Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-18 / 142. szám
J Keresztúry Dezső Az oroszlán meg a kislány Az oroszlán nem hirdeti, hogy oroszlán: nem kell neki fegyver: állkapcsa, karma ereje, nagyhatalma. Szimata jelzi: valami jön már ínyét csiklandani; egy kisleány, már ott is ül mellette félelmetlenül. Te oroszlán vagy? — kérdezi és énekel, mesél neki az oroszlánról, ki szelíd, szereti embertársait. Bátorságánál is nagyobb a fény, mely szeméből ragyog, erősebb mint a napsugár, mely mély kút éjjelébe száll. All, elréved a szörnyeteg : — Varázsló talán a gyerek? — s figyel megbabonázva a kis Orfeusz szavára. Káldi János Hogyan tudná Oly könnyű a táj, szinte szállva száll, úgy ringat a bozsoki völgy, mint drága kosár. Kék függöny az ég, leng a Nap-kerék, a gyalogút messzi végét födi a sötét. Számol a kakukk, de semmit se tud; hogyan tudná: amin megyek, végtelen az út. Fazekaskiállítással köszönti a Néprajzi Múzeum Mezőtúrt, a 600 évvel ezelőtt városi rangra emelt települést. A régi túri kerámia legszebb emlékeit ma a Néprajzi Múzeum őrzi. Mezőtúr az' Alföld második legnagyobb fazekasiközpont- ja, a korsósmunka terén országosan első; 'a múlt század elején még olyan fekete edényeket égettek itt, mint napjainkban" Nádudvaron. 1813-ban »Czéh-Forma Társaság«-ot alakítottak, a 1817-ben sikerült, elnyerniük a Korsós Céh kiváltságlevelét. Költségeihez 88 mester járult hozzá A gyűjtemény legkorábbi tárgya, egy fekete gyertyamártó edény is az 1813-as évszámot viseli. katicsd, kula Sok datált tárgy alapján a mezőtúri kerámia történeti fejlődését folyamatosan . szemlélhetjük A mázas edények az 1850- es évektől jelennek ..meg. A virágozott díszítés klasz- szikus '* fénykorát az 1880- as évektől számítjuk. a fejlődés az 1890- es években jutott el csúcspontjára. A (Hauer Lajos felvételei — KS) korsómesterek írástudók voltak: a korsósok által szignált tárgyak alapján az egyes mesterek munkásságát be lehet mutatni. A »cifra« munka terén K. Nagy Gábornak vblt nagy szerepe. Híres Badár Balázs, már a századfordulón nagy sikereket ért el díszedényeivel, — a kiállítás a hagyományoshoz közel álló munkáit mutatja be. A kiállítás záróesztendeje 1914, ez a korszak törést jelentett a hagyományos stílusban. Csernák Árpád DRÁMA E gy öregember kilépett a kapun. Igazi átlagöregember volt: apró szemek, gyér szemöldök, beesett, fogatlan száj, hajlott hát, bot, kalap, csoszogó léptek. A kapu, amin kilépett, az is igazi átlagkapu volt: nagy, öreg, ci- rádás. így kezdődhetne egy krimi is. Ez az öregember lehetne gyilkos, pederaszta, őrült, nyugdíjas általános iskolai igazgató, vagy nyugalmazott alezredes, lehetne... Egyelőre állapodjunk meg abban, hogy mindez lehetne egyszerre vagy külön- külön, de még nem tudjuk bizonyosan, hogy ki is valójában. Talán ez nem is fontos. Annál fontosabb, hogy az átlagkapu előtt egy szürke autó állt. A szürke autóban egy fiatalember valamit lázasan 'keresett Az öregember kilépett a kapun, megállt, tétován a szürke autóban maitató fiatalemberre pislanitott. tett néhány lépést, ekkor a fiatalember észrevette, ráemelte nagy, kerek szemét — Jó napot! — mondta, mire az öreg ember is azt mondta : »jó napot«, kicsit meg is biccentette a fejét a szája kissé szétnyílt mintha még lenne mondanivalója, de szó nem hagyta el aszott ajkait A szürke autóban kutató fiatalember ismert, sikeresnek mondott táncdalénekes. Ebben a házban gyerekes- kedett, ahol az öregember most is lakik, és amelynek kapuján éppen kilépett. Lehet, hogy az öregember egyszer régen, amikor még nem volt ennyire öreg, megpofozta a fiatalembert, aki akkor még kisgyermek volt, de az is lehet, hogy a fiatalember megrágalmazta és börtönbe Juttatta az öregembert Lehet. Nem tudhatjuk bizonyosan, de egyben megállapodhatunk; sokat tudnak egymásról. Szinte mindent. Az öregember néhány lépéssel eltávolodik a szürke autótól, megáll, mereven maga elé néz, valamit mérlegel. Lehet, hogy azon töri a fejét; hová indult? De az is lehet; hogy nem indult el határozott céllal, és most röstelli a fiatalember előtt, hogy nincs határozott célja, sőt: egyáltalán nincs célja. Talán csak azért lépett ki a kapun hogy valakihez szólhasson és hozzá is szóljanak, hogy enyhítsen valamit néha elviselhetetlennek tűnő magányán, de is lehet, hogy most ölni tudna. Néhány másodperc áll a rendelkezésére, hogy döntsön. Az öregember teljesen egyedül él. Az ilyen öreg- i emberek teljesen egyedül élnek, de volt idő, amikor nem éltek teljesen egyedül. V oltak kapcsolataik, legalábbis abban a hiszemben éltek, hogy esek kapcsolatok: barátságok; szerelmek. Mindenesetre vol t idő, amikor szólták hozzájuk, és ők is szólhattak valakihez. Kipirult az arcuk, nevették, kezet fogtak, átkarolták vagy átölelték egymást, és ezeket a szó- és gesztushalmazokat elnevezték barátságnak, szerelemnek. A szó és a gesztus idővel elszárad, elhullatja szirmait, mind minden tisztességes és tisztességtelen virág, és marad a derűs vagy keserű, de mindenképpen őszinte semmi. Az öregember kilépett a kapun, és most el kell indulnia. Maga sem tudja miért. Már azt sem értette, hogy miért kelt föl, borotválkozott meg, vett fel nyakkendőt és kalapot, miért jött le a lépcsőn, de most már Itt Van, és most már határozottan el kéne indulnia valamilyen irányba. Éppen ideje. Maga sem értette miért, de ebben jelentős szerepet játszott a táncdalénekes. Talán mert mutatni akarta előtte: nem szorul rá semmire és senkire. Íme, még mindig határozott céljai vannak. Nem szerette, ha sajnálják. A táncdalénekes valamit lázosan keresett a szürke autóban. Az öregember már nem arra felé néztek, hanem pontosan maga elé, az aszfaltra, és teljesen mozdulatlanul. Ebben a pillanatban úgy tűnt, az lenne a legtermészetesebb, ha örökké itt és így maradna. L ehet, hogy gyakran ' mesélt a táncdaléne- kesnek, amikor az még gyerek volt. A térdére ültette és mesélt neki tündérekről és sárkányokról, mert lehet, hogy az unokája. Az öregember egy kicsit megemeli a fejét, falszínű homlokán végiggördül egy izzadságcsöpp, és lassan, de határozott léptekkel átmegy a másik oldalra Uwe Berger NYUGTALANSÁG Tompán terjeng a köd,- fakó szél lengi át; sárgult avar fölött térdepel a világ. Lepergő lomb zörög, borzong belé az est — de minket az örök elmúlás nem ijeszt. Nekünk erőt ad a nyugtalanság, erőt, ha végső éjszaka ásít szemünk előtt A tér kezünk nyomán meghajlik, mint a fém. S mienk jeges porán a földöntúli fény. (Asztalos József fordítása.) Nagy Erzsébet A szemed Semmi különös nincs benne csak a tenger s az ég küzd egyszerre nem ég — nem lobog, mint a tűz nem fényük, mely sötétet elűz... semmi különös nincsen benne csak az ég — sa tenger szól egyszerre meg nem rebben, mint szárnyas madár csak megkövül szoborként áll.',; szinte ordít benne a tenger szinte üvölt benne az ég de meg nem mozdul... állja tekintetem — én elpirulok ... és lesütöm szemem. Talányok a Kiveszetten Az évnek ez az időszaka alkalmas arra, hogy az apák leüljenek és bizalmas négy- szemközti beszélgetést folytassanak a fiukkal, — Fiam, most, hogy leérettségiztél, anyád úgy érzi, rossz apa lennék, ha nem avatnálak be az élet legfontosabb tényeibe. — Tessék apa, mondjad! — Először is szeretnék neked megmutatni néhány dolgot, amellyel találkozni fogsz az életben. Például ezt a tárgyat úgy hívják, hogy nyakkendő. — És mit kell vele csinálni? — Először is felveszel egy inget, majd ezt a nyakad köré tekered, látod így. — És ez mire való? — Azt senki sem tudja biztosan. De ha kimész a nagybetűs Életbe, az emberek elvárják majd tőled, hogy ezt viseld. Ez a tárgy a beérkezettek válasza a ti békejelvényetekre. • — Elég viccesen néz ki. Es mi van még, apa? — Ez itt fiacskám, látod, egy öltöny. Most meg mit nevetsz? — A kabát ugyanolyan Art Buchwald Hozhatta a társadalmi tudat fejlődése, hogy a kultúra szférájába rendre visszatérő fogalmainkról fölismertük: időszerű- kiterjeszteni azoknak nomenklatúráit valami általánosabb, kollektivebb tartalmú meghatározottságig, így emelte anyanyelvűnk szinte legyezőszerűen a gondolkodás fogalmi kategóriáját a közgondolkodáséba, a szellemét a közszellembe; így válhatott — lassacskán a (köz)napi szóhasználatban is már — a művelődésből köz- művelődés, az oktatásból közoktatás stb. Jórészt hasonló fogalomtágulás eredménye, ha adott művészeti teljesítmények mérlegelésekor közérthetőségről beszélünk. Legtöbbször, sajnos, csak elvétve, hiszen az esztétikai megközelítés általában rangon alul kezeli, a hétköznapi pedig szemérmesen eltitkolja, hogy valamely alkotás közérthető vagy sem, azaz: érthető-e a nagyközönség számára, avagy birtokba vételéhez nehezen adja meg magát. 0 vagy a kor zeneművészetében, ahol tetten érni a megszüntetve megőrzés dialektikáját, s ezáltal elhelyezni valamely alkotást az esztétika mérlegén, éppoly kockázatos vállalkozás, mint lemérni pusztán a közönség-hatását, közérthetőségét. 0 Nincs abban semmi röstell- nivaló, ha bevalljuk, »igen sok igényes, iskolázott, érdeklődő olvasó kínlódik ma is szembekerülve Thomas Mann Doktor Faustusával, Joyce, Proust műveivel«, vagy »sok múltbéli érték befogadása problematikus, ám mennyivel inkább az igen sok kortárs műé«, s hogy »gyakorta hallani, nem értem Juhász Ferenc, Pilinszky János több versét, Mándy Iván szépprózáját, Páskándi Géza drámáját, és így tovább«. Frappánsak a példák, célra- törőek, hiszen az irodalom első vonalából ki ragadottak. Régi bölcsesség: előbb fölismerni, kiváltani kell az ellentmondásokat, hogy tompíthatok, megszüntethetők legyenek. És még nincs is szó a képzőművészeti, sőt a zened közérthetőségről, nota bene gyanítom, itt keményebb fába vágna a fejsze. Laikus közelítéssel tudniillik a szép- irodalom érthetősége- természetesnek látszik. Aki ismeri az ábécét, tud olvasni, élőbbül óbb (magyarázó szövegekkel, segítséggel) majd csak megért egy verset vagy regényt. Hanem a képzőművészet és a zene ábécéjét menynyivel kevesebben ismerik; ezen alkotásoknak jószerivel nincsenek olyan fogódzói, mint a betűk, szavak, mondatok, illetve ezeknek a »fogódzói«, a muzsika és a képzőművészet ábécéi, kevésbé közismertek. Mai irodalmi művek elemzése az esztétikával vasbaöltözött tudós analizátoroknak is »rázós«: értékük az idővel alakul ki, s egy-egy adott mű elhelyezéséhez tudvalévőén a kortársi vonulat minél teljesebb föl- szaporodása sem árt. Hát még a mai festészetben (szobrászatban. iparművészeiben) A helyzetet bonyolítja, hogy az alkotás, a produktum is visszaélhet a köérthetőséggel. Ilyen folyamat tetszik föl a giccsben, amely szirupos felszínességével kelleti magát, a látvány mákonyával siet gyorsan meghódítani a befogadót. Ez a visszaélés elrettentő példája. Akadnak azonban manipulációs módszerek is, amikor például a realizmusnál vonják meg a közérthetőség szélső határait — privilegizálva, egyszersmind szembeállítva a modem művészeti törekvésekkel mint érthetetlen, zűrzavaros képződményekkel. Ezért illékony igyekezet mondjuk a vásárhelyi festészetet pusztán köz- érthetőségével, realisztikus hagyománytisztelete okán fölülbecsülni — miként alábecsülni is az, holmi korszerűtlen jelenségként, realizmusát. De számos példa bizonyítja: a befogadásnak azt a természetét, hogy szégyellj, elhallgatja az ember, amit, nem ért, kihasználhatja, meglovagolhatja a művészi koncepció gyengesége is. Így születnek különféle esztétikai maszlagok, amivel nefn tud mit kéz-, deni a közönség; hogy göncnek érzi magán, röstelli, Inkább hallgat róla, s messzi ívben elkerüli. Ilyesmit tapasztalni a zenés népdráma színpadán, ahol a politizáló szándék kisajátítja, helyenként pedig üres bombasztok- kal félreérti a szerzőt, vagy klasszikus tragédiában a lisztporral befestett színészarcok látványa, mely netán egÿ zűrzavaros forduló történelmi kor indulatainak időtlenségét példázná, miközben erőszakot tesz a drámán, ahotis nagyon határozott szereparcok villannak elő. Félreértés ne essék, az interpretáció szabadsága több mint lehetőség. A teremtő és újjáteremtő művészet legbecse-' sebb igénye és adománya, ám ha a produktumnak csekély a művészi hitele, mitsem ér a célzatos belemagyarázás, 0 A kiragadott példák persze esetlegesek. Tetszés szerint vitathatók vagy szaporítha- tóak. Maga a köérthetőség sem holmi steril esztétikai kategória; társadalmi szinten mindig egy adott közösség értelmi-érzelmi állapotának függvénye. Ehhez szabad tehát igazítani az elvárások szempontjait is, mindkét oldalról, a közlőéről és a bé- fogadóéról egyaránt N 1. % en anyagból készült, mint a nadrág. Ez aztán teljes képtelenség. — Igen. A kabát ugyanolyan, mint a nadrág, és a külvilág elvárja majd tőled, h .gy napközben ezt viseld. — De hát a nadrágba élt vasaltak. Az mire való? — Efelöl nem vagyok egészen bizonyos. De most már, hogy felnőttél, tőled is el fogják várni, hogy élesre vasalt nadrágot viselj. — Te jó Isten, mi jöhet még ezután? — Fiam, szeretném, ha komolyan vennéd, amiről most beszélgetünk. Lehet, hogy már korábban meg kellett volna magyaráznom ezeket a dolgokat, de nem akartam tönkretenni az iskolás éveidet. Hidd el, amit most mondok neked, az nagy hatással lesz mindarra, amit a későbbiekben cselekszel. — Ne haragudj apa, be kell ismerned, hogy nyakkendőt meg szabályos öltönyt uisef- ni nagyon furcsa ötlet. — Mehetünk tovább? Ezek a furcsa külsejű börtárgyak a cipők, Van valami fogalmad róla, hogy mire használják őket? — A leghalványabb ideám sincs. — Felhúzod őket a lábadra, hogy azokat megvédd az éles tárgyaktól. — Én nem akarok ilyesmit viselni, apa. Inkább vállalom a kockázatot. — Nem is tudom, hogy mondjam meg neked fiacskám, de a legtöbb helyen megkövetelik a felnőttektől, hogy cipőt viseljenek. — Nézd apa! Ha akarod, én viselek nyakkendőt, sőt még az élesre vasalt nadrágot és zakót is. de azokat az ostoba bördolgokat nem húzom a lábamra. — Cipők, fiam, cipőnek hívják őket. Hidd el, hozzá fogsz szokni. Egy kis idő után még meg is szereted, és suvickol- ni fogod őket. — Csak nem azt akarod mondani, hogy ezeket még tisztogatni is kell? — Nem kell, de akkor jobban festenek, és tovább is tartanak. Nézd, itt van ez a pár zokni, vedd fel és ... — Mi az, hogy zokni? — Azt a cipő alatt viseli az ember, hogy a bőr fel ne dörzsölje a lábát. — Épp most mondtad, hogy a cipő a lábam védelmére szolgál. — Feltéve, hogy zoknit is viselsz alatta. Fiacskám, ne nehezítsd meg a dolgomat, Talán nem valami pompásan magyaráztam el neked az élei e megváltoztathatatlan tényeit, de hidd el, hogy az igazat mondtam. — Sajnálom apa. csak tudod, ahogy így egyszerre a nyakamba zúdult az egész, meg vagyok döbbenve a csodálkozástól. — Akkor talán ennyi elég is volt egy napra. Holnap majd beszélek neked a borotváról, — Borotva? Ez aztán egy oltári fura szó! (Fordította: Zilahi Judit) Dl m rr , » ■ Mezőtúri fazekasság
