányai labdarúgó volt aktív részese: Géléi József és Szepesi Gusztáv. A rajtnál egyikük sem jutott szóhoz, de a brazilok elleni mérkőzésen ók váltották fel a portugálok elleni találkozón bizonytalankodó két újpesti fiút, Szent- mihályit és Sóvárit. Mindketten 3—3 mérkőzésen Játszottak.

Géléi mindhárom alkalommal bravúros védéseket is produkált. Szepesi a brazilok elleni, döntő fontosságú mérkőzésen nem kisebb feladatot kapott, mint a világ legkiválóbb jobbszélsője, az ördön- gős Garrincha semlegesítését Nos, a bírálat szerint »ragyogóan őrizte Garrinchát«...

»Vidéki világbajnoki kőrútunk« végére érkeztünk. Már — ami a múltat illett Most ugyanis — Kereki Zoltán és egy-két társa folytatja azt a sorozatot, amely eddig csak egyszer, 1938-ban szakadt meg; a vidék labdarúgásának is képviseletet biztosítanak az Argentínában pályára lépő világbajnoki válogatottunkban.

Antal Zoltán

Tizenkét

év...

»Az 57, percben Albert középen megszerezte a labdát, Mészölyhöz játszott. Mészöly középen nagy széni ütemben tört előre, kiugratta Benêt. A csatár maga elé tette a labdát, aztán mintegy 8 méterről a bal sarokba lőtt. 2:1...«

A fenti tudósítást az utolsó vb-szereplésünk alkalmával írták. Londonban ezzel a — szovjetek elleni — góllal búcsúzott a magyar válogatott több mint egy évtizedre a világbajnokságtól.

Azok, akik akkor születtek, most a hatodik osztályc® bizonyítványt várják, s közülük nem egy már egyesületben, serdülőcsapatbán futballozik. Többnyire csak hírből ismerik azokat a játékosokat, akik ott a ködös Albiomban hosszú időre lehúzták a redőnyt a magyarok világbajnoksági szereplése előtt- A sporttörténetem kedvéért leírjuk az akkori nemzeti tizenegy összeállítását: Géléi — Káposzta, Mátrai, Mészöly, Szepesi — Nagy I., Sípos — Bene, Albert, Farkas, Rákosi. Közülük az utolsó »mohikán«, Bene Ferenc éppen most akasztotta szegre a bőrszeges cipőt & a többiek? Többségük edző, sportvezető, és ezekben a napokban bizonyára kissé szorongva gondolnak a régi napokra. Akkor még egyikük sem gondolhatta, hogy . sikersportágunkban ilyen hosszan tartó és mély hullámvölgy következikVB-statisztika

A XI. argentínai labdarúgó- világbajnokság 16-os döntőjébe került csapatok eredménytáolázata 1930, az első vb- döntő óta a következő:

Brazília

részvé- L teli szám 10 3

n. m. ív.

(helyezés)

111

45

29

7

9

NSZK (Németország) 8

2

1

2

1

41

27

5

9

Olaszország

8

2

1.

—

—

29

16

5

8

Mexikó

7

—

—

—

—

21

3

4

14

Magyarország

6

—

2

—

—

23

13

4

14

Svédország

6

—

1

1

1

25

11

5

9

Argentína

6

—

1

—

—

22

9

4

9

Franciaország

6

—

—

1

—

17

7

1

9

Spanyolország

4

—

—

—

1

15

6

2

7

Hollandia

3

—

1

—

—

6

5

—

1

Ausztria

3

—

—

1

1

12

6

1

5

Skócia

3

—

—

—

—

8

1

3

4

Lengyelország

2

—

—

1

—

9

• 5

1

3

Peru

2

—

—

—

—

6

2

—

4

Irán

0

—

—

—

—

—

—

—

—

Tunézia

•

A legeredményesebb gólszerzők:

1930: Stabilé (Argentína) 8 gól; 1934: Conen (Németország) 4, Nejedly (Csehszlovákia) 4, Schdavio (Olaszország) 4; 1938; Leonidas (Brazília) 8; 1950; Ademir (Brazília) 8; 1954: Kocsis Sándor (Magyarország) 11: 1958: Fontaine (Franciaország) 13; 1962; Jerkovics (Jugoszlávia) 5, Coutinho (Brazília) 5, Albert (Magyarország) 5, Ivanov (Szovjetunió) 5, L. Sanchez (Chile) 5; 1966: Eusebio (Portugália) 9; 1970: Müller (NSZK) 10; 1974: Lato (Len- e-’éország) 7.

Somogyi Néplap

1