Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-10 / 108. szám

Nagy családok, kis lakások Amit szembe kell állíta­nunk: a kormányrendelet, amelynek alapeívei szerint a sokgyermekes családok lakás­igényeit soron kívjil kell ki­elégíteni, — sa tény, hogy Kaposváron az utóbbi évek­ben nagyon kevés két és fél, illetve háromszobás lakás épült. Vagyis olyan otthon, ahol a nagy családok kényel­mesen elférnek. Elsősorban a tanácsi értékesítésű szövetke­zeti lakások jöhetnek ilyen szóba e célra, csakhogy pél­dául ebben az évben a megye- székhelyen mindössze öt két és fél szobás, s ugyanannyi háromszobás lakás épül. Ez »•ránézésre-« is kevés, s külö­nösen kiviláglik a lemaradás, ha ismerjük az igénylők szá­mát Ütemterv és ütem A megyei tanács elnöke 1974-ben határozta meg egyik utasításában azokat a felada­tokat, amelyek a többgyer­mekes családok lakáshelyze­tének ja/vítását szolgálják. Ebben szerepel az is, hogy az ilyen családok kiemelt állami lakásellátására külön kiuta­lási ütemtervet kell készíte­ni. Az általános előírásokon túl — amelyek értelmében a lakásgazdálkodás hatékony­ságának javításával, a na­gyobb szobaszámú lakások felszabadításával, a léocsőze- tes lakáscserékben rejlő lehe­tőségek fokozottabb kihaszná­lásával is törekedni kell a megoldásra — az is olvasható az utasításban, hogy a sok- gyermekes családok lakásigé­nyét folyamatosan, de legké­sőbb az igény benyújtását kö­vető két éven belül ki kell elégíteni. Az ezt szabályozó különbö­ző rendelkezések további is­mertetését mellőzve csak annyit jegyzünk meg, hogy — mert sokan vannak ilyenek — a legalább két éve Kaposvá­ron élő sokgyermekesek eseté­ben, ha minőségi cserét kér­nek: egy éven belül, más esetben : két éven 'belül lakás­hoz kell juttatni az igényjo­gosult kérelmezőket. Nem véletlen, hogy a so- ronkívüli lakásjuttatások első­sorban a kaposváriakat érin­tik. Az igénylők egyharmada vidéki, ám közülük évente posváron élők előnyben van­nak. Az is, hogy például a névjegyzékről lemaradt 62 sokgyermekes igénylő között nyolc olyan szerepel, akinek sem kaposvári lakhelye, sem munkahelye nincsen. Többen vannak olyanok, akiknek la­káshelyzete, anyagi viszonyai nem indokolják új otthon ki­utalását. Ugyanakkor néhány igényt azért nem tudtak ki­elégíteni, mert — különösen szövetkezeti lakások esetében — kevés a megfelelő nagy­ságú lakás. Jogos elutasítás Érdemes idézni a végrehaj­tó bizottság legutóbbi ülése elé tárt beszámoló jelentés­ből: »Az igénylők 25 százalé­kánál a létminimum feltételei sem biztosítottak. Ezek az igénylők életvitelük, rendezet­len családi helyzetük, mun­kához való viszonyuk, a tár­sadalmi együttélés szabályai­nak be nem tartása miatt csak nagyon alapos kiválasz­tással, időnként kerülhetnek a lakáselosztási névjegyzékre.« Valóban jogos Ilyenkor az el­utasító döntés. Arról nem is beszélve, hogy — körültekin­tően mérlegelte ezt a testület — az ilyen családok lakáshoz juttatása feszültséget szülne, nemcsak a még otthonra vá­rók, hanem az egész lakosság körében. A másik oldal: az igénylők negyede magasabb jövedelem­mel, kedvező anyagi háttérrel rendelkezik. Például üdülőin­gatlanuk, vagy gépkocsijuk van. Tegyük azonban hozzá: ettől még lehet szűkös három gyermek mellett a kis lakás! A rendelkezésre álló na­gyobb lakások és a sokgyer­mekes igénylők száma közötti ellentmondás feloldása ter­mészetesen sürgető feladat. A következő évek lakásépítési tervének szerkezetét ezekhez az Igényekhez kell igazítani. Mert — miközben ámulva nézzük, milyen gyorsasággal »nőnek ki a földből-« az új házak a Béke-füredi és a Ki­nizsi lakótelepen — be kell látnunk: egy társadalompoli­tikai feladat végrehajtásában lemaradás van. M. A. Nyolc hónap — Észrevétlenül gabalyod- tak össze a szálak. Egyik nap még reménykedtem, éreztem az emberek bizalmát, azután másnap egyszerre csak rádöb­bentem, teljesen mindegy, hogy ott vagyok-e. Mikor a teljes képet megláttam, meg­ijedtem. Akkor gondoltam elő­ször arra, hogy mit is kere­sek én, a nyolc általánost végzett brigádvezető, az elnö­ki székben. Hogyan is gondol­hattam, hogy képes leszek irá­nyítani egyetemet végzett em­bereket? Végül már csak an­nak örülhettem, hogy nem okoztam kárt. E nyolc hónap tsz-elnökségem keserű mérle­ge. Miért vállaltam? Mert elhi­tették velem, hogy szükség van rám. Tapasztalatomra, hozzáértésemre. Dehogy is akartam én elnök lenni. Igaz, végül már nem bántam ... »Hiszen gyerekkorom óta is­merem ezt a tájat. Az embe­rek elfogadnak. Ismernek mint párt-vb-tagot és mint tanács­tagot. Elvégre nekem sikerült 64-ben, egy évvel a tervezett előtt, megszerezni a villanyt a pusztának. És hát voltam én már brigádvezetőként elnök- helyettes a tsz első éveiben ...« Így gondolkodtam akkor. Ma már úgy tűnik, csak hite­gettem magam... Ügy gondolja, hogy vonzott az előléptetés, és a velejáró külsőségek, a saját iroda meg az autó? Hogy mindezt vala­miféle elégtételnek éreztem addigi társadalmi munkámért? Nem így van. Ami például az autót illeti, az sohasem volt »elnöki ko­csi«. Az vitte, akinek nagyobb szüksége volt rá ... Egyébként ez máig is megmaradt a tsz- ben: ha valakinek a gyereke beteg, akkor nincs elnöki ko­csi ... Különben sem volt nekem erőm a rongyrázáshoz. Tizen- négy-tizenhat órákat ; dolgoz­tam akkoriban. Sokszor észre sem veHem, hogyan kerültem egyik értekezletről a másikra. Kezdetben még sikerült a fel­színen maradnom. Láttam, én, hogy egy ekkora gazdaság ere­jét meghaladja két drága szak­telep, meg azt is, hogy az a vezetés nem agyirányban hú­zott ... De hát minden napra jutott valami erőt adó siker is. Micsoda szaladgálás volt, mire sikerült megszervezni e répaszedést ! Még az úttörők is a répát szedték. Idejében be is takarítottunk. Még a megyé­től is kint jártak. »Csak így tovább, Jancsikám!« Három hónappal később ugyanez az ember mondta: »Nézd, Rózsa elvtárs, a korszerű mezőgaz­daság követelményei... Gon­dolnod kell az egészségedre is...« Az igaz, a végefelé már két csomag cigarettát szívtam na­ponta, és húsz kilóval voltam soványabb, mint most. Lelé­pett az idő... A lemondóle­velemben azt írtam: »Érzem, hogy 8 általánossal hiába a bizalom és a rutin ...« Talán nem voltam egészen őszinte... Egy hét múlva már megnyu­godtam, akkorra már meggyő­ződésemmé vált, úgysem bír­tam volna soká. Hogy maradt-e bennem tüs­ke? Ha azt mondanám nem, hazudnék. Ha meg azt, ma­radt, azonnal hozzágondolom: de hát miért? Az ember 56 évesen már gyakran összegez. Hát nem így képzeltem a vé­gét. Lehet, hogy ez szerény­telenség, vagy önhittség, de én úgy érzem, többet adtam az embereknek, a tsz-nek, a társadalomnak, mint amit visszakaptam. Ne értsen félre, nem kitüntetésre gondolok. Csupán arra, hogy ez a világ nem egészen olyan, mint ami­lyennek mi annak idején »nadrágszíjat meghúzva« épí­teni kezdtük. Persze lehet, hogy illúziókat kergetek. Most ugyanúgy, mint az­előtt, a társadalmi munkának élek. Továbbra is községi párt-vb-tag- vagyok, tanácstag és a tsz ellenőrző bizottságá­nak az elnöke. A tsz-ben gép­kocsielőadói beosztásban dol­gozom. Naponta lenyomom azt a kilincset, amely négy éve az én elnöki szobám ajtaját nyi­totta. Nem bánt. Mégis legszí­vesebben., kitörölném az éle-, temből azt a nyolc hónapot. Elhallgattam volna a nevét, és mégis becsempésztem a sorok közé. Hiszem, hogy őszinte szavaiért, életéért nincs oka szégyenre. Így tart­ják Szentgáloskéren is. Rózsa János nyolchónapi tsz-elnök- ségét máig sem mondta senki gúnyoros szóval »pünkösdiki­rályságnak«. Bíró Ferenc csak két-három család kap lakást. Ezek nagyrészt válla­lati támogatással épült OTP munkáslakások, s , ennek oka az, hogy Kaposváron egyelőre nincsenek megfelelő feltételek a vidéken élő, kaposvári la­kásigénnyel fellépő sokgyer­mekesek helyzetének megol­dásához. Csak tizenkctten A városi tanács — a vb május 3-án tartott ülését meg­előzően — legutóbb 1976-ban tárgyalta részletesen a lakás- gazdálkodást és ezen belül a három- és többgyermekes csa­ládok lakásigényléseinek ta­pasztalatait. Akkor is, és ma is megállapítható: a nagycsa­ládos igénylők száma évek óta nagyjából azonos szinten van. Az elmúlt ötéves tervidőszak­ban a megyeszékhelyen több mint 200 sokgyermekes igény­lő jutott lakáshoz. Tanácsi bérlakásba negyvenen, szövet­kezeti lakásba huszonkilen­cen, OTP-lakásba tizennégyen költöztek. A számok igazolják az előbbi említett tapasztala­tot: 1975 végén 83, 1976 vé­gén 34, 1977 végén 93 igénylő volt. Az ez évi ideiglenes lakás­elosztási névjegyzékre 31 igénylő neve került. Feltűnő, hogy a kimaradtak közül mindössze tizeríketten tettek észrevételt. Mi ennek a ma­gyarázata? Talán az is, hogy ma már közismertebb: a Ka­3 tavaszi legeisszemlék tapasztalatai Jól kezelt és korszerűen hasznosított kultúrgyep. Számos fi­gyelemremél­tó tapasztala­tot hoztak a tavaszi lege­lőszemlék. Ho­gyan készült fel a gyepek ésszerű hasz­nosítására, az őszig tartó le­geltetésre me­zőgazdasá­gunk? — Erre igyekeztek vá­laszt kapni a szakemberek a szemlék so­rán. A gyep nincs mindenütt az istálló közelé­ben, a napon­kénti nagy tá­volságra való kihajtás pedig akadálya a gazdaságos ter­melésnek. Az első általános tapasztalat, hogy a gazda­ságok nem fordítottak kellő gondot a távoli legelőkön le­vő olcsó nyári szállások rend­be tételérç, kitakarítására. Célszerű lenne, ha a gaz­daságok felmérnék a meg­csappant háztáji szarvasmar­ha-állomány gyepszükségle­tét, és annak megfelelően alakítanák ki a jó minőségű háztáji legelőt, a falu közelé­ben. A háztáji legelők állapo­ta általában attól függ, hogy mekkora az állomány. A kis létszámú, 15—2ü tehenet le­geltető állattartóktól a tsz gyakran egyáltalán nem is szed »fűbért«, sőt az őrző pásztor díjazásút is kiegészí­ti. Ahol túl nagy a gyepterü­let, ott a félig-meddig elbok- rosodott legelőt csak legfel­jebb »kijavázva« hasznosít­ják. Egyszerűbbnek tartják a szántóföldön megtermelni a tömegtakarmányt, mint az ©""éhként jó gyepállományú legelőt rendbehozni. Ilyent tapasztaltunk például Vésén és Tapsonyban. Elgondolkoztató, hogy bár az utóbbi helyre az idén jelentős összegű állami támogatást ad a megyei ta­nács a tsz kérésére, május elejéig még semmit sem tet­tek a 131 hektáros gyepfelújí­tás érdekében. Máshol, például Somogyjá- don, Sárközi Sándor főagro- nómus büszkén mutogatta a saját erőből felújított várdai legelőt és 'az eddei, jól sike­rült, új gyeptelepítéseket. Nem kell feltétlenül az ál­lami támogatásra várná, ha­nem a lehetőségektől függő­en el kell kezdeni a nagy­üzemiig művelhető és hasz­nosítható gyepek rendbetételét. Ahol nagy, »elvadult« terüle­tek vannak, évi 5—10—20 hek­tárt,minden üzem kultúrálla- potba tudna hozni, csak akar­ni kellene! Ennek akadálya­ként sok vezető szeret a kézi munkaerő hiányára hivatkoz­ni, holott ma már a bokor- és gyomirtásnak éppen úgy megvannak a kikísérletezett és nagyüzemek által jól alkalma­zott módszerei, mint a kor­szerű gyepművelésnek és -hasznosításnak. Csupán élni kellene vele! Ma már minden tsz-ben vannak magasabb képzettsé­gű, jól felkészült,. fiatal szak­emberek, akik tudják, mit kell tenni e területen is. Üze­meink vezetői bátran támasz­kodjanak rájuk. A korszerű módszerek alkalmazásával minden bizonnyal hozzájárul­nak a jelenlegi kedvezőtlen körülmények megszüntetésé­hez. Bondor László, az Állattenyésztést Felügyelőség munkatársa Ragaszkodás H osszú estéket, heteket betöltő izgalmas olvasmánnyal láttak el bennünket az olvasók. Hadd beszéljek ma erről, hiszen gondolataimat, érzéseimet el nem tit­kolhatom. Két irattartóba zárt vaskos gyűjteményben lapoz­gatok; esténként hazaviszem, böngészem a sorokat, külön­böző megjegyzéseiket írok melléjük, ál gyakran elszomoro­dom: milyen nagyszerű volna, ha minden kívánságnak ele­get tehetnénk. A sok ezernyi elismerést és elmarasztalást kifejező, útmutatást jelző, és általánosítható értelmi meg­nyilvánulást tükröző vélemény adta mai jegyzetem címét'. ragaszkodás. Tudtuk, hogy a Somogyi Néplap — a politika, a foko­zódó érdeklődés és igény, a tájékozódási vágy révén — tö­meglappá vált. Szerettük volna, titkon reménykedtünk, ta­lán sejtettük Is, hogy lapunk az utóbbi években közelebb került az olvasókhoz. Halvány jelei mutatkoztak már a le­velekben, egyes rovataink népszerűségében, írásaink néha szenvedélyes vitát kavaró, máskor egyetértést- kiváltó ha­tásában. De most, ahogy lapozgatom a közvélemény-kutatás Észrevételek rovatának csaknem ötszáz gépelt oldalas gyűj­teményét, megvallom: szívet melengető érzés fog el. Ami eddig csak remény vagy sejtés volt csupán, arról kiderült: létező valóság... Az olvasók kérdezés néljcül vallottak ar­ról, hogy mit tartanak rólunk, milyen szoros kapcsolatban állnak újságunkkal. Azt írták: hozzátartozik hétköznapjaik­hoz, s nagyon sokan kifejezésre juttatták, hogy nélkülözhe­tetlen a számukra. Reményünk valóra vált, de elárulhatom: a közelség ilyen közvetlen, kedves és nagyfokú megnyilvá­nulására álmunkban sem számítottunk. Nem véletlen, hogy ezt írtuk összegezésünkben: »A válaszok tömeges hűségnyi­latkozatnak is fölfoghatok. Az olvasók többsége gratulál a munkához, elismeri azt és biztat: csak így tovább! Hang­juk őszinte, a bírálat is az, nincsen benne semmi bántó, rosszindulatú felhang vagy hátsó szándék. Az tapasztalha­tó, hogy »ügyük« az újság, s válaszaik alaptónusa a segítő­készség.« Hadd mondjak néhány példát. »Többször lemondtam, de újra előfizettem a lapot, mert hiányzott az életemből.« »A Somogyi Néplap nálunk a család kedvence. Mindenki megtalálja benne az érdeklődésének megfelelő témát«. »/fá­saik. segítenek megtalálni a választ az engem foglalkoztató kérdésekre.« »Jó munkát és egészséget1« Továbbra is ilyen őszinte kritikát!-« Csak egy megkapó észrevételt még: »Anyám 72 éves. A húgomhoz, más megyébe költözött. Egyetlen kívánsága volt, hogy naponta olvashassa a ISomo- gyit. Megkapja. És él! Köszönjük.« A közelség, a ragasz­kodás nem valamiféle egyoldalú lángolás vagy úgynevezett »tiszteletkor«. Éppen a kritikus hangvétel bizonyítja ezt Nincs okom titkolni: ugyancsak van részünk elmarasztalás­ban is. Jólesett hiszen figyelemre, segítőkészségre vall, s az elmélyült véleményalkotás mindig biztató. Ne higgyék hát, hogy e ragaszkodás elvakulttá, netán elibizakodottá te­het minket. Ellenkezőleg : Ha időnként »elaludtunk« vagy eltévelyedtünk volna, most igencsak fölébresztettek bennün­ket. Köszönet érte. N em tudom, észrevették-e, hogy tömeges vélemény- nyilvánításuk óta mi minden változott az újságban. Valamikor azt hittük, jót teszünk, ha folyamatosan írjuk a pénteki rádió- és tévéműsort, mert akkor több program fér el az oldalon. Tömegesen kifogásolták, hogy áttekinthetet­len left a rádióműsor. Igazuk vo’t. A következő héten már visszatértünk az eredeti formára. Több ifjúsághoz, gyer­mekekhez szóló írást kértek. Megváltoztattuk a vasár­napi lap struktúráját. Most havonta csak egyszer van Va­sárnapi magazin. Egyik héten Gyermekeknek, a másikon Az ifjúság élete, a következő vasárnapon Hétvégi magazin címmel adunk közre egész oldalas összeállítást. Igaz, jó volna többször is foglalkozni e témákkal, tömeges igényük: a nagyobb terjedelem, s a hétfői újság megteremtése azon­ban nem a mi hatáskörünk... Jogos igényük volt:, szeretnék előre tudni, hogy hol tölthetik a hétvégét, mire fordíthatják a megnövekedett, szabad időt. Mindaz, amit — elég nehéz körülmények kö­zött — megtudhatunk e témakörről, azóta Hétvégi tájoló című rovatunk rendszeresen közli a pénteki lap ötödik ol­dalán. S mert jobban akarják ismerni megyénk múltját, tájait, nagy embereit, történelmi és néprajzi hagyományait, éppen vasárnap jelent meg az »első fecske«; Somogyi tá­jak, emberek címmel egy egész oldalon, képekkel illusztrál­va. Remélem, meg fogja nyerni a tetszésüket. Kéthetenként jelentkezünk e nagy gonddal előkészített és megírt soroza­tunkkal. De még arra is gondoltunk — jóllehet csak né­hány olvasó kérte —, hogy naponta közöljük a napkelte időpontját. Az sem tántoríthatott el e szándéktól, hogy ol­vasóink egy része bizony csak napnyugtakor kapja kézhez az újságot. Több olvasói véleményt közlünk a közvélemény­kutatás óta, s rengeteg elképzelésünk van az »olvasói ötlet­gyárakból« merítve. De kérem, ne ragaszkodjanak hozzá, hogy fölsoroljam ezeket, hiszen az elkészítés munkával jár, a feltételeket is meg keiil teremteni hozzá. Talán ennyiből is érzékelik: fáradozásuk nem volt hiábavaló. Hallatlanul gazdag tapasztalatokkal halmoztak el bennünket, s meny­nyivel könnyebb helyzetben lennénk, ha nem »nőttük volna ki« nyolcoldalas újságunkat... Az utóbbi években, ugyancsak megnőtt az érdeklődés, a tájékozódás iránti vágy és igény. Ezt sugallta a politika, s eredménye kétségkívül visszahat a politika alakítására, de az emberek, s családok életének alakulására is. Mire jó, ha tájékozott minden ember? Miért jó, ha beavatják min­dennapjaink örömébe, keservébe? Miért várják el ma az emberek, hogy ne titkolózzunk, hanem törekvéseink szelle­mében — azaz ne csak szóban, hanem a'valóságban is — nyíltak, őszinték legyünk, még ha kínos hibánkat kell is el­ismerni? Azért, mert részesei a társadalomépííésnek. Azért, mert egyre többet akarnak vállalni, s a széles körű tájékoz­tatás ehhez nem mást, mint a bizalom légkörét, a »beava- tottság« örömét, a tettrekészséget és odaadást fokozza. Azért, mert sokszor arról is szeretnének hallani, olvasni, amit amúgy is tudnak. Nézzük el ezt a »furfangot«, végtére is hitelünket növeli, ha nyíltan mondunk el mindent azok­nak, akikre tartozik. És miért ne tartoznának döntéseink, , szándékaink mindenkire? A közvélemény-kutatás erre is vála­szolt. Talán úgy lehetne összegezni; nem gyengeségünket, hanem erőnket, szilárdságunkat és határozott szádékunkat fejezi ki, ha az őszinteség, sehol sem »maszlag«, hanem kö­vetett módszer, közéletünk fejlődésének valóságos eredménye. E rről csak azért beszélek, mert a nyílt tájékoztatást nemcsak a nagy politikában, az országos örömök, gondok feltárásában várják el az’ emberek. Olt rendre meg is kapják. A műhelyek, a gyárak, az intézmé­nyek és a gazdaságok egy részében azonban — Lássuk be — még mindig sok a »visszatartó erő«, a befelé fordulás, az elzárkózás mindenfajta tájékoztatás elöl. Ezt nemegyszer az újságból is érzékelhetik az emberek. S hogy miért tart­hatatlan ez napjainkban és a következő években? Azért, mert — amiről korábban beszéltem —, a ragaszkodás vol­taképpen nem a Somogyi Néplapnak, hanem a politikának szól. Ez pedig minden szinten megértésre, bizalomra kö­telez ... Jávori Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom