Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-03 / 102. szám
Dollár a nyúlketrecben Harmincmillió dollárt hoz az országnak évente a házinyúlexport. A kamionokban utazó tapsifülesek jelentős része a kistermelők ketreceiből indul útnak. Megyénkből az utóbbi években harminchat vagonnal szállítanak el. Azelőtt lényegesen többen foglalkoztak szabad idejükben nyúltenyésztés- sel, s többet tudtak szállítani. Mi a visszaesés oka, hogy lehetne ezen a helyzeten változtatni? Ezekre a kérdésekre kerestek választ ama beszélgetésen, amelyen a nyúlte- nyésztő-szakcsoportok vezetői, az áfész és a Mészöv képviselői, valamint a Gabonaipar, a takarmányt forgalmazó cég képviselői vettek részt. Sajnos, a termelőszövetkezetek nem, holott képviselőiket is meghívták. A »nyúlások* egvik gondja pedig éppen a termelőszövetkezetekhez kapcsolódik. Egy kis terület kellene... A tenyésznyulak zömét a gabonaipar, valamint az állami gazdaságok által előállított takarmánnyal etetik, emellett azonban szüksége van az állatnak réti szénára is. A szakcsoportok azonban az esetek nagy többségében hiába keresik meg a termelőszövetkezeti vezetőket: néhány helyen ugyan hoztak olyan intézkedést, mely szerint a tsz-tagok kaphatnak kaszálóterületet, a tsz-en kívül dolgozók azonban nem jutnak hozzá. Márpedig a nyúltenyésztők közül sokan éppen ipari munkások vagy alkalmazottak... A nyúllal foglalkozó kistermelők jogosan vetik föl, hogy ha van ilyen terület, és nem ingyen kérik, miért sújtja őket a megkülönböztetés. Talán a nyúlügynek ez a része, az, amely viszonylag egyszerűen rendezhető. Hasonlóan csupán szervezésen múlik az is, hogy a nyúl- tenyészíőnek ne kelljen évente tíz-tizenkét nap szabadságot kivennie a szállítási napokra. Ugyanis a hízott nyu- lak leadása napközben, munkaidőben történik. Más szer- [ ződött állatoké, vagy például j a tojásé az átvevőhelyeken ! megkezdődik már nem egy- ; szer reggel hatkor, és munka- | idő kezdetére befejeződik. Az is előfordul, hogy több órás késéssel érkezik a teherautó, a kényes állat pedig ketrecekbe zsúfolva fuldoklik az átve- vöhely előtt... Téli ár, nyári ár Vannak tenyésztők, akik csupán az év bizonyos szakában foglalkoznak nyúllal. Mások ráálltak az egész éves termelésre és rendszeresen szállítanak. A baromfiipar, amely a nyulak forgalmazásával foglalkozik, ezért vagy másért kétféle árat fizet: télit, illetve nyárit, és a kettő között meglehetősen nagy az eltérés. Kiket sújt? Azokat, akik egész évben ugyanannyit költenek az állományra, ugyanannyit foglalkoznak vele. Hogy miért esett vissza a nyúltenyésztők száma megyénkben is, másutt is, annak sok okát sorolták föl a tenyésztők. A legfontosabb: most kevésbé éri meg, mint néhány A hétvége fekete krónikája Halálra gázoltak egy gyalogost Részeg kerékpárosok balesetei Május elsején este halálos kimenetelű baleset történt Cso- konyavi&ontán. A 27 éves Kiss Károly menyei mezőgazdasági gépszerelő Ladájával elütötte az úttesten áthaladó, 76 éves Paulovics Géza csokonyavi- sontai nyugdíjast. Az idős ember olyan, súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt. Az ügyben a rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot. Délután Kaposváron, a Cseri úton történt baleset. A 32 éves Gerbovits József né szülök! tanárnő figyelmetlenül vezette férje Skodáját, és elütötte a 19 éves Rigoncza Sán- dorné helybeli varrónőt. A fiatalasszony a baleset következtében súlyosan megsérült. Az autós ellen büntetőeljárás indul. Kisodródott egy útka.nyar-1 ban oldalkocsis Pannónia motorkerékpárjával Gölle Cserepespusztán a 21 éves Martinka Gyula cserepespusztai vontatóvezető, és járművével az árokba borult. A baleset következtében ő maga súlyosan, utasa, a 18 éves Vészi Csaba helybeli autószerelő könnyebben megsérült. A motoros ellen szabálysértési eljárás indul Siófok előtt, a 70-es úton, a 114/400-as kilométerkőnél műszaki hiba miatt következett be baleset. A 40 éves Balogh István balatonszahadi hegesztő Skodájának jobb oldali hátsó féltengelye eltört, a kerék »elhagyta* az autót. A jármű a jobb oldali árokba szaladt, és egy fának ütközött. A kocsi i utasa, az autós 10 éves kislánya, könnyebben megsérült. I Kiderült, hogy a féltengelyen a törés régebbi keletű, úgyne-1 vezett rejtett hiba. Az ügyben még tart a vizsgálat. Április utolsó napján, vasárnap négy baleset történt, közülük hármat részeg kerékpárosok okoztak. Reggel Büs- süben ittasan kerékpározott a | 28 éves Dávid Árpád helybeli tsz-tag. A gödrös földúton felborult, és súlyosan megsérült. Jutában ittasan kerékpározott a 48 éves Kalányos János siófoki segédmunkás. Egy villanyoszlopnak hajtott, majd az árokba borult. A baleset következtében súlyos sérülést szenvedett. Ittasan kerékpározott Somogyiad és Alsóbogát között az 52 éves Surugli Lajos ed- dei tsz-tag. Járművével feldőlt, könnyebben megsérült. Mindhárom kerékpáros ellen a vérvizsgálat eredményétől függően indítanak eljárást. Gyorshajtás következtében nekiütközött egy vele azonos irányban haladó kivilágított lovaskocsinak egy MZ motor- kerékpárral a 23 éves Nárai Lajos rinyaújlaki egyetemi hallgató. A baleset következtében a motor utasa, a 19 éves Hajdú Éva barcsi adminisztrátor az első orvosi vélemény szerint súlyosan megsérült. A motoros ellen eljárás indul. Szombati lapunkban hírt adtunk a kaposvári Rákóczi téri bisztró előtt történt súlyos balesetről. A rendőrségtől azóta azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az előzetes szakértői vélemény szerint a balesetet okozó gépkocsi műszaki állapota olyan volt, hogy nem vehetett volna részt a közúti forgalomban, azaz nem pillanat- nvi műszaki hiba következménye volt a baleset. A szerencsétlenség során életveszélyesen megsérült 68 éves Gelencsér Józsefné csombárdi tsz- tag tegnap reggel a kórházban meghalt. évvel ezelőtt. Drágábbak leitek a tápok, ■ ugyanakkor a fölvásárlási ár nem emelkedett. De vannak más gondok is. A tenyésztők szakcsoportokba tömörülnek, a szakcsoportokat az áfész-ek fogják össze; kapcsolatban vannak a gabonaiparral, a húsiparral, s természetesen a termelőkkel is, mégis: a nyúltenyésztésnek valahogy nines meg a gazdája, az összefogó szerve. A tenyésztők nem egyszer egymástól függetlenül dolgoznak, s nem tudják, hogyan kaphatnának kedvezményes ketrecet, egyebet. Azt sem, hogy kitől. Ugyanakkor — ez is az utóbbi évek jelensége — megjelent a megyében a kohkurrencia. Más megyei áfész-ek létesítettek átvevönelyeket, s nem egyszer többet ígérnek a hús kilójáért, mint a szerződést kötő áfész, de a kedvezményeket nem biztosítják. Mindez csak növeli a nyúltenyésztés körüli zűrzavart. A nyúl igénytelen állat — tartották régebben. Minden használaton kívüli istállóban telepítették, különösebb szakértelem nélkül. Ma már biztos, hogy kell hozzá szakértelem, amit könyvből és mások gyakorlati tanácsaiból meg lehet szerezni. Ám a tenyésztők ösz- szefogásának hiánya miatt szakmai tanácsadásra csak ritkán kerül sor. Nem egy tenyésztőt a gyors pénzkereset lehetősége is hajt, nekivág, és teljes kudarcot vall. A megyében sok a Bikali Állami Gazdaságból való nyúl. Egyesek esküsznek rá, mások azt mondják: a kis ketrecet nem bírja a nagyüzemi higiéniához, más tartási technológiához szokott állat. Szakértelem nélkül biztosan nem. Rendet a ketrecek körül ! Mi kell a nyúltenyésztéshez? Jó anya- és apaállat, hozzáértés, jó ketrecek, betegségmegelőző gyógyszerek, jó minőségű tápok'— és ezenkívül még szerencse is —. sorolta valaki a tanácskozáson. A legfontosabb az anyagi érdekeltség növelése, amely mindenképpen fokozná a termelési kedvet. A beszélgetésen elmondták a tenyésztők, hogyan lehetne jobban, nem kímélve magukat és tenyésztő társaikat sem, akik azért nemegyszer maguk sem állnak a helyzet magaslatán. (Például ingyen kapják a gyógyszereket, sokszor mégsem jelentkeznek érte...) A végleges megoldás azonban nem csupán szakcsoporton belüli, még csak nem is megyei feladat. Simon Márta MÁJUS A Nap kel 4.25 — nyugszik 18.5$ órakor. A Hold kél 2.42 — nyugszik 14.59 órakor. A várható időjárás; SZERDA Irma Szórványosan cső, zápor; néhány helyen zivatar. Mindenütt északnyugat ira. északira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 11—IS fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig): változóan felhős idő, főleg az ország keleti részén esőkkel. A. hőmérséklet csökken. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 6—10, a legmagasabb nappali liöméi- séklet általában 14—19 tok között lesz. — Jelentős magyar sikerrel zárult a 24. oberhauseni rö- vidfilmfesztivál: a 37 országból benevezett 96 film között hat íödíjat osztott ki, s ebből kettőt magyar filmművészeknek. Fődíjjal jutalmazták a 9. emelet és a Harc című magyar rövidfilmet; ez utóbbi egy jugoszláv filmmel megosztva kapta a díjat. — Kiállítást rendeznek Honty Márta — Kaposváron élő iparművész — alkotásaiból a Somogyi Képtárban. Zömében új tűzzománcmű- veit mutatják be. A kiállítást pénteken délután Rideg Gábor, a Művészet főszerkesztője nyitja meg. — Kétnapos konferencia kezdődött tegnap az Országos Pedagógiai Intézetben a délszláv, a német, a román és a szlovák nemzetiségi iskolák 210 pedagógusának részvételével. — Az orosz kritikai realizmus legnagyobb mestere, II- ja Jefimovics Repin alkotásaiból nyílt kiállítás a héten Tokio Micukosi galériájában. A művész negyven leghíresebb festményét mutatják be. A mai ügyeletes: Simon Márta Telefon: 11-510, este 8-ig. A Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat azonnali belépéssel hivatalsegédet fölvesz Jelentkezni lehet: Kaposvár, Füredi u. 37. (35450) B Somogyi Néplap Ilírlapkézbesítőt fölvesz a Megyei Postahivatal, Kaposvár, 1. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Fizetés megegyezés szerint. , Jelentkezni a főnöki irodában. Felvételre keresünk: 2 ács-állványozót, 2 bádogost, 2 segédmunkást, 2 tetőfedőt Jelentkezni lehet: az Ingatlankezelő Vállalat telephelyén, Kaposvár, Nyár u. 23., az építésvezetőnél. Továbbá fölveszünk egy tervezési munkában jártas építésztechnikust Jelentkezni lehet: az Ingatlankezelő Vállalat központjában, Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. (17840) „Csatlakozzon hozzánk!” Ünnepi taggyűléseken emlékeznek meg országszerte a Vöröskeresztes alapszervezetek a május 8-i vöröskeresztes világnapról, amelynek idei jelszava : »Csatlakozzon hozzánk!«. A televízió 40 perce6 műsort készített és sugároz a világnap alkalmával. Ebben áttekintést adnak a Magyar Vöröskereszt sokoldalú tevékenységéről, filmriportban számolnak be a Vas megyei jánosházi és kami csomópontnál működő, közlekedési elsősegélynyújtó állomások munkájáról. A Vöröskereszt Társaságok Világszövetsége megbízásából készült 20 perces világnapi film is képernyőre kerül a műsorban. A filmet, amely magyar és bolgár kooprodukcióban készült, a világszövetség jvala- mennyi tagországának tévé- társasága bemutatja. — Pozsgay Ipure kulturális miniszter vezetésével küldöttség utazott kedden Koppenhágába, Niels Matthiasen dán miniszter meghívására. — Tagoj de Gdansk, azaz gdanski napok kezdődtek tegnap Pécsen, a magyar és a lengyel eszperaníisták közös szervezésében ; viszonzásul az ősszel a lengyel városban rendeznek pécsi napokat. — Másfél eves korában már ismerte az ábécét, hároméves korában pedig jól olvasott és számolt Szlava Ulanovszkij, az ukrajnai Dnyepropetrovszk most hatéves lakója. Minden téren fejlettebb hasonló korú társainál; négyéves kora óta iskolába jár, s kitűnő rendű. — Öt külföldi felsőoktatási intézményben folytathatják termelési gyakorlatukat az idén is a keszthelyi agrár- egyetem mezőgazdaságtudo- rnányi karának hallgatói. 76 ^ mérnökjelölt : utazik majd Odessza, Harkov, Krakkó, Halle és Nyitra agráríelsőok- tatási intézményeibe. A Kaposvári Gépészeti Szak- középiskolában jelentkezni lehet a KGM ágazathoz tartozó technikusmi nősítő, valamint különbözeti vizsgára előkészítő tanfo-' tyamra és vizsgára. 1. A technikusminősítő jelentkezés feltételei: a) KGM-profilnak megfelelő szakközépiskolai érettségi bizonyítvány és minimum két év, szakiránynak megfelel- munkában eltöltött idő. b) Középiskolai érettségivel és r választott szaknak megfeleli szakmunkás képesítéssel rendelkező, valamint kiegészitő tanulmányokból sikeres különb; zeti vizsgát tett dolgozó, aki minimum két év szakiránynál megfelelő munkában eltöltőt! idővel rendelkezik. 2. Különbözeti vizsgára előkészítő jelentkezés feltételei : Középiskolai érettségi bizonyítvány és a választott szaknak megfelelő szakmunkás képesítés, valamint minimum két év szakiránynak megfelelő munkában eltöltött idő. A tanfolya mok önköltségesek, jelentkezni lehet mindkét tanfolyami formára 1978. május 30-ig. Részletesebi felvilágosítást és jelentkezési lapot az iskolában lehet kapni. (17818) 75 évvel ezelőtt, 1903. május 3-án született Szegeden Georges Politzer, a magyar származású kiváló francia ' kommunista filozófus, aki az ellenforradalom kezdetekor émigrait x ranciaorszagba. A németek megszállta Franciaországban a Gestapo 1942. május 2ö-án kivégezte a bátor kommunistát. Politzer a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a német megszállás iűején az értelmiségiek ellenállásának egyik szervezője volt; egész életében meg nem alkuvó harcot folytatott a marxizmussal szemben idegeu eszmeáramlatok ellen. Egyebek között filozófiai bírálatban részesítette a fajclméic- teí, a fasiszta ideológiát, két fontos tanulmányában is( Faj, nemzet, nép; A filozófia és a mítoszok). Ez a bírálata A forradalom és ellenforradalom a XX. században című írásában teljesedett ki. A mü ragyogó és meggyőző válasz volt Alfred Hosenberg »birodalmi vezetőnek«, a náci főideológusnak Vér cs arany című előadására, melyet a megszállt Párizsban tartott. Politzer műveiben ma is Ismert olyan irányzatokat bírált meggyőzően, mint az egzisztencializmus, a pozitivizmus, a neopozitivizmus Egy tanulmánya Bergson tanait elemzi, egy másik pedig a freudizmust mint ideológiát és a freudi szociológiát. — Otthon-oldalunk anyagtorlódás miatt kimaradt. Legközelebb a jövő szerdán jelenik meg. — Ünnepi műszakokat tartottak a nyugati országrész vasúti csomópontjain vasár- nao és hétfőn: 500 vagon árut raktak ki és be, a legtöbbet a győri teherpályaudvaron. A tranzitforgalom 800 vagon volt. — Egyezményt írtak alá az 1978—79. évi magyar—szovjet földtani-geofizikai együttműködésről Budapesten. II főszezonra készülnek Fokozottan ~ készülnék a vendéglátó vállalatok, utazási irodák az idegenforgalmi főszezonra. Az idén az elmúlt évinél is több vendégre számítanak, ezért megerősített j személyzettel, sok helyen fel- I újított, korszerűsített beren- ! dezésekkel várják a szállodák ' a turistákat. Bővül a szállás- I helyek hálózata is, ötezer olcsóbb, de kényelmes helyet kapcsolnak be az idegenforgalom szolgáltatásaiba, így például új motel épül Szegeden, Gárdonyban, Balaton- földváron és Miskolc-Tapolcán, másutt új kempingeket nyitnak. • Az útlevélkezelés és vám- vizsgálat gyorsítására néhány határátkelőhely bővítésére, körszerűsitésére is sor kerül. A korábbi évekkel ellentétben erőteljesebben emelkedett a tőkés turistaforgalom. A valutabeváltási kötelezettség megszűnésével 36 ezerrel több — összesen 116 ezren — tőkés országból érkezett turista töltötte szabad idejét nálunk, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A szocialista országokból ez idő alatt 623 ezer turista járt nálunk, 17 százalékkal több, mint 1977 január és március vége között. — Felix K—256-tai, azaz egy számítógéppel sakkoznak a Magazin című román heti- ina olvasói. Szerdáig az olvasók beküldik a tervezett lépést, azt betáplálják a gépbe, s »0« azonnal válaszol. Felix lépését közli a szombati lap, az olvasók pedig szerdáig válaszolhatnak. A játszma két hete folyik, s az állás — egyelőre — »döntetlen színezetű*. — Felújítják a nagy múltú Arany Bárány-szállót Zalaegerszegen. Az. épület pincesorában automata tekepályát is kialakítanak. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1978. május 3-án de. 7.30-tól du. 15.30-ig a Honvéd utcai SAVHAZBAN, 1978. május. 4-én de. 7.30-tól 15.30-ig a Petőfi utca 60. sz., 62. sz., 64. sz., 66. sz., 68. szám, valamint a belső részén elhelyezett kocka Épületekben áramszünet lesz, karbantartás miatt. IMS»