Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-18 / 142. szám
VB-MOZAIK Baróti az esélyekről Baróti Lajos, aki a mundiál eseményein már csak megfigyelőként vesz részt, a francia AFP kérdéseire válaszolt — Mit szól a dél-amerikaiakhoz? — európai szemmel? — Teljes joggal kiáltották ki a vasárnapi argentin—brazil mérkőzést nemhivatalos Balatoni úszásoktatás !78 Közös az érdek, közös a feladat Már korábban hírt adtunk a Balaton nyári úszásoktatásának addig ismert fejleményeiről. Atókór a siófoki sportfelügyelőséghez tartozó partszakasz terveit közöltük. Fonyódtól Ba laton berényig húzódó 'rész viszont már a marcali sportfelügyelőség területe. Hogyan alakul itt az úszásoktatás a nyáron? Erre kaptunk most választ Kisgyura Károly sportfelügy élőtől. A Balatonnak ezen a szakaszán több problémával kerültek szembe a szervezők. A tó csak fokozatosan mélyül, s így az oktatáshoz szükséges vízmélységig többszáz métert kell befelé gyalogolni. Ilyen helyeken pályát kijelölni nagyon nehéz. Ez főleg Berény- ben és Keresztúron okozott gondot. Végül mégis sikerült megfelelő megoldást találni. Balatonberényben a strandfürdő mellett az ifjúsági parknál július 1-én indul a szervezett oktatás és tart augusztus 18-ig. Heti négy alkalommal hétfőn, kedden, csütörtökön s pénteken. Délelőtt 10—12-ig, délután pedig 14—16-ig. Balatonkeresztúron a máriaá községi strandfürdő látja vendégül a tanulni vágyókat. Június 19. és augusztus 19. között szombat és vasárnap kivételével oktatják a gyerekeket Fonyódon két helyet Is kijelöltek. A nagyközségben már a part közelében is megfelelő a vízmélység. A Petőfi sportkör vízitelepén a múlt évben is kellő eredménnyel oktatták a környék gyerekeit, az idén is ott lesz az egyik kijelölt pálya. A másikat Fo- nyódligeten a SZOT-üdülő területén jelölték ki. Mindkét helyen szombat és vasárnap kivételével naponta folyik az oktatás. A napi időpontok mindhárom településen azonosak. Mindenütt szakképzett edzők tanítják a gyerekeket. A gondos előkészítő munkában nagy feladat hárult a tanácsokra. ök mindent megtettek. Különösen a fonyódl tanács járt elő jé példával, igaz ennek a nagyközségnek a legnagyobb a vonzáskörzete. Az úszásoktatás nemcsak a Balaton-parti gyerekeket érinti. A járás beljebb eső iskoláiból szervezetten fognak érkezni a fiatalok ezekre a kijelölt helyekre. A sportfel- ügyelőség már hónapokkal ezelőtt felvette a kapcsolatot a tanácsokkal és az iskolákkal. A legtöbb helyen nemcsak megértéssel, hanem kellő lelkesedéssel is fogadták a határozatot. Sok múlik a helyi téeszeken és áfészeken, amelyek járművekkel segíthetik a program sikerét. Nem egyéni érdekről van szó. Mindnyájunk ügye, hogy minél többen megtanuljanak úszni. E szép sport életmentő és egészségügyi vonatkozásait fölösleges hangsúlyozni. A szép és hasznos program csak a legszélesebb összefogással érheti el célját. J. R. Szerin kezdődik a labdarúgó MNK A megyei labdarúgó bajnokság befejeztével szerdán indul az MNK. Nincs tehát pihenés a csapatoknál. Az alsóbb osztályokban lejátszott selejtezők során »talpon maradt1« együttesek és a megyei első osztályú csapatok részvételével megkezdődött ez az — alacsonyabb osztályokban szereplők számára is nagy lehetőségeket rejtő — seregszemle. Az első fordulóban 40 csapat küzd majd a győzelemért. A továbbjutottakhoz az NB-s csapataink és a Táncsics SE az osztályozó mérkőzések miatt csak később csatlakozik. A mérkőzéseket kieséses rendszerben játsszák, döntetlen esetén büntető rúgásokkal állapítják meg a továbbjutó csapatot. A szerdai első forduló sorsolása; kezdési idő 17 óra: Balatonberény—Fonyód, So- mogyvár—Lengyeltóti, Vitya- puszta—Kadarkút, Böhönye— Marcali SE, Mesztegnyő—Ba- laitonboglár, Lábod—Nagyatád Toponár—Zimány, Hedrehely —Somogyi B. SE, Fonó—Sző- nyi SE, Kutas—Somogyszob, Beleg—Csurgó, Péterhida— Barcs, Somogytarnóca—Lakó- csa, Bélavár—Vízvár, Karúd— Balatonföldvár, Balatonszárszó—Balatonlelle, Siófoki MEDOSZ—Tab, Kőröshegy— Latinca SE, Osztopan—Tap- sony, Somogysárd—VBKM Vasas. A Balaton-nagybereki Állami Gazdaság imremajori kerületébe fölvesz szarvasmarha-állományhoz gondozókat Jelentkezni lehet a. kerület vezetőjénél, Balatonfenyves, Imremajor. (40088) világbajnoki döntőnek. Ez lehet a csúcs. E két — de a többi dél-amerikai válogatottra is igaz — együttest a hangulat, a környezet, a biztatás európai válogatottal!; számára elérhetetlen előnyökhöz segítik. — És az európai csoportban , mit tapasztalt,? — Itt Hollandiának adom a legnagyobb esélyt a folytatásban. Egyetlen olyan csapat sincs, mint az övék, amely olyan rutinnal kényszerítette volna rá akaratát az eddig kitűnően helytálló osztrák védelemre. Az 5:1 óriási hatást tett rám. Hollandia esélyes a legjobb négy közé. — Kiket vár a döntőbe? — Az egyik oldalról Hollandiát, s ez bizonyosan »meglepi majd magukat Happeléket is, míg a dél-amerikai csoportból talán a vasárnapi rangadó győztesét. * * * Rosarióban a fekete piacon már ezer dollárnak megfelelő összeget kell fizetni annak, aki mégis meg szeretné nézni vasárnap az Argentína—Brazília mérkőzést. Az argentinok nagy becsvággyal készülnek. Százszázalék, hogy az argentin csatársor tengelyében újra ott lesz Leopoldo Laque, aki teljesen felépült sérüléséből. A brazilok viszont nagy gondban vannak, Roberlo és G il nem játszhat. * * * Az Olaszország—NSZK mérkőzésen Flohe, a nyugatnémetek középpályása súlyosan megsérült, s nem állhat a továbbiakban csapata rendelkezésére. • * * Határtalanul örültek a brazil szurkolók, amikor csapatuk legutóbb 3:0-ra legyőzte Perut. Az ünneplések egy része azonban szomorú statisztikával zárult, balesettel, halálos sérülésekkel. Rio de Ja- neiróban egy autóbusz-sofőr, miután a buszt teleaggatta zászlókkal és feliratokkal, amelyek a brazil labdarúgás nagyságát hirdették, a hóna alá szorított egy zsebrádiót, így indult el. Amikor a brazilok belőtték első góljukat, örömében elengedte a volánt, a hóna alól kiesett a rádió, a busz viszont felrohant a járdára, ahol tíz embert gázolt el. Mások minden gól után pisztolylövésekkel adták jelét elégedettségüknek. A harmadik gól után egy eltévedt golyó halálosan megsebesített egy 21 éves fiatalembert. A Brazília—Peru mérkőzés közben a televízió előtt ülve szívroham következtében elhunyt egy 73 és egy 64 éves férfi. Edzett ifjúság Nagyatádi tapasztalatok Amikor a múlt év tavaszán az »Edzett ifjúságért« mozgalmat megindították, sokan kételkedve fogadták a hírt. Azóta egy év telt el. Országszerte bebizonyosodott, hogy a mozgalom beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Természetesen sok még a hiba, de a sikerek elvitathatatlanok. Nagyatádon a városi sport- hivatalban érdeklődtünk az elmúlt időszak tapasztalatairól, eredményeiről. A város és a járás területén az induláskor külön koordinációs bizottság alakult, amely munkájával segítette, irányította a mozgalmat. A bizottságokban a különböző tömegszervezetek képviselői kaptak helyet. Éves tervet készítettek, segítették megalakítani tanácsi körzetenként is a bizottságokat. A 11 körzeti bizottság 15—20 százalékkal több versenyt rendezett, mint amennyi az előző években volt. Így megnőtt a dolgozók és tanulók lehetősége a sportolásra és ennek arányában a sportolók száma is. A legszervezettebben az iskolák kapcsolódtak a mozgalomba. A 19 általános iskola közül 16 már igényelt jelvényt. Egy év alatt csaknem 2500 általános iskolás kapott különböző szintű jelvényfokozatot. A középfokú iskolákban már nem ennyire áttekinthető a helyzet, A tanulók ugyan itt is sportoltak, dp sok helyen baj volt a mozgalmi adminisztrációval, s így a jelvények elosztásával torz kép alakulhat ki. A nagyatádi ipari szakmunkásképző intézet az egyetlen ahol a példamutató szervezés eredményeként 191 tanuló kapja meg jutalmát; a jelvényt. Az MHSZ és a KISZ sportegyesületi korosztály kimutatásai is megfelelőek, hiszen 546-an (ebből 127 a nő) teljesítették a követelményeket. A fenti adatok ismeretében megállapíthatjuk, hogy a járás és a város területén 3189 fiatal (1334 leány, 1855 fiú) teljesítette eddig az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeit, és ennyien szereztek jelvényt. Különösen jól sikerült körzeti versenyeket rendeztek Kutason, Lábodon, Iharosbe- rényben és Csurgón. A járásban kiemelkedően tevékenykednek még Segesden és So- mogyszobon. A nagyatádi üzemek is hatékonyan bekapcsolódtak a mozgalomba, egyedül a cérnagyár fiataljai mutatnak kevesebb érdeklődést. Egy év telt el az Edzett ifjúságért mozgalom beindítása óta. Az eltelt időszak Atádon és a járásban is megmutatta a követendő utakat és a formális, hibás megoldásokat. Nincs pihenés. Az elért eredmények és az egészséges életre, a sportolásra nevelés kötelez: még többet, még jobban ! Gyarmati László A Jáky József Szakközépiskola (8002 Székesfehérvár, József A. u. 59.) felvételt hirdet szakközépiskolai tanulmányok folytatására 1. útépítési ágazaton: érettségizetteknek kétéves, 8 általános iskolát végzetteknek 4 éves képzési idővel; 2. magasépítési ágazaton: 4 éves tanulmányi idővel. Jelentkezés július 31-ig. Részletes tájékoztatást az iskola ad. fW331) MAI Műsor Kaposvár, Vörös Csillag: de. fél 11 órakor: PÉNTEK 13. Du. 3 órakor: A FOLYÓ VONALA. Du. 5 és este 7 órakor: AHOVÁ LÉPEK. OTT FÜ NEM TEREM (14). Szabad Ifjúság; du. 4 és este 71 órakor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT I—II. (14). Latinca filmszínház: du. fél 6 órakor: JAROSLAW DABROWSKI I—II. Rákóczi mozi du. 4 órakor: SZEGÉNY GAZDAGOK. Nagyatád du. 5 és este fél 8 órakor: ISZTAMBULI AKCIÓ (14). Marcali de. : FUSS, HOGY UTOLÉRJENEK. Este: A CSENDES ÓCEÁN KALÓZAI. BALATONT MOZIK MŰSORA Baiatonboglár du. fél 6 órakor: A CSILLAG SZEMŰ. Este 8 órakor: HAJTÓ VADÁSZAT (18). Ba- latonföldvár (fedett kertmozi) f este fél 8 és fél 10 órakor: FA- j YARD BÍRÓ. AKIT SERIFNEK HÍVTAK (14). Balatonfenyves j (fedett kertmozi) este 8 órakor: A FEKETE RÁK OLLÓJÁBAN. ! Balatonmária : A DAL UGYAN-! AZ MARAD. Balatonlelle (fedett kertmozi) este 8 órakor: ZSA- RUTÜRTÉNET (16). Balatonszárszó du. fél 6 és este r órakor: HOLLYWOOD. HOLLYWOOD. Ba- latonszemes (fedett kertrkozi) este .8 órakor: K. O. Fonyód (fedett kertmozi) este 8 órakor: FOGAT FOGÉRT. Fonyód (teremmozi) du. 6 órakor: GULLIVER. Siófok (teremmozi) de. 10 órakor: OSCEOLA. Du. fél 6 órakor: KIHAJOLNI VESZÉLYES (14). Este fel 8 órakor : LUCKY LADY (16). Siófok (kertmozi) este 8 órakor; A BOSSZÚ (16). Zamárdi (fedett kertmozi) este 8 órakor: VADEMBER (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.59: Műsorismertetés. 9.00: Idősebbek is elkezdhetik... 9.05: «-Az oroszlán is macska — csak egy kicsit nagyobbacska.-« Dokumen- tumfiim. 9.45: Zsebtévé. 10.10: Hírek. 10.15: Gyere velünk, csináld velünk!... 11.00—11.45: Óvodások filmmüsora. 14.18: Műsorismertetés. 14.20: A róka éjszakája. 14.55: Műsorainkat ajánljuk. 15.20: Főszerepben Kabos Gyula. A kölcsönkért kastély. 16.40: Reklám. 16.45: Most mutasd meg! 17.15: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 17.20: Reklámműsor. 17.35: Labdarúgó vb. Lengyelország—Peru. 19.30: A hét. 20.15: Esti mese. 20.25: Idősebbek .is elkezdhetik . . . 20.30: Hírek. 20.35: Frédi, p csem- pész-rendész. Amerikai rajzfilm. 22.00: Hírek. 22.05: Labdarúgó vb. NSZK—Hollandia 2. félidő. Argentína—Brazília (teljes mérkőzés). Jugoszláv tv 9.00: Barázda. 10.00: A csúf kis kacsa. 10.30: Egy nyár Katicával. 11.00: Népi muzsika. 11.30: Földművelőknek. 16.10: Lepkék bálja. 17.40: Labdarúgó vb. A negyeddöntő közvetítése. 19.50: Teljes gőzzel. 20.45: Labdarúgó vb. A negyeddöntő közvetítése. 23.05: Sportszemle. 23.35: Hét tv-nap. Osztrák tv 15.20: Tengeri történetek. Film. 16.35: Gyermekműsor. 17.00: Cali- mero. 17.05: Wickie és az erős emberek. 17.30: Jó éjszakát, gyerekek. 17.35: Labdarúgó vb. 19.55:; Sporthírek. 20.15: Muppets-show. 120.40 : Közvetítés a labdarúgó vb- röl. 22.30: Hírek. 22.35: Filmösze- állítás a labdarúgó vb eseményeiről. KOSSUTH RÁDIÓ 6.00: Hírek. 6.10—7.20: Kellemes vasárnapot! 7.05: Uközben. 7.20: Múzeumi híradó. 7.23: Hétköznapok formálói. 7.54: A Közönségszolgálat tájékoztatója, tí.00: Hírek. 8.05: Uucözben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26 : Hallgatóink figyelmébe ! 8.26 : Híres énekesek Lehár-operettekból énekelnek. ’8.57: Reklám. 9.0U: Hazafelé. 9.27: Pierre Fournier és Wilhelm Kempf Beethoven-felvételeiből. 9.45: Jelenség. 9.54-i Útközben. 10.00: Hírek. 10.03: »Játsszunk most együtt!« 11.04: Zenés reklámturmix. 11.14: Vasárnapi koktél. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 13.49: Rádiólexikon. 14.19: Székely Mihály emlékezetes szerepei. 14.49: Mozogjunk egy kicsit! 15.00: Hírek. 15.08: Útközben. 15.13: Reklámkalauz. 15.17: Közvetítés a Magyarország—NSZK Davis Kupa teniszmérkőzésről. 15.25: Itzhak Perlman hegedül. -1:5.52: Házasság és válás. 16.02: Írószobám. 16.58: Hallgatóink ügyeimébe! ii7.00: Hírek. 17.05: Útközben. 17.10: Közvetítés a Magyarország—NSZK Davis Kupa teniszmérkőzésről. 18.00: Énekszóval, muzsikával. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. 18.40: Útközben. 18.45: Közvetítés a Magyarország—NSZK Davis Kupa teniszmérkőzésről. 18.55: Erdély aranykora. 19.55: Vladimir Horowitz Chopin-műveket zongorázik. 20.21: Hallgassunk operát! 22.00: Hírek. 22.10: Sporthírek. 22.20: Szimfonikus zene. 24.00: Hírek. Időjárás. 0.10: Dzsesszfelvéte- lekből. 0.25: Himnusz. 0.30: Vizjel- zőszolgálat. PETŐFI RADIO 6,53: Hallgatóink figyelmébe! 7.00 : A református egyház félórája. 7.30: Magyar orgonamuvés^eK jlcí- véleleiooi. 8.00: Hírek. 8.05: Mit haliunk? 8.30: Hírek. 8.33: Miska bácsi Levelesládája, ü.00 : A Dunai Vasmű üzemi tűzoltósága fúvószenekarának hangverseaye. 9.37: Slágermúzeum. 10.30: Hírek. 10.33: Hurkamámor. Rádiószatíra. 11.30: Randevú kékben. 12.30: Hírek. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.05: Sirius kapitány színre lép. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Táskarádió. 15.00: A sarlótól a kombájnokig. 15.30: Hírek. 13.33: Közvetítés a Magyar- ország—NSZK Davis Kupa teniszmérkőzésről. 15.45: Kálmán Imre operettjeiből. 16.33: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa Bartók egynemű karaiból énekel. 16.50: Reklám. 16.55: ötórai tea. 18.00: Mit üzen a Rádió? 18.35: Nótakedvelőknek. 19.20: Jó estét, gyerekek! 19.30: Hírek. 19.33: Sporthírek. 19.43: Szellemi térkép- olvasás. 19.53: Sasvári Annamária, az Universal és a Gemini együttes hangversenye. 20.53: Mikrofon plőtt az irodalmi szerkesztő. 21.03: •^sőre jár... 21.48: Kritikusok főrum a.' HM: lfépdatookor. 22.30: Hírek. 22.38: Könnyűzene SzarajevóbóL 22.4«: Offenbach operettjeiből. 23.30: Világhírű zenekarok felvételeiből. 24.00: Hírek. 0.10: idegen nyelvű vizjedzó szolgálat. 3. MÜSOB 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Elisabeth Speiser hangversenye. 9.20: Reiner Frigyes Rossini-nyitányokat vezényel. 10.08: Uj zenei újság. 10.40; Művészlemezek. 12.00 : Hírek.. 12.10 : Zenekari muzsika. 14.05: Kis magyar néprajz. 14.10: Két Bach- partita. 14.46: Műsorismertetés 15.00: Hírek. 15.08: Csak fiataloknak!. 16.08: Balladák világa. 16.29: Vandálok. 16.44: Csajkovszkij-áriák. 17.00: Rob Roy. 18.00: Hírek. 1)3.03 : Hangversenyciklus századunk zenéjéből. 19.48 : Hírek. 19.51 : »Eg és föld között«. 20.36: Hang- felvételek felsőfokon. 21.44: Schütz: Symphonia Sacrae. 22.38: Fritz Wunderlich énekel. 23.00—" 23.10: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.00 : Hírek. — Lélek és ősz. Irodalmi összeállítás — Szluka Emil heti jegyzete — Vasárnapi kívánságok — Sporthírek — 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.15: Német nyelvű műsor. H O LNAP I Műsor Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 és este 7 órakor: AHOVA LÉPEK, OTT FÜ NEM TEREM fl4). Szabad Ifjúság du. 4 órakor: JCÜZ- DÖK. Du. 6 és este 8 órakor: AZ ELŐKELŐ ALVILÁG (16). Dallos Ida mozi du. 6 órakor: A SÓLYMOK VEZETŐJE. Kré- nusz kertmozi este 8 órakor : A FEKETE KALÓZ. Marcali: FOGAT FOGÉRT. BALATONI MOZIK MŰSORA Baiatonboglár este 8 órakor: A BOSSZÚ (16). Balatonfenyves (fedett kertmozi) este 8 órakor: HATTYÚDAL. Balatonmária első előadáson : MAGYAROK. Második előadáson: TISZTES HONPOLGÁROK (16). Balatonlelle (fedett kertmozi) este 8 órakor: FAYARD BtRO, AKIT SERIFNEK HÍVTAK 014). Balatonszárszó este 8 órakor : A FEKETE RÁK OLLÓJÁBAN. Balatonszemes (fedett kertmozi) este 8 órakor: FOGAT FOGÉRT. Fonyód (fedett kertmozi) este r órakor : A DAL UGYANAZ MARAD. Siófok (teremmozi) du. fél 6 órakor: CSILLAGSZEM!). Este fél 8 órakor: ZSARUTÖRTÉNET (1-6). Siófok (kertmozi) este 8 órakor: K. O. Zamárdi (fedett kertmozi) este 8 órakor: HOLLYWOOD. HOLLYWOOD. Balatonföldvár (fedett kertmozi) este fél 8 és fél 10 órakor: HAJTÓVADÁSZAT (18). TELEVÍZIÓ Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.30: A fiú meg a szemüveg. 18.15: Modern világ. 18.45: Ifjúsági képernyő. 19.15: Rajzfilm. 19.55: A JKSZ XI. kongresszusának szentelt ünnepi gyűlés. 21.35; Kiválasztott pillanat. 21.40: Találkozások — kulturális műsor. 22.4«: Dokumentumfilm.. Osztrák tv 9.00: Kicsinyek műsora. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Tengeri történetek. 17.30: Kicsinyek műsora. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Jacquo, a lázadó. 18.30 : Mi. 19.0U: Osztrák képek. 19.30: Tv- hiradó. 20.00: Hétfői telespori. 21.05: San Francisco utcáin. 21.55; Hírek. Sporthírek. KOSSUTH RÁDIÓ 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Híreit. 8.05: Műsorismertetés. 8.2ü: A mai nap kulturális programjából. 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00; A kertész és a rózsák. 9.10: A hét zenemüve. 9.40: Óvodások műsora. 10.00: Hírek. 10.05: Gyermekeknek. 10.30: Magyar mondák. 10.42: Emil GileLsz zongorázik. 11.19: »-Fűben, iában az orvosság«. 11.39: A nagymosoda. Rádiójáték. 12.00: Déli Krónika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Mezők, falvak éneke. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Dellyi Rózsi énekel. 15.00: Hírek. 15.15: kóruspódium. 15.30: Magyar előadóművészek felvételeiből. 16.05: A gyógyító kés. 16.35: Nóták. 17.00: Hírek. 1)7.10: Pódium a Rádióban. 17.49: Mozart: A-dúr klarinétötös. 18.30: ..Esti krónika. 19.15: Népdalok. 19.36: Sajtókonferencia. 20.36: Uj operalemezeinkből. 21.30: Járjuk a világot. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.30: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek. 0.10: Táncdalok. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Fúvósátiratok. 8.33 : Pompadour. Operettrészletek. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.30: Hirek. 12.33: Bábok és emberek. 12.53: XIX. századi operákból. 13.28 : Kis magyar néprajz. 19.33: Levitin: Erdőben — szvit. 14.00 : Kettőtől ötig .. . 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Üzemi baleset? Riport. 18.33: Zeneközeiben. 19.40: Slágermúzeum. 20.35: Labirintus. 20.50: Jégkorszak vagy hőhalál? 21.20: Magángyűjtemény. 22.33: Derűre is derű. 23.03: Nótacsokor. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszolgá- lat. 3. MÜSOB 14.00: Hírekf. 14.50: Romantikus mesterek müveiből. 15.14: Utolsó kísérlet. Rádiójáték. 16.00: Hírek. 16.03: Huszonöt perc beat. 16.28: Láttuk, hallottuk. 16.53: A hét zenemüve. 17.23: Együttesek Mozart operáiból. 18.05: Zsebrádiószínház, örültem, hogy mellém állt. 18.18: Egészségünkért! 18.23: Máté passió. 20.03: Gitárral angolul, 2U8: DzsesszfelvételekbŐl. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek — Ifjúsági mfloor. 18.00: Dél-dunántúli híradó. IS.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű műsor.