Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-17 / 141. szám
Nyeregben as „idegen ” Munkások az iskolapadban A zűkűl-e a szakadék a V» szellemi és a fizikai ” munika között? Milyen lesz a holnap embere? Milyen munkásokra van szüksége egy gyorsan fejlődő társadalomnak? A tények azt mutatják, hogy jó néhány iparágban elmosódóban van a szellemi és a fizikai munka alsó-felső régiói közötti különbség, s a holnap embere, munkása: művelt, magasan képzett szakember, aki képes ismereteit, tudását rendszeresen megújítani, bővíteni. Az az igazság, hogy ebben a holnapban fél lábbal már ben ne vagyunk. Egy idősebb miskolci gyári munkás ezt mondta: «■Én már nagyon szégyelltem, amikor valahol megkérdezték, mi a foglalkozásom; mindig azt kellett mondanom, hogy segédmunkás. Ezért beiratkoztam általános "iskolába, a fiammal egyszerre jártuk a nyolcadikat, ő rendesen, nappalin, én meg kihelyezett osztályban, itt a gyárban. Utána megszereztem a betonelemgyártó szakmunkás képesítést.« Nagyon sókan vannak azonban, akik nem jutnak él idáig, mert a tanulás közvetlen hasznát alig látják, s a holnapra még nem gondolnak. Nehéz a tanulási kedvet fölébreszteni puszta meggyőzéssel, ha a döntő tényező, a környezet, - a munkahely igény- és követelményrendszere sokszor társadalmi céljainkkal ellentétesen hat, A tanuló embernek, a tanulásnak valójában nincsen annyi tekintélye, előnye, rangja, amennyi megilletné. Kiindulásul idézzük föl a legutóbbi népszámlálás adatait- a felnőtt lakosság 55 százaléka nem végezte él az általános iskola nyolc osztályát. Sok kedvezmény, társadalmi ösztönzés és támogatás hatására javult a helyzet, de elégedettek korántsem lehetünk. A legfrissebb adatok alapján megállapítható, hogy az 1970- ben isikola végzetlen, 15—44 korosztályokhoz tartozók (1 708 074) és a 45 évnél idősebbek (432118) száma napjainkig összesen körülbelül 130—140 ezerrel apadt. Eny- nyien szereztek 'közülük általános iskolai bizonyítványt. Sajnálatos módon újratermelődés is van: egy-egy korosztály 8—10 százaléka úgy 'ép ki az életbe, hogy nem fejezte be általános iskolai tanulmányait. Ez évente tekintélyes mértékben rontja a felnőttképzésben elért eredményeinket. Érdemes elgondolkozni a nagyarányú lemorzsolódáson is. A hatvanas évek elején, 1963—64-ben 110 ezernél többen jelentkeztek — főleg munkások, kisebb részben mezőgazdasági dolgozók — az általános iskola esti és levelező tagozataira, a bizonyítványt szerzők száma viszont a 40 ezret sem érte eL S ez máig tanulási «csúcsnak« tekinthető, mert azóta — kivéve a szakmunkás-bizonyítvány elérését általános iskolai végzettséghez kötő rendelet megjelenését követő egykét évben — e két tanulási formán egyre kevesebb a hallgató. Az utóbbi két évet összehasonlítva: a csökkenés mintegy hatezer. Ebben évben a jelentkezők száma — nem végleges adatok szerint — alig haladta meg a 16 ezret, örvendetesen sokan tanulnak és készülnek fel a vizsgákra a hetvenes évek elején bevezetett munkástovábbképző tanfolyamokon, de itt is lassú visszaesés tapasztalható, s ötven százalék körüli a lemorzsolódás. Miképpen lehetne elérni, hogy életéhez és munkájához minden ember nélkülözhetetlennek érezze az alapműveltséget? Jó és hatékony propagandára feltétlenül szükség van, de prédikációkkal, «ráígérgetéssel« nem sokra megyünk. Egy gazdasági ve ■ zető biztatta így nemrégen a KISZ-tanácskozás fiatalja it : «Tanuljatok, mert ti lesztek a holnap vezetői, s erre : dobén föl kell készülnötök!« A válasz: érdektelen hallgatás, ami érthető, hiszen a tapasztalat ellentmond az ígéretnek, ezért nem is lelkesíthet, a mondat legföljebb így igaz: »Közüle- tek kerülnek ki...« A szakmunkástanulók helyzetének országos szociológiai fölmérése is azt mutatja, hogy a holnapi munkásfiatalok «a 'közép- vagy felső szintű vezetésbe való eljutást szinte valószínűtlennek érzik«. A szakember ék azt mondják, hogy a műveltségi szint általános emeléséért legtöbbet az általános iskolában lehetne tenni: lefaragni az említett nyolctíz százalékból legalább né- gyet-ötöt, hogy minél kevesebb legyen az «elveszett« tanuló. Ezzel egyidejűleg még nagyobb arányban kellene rávezetni a tanulásra a negyvenöt évnél fiatalabb korosztályúakat, akik könnyen belátják, mit jelent a tudás, ha a társadalmi óhaj és a munkahelyi feltételek, követelmények nagyobb összhangját fokozatosan sikerül megteremteni. Kiss Sándor Megkezdődött az úttörő-fúvószenekarok találkozója La tinea téren került sor hangversenyre. Ma és holnap két tucatnyi koncertet tartanak a diákzenekarok Kaposvár parkjaiban és terein, illetve a zeneiskola nagytermében. A találkozó eredményeit vasárnap értékeli a neves szakemberekből álló zsűri, amelynek elnöke Balázs Árpád zeneszerző. A záróünnepséget vasárnap 15 órakor tartják meg a Szabadság parkban, akkor adják át a részvevőknek a megyei és a városi tanács díjait is. Lovasok a Balaton-paríon Szemerkélő esőben indul a csapat Barna Tamás edzővel az élen Nők, férfiak feszes nadrágban, anorák- ban, csizmában, a hátaslovakon. Barna Tamás német nyelven szól a kirándulókhoz. Két óráig lovagolnak a külföldi vendégek, aztán átadják a lovakat másoknak. — Tizenöt hátasló áll a vendégek rendelkezésére az idényben — mondja Borka József, a siófoki lovasklub ügyvezető elnöke. — A lovak tulajdonosai: a pusztaszemesi és a várongi termelőszövetkezet, valmint a budapesti Állattenyésztési Kutatóintézet. Az istálló melletti klubhelyiségben beszélgetünk az ügyvezető elnökkel és Horváth János gazdasági vezetővel. .. — Február óta készültünk ai idényre — mondják. — Mindenekelőtt a lovakat kellett hozzászoktatnunk a hosszabb kirándulásokhoz. Túrákat rendeztünk a Balaton környékén, s ezek közül a legnagyobb szabású az április 4-e tiszteletére rendezett kétnapos kirándulás volt. Ekkor Kötésére lovagoltak a klub tagjai. Mindent elkövettünk avégett, hogy a vendégeket kulturált körülmények között fogadhassuk, s emlékezetes élményekben részesíthessük- A régi szerszámok helyett újakat vásároltunk, átalakítottuk, korszerűsítettük a helyiségeket. Az autósok számára parkolóhelyet alakítottunk ki, bevezettük a vizet, társalgóhelyiséget építettünk, s mindezt a 80 tagú klub (mintegy 150 ezer forint értékű) társadalmi munkában végezte eL A város KISZ-szervezetei is felajánlották segítségüket. A járási hiatalban dolgozá fiatalok például parkosítottak, utat építettek. — Ügy tudom, a siófoki tszszel és az állami gazdasággal is gyümölcsöző a kapcsolatuk. — Szocialista szerződést kötöttünk a gazdaságokkal Ennek értelmében a tsz önköltségi áron ad takarmányt, az állami gazdaság pedig szállítóeszközt. A klub tagjai viszont közreműködnek a KISZ-esek rendezvényein, s megtanítják a gazdaságok fiatal dolgozóit lovagolni. Egyébként ehhez hasonló szerződést szeretnénk kötni a balatonszabadi termelőszövetkezet KISZ-szervezetével is. Reggel nyolctól délig, délután négytől hétig lovagolnak a vendégek, hazaiak és külföldiek egyaránt. Sokan a nyergüket is elhozták a balatoni üdülésre, mert már tudják, hogy Siófokon használhatják. A város közvéleménye egyre inkább elismeri a klub munkáját, erőfeszítését, amelynek célja: Siófok lovashagyományai' nak fölelevanitése. Evégett nyilvános továbbképzéseket rendeznek a művelődési házban a lovasok részére, amelyeken egyre több «szimpatizáns« is megjelenik. Emlékezetes például «A military története« című, vetítéssel egybekötött előadás (Monspart Gábor lovastanár tartotta), valamint a Kis filmek a lovassport világából című rendezvény. Tanfolyamot szerveztek a siófoki gyerekek számára, akik a szünidő hónapjaiban Barna Tamás edző közreműködésével megtanulnak lovagolni. — Tizenkét siófoki gyerek jár a tanfolyamra — mondják a vezetők. — Hetenként háromszor ülnek lóra, s összesen harminc órát vesznek. Öröm nézni őket. Miközben beszélgetünk, egy fiatalasszony érkezik, s duzzadt borítékot tesz az asztalra. — A Kossuth utcai óvódából küldik — mondja. A csomagból gyermekrajzok kerülnek elő, amelyeket «lovasélmények« ihlettek. — Szívesen látjuk az óvodásokat is — mondja Borka József. — Számukra az a néhány itt töltött óra (ezt a rajzok is bizonyítják) csodálatos élmény. Sz. A. Piros nyakkendős, kisdiákok népesítették be tegnap délután a kaposvári Liszt Ferenc Zeneiskola nagytermét, s a kamaracsoportok bemutatkozásával megkezdődött az úttörő-fúvószenekarok országos találkozója. A Magyar Úttörők Szövetségének, országos, illetve Somogy megyei elnöksége, a megyei KISZ-bi- zottság, a megyei és a kaposvári városi tanács művelődésügyi osztálya által szervezett eseménysorozat ünnepélyes megnyitójára 18 órakor a Szabadság parkban került sor. Az eseményen megjelent papp János, a kaposvári városi pártbizottság titkára, Balassa Tibor, a megyei tanács elnökhelyettes, valamint a párt-, állami és társadalmi szervek több vezetője. A rendező szervek nevében Balaj- cza János, a városi tanács elnökhelyettese üdvözölte a tíz városból és nagyközségből érkezett részvevőket. — Különös megtiszteltetés a somogyi megyeszékhelynek hogy a zenetanárok kamara zenei találkozója után né ! hány héttel újabb országos jelentőségű fesztivál »házigazdája« lehet — mondotta az elnökhelyettes —, s kétszeres öröm, hogy a találkozó időpontja egybeesik a Kaposvári Ifjúsági és Üttörő Fúvószenekar alapításának tizedik évfordulójával ily módon a hangverseny- és térzenesorozat megrendezésének joga nem egyszerűen »ajándék«, de a töméntelen sikert elért együttesnek és vezetőjének, Fehérvári Józsefnek szóló elismerés is. Balajcza János ezután a rendezvénysorozat közreműködési jelentőségét méltatta, majd külön is üdvözölte a felnőtt részvevőket. Az ünnepség befejezéseként Fehérvári József Somogyi induló című kompozícióját adták elő — közös számként — az együttesek, a szerző vezényletével, majd valamennyi csoport rövid műsorral kedveskedett a szép számú közönségnek. Az impozáns ün- 1 épség után — 20 órától — a Az öreg tölgyfa halálára Alit a házunk végében egy öreg tölgyfa. Vihar tépázta, de le nem gyűrte; öreg volt, de minden tavaszra megifjo- dott, új ruhába öltözött. Ilyenkor seregnyi madár köszöntötte hangos csiviteléssel. Földig érő ágai a perzselő nyárban húst adtak, szélben, esőben oltalmat talált alatta az arra járó. Nekünk, akik ott születtünk és éltünk, az erőt és az örökkévalóságot jelképezte az öreg tölgy. Hozzánk tartozott, a hozzátartozónk volt. Helyén ma már haragoszöld fű sarjad, mint a névtelen sírokon. Ezért kell hát elmondanom illően haldoklása történetét. Rég volt. Akik akkor születtek, ma már embemyi emberek, akik látták haldoklását, azóta sokan maguk is örök pihenőre tértek. Akkor, a dombokon túlról éjszakánként már egyre sűrűbben viliództak baljós fények, és a tompa moraj a pusztáig hallatszott. A háború, amelyről már nemcsak újságból tydtak az emberek, hanem elfagyott kezű, lábú emberektől, akik megjárták a háború poklát, ez a háború egyre közelebb került. Az úton rendezetlen sorokban vonultak vissza a német és a magyar csapatok nyugat felé. A február vége, március eleje szokatlanul enyhe volt; a fogy fölengedett, ember, állat, a jármüvek a sarat dagasztották. Az iskolába katonákat szállásoltak be, így a húsvéti szünet már március elején megkezdődött. A magamfajta gyermekek csatangoltak a pusztában, távolról lesték, hogy kétcsövű légvédelmi ágyúkat meg hosz- szú csövű messzehordó ágyúkat ásnak be a németek, önjáró lövegek jártak keresz- tül-kasul a veteményeskert- teken. Azután egy időre elcsendesedett minden. Vihar előtti nyugalom ült a pusztára. Azon a reggelen fekete egyenruhás németek jelentek meg. A veteményes kertekbe aknavetőket telepítettek, lő- szeres ládákkal rakták körbe. Ki-be járkáltak a házakba, fölmentek a padlásokra, a szűk padlásfeljárón géppuskát vittek föl. A tetőn, az utca felőli oldalon kilöktek pár darab cserepet, és ott dugták ki a géppuska csövét. A hosszú házat, melynek a végében állt az öreg tölgy, birtokukba vették a halálfejesek. Az öreg tölgy még lombtalanul állt: téli álmát aluita. Nem sejtette, nem tudhatta, hogy az új tavaszt már nem éri meg. A szovjet aknavetők gránátjai a veteményeskertekben a német aknavetők tüzelőállásait tapogatták, és a nagy detonációk jelezték, hogy nem eredménytelenül. Az aknák a házon átrepülve találták meg a célt, így a háznak nem esett baja. Még akkor is állt, amikor a zöldségpincéből feljöttünk, ahol a délelőtti lövöldözésre fülelve, a hidegtől és a félelemtől reszketve lapultunk. A háztól nem messze tank állt, és időközönként lövést adott le ágyújából, majd mint akinek sietős a dolga, hirtelen meglódult, és délnyugati irányba — szürke köpenyes katonákkal a nyomában — nyikorogva, csörömpölve eltűnt az akácosban. A megdühödött fasiszták egyszer csak a házakat vették célba. Több gyújtólövedéket kapott a hosszú ház is, amelytől egyszerre több helyen I ángralobbant. Recseg- ve-ropogva égett, és a lángok átterjedtek az öreg tölgyfára is. Először a száraz, vékonyabb ágak, majd a vasta- gabbja is tüzet fogtak. Mint hatalmas, égő fáklya köny- nyezve-sisteregve világította be a környéket. Azután elvonult a front, a halottakat összeszedték és eltemették. A zsarátnokok kialudtak, a romokat Eltakarították, a még állva maradt falakat ledöntötték, hogy kárt ne tegyenek valakiben, és ne emlékeztessenek a háborúra. Csak az öreg tölgyhöz nem nyúlt senki. A májusi eső a kormos csonkokat mosta, a fekete lé végigcsorgott öreg testén, és szétterült a fa körül. Amerre a szem ellátott, zöld lombkabátba öltöztek a fák, a fű benőtte a tankok vágta nyomokat és a lövészárkok előtti földhányásokat. Mintha a természet segített volna feledni, a sebeket gyógyítani. Csak az öreg tölgy vívta haláltusáját. Zömök, viharvert törzsén vékonyka zöld hajtások jöttek, mintha a fa azt mondaná: »látjátok, élek, nekem élnem kell!«. Meghalni sem tudott, de már élni sem. Haldoklóit. Hiába kapaszkodott vastag gyökereivel a földbe, ez kevés volt az élethez. Még az élniakarása is csak a szenvedését toldotta meg. Az öreg tölgy nem tudta a fényt befogadni többé, a madarak is messzire elkerülték. Meg kellett halnia. Kerner Tibor
